-
Már előrendelhető a Vernee Apollo
A Vernee elsőként beharangozott készüléke után három másik került konkrétan piacra, mire múlt hónapban egyáltalán bemutatásra került.
Hír 46
-
Kétféle méretben várhatjuk a Nokia D1C-t
A középkategóriás felszereltségű mobil várhatóan kétféle kijelzőmérettel és kamerával kerül a boltok polcaira néhány hónap múlva.
Hír 58
-
OnePlus 3/3T: Android 7 előbb, képernyő bug később
Néhány felhasználónak feltűnt, hogy a OnePlus 3 és a 3T érintőpanelje egy hajszállal lassabban reagál a riválisokéval összevetve. A OnePlus vizsgálódik.
Hír 20
-
Elstartolt a Flyme 6
A két ígéretes telefon mellett a legújabb Flyme rendszerfelület is bemutatkozott, amely a vizuális ráncfelvarrás mellett gyorsabb és takarékosabb működést ígér.
Hír 19
-
Bemutatkozott a Meizu X is
A mai sajtóeseményen nem csak a Meizu csúcsgépe, a Pro 6 Plus kapott szerepet, de a renderképek alapján vitatott külsejű Meizu X is bemutatkozott.
Hír 15
-
Még idén fény derülhet a Galaxy Note7 vizsgálatának eredményeire
A gyártó ígretet tett, hogy a Note7 akkumulátorproblémájának kivizsgálását követően nyilvánosságra hozza az eredményeket. Ez eddig nem történt meg, de még idén számíthatunk rá.
Hír 28
-
QHD-s kijelzőt és Samsung SoC-t kapott a Meizu szupertelefonja
A Pro 6 Plus Exynos 8890-es rendszerchipet, hatalmas kijelzőt, ujjlenyomat-olvasóba épített pulzusmérőt és csupa nyalánkságot kapott.
Hír 284
-
Megjött az Android Nougat az első Xperiára
A Sony Xperia X Performance kapja meg először a 7.0-s Android főverziót, a közzététel megkezdődött.
Hír 23
-
Új renderképek a Huawei P10-ről
A napokban már felmerült, hogy a Huawei jövő évi csúcskészüléke ívelt kijelzős kialakítást kaphat, amit a mai renderek is megerősíteni látszanak.
Hír 45
-
Meglepetésszerűen érkezett a Cool1 egykamerás változata
Volt róla szó, hogy a Coolpad és a LeEco új készüléken dolgozik, de mindezt relatív csendben tette. Aztán ebből lett a Cool1C.
Hír 25
-
LG G5 SE - semmivel SE rosszabb
Az LG moduláris csúcskészülékének visszafogott variánsa közel olyan jól szerepel, mint a teljes értékű megoldás, ráadásul az ára is kedvezőbb. Már a G5 eredeti nyitóárához képest...
Teszt 116
-
Fejlett autofókuszt kaphat az S8 szelfikamerája
A legfrissebb Galaxy S8-at érintő pletyka a kamerákra megy rá, egészen pontosan a kijelző felettire. Már ha lesz felette hely.
Hír 27
-
Felbukkant a Galaxy C7 Pro
Korábban hallhattunk már róla, most viszont egy AnTuTu adatlap is igazolja az új Samsung legfőbb adatait.
Hír 8
-
Újra elérhető lesz a Xiaomi Mi Mix
A kínai gyártó közel káva nélküli koncepciókészüléke ismét elérhető lesz, lehet fogadni, hogy ezúttal hány másodpercig tartanak ki a készletek.
Hír 99
-
Zseniálisan néz ki a Nubia kávák nélküli konstrukciója
Hátulról kicsúsztatható panelen a hangszóró és a vakuval ellátott másodlagos kamera, egyébként pedig tényleg kávák nélküli lehet a legexkluzívabb Nubia.
Hír 72
-
A Mikulás hozza az Android 7.1.1-et?
Egy ausztrál szolgáltató árulkodott: december 6-án indulhat az Android 7.1.1 hivatalos közzététele.
Hír 28
-
6 GB RAM és 256 GB tárhely is lehet a Galaxy S8-ban
Folyamatosak a találgatások a Samsung jövő évi csúcskészülékét illetően, ezúttal a hardverkiosztás egyes aspektusaira utalnak a források.
Hír 49
-
Kicsomagolást röptében? Vadászgépen dobozolták ki a OnePlus 3T-t
A OnePlus eddig sem riadt vissza a szokatlan, néha kicsit már erős kampányoktól. Most a levegőben csomagolja ki a legújabb készüléket egy vadászpilóta.
Hír 52
-
Jövő héten mutatkozik be a ZUK Edge
A márka vezérigazgatója pontos dátumot nem jelölt meg, de Weibo posztjában jövő hétre irányozta elő a ZUK új csúcskészülékének bemutatóját.
Hír 30
-
Frissítve! December 6-án érkezhet a Meizu m5 note
Várhatóan nem az X-szel együtt, hanem külön rendezvényen, az idei év utolsó dobásaként mutatja be a Meizu a kedvező árú phabletet.
Hír 3
-
Koreában frissült a Galaxy Note5
A szerencsétlenül járt Note7-ből ismert Grace UX köszön vissza az elődön a legújabb szoftverfrissítéssel, ami Dél-Koreában indult meg.
Hír 44
-
Tényleg nagyon hasonlít valamire a Meizu X
Nem véletlen, hogy a Meizu nemsokára bemutatásra kerülő készülékét a Honor 8-cal mutogatják együtt, tényleg szembeötlő a hasonlóság.
Hír 42
-
IHS: márciusban, Snapdragon 835-tel érkezik a Mi 6
A Xiaomi nem pihen meg az év végén: egy elemzőcég szerint már a Mi 6 terveit dédelgetik, méghozzá tavaszi starttal és 10 nanométeres node-on gyártott SoC-vel.
Hír 19
-
Még novemberben befuthat a Xiaomi Mi 5c
Nyolcmagos rendszerchippel, bőséges memóriával és tárhellyel, valamint várhatóan kedvező árcédulával érkezhet a népszerű Mi 4c utódja.
Hír 27
-
Talán lassan tényleg lesz Oppo Find 9
Az Oppo Find szériájának következő tagja nagyjából két éve várat magára, lehet, hogy jövőre tényleg bejelenti a gyártó.
Hír 17
-
Ma indul a HTC 10 nougatos frissítése
A hálaadás napjára tartogatta a HTC az egyik legjobb idei hírét: megkezdődik a 10 Android 7.0-s frissítése.
Hír 12
-
Mindkét OnePlus 3 frissült
Még nem a nougatos update futott be, ám a OnePlus 3 és a 3T több apró bugját orvosolták.
Hír 21
-
Új régiókkal bővülhet a Galaxy S7 Android 7.0-s tesztprogramja
Egy Samsung munkatárs szerint újabb országok csatlakozhatnak a már folyó, Android 7.0-n alapuló Grace UX béta teszteléséhez.
Hír 4
-
Ívelt kijelzős Huawei P10 is esélyes
A renderképek alapján a Huawei idei csúcskészülékének utódja ívelt kijelzővel is elérhető lesz a hagyományos kialakítású alapmodell mellett.
Hír 26
-
Frissítve! Képen a rejtélyes Meizu X
A november 30-ai bemutató előtt folyamatosan érkeznek az információk a Meizu rejtélyes készülékéről, most például egy valódi fotó került elő.
Hír 13
-
Vezetékmentes töltést kap az iPhone?
Az iPhone 8 mellett a 7s és a 7s Plus is bemutatkozhat 2017-ben, amivel az Apple több árszegmensben is jelen lenne. Tovább nőtt az érdekes pletykák listája.
Hír 121
-
(Heart)breaking news: nem lesz Mi Mix Nano
A Xiaomi marketingelnöke cáfolja a kisebbik Mi Mix érkezését, talán egy konkurens próbálja a piacot „beetetni”.
Hír 23
-
Ilyen lesz a „kozmoszfekete” S7 edge
A Galaxy SIII fényes kivitelét idézheti meg a fényképeken kiszivárgott S7 edge variáns.
Hír 63
-
Ez ketyeghet a Nokia csúcsmobilok belsejében
A ma divatos, kétféle képernyőméret és az erős Qualcomm rendszerchip szerepel a legfrissebb Nokia mobilokat érintő pletykák között, a bűvös Zeiss szócskával megspékelve.
Hír 55
-
Kint lesz a Xiaomi a CES-en
A LeEco után vajon a Xiaomi is az amerikai nyitás jegyében látogat ki a Las Vegas-i tech kiállításra? Új terméket ígérnek, a Mi Mix Nano és a Mi 6 is szóba került.
Hír 23
-
Minden mobilos profit kilenctizede az Apple-nél
Továbbra is a csúcskategóriában jelenlévő Apple fölözi le a mobilpiac működési nyereségének szinte az egészét.
Hír 56
-
Coolpad Modena 2 - városfejlesztési osztály
Modena szép hely, és szép a róla elnevezett, másodgenerációs Coolpad phablet is, ami kamerában ugyan előrelépett, üzemidőben és lóerőben viszont karcsú maradt.
Teszt 49
-
Újabb kémfotón a Xiaomi Mi Mix Nano
A Xiaomi abszolút csúcskészülékével, a Mi Mixszel szemben legfeljebb annyit tudtunk felhozni, hogy túl nagy. Ezt valószínűleg a Xiaomi is érezte: jöhet a Nano.
Hír 36
-
Befutott a második és utolsó Android 7.1.1 fejlesztői béta
Közeleg az Android Nougat első nagyszabású frissítése, amely most a második, kiadás közeli fejlesztői változatát is megkapta.
Hír 10
-
Újít a színekkel a Samsung
Nem elég, hogy elvileg igen mutatós lesz a Galaxy A5 (2017), még a színválaszték is izgalmasnak ígérkezik.
Hír 51
-
Már a Galaxy S6-on tesztelik az Android 7.0-t
Újabb Samsung telefon bukkant fel Android Nougaton alapuló TouchWizt futtatva. A nagy sikerű tavalyi csúcspáros is megkaphatja hamarosan az új főverziót.
Hír 33
-
A stílusra megy rá a HTC Desire 650
Szó szerint megosztó küllemet kapott a HTC Tajvanon bemutatott középkategóriása: a hátlapi plasztik textúra határozottan két részre különül. De hogy jön ide a gumikalapács?
Hír 60
-
További színvariációk érkeznek a Galaxy S7-hez
Mivel a második félévre tervezett csúcskészülék úgy ahogy van, füstbe ment, a Samsung igyekszik még vonzóbbá tenni az elérhető kínálatot.
Hír 28
-
7000 mAh-s akksival támad a Gionee M2017
Nem valami légies teremtés a Gionee újdonsága, de az is biztos, hogy nem is fog az út szélén hagyni minket.
Hír 24
-
HTC 10 evo néven érkezik a HTC Bolt
Az európai piacnak sem kell nélkülözni a HTC legújabb csúcskészülékét, csak mi HTC 10 evo néven kapjuk meg egyenesen a gyártótól, kizárólag kártyafüggetlen konstrukcióban.
Hír 29
-
BlackBerry DTEK60 - természetazonos szederaromával
A BB legújabb készüléke valóban csúcskategóriás, ami a BlackBerry Launcher funkcionalitásának is köszönhető. Ám sürgős szoftverfrissítést kérünk!
Teszt 114
-
360 fokos kamerával szerelt mobil is piacra kerülhet
A kínai Hírközlési Hatóság nemrég regisztrált két készüléket, amelyek 360 fokos elő- és hátlapi kamerával büszkélkednek.
Hír 20
-
A Zenfone 3 nougatos frissítése is közeleg, elindult a publikus béta
Az Asus idei mobilos termékcsaládjára is készül a 7.0-s Android frissítés,
Hír 11
-
Ilyen lehet a Meizu Pro 7
Bár készül a Meizu válasza a Xiaomi Mi Mixre, Pro 7 néven egy hagyományos formájú csúcskészülék érkezhet. November 30-án mégsem ez, hanem a Meizu X mutatkozhat be.
Hír 3
-
Oda lehet az LG V30 másodlagos kijelzője
A legfőbb megkülönböztetőjegyétől szabadulhat meg az LG V20 jövő évi folytatása, persze az, hogy mi kerül a helyére, optimizmusra adhat okot.
Hír 26
-
Újratervezi az Apple az iPhone 7 Plus dupla kameráját?
Az általában megbízható KGI Securities az iPhone 8 továbbfejlesztett, dupla hátlapi kamerarendszeréhez közölt kéminformációkat.
Hír 27
-
Érkezhet a fehér Mi Mix
A könnyen törő, nehezen karcolódó Xiaomi Mi Mix fehérben is lebukott.
Hír 41
-
Bemutatkozott a Huawei Mate 9 lite
A Mate 9 család negyedik tagja csendben startot el, egészen pontosan halkan cserélte le a Honor 6X brand jelölését Huawei logóra.
Hír 14
-
Az MWC-n debütálhatnak az új Nokia telefonok
Prezentációképek bizonyítják, hogy jövőre visszatér a finn telekommunikációs óriás a mobiltelefonok piacára.
Hír 35
-
Fényképen a „Xiaomi SoC-vel” szerelt mobil
Egy évvel az első pletykákat követően, miszerint a Xiaomi maga is rendszerchipet kíván tervezni, felbukkant pár kémfotó és némi alapinformáció az első ilyen hardverrel szerelt mobilról.
Hír 38
-
Három új HTC mobilról derültek ki információk
Az X10 a felsőbb, a Desire 650 az alsóbb kategóriákban hódíthat, míg az evo a HTC Bolt nemzetközi variánsa lehet.
Hír 24
-
Hamarosan a ZUK Z2 is Android Nougatra vált
Erről maga a brand vezérigazgatója beszélt, és egy képernyőképet is közölt bizonyíték gyanánt.
Hír 11
-
Google Pixel - más közönségre képpontosít
Teljesen új filozófiával lépett elő valódi mobilgyártóvá a Google, ám a márkaterméket nem az ökoszisztémájából kiragadva lenne érdemes értékelni, főleg nem itthon.
Teszt 1333
-
Xiaomi Mi Mix Mini, te vagy az?
A Xiaomi abszolút szupertelefonja, a Mi Mix már így is lenyűgöző, kisebb méretben pedig valószínűleg egyenesen ellenállhatatlan lesz.
Hír 59
-
Még idén Nougat frissítést kap a OnePlus 3
A OnePlus 3T-vel együtt, decemberben kapja meg az ár/érték bajnok az Android 7.0-t.
Hír 19
-
Raklapszámra mutatja be a Vivo az új készülékeket
A rivaldafény természetesen az XPlay 6-ra irányul mint a gyártó aktuális csúcskészüléke, viszont két másik, más szempontból különleges eszköz is bemutatkozott.
Hír 23
-
Frissítve! Leesett, szétszedték és még Jerry is nekiment a légies Xiaomi Mi Mixnek
Jerry tényleg összekaristol mindent, már a különleges, limitált elérhetőségű Xiaomi Mi Mix-et is megbecstelenítette. El tudjuk képzelni, hogy néhányan megkönnyezték. Pedig nem kell félteni.
Hír 69
-
Helló, Note7 vagyok, kérlek vigyél vissza!
Kanadában a problémás phablet a csereprogramra bátorítja a felhasználókat, míg Koreából olyan hírek érkeztek, hogy a Note7 mégiscsak visszatérhet a piacra.
Hír 55
-
Kémfotókon a ZUK Edge
Közeleg a két szélén ívelt kijelzős ZUK bemutatója, a készülék és a csomagolása is lebukhatott.
Hír 10
-
Csak egy iPhone 8 érkezik kávamentes OLED kijelzővel?
A beszállítók a Bloomberg szerint nem bírnak elég panelt gyártani.
Hír 80
-
Kikerült a OnePlus 3 a hivatalos kínálatból
Gyorsan kifutott a divatból az év egyik legjobb telefonja: immáron a ráncfelvarrt OnePlus 3T játssza a hivatalos oldalon a főszerepet, némi felár mellett.
Hír 26
-
Huawei Mate 9 - Mate evangéliuma
Még mielőtt 2016 véget érne, a Huawei letette az asztalra az év egyik legjobb phabletjét, amely a Kirin 960-nal és az Android 7.0-val már 2017-et vetíti előre.
Teszt 13625
-
Ütős lett a Vivo csúcsgépe, az Xplay 6
A Vivo nem tekinti játéknak az Xplay szériát, a legújabb csúcsmodell is ívelt kijelzőt kapott, továbbá tekintélyes akksit és jófajta hardvert.
Hír 35
-
Kiszivárgott az Android 7.0 a Mate 8-ra
A Huawei-nél már javában folyik a Mate 9-cel bemutatott, nougatos EMUI régebbi csúcskészülékekre való portolása, kettőre ki is szivárgott a telepítőcsomag.
Hír 15
-
Képeken a Meizu m5 note
Legalábbis vannak képek, amikről azt állítják, hogy az m5 note van rajtuk, és vannak ismert paraméterek, de mintha már láttuk volna ezeket valahol.
Hír 14
-
Nemsokára befuthat a csúcs-Meizu
A kínai 3C certifikációja megérkezett, így minden valószínűség szerint még ebben az évben érkezik az Exynos 8890-alapú óriásmobil.
Hír 19
-
Bemutatkozott a Gionee S9
Természetesen Kínában zajlott a rendezvény, az előzetes információk valósnak bizonyultak, a helyi ára pedig nem sokkal 100 ezer forint fölött alakul.
Hír 17
-
Snapdragon 821-gyel támad a OnePlus 3T
Akár 128 gigabájtos kivitelt is vásárolhatunk az új OnePlus 3-variánsból, ami frissített rendszerchipet, 3400 mAh kapacitású akkumulátort és új színárnyalatot is kapott.
Hír 126
-
Nyomásérzékelős lesz a Galaxy S8 kijelzője?
A Samsung Galaxy S8 újabb potenciális funkciójáról indultak meg a pletykák – érkezhet a 3D Touch a TouchWizre.
Hír 102
-
Összefog a Nokia és a Sony Pictures
A finnek VR-kamerarendszerére fáj a Sony Pictures foga, a mostani megegyezés pedig számos virtuális valóság tartalmat hozhat PS-re és az Xperia mobilokra.
Hír 9
-
Bemutatás előtt még futott egy tesztkört a Gionee S9
Elvileg ma kerül bemutatásra a Gionee dupla kamerás mobilja. Ez még nem történt meg, ellenben egy Geekbech eredményt már láthatunk.
Hír 9
-
Vízálló lehet a Galaxy A7 (2017)
A Samsung Galaxy A sorozat jövő évi kínálatáról egyre több információ kerül elő, ezúttal az A7 (2017)-ről tudhatunk meg további részleteket.
Hír 34
-
Középkategóriás szelfitelefont mutatott be a Vivo
A Vivo V sorozatának következő, 20 megapixeles előlapi kamerával szerelt, szelfi-funkciókra fókuszáló készüléke mutatkozott be ma Indiában.
Hír 8
-
Nem szerencsés elaludni a telefonon
Legalábbis úgy tűnik, a napfényes Ausztráliában különösen vigyázni kell a felforrósodó készülékekkel.
Hír 70
-
Komoly információmennyiség szivárgott ki a Meizu Pro 7-ről
Egyre valószínűbb, hogy karácsonyra várhatjuk a Meizu Pro 7 megjelenését, de látszólag kicsit más formában és felszereltséggel, mint ahogy eddig vártuk.
Hír 37
-
Bemutatták a Huawei Mate 9 Pro-t
A kínai belpiacra szánt Huawei Mate 9 variáció lényegében megegyezik a Porsche Design Huawei Mate 9 paramétereivel a méregdrága brandelést leszámítva.
Hír 63
-
Frissült a két legújabb csúcs-Xperia
Az Xperia XZ és X Compact készülékek legújabb frissítése elsősorban a Google novemberi biztonsági szintjét hozza el a felhasználóknak.
Hír 12
-
Új promóciós anyagon a OnePlus 3 variánsa
A holnap bemutatásra kerülő OnePlus 3 továbbfejlesztett változata ismét megmutatta magát, és a specifikáció is bővült.
Hír 57
-
Lenovo Vibe C - létezése indokolatlan
Szokták mondani, hogy a nagy márkák az alsóbb kategóriát meghagyják a kínaiaknak. Nos, a Lenovónak annak ellenére is így kéne tenni, hogy pont kínai, mert a Vibe C korántsem ütőképes.
Teszt 74
-
A Meizu m5 után jöhet a phablet is
Az m5 note alapjait minden valószínűség szerint egy visszafogott Helio P10 és 3GB RAM adja.
Hír 0
-
Alcatel Shine Lite, avagy a divat és a technológia kényes viszonya
Az Alcatel a Marie Claire Fashion Days 2016 keretében mutatta be itthon legújabb üdvöskéjét, amely nem cáfol rá a sztereotípiákra: csinos, de nem kifejezetten kompetens.
Hír 67
-
Hamarosan érkezik a fizikai billentyűzetes új BlackBerry
Legalábbis a cég vezérigazgatója határozottan megígérte egy interjúban, ráadásul záros határidővel.
Hír 59
-
Rejtélyes OnePlus készülék bukkant fel
Azt tudjuk, hogy a OnePlus 3 kissé feljavított változata nemsokára bemutatásra kerül, az új készülékről viszont még nem hallottunk.
Hír 36
-
Asus Zenfone 3 Deluxe - luxuskondenzátor
Minden benne van a legújabb Zenfone-széria legdrágább tagjában, ám a magas ár mellett a gyenge üzemidő és néhány egyéb apróság viszonylag nehezen nézhető el.
Teszt 129
-
Januárban érkezik a Nougat az Axon 7-re
A hírt a német ZTE-képviselet közölte, de a többi modell frissítéséről sajnos nem esett szó.
Hír 0
-
Jó Boltot csinált a HTC?
QHD kijelző, Snapdragon 810, IP57-es védelem, leradírozott jack port - ellentmondásos csúcskészüléket mutatott be a HTC Amerikában.
Hír 105
-
Új kameraszenzort kaphat a OnePlus 3T
Több lehet a OnePlus 3 ráncfelvarrása némi lóerőbeli előrelépésnél: a pletykák Daydream támogatásról, Android 7.0-s alapverzióról és Sony IMX398-as szenzorról regélnek.
Hír 34
-
Frissítve! Galaxy blog: Elindult az Android 7.0 béta program
Először a koreai S7 és S7 edge tulajdonosok készüléke jelzett, utánuk a kísérletező kedvű brit és amerikai felhasználók következtek.
Blogbejegyzés 25
-
Kedden érkezik a nemrég kiszivárgott Gionee S9
A készüléket a gyártó megnevezte, így a létezése tulajdonképpen hivatalossá vált, a leleplezésre azonban egészen november 15-ig várni kell.
Hír 9
-
Jövő héten érkezhet a Vivo X9 és talán az Xplay 6 is
Sűrű hetek állnak az egyre népszerűbb Vivo előtt: különféle poszterek az X9 és az X9 Plus november 16-ai bemutatójára célozgatnak, és a Snapdragon 821-es Xplay 6 is kiszivárgott.
Hír 12
-
Jócskán megnőhet a Galaxy S8 és az S8 Plus kijelzője
A kávamentes előlap azt is jelentheti, hogy azonos méret mellett nagyobb kijelzővel érkezik az S7 és az S7 edge folytatása.
Hír 60
-
ZTE Axon 7 Mini - óriásbébi
Tréfának is rossz az 5,2 hüvelykes Axon 7 variánst Mininek nevezni, a ZTE a gyönyörű fémházas kivitellel, a sztereó hangzással és az ígéretes kamerákkal azonban nem viccel.
Teszt 69
-
LG blog: Mégis Európába jöhet az LG V20, ráadásul annak a kisebb változata
Eddig sajnos sem az LG V20, sem annak kisebb variánsa nem volt várható hivatalosan az európai piacon, viszont úgy tűnik, LG V20 S néven mégis kapunk dupla kijelzős mobilt.
Blogbejegyzés 49
-
Dupla hátlapi kamerarendszeren dolgozik a Gionee is
A mobilok formatervét ne firtassuk, viszont az egyébként jó termékeket létrehozó, rengeteg márkát készülékháttérrel ellátó cég dupla kamerás megoldással készül.
Hír 11
-
A Moto M nyitja az új Lenovo mobilok sorát
Mutatós fémházzal mutatkozott be a Moto M, amely fontos állomás lehet a Lenovo történetében, iparági pletykák szerint ugyanis minden jövőbeli telefonjuk Moto nevet visel majd.
Hír 52
-
30 másodpercnyi esély egy Mi Mixre
Elképesztő ütemben fogynak a Xiaomi idei csúcsphabletjei, lényegében másodpercek alatt lerabolják az újabb készleteket is.
Hír 45
-
November 15-én érkezik a OnePlus 3T
A gyártó sejtelmes Tweetje mögött minden bizonnyal a sokat emlegetett, felturbózott OnePlus 3 variáns áll.
Hír 20
-
Sík kijelzős Mi Note 2 érkezhet
A Xiaomi új csúcsphabletjét, ami trendeknek megfelelő kialakítással és erős hardverrel igyekszik pozíciót fogni a piacon. De mi van, ha valaki nem kedveli az íves megoldásokat?
Hír 22
-
Az innovációk miatt csúszhat a Galaxy S8 premierje
Egész előlapos kijelző, újfajta OLED és gyorstöltési technológia, mesterséges intelligencia, optikai ujjlenyomat-olvasó és íriszleolvasó az S8 pletykáinak gyűjteményében.
Hír 72
-
A Qualcomm elszólta magát, tényleg jön a ráncfelvarrt OnePlus 3
Egy ideje nyílt titok a OnePlus 3T-ként emlegetett, apróbb hardverfrissítésen átesett phablet érkezése, most a Qualcomm tett rá a dologra egy lapáttal.
Hír 39
-
A Mi Mix után a Meizu és a Huawei koncepciókészüléke következhet
Mennek a találgatások, hogy ki fog a Mi Mixre először rálicitálni. A Huawei november 16-án, a Meizu szenteste napján leplez le valamit.
Hír 13
-
Vernee Mars - jó ez a csoki, csak már ettem ilyet
Megint egy űrbéli nevű telefon jött a feltörekvő gyártótól, ez is össze van rakva rendesen, de nem nyújt semmi meglepőt. Ettől még lehet sikere.
Teszt 953
-
LG blog: Koreában indult meg a G5 nougatos frissítése
A dél-koreai LG G5 tulajdonosok jó hírre keltek fel: megindult készülékük Android 7.0-s frissítése.
Blogbejegyzés 5
-
Két oldalt lekerekített kijelzővel érkezik az új Zuk
Állítólag még nevében is Edge lesz az újdonság, felszereltségét illetően pedig szinte minden benne lesz, amit 2016-ban egy okostelefontól elvárhatunk.
Hír 31
-
Galaxy blog: Szerdán indul az Android Nougat béta program
A Galaxy S7 és az S7 edge brit és amerikai tulajdonosai vehetnek részt először a 7.0-s Android tesztelésében, közülük sem mindenki.
Blogbejegyzés 35
-
A Huawei még nem végzett az idei évben
A pletykák szerint a Huawei tartogat még meglepetéseket az idei évben, noha elvileg már mindent megmutattak, amit vártunk.
Hír 27
-
Egymillió felett a Moto Z
Hét számjegyű darab kelt el eddig a Motorola előtagot elhagyó, Z utótagot megkapó Motóból.
Hír 47
-
Nougattal debütált a legújabb Android One mobil
A General Mobile üdvöskéje hardveresen nem túl friss, szoftveresen vizsgálva azonban annál inkább.
Hír 19
-
ZTE Blade V7 Lite - 64 bites tévedés
Az ötvenezer forint alatt beszerezhető, fémházas, ujjlenyomat-olvasóval ellátott ZTE járt tesztasztalunkon, ám míg Németországból ideért, átment egy felezőgépen.
Teszt 76
-
Új-Zélandon mégis letiltják a Note7-et
A Samsung nyomatékosan kérte a felhasználókat, hogy ne kockáztassanak, de még mindig sokan vannak, akik nem tesznek eleget a gyártó kérésének.
Hír 23
-
Háromféle Redmi 4 mutatkozott be
A leggyengébb változat döbbenetesen alacsony ár mellett kínál korrekt felszereltséget, a legkomolyabb darab pedig Full HD kijelzővel és Snapdragon 625 SoC-vel érkezik.
Hír 4452
-
Már novemberben Android Nougatot kaphat az Elephone P9000
Az Elephone is beszállt a versenybe, amiben a kínai gyártók egymást licitálják felül az Android új főverziójának mihamarabbi biztosításában.
Hír 56
-
Európában nem lesz windowsos csúcsmobil
Akik Windowst futtató csúcskészülékre vártak, sajnos csalódni fognak, ugyanis az Alcatel nem szándékozik elérhetővé tenni az európai piacon.
Hír 219
-
Ívelt QHD kijelzővel jön a HTC 11?
Megkezdődtek a találgatások a HTC 10 folytatását illetően.
Hír 58
-
A Xiaomi Mi Mix 100 méteres síkfutásban is jeles
10 másodperc sem kellett az első készlet felvásárlásához.
Hír 44
-
Alcatel Pop 4 Plus - 32 bites tévedés
Koros hardverkörnyezettel, ám relatíve friss Androiddal és kellemes árcédulával keres magának közönséget az Alcatel Pop 4 Plus a hazai, olcsó phabletek között.
Teszt 77
-
A Samsung legújabb csúcskészüléke egy kinyitható mobil
A W2017 a kínai piacon bukkant fel, manapság különleges kialakításához csúcshardver és megdöbbentően magas ár tartozik.
Hír 49
-
A Porsche Design a Mate 9 ütőkártyája
Befutott a Kirin 960-as Huawei gigatelefon, de a váratlant a gyártó a Porsche Designnal közösen megalkotott, ívelt kijelzős, felfoghatatlanul drága variánssal húzta.
Hír 271
-
Bemutatkozott a Meizu Pro 6S
A Pro 6 ráncfelvarrt változata minden valószínűség szerint jobban bírja a terhelést és szebb képeket csinál elődjénél, 2700 jüanos ára pedig nem tűnik irreálisnak.
Hír 30
-
Flipes mobil érkezett a ZTE-től
Egyelőre csak az Egyesült Államokban érhető el a Cymbal-T kagylótelefon, nem túl acélos hardverkörnyezettel, viszont igazi nosztalgiaérzéssel.
Hír 21
-
Huawei Nova - sminkmester
A Huawei új, elvileg nem kizárólag nőknek szánt termékvonalának kisebbik tagja is megérkezett, ami relatív kis mérete, szelfiképességei és megbízható működése miatt lehet vonzó.
Teszt 587
-
Frissítést kapott a Galaxy Note Edge
Az új szoftver némi optimalizáláson és hibajavításon kívül az októberi Google biztonsági szintet hozza el a különleges phablet tulajdonosainak.
Hír 9
-
Friss képek és információk a Moto M-ről
Ezúttal mediatekes rendszerchippel tűnt fel a várhatóan heteken belül befutó Moto M.
Hír 27
-
Új csúcsphableten ügyködik a LeEco
A TENAA adatbázisában felbukkanó készülék a LeEco Le Pro 3 nagyobb és fejlettebb verziójának tűnik.
Hír 20
-
Így kell szétszedni a Xiaomi extravagáns készülékét, ha előbb össze nem törjük
A Xiaomi Mi Mix elég nagy feltűnést keltett kvázi káva nélküli kialakításával és igen erős hardveres alapjaival, most megnézhetjük azt is, hogyan néz ki egy ilyen szerkezet belülről.
Hír 36
-
4 millió regisztráció a Meizu m5-re 24 óra alatt
Túl nagy előrelépést nem mutatott az elődhöz képest az új Meizu, de az érdeklődés ennek ellenére élénk rá.
Hír 18
-
Újabb fotók bukkantak fel a Mate 9-ről
Teljesen sík kijelző és dupla hátlapi kamerarendszer figyelhető meg a legújabb rendereken, amik az imént bukkantak fel.
Hír 28
Huawei Experience blog
Huawei Experience: A Google-programok alternatívái Huawei készülékeken
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Percről percre
ph Desktop PC-k, perifériák, székek, táp és processzorhűtő vesz részt piaci szemlénken.
it A britek újabb eszközökkel védenék a gyerekeket az online pornótól, ennek része egy AI-alapú életkor-ellenőrző is.
it Távozott a Teslától a Dojo szuperszámítógépes projektet vezető Ganesh Venkataramanan. A helyét egy másik Tesla-vezető veszi át, aki korábban az Apple egyik igazgatója volt.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Free Play Days 2023 - 49. hét: Just Die Already, Moving Out 2, Call of the Wild
gp Extraként kipróbálhatjuk a Chivalry 2 című alkotást is.
Ingyenes az Epic Store-ban a GigaBash és a Predecessor (PC)
gp A jövő heti ajándékról egyelőre nem tudunk semmit hivatalosan, valamilyen meglepetés lesz.
Acer Iconia P10 Tablet
lo Fémházas, sztereó hangszórós tablet koros chippel és Widevine L3-as certtel.
The Game Awards 2023 - Íme a nyertesek
gp Biztosan akadnak akik szerint érdekes döntések születtek, ám a Baldur's Gate győzelme teljesen érthető.
Újabb változatban kapható a noblechairs LEGEND széke
ph A gyártó három korábbi modelljét egybegyúró ülőalkalmatosság megjelenését ezúttal a Shure Unidyne sorozatú, legendás mikrofonja ihlette.
Tavasszal már a Keychron is jegyezhet analóg kapcsolós billentyűzetet
ph Nem is akármilyet: teljesen fém ház, dupla gasket mount és egyéb DIY szegmensből merített részletek, 2,4 GHz-es rádióval megkoronázva.
Már Vulkan API-val is nyomoz az AMD frissnek számító fejlesztőeszköze
ph A Radeon GPU Detective egyelőre nagy siker a fejlesztők körében, így nem meglepő, hogy nagy fókuszt kap.