Okostelefon rovat
-
Már-már "túl" biztonságos az UMi Iron Pro
A készülék nem csupán ujjlenyomat-olvasóval, hanem írisz szkennerrel is rendelkezik, ráadásul további specifikációk terén is korrekt ajánlatnak mondható.
Hír Okostelefon 129
-
Siswoo C55 Longbow - a józan spanyol
Ismét egy új márka hazai debütálásának lehetünk szemtanúi. A Siswoo C55 nyolcmagos processzorral, gyári Android rendszerrel és nagy akkumulátorral próbál szerencsét.
Teszt Okostelefon 54
-
Nem tudta megismételni tavalyi sikereit az LG
2014 harmadik negyedévében több okostelefont szállított le az LG, mint idén, és a nyereség frontján is jobban állt tavaly.
Hír Okostelefon 47
-
A biztonság és a szolgáltatások az új Priv előzetes középpontjában
Az első piacokon alig több, mint egy hét múlva megjelenik a BlackBerry androidos okostelefonja. A Priv számos tulajdonsága és szolgáltatása megtekinthető egy összefoglaló videón.
Hír Okostelefon 47
-
Novemberben érkezik a „betörhetetlen kijelzős” Moto X Force
A minap bejelentett, verizonos Motorola Droid Turbo 2 nemzetközi változata novembertől lesz kapható, méghozzá a korábban már emlegetett Moto X Force néven.
Hír Okostelefon 152
-
27,4 millió készüléket szállított le a Huawei
A kínai gyártó pontos számokat közölt az elmúlt három hónap eredményeit tekintve, amiből kiderült, hogy a P8 is az elődjéhez hasonlóan jól fogyott.
Hír Okostelefon 24
-
Asus Zenfone Selfie - belenézni a felárba
Jókora előlapi kamerával jön a tajvani gyártó gépe, amely egyébként a középkategória felső szegmensébe tartozik. Jól kitalált, sokoldalú eszköz, de érnek a szelfik ekkora felárat?
Teszt Okostelefon 88
-
Bemutatkozott a OnePlus X
Elérkezett a nagy nap, megjelent az öthüvelykes kijelzővel ellátott OnePlus, ami hardveres téren a One-ra emlékeztet, de számos érdekességet tartogat.
Hír Okostelefon 5k
-
Nemsokára érkezhet a Marshmallow bétája a Honor 7-re
A lelkesebb felhasználók még novemberben telepíthetik a Marshmallow bétáját a Honor 7 készülékükre, a végleges változat debütálása azonban 2016-ra tolódhat.
Hír Okostelefon 13
-
Ramosnak 6010 mAh-s akkumulátora van
A Ramos Mos 1 Max névre hallgató phablet kolosszális méretű telepet kapott, persze a 6,44 hüvelykes képátló sem éppen apró.
Hír Okostelefon 37
-
Decemberben kezdődik meg az „Exynos 8890” gyártása?
Koreai források szerint a Galaxy S7 kaphatja meg először a Samsung új, saját tervezésű processzormagokat tartalmazó SoC-ját, az Exynos 8890-et.
Hír Okostelefon 37
-
Mobilarena TV: nem vesz részt a csúcstalálkozón
Mai adásunkban a Huawei G8-cal foglalkozunk, mely az 5,5 hüvelykes kijelző mellett középkategóriás felszereltséggel, dizájnos külsővel és ujjlenyomat-olvasóval hívja fel magára a figyelmet.
MA!TV Okostelefon 91
-
Xiaomi Redmi Note 2 - turbómotor a középkategóriában
A Xiaomi friss Redmi phabletje egy generáció alatt kettőt lépett előre: Full HD kijelző, gyors nyolcmagos hardver, infra és PDAF-autófókusz került a házba, az ár mégis lefelé mozdult el.
Teszt Okostelefon 972
-
QHD kijelzővel hódítana az Elephone újdonsága
A Vowney névre keresztelt készülék 4 gigabájtnyi rendszermemóriát és ujjlenyomat-olvasót kapott, de más téren is elég jó ajánlatnak mondható.
Hír Okostelefon 46
-
Bemutatkozott a Motorola Droid Turbo 2
A Motorola Droid Maxx 2 nem más, mint egy átcsomagolt Moto X Play, a Droid Turbo 2 viszont már sokkal érdekesebb, főleg a törhetetlennek mondott kijelzője miatt.
Hír Okostelefon 53
-
Kétféle verzióban érkezik a Honor 5X
A két modell között csak a memória terén lesz eltérés, a középkategóriás eszköz természetesen Kínában mutatkozott be.
Hír Okostelefon 69
-
Szoftveresen is készen áll a BlackBerry a Priv startjára
Play áruházas alkalmazások bukkantak fel vagy frissültek, a BlackBerry Worldben pedig a BB10-es tartalmak gyors átvitelét segítő alkalmazás jelent meg.
Hír Okostelefon 72
-
Teljes alumínium házat kapott a LeTV 1s
A kínai cég egy phabletet dobott piacra, mely 5,5 hüvelykes, Full HD felbontású kijelzővel, MediaTek Helio chipsettel kerül és ujjlenyomat-olvasóval forgalomba.
Hír Okostelefon 40
-
Lollipop frissítést kapott a Samsung Galaxy Note 3 Neo
Az Android 4.3-mal debütált eszköz tavaly már megkapta a KitKatot, most viszont egy komolyabbat lépett előre: Lollipopra frissült.
Hír Okostelefon 27
-
Bemutatkozott az Oppo Neo 7
Snapdragon 410 lapkakészlettel felszerelt, középkategóriás mobil mutatkozott be az Oppótól.
Hír Okostelefon 23
-
Galaxy blog: Frissítést kapott az S6 egde+
Nemcsak a nálunk hivatalosan még nem kapható Note5, hanem az S6 egde+ is komolyabb szoftvercsomagot kapott, amelyet több olvasónk is feltelepített.
Blogbejegyzés Okostelefon 40
-
Újabb Lenovo bukkant fel a TENAA oldalán
Ujjlenyomat-olvasóval és ismeretlen típusjelzésű MediaTek lapkakészlettel mutatta meg magát egy új Lenovo készülék, az ára állítólag elég kedvező lesz.
Hír Okostelefon 26
-
Prestigio Muze C3 - csábító szemvillantás?
A cég újdonsága az alsó kategóriát szeretné meghódítani, az 5 hüvelykes HD kijelző még igen ígéretes, van előlapi vaku, az ár pedig megítélés kérdése, de soknak semmiképpen sem mondható.
Teszt Okostelefon 66
-
Flyme 5.0 frissítést kapott a Meizu MX5
A jól ismert kezelőfelület új verziója nemcsak az apró késedelemmel debütáló Pro 5-ben, hanem már az MX5-ben is kipróbálható.
Hír Okostelefon 13
-
Mobilarena TV: Találd ki, Mi vagyok!
Helio X10-es SoC, PDAF-autófókusz, 5,5 hüvelykes FHD kijelző, infra, MIUI7 és 60 ezer forintos árcédula – ez csakis a Xiaomi Redmi Note 2 lehet.
Hír Okostelefon 97
-
Lebukott a fémházas Redmi Note 2 Pro?
Azért azt mégsem lehetett szó nélkül hagyni, hogy a Meizu előrukkolt olcsó, fémházas, ujjlenyomat-olvasós phabletjével, a Metallal. Az év vége előtt érkezhet a Xiaomi válasza.
Hír Okostelefon 23
-
Most már tényleg előrendelhető a BlackBerry Priv
A neves gyártó a korábbi hírekkel ellentétben már november 6-án megkezdi kiszállítani az év hátralévő részének egyik legizgalmasabb termékét, a szétcsúsztatható, Androidot futtató Privet.
Hír Okostelefon 70
-
Nem fogy jól Dél-Koreában az LG V10
Az ATLAS Research & Consulting cég kimutatásai szerint a vállalat legújabb csúcskészüléke iránt egyáltalán nem mutatkozik túl nagy igény, a Samsung viszont jobban teljesít.
Hír Okostelefon 64
-
Overmax Vertis Braver - bátran árazták
A lengyel illetőségű cég strapatelefonja hozta az elvárt szintet, az ára viszont nem túl versenyképes, a konkurensek között lehet jobb alternatívákat találni.
Teszt Okostelefon 30
-
Galaxy blog: Bemutatkozott a Galaxy On5 és On7
A Samsung két új készüléke 5 és 5,5 hüvelykes kijelzővel deübált Kínában, a vállalat az alsó kategóriát hódítaná meg újdonságaival.
Blogbejegyzés Okostelefon 26
-
Irányvonallá válhat a HTC-nél a One A9 formavilága
A tajvani gyártó egyik vezéralakja jegyezte meg, hogy a One A9 formavilágát több ízben is viszontláthatjuk majd egyes HTC modelleken.
Hír Okostelefon 169
-
November 16-tól szállítja a Privet a BlackBerry. Nem lesz olcsó
Pár percig hivatalosan is felbukkantak a BlackBerry Priv specifikációi, az árszabása és a megjelenési dátuma. A kiszállítást november közepén kezdheti meg a gyártó.
Hír Okostelefon 137
-
Note5, Z5 Compact rendszerfrissítések
A Sony a Z5 Compact érintőkijelző hibáinak gyors javítását ígéri, a Samsung pedig már elérhetővé tette szoftvercsomagját, amely üzemidőben ígér előrelépést.
Hír Okostelefon 56
-
Doogee X5 - kiskutyák olcsón elvihetők
Meghökkentően jó áron kerül itthon forgalomba a kínai márka készüléke, a specifikációk alapján igen jó vételnek ígérkezik. A kérdés, hogy mit nyújt a gyakorlatban.
Teszt Okostelefon 1k
-
Bemutatkozott a Meizu metal
Az új készülék egy visszafogott árazású, de kiválóan felszerelt phablet, ami előreláthatólag itthon is sikeres lehet, ha elkezdik forgalmazni.
Hír Okostelefon 158
-
Mobilarena TV: békés arcot vágok
Az ASUS is beszállt a szelfimobilos gyártók közé, a Zenfone Selfie nagy felbontású előlapi kamerával vakuval próbálja kielégíteni az erre fogékonyak igényeit.
MA!TV Okostelefon 24
-
A Samsung weboldalán bukkant fel a Galaxy On5
Az 5 hüvelykes készülék az alsó kategóriás mobilok között versenyez, és a képeken kívül a specifikációk is felkerültek a netre. Az On7-ről is szinte mindent lehet tudni.
Hír Okostelefon 13
-
Hamarosan landol az új Droid. A betonon
A Verizon rövid előzetesben célozgat: az új Motorola Droid Turbo törésálló tulajdonságokkal mutatkozhat be, méghozzá október 27-én.
Hír Okostelefon 22
-
50%, hogy eltűnik a home gomb az iPhone-ról
Az elemzők szerint az Apple a következő generációs mobiloknál fontolóra veheti, hogy száműzi a gombot és a kijelzőbe építi, plusz az ujjelnyomat-olvasó is máshová kerülhet.
Hír Okostelefon 112
-
Android 6.0-val mutatkozott be a HTC One A9
Új Qualcomm rendszerchip, friss Android operációs rendszer, mutatós alumínium burkolat és az ujjlenyomat-olvasó miatt kissé hosszúkás előlap jellemzi a felső-középkategóriás tajvani jövevényt.
Hír Okostelefon 200
-
Érkezik a Galaxy Golden 3?
Az ismerős típusjelzés a GFX Benchnél bukkant fel, méghozzá Exynos 7420-as SoC-vel, 4,6 hüvelykes HD kijelzővel és 64 gigabájtos belső tárolóval.
Hír Okostelefon 31
-
Fogytán a Nexus 5X energiája? Sebaj, a Nexus 6P feltölti
Marques Brownlee, avagy @MKBHD megerősítette: USB-C portján keresztül a Huawei Nexus 6P képes más készülékeket tölteni. Mondjuk kis testvérét, az LG Nexus 5X-t.
Hír Okostelefon 45
-
Januárban mutatkozik be a Galaxy S7?
Újabb pletykák szólnak a megszokottnál korábbi startról: a Galaxy S6 folytatása az ET News szerint az MWC-t sem várja meg, és már januárban bemutatkozik.
Hír Okostelefon 53
-
Jó iPhone alternatíva lesz a One A9
A HTC vezérigazgatója szerint a holnap bemutatásra kerülő készülékük jó választás lehet azoknak, akik nem az Apple modelljére szavaznának.
Hír Okostelefon 83
-
Zopo Speed 7 Plus - nem intik le gyorshajtásért
Az felső-középkategória új standardja ma a Full HD-s kijelző, a nyolcmagos rendszerchip, a méretes RAM-modul és a nagy felbontású kamerák, és a Zopo friss ajánlata pont ezt hozza. Vajon jól építkezik az alapokra?
Teszt Okostelefon 53
-
Bemutatkozott az LG G Vista 2
A készülék középkategóriás felszereltséggel támad, a phabletek között versenyez, és egy-két más óriásmobilhoz hasonlóan érintőceruzával rendelkezik.
Hír Okostelefon 8
-
Felbukkant a Meizu Metal az OppoMart oldalán
Még nem mutatkozott be hivatalosan, de az OppoMart webáruházában már megtalálható a Helio X10-alapokon nyugvó Meizu Metal.
Hír Okostelefon 48
-
Még idén befuthat a Huawei „Mate 8"
A berlini IFA kiállításra vártuk, de végül oda nem érkezett meg, így most néhány hónappal megkésve, de még idén mutatkozhat be az óriásmobil.
Hír Okostelefon 22
-
Hivatalos videón a BlackBerry Priv
Aminek a legnagyobb érdekessége, hogy mutatják a Hubot, vagyis a kanadaiak az Android operációs rendszerbe is beépítették ezt a remek szolgáltatást.
Hír Okostelefon 116
-
Európában is kapható lesz az Oppo R7s
Bemutatkozott a kínaiak legújabb phabletje, ami középkategóriás felszereltség mellett a rendszermemória méretével emelkedik ki a konkurensek közül.
Hír Okostelefon 41
-
Kétféle operációs rendszerrel érkezhet az Alcatel OneTouch „Fierce XL"
Hardveresen nem tör a csúcsra az Alcatel új phabletje, a felhasználó viszont minden valószínűség szerint választhat majd, hogy Androiddal vagy Windows 10-zel szeretné megvásárolni új kütyüjét.
Hír Okostelefon 19
-
Több Huawei és Honor készülékre jön az Android 6.0
Mint ahogy már más gyártók is, úgy a kínaiak is közölték, hogy mely kütyükre lesz elérhető a Marshmallow operációs rendszer. Felső és középkategóriás eszközök is részesülnek benne.
Hír Okostelefon 34
-
Marshmallow rendszerbemutató
Elérhető a legújabb zöld robotos főverzió, az Android 6.0 Marshmallow végleges kiadása, mely elsősorban motorháztető alatti újdonságokat és finomhangolást kínál a Lollipopban bennmaradt bakik után.
Bemutató Okostelefon 295
-
Beárazta és körbemutogatja a BlackBerry Privet egy brit áruház
A Carphone Warehouse máris rátette a kezét az androidos BlackBerry Privre, amelyről gyorsan egy rövid videót is összeállított. Megvan a kiszállítás dátuma és az ár is.
Hír Okostelefon 245
-
USB Type-C csatlakozó kerülhet a „Galaxy S7"-re?
A SamMobile információi alapján úgy tűnik, hogy a Samsung új zászlóshajója USB Type-C csatlakozót kaphat microUSB helyett.
Hír Okostelefon 51
-
Két új mobil bukkant fel a BLU kínálatában
Mindkét készülék öthüvelykes kijelzővel bír, hardveresen egyik sem számít eget rengetőnek, de az árazásuk is visszafogott.
Hír Okostelefon 8
-
Kiszivárgott a OnePlus X ára
Véletlenül (vagy teljesen szándékosan) felbukkant az egyik viszonteladónál az alacsonyabb árszegmensbe szánt OnePlus készülék és árcédulája.
Hír Okostelefon 42
-
OnePlus 2 - határozott mondanivaló
A kínai cégnél úgy gondolják, hogy egy "flagship killer" okostelefont gyártottak. A felszereltség fényében ez tényleg igaz lehet, hiszen papíron szinte minden tud a mobil, de a teljesítmény és az árazás is ilyen jó?
Teszt Okostelefon 564
-
Nehéz megjósolni az iPhone 6s jövőjét
Egyes elemzők szerint lassulni, második szerint nőni fog a legújabb generációs Apple készülékek eladása, bár az első rekordhétvége óta konkrét számokról egyelőre még nem nyilatkoztak a cupertinóiak.
Hír Okostelefon 58
-
Európában előrendelhető a Lumia 550
A Microsoft belépőszintű készüléke a kategóriának megfelelő áron debütál, ám a szállítás pontos időpontja még nem ismert, csak azt tudni, hogy hamarosan elérhető lesz.
Hír Okostelefon 96
-
5 nap múlva bemutatkozhat a „HTC One A9"
Jövő hét kedden, online formában tart bemutatót a tajvani vállalat, ahol egy Android Marshmallow alapokon nyugvó eszköz mutatkozhat be.
Hír Okostelefon 52
-
Ütésálló Droid érkezhet
A verizonos Droid Turbo 2, amely másutt Motorola X Force néven bukkanhat fel, állítólag törésálló megjelenítőt kap. Október 27-ben a Droid Maxx 2 is bemutatkozhat.
Hír Okostelefon 24
-
Kér valamit? Igen, egy BlackBerry Privet rendelnék
Megindult ugyanis az előrendelés a kanadai gyártó csúcsmodelljére, mely az első olyan készülék lesz a vállalat életében, mely Android operációs rendszert futtat.
Hír Okostelefon 94
-
Jövő héten kapja meg a G4 az Android 6.0-t
Az LG csúcskészüléke az elődmodellhez hasonlóan az első között kapja meg a legújabb mályvacukros operációs rendszert, mely több extra szolgáltatást ígér.
Hír Okostelefon 88
-
Allview P6 Qmax - csak ránézésre maximális
A gyártó olcsóbbik óriásmobilja még elég sok gyermekbetegséggel küzd, a szoftveres hibák még javulhatnak, a gyenge hardveren és a közepes anyaghasználaton viszont semmiképp nem segít a frissítés.
Teszt Okostelefon 29
-
Lebukott a Meizu Blue Charm Metal is?
Jövő héten a feltörekvő kínai gyártó állítólag egy telefont és egy okosórát is bemutat. Előbb a Blue Charm Watch, majd a Blue Charm Metal szivároghatott ki.
Hír Okostelefon 17
-
Januárban jöhet a Galaxy Note5 Európába
Egy romániai biztos forrás szerint már nem kell sokat várni arra, hogy az öreg kontinensen is megjelenjen a Samsung csúcsphabletje.
Hír Okostelefon 50
-
Megérkezett a tizenes Z3
Na nem a Sonytól, hanem a Samsungtól származik a készülék, mely az 5 hüvelykes HD kijelzője mellé alsó kategóriás hardveres felhozatalt kapott.
Hír Okostelefon 55
-
Mobilarena TV: Egy meg kettő
Mai műsorunk témája a OnePlus 2 lesz, amit egyszerűen csak zászlóshajó gyilkosnak neveznek. Van is benne igazából minden, nem is lett drága, szóval az előjelek tényleg nagyon jók.
Hír Okostelefon 99
-
Október 29-én érkezik a OnePlus X
A korábbi, október 12-re vonatkozó pletykák hamisnak bizonyultak, az új időpontról viszont maga a gyártó tett közzé információt.
Hír Okostelefon 19
-
Pert vesztett az Apple, 862,4 millió dollárra büntethetik
Több tízmillió készülék érintett egy wisconsini egyetem perében, amely szerint az Apple A7, A8 és A8X chipsetek sértik egyik szabadalmukat.
Hír Okostelefon 176
-
Sony Xperia Z5 - nem gyűjti, olvassa az ujjlenyomatot
Nulláról újratervezett Xperia helyett fontos és üdvözölendő friss tulajdonságokkal érkezett meg a Sony legújabb 5,2 hüvelykes versenyzője, amely mutatósabb, mint valaha.
Teszt Okostelefon 2k
-
Nem a "Mi5" fog bemutatkozni a Xiaomi következő rendezvényén
Október 19-én rendezi meg a gyártó a következő nagyobb eseményén, de a gyártó elnöke kihangsúlyozta, hogy itt nem a következő zászlóshajó fog bemutatkozni.
Hír Okostelefon 25
-
2016-ban jön a Vivo Xplay 5S?
Egyre többször kerül a pletykák kereszttüzébe az a készülék, ami nagy csak a 6 hüvelykes, QHD felbontású kijelző, hanem a Snapdragon 820 SoC miatt is érdekes.
Hír Okostelefon 10
-
Nyomásérzékeny kijelzőt kap a Galaxy S7?
Úgy tűnik, hogy a Samsung is lép abba az irányba, hogy új csúcstelefonjának képernyője már ne csak az érintéseket, hanem azok erősségét is kezelni tudja.
Hír Okostelefon 75
-
Sony kameraszenzorral érkezhet a BlackBerry Priv
A Sony IMX230-as fényérzékelő lapkája lapul friss pletykák szerint a hamarosan bemutatkozó, androidos BlackBerry Priv hátlapi kameralencséje mögött.
Hír Okostelefon 66
-
Németországban már előrendelhető a Huawei ShotX
Európában nem Honor márkajelzéssel, hanem a Huawei neve alatt kerül piacra a Honor 7i, ami ShotX néven kívánja meghódítani az öreg kontinenst.
Hír Okostelefon 26
-
Több teszt is csak kis eltérést mutat az iPhone 6s variánsok üzemideje között
Az Ars Techica teljesítménytesztek segítségével nézte meg, hogy mekkora a különbség a TSMC és a Samsung által gyártott Apple A9-es chipek fogyasztása között.
Hír Okostelefon 24
-
Az üzemidőre megy rá az Oukitel K6000
Ahogy a nevéből is sejthető, a készülék hatalmas akkumulátort kapott, támogatja a gyorstöltést, ám érdekes módon a további specifikációkat még csak később közli a vállalat.
Hír Okostelefon 34
-
Itt az első, Indiában gyártott Gionee telefon
Bemutatkozott ugyanis az F103 névre keresztelt készülék, mely a HD kijelző mellett MediaTek processzorral és 2 gigabájt RAM-mal hívja fel magára a figyelmet.
Hír Okostelefon 11
-
Lenovo Vibe S1 - összesúgnak a szemei előtt
A kínai vállalat egy olyan 5 hüvelykes, Full HD felbontású kijelzővel, Mediatek MT6752 SoC-vél és 3 GB RAM-mal szerelt telefont dobott piacra, mely az önfotózás királya lehet.
Teszt Okostelefon 76
-
A TENAA-nál járt a kisebbik OnePlus
Legyen bármi is a neve, egyre közelebb vagyunk a kicsinyített OnePlus bemutatkozójához, a TENAA jóvoltából pedig már a méreteit és az akkumulátorának kapacitását is tudjuk.
Hír Okostelefon 27
-
Jövő hétfőn mutatkozhat be az új Xiaomi csúcsmodell?
Az új mobil valószínűleg „Mi5" néven fog bemutatkozni, teljesen pontos információink viszont még mindig nincsenek róla.
Hír Okostelefon 38
-
Piacra került, mindent tudni a ZTE Axon Miniről
Júliusban csak annyit árult el a ZTE, hogy az Axon Mini force touchcsal és 5,2 hüvelykes képátlóval érkezik, most viszont fény derült az árakra és a végleges specifikációkra.
Hír Okostelefon 29
-
Mobilarena TV: Van ujj a nap alatt
Már az Xperiák is ékeskednek biometrikus azonosítóval, és bár csak pár hónap telt el a Z3+ megjelenése óta, a Sony elég újdonságot belepakolt a Z5-be, hogy méltó utódja legyen.
MA!TV Okostelefon 69
-
Jövő hét kedden érkezik a Pepsi P1
Igen, arról a Pepsiről van szó, és Kínában valóban piacra kerül egy saját márkajelzésű mobil.
Hír Okostelefon 68
-
Október 15-én érkezik a ZTE „Nubia X8"?
Néhány hónap elteltével ismét jelt adott magáról a ZTE még be nem jelentett óriásmobilja, lehet, hogy három nap múlva bemutatkozik?
Hír Okostelefon 11
-
Hat napot késik, ajándékokkal érkezik a Meizu Pro 5
A gyártó megerősítette, hogy Pro 5 névre hallgató high-end csúcskészülékük a korábbi hírekkel szemben csak pár napot késik, az előrendelők ráadásul másfél millió dollár értékű kompenzációban részesülnek.
Hír Okostelefon 54
-
Két új Gionee bukkant fel a TENAA adatbázisában
A gyártó több újdonsággal is készül az év utolsó szakaszára, most épp egy okostelefon és egy phablet bukkant fel a kínai hírközlési hatóság adatbázisában.
Hír Okostelefon 11
-
Nem minden iPhone 6s merül egyenlően
Felmérések szerint a TSMC által gyártott Apple A9 lapkakészlet takarékosabban bánik az erőforrásokkal, mint amelyik a Samsung gyárósorairól gördült le. Az Apple cáfol.
Hír Okostelefon 447
-
Felbukkant a Samsung „Galaxy A9" az AnTuTu adatbázisában
Az SM-A9000 kódnévre hallgató eszköz specifikációjáról olvashatunk a híres benchmark alkalmazás adatbázisában, de az eredményét még nem tudjuk.
Hír Okostelefon 42
-
Késik a Meizu Pro 5 forgalmazása
A kínai gyártó a gyártás helyéül szolgáló Guangdongot sújtó áradásra hivatkozik a késés okaként.
Hír Okostelefon 37
-
Így lehet számítógépet varázsolni egy Windows 10-es mobilból
A Continuum és a Microsoft Display Dock segítségével egy Windows 10-es mobileszköz „mini PC-vé” alakítható.
Hír Okostelefon 157
-
Ötmillió eladott okostelefon, vagy a BlackBerry kiszáll?
John Chen, a BlackBerry vezérigazgatója egy interjúban elmondta, hogy a jövőben évi ötmillió mobil értékesítése a cél. Ha ez nem jön össze, a gyártó kiszállhat az eszközpiacról.
Hír Okostelefon 150
-
Sony Xperia C5 Ultra - mosolyog és mosolyoghat újra
A C széria eddig is az önarcképes vonalat vitte, a C5 Ultra viszont szintet lépett. Szelfizés 6 inches phablettel, előlapi vakuval. Ja, és telefonálni is lehet vele.
Teszt Okostelefon 114
-
Jól áll a Microsoft a nagy európai piacokon
A Microsoft/Nokia okostelefonok egyáltalán nem fogytak rosszul a nyár végéig tartó, legutóbbi negyedévben, sőt.
Hír Okostelefon 96
-
Október 12-én érkezhet a „OnePlus X"?
Néhány napon belül megrendezésre kerül egy OnePlus sajtórendezvény Indiában. Vajon ott fogják bemutatni az új modellt?
Hír Okostelefon 42
-
Lebukott a Samsung Galaxy J3?
A dél-koreai cégnél egyre több taggal bővítik a J-sorozatot, a hamarosan napvilágot látó J3-ról most a GFXBench adatbázisa árulkodott.
Hír Okostelefon 24
-
Meizu m2 note - ár/érték bajnok újraértelmezve
Nem lett erősebb, szebb vagy kimondottan jobb az elődjénél a Meizu új, középkategóriás phabletje, viszont lehet hivatalosan kapni itthon, ami nem kis eredmény.
Teszt Okostelefon 3k
-
Nem lesz olcsó az LG V10
A dél-koreai gyártó csúcsmodellje a mai nap folyamán debütál hazai földön, ám a prémium külsőhöz és hardverhez elég magas árcímke tartozik.
Hír Okostelefon 84
-
Mobilarena TV: kutyából lesz-e szalonna?
Arcpirítóan olcsó a Doogee X5, miközben négymagos processzort, 8 megapixeles kamerát, kétkártyás működést és HD felbontású kijelzőt vonultat fel. Megéri?
MA!TV Okostelefon 67
-
Sony Xperia M5 - új pályára lépett
Nagyon sokat fejlődött elődjéhez képest az Xperia M5, amely hardveres szempontból már a felsőkategóriát veszi célba, de a szoftvert nem sikerült kellően komolyan venni.
Teszt Okostelefon 208
-
Decemberig még várni kell a Lumiák Windows 10 frissítésére
Két hónap múlva indulhatnak el a végleges Windows 10 frissítések a már forgalomban Lumia készülékekre.
Hír Okostelefon 206
-
Ezek a Sony telefonok kapnak Android 6.0-t
Több más gyártóval egyetemben a japán vállalat is közzétette, hogy mely készülékekre érkezik majd meg a legújabb zöld robotos rendszer.
Hír Okostelefon 58
-
Bemutatkozott a Microsoft Lumia 550
Nem csak a két új zászlóshajót, illetve a megújult Band karperecet mutatta ma be a redmondi vállalat, hanem egy szerényebb árú Windows 10-es mobilt is.
Hír Okostelefon 127
-
Két új csúcsmodellel támad a Microsoft
Bemutatkozott a Lumia 950 és a 950 XL, újra van csúcsmodell a Windows rendszerű telefonok között is. A telefonok már a Windows 10-es szoftverrel kerülnek a boltokba.
Hír Okostelefon 1k
-
Ezek az eszközök biztosan megkapják az Android 6.0-át
A HTC és a Motorola után a T-Mobile is közzétett egy listát számos készülékről, amik Android Marshmallow rendszerre fognak frissülni.
Hír Okostelefon 86
-
Mit mutat be október 10-én a Huawei?
Az elküldött sajtómeghívók igazolják, hogy október 10-én, Pekingben bemutat valamit a Huawei, minden valószínűség szerint a Honor Play 5X mutatkozik be itt.
Hír Okostelefon 14
-
Az LG G2 is kap mályvacukrot?
Ha a Geekbench adatbázisa nem hazudik, akkor a több mint két éves csúcsmodell is frissülni fog Android 6.0-ra, ami sokaknak okoz majd örömet.
Hír Okostelefon 49
-
4K videót is vesz majd a BlackBerry Priv
A most kiszivárgott fotók tanúbizonysága szerint a kanadai vállalat csúcskészüléke már UHD felbontásban rögzít filmeket, és 64 bites processzorral rendelkezik.
Hír Okostelefon 64
-
Letölthető az Android 6.0 számos Nexus eszközre
Aki nem szeretné megvárni az OTA frissítést, az már le is töltheti a flashelhető változatot néhány Nexusra.
Hír Okostelefon 40
-
MediaTek lapkakészletet kaphat a „OnePlus Mini"?
A gyártó idei második telefonja kisebb lehet, mint az eddigiek, hardveresen pedig nem a Qualcomm, hanem a MediaTek lapkakészletét kaphatja meg.
Hír Okostelefon 30
-
Mobilarena TV: amikor Ultra kerül a pultra
Hatalmas, 6 inches mobillal támadja le a Sony az önarckép-fetisisztákat, 13 megapixeles előlapi kamerával, elülső villanóval és autofókusszal. Ja, egyébként telefonálni is lehet vele.
MA!TV Okostelefon 66
-
Tízmillió darab Xiaomi Redmi Note 2 találhat gazdára idén
A vállalat vezérigazgatója említette meg, hogy a méltán népszerű Redmi Note 2 nagyon komoly sikereket arathat.
Hír Okostelefon 27
-
Két SIM-et kezel a HTC One E9s
A tajvani válallat egy újabb készülékről rántotta le a leplet, mely inkább a Desire sorozat egyik tagjának a ráncfelvarrása, mégis a One családban landolt.
Hír Okostelefon 25
-
Cserélhető akkumulátort kap a Lumia 950 XL?
Felkerült az internetre egy kép, ami a Microsoft következő csúcsphabletjéről készült, és ami szerint a telep nem lesz beépített.
Hír Okostelefon 38
-
Dupla kamerával debütálhat a Huawei P9
Pár hónapja mutatkozott csak be a P8, de máris fecsegnek a kínaiak következő csúcsmodelljéről, melynek másik vonzereje a Kirin 950 SoC lehet.
Hír Okostelefon 14
-
Hamarosan jön a Marshmallow a G3-ra és a G4-re?
Az LG tavalyi és idei csúcsmodellje hamarosan megkaphatja az Android 6.0 frissítést, legalábbis egy kiszivárgott dokumentum erre enged következtetni.
Hír Okostelefon 35
-
Apple iPhone 6s - Nyomás utána!
A cupertinóiak újdonsága külsőleg nem sokat változott elődjéhez képest, ám nyomásérzékeny kijelzőt, nagyobb felbontású kamerát és rendkívül erős hardvert kapott.
Teszt Okostelefon 22k
-
Japánban bemutatkozott a Samsung Galaxy Active Neo
A vadonatúj strapamobil hardveresen egyáltalán nem kiemelkedő, de a készülékház védelme önmagáért beszél.
Hír Okostelefon 59
-
Lollipopra frissült a Honor 6 és a Honor 4C
A frissebb Android verzió mellé az Emotion UI 3.1-es változatát is megkapják a fent említett készülékekkel rendelkezők.
Hír Okostelefon 49
-
Még ebben a hónapban debütálhat a „OnePlus X"?
Több ízben is szóba került már, hogy idén két darab OnePlus is bemutatkozik, a legutóbbi hírek szerint az „X" névre hallgató modell egy kompaktabb darab lesz.
Hír Okostelefon 60
-
Sajtófotón látható a Lumia 550
Az @evleaks újra akcióban, most a belépőszintű Microsoft modellről szereztek meg hivatalos renderképeket, így teljes pompájában látható a telefon.
Hír Okostelefon 81
-
Két új Sharp készülék mutatkozott be...
...de ezek a mobilok minden valószínűség szerint csak a japán NTT DoCoMo szolgáltatónál lesznek elérhetők.
Hír Okostelefon 71
-
Android Lollipop 5.1.1 frissítést kapott a Huawei Ascend Mate7
A tavalyi óriásphablet elég komoly frissítést kapott, az Android 4.4.2 Kitkat rendszerverzió ugyanis nyalókás változatra ugrott.
Hír Okostelefon 43
-
Mostantól Indiában is gyárt mobilokat az ASUS
A tajvani gyártó bejelentette, hogy a Foxconnal kötött együttműködésüknek hála immár a világ második legnépesebb országában is fabrikálnak telefonokat.
Hír Okostelefon 4
-
Másodlagos kijelzővel robbant az LG V10
A dél-koreai gyártó lerántotta a leplet legújabb csúcsphabletjéről, melynek felső kategóriás felszereltsége mellett kiemelendő az ujjlenyomat-olvasója és a dupla előlapi kamerája is.
Hír Okostelefon 236
-
6 gigabájt RAM-mal érkezik a LeTV Le Max 2?
Snapdragon 820-as SoC, IMX300-as kamera, QHD-s megjelenítő és a manapság divatos 3 gigabájt RAM duplája kerülhet az új LeTV csúcskészülékbe.
Hír Okostelefon 50


