Okostelefon rovat

A hajlíthatók kedvence lehet a Dimensity 7300X 5G

Átcímkézés helyett csíkszélességet váltott a MediaTek, népszerű Motorolában debütálhat.

Féltucat régi Samsung kapott új One UI-t, köztük az A52s

A 6.1 olcsó, drága, ütésálló és közönségkedvenc készülékekre is megérkezett.

Jót tapadó hátlappal futott be a Realme C63

Porálló, vízlepergető, egész gyorsan tölthető, de nem biztos, hogy itthon kapható lesz.

Remekül néz ki a szögletes Z Fold6

Kémfotókon csodálható meg az S24 Ultra vonásaival érkező hajlítható.

Máris megszületett a Huawei Enjoy 70 utódja

Az Enjoy 70s processzorfrissítéssel próbál szerencsét, több változás nincsen rajta.

Kávézaccból készülnek a Tecno Camon modellek

Pontosabban a bőr hatású hátlap, amit kizárólag napenergia felhasználásával, kemikáliák nélkül állítanak elő.

Tényleg három színben érkezett a Nothing Phone (2a)

Csak mindhárom ugyanazon a hátlapon csoportosul, az új, limitált kiadású Phone (2a) megjelenése így még mozgalmasabb lett.

5G-vel és hőkamerával strapálja magát az Ulefone

A ThermoVue rendszere mellett az éjjellátó képességek is megvannak.

Poco M6 Plus néven újrázhat a Redmi Note 13R

A telefon feltűnt a HyperOS által támogatott készülékek listáján és a TÜV Rheinland is adott neki engedélyt.

A Z Flip6 jókora, a Galaxy Ring parányi akkumulátort kap

A telepadatok az FCC listázásában jelentek meg.

Még erősebb lehet a Dimensity 9400

A legfrissebb információk alapján a forgalomba kerülő szett órajele magasabb lehet a teszteken látottnál.

Még két színben megcsodálható az ár/érték trónra pályázó Moto

A G85 külsőben és specifikációban is ígéretes.

Az ár/érték bajnok Galaxy A52-re is kész a One UI 6.1

A SamMobile összeszedte a friss felületre váltott Samsung mobilok listáját.

Dobhatja a Google az Exynost és a Samsungot

A Tensor G5-öt önállóan fejlesztheti és a TSMC-vel gyárthatja, a G4-et viszont még koreai partnerével.

Üzemidő bajnokkal készül a Samsung az olimpiára

A Galaxy Ring mellett az ultraprémium Watch X is bemutatkozhat július 24-én.

Mindent vitt 2024 elején a Galaxy S24 Ultra (Androidon)

Kolosszális kamerafrissítéssel készül a Samsung, de van, amit visszatart az S25-nek.

Nubia Neo 5G - olcsó játék

Van-e esélye a legolcsóbb gaming telefonnak a piacon közel egy év késéssel?

Június 12-én Európába is érkezik a most bemutatott Honor 200 és Honor 200 Pro

A Honor 200 és 200 Pro menetrendszerűen mutatkozott be, hamarosan felénk is elérhető lesz.

Nagyobb akkuval Galaxy M35-nek hívják a Galaxy A35-öt

Egyéb változás nem történt a Brazíliában most bemutatott készülék specifikációját illetően.

Oukitel WP35 - az 5G-s faék

Kedvező árú, 5G strapamobil bukkant fel szerkesztőségünkben.

Három új színben lesz választható a Nothing Phone (2a)

A múlt héten még csak jelezték, hogy színvariáció(k) várhatók, a legfrissebb előzetes viszont már informatívabb.

Minden előzetest megerősít a TENAA a Razr 50-nel kapcsolatban

Az előzetes információknak megfelelő formában és specifikációval regisztrált a Motorola következő kagylója a TENAA adatbázisában.

Prémium külsőt kaphat a Motorola Moto G85 5G

A 300 eurós ár mellé kifejezetten igényes megjelenés társulhat.

Közönségkedvenc Galaxy vált One UI 6.1-re

Ezen a héten sem tétlenkedett a Samsung szoftverfejlesztő csapata.

Ilyen lesz a Honor 200 és 200 Pro

A Lite verzió már itthon is megvásárolható, az alap- és Pro modell pedig június 12-én érkezik Párizsba.

2 nm-en készülhet az Exynos 2600

A 3 nm-es node kész a tömeggyártásra, a következő fejezetre fókuszál a Samsung.

Új HMD modell bukant fel

Ausztráliában érhető el és HMD Aurának hívják a gyártó jelenleg legkedvezőbb árú ajánlatát.

Bivalyerős lett a Poco F6 és F6 Pro

Kínában más néven már startoltak, az európai árak magasabbak, de elviselhetők.

Íveli az Oppo a Reno 12 és 12 Pro kijelzőjét

Frissült az Oppo középkategóriás ajánlata, négy szélén ívelt OLED kijelzővel tetszelegnek az új modellek.

Bugfix van, magyarázat nincs az iOS-ben újra feltűnő, korábban törölt fotókra

Megjelent az iOS 17.5.1, ami javítja a furcsa hibát, de az Apple hallgat a miértről és a hogyanról.

Francia portréstúdió edzi a Honor AI-t

A 200-as csúcsszéria a Studio Harcourt szakértelmével készít portrékat, a Honor AI négy szinten dolgozik.

Május végéig befut a Magic OS 8.0 a Honor 90-re és Magic V2-re

A gyártónak nyolc napja van teljesíteni az ígéretét.

Xperia Pro-C néven új csúcs Sony kompaktot pletykálnak

Állítólag 6 hüvelykes kijelzővel és 1" típusú kameraszenzorral próbálkozhat a Sony következő Pro modellje.

Gyorsabb töltést kapott a Realme GT Neo6 SE

És ennek okán máris Realme GT 6T-nek hívják.

Júniusban Magyarországra érkezik a Tecno, a fejlődő piacok egyik kedvenc márkája

A Spark 20-as széria telefonjaival indítanak hazánkban, a negyvenezertől százezerig terjedő ársávban.

Megvan a Honor 200 európai startdátuma is

A Honor párizsi prezentációján megerősítették a 200-as csúcsmodellek érkezését.

Nagy akkumulátor és külső kijelző

Ez jellemzi majd a Honor kagylótelefonját, amit kis híján egy éve várunk már.

Drágábban indíthat az új iPhone SE

2025 tavaszán érkezhet az új SE, az Apple az 500 dolláros határig emelhet valamennyit az áron.

Céges verziót mutatott be a HMD a Pulse Plusból

Hosszabb szoftveres támogatás és garancia, az Android Enterprise ajánlott irányelvek kipipálása megvan.

Magyarországon is kapható a Honor 200 Lite, ennyibe kerül

Május 21-től megindul a Honor új középkategóriás készülékének hazai értékesítése független és szolgáltatói kínálatban is.

Az IQOO-nak sikerült fokozni a Neo9 Pro-t

Alapból elkeserítő volt, hogy az IQOO szemtelenül jó árú csúcsmodellje nem hajlandó ideutazni, most forgattak még egyet a tőrön.

Hatalmasra nő a Razr 50 külső panelje

A maradék helyet pedig a hátlapi bőr textúra fogja kitölteni, rendkívül elegáns és prémium megjelenést kölcsönözve a Motorola-kagyló idei alapmodelljének.

Megvásárolható a legolcsóbb kagylótelefon

A Blackview elérhető áron kínál összecsukható képernyős élményt, három Android főverzió támogatással.

One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung

Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.

Elcsípte a Huawei kameratelefonja az első helyet

A Pura 70 Ultra a DxOMarknál tarolt.

Megvan a Honor 200 startdátuma

Május végén debütál Kínában, a gyártó a renderképeket is közzétette.

Nem megy az S25 Ultra 3x-os zoomkamerája sehova

Ice Universe záfolja a minap felröppent híreket, marad a négy kamera.

A Galaxy A73 is telepítheti a One UI 6.1-et

Amennyiben rendelkezik ehhez szükséges 2,6 GB szabad tárhellyel.

Szemmel is vezérelhető lesz az iPad és iPhone

Új kisegítő lehetőségeket jelentett be az iPadOS és iOS rendszerekhez az Apple.

Kipróbáltuk a Xiaomi 14 Ultra fotós szettjét

A markolat akkumulátort és hasznos gombokat kínál, a tok szűrőket fogad be.

Dimensity 8250-ként hasznosítja újra a Dimensity 8200-at a MediaTek

Ugyanúgy 4 nanométeren készül, a specifikációs lista pedig nem mutat sok változást az új és az előd között.

Dobta a zoomkamerát az új Sony Xperia 10

Az Xperia 10 VI megegyező méretben, de friss dizájnnal, erősebb hardverrel és újragondolt kameraszettel mutatkozott be.

Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI

Kicsit behúzódott a fősodorba a Sony csúcsmodellje, de nem vesztett el mindent egyéniségéből.

Strapamobil a HMD-től

Kár, hogy Nokia címszó alatt már elérhető, ráadásul olcsóbban.

Szimpatikusnak tűnik a T Phone új generációja

A Telekom saját márkás modelljeinek új generációja jelentős előrelépés az első T Phone-okhoz képest.

Két fontosabb újítással megjelent az iOS 17.5

Az EU-ban webről is telepíthetők ezzel appok, illetve bővül a nyomkövetőkre való figyelmeztető rendszer.

Elvörösödik az Xperia 1 VI

Újabb kiszivárgott képek, pontosított specifikációk a japán csúcstelefon kapcsán.

A Galaxy A54 és az A34 is megkapta a One UI 6.1-et

Európába is eljutott a legfrissebb Samsung felület a két népszerű telefonra.

Teljes az összecsapott Motorola csúcsmobil tudáslistája

A Razr 50 Ultra sebességére nem lesz panasz, az üzemidő viszont még kérdéses.

Elhagyhat egy kamerát a Galaxy S25 Ultra

Helyette a 200 megapixeles főkamera 200 megapixelét kamatoztatná a Samsung.

Három Pixel 9 is lebukott

Valóban készül a középső modell, örülhetnek a kompakt kameramobilok szerelmesei.

Redmi Turbo 3-ból készül a Poco F6, megvan a start dátuma

Bejelentette a Xiaomi, hogy mikor esedékes a Poco F6 és F6 Pro premierje, a fotón pedig egyértelműen látszik, melyik Redmiből készül az új modell.

67 wattos gyorstöltés és Leica kamerák a Xiaomi kagylóján?

Megkérdőjelezhető hitelességű fotó és valós hitelesítési adatok a Mix Flipről.

Képeken a Honor 200 Pro

Az egykori anyacég, a Huawei fotós csúcsszériájára hasonlít a hátlapi dizájn.

Infravörös kamerákkal vagánykodik az Umidigi

Az előlapra is került az éjszakai arcfelismeréshez, és a hátlapra is fotózáshoz.

Még egy Meizu készülék várható

Amit eddig láttunk, nyilvánvalóan nem a Meizu 21 Note, de akkor micsoda?

Szabadalmi vitába keveredett a Lenovo

A Németországban a vita rendezéséig nem lesznek elérhetőek a gyártó modelljei, beleértve a Motorla készülékeket is.

Nálunk is telepíthető a One UI 6.1 a Galaxy S22-re

Gyorsan rendbe szedte a frissítést a Samsung, Dél-Koreában újra elérhető, itthon pedig először.

Akciófigyelő: kedvezményekkel indít az Ulefone Armor tablet/telefon páros

Az Armor Pad 3 Pro és az Armor 26 Ultra árából sokat enged a gyártó.

Note-os lett a 2024-es Moto G Stylus

A szögletes forma, a lapos hátlap bőrszerű textúrával és az új stylus hangulatában az egykori Galaxy Note4-et idézi és képességeiben is sokat fejlődött.

Variáció egy témára

Erősebb szettel és gyorsabb töltéssel mutatkozott be a Realme GT Neo6.

Poco X6 5G - egy Redmi álruhában

Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.

Galaxy S22 One UI 6.1 frissítés: volt, nincs

Komolyabb hibák bukkantak fel, a Samsung a biztonság kedvéért leállította a frissítés közzétételét.

Nem lesz olcsóbb a Razr 50 Ultra

A minap az első fotók érkeztek meg, most az első tippek az árakra.

Ismét egyedit alkotott a Sharp

Minimalista dizájn és komoly felső kategóriás specifikáció jellemzi az Aquos R9-et, az Aquos wish4 pedig belépő szinten hozza a stílust. Ráadásul mindkét modell strapaminősítésű.

3 milliméterrel szélesebb lehet a Galaxy Z Fold 6 kijelzője

Négyzetesebb külső panel várható a következő szétnyitható Samsungban.

Mutatós, alsópolcos Axon 60-ak mutatkoztak be

Nem a kormányzati és vállalati felhasználásra szánt Axon 60 Ultra az egyetlen modell a szériában, a ZTE alulról építi a kínálatot.

Drágább lett a Pixel 8a

De nem annyival, mint vártuk. Az Egyesült Államokban még pont beszerezhető 200 ezer alatt, euróban kifejezve viszont már átcsúszott a magasabb ársávba.

Van itt pár kép a Sony Xperia 1 VI-ról is

Rajtuk megnézhetjük a telefont magát és megismerhetünk pár funkciót is.

Itt van az első fotó a Motorola Razr 50 Ultráról

Marad a nagy méretű külső kijelző, és nincs más látványos változás egyelőre.

Elkaszálhatja az Apple az iPhone Plust

Az iPhone Slim viszont apróbb és vékonyabb lehet.

Az akkumulátor AI lehet a Galaxy S25 fegyvere

A jövőre érkező Galaxy AI funkció 10%-kal növelné az üzemidőt.

ZTE Blade A34 - nem a legélesebb kés a fiókban

Visszautaztunk az időben a ZTE furcsa belépőajánlatával.

Várható a HyperOS a Poco F3-ra is

Elkezdtek frissülni a Xiaomi új felületére a Redmi K40-ek, ámde Android 13 alapon megy a dolog.

Új fülesek kísérik a Realme GT Neo 6-ot

A készülék már előjegyezhető, bár hivatalos premier még nem volt, a Buds Air 6 és Buds Air 6 Pro viszont már bemutatkozott.

Dobhatja a Galaxy S26 az AMD GPU-t

Házi GPU-val készül a Samsung, de a jövő évi, 3 nm-es Exynos még nem kapja meg.

Az 5G-t is kipipálja a Blackview hőkamerás mobilja

A BL9000 Pro a FLiR díjnyertes Lepton 3.5 technológiáját használja.

Képeken az egyik kameráját elvesztő Sony Xperia 10 VI

Részletes anyag került fel az internetre a Sony idei középkategóriás telefonjáról, három helyett két hátlapi kamera várható.

A Play Áruházban is fellelhető a legjobb Samsung segédalkalmazás

A Good Lock megoldás mindenre, de nem minden készülékre.

Snapdragon 8-as szériával várhatók a Honor 200-ak?

A Honor 200 állítólag a 8s Gen 3-at, a 200 Pro változat pedig a 8 Gen 3-at használja majd.

Egyre közelebb a Poco F6 startja

Újabb ár/érték csatát nyerhet a Xiaomi almárka.

Újabb Samsungok telepíthetik a Galaxy AI-t

A Galaxy S22 és S21 család is One UI 6.1-re vált, ám eltérő AI funkciókkal.

Frissítve! Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI

Rengeteg Samsung megkapja az AI alapú nyelvi, képi és keresőfunkciókat.

Számháborút nyerne az Ulefone Armor 26 Ultra

5G, IP68/69K, 120 Hz, 120 W, 121 dB, 200 MP, 512 GB, 15 600 mAh és walkie-talkie opció – csak néhány kulcsadat.

Ennyibe kerülnek a Huawei Pura modellek Európában

Megérkezett az újrabrandelt Pura széria, kivéve a Pura 70 Pro+-t, mert az marad Kínában.