Hirdetés

Huawei Nova - sminkmester

A Huawei új, elvileg nem kizárólag nőknek szánt termékvonalának kisebbik tagja is megérkezett, ami relatív kis mérete, szelfiképességei és megbízható működése miatt lehet vonzó.

Hirdetés

Bevezető, tartozékok

Azt tudtuk, hogy idén Berlinben nem a Huawei Mate 8 utódja fog bemutatkozni, nem győzték hangsúlyozni, a Nováról azonban addig csak érintőleges információk szivárogtak ki. Például, hogy funkcióiban és küllemében a hölgyek elvárásainak és prioritásainak inkább kíván megfelelni az új termékvonal. Ennek ellenkezőjét viszont annak ellenére is váltig állították, hogy a szelfimesterség elsajátításában ott és akkor kevésbé motivált szakmát, majd negyed órán keresztül próbálták meg profi módon megtanítani szelfizni. Engem speciel még érdekelt is volna, de kétlem, hogy a srácok, és a túlnyomó többségében férfi közönség mosolya teljesen őszinte volt.


[+]

A Huawei Nova Plushoz már volt szerencsénk, ami lényegében tetszett is, csak körülhatárolható célcsoport hiányában, legyen az bármilyen mondvacsinált is, kissé nehéz a házon belüli és kívüli konkurencia viszonylatában, nem mellesleg ár-érték vonalon elhelyezni. Mindössze a kameraképességekben minimálisan eltérő, de lényegesen kisebb Nova viszont tényleg csajos, mondjanak akármit is a marketingesek. A készülék mai viszonylatban igen kompakt, kifejezetten csinos, erős szelfi képességekkel és adekvát szoftverrel támogatva. Plusz, rózsaszín a bekapcsológomb. Nincs több kérdésem, bíró úr.


[+]

A csomagolás érdekes. Meglehetősen szokatlan, hogy az egy családba tartozó készülékek gyökeresen eltérő pakkban kerüljenek a boltok polcaira, a Huawei Nova viszont a P8 dobozával megegyező, csak éppen fehér és papír alapú kivitelben bujkál, míg a Nova Plus négyzetes, fekete kartonba burkolva érkezik. Az oldalra nyíló, fiókos elrendezésű megoldás kívülről minden oldalról és irányban értelmezhető, a keskenyebb élen fényes kék felületen Huawei Design felirat, ez nyúlik le a tégla lapjára, ahol a típus olvasható le, míg a szemközti oldalon szintén erről értesülünk, csak kék nélkül. A belső doboz háromosztatú, alul dokumentáció és nem tudjuk mi, mert a piktogram jelöl még valamit, de papíron kívül más nincs a vékonyabb dobozban. A másik egység rejti a SIM-tűt, a mikrofonos sztereó headsetet, valamint a 2 amperes hálózati töltőfejet a C típusú USB kábellel. Plusz, ezúttal tudjuk, hogy mit, csak nem találjuk, de a rajzolat szerint itt még kéne lennie egy USB adapternek. De nincs.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés