Okostelefon rovat

A Sony zárja a nyarat

Augusztus 31-én érkeznek a következő Xperiák, ekkor tartja ugyanis a japán óriás az IFA előtti sajtóeseményét.

Tok árulkodik a Samsung és a Meizu zászlóshajójáról

Már megint nem bírnak magukkal a tokgyártók: képek kerültek ki az állítólagos Meizu Pro 7-ről és a Galaxy Note8-ról, védőfelszerelésben.

Szeptember 21-én érkezik a Zenfone 4

A PhoneArena úgy tudja, ismét egy komplett készülékcsalád fog bemutatkozni, ezúttal római premierrel.

Kellemetlen baleset szereplője a Lenovo

Egy felhasználó Twitteren jelezte a Lenovónak, hogy intézkedjenek, mert a K4 Note típusú készüléke fel talált robbanni.

Elindult az Asus Zenfone 3 Laser 7.1.1-es frissítése is

Egyre több korábban kiadott készülék vált az Android jelenleg elérhető legfrissebb verziójára, ezúttal az Asus termékkínálatából is.

BlackBerry KEYone - ha az ember gombsort KEYone

A csúcskategóriába Snapdragon 625-öt küldeni merész vállalkozás, de aki ezt a készüléket választja, nyilván nem a hardvert nézi elsőként.

A Samsung nyert "Legjobb Okostelefon" kategóriában

A Mobile World Congress Sanghaj keretében is kiosztásra kerül a GSMA legjobb mobiljának járó díja, amit idén másodjára is a Samsung hódított el.

Újabb Nubia phabletre számíthatunk

A TENAA adatbázisában újabb, az eddigieknél viszont lényegesen gyengébb felszereltségű Nubia phablet került regisztrálásra.

Bemutatkozott a Qualcomm Snapdragon 450 (is)

A Qualcomm sorra dobja be az újdonságokat a sanghaji MWC-n, ezúttal két, eltérő profilú lapkakészletet.

További Sony készülékek frissülnek

A japán gyártó igen jól halad a készülékfrissítéssel, most újabb öt modell lép szintet.

Új brandet vezet a mobilfotós piacra a Samsung

Az ISOCELL technológia önálló márkává vált, amely mobileszközökbe szánt képalkotó szenzorokat takar.

Frissítve! A Qualcomm bemutatta a Snapdragon Sense ID új generációját

Az új, többfunkciós érzékelő nagyjából minden felületbe beépíthető, így például a az előlapi üveg alá is.

Három modellel bővül a Vodafone Smart-széria

A piros szolgáltató továbbra is saját márkás termékekkel egészíti ki készülékkínálatát, ezúttal két új mobil és egy tablet látott napvilágot. Ez utóbbi egyelőre még csak Angliában érhető el.

Hatféle Zenfone 4-gyel készül az Asus

Goggle-ös fórumon bukkantak fel az új Zenfone-típusnevek, amik nagyjából követik az elődpalettát. Nagyobb premier várható júliusban.

Készlethiánnyal startolhat el az iPhone 8

Iparági pletykák szerint az első hetek szokásos, sokmilliós eladásait az OLED panellel szerelt variáns nem fogja tudni teljesíteni.

Gigaset GS160 - kezdeti nehézségek

A Gigaset immáron a mobilbiznisz felé kacsintgat. Az itthonra is eljutó első modellje a belépő kategóriában próbál harcolni, de ott nincs sok esélye.

Hivatalosan is Európába jött a Honor 9

Sok meglepetést nem tartogatott az európai premier, noha a Huawei-nél szokás szerint nagyszabású rendezvénnyel készültek a Honor friss csúcsgépe kapcsán.

Jól megy a Xiaominak Indiában

Korábban a Redmi Note 4 érte el a hét számjegyű eladásokat, most a Redmi 4 tette meg ugyanezt, 30 nap alatt.

Kevés titka maradt a Meizu Pro 7-nek

Egy időben jöhet a sima és a plusszos változat friss MediaTek rendszerchippel, hátlapi e-ink kijelzővel és dupla kamerával.

Friss renderképek a Galaxy Note8-ról

Az OnLeaks által közölt képek és rendervideó is dupla kamerát leplez le a hátlapon. Még mindig ellentmondanak egymásnak a pletykák a premier kapcsán.

LG X power2 - kitartásban az erő

Az LG középkategóriás akkubajnoka idén sem okoz csalódást, nagyon összeszedett és további, meglepő érdemekkel bíró készülék lett.

Extrém OnePlus 5 kicsomagolás, Android O információk

Vadászgép után most egy Lamborghini Aventador pilótafülkéjében csomagolják ki az aktuális csúcsmodellt. Android 8 hírek is érkeztek.

Lite verzió is készül a Nubia Z17-ből

A Nubia csúcskészülékének visszafogottabb felszereltségű variánsa is hitelesítést kapott.

Továbbra is remekül fogy a Galaxy S8

Amitől a Samsung nagyobb zászlóshajója sincs nagyon lemaradva, viszont az új színvariáció népszerű lehet.

Bemutatkozott a Doogee Mix

A névválasztáson és az alapértelmezett háttérképen sem gondolkodtak túl sokat, viszont már kapható a Xiaomi Mi Mix kihívója.

Fotók érkeztek a Galaxy Stellar 2-ről

Egyelőre még nem lehet tudni, hogy hol találkozhatunk majd a különleges formájú kütyüvel.

Nougatot kapott a Xiaomi Mi Max

A Xiaomi legnagyobb készüléke is lassan Android 7.0-ra frissül, bár elvileg még béta állapotú szoftvert dobtak a nemzetközi variánsokra.

Új variánsban várható az Oppo A77

A középkategóriás phablet erősebb hardvert, és új dizájnt is kap, de a legtöbb paraméter változatlan.

Saját felülettel jött meg végül a Vernee Mars Pro

Nem áll le a Vernee, a Mars Pro erős hardverrel, friss Androiddal és a gyártó saját fejlesztésű rendszerével lépett piacra.

Nougat rendszert kapnak a Meizuk

A kínai gyártó kiadta a frissítéssel kapcsolatos listát, egyelőre nyolc modellt neveztek meg, amik két héten belül kaphatnak új rendszert.

Aranyérmes sebességben a OnePlus 5, passzoló színvariánst kaphat

Összemérték a teljesítménytesztekben ügyeskedésen kapott OnePlus 5 alkalmazáskezelését a Galaxy S8-cal és a HTC U11-gyel. Tényleg gyors!

Torzít az Xperia XZ Premium lencséje? A Sony reagált

Az Xperia XZs és az XZ Premium néhány tulajdonosa furcsa lencserajzolatra lett figyelmes. A Sony vizsgálódott és közleményt adott ki.

Megérkezett a ZenFone Zoom utóda is

A kétkamerás ZenFone 3 Zoom Európában ZenFone Zoom S néven kerül forgalomba, utalva az elődmodellre.

A Sony Xperia X és X Compact is felfrissül

A decemberi főverzióváltás után ismét frissülnek a tavalyi modellek, ezúttal Android 7.1.1-re

Dupla kamerás Asus készül a középkategóriában

Legalábbis elvileg. A kiszivárgott képek és specifikáció-morzsák hitelessége kérdéses, de az biztos, hogy valami mindenképpen készül.

Darabokban a OnePlus 5

Nagy meglepetés nem érhet senkit, a OnePlus 5 sem egy könnyen szerelhető zászlóshajó.

Sony Xperia XZ Premium - tükör által homályosan

Úgy csillog a káva a Sony 4K kijelzője körül, mintha kifutóra tervezték volna. Kipróbáltuk a szuperlassítást és elvesztünk a nyolcmillió képernyőpixelben.

Frissítve! XDA: ne bízz a OnePlus 5 benchmark pontszámokban!

Az XDA Developers érdekes eredményekre bukkant a zászlóshajót megvizsgálgatva. A OnePlus erre és a zoomtartomány kérdéskörére is reagált.

Bemutatkozott a ZTE Small Fresh 5

Négy színben és két tárhelyopcióval érkezik, dupla kamerája van hátul, kínai árcímkéje pedig barátságos.

A Galaxy S8-nak szeretne ellenfelet állítani a Leagoo

A Kiicaa S8 nevű termékük nem csak nevében idézi meg a Samsung csúcsmodelljét, hanem kialakításban is. Tudásban viszont lemarad, ezért sokkal olcsóbb is lesz.

ET News: LG V30 augusztus 31-én

Koreai források szerint a nyár legutolsó napján, közvetlenül a berlini IFA kapunyitása előtt mutatja be az LG a várva-várt V30-at.

Az FCC-nél járt az Idol 5

A TCL gyártósorain készülő újdonság külsőleg hasonlít az elődjére, hardveres téren azonban mindenképp frissül.

Remekül fogy a OnePlus 5, egyet meg is gyötörtek

A gyártó szerint nagy az érdeklődés a dupla hátlapi kamerás phablet iránt. A JerryRigEverything is rátette a kezét egyre, majd a vésőit.

Huawei Nova Smart - már megint egy

A Nova sorozat új, belépő-középkategóriás tagja igazából egy Huawei Enjoy 6s, csak kevesebb rendszermemóriával, ami sajnos érezhető is.

A Qualcomm a középkategóriában is erősít

Méghozzá a grafikus képességekre koncentrálva, noha a gyártástechnológia kissé meghaladottnak tűnik.

A Vertut is a TCL gyártja

A kínai gyártó szignifikáns, tradicionális brandeket birtokol, most pedig a Vertu tulajdonosával állapodott meg.

Megkezdődött a kávamentes kijelzők tömeggyártása

Legalábbis a JDI most jelentette be, hogy speciel ők már megkezdték a Full Active Display tömegtermelését.

Júliusban kerülhet polcokra az olcsó Mi Mix klón

A Bluboo S1 árcédulában szerénykedik, hardveres képességekben viszont nem. Újabb kávamentes delikvens kerül hamarosan piacra.

Bemutatkozott a Nubia M2 Play

Az 5,5 hüvelykes kijelzővel szerelt mobil közepes felszereltséget kapott, remélhetőleg ehhez barátságos árcímke is társul majd.

Ez vajon mi lesz?

A Huawei új szabadalmat jegyeztetett be, amiről egyelőre fogalmunk nincs, hogy mi lehet, de érdekesnek tűnik.

Nagy tervei vannak a Razernek

A Nextbit felvásárlásával nem kizárt, hogy a Razer a mobilpiacon is megjelenik, nyilvánvalóan megőrizve a gamer tematikát.

Motorola Moto G5 - meglepetések helyett

Semmi különleges extra, de ez nem baj. A G5 megbízható, nem okoz meglepetést, de sokan inkább ezt szeretik, mint a telepakolt szoftvert.

Note 8: augusztus 26, New York?

A Samsung hazai piacáról, több forrásból is érkeztek tippek az S Pennel szerelt új Galaxy premierjére.

Szétszedték a Honor 9-et

Néhány nappal a bemutató után máris boncasztalon a Huawei almárkájának új zászlóshajója, amiről így sok érdekesség kiderült.

Frissítve! A bemutató előtt teljes pompájában díszeleg a OnePlus 5

Egy TV-s reklámszpot és zoomfotók mellett hétfőn délután egy komplett „így készült” videó is felkerült az internetre.

Újabb teszten a Galaxy Note7R

A felújított, hamarosan piacra kerülő Note7-ek ezúttal a Geekbench oldalán bukkantak fel, SM-N935S kódnévvel.

Alcatel A3 - két tűz között

Az ötvenezer forintos árkategóriában már ujjlenyomat-olvasóra, HD kijelzőre és 13 megapixeles kamerára is számíthatnak az Alcatel-vásárlók, de vajon mire elég ez a piacon?

Bemutatkozott az LG G6+

A gyártó eszközölt némi ráncfelvarrást az idei csúcsmodellen, így az LG G6 már Plus verzióban is elérhető lesz.

A ZTE nem hanyagolja el a Blade sorozatot sem

A alsó-középkategóriás Blade A sorozat első találkozásra szimpatikus volt, azóta frissült is, most pedig egy újabb lehetséges modell bukkant fel.

A fényerő sínyli meg a képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasót?

Érdekes információ látott napvilágot a Galaxy Note8 kijelzőjébe tervezett ujjlenyomat-olvasóról: nem is a szenzorral, hanem fölötte az AMOLED kijelzővel lehet a gond.

„Bemutatkozott” a YotaPhone 3

Bár a bejelentették jobb szó, mert egyelőre keveset tudni az elöl-hátul kijelzős, igazán különleges széria harmadik tagjáról.

Még nincs is OnePlus 5, 300 ezren máris előjegyezték

Egy kínai webshop tette lehetővé a június 20-án, online közvetítés keretében is bemutatkozó OnePlus 5 előjegyzését. Újabb frissítés az elődmodellekre.

Frissítve! Az XA Ultra a soros, hogy Android N-re frissüljön

A tavalyi Sony Xperia óriás is köntöst vált: kis késéssel ugyan, de megérkezett rá az Android 7.0 Nougat. Az XA is megkapta.

Motorola Moto G5 Plus - nomen est omen

Megint ott figyel a Motorola márkanév egy Moto előtt. Ezzel picit meg is ugrott az erősebbik G5 ára, amely fejlett kamerával igyekszik kompenzálni.

A Vivo építhet be először optikai ujjlenyomat-olvasót

Egy most közzétett videó alapjén nem kizárt, hogy a Vivo lesz az első, aki képes megoldani a kijelzőbe integrált ujjlenyomat-olvasó tömeggyártását.

Ismét felbukkant a Mi 6 Plus

Korábban arról lehetett olvasni, hogy a Xiaomi Mi 6-tal együtt jön a nagyobb változat is, erre azonban még várnunk kell.

Jobban fogy a HTC U11, mint az elődjei

Erről Chang Chia-lin, a tajvaniak mobilüzletágának vezetője beszélt a részvényesek közgyűlésén.

Új Sony széria tűnt fel

Az MWC-n bemutatott újdonságokon kívül továbbra is több Sony készülékre várunk, amelyek valószínűleg Berlinben mutatkoznak be.

Mégis az IFA-n érkezik a Galaxy Note8?

A SamMobile saját forrásaitól úgy hallotta, a berlini tech kiállításon mutatkozik be az S Pennel szerelt újdonság.

Szelfimobilt mutatott be a Gionee

Az A1 Lite piaci néven futó készülék várhatóan jó üzemidőt fog hozni, MT6753-as lapkájához és HD kijelzőjéhez 4000 mAh-s akkumulátor tartozik.

Több mint egymillió Pixel mobil fogyott eddig

Ezt a Google saját statisztikája árulta el, pontos számokat persze nem tudni.

A Galaxy S8 a legjobb a Consumer Reportsnál

Az Infinity Displayjel szerelt mobilpáros az előkelő első helyen van az amerikai, fogyasztói produktumokat vizsgáló oldalon, de az LG G6 sem panaszkodhat.

Moto C - szégyenében elvörösödött

A Lenovo Moto C szériájának alapmodellje nagyon motós, jobb a kamera, mint gondolnánk, viszont összességében még mindig nagyon szerény.

Másodlagos kijelzőt kaphat a Meizu Pro 7

Egy kicsi, alapvetően értesítések megjelenítésére szolgáló, e-paper technológiájú megjelenítő kerülhet a hátlapi kamerája alá.

Négy új készüléket mutatott be az Archos

Illetve ebből kettőt a ZTE-vel kooperációban raktak össze, a harmadik teljesen saját tervezés, míg a negyedik is, csak strapa változatban.

Tovább bővült a Galaxy J7-széria

Természetesen Indiában startol a Samsung két legújabb, J-szériás terméke a Pro és a Max is phablet méretosztályban versenyez.

Az LG gyárthatja a következő Google Pixel készüléket

Legalábbis az egyiket nagyon valószínű a most előkerített hibajelentés alapján.

Bokeh mód és UFS tároló a OnePlus 5-ben

Egyre kevesebb megválaszolatlan kérdés marad a jövő héten esedékes OnePlus bemutatóra. Most már elölről is megcsodálható a csúcsmasina.

Megkezdődött a BlackBerry KEYone hazai forgalmazása

Az MWC-n bemutatott, QWERTY gombsoros okostelefon hazánkban is elérhető, már az árát is tudjuk.

Ne ülj rá a HTC U11-re!

Zack Nelson most a HTC új csúcskészülékét tette ki az elemeknek, és a mutatós csúcsmasina nem minden teszten ment át sértetlenül.

Június 27-én (is) visszatér a Motorola

Alighanem a Moto Z2 lesz a főszereplő a sokadik júniusi Lenovo eseményen, ám nem csak ez, hanem a Motorola márkanév előtérbe helyezése is fontos momentum lesz.

Újabb képeken a LeEco Le Max3

A SlashLeaks felületén bukkantak fel a fotók. Az elődhöz hasonlóan nagy phabletnek tűnik az újdonság, és jöhet a 8 GB RAM-os kivitel is.

HTC U11 - újra a szorítóban

Megrázta magát a HTC, fennállásuk 20. évfordulójára egy ütős csúcsmobilt raktak össze, amely tud újat is mutatni, de nem ezért lehet szeretni.

Snapdragonnal futott tesztkört a Galaxy S8 Active

A Samsung csúcsszériájának strapa változata valószínűleg hamarosan bemutatásra kerül, csak feltehetően nem errefelé.

Ez talán már tényleg az iPhone 8 előlapja

A kiszivárgott képek újabb bizonyítékok lehetnek az előlap nagy részét kitöltő Apple phablet érkezésére.

Július 7-én térhet vissza a Galaxy Note7

a Note7 FE a nyár legforróbb hónapjában bizonyíthatja, hogy túltette magát az akkumulátor-túlmelegedési válságon.

Új helyre kerülhet az ujjlenyomat-olvasó a Note8-nál

A kiszivárgott tervrajzok alapján valódi sztereóhangzásra számíthatunk a Samsung Galaxy Note 8 esetében.

Hivatalos képek a Samsung C10-ről

A C széria nálunk ugyan (még) nem kapható, viszont sok szempontból érdekes termékvonal a gyártó portfóliójában.

Kimozdul a KEYone kijelzője a helyéről? A TCL reagált

A JerryRigEverything oldal videóval is demonstrál egy néhány felhasználót érintő problémát, ám a gyártó megnyugtat: a regionális modellek esetében nem lesz ilyen probléma.

Kövér teleppel érkezhet a Moto X4

Záporoznak a Moto/Lenovo hírek, most az idén esedékes X-széria visszatérése kapcsán bukkantak fel friss információk.

Helio X20-as Lenovo jöhet hamarosan

A processzor teljesítményét mérő szoftver online adatbázisában bukkant fel a tízmagos mobil, egyelőre nem sok extra információval.

Újabb Motorola érkezik a hónapban

A Lenovo egyre inkább megjeleníti a teljes Motorola márkanevet, de vajon melyik modell jön a hónap második felében?

Itt az Android 8.0 harmadik bétája

Az Android O Developer Preview 3 leleplezte a nyár végén esedékes frissítés hivatalos számozását.

Megmutatta a OnePlus az új zászlóshajóját

Bele is lehet hallgatni, mert egy videó is érkezett mellé. Kevés titok marad 20-áig, ezt a készüléket viszont mintha már láttuk volna.

Megtippelni sem lehet, végül mennyi operatív memóriát kap a Nokia 9

A HMD Global által újjáélesztett Nokia jelenlegi kínálatából még nélkülöz egy csúcsmodellt, ami viszont egyre gyakrabban tűnik fel.

ZTE Axon 7s variáns tűnt fel

A ZTE A2018 kódnevű eszköz nagyon hasonlít két, már létező ZTE Axon modellre, valószínűleg az egyik frissített variánsa lesz.

Alcatel U5 - öt éves kor alatt sem

Ha ez az okostelefonok belépőszintje, akkor jobb nem belépni. Amit az U5 2017-ben nyújt, semmire nem elég, ám szerencsére van erős ajánlat az árszintjén.

A Honor 9 árulkodik a Honor 9-ről

Az alább kiszivárgott képet állítólag a Honor 9 dupla kamerájával lőtték, a Honor 9 dobozáról. És egy kis majomról.

News1: Nem lesz előlapi ujjlenyomat-olvasó a Note8-on sem

Továbbra sem áll tömeggyártásra készen a technológia, hogy az ujjlenyomat-olvasót az előlap szinte egészét betöltő képernyőbe integrálják.

Merre van az Essential PH-1 értesítési LED-je?

Andy Rubin igazán különleges okostelefonjáról nem maradt le az értesítéseket jelző lámpa.

OnePlus 5 előtt még OnePlus 3 frissítés

Előzetes, éjszakai fotó és rendszermemóriára tett célzás is a napi OnePlus 5 hírek között, ám a gyártó a tavalyi modellekről sem feledkezett meg.

Moto Z2 néven tűnt fel egy csúcsmodell a Geekbenchnél

A Lenovo sorra mutatja be Moto brandes készülékeit, ezúttal a a Moto Z feltételezhető utódja bukkant fel a Geekbenchnél.

Június 14-én startol az Asus ZenFone AR

Egy frissen megjelent sajtómeghívó alapján a CES-en bemutatott ZenFone AR jövő szerdán kerül forgalomban Tajvanon.

Homtom HT20Pro - ne bánj vele kesztyűs kézzel

Ütésálló telefon meglepően varacskos külsővel, papíron számos extrával, de nem véletlenül kerül annyiba, amennyibe. Kompromisszumokkal teletűzdelt ajánlat.

Az iPhone 5s is megkapja a legújabb iOS-t

Az Apple hivatalosan is közzétette azon készülékek listáját, amelyek számíthatnak a napokban bemutatott iOS 11-es verziójára.

Huawei Y7 Prime néven jön az üzemidőbajnok

Amit Enjoy 7 Plusnak hív a gyártó Kínában, az a világ többi részén az Y7 Prime nevet kapja meg, a felhasználók pedig korrekt árfekvést és erős akkumulátort.

Az Android O és a Note 8 is augusztusban startolhat el

Egy hónapban, csak nem egy készülékben: az előbbi a Pixel mobilokra érkezhet, míg az utóbbi első körben Android 7.1.1-gyel jelenhet meg.

Moto G5 szerű, de új készülék kapott FCC hitelesítést

A Lenovo komolyan gondolja a Motorola márkanév fenntartását, újabb készüléket engedélyeztettek.

Június 20-án érkezik a OnePlus 5

A hivatalos bejelentés nem hagy kétséget: két hét múlva bemutatkozik a legújabb OnePlus csúcskészülék. Nem hivatalos renderképek is felbukkantak.

Sony Xperia XA1 Ultra - felskálázva

A Sony XA1 phablet változata majdnem pont ugyanazt tudja, eggyel több RAM-mal, és lényegesen nagyobb kijelzővel. Minden más megegyezik vektorosan 6 hüvelykre húzva.

Két új lapkán is dolgozik a Samsung

A két Exynos szett konkurenciát jelenthet a rivális gyártóknak, noha a megnevezés kissé értelemzavaró.

Surface Pen és projektor a Surface mobilhoz?

Újabb pletyka célozgat a hagyományosnál produktívabb, Windows 10-et futtató okostelefon érkezésére.

Jack Sparrow is megirigyelte a Galaxy S8-at

Ha már úgyis vízálló, akkor stílusosan Karib-tenger kalózai kiadást kapott a Samsung legfrissebb csúcskészüléke.

Üzemidőre megy az LG X500

A 4500 mAh kapacitású akkumulátor nyilvánvalóan komoly üzemidőre lesz elég a 720p kijelző ismeretében.

51 másodperc volt a Nubia Z17

A ZTE Nubia új csúcskészüléke alig egy perc alatt fogyott el az első értékesítési hullámban.

Közel 10%-on a Nougat, első helyen az Android 6.0

Tovább szűkül a korábbi Android főverziók tere, de még mindig kétségbeejtően alacsony a tavaly nyári Nougat elterjedése.

Új ZTE, meglepő áron

A ZTE által bejelentett középkategóriás újdonság abszolút korrekt, noha nem pontosan értjük, hogy az árazást mi indokolja.

Bemutatkozott az Oppo R11

Az Oppo R11 felső középkategóriás hardverrel és speciális dupla kamerával mutatkozott, a várakozásoknak megfelelő specifikáció mellett.

Hamarosan befut az LG G6 Pro és a G6 Plus?

Első körben Dél-Koreában, majd a nemzetközi piacokon bukkanhat fel a két új variáns, állítják a koreai források.

Újabb tesztköröket futott a Nokia 9

Korábban már feltűnt a Geekbenchnél a Nokia jövőbeni csúcsmodellje, most viszont eltérő eredményeket hozott.

LeEco Le Max2 - megfontolandó LeHetőség

Nem áll rózsásan a LeEco, pedig jó telefont, remekül árazva nem felejtett el készíteni. A teszten járt Le Max2 variáns a B20-as LTE sávot nélkülözi, viszont remek árral és QHD kijelzővel kompenzál.

A Note8 is hasonló kialakítást kaphat, mint a Galaxy S8 széria

Továbbra is tartja magát a feltételezés, hogy a Samsung Galaxy Note8 nem lesz lényegileg eltérő az aktuális csúcsmodellek formavilágától.

Rajta is van a képen a OnePlus 5, meg nem is

Először árulkodik a gyártó az új csúcskészülék méreteiről, és ehhez segítségül hívja a régit.

Snapdragon 835-tel startol a Nubia Z17

Újabb kínai mobil, ami a legerősebb Snapdragonnal próbál hódítani, ráadásul 8 GB RAM és 128 GB-os belső tároló párosul hozzá.

Számháborúzik a Samsung

Nem csak Dél-Koreában lesz prémium verzió a Galaxy S8+-ból.

Két héten belül bemutatkozhat a Honor 9

A korábbi hírek június végi bemutatóról árulkodtak, egy kiszivárgott sajtómeghívó azonban 12-ei eseményt vetít elő.

Brazíliában véletlenül elkezdték árulni a Moto Z2 Playt

Legalábbis egy viszonteladó belistázta a kínálatba a még be sem jelentett készüléket.

Nagy a kereslet a BlackBerry KEYone iránt

Észak-Amerikában csak most mutatkozott be, máris készlethiány állt elő.