-
Levédette a Super ISO-t a Samsung
Az Ice Universe szerint már a Galaxy S20-ak is megkapják a nagy érzékenységű módot, kérdés, hogy mennyivel készülnek majd jobb éjszakai fotók ezáltal.
Hír 34
-
Egyre kiforrottabbak a Huawei tervrajzai
A kínai gyártó ismét levédetett egy formatervet, ami egyre valószínűbb, hogy a következp hajlítható modell irányába mutat.
Hír 19
-
Android 10-re frissít és Android 11-ről beszél a Realme
A Realme XT a második telefon a márkától, amely friss Androidra és egyéni Realme UI köntösre vált. Legalább hat készülékre érzik Android 11 a későbbiekben.
Hír 18
-
Február 23-án érkeznek az új Nokia telefonok
Megvan a HMD Global MWC-s médiaeseményének dátuma, ám egyelőre még találgatnak, mely telefonok és kütyük mutatkoznak be Barcelonában.
Hír 16
-
Huawei P Smart Pro - ennyiért nem elég pro
Szép készülékházban kellemes, középkategóriás hardver, szép kijelző, motoros szelfikamera és egy 48 megapixeles egység hátul - első blikkre nem is hangzik túlzónak a 120 ezer forint, de valójában az.
Teszt 59
-
Jön a vezeték nélkül tölthető OnePlus?
Mostantól a WPC (Wireless Power Consortium) része a csúcsmobiljairól ismert kínai cég.
Hír 33
-
Jól fogytak tavaly a Samsung mobilok, mégis megcsappant az éves nyereség
A Galaxy S, Note és A széria segített fenntartani a Samsung piacvezető pozícióját 2019-ben, a félvezető üzletág viszont megküzdött a nyereségességért.
Hír 16
-
Cybertruck-ihlette iPhone monstrum érkezett
Brutalista köntösbe bújt a Caviar iPhone 11 luxusvariációja, amelyet a Tesla megosztó küllemű pickupja ihletett.
Hír 29
-
Ez azért komoly specifikáció lenne
Csak azt nem tudjuk, hogy mennyire hiteles a Xiaomi Mi 10 Pro 5G beállításainak képernyőfelvétele.
Hír 57
-
A Moto G Stylus is beeshet az MWC-re
Egyre több információ kerül elő a Motorola érintőceruzával szerelt modelljéről. Például a neve.
Hír 9
-
Nem áll készen a kijelző alatti kameratechnológia
Legalábbis a Xiaomi szerint. A Nokia ettől függetlenül lehet, hogy bevállalja.
Hír 16
-
Csak a Huawei erősített az év végén Kínában
A legnagyobb mobilpiacon, éves viszonylatban jelentősen visszaesett a telefonok iránti kereslet, amit majd' mindegyik gyártó megérzett.
Hír 20
-
Lendületben az iPhone, a koronavírus viszont az egész piacot hátráltathatja
Rekordszámokat hozott az Apple első 2020-at pénzügyi jelentése, amely 2019 utolsó három hónapjának sikereit foglalja össze.
Hír 39
-
Formákra fókuszál a Samsung előzetese, 8K videóra az S20 telekamerája
Két hét múlva mutatkozik be a Galaxy S20 család és a Flip Z, így hivatalos és nem hivatalos forrásból is egyre több információ csepereg.
Hír 50
-
Megérkezett az iOS 13.3.1
Főként hibajavításokat tartalmaz a kiadott frissítés, illetve beállíthatjuk, hogy az U1 Ultrawide Band chip használhatja-e a helymeghatározást.
Hír 39
-
Bemutatkozott és itthon is elérhető lesz a Huawei Y6s
Mindhárom szolgáltató kínálatában és a szokásos kiskereskedelmi partnereknél is megjelenik a belépő szintű, még Google-szolgáltatásokkal ellátott mobil.
Hír 10
-
Világ körüli túrára indul a OnePlus Concept One
A lenyűgöző hátlapi kialakítású mobilt továbbra sem tervezik forgalmazni, megmutatni azonban mindenképpen szeretnék azoknak, akik kíváncsiak rá.
Hír 5
-
Elődjénél olcsóbban jöhet a Huawei P40-széria
Elképzelhető, hogy a Google hiánya miatti kényelmetlenséget kedvezőbb árral szeretné kompenzálni a cég, miközben a mobil-árak jellemzően inkább felfelé mennek.
Hír 524
-
Öt új modellel kezdi az évet az Alcatel
A három alsó középkategóriás készülék mellett egy Android Go (Android 10) alapú és egy gyerekeknek szánt tablet is bemuttakozott.
Hír 18
-
A mobiljátékok is hasznosak
Különösen az idősebb korosztály számára, akik egyébként meglepő arányban játszanak is.
Hír 3
-
Négy színben érkezhet a Galaxy Z Flip
A Samsung-féle hajlítható kijelzős kagylófelefon hamarosan bemutatkozik, a prémium árazás mellé érdekes színekre is számíthatunk.
Hír 3
-
Samsung Univerzum: Élet a Foldon
Egy hónapja van nálam egy Galaxy Fold, ez pedig elég idő ahhoz, hogy az ember hozzászokjon, kiismerje és használati szokásai átalakuljanak. Szubjektív beszámoló.
Blogbejegyzés 19
-
Két új Moto G8 specifikációja bukkant fel
A G8 Plus és Play már piacon, hamarosan csatlakozik hozzájuk a G8 és a G8 Power.
Hír 6
-
Vaskos frissítés érkezett a TCL Plexre
Aminek az Android 10-be rejtett bloatware az oka. Emelett persze új funkciók és a januári biztonsági frissítés is belefért.
Hír 1
-
Egy éven belül jöhet a hajlítható képernyős Nokia
Az egyik internetes portál 2020 végére vagy 2021 elejére várja a HMD Global debütálását az új dizájnkategóriában.
Hír 5
-
iOS 14-kompatibilitási listáról szólnak a hírek
A szokásos Apple-pletykaáradat középpontjában az iOS és az iPad OS áll, de persze a hivatalos bemutatóval biztosan kell várnunk nyárig.
Hír 38
-
Dobja a Lightot a Nokia 9.2 PureView?
Nem jött be a számítás a Nokia 9 PureView-val, a folytatás a sok lencsét összefogó Light.co közreműködése nélkül érkezhet.
Hír 59
-
Így vigyázz a Razredre!
A Motorola is közzétett egy oktatóvideót, hogyan érdemes hajlítható kijelzős és zsanérú különlegességét megóvni az elemektől.
Hír 22
-
Ez lenne a Motorola Edge+?
Evan Blassnak sincs fogalma róla, a stylus viszont nyilvánvalóan ott virít a képen.
Hír 5
-
Még több Galaxy S20 leak
A bemutató napjának közeledtével egyre több információ kerül elő a Samsung csúcsmodelljeiről.
Hír 36
-
Apró okostelefont kínál a japán szolgáltató
A Rakuten a mobilszolgáltatói piacra készül belépni Japánban, az apró mobilt mintegy mellékesen mutatták be.
Hír 58
-
Megvan a Google I/O időpontja
A Google rendes éves rendezvényén több eszközre is számítunk az Android 11-en kívül.
Hír 18
-
Közel a Galaxy A41 startja
Erre céloz a lencsevégre kapott, generációsan meghízott akkumulátor.
Hír 24
-
Végre igazi Motorola csúcskészülék érkezhet
Kár, hogy éppúgy az amerikai Verizon szolgáltató részére, mint pár évvel korábban
Hír 19
-
15 milliárd dolláros üzletet között az Apple a Broadcommal
A szokásos iPhone és iPad komponensek mellett hálózati chipeket is szállíthat a félvezető óriás az almásoknak.
Hír 21
-
Asus RoG Phone II kiegészítők
A RoG Phone aktuális modelljéhez is számos kiegészítő érhető el, de jellemzően a régebbi készségekkel is együttműködik.
Teszt 17
-
Hivatalosnak látszó renderek a Galaxy S20-családról
A kettéosztott kamerasziget valószínűleg tényleg meglesz az Ultra esetén, a sima változatok azonban hagyománykövető designnal érkezhetnek.
Hír 56
-
Betekinthetünk a Google-mentes Surface Duo szoftverfelületébe
AOSP-s Androidon alapul, akárcsak a Huawei Mobile Surfaces, és kétablakos működésre ösztönzi a fejlesztőket.
Hír 12
-
Samsung Galaxy XCover 4s - csak kívül erős
A Samsung strapatelefonja középszerű mobil, amire szívós kabátot húztak. Létjogosultsága sokkal olcsóbban lehet.
Teszt 53
-
Európában is jól megy a Xiaominak
A Mi 10 család újabb lendületet adhat az egyre népszerűbb márkának.
Hír 29
-
574985 AnTuTu-pontos Realme a láthatáron!
A rekorddöntő készülék minden valószínűség szerint Snapdragon 865 rendszerchippel éri el ezt a teljesítményt.
Hír 44
-
Pár hét múlva végre megkaparintható lesz a Motorola Razr
A hajlítható kijelzős telefon megjelenése pár hetet csúszott, ám az Egyesült Államokban hamarosan előrendelhető, februártól pedig megvásárolható.
Hír 21
-
Alsó-középkategóriás újdonságokkal készül a Samsung
A Wi-Fi Alliance certifikációi alapján két darab M-szériás és egy A-szériás belépőmodell kerülhet piacra a közeljövőben.
Hír 18
-
HMS-sel jött Magyarországra a Mate 30 Pro
Ez az első Google csomag nélküli, hazai forgalomba kerülő telefon a gyártótól, amelyhez VIP garancia jár. Több új Huawei kütyü esedékes idén.
Hír 191
-
A Pocophone F1 Android 10-et, az F2 előzetest kapott
A nemrég önállósult brand ár/érték bajnoka aktuális Androidra és MIUI-ra vált, hamarosan pedig három új Poco érkezhet.
Hír 9
-
Lefotózták a P40 Prót
A renderek után most egy hagyományos, működés közben készített képet láthatunk az új Huawei-csúcsmobilról.
Hír 22
-
Körvonalazódik az iPhone 12-széria
Legalábbis ami a méreteket és az alapvető specifikációt érinti. Ha igazak a feltételezések, idén mindenki megtalálja majd a neki való méretet.
Hír 50
-
OnePlus 7T Pro - árban is a csúcson
Ebben a mobilban minden benne van, amit a OnePlus 2019-ben nyújtani tudott és akart. A szolgáltatáscsomag meggyőző, viszont az ár is felnőttes lett.
Teszt 3544
-
5G képes, 4K kijelzős Sony csúcsmodell mutatkozik be az MWC-n
A MyDrivers valószínűleg a Sony Xperia 1.1-ről tudott meg információkat, az abszolút csúcsmodell még ennél is komolyabb lehet.
Hír 27
-
Három képfrissítési opciót kínálhat a OnePlus 8 Pro
Fém-üveg valójában kapták lencsevégre a OnePlus következő csúcskészülékét és 120 Hz-es frekvencián üzemelő kijelzőjét, amihez 90 és 60 Hz-es opciókat is kínál majd a gyártó.
Hír 19
-
A dupla zsanér nem valószínű
Noha a kiszivárgott promó-képen a Samsung Galaxy Z nem egyszerű kagyló formátumúnak tűnik.
Hír 2
-
Új mobilvezért kapott a Samsung
DJ Koh marad az IT és mobilrészleg egészének az élén, míg Tae-moon Roh kifejezetten az okostelefonok sikeréért felelhet - például a gyártás kiszervezésével.
Hír 30
-
Nem túl esztétikus az S20 Ultra a friss rendereken
Szerencsére egyik sem hivatalos, kettéosztott dizájnú, négykamerás formát nem kell készpénznek venni.
Hír 53
-
Már tesztelik a grafén alapú akkumulátorokat
Az amerikai Real Graphene bejelentette, hogy a technológia készen áll a tömeggyártásra és forgalomba helyezésre.
Hír 125
-
A Mi Mix Alpha dizájnját örökölheti a Xiaomi Mi 10
Nem a körbeívelő kijelzőt persze, hanem a kameraelrendezést, ami már önmagában is elég mutatósnak tűnik.
Hír 16
-
Megegyezett a TomTom a Huawei-jel
A holland navigációs rendszerekkel foglalkozó cég egy ideje aláírta a szerződést a kínai gyártóval, de csak most hozták nyilvánosságra.
Hír 98
-
Méretarányos Galaxy S20 szériát nyomtatott az XDA
Az XDA tok gyártóktól kapott dizájn információk alapján nyomtatták ki a Samsung csúcsszériájának modelljeit.
Hír 73
-
Realme 5 Pro - igazi vetélytárs
Nem járt még nálunk sok Realme okostelefon, de mostantól ez változik. A frissen hazánkba érkező márka húzómodellje lehet tesztalanyunk.
Teszt 89
-
Önálló márka lett a Poco
Egyre valószínűbb a Poco F2 érkezése, a márka Indiára és Dél-Ázsiára koncentrálhat.
Hír 60
-
Új Fluid Display-t kap a OnePlus 8 Pro
Nem csak 120 Hz-es képrfissítést, de egyedi képfeldolgozó részegységet is szerelnek a OnePlus következő csúcsmodelljébe.
Hír 29
-
Érkezik egy hétkamerás P40 különkiadás?
A legfrissebb pletykák szerint a szokásos két P-szériás csúcskészülék mellett felbukkan majd egy harmadik, amely a Galaxy S20 Ultrával versenyezhet.
Hír 51
-
Három középkategóriás Pixel is várható
Elég szokatlan lenne, de az XDA három kódnevet bányászott elő a legfrissebb AOSP firmware-ből.
Hír 24
-
Megérkezett az Oppo F15
6,4 hüvelykes AMOLED kijelző, Helio P70 rendszerchip és négy hátlapi kamera 85 000 forint körüli áron.
Hír 1
-
Február 24-én érkezik az Xperia 5 Plus
A Mobile World Congress nyitónapján tartja a Sony szokásos barcelonai sajtóeseményét, amelyen több Xperia is elstartolhat.
Hír 45
-
Kiváló év a Huawei mögött
A nemzetközi helyzet ellenére a Huawei kitűnő évet zárt, a kialakult szituáció viszont tovább fokozódhat.
Hír 165
-
Moduláris strapatelefonnal rukkolt elő a Doogee
Erős hardver, komoly védelem és hasznos hátlapi toldalékok a tulajdonságlistán.
Hír 26
-
Márciusban érkezik a Huawei Mate Xs
Nem csak a Samsung folytatja a hajlítható szériát, a Huawei is újragondolja az első flexibilis modelljét.
Hír 9
-
Ünnepi szünet után indul a P40 pletykaáradat
Fénykép a négy oldalon lekanyarodó védőüvegről, renderkép az alapmodellről és információ az új, 52 megapixeles főkameráról.
Hír 35
-
Divatot csinálna a Xiaomi a körbetekert kijelzőből
Bár a Mi Mix Alphát határozatlan időre elhalasztották, két új Xiaomi formatervezési minta alapján a gyártó lát még fantáziát a furcsa trendben.
Hír 23
-
Csupa képernyős Huawei modell érkezett a magyar piacra
A P Smart Pro a noccs és kameraluk nélküli P Smart Z-t frissíti tripla hátlapi kamerás óriástelefonra.
Hír 16
-
Befutott az Android 10 a Xiaomi Mi A2-re
A Mi A3 egy hónap múlva frissül a Xiaomi ígéretei szerint.
Hír 32
-
Az EU verne szöget a Lightning port koporsójába
Az Unió egységes töltőbemenetet akar, az Apple kitartana lassú portja mellett.
Hír 102
-
Nagy felbontású zoomkamera lehet a Galaxy S20 ütőkártyája
Szinte minden specifikáció kiszivárgott a Samsung csúcskészülékeinek fotósképességeiről. Két modell 12, a harmadik 108 megapixeles főkamerát kínálhat, 8K videofelvétellel.
Hír 47
-
-
Milyen 120 Hz? A Xiaomi és a Nubia 144 Hz-es képernyővel készül
Új verseny indult a mobilkijelzők között: a méret, a felbontás és a kávák után képfrissítési frekvenciában próbálnak a gyártók egymásra licitálni.
Hír 70
-
120 Hz-es panelt demózott a OnePlus
240 Hz-es érintési frekvenciával, 1000 nites fénysűrűséggel és erre optimalizált appokkal érkezhet a OnePlus 8 család.
Hír 4
-
Újabb névtipp a flipes Galaxy Foldra
Most épp Z Flip néven emlegetik az élőben már lebukott, hajlítható kijelzős okostelefont.
Hír 18
-
Fényképen a Galaxy S20+ 5G
Kémfotóhoz illően rossz a minőség, a forrás ugyanakkor hitelesnek tűnik.
Hír 74
-
Érkezik a MIUI 12 és a Xiaomi 16 GB RAM-os mobilja
A népszerű androidos felület premierje még odébb van, addig pedig befuthat a Xiaomi következő gamer telefonja, rekordmennyiségű memóriával.
Hír 58
-
Gőzerővel készül a Realme UI
Android 10-en és ColorOS 7-en alapul a hazánkban nemrég felbukkant márka saját rendszerfelülete, amit az X2 Pro is megkap.
Hír 3
-
Realme X2 Pro – van új a nap alatt
Friss márka a hazai mobiltelefónia egén, és első csúcskészüléke figyelmeztetés az ár/érték vonalon versengő ellenlábasoknak.
Teszt 1373
-
A Huawei havi 100 ezer Mate X eladásánál tart
Kínai forrásból érkezett a számadat, két hónap után 200 ezer hajlítható kijelzős Huawei ketyere fogyhatott.
Hír 26
-
Jól fogy az első Galaxy Fold, megvan a második neve
A CES-ről, zárt ajtók mögül szivárgott ki a Samsung második hajlítható képernyős telefonjának a neve. A Samsung mobilrészlegének elnöke állítólag az S20 nevet is megerősítette.
Hír 21
-
CES 2020: Hajlítható irányban megy tovább a TCL
Kis lépésekkel, biztonsági játékot játszva, de ők is készülnek a hajlítható eszközök forradalmára, és szeretnének elérhető árú alternatívát nyújtani.
Hír 0
-
Kameralukas strapatelefonnal rukkolt elő a Samsung
Az XCover 4 Pro a kategória keretein belül próbál keretmentesíteni. Finnországban lesz először megvásárolható, csúcskategóriás áron.
Hír 26
-
CES 2020: Új telefonnal jelentkezik a CAT
Ez még nem a hőkamerás csúcsszéria következő darabja, de természetesen a gyártó ismérveit magán hordozza.
Hír 13
-
CES 2020: Nincs kamera az új OnePlus hátulján. Vagy mégis?
Gyönyörű hátlapjáért bizonyára sokan fogják szeretni a Concept One-t, megvenni viszont aligha lehet majd.
Hír 93
-
CES 2020: A Motorola Razr élőben is meggyőző
Ha ilyen a közeljövő összehajtható telefonja, akkor jöhet. A Razr esetén az ötlet és a kivitelezés is összhangban van.
Hír 28
-
Két újabb Nokia váltott Android 10-re
A HMD-nél igencsak szorgosak, ha rendszerfrissítésekről van szó, szépen gyarapodik az Android 10-es flotta.
Hír 13
-
A MediaTek a középkategória 5G-s meghódítására készül
A Dimensity 800 SoC fejlett gyártástechnológiát használ és remek teljesítmény ígér processzoros és hálózati oldalról egyaránt.
Hír 36
-
CES 2020: Okostelefon, 4 év garanciával
Feltörekvő gyártó árul egy teljesen egyszerű androidos telefont elfogadható áron, a trükk csupán annyi, hogy erre négy év jótállás jut, és összetörni sem túl drága.
Hír 26
-
Megvan a Galaxy A51 és A71 hazai ára
A felső-közép, illetve a csúcskategóriában versenyez a Samsung két jól sikerült telefonjának folytatása.
Hír 83
-
Elegáns formával mutatta meg magát az Xperia 5 Plus
A következő Sony csúcskészülék maradhat a noccsmentes dizájnnál, ám tovább csökkentheti a kávákat a friss renderek szerint.
Hír 98
-
Négykamerás LG G9 renderek érkeztek
Ismerős forma ám még több kamera jellemezheti az LG egyik tavaszi csúcskészülékét.
Hír 39
-
Február 11-én érkezik a Galaxy S20
A fenti kijelentésből persze csak annyi hivatalos, hogy a következő Samsung Galaxy Unpacked eseményre bő egy hónap múlva kerül sor.
Hír 54
-
Megérkezett a Galaxy S10 Lite és Note 10 Lite
A csúcskategória alsóbb szegmensébe kíván a két 6,7"-es AMOLED panellel szerelt masina betolakodni, a Note10 Lite pedig nem spórolta ki az S Pent – a relatíve friss hardvert viszont igen.
Hír 842
-
Megindult a Xiaomi Mi 10 pletykaáradat
Ultra-szuper gyorstöltés, egy rakat kamera, magas DxOMark pontszám és elfogadható alapár a Mi 10 és a Mi 10 Pro korai tippjei között.
Hír 72
-
Kiderült pár részlet a OnePlus koncepciókészülékéről
A jövő heti CES-en debütáló prototípus motorikus rendszer nélkül rejtheti el kameráit.
Hír 11
-
A Nokia 9 PureView folytatása is késik
A Nokia 9.2 állítólag Snapdragon 855-tel, majd 855+-szal startolt volna el, ám inkább megvárja az őszt és a Snapdragon 865 beépítését.
Hír 42
-
Jól indított a Samsung az 5G érában
6,7 millió 5G modemmel szerelt telefont szállítottak le. A Galaxy S20 família ez a számot megsokszorozhatja, vele pedig visszatérhet a profi videó mód.
Hír 7
-
Idén befuthatnak az 5 nm-es mobilchipek
Kínai források szerint az iPhone 12 és a Mate 40 használhatja elsőként a TSMC következő generációs, 5 nm-es node-ját. Hat iPhone debütálhat 2020-ban.
Hír 30
-
Kilenc Galaxy A csatlakozhat az S20-akhoz
Oda lehet ugyanakkor a Galaxy S20e, és vele az apró méretű Samsung csúcskészülék.
Hír 93
-
Élőképen a Galaxy Note10 Lite
A csúcskategória aljára érkezhet a legolcsóbb S Pennel szerelt Samsung phablet, kameralukkal az előlapon.
Hír 45
-
Lenovo A6 Note - nem az igazi
Abban az árkategóriában, ahol a Lenovo indul, nagyon nehéz a kompromisszumok optimális szintjét belőni. Nem is sikerül mindenkinek.
Teszt 73
Percről percre
gp Ha a tavak és tengerek tele vannak olajfoltokkal, hát valakinek gyorsan el kell azokat takarítania. Kis hajónk fedélzetén mi fogjuk ezt megtenni, az állatvilág legnagyobb örömére!
it Több mint 20 ezer AI által generált töltenek fel a platformra minden egyes nap.
it A helyi kormány felfüggesztette az összes Falcon 9-landolást.
Állásajánlatok
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Mozgásban a SPINE című akciójáték
gp A PC-re és konzolokra szánt alkotás továbbra sem kapott még premier dátumot.
Painkiller - Fókuszban a fegyverek
gp Az őszi premier továbbra is adott, pontos dátumot később kapunk.
Free Play Days 16. hét: NBA 2K25, Skull and Bones
gp Az elért eredményeink természetesen most is megmaradnak.
NuPhy Air75 v2 - friss levegő
lo Bevezető Korábbi tesztemben említettem, hogy szükségessé vált egy wireless billentyűzet a mindennapi munkavégzésemhez...
Az Intelt is utolérte az USA új exportkorlátozása
ph A Gaudi AI gyorsítók Kínába szállításához is engedély kell majd.
Blades of Fire - Középpontban a harcok
gp A teljes változat jövő hónap második felében érkezik PC-re és konzolokra.
NINJA GAIDEN: Ragebound - Bemutatkozott Kumori
gp A PC-re és konzolokra szánt játék valamikor idén nyáron érkezik.
- Painkiller - Fókuszban a fegyverek
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- WOT - Roham
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Fűnyíró topik
- Asztalos klub
- Borotva, szakállnyíró, szakállvágó topic
- Politika
- Székesfehérvár és környéke adok-veszek-beszélgetek
- NVIDIA GeForce RTX 5070 / 5070 Ti (GB205 / 203)
- További aktív témák...