Komoly információmennyiség szivárgott ki a Meizu Pro 7-ről

Hirdetés

A Meizu alig két hete mutatta be a Pro 6 minimálisan felfrissített változatát Pro 6S néven, ami némi akkumulátorkapacitás-növekedésben és fejlettebb kamerában nyilvánult meg. A Pro 6 és Pro 6S azonban nem tekinthető a tavalyi csúcskészülék, a Pro 5 közvetlen utódjának, és már az is nyilvánvaló, hogy nem szeptember 13-án mutatkozik be. Az ugyanis már volt az idei évben, ellenben a Pro 7-tel. Az eddig felmerült információk alapján a Meizu első ívelt kijelzős készülékét várhatjuk, a többi paraméter viszont megdőlni látszik.


[+]

A most kiszivárgott, állítólag hivatalos prezentációs anyagban nem kizárt, hogy azt a készüléket látjuk, amit @Kjuma szerint szenteste kíván bemutatni a cég, noha eddig úgy tudtuk, karácsonyra egy koncepcióeszközt kapunk. A Pro 7-ként hivatkozott phablet előlapjáról ezúttal nem sok derül ki, viszont úgy tűnik, az eddigiekkel ellentétben nem csak a kialakítás lesz más, de a hardveres felépítés is.


[+]

A prezentáció mindenesetre egy roppant határozott szögekből építkező formanyelvet mutató készüléket láttat, amelyben a korábban feltételezett Samsung Exynos 8890-es csúcslapka helyett a Huawei legfrissebb megoldását, a HiSilicon Kirin 960-at kapja a burkolat alá, Vulkán API támogatással kialakított Mali-G71-es IGP-vel és 6 GB rendszermemóriával.

Keret látszólag nincs, van viszont ultrahang alapú biometrikus szenzor
Keret látszólag nincs, van viszont ultrahang alapú biometrikus szenzor [+]

A kameraképességek viszont megegyezőek lesznek a Meizu Pro 6S megoldásával, így az IMX386-os, 12 megapixeles, f/2,0 rekeszértékű, hattagú lencséből álló szenzorhoz négytengelyes optikai képstabilizátort, lézeres és PDAF-rendszerű hibrid autofókusz-rásegítést és jellegzetes, kör elrendezésű, tíz-ledes, kéttónusú vakut kap. A legérdekesebb információmorzsa viszont kétségkívül a Sonavation megjelöléssel mutatott, előlapi üveg mögött elhelyezett, ultrahang alapú ujjlenyomat-olvasó, ami látszólag az alsó keret nélküli előlapon látható. Elvileg december 24-én mindenre fény derül.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Meizu

Azóta történt

  • Ilyen lehet a Meizu Pro 7

    Bár készül a Meizu válasza a Xiaomi Mi Mixre, Pro 7 néven egy hagyományos formájú csúcskészülék érkezhet. November 30-án mégsem ez, hanem a Meizu X mutatkozhat be.

  • Frissítve! Képen a rejtélyes Meizu X

    A november 30-ai bemutató előtt folyamatosan érkeznek az információk a Meizu rejtélyes készülékéről, most például egy valódi fotó került elő.

  • A Meizu Pro 7-ben debütálhat a Helio X30

    Kiderült pár információ a Meizu közelgő csúcskészülékéről, a benne található, 10 nanométeres node-on gyártott hardvert beleértve.

  • Másodlagos kijelzőt kaphat a Meizu Pro 7

    Egy kicsi, alapvetően értesítések megjelenítésére szolgáló, e-paper technológiájú megjelenítő kerülhet a hátlapi kamerája alá.

Előzmények

  • Bemutatkozott a Meizu Pro 6S

    A Pro 6 ráncfelvarrt változata minden valószínűség szerint jobban bírja a terhelést és szebb képeket csinál elődjénél, 2700 jüanos ára pedig nem tűnik irreálisnak.

  • Felbukkant a Meizu Pro 6S és Pro 6 Plus

    Különböző Pro 6 variánsok kerültek elő kémfotó és certifikáció formájában, ám túl sok információt nem kapunk róluk.

  • Szeptember 13-án érkezik a Meizu Pro 7

    A Pro 5 valódi folytatása a szokásos, phabletes képátlóval és a legújabb Samsung rendszerchippel mutatkozhat be – a változást az edge kijelző hozhatja.

  • Valódi felvételeken a Meizu Pro 7

    A hivatalos bemutató dátumának közeledtével egyre sűrűbben bukkanak fel információk a gyártó új csúcskészülékéről.

Hirdetés