Okostelefon rovat
BlackBerry 10.1 – újraindulások ellen
A BlackBerry Z10 tulajdonosok számára már elérhető a véletlenszerű újraindulásokat is javító szoftverfrissítés.
Hír Okostelefon 18
Sony „Honami” – Xenon villanóval
Nagyméretű képérzékelővel, valamint LED és xenon villanóval is rendelkezik a Sony fotózásra kiélezett csúcsmobilja.
Hír Okostelefon 41
ZTE Blade G - G lett és pont
A kínai gyártó újdonsága a penge név ellenére nem annyira vékony már, viszont teljesen jól használható, gyors szoftver és kellemes ár jellemzi.
Teszt Okostelefon 1k
HTC One vörösben is
Az Egyesült Királyságban startol a tajvani gyártó csúcsmodelljének élénk vörös kiadása.
Hír Okostelefon 78
Szélsebes lesz az új Galaxy S4
Minden korábbinál fürgébbnek bizonyult a Samsung Qualcomm 800 processzor köré épített S-szériás csúcsmodellje.
Hír Okostelefon 164
Piacon a natív HTC One és Galaxy S4
A Google online áruházában is elérhető a HTC és a Samsung módosítatlan Android felülettel érkező kiadása.
Hír Okostelefon 64
Nokia Zoom – levédetve
A finn gyártó már az „EOS” júliusi premierje előtt levédette a „Nokia Zoom” márkanevet.
Hír Okostelefon 38
Újabb képen a Sony Honami
Ezúttal brazil oldalon bukkant fel a Sony fotózásra kihegyezett telefonja.
Hír Okostelefon 17
Kamerák előtt az Ascend W2
A bejelentés előtt lencsevégre kapták a Huawei Windows Phone 8 alapokon nyugvó készülékét.
Hír Okostelefon 12
Huawei Ascend P6 - hatásos hatos
Megrázta magát a Huawei, olyan masinát tettek le az asztalra, amiben minden tudásuk benne van. Állati szép, rettentő kezes, kiemelkedően minőségi készülék lett az Ascend P6.
Teszt Okostelefon 25k
Galaxy blog: Galaxy Mega szilva árnyalatban is
A Samsung mindkét óriásmobilja elérhető lesz bíbor árnyalatban is.
Blogbejegyzés Okostelefon 24
Mobilarena TV: ZTE Blade G
Következő adásunkban a kínai gyártó újdonságával foglalkozunk, mely ugyan nem a legpengébb telefon, ám nagy kijelzővel és kétmagos hardverrel rendelkezik.
MA!TV Okostelefon 71
Kamerák előtt a Honor 3
Az Ascend P6 áránál jóval kedvezőbben startolhat a Huawei középmezőnybe szánt négymagos ajánlata.
Hír Okostelefon 22
WP blog: Élőben követhető a BUILD konferencia
A Microsoft éves fejlesztői konferenciája ma nyitja meg kapuit San Franciscóban.
Blogbejegyzés Okostelefon 80
Kémfotón a Motorola X
Pletykák szerint a Sprint által használt Motorola tesztkészülék első kémfotója is napvilágra került.
Hír Okostelefon 63
Nem lesz olcsó az Xperia Z Ultra
A Sony Franciaország a Twitter oldalán jelentette be az Xperia Z hatalmas méretű kiadásának várható árát.
Hír Okostelefon 82
Kínában is terjeszkedik a Sony
Két középkategóriás készülékkel rukkolt elő a Sony, melyből az egyik TD-LTE modemmel, a másik pedig négymagos MediaTek processzorral rendelkezik.
Hír Okostelefon 7
Galaxy S4 LTE-A – villámgyors böngészés
Az SK Telecom 150 megabites LTE Advanced hálózatán debütált a Galaxy S4 minden korábbinál fürgébb modemmel szerelt kiadása.
Hír Okostelefon 48
Újabb képeken az Optimus G utódja
Négy újabb képen is látható az LG kamera alatti hangerőszabályozó gombokkal rendelkező csúcsmodellje.
Hír Okostelefon 56
Galaxy blog: Szénszálas külső a jövőben?
A dél-koreai gyártó végre szénszálas házba csomagolhatja legújabb csúcsmodelljeit, ezzel pedig elfelejthetjük a műanyag darabokat.
Blogbejegyzés Okostelefon 80
Lumia 1020 néven debütál az „EOS”
A PureView 808 negyvenegy megapixeles kamerával szerelt utódja a Lumia sorozat legmagasabb sorszámú és ezzel együtt legdrágább ajánlata lesz.
Hír Okostelefon 39
Jiayu G4 - minőségi előrelépés
Ahogy ígértük, megszereztük a vadonatúj Jiayu G4 kínai okostelefont. Impozáns műszaki paraméterek, elegáns külső, kedvező ár, de mit tud a valóságban?
Teszt Okostelefon 273
Vertu Ti Colors – vörös és kék
Mindössze ezer példányban lesz elérhető az Android-alapú Vertu mobil vörös és kék kiadása.
Hír Okostelefon 60
Piacon az Asha 501
Ázsia néhány régiójában már elérhető a Nokia belépőszintű Asha okostelefonja.
Hír Okostelefon 81
Bemutatkozott a SmartWatch 2
Xperia Z által inspirált formatervvel érkezik a Sony harmadik generációs vízálló karórája.
Hír Okostelefon 199
Umeox X5 – a legkarcsúbb mobil
A 6,19 milliméter vékony Ascend P6 egy hétig sem birtokolhatta a világ legvékonyabb mobiljának járó címet.
Hír Okostelefon 59
Xperia Z Ultra – 6,44 hüvelykes kijelzővel
Hatalmas megjelenítővel és a Qualcomm legerősebb processzorával érkezik a Sony legnagyobb okostelefonja.
Hír Okostelefon 258
Galaxy blog: A Galaxy S III és a 4.2.2-es frissítés
Kiszivárgott a tavalyi csúcsmodell közelgő frissítése.
Blogbejegyzés Okostelefon 69
Huawei MediaPad 7 Vogue, a táblagéppel történő stílusos telefonálás jegyében
Az gyártó saját processzorával szerelt alsókategóriás tabletje is megpróbálja átadni az érzést: 7 hüvelykes géppel telefonálni márpedig menő.
Hír Okostelefon 81
Alakot öltött az LG Optimus G2
Snapdragon 800 processzor, széltől szélig tartó Full HD kijelző és 13 megapixeles kamera jellemzi a jövő hónapban bemutatkozó zászlóshajót.
Hír Okostelefon 34
Mobilarena TV: Prestigio újdonságok a terítéken
A PAP-lak megnyitja kapuit, megérkezett hozzánk a Prestigio két legújabb androidos készüléke, a MultiPhone PAP5430 és a PAP4055 Duo.
MA!TV Okostelefon 40
A Rubik-kocka és a Huawei Ascend P6
A kínai gyártó legújabb záslóshajójának elég 49 lépés, hogy megoldja a méltán híres Rubik-kocka rejtélyét.
Hír Okostelefon 32
Négymagos Full HD okostelefon a Gionee-től
Kiszivárgott információk szerint az indiai vállalat egy négymagos processzorral és 5 hüvelykes Full HD kijelzővel ellátott okostelefont fog hamarosan piacra dobni.
Hír Okostelefon 65
AKAI PHA-5830 - nagyságrendi eltérés
Az előzőleg kipróbált AKAI mobil után nem sok bizalmam volt a nagyobb testvérben, de kellemesen csalódtam. A formaterv viszont igen komoly nyúlás.
Teszt Okostelefon 104
WP blog: Lumia 925 reklám érkezett
A videón a Lumia 925 éjszakai fotózási képességei vannak terítéken.
Blogbejegyzés Okostelefon 77
Nem lesz olcsó az olcsóbb iPhone
Az alacsonyabb árfekvésű Apple telefon gyártója szerint nem érdemes túlságosan mély árfekvésre gondolni.
Hír Okostelefon 81
Galaxy S4 Snapdragon 800 processzorral is
A használati útmutatója leplezte le a Samsung S-sorozatú csúcsmodelljének bivalyerős változatát.
Hír Okostelefon 38
Ismét felbukkant az Ascend W2
Ezúttal a China Mobile reklámfilmjében pózolt a Huawei vízálló Windows Phone 8 készüléke.
Hír Okostelefon 7
LG G2 – Snapdragon 800 processzorral
Villámgyors processzorral és Optimus márkajelzés nélkül érkezik a kisebbik dél-koreai gyártó legerősebb mobilja.
Hír Okostelefon 51
Samsung Galaxy Win - a középkategória nyertese?
A Galaxy Win egyszerre két SIM-kártya kezelésével is megbirkózik, mely mellett 4,7 hüvelykes képátlójú kijelzővel és négymagos processzorral próbál hódítani.
Teszt Okostelefon 105
Samsung Galaxy & Ativ esemény élő közvetítés
A Samsung új Ativ és Galaxy készülékeket mutat be egy londoni sajtótájékoztató keretein belül. Élőben közvetítjük a történéseket.
Élő közvetítés Okostelefon 85
Galaxy Mini 2 – Jelly Bean nélkül
A korábbi bejelentéssel ellentétben mégsem elég erős az apró Samsung modell hardvere az Android 4.1 és a TouchWiz felület futtatásához.
Hír Okostelefon 112
MyAudio blog: Full HD kijelzővel jön az X5 felfrissített verziója
Kicsit persze többe kerül, de nem csak a kijelzőben történt előrelépés.
Blogbejegyzés Okostelefon 74
Készül a WP8 GDR2 frissítés
A jövőben a Microsoft és a gyártók frissítései egyetlen csomagban érkezhetnek meg a vásárlók készülékeire.
Hír Okostelefon 56
Galaxy S4 – vörösben is
Az amerikai AT&T Wireless kínálatában debütál a Samsung S-szériás csúcsmodelljének frissített kiadása.
Hír Okostelefon 13
Előrendelhető az Ascend P6
Az Egyesült Királyságban és Finnországban júliusi kiszállítással rendelhető a Huawei rendkívül karcsú fémes mobilja.
Hír Okostelefon 19
Galaxy blog: Kövesd élőben a bejelentést!
Élő videófolyamon is nézhető a Samsung mai sajtótájékoztatója.
Blogbejegyzés Okostelefon 15
WP blog: Vízálló telefonnal készül a Huawei?
Csobbanó Windows Phone mobilról közölt képet a Huawei a hivatalos Facebook-oldalon.
Blogbejegyzés Okostelefon 10
Minőségi fotókon az iPhone 5S előlapja
Az Apple idei telefonja az előddel teljesen azonos külső vonalakkal rendelkezik majd.
Hír Okostelefon 118
41 megapixeles lesz a Nokia „EOS”
A Nokia hivatalos blog oldala félreérthetetlen utalást tett a fotózásra kiélezett Windows Phone 8 modell szenzorának felbontására.
Hír Okostelefon 109
Mobilarena TV: tegnap bemutatták, ma P6 az adásban
A Huawei ultravékony, friss és ropogós okostelefonja máris megérkezett karmaink közé, hogy megmutogassuk ténylegesen mit is tud.
MA!TV Okostelefon 76
TCL Idol X – Full HD kijelzős mobil „fillérekért”
Rendkívül kedvező áron debütált a négymagos processzorral szerelt Alcatel One Touch Idol X ázsiai piacokra szánt kiadása.
Hír Okostelefon 88
Bemutatkozott a Butterfly S
UltraPixel kamerával és gigantikus akkumulátorral érkezik a polikarbonát unibody készülékházba csomagolt HTC csúcsmodell.
Hír Okostelefon 63
Nokia RM-941 az amerikai FCC oldalán
Újabb középkategóriás modellel bővülhet a Windows Phone alapokon nyugvó Lumia termékcsalád.
Hír Okostelefon 7
Minden a Huawei P6-tal kapcsolatban
Londonban tartotta a Huawei új készülékének bemutatóját, amitől meglehetősen sokat várnak. A helyszínen voltunk, így első kézből tudunk beszámolni a vékony újdonságról.
Hír Okostelefon 34
Koreában népszerű az Optimus G Pro
Az LG csúcsmodelljéből több mint egymillió példány talált gazdára csak Dél-Koreában.
Hír Okostelefon 18
Ilyen lesz az iPhone 5S kijelzője
Az Apple új telefonja ugyan még csak hónapok múlva debütál, de a szükséges komponensek leszállítása már megkezdődött.
Hír Okostelefon 94
A vártnál olcsóbban kezd a Desire 200
Tajvanon hivatalos árat kapott a HTC frissen bemutatott, belépőszintű mobilja.
Hír Okostelefon 76
Tizen mobil Exynos 4 processzorral
Az Intel és a Samsung közös fejlesztésű operációs rendszere a dél-koreai cég mobilprocesszora köré épülő okostelefonon kezdheti el a pályafutását.
Hír Okostelefon 62
Ascend P6 reklámfilmek érkeztek
Az első reklámfilmek mellett egy rövidfilmen a pengevékony készülék megalkotásának részleteibe is betekintést enged a Huawei.
Hír Okostelefon 30
Alcatel OT Scribe HD - mindent jegyzetel
A gyártó újdonsága illeszkedik a nagykijelzős telefonok közé, négymagos processzora minden feladatot ellát, de a kijelzőben sem fogunk csalódni.
Teszt Okostelefon 486
Szivárognak az iPhone 5S komponensei
Az Apple idei készülékének alapja a jelenlegi dizájn továbbviteléről árulkodik.
Hír Okostelefon 73
Hivatalosan is bemutatkozott a Huawei Ascend P6
Magyar idő szerint délután háromkor, Londonban rántották le a leplet a világ legvékonyabb okostelefonjáról.
Hír Okostelefon 128
Lumia mobil Snapdragon 800 alapokon
Bivalyerős négymagos processzorral szerelt okostelefon bemutatására készül a Nokia.
Hír Okostelefon 36
Hatalmas Lumia egy prezentációban
Félhivatalos forrásból is megerősítést nyert a Nokia nagyméretű Windows Phone készülékének létezése.
Hír Okostelefon 19
Bemutatkozott a HTC Desire 200
Beats Audio támogatással érkezik a tajvani gyártó termékpalettájának egyik legolcsóbb tagja.
Hír Okostelefon 61
Galaxy S4 Zoom – beárazva
Az Egyesült Királyságban már hivatalos árat kapott a Samsung tízszeres optikai nagyításra képes kamerával felszerelt okostelefonja.
Hír Okostelefon 92
A középmezőnyben landolhat a Motorola X
Műszaki paraméterek helyett szolgáltatások terén kíván domborítani a Google telefonos részlegének idei csúcsmodellje.
Hír Okostelefon 22
Bivalyerős lesz a Find 7
Snapdragon 800 processzorral, Full HD megjelenítővel és hatalmas akkumulátorral érkezik az Oppo idei csúcsmodellje.
Hír Okostelefon 104
Samsung Galaxy Mega 6.3 - a tepsik királya
Gigantikus, 6,3 hüvelykes kijelzővel próbálkozik a Samsung a mobilpiacon. Okostelefon vagy inkább tablet, esetleg egyszerre mindkettő a hatalmas készülék?
Teszt Okostelefon 764
iOS 7 béta – 450-ből egy készüléken
Az amerikai fejlesztők komoly lehetőséget látnak az Apple ősszel érkező telefonos operációs rendszerében.
Hír Okostelefon 29
Kiszivárgott a BlackBerry OS 10.2
Fejlesztés alatt álló változatban ugyan, de hozzáférhetővé vált a kanadai gyártó érintőkijelzős Z10 modellhez tervezett következő platformfrissítése.
Hír Okostelefon 12
Mobilarena TV: Alcatel OT Scribe HD
A soron következő adásunkban az Alcatel 5 hüvelykes kijelzővel szerelt telefonjáról beszélünk, jól összerakott, gyors masina.
MA!TV Okostelefon 151
WP blog: Négymagos Lumia érkezik?
Egy szintetikus teszteket aggregáló oldalon bukkant fel a jelenleg még ismeretlen Lumia, négymagos processzorral és HD kijelzővel.
Blogbejegyzés Okostelefon 58
Find 5 – vörösben is
Limitált kiadásban ugyan, de új színben is piacra kerül az Oppo csúcsmodellje.
Hír Okostelefon 21
Liquid ZX – büszke arra, hogy kicsi
Az Acer rövidesen érkező okostelefonja a kompakt méretéhez tartozó remek felszereltségével kíván hódítani.
Hír Okostelefon 31
Holnap debütál az Ascend P6
Újabb részletet mutatott meg a kecses csúcsmodelljének szálcsiszolt fémes hátlapjáról a Huawei.
Hír Okostelefon 18
Desire 200 – bejelentés előtt lefilmezve
Alacsony árfekvésű okostelefon bemutatására készül a HTC, mely az előzetes információk szerint Android 4.0 Ice Cream Sandwich alapokon nyugszik.
Hír Okostelefon 34
Bemutatkozott az Optimus L4 II
Android 4.1 Jelly Bean alapokon nyugvó, alacsony árfekvésű egy- és kétkártyás okostelefonnal rukkolt elő az LG.
Hír Okostelefon 38
Lumia „EOS” – alumínium burkolattal
A legfrissebb információk szerint 41 megapixeles kamerával és fémes burkolattal érkezik a Nokia fotózásra kiélezett csúcsmodellje.
Hír Okostelefon 66
BlackBerry Q10 - billentyűzettel bizonyít
A kanadaiak gyönyörűen összerakott újdonsága úgy tud teljes értékű okostelefon lenni, hogy nem hiányoznak róla a fizikai gombok sem.
Teszt Okostelefon 8k
ZTE Open az FCC oldalán
Az amerikai FCC is jóváhagyta a Firefox OS alapokon nyugvó ZTE Open piaci premierjét.
Hír Okostelefon 38
Kompakt lesz a Lumia „EOS”
A Lumia 920 társaságában pózolt a Nokia fotózásra kiélezett csúcsmobilja.
Hír Okostelefon 81
Az Acer WP8 mobilt akar, csak...
A túlságosan alacsony kereslet miatt egyelőre mégsem kíván piacra lépni az Acer.
Hír Okostelefon 59
Xperia ZU – táblagép vagy telefon?
Várhatóan 6,44 hüvelykes megjelenítővel érkezik a japán óriás legnagyobb okostelefonja.
Hír Okostelefon 35
Nokia: Zoom – újragondolva
A finn gyártó várhatóan július 11-én mutatja be a Lumia sorozatának „EOS” belső néven fejlesztett tagját.
Hír Okostelefon 59
Érkeznek az olcsó iPhone komponensei
Az Apple partnerei már megkezdték a fejlődő országok piacaira szánt olcsóbb iPhone alkatrészeinek szállítását.
Hír Okostelefon 113
Családi portré: HTC One és One mini
Újabb képen is látható a tajvani gyártó csúcsmodelljének nyár derekán érkező kisebbik kiadása.
Hír Okostelefon 45
Végleg vége a Symbiannak
A nyár végén megy ki az utolsó szállítmány a Nokiától, ami még tartalmaz Symbian rendszerű készüléket. Egy 13 éves történet ér éppen véget.
Hír Okostelefon 298
A Reuters szerint nem kizárt a 4,7 és 5,7 hüvelykes iPhone sem
A megbízható értesüléseiről ismert Reuter szerint az Apple erősen gondolkodik nagyobb kijelzős és olcsóbb telefonok piacra dobásán.
Hír Okostelefon 124
Mit bír a Samsung Galaxy S4?
Sokáig most sem kellett várni, most is akadtak jelentkezők, akik a Samsung csúcsmodelljét vízbedobták, megsütötték, lisztbe vetették.
Hír Okostelefon 49
HTC Butterfly S BoomSounddal, Sense 5-tel?
Lencsevégre kapták a HTC egyik lehetséges csúcsmodelljét, méghozzá Sense 5 felülettel, és Boom Sound sztereó hangszórókkal.
Hír Okostelefon 34
Jiayu G3 - occó Nexus?
Sokat emlegetik a fórumokon, egyfajta referenciaként tekintenek rá. A Jiayu G3 most nálunk is bizonyíthat, mire képes az alacsony árért cserébe, és akad néhány extra tulajdonsága.
Teszt Okostelefon 172
Egységes játékkontroller támogatás az iOS 7-ben
A következő mobilos operációs rendszerben egységesítik a játékkontrollerek kezelését, tömegével jelenhetnek meg gamepad-ek iPhone-hoz.
Hír Okostelefon 31
Megérkezett a CyanogenMod 10.1 RC5
Napvilágot látott a közkedvelt ROM legújabb variánsa.
Hír Okostelefon 71
Smart Clip a Nyko műhelyéből
A Nyko egy új kiegészítővel próbálja kihasználni az okostelefonokat, méghozzá másodlagos kijelző formájában.
Hír Okostelefon 4
Galaxy blog: Galaxy Ace 3 hivatalosan is
Hivatalosan is bemutatásra került a Galaxy Ace széria legújabb tagja.
Blogbejegyzés Okostelefon 39
Casio Commando 4G LTE a Verizon kínálatában?
Az amerikai szolgáltató egyes értesülések szerint felveheti kínálatába a Casio okostelefonját.
Hír Okostelefon 13
WP blog: Értesítési központ érkezhet
Új funkciók szivárogtak ki a jövő év elején érkező Windows Phone frissítésről.
Blogbejegyzés Okostelefon 35
Galaxy blog: Hivatalosan is bemutatkozott a Samsung Galaxy S4 Zoom
Az elmúlt napokban kiszivárgott hardveres specifikációkkal megegyező tudású lesz a koreaiak 16 megapixeles, 10x-es optikai zoommal ellátott okostelefonja.
Blogbejegyzés Okostelefon 289
A Google kezébe került a Waze
Az egyre népszerűbb közösségi navigáció vállalatáért vívott harcot végül a keresőóriás nyerte meg.
Hír Okostelefon 21
Egy titokzatos készülékben látható az NVIDIA Tegra 4i
Egyelőre nem tudni, hogy hol és mikor, de jövő év elején piacra kerülhet a képen szereplő készülék.
Hír Okostelefon 29
LG Optimus L7 II - visszafogott fejlődés
Az LG Barcelonában leplezte le a második generációs L széria tagjait, melyek közül most a legerősebb, az Optimus L7 II járt nálunk.
Teszt Okostelefon 2k
Közvetítés az iOS 7-es Apple WWDC-ről
A 2013. júniusi WWDC témáját az iOS 7 operációs rendszer, az OS X Maverick, valamint az új szériás MacBook Air gépek adják.
Hír Okostelefon 879
Find 5 mini – 3,7 hüvelykes HD kijelzővel?
Négymagos processzorral és finom rajzolatú megjelenítővel érkezik az Oppo kompakt telefonja.
Hír Okostelefon 95
Fotón az iPhone 5S előlapja
A Foxconn egyik beszállítójánál kapták lencsevégre az Apple következő csúcsmodelljének védőüvegét.
Hír Okostelefon 61
Sajtóképen a Galaxy Ace 3
Tipikus Samsung stílusjegyekből építkezik az Ace sorozat harmadik tagja is.
Hír Okostelefon 66
Ismerős külsőt kap a HTC One Max
A tajvani gyártó első óriásmobilja a jelenlegi csúcsmodell jóval nagyobb kiadása lesz.
Hír Okostelefon 40
Lumia „EOS” – mechanikus zárszerkezettel
Működés közben is látható a Nokia fotózásra kihegyezett csúcsmodelljének kamerája.
Hír Okostelefon 72
Ilyen lesz a Galaxy S4 Zoom?
A Samsung fotós csúcsmodelljének állítólagos képén egy meglehetősen vaskos készülék látható, melyből az optika még jobban kiemelkedik.
Hír Okostelefon 91
Lenovo A820 - kínai kvartett
Négymagos processzorral szerelt, kétkártyás okostelefon a pc-iről jól ismert Lenovotól, amely ráadásul igen olcsó, persze némi kompromisszumért cserébe.
Teszt Okostelefon 9k
BlackBerry OS 10.2 – frissített felülettel
A BlackBerry Z10 tulajdonosok ugyan még az előző frissítésre várnak, de a kanadai gyártó már gőzerővel dolgozik a következő változaton is.
Hír Okostelefon 23
Samsung Qi hátlap és töltő Galaxy S4-hez
Az Egyesült Államokban már elérhető a dél-koreai gyártó csúcsmodelljéhez szánt vezetékmentes töltőkészlet.
Hír Okostelefon 34
Készül az Xperia Z Google Edition
Már júliusban piacra kerülhet a Sony csúcsmodelljének alap Android rendszerrel rendelkező kiadása.
Hír Okostelefon 71
Az olcsó iPhone az 5S előtt érkezik
Elemzői várakozások szerint az Apple olcsóbbik telefonja az iPhone 5S szeptemberi premierje előtt kerül bemutatásra.
Hír Okostelefon 63
Újabb bejelentésre készül a Sony
A Sony június 25-én várhatóan a „Togari” belső néven fejlesztett óriásmobilját mutatja be Németországban.
Hír Okostelefon 35
Lumia EOS – vörösben is
Több árnyalatban is piacra kerül a Nokia fotózásra kiélezett csúcsmobilja.
Hír Okostelefon 22
HTC One Max néven jön a T6
A One sorozat tagjaként debütálhat a tajvani gyártó hathüvelykes kijelzővel szerelt óriásmobilja.
Hír Okostelefon 39
Media-Tech Imperius EN3RGY - alternatív energia
A gyártó legújabb büszkesége IPS panellel dolgozik, beleraktak egy óriási akkut, de mégsem bírja elég ideig.
Teszt Okostelefon 39
Fotón a BlackBerry Z5
Olcsóbb teljes érintőkijelzővel szerelt BlackBerry 10 modellen dolgozik a kanadai gyártó.
Hír Okostelefon 34
Xperia M – Európában beárazva
Hollandiában az Xperia L ára környékén kezdhet a Sony frissen bejelentett, kompakt készüléke.
Hír Okostelefon 102
iOS 7 – négyzet alakú ikonokkal?
Az Apple fejlesztői oldalán számos alkalmazás indítóikonja már a szokásos lekerekített sarkok nélkül látható.
Hír Okostelefon 109
Kémfotón a Meizu M035
Egy héttel a hivatalos bejelentés előtt már minden kiderült a Meizu kompakt kétkártyás készülékéről.
Hír Okostelefon 45
Fotókon a HTC One mini
Egymás mellett pózolt a tajvani gyártó idei csúcsmodellje és annak kompaktabb változata.
Hír Okostelefon 127
Kamerák előtt a Nokia EOS
Minden szögből megmutatta magát a PureView 808 Windows Phone 8 alapokon nyugvó utódja.
Hír Okostelefon 262
Bemutatkozott a Galaxy S4 Active
Alacsonyabb felbontású kamerával és folyadékkristályos kijelzővel érkezik a Galaxy S4 vízálló köntösbe burkolt kiadása.
Hír Okostelefon 116
Jelly Bean – minden harmadik Android mobilon
Egyre nagyobb teret hódít magának a Google legfrissebb platformja, de a Gingerbread változat dominanciája egyelőre még nem tört meg.
Hír Okostelefon 46
Mobilarena TV: Media-Tech Imperius EN3RGY
A soron következő adás a Media Tech újdonságáról fog szólni, amely amellett, hogy két SIM-et kezel, még egy jókora akkumulátorral is rendelkezik.
MA!TV Okostelefon 58
Liquid S1 – 5,7 hüvelykes HD kijelzővel
Egy- és kétkártyás kivitelben is elérhető lesz az Acer hatalmas kijelzővel és négymagos processzorral szerelt Jelly Bean óriásmobilja.
Hír Okostelefon 28
Ascend W2 – vörösben és sárgában is
Újabb képeket osztott meg @evleaks a Huawei rövidesen érkező Windows Phone 8 készülékéről.
Hír Okostelefon 16
Bemutatkozott az Xperia M
Egy- és kétkártyás változatban is piacra kerül a Sony középmezőnybe szánt négyhüvelykes okostelefonja.
Hír Okostelefon 213
FonePad Note FHD – Stylus és Atom
Hatalmas méretű Full HD kijelzővel és kapacitív tollal érkezik az ASUS kétmagos óriásmobilja.
Hír Okostelefon 56
Újabb fotón az Ascend P6
Június 18-án debütálhat a Huawei mindössze 6,2 milliméter vékony Jelly Bean mobilja.
Hír Okostelefon 14
ZTE V889M - kétélű penge
Itthon is ismert és meglehetősen népszerű a kínai gyártó Blade III nevű készüléke, ám létezik kétkártyás változat is belőle, le is csaptunk rá.
Teszt Okostelefon 265
Ilyen lesz az olcsó iPhone?
A WWDC fejlesztői konferenciájának közeledtével egyre több fotó bukkan fel az Apple állítólagos olcsóbb telefonjáról.
Hír Okostelefon 188
Galaxy S4 Zoom az FCC oldalán?
A Samsung titokzatos készüléke a Bluetooth SIG után az amerikai hírközlési felügyelet jóváhagyását is megszerezte.
Hír Okostelefon 16
BLU Amour – Swarovski menügombbal
Kifejezetten hölgyeknek szánt, mérsékelt árfekvésű okostelefonnal rukkolt elő a Blu Products.
Hír Okostelefon 22
Készül az Optimus L9 utódja
Kétmagos Snapdragon 400 processzorral és 4,7 hüvelykes HD kijelzővel érkezik az LG L-sorozatának új csúcsmobilja.
Hír Okostelefon 19
Készül a Grand S Flex és Blade G
Megnövelt kapacitású akkumulátorral szerelt csúcsmodell és egy újabb penge leleplezésére készül a ZTE.
Hír Okostelefon 41
Sajtóképen a Galaxy S4 Active
Az amerikai AT&T Wireless kínálatában debütál a Samsung S-szériás csúcsmodelljének vízálló változata.
Hír Okostelefon 48
AKAI PHA-3850 - inkább vegyél kazettát
Ez most komoly így 2013 derekán? Igen, az. Jó, mert viccnek kicsit durva lenne. 256MB RAM, döglődő rendszer, rettenetes kijelző, soroljam még?
Teszt Okostelefon 289
- Gaming notebook topik
- MasterDeeJay: A száz dolláros RTX 3060-as kártya tesztje (Jieshuo RTX 3060M 6GB)
- Óra topik
- AliExpress tapasztalatok
- Építő/felújító topik
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Tőzsde és gazdaság
- Projektor topic
- Kerékpársportok
- Samsung Galaxy Felhasználók OFF topicja
- További aktív témák...