Újra elérhető lesz a Xiaomi Mi Mix

Hirdetés

A Xiaomi koncepciókészülékének bemutatása óta töretlen az érdeklődés (nem úgy, mint a kijelző) az előremutató dizájnnal és komoly hardverrel szerelt Mi Mix iránt. A formaterv légiessége eleinte aggodalomra adott okot a tartósság szempontjából, ám azóta kiderült, a Mi Mix a sérülékenynek tűnő kijelző ellenére nem viseli rosszabbul a becsapódást, mint bármelyik másik, mondjuk ívelt előlappal szerelt telefon, a konstrukció nagy része pedig jóval ellenállóbb, mint a vetélytársak. Ez tehát nem lehet akadály, ha valaki vágyat érez a Snapdragon 821-el és 4/128 vagy 6/256 GB memóriával bíró, 6,4 hüvelykes, extravagáns phabletre.


[+]

Az már annál inkább, hogy a kerámia burkolat okozta korlátozott gyártókapacitás és a kiemelt érdeklődés kombinációjaként első körben mindössze 10 másodperc kellett a készletek kifosztásához. Az újabb adag Mi Mix nem sokkal utána vált elérhetővé, és háromszor annyi ideig volt esélye bárkinek szert tenni rá, mint első ízben. Bár a 30 másodpercig tartó elérhetőséget nem értelmeznénk kifejezetten a lelkesedés kimerülésének jeleként. Holnaptól ismét rendelhető státuszba kerül a Mi Mix mindkét verziója 538 és 581 dolláros áron, lehet fogadni, hogy ezúttal mennyi idő alatt rabolják le a komplett harmadik szállítmányt.

Előzmények

Hirdetés