Koreában frissült a Galaxy Note5

Hirdetés

Jól látszik, hogy a Samsung próbál szinte minden eszközt bevetni, hogy az idei csúcsphabletnek szánt Galaxy Note7 teljes bukását beárnyékolja, az utóbbi napok egyik legnagyobb híre volt, hogy a cég teljes egészében, hatalmas hírnevű márkákkal együtt felvásárolja a Harman Internationalt, meglévő termékeiket pedig folyamatosan frissítik, ma épp a Gear Fit 2 és a Note5 készülékek tulajdonosai részesültek ebből. Ez utóbbit lehet látni az alábbi képernyőfotókon.


[+]

Egyelőre kizárólag a koreai változatokra érhető el a KKU2CPI1 verziójú frissítés, ami új Android Nougat verziót nem hoz, viszont Android 6.0.1 mellett kínálja a Grace UX kezelőfelületet, ami számos hasznos extrával kecsegteti a felhasználókat. Ilyen például a panorámaszelfi, a megújult ultra takarékos üzemmód, vagy a szemnek kellemes kékfény-szűrő.


[+]

A frissítés híre az európai modellekre egyelőre nem érvényes, ezúttal is fokozatosan adják ki az új rendszert a különböző régióba tartozó termékekre, mindazonáltal a tulajdonosoknak érdemes lesz gyakran figyelni, hogy nincs-e OTA frissítés várakozó állásponton. Idővel pedig a Nougat is megjelenhet a jelenleg elérhető legfrissebb, 2015-ös Galaxy Note-on.

Előzmények

  • Samsung Galaxy Note7 - nézz mélyen szemembe!

    Az S szériához közeledő Note7 kijelöli a csúcs Galaxyk csapásirányát: ívelt kijelző, retinaszkenner, 64 GB tárhely, Android 7 stílusú TouchWiz – ja, és víz alatt működő S Pen, hogy az egyéniségből is maradjon.

  • Samsung Galaxy Note5 - ötletes öthetes

    Vékonyabb és keskenyebb lett a Samsung új csúcsphabletje, az üveg hátlap, a kiváló kamera és a remek lapkakészlet bizonyára sokaknak tetszeni fog, az árcímke viszont már kevésbé barátságos.

Hirdetés