A Zenfone 3 nougatos frissítése is közeleg, elindult a publikus béta

A Zenfone 3 három variánsát is kipróbáltuk az 5,2 hüvelykes ZE520KL, az 5,5-ös ZE552KL és a prémiumáras Deluxe ZS570KL személyében, sok pozitívumát kiemelve a csúcskategória különféle sávjaiban szétszórt okostelefonoknak. Közös a háromban az Android 6.0.1-n alapuló, kissé túlbuzgó ZenUI 3.0 felület, ám nem kell már sokat várni a 7.0-s frissítésre, bár ennél konkrétabbat az Asus nem közölt dátumilag.

Az 5,2 hüvelykes Zenfone 3 fehérben és az 5,5-ös feketében
A Zenfone 3 variánsai nálunk még Android 6.0-val jártak, ám készül a 7.0-s frissítés [+]

A tajvani gyártó a maga nougatos béta programját szeptember elején indította, az AndroidSoul értesülései szerint ugyanakkor csak a minap kezdődött meg a regisztrációalapú, publikus teszt, és meglehetősen szűk körben pörög jelen pillanatban. Egyelőre az 5,5 hüvelykes ZE552KL modellekre érkezik a 7.0-s tesztcsomag, közülük is csak azokra, amelyeknek a béta program regisztrációját az Asus jóváhagyta. Az mindenesetre jó jel, hogy már a nyilvános tesztelgetés fázisában jár a nougatos Zen UI, reméljük a különféle variánsok még az év vége előtt megkapják a végleges frissítést.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

  • Asus Zenfone 3 Deluxe - luxuskondenzátor

    Minden benne van a legújabb Zenfone-széria legdrágább tagjában, ám a magas ár mellett a gyenge üzemidő és néhány egyéb apróság viszonylag nehezen nézhető el.

  • Asus Zenfone 3 - kiPCzte magának a mobilpiacot

    A legmezeibb, 5,2 és 5,5 hüvelykes Asus Zenfone 3-at vesszük górcső alá. A duó hardverszinten necceset, kamerában erőset, szoftverben pedig számítógépes eklektikát nyújt.

Hirdetés