Pert vesztett az Apple, 862,4 millió dollárra büntethetik

Az Apple számos pert indított már szabadalmi ügyekben, ám legalább annyiszor kellett a bíróság előtt megvédenie technológiáit és megoldásait. Ezúttal a saját tervezésű A7, A8, A8X chipek az érintettek, amelyek a tavalyi és tavaly előtti iPhone és iPad készülékek többségében tesznek jó szolgálatot. A Wisconsin Alumni Research Foundation tavaly januárban azért perelte be a cupertinóiakat, mivel szerintük az említett lapkakészletek energiatakarékosságra vonatkozó megoldásai sértik saját, erre vonatkozó szabadalmukat, és az Apple nem licencelte tőlük azok használatát. A WARF egyébként nem gyárt eszközöket vagy tervez tömeghasználatra szánt chipseteket.

Apple iPhone 6
Apple A8 lapkakészletével az iPhone 6 is érintett a WARF perében [+]

A mostani, első fokú döntés az Apple ellenében született, és a tárgyalás következő szakaszában akár 862,4 millió dollár, azaz mintegy 235 milliárd forint kártérítés kifizetésére kötelezhetik. A bíróság azt is meg fogja vizsgálni, hogy az Apple a szabadalomsértés tudatában használta-e a szóban forgó megoldást, ami tovább növelheti a büntetés mértékét. A gyártó áprilisban már felkereste az UPTSO-t (az amerikai szabadalmi hivatalt) a perben foglalt szabadalom megvizsgálására (és érvénytelenítésére), a hivatal azonban visszautasította a cupertinóiakat. A WARF egyébként 2008-ban az Intelt is beperelte, velük végül tárgyalótermen kívül megegyeztek. A wisconsini egyetem és az Apple perének aligha lesz egyhamar vége, az előbbi ugyanis nemrég újabb bírósági eljárást indított az A9 és A9X chipsetek kapcsán, amelyben az iPhone 6s, az iPhone 6s Plus és az iPad Pro is érintett - ez a tárgyalás csak most kezd kibontakozni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Hirdetés