Piacra került, mindent tudni a ZTE Axon Miniről

A ZTE nagy júliusi bejelentésén rövid időre az Axon Mini nevezetű mobil is megmutatta magát nyomásérzékeny képernyő technológiával, elébe menve a konkurenciának a force touch mobilos bevezetésében. Persze egy dolog valamit először megmutatni, másik azt először piacra dobni, és míg az Axon Mini csak most vált elérhetővé, a 3D touchos iPhone 6s modellek már egy ideje kaphatók. Az Axon Mini 5,2 hüvelykes, 1080 x 1920 pixeles AMOLED kijelzője mögött a nyolcmagos Snapdragon 616-os SoC tesz szolgálatot az Adreno 405-ös IGP-vel, 3 gigabájt RAM-mal, 32 gigabájtos belső tárolóval és microSD foglalattal egyetemben. Az előlapot ívesre csiszolt védőüveg védi, a hátlap alatt pedig 2800 milliamperórás telep lapul.

A ZTE Axon Mini NBA-s változatban is elérhető
A ZTE Axon Mini NBA-s változatban is elérhető

A Boeing 787-es, repülőgépeknél használt alumínium-titán ötvözetből készült készülékház 143,5 x 70 x 7,9 milliméteres és rendkívül szívósnak ígérkezik. A hátlapi ujjlenyomat-olvasó mellett szem és hangalapú azonosításra, illetve képernyőfeloldásra is lehet számítani, a hangasszisztens pedig 1,2 másodperc alatt elindul, miután megszólítottuk. A hátlapra PDAF autófókusszal megtámogatott, 13 megapixeles kameramodul, az előlapra pedig 8 megapixeles fényérzékelő szenzor került. Az Axon Mini nem csak a tengerentúlon, hanem a nagy európai piacokon is felbukkan hamarosan. Az alapváltozatért (arany, ezüst) 329 eurót, a rózsaarany színvariációért 349 eurót, a Prémium kiadásért pedig 389 eurót kell majd kipengetni. Létezik a ZTE Axonnak NBA-s kiszerelése is, ami hátlapi logót és néhány kapcsolódó szoftveres megoldást jelent.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ZTE

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés