- Vékonyabb lett, jobb kamerát kapott, de az akku maradt a régi: itt a Fold7
- Feljutott a G96 a Moto széria csúcsára
- Változó design, tekerhető lünetta: megjött a Galaxy Watch8 és a Classic
- Samsung Galaxy Watch6 Classic - tekerd!
- Íme az új Android Auto!
- Mobil flották
- Honor Magic5 Pro - kamerák bűvöletében
- iPhone topik
- Google Pixel 8 Pro - mestersége(s) az intelligencia
- Xiaomi 14T - nem baj, hogy nem Pro
Aktív témák
-
Peat;)
veterán
válasz
IreN!CuS #23419 üzenetére
Tavaly mindenki elverte Brunot gyorsaságban, a beugró, a befizető és még ki tudja milyen alacsony kategóriás egyén.
E mellett a korábbi sorozatokban sem mutatott fel nagy dolgokat, sosem dominált sehol sem. Volt asszem egy jó éve, de akkor is voltak szörnyen gyenge futamai. Nem vágom fejből a pályafutását, de annyira igen hogy joggal mondhassam hogy kifejezetten gyenge pilóta a mai mezőnyben még a fizetős pilóták ellenében is.Oliverda, igen ez így van. Csak éppen azért került ki az F1-ből Clien mert nem voltak megelégedve a versenyképességével. Ehhez hozzájön a több évnyi kihagyás amitől gyorsulni biztos nem gyorsult, majd ezek után volt jobb mint Senna. Aki egyébként mutogatott is már tavaly, amikor még neki állt feljebb valami bénázásnál. A lekörözéseknél is kinyílt a szája, hogy ő itt versenyezni van hö ne várják el hogy lehúzódjon...hát izé. Én nem bánnám ha bekerülne a rönyóba, pár futam után úgyis kivágják. Az igazán rossz az hogy így a csapat maga alatt vágja a fát. A Renault már szinte teljesen kivonult mögülük, privát csapatként elég bátrak ennek ellenére..
-
JColee
őstag
válasz
IreN!CuS #23163 üzenetére
Első is ugyanúgy nyomathatja a KERS-t.
Aggregátor KERS-nek bőven volt haszna, legalábbis nem KERS-es autót viszonylag könnyen előztek.
Egyébként szerintem is eléggé túl van szabályozva a dolog. Megint 5 versenyen keresztül fogják itthon ugyanazokat a kérdéseket ismételgetni.
-
zuchy
őstag
válasz
IreN!CuS #23157 üzenetére
Érdekesen hangzik, kíváncsi vagyok élesben hogy fog majd menni. Ha már 1 másodpercen belülre ér a követő autó, akkor szinte biztos az előzés. Bár a 600 méter 300 körüli tempónál hamar lemegy. Reméljük azért nem minden egyes körben fogják előzgetni egymást, mert akkor az ember könnyen elveszíti a fonalat, és érdektelenné válik. Ha mekik megint a legerősebb motorral jönnek, akkor ez igen nagy előny szemben pl egy Red Bullal, aminek állítólag gyengébb motorjuk volt. Persze a szárnyak állásától is függ majd a végsebesség.
-
hunnylander
őstag
válasz
IreN!CuS #22573 üzenetére
Az idei autókon már egy rakat leszorítóerő is volt; állítólag még a 2008-asnál is több. Tehát minden idők 'legleszorítóerősebb' autói lehettek. A dupla-tripla diffúzor betiltása már esedékes volt. Hallgattam az elmúlt hetekben egy podcastot benne Pat Symonds-szal, mint vendéggel. A követőautóknak pont az a turbulencia és légáramlatok a legrosszabbak, amit a diffúzor hoz létre.
Az FIA ma publikálta a 2011-es Technikai és Sportszabályzatot.
-
hunnylander
őstag
válasz
IreN!CuS #22552 üzenetére
Egy kis olvasnivaló (angol), nem akárkitől (lásd a Paul Newman kijelentést) és nem akárki az idézett alany sem. Ulrich Baretzky (Audi Sport motorfejlesztés feje), jelenleg az egyik legnagyobb motorfejlesztő koponya a Föld nevű bolygó. És az új F1-es motorspecifikáció megalkotásában is részt vett tanácsadóként.
The Way It Is/ Ulrich Baretzky's vision for the sport
Nincs semmilyen visszalépés. egyébként meg az idei autók nagyon gyorsak voltak; 1-2 pálya nem mondja el a teljes igazságot és nem 2004 a mérce, mert azután is vissza kellett vágni 'a hajtást'.
Az F1-nek nem az a célja (szabályalkotók szemszögéből), hogy gyorsabb és gyorsabb legyen folyton-folyvást. Hanem hogy a világ leggyorsabb szériájának megmaradva egy ésszerű spektrumban tartózkodjon. Attól függően, hogy épp hol tart az adott formula (szabályrendszer), és hogy épp milyen változások történtek, az aktuális tempó egy zónában ingadozik. Egyáltalán nincs olyan cél, hogy minden pályán 2004-es körrekordokat kellene döntögetni. A kanyarsebesség idén is már bődületes volt; bizonyos helyeken valószínűleg az eddigi legnagyobb. Még egy kicsit gyorsulna, már látásvesztésük lenne a pilótáknak és nyomáskiegyenlítő ruhákat kéne bevezetni. Ha az lenne a cél, már rég 400-zal kanyarodnának az autók és nem lenne gond az új pilóták érkezése sem, mert fogyóeszköz lennének, a futamokra meg csak öngyilkosjelöltek mennének nézőnek, épeszű ember nem.
-
hunnylander
őstag
válasz
IreN!CuS #22438 üzenetére
Idén is volt, néhol kiegészítésként, máshol meg exkluzívan.
Ferrarinál nem működött, hamar leterhelődött a szerver, McLarennél jó volt (a Vodafone UK bázisán volt a bemutató és szerver kérdésben is a Vodafone nem csak dísznek lehetett ott). A Virgin Racing exkluzívan internetes bemutatót akart, de bakik adódtak.
-
hunnylander
őstag
válasz
IreN!CuS #22436 üzenetére
Leghamarabb január második fele, leginkább utolsó hete (pl. Ferrari, McLaren, Mercedes). Egyes csapatok nem tartanak majd külön flancos bemutatót, hanem a teszthelyszínen, egy nappal előtte vagy az első tesztnapon.
Plusz lehetnek csapatok, akik interneten debütáltatják az autót előzetesen a média és a szurkolók kiszolgálásaként.
Konkrét dátumot még egyik csapat sem adott meg.
-
prmcsk
addikt
válasz
IreN!CuS #22232 üzenetére
Sumi gratulálhatott is alfonznak, mert egy gyengébb vassal kente el a száját, egy jóval több VB.-t nyerő bajnoknak és a ferkának, akik akkor top csapat voltak.
Ez érvényes az akkori kocsira, a taktikára és a sofőrre is...És ez a nagy különbség...
Oliverda Szerinted az RBR és a ferka műszaki szintkülönbségének a kompenzálása nem a sofőr tudásbeli különbségével magyarázható ?
Ha alfonz az RBR.-ben ül szerinted melyik hónapban lett volna VB. ?
És szvetter a ferkában ? -
MPowerPH
félisten
válasz
IreN!CuS #21361 üzenetére
Webber témában én is azt mondom, hogy nem kell annyira leírni. Vettel IM-en ált. erősebb, utána futamon nem tud elmenni, Webber követni tudja. Tehát a versenytempójuk kiegyenlített. És hiába minden, ha Webber van előrébb, akkor ő az, akit támogatni kellene. Tényleg nagy görénység volt az, amit vele csináltak, mikor leszedték az autójáról a szárnyat, arra hivatkozva, hogy Vettel áll jobban összetettben.
-
shteer
titán
válasz
IreN!CuS #20924 üzenetére
az
14:30 - Kobayashi is csinált egy Petrovot, és a 7-es kanyarnál megforgott, de elkerülte a falat. A jobb hátsó gumija levált a felniről. A lassítás alapján Alonso egyszerűen visszaváltogatott, és leállította a motort. A Ferrarinál azt mondják, nincs gond, a motor úgyis az élettartama végén volt, és a második edzés előtt mindenképpen ki akarták cserélni. Közben vége lett az edésnek, a versenyzők jelenleg a rajtot gyakorolják.
azért a tervezett 2 edzésből 1-et se bírt végig, nagoyn spórolni kell
-
PazsitZ
addikt
válasz
IreN!CuS #20787 üzenetére
A Webber rinyál témához idézném:
"TV-stábok szinte a mezőny összes tagjával váltottak néhány szót, és a pilóták kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy az autókat nem szabad fölengedni a pályára"Ez meg érdekes felvetés:
De azért, hogy mégse zárhassuk le megnyugtatóan a témát, gondolkodjunk el rajta, hogy Berger egyáltalán miért rukkolt elő hirtelen egy ilyen nagy feltűnést keltő nyilatkozattal! (...) Vajon miért akarna lélektani csapást mérni Webberre, ráadásul éppen most? (...) a Servus TV, amelynek Berger az ominózus nyilatkozatot adta, véletlenül épp a Red Bull tulajdonában van... -
-
lujó55
addikt
válasz
IreN!CuS #20316 üzenetére
Egyet értek!
Mitől félnek? Ennél nagyobb eső volt tavaly Suzukában. Lehet, hogy nincsenek megfizetve szegények eléggé, nem vállalhatják a kockázatot. Ha valaki benyögné, hogy amely csapat nem indul el, az 5 évig nem mehet pályára, hogy kapkodnának már...
Ilyenkor simán kiosztanám a közönségnek a gépkarabélyt, tessék lőni az álló kocsira. -
venember83
nagyúr
válasz
IreN!CuS #20187 üzenetére
Nem tudom, mi bajuk van a belga helyszínnel, folyton azt akarják kihagyni. Pedig minden évben nagyon élvezetes futam van azon a pályán. Na jó, a többi pályához képest. Megvan benne minden, ami kell. Gyönyörű íves kanyarok, technikás kanyarok, hosszú egyenesek, kiszámíthatatlan időjárás. Még a végén ez is Imola sorsára jut.
-
Nowhereman
őstag
válasz
IreN!CuS #20077 üzenetére
A legjobb, hogy a bíráknak lett szólva(Maszat monzai esetében ilyen nem volt), azok meg tojtak a dologra. Pedig akárhogy is, ez áthajtásos. /mennyire írná át ez az esélyeket?/
Komolyan mondom, lassan a műszaki hiba és a saját hülyeség miatti hibákon túl lehetne jegyzetelni, hogy a bírók kinek mennyit hoznak a konyhára. Már összevethető mennyiség lenne! Monzában Hulk iparszerűen vágta a síkánt büntetlenül, Szingapúrban pedig utólag is megvágták miatta! -
Male
nagyúr
-
Pompi
nagyúr
-
Pompi
nagyúr
válasz
IreN!CuS #19876 üzenetére
Első körben 2009:
Formula-1 Official Video 2009 01 Australia
Formula-1 Official Video 2009 02 Malaysia
Formula-1 Official Video 2009 03 China
Formula-1 Official Video 2009 04 Bahrain
Formula-1 Official Video 2009 05 Spain
Formula-1 Official Video 2009 06 Monaco
Formula-1 Official Video 2009 07 Turkey
Formula-1 Official Video 2009 08 Britain
Formula-1 Official Video 2009 09 Germany
Formula-1 Official Video 2009 10 Hungary
Formula-1 Official Video 2009 11 Europe
Formula-1 Official Video 2009 12 Belgium
Formula-1 Official Video 2009 13 Italy
Formula-1 Official Video 2009 14 Singapore
Formula-1 Official Video 2009 15 Japan
Formula-1 Official Video 2009 16 Brazil
Formula-1 Official Video 2009 17 Abu Dhabi
Formula-1 Official Video 2009 Season Summary -
popp
aktív tag
válasz
IreN!CuS #19824 üzenetére
Flame szagú?
Nem volt ilyen hátsó szándékom vele, de akkor magyarázkodom, miért őt emeltem ki.
Azért, mert 3 versennyel ezelőtt még vezette a bajnokságot, sőt egész évben ő az egyik, aki a legtöbbet volt az élen, de az elmúlt két verseny finoman szólva sem úgy jött össze neki, ahogy azt eltervezte (legalábbis gondolom nem a duplanullát célozta meg
). És, ha valóban elmarad a koreai verseny máris kisebb esélye van ledolgozni a 20 pontos hátrányát. Nyilván Vettelnek és Buttonnak sem jön jól, de ők már ezer éve nem álltak az élen, Alonso meg közelebb van a tűzhöz meg most a ferka is nagyon erős. Röviden ennyi.
-
raczger
őstag
válasz
IreN!CuS #19517 üzenetére
Verseny van, miért engedje el ha mellette van? Hülye lesz belső íven nagyobbat fékezni, pont jó íven ment, annyira belül amennyire lehetett, Hamilton nem mérte fel a helyzetet rendesen, vagy azthitte hogy Webber el fogja engedni. Egyik se akarta hagyni magát, csakhogy Hamilton húzta a rövidebbet, nagyot akart kockáztatni de nem jött össze.
-
-
proof88
addikt
válasz
IreN!CuS #18892 üzenetére
A 2008-as belga videóban is pendulum volt, a propane nightmares
mondjuk lehet hogy csak én vagyok lemaradva, de én csak tegnap olvastam erről a ferrari racing daysről, hát lehet hogy több néző lett volna már pénteken is, ha jobban hirdetik ... mondjuk ma meg holnap biztos többen lesznek
-
Oliverda
titán
válasz
IreN!CuS #16839 üzenetére
Az hogy Börninek van egy távirányítója amivel szabályozni tudja az összes autót. Börni a távirányítóval belenyúlt Sutil gázpedáljába amiért az belerohant de la Rosa-ba, akinek leszakad a hátsószárnya és ezért be kellett küldeni az SC-t. Mit nem lehet ezen érteni....?
-
Viktor77
titán
válasz
IreN!CuS #16588 üzenetére
Porig fikáztam volna? Leírtam róla a véleményem. Észre fogod venni, ha valakit porig fikázok.
Amúgy, ha jól megnézed, írok róla pozitívumot is.Máskülönben, te követed a topicot, vagy csak néha-néha benézel?
Mert nem hinném (biztosan csak a magam nevében mondhatom), hogy aki nem sokra tartja Hamiltont, az csak a mostani eset kapcsán teszi ezt. -
Viktor77
titán
válasz
IreN!CuS #16580 üzenetére
Hogy az aláírásodra rácáfoljak, ott Massa azt kapta amit érdemelt. Autókázott a maga kis lagymatag tempójában, abban a biztos tudatban, hogy csapattárs van mögötte, nem fog előzni.
Ha jól emlékszem, az okosok leírták a másik eset kapcsán, ami szintén ott történt, hogy az az is a pálya része.
Massa figyeljen oda. -
MPowerPH
félisten
válasz
IreN!CuS #16580 üzenetére
Mi a probléma? Megelőzte, nem? Massa próbált kicsit védekezni, na nem úgy mint Webber.
A csapattárs is ugyan olyan ellenfél, a pályán verseny van. Lásd Button-Hamilton és Vettel-Webber Török nagydíjon nyújtott pozícióját. Massa itt kicsit bealudhatott, ami nála sajnos elég gyakori. Főleg ebben az évben nem találja magát.
-
MPowerPH
félisten
válasz
IreN!CuS #16502 üzenetére
Parancsolsz?
JJános:
b-type: Vettel és Hamilton elvileg ugye nem nyerhetett időt. Ennek oka, hogy miután a hátsók kijöttek a boxból, ők is csak egy bizonyos limit alatt mehettek. Ezért is kapták a büntit, valszeg teligázzal végigrepesztetek. De a szabályok szerint nekik is olyan tempoban kellett volna megtenni a box utáni kört, mint Vettelnek és Hamiltonnak az SC előtt. De ez nem oszt, nem szoroz szerintem.
Vettelre és Hamiltonra semmiképpen se lettek volna veszélyesek.
-
lenox
veterán
válasz
IreN!CuS #16098 üzenetére
Hat szerintem ha kb. 1 perces + 10 autos elonyt szerzet valaki, akkor a drive through az tul kicsi buntetes. Persze ez nyilvan nem Hamilton hibaja (mar a buntetes merteke), neki meg a csapatnak azt kell kihozni belole, amit csak lehet, azt kiralyul csinaltak. Az eredmeny ettol meg nem igazsagos szerintem.
-
B€zs€
tag
-
Gyusz
őstag
válasz
IreN!CuS #1417 üzenetére
The Futureheads - The Beginning Of The Twist
Meg van It's Raining Man is a végén.
-
7Heads Drago
veterán
válasz
IreN!CuS #344 üzenetére
Az az egy hely tényleg vitatható.
De mivel ez közvetlen a rajt utáni tülekedésben volt, szerintem nem fogják büntetni.
Barchi mit csinált már megint a rajtnál?
Az egész mezőny elment mellette, még Badoer is.
Vagy nagyon jól vagy ritka sz@rul rajtol az öreg.
Alonso kereke pedig tényleg a rajt után sérült meg. Már kezdtem azt hinni hogy a Renault-os szerelők a Ferrarinál tanultak. -
7Heads Drago
veterán
válasz
IreN!CuS #335 üzenetére
kiszélesítette
Lehet hogy jövő héttől ez is benne lesz a szabályzatban.
Badoer az Olasz Nagydíjra ígéri a nagy áttörést
Kár hogy esélye az évad többi pályáján a nullához közelit!
Aktív témák
Hirdetés
- Milyen TV-t vegyek?
- Diablo IV
- Linux haladóknak
- Okos Otthon / Smart Home
- EAFC 25
- Synology NAS
- Vékonyabb lett, jobb kamerát kapott, de az akku maradt a régi: itt a Fold7
- Feljutott a G96 a Moto széria csúcsára
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Új kétfiókos NAS-sal gyarapodott a Synology palettája
- További aktív témák...
- AKCIÓ! ASRock H310CM i3 9100F 8GB DDR4 240GB SSD 1TB HDD GTX 1060 3GB AeroCool Strike-X 500W
- Samsung Galaxy A13 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Apple iPhone 13 Pro , 128GB , Kártyafüggetlen
- Telefon felvásárlás!! Xiaomi Redmi 9, Xiaomi Redmi 9AT, Xiaomi Redmi 10, Xiaomi Redmi 10 2022
- Garanciális gamer notebook RÉSZLETRE bank és kamat nélkül, gyors szerződéssel! ASUS TUF Gaming F16
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest