- Feljutott a G96 a Moto széria csúcsára
- Íme az új Android Auto!
- Vékonyabb lett, jobb kamerát kapott, de az akku maradt a régi: itt a Fold7
- Mobil flották
- Változó design, tekerhető lünetta: megjött a Galaxy Watch8 és a Classic
- Honor Magic5 Pro - kamerák bűvöletében
- iPhone topik
- Google Pixel 8 Pro - mestersége(s) az intelligencia
- Xiaomi 14T - nem baj, hogy nem Pro
- 8300 mAh, maradhat?
Aktív témák
-
Peat;)
veterán
válasz
#70869248 #2266 üzenetére
Én végig Hamilton elleni kritikámat írtam, de nem a te személyed felé intéztem bármit(ha igen akkor sry, nem direkt volt), elfogadom hogy másképp látod,de aki ebben a nyilatkozatban nem fedez fel negatívumot arra is lehetne pár jelzőt aggatni, de közöm nincs hozzá, nem kell felkapni a vizet miattam, írtam egy mai példát amiért én utálom és kiakadsz, nem kell. A pályán sosem mondtam hogy béna lenne, a személyétől kiráz a hideg és ennek hangot adok amint elkezdik támadni Alonsot vele szemben, mert egyik kutya másik eb kifejezés nálam illik rájuk, csak mind2 más negatív irányt válaszott az én értékrendemben, azt meg már leírtam miért vagyok mégis Alonso mellett Hamiltonnal szemben a tegnapi nap folyamán. Bocs ha megbántottalak volna vmivel.
-
Peat;)
veterán
válasz
#70869248 #2263 üzenetére
A régieket nem írom le, egyszer leírtam már azokat, Hamit meg utálom és nem gyűlölöm hogy ilyeneket csináljak a kedvedért. Nálam egyébként ennek a stílusára is nyugodtan rámehet az ocsmány jelző, már nemtom hányadjára megszeg egy megállapodást és ráadásul ilyen hergelő alonsofóbiás pszichoattack stílusban. (mondjad hogy nem az
) Azért linkeltem neked mert az ilyenek miatt utálom Hamiltont. Amennyiben úgy gondolod hogy ez volt az első ilyen nyilatkozata azt tiszteletben tartom, én szerintem meg nem. Tod ki így ki úgy látja.
-
wildrain
addikt
válasz
#70869248 #2227 üzenetére
Montoya nem a kiszorítás miatt idiótázta le MS-t. Ez tisztán hallatszik a futam utáni beszélgetésben, ahogy azt mondja, hogy ez versenyzés, nincs ezzel gond, de ne mondja azt, hogy MS nem látta őt (vagy vak, vagy hülye). És ebben mondjuk igaza is volt. MS nagyon is látta őt, csak nem akarta nyíltan felvállalni, hogy szándékosan rakta ki.
-
Peat;)
veterán
válasz
#70869248 #2226 üzenetére
én a teljesítményre értettem a reagálásodat, amit a kiemelt mondatommmal reagálva tudtodra is adtam, de akko most hogy leírtad nem arra gondoltál, rendben
Hamiltonról már írtam itt ott hogy nekem mi ami nem tetszik, most is írtam előbb, fentebb is írtam az előbb 1-1 dolgot. Számodra nem fogom összegyűjteni, de megint nem az én álláspontomat fedi hogy Hami a pályán kívűl nem csinált volna ocsmány dolgokat, de ezt te is tudod jól hogy én nem úgy gondolom hogy ő a szentség mintaképe..
-
Peat;)
veterán
válasz
#70869248 #2223 üzenetére
számomra itt:
"Ezentúl kétségkívül óvatosabb leszek, ha a közelembe kerül" - " én is tudok olyan agresszívan vezetni, mint bárki más.""nem lesz lelkiismeret-furdalásom emiatt."
"Valószínűleg beszélni fogok vele a hétvégén erről, mert a legutóbbi futam óta nem találkoztunk, és megvan a véleményem az akkor történtekről"
nem tud megbékélni azzal hogy ilyen előfordul az f1ben, ez nálam hiszti egy olyan embertől aki nemtomhányéve már a gázpedált nyomja
-
Peat;)
veterán
válasz
#70869248 #2220 üzenetére
én írok, amiket nem lehet megváltoztatni b-type, én leírtam hogy alonso végezte el anno a kocsifejlesztés pilótára eső nagyobb részt, mivel hami tanulta a cuccost
, ez tény, a végső beállításokat pedig a csapat ismerte el nem én hogy megkapta hamilton...
erre leírod hogy én olyat írtam hogy sehol nem ér fel vele...
mind1 mit írok mert rögtön kiszínesíted önmagad számára, ami nem tilos, csak így hogy le is írsz olyat a nevemben amit én nem..semmi közöm hozzá
-
Peat;)
veterán
válasz
#70869248 #2204 üzenetére
"érdekes megközelítés, mármint hogy Hamilton végül is semmit nem csinált, sem a pályán, sem a pályán kivűl, ami összehasonlításban felérne azzal amit Alonso csinált a pályán illetve a pályán kivűl is " ezt
"mert ő dolgozott az autón nem Hamilton, ő adja a beállítási irányvonalat nem Hamilton" erre gondolom, ahogy érzed...
-
Peat;)
veterán
-
Peat;)
veterán
válasz
#70869248 #2192 üzenetére
persze lehet hogy 1x éve már kicsesztek egymással a homokozóban
, de aznap Hami megszegte a csapatutasítást(mely az időmérőket elnézve azt kell mondjam működik a csapatnál), amire Alo a szokásos stílusával reagált...
Amit írtál már én is leírtam itt ott egyébként, én csak kifejeztem hogy Hami már nem az a Alonso ellentéte pilóta, ahogy halad az év egyre több dolgot tanul el..de hogy miért ha a pályán sem rossz azt nem értem, főleg hogy ő megfontoltabb képet mutat a viselkedéséről mint Alonso akinek elborul és megy a műsor...(hisztiből 5-ös pl a múltkori külső íves előzéses kudarcra, az én véleményem szerint, tudom hogy másképp látjuk
)
-
venember83
nagyúr
válasz
#70869248 #2151 üzenetére
S most bujik ki a szog a zsakbol: milyen szep lenne ha a ket ezustos nyil kiutne egymast
Hsz-edhez meg hozzaszolva: nincs realitas, ertelemezes kerdese, pont ugy mint a tortenelem. Hamilton donteset nem is kerdojelezem meg, igy dontott, ez van, csak epp megvan rola a velemenyem.
Ugy erzem boven elmondtuk egymasnak amit akartunk, szemely szerint lezartnak tekintem az ugyet/vitat, mit szolsz? -
Peat;)
veterán
válasz
#70869248 #2146 üzenetére
Kimit is megkérdezték ő szokásosan elintézte a dolgot..''A verseny után TV-ben megnéztem ezt az esetet, de nem láttam semmi rosszat.''
Kicsit túl van ragozva már a téma szerintem, arról nem is beszélve hogy ha nem akarja kiszorítani valszeg akkor sem marad hely Haminak hogy 4 kerékkel az aszfalton forduljon. Alapból kockázatos volt, bevállalta jól tette. Kicsit sok a sírás felőle, Alonsotól nemcsak a beállításokat tanulja a srác.
[Szerkesztve] -
venember83
nagyúr
válasz
#70869248 #2131 üzenetére
Figy, Hamilton Alonso ele kerult vagy sem? Ezelott es ezutan engedte csapattarsanak, h elobb kitegye es utana megelozze? Igen. Ennyi. Te maskepp (lehetseges, h jol, de nem erdekel) latod s kesz. Kulonben amennyiben Alonso ugye kiszoritotta csapattarsat a palyarol s ezzel olyan rossz helyzetbe kerult Hamilton, akkor miert volt az Eau Rouge elott Alonso elott? Nem szukseges felelni, falrahanyt borso sajnos, nem gyozol meg.
manutdzoli: folyton szamolni, remenykedni, mikozben csapattarsad feljavul es foled no s semmit sem teszel ellene, nem allsz ki a poziciodert s magadert, az toketlenseg. Szerintem. Majd ev vegen meglatjuk -
wildrain
addikt
válasz
#70869248 #2114 üzenetére
Szerintem úgy érti, hogy Alonsohoz képest előbbre volt az Eau Rouge bejárata előtt, mint a La Source-ban. Az első kanyarban még csak Alonso oldaldobozánál volt, a bukótérből visszatérve meg Alonso volt az ő oldaldobozánál. Ez nem azt mutatja, hogy annyira rosszul járt volna azzal, hogy a bukótérben akadálytalanul tolhatta neki.
Szerintem kábé egálra jött ki, mert ha Alonso helyet ad neki a kerékvetőn, nagyjából ugyanígy érnek az Eau Rouge-hoz. -
-
Motion_Blur
félisten
válasz
#70869248 #1939 üzenetére
Végre volt időm végigolvasni
''A Ferrari fékerőelosztó-rendszere az ügy során kiemelt figyelmet kapott. Történt ugyanis, hogy az Ausztrál Nagydíjon a McLaren tagjainak figyelmét megragadta valamilyen kapcsoló, amit a Ferrari kormánya mögött helyeztek el, ezért Lowe utasította a gárdáját, hogy a belső kamerás felvételek kimerítő elemzésével derítsék ki, mire szolgálhat. Ez egyébként, ahogy a fotók tanulmányozása is, bevett gyakorlat. A mérnökök arra a következtetésre jutottak, hogy egy háromállású, gyors kapcsolású fékerőelosztóról van szó, ezért Lowe megbízta egy emberét, Chris Lewis-t, egy hasonló rendszer megtervezésével. Lewis munkáját véletlenül éppen Coughlan felügyelte, akinek Stepney áldásos tevékenységének jóvoltából részletes műszaki rajzok álltak a rendelkezésére a Ferrari megoldásáról. A McLaren egy másik mérnöke, Rob Taylor bevallotta, hogy Coughlan megmutatta neki ezeket a rajzokat, és részletesen elmagyaráztatta magának a rendszer működési elvét. (Taylor egyébként Tozzi kérdésére elismerte azt is, hogy látta a Ferrari emblémáját a lapon, de ennek nem tulajdonított különösebb jelentőséget).''
Van olyan, aki ezek után még védi a McLarent? -
hunnylander
őstag
válasz
#70869248 #1944 üzenetére
Nem volt/nincs kedvem végigolvasni, a cikkiró teljesen elfogult, úgyhogy inkább csak letöltöttem az eredeti, egyébként nem 130, hanem 81 oldalas (szóval a cikkíró szavahihetetlen is
) dokumentumot. Majd belenézek, biztos érdekes.
Mill lényegében arra építette a védekezését, mint a lopáson kapott kutya, aki a hűtőszekrény mellől nagy, hűségesen csodálkozó szemekkel bámul fel a gazdájára, és szeretetért sóvárgó tekintetével esdekelve azt kérdezi tőle: ''Hát tényleg feltételezed rólam, hogy én ettem meg azt a csirkecombot?''
Ezt pl. így lenne reálisabb:
'a nyitott hűtőszekrény melletti tartózkodáson kapott hangyák' ... ''Hát tényleg azt feltételezitek rólunk, hogy mindannyian vagy sokan ettünk jelentőségteljes nagy falatokat a hűtöszekrényben található megkérdőjelezhető tápértékű dolgokból?''
Ha hülyén hangzik is de jobb szemléltetés.
Eddig olvastam el:
''Egyetlen ember eltévelyedése miatt megbüntetni a csapat 1300 tagját, és megkérdőjelezni az életművemet rendkívüli szigorúságra vall'' - mondta Ron.
Igazad van, Ron. -
wildrain
addikt
válasz
#70869248 #1939 üzenetére
Szerintem nagyon erőltetett az eleje.
Ezt a mondatot meg alig értettem meg: ''Ez csakis a beszűkült, ostoba, elvadult koktélpartikon betegre szocializálódott hollywoodi forgatókönyvírók agyszüleménye lehet, akik még beszűkültebb, még ostobább, még elvadultabb koktélpartikon még betegebbre szocializált, idősebb hollywoodi forgatókönyvírók kasszasikereiből ismerik mindazt, amit az életnek hisznek.''
Vagy ötször biztos elolvastam, mire derengeni kezdett.
[Szerkesztve] -
hunnylander
őstag
válasz
#70869248 #1893 üzenetére
Én viszont nem utálok senkit!
Csak jellemvonásokat és tetteket szoktam utálni, személyeket nemigen. Alonso-val meg inkább távolságtartó akarok lenni. Ha ő neki kellene egy tisztességtelenül megszerzett VB cím, lelke rajta, de igazi öröme és megelégedettsége nem lenne benne. Tuti.
Viszont a fő ok a sportszerűtlen tetteire, hogy nem akar felsülni egy újonccal szemben. Hát igen, nagy blamázs is lenne. Meg akarja őrizni az imázsát, de eddig pont az ellenkezőjét érte el vele. -
prmcsk
addikt
válasz
#70869248 #1853 üzenetére
Én csak azt érzékelem, hogy ebben a topikban te meg ''motion a vezérkolomp'',
ezért próbálom neked írni a kényesebb részeket. Motionnak már ezt sem lehet
mert teljesen kész, ha a kedvenc ''pacikájának puncikáját pöcögtetik''ettől elszáll.
Csak arra reagáltál, ami sumit érintette, mert bizonyára te is csak azt fogod, ami vörös.
Írtam ám indokokat is, de arra minek regálni ? Kiragadni, ami neked fontos és ezen
a vonalon döngölni mindent és mindenkit. Tehát kérem, hogy válaszolj ezekre, a
szerintem igen lényeges tényekre igennel, vagy nemmel ?
1.)Már megint, mindig és csakis alfonztól várja el mindenki, hogy tökéletes, hibátlan,
udvarias, a pályán mindent elviselő ''puhapöcs'' legyen...Hogy más milyen vagy,
milyen volt az nem gond, de alfinak annak igenis mindennek és mindenkinek meg
kéne felelnie ?
2.)Kevés VBajnok létezett, aki ilyen ''húgymeleg'' felfogással az tudott lenni.
3.)A legtöbbjük iszonyúan akart és sokszor, a bunkó módig temperamentumos volt... -
Chili7
őstag
válasz
#70869248 #1853 üzenetére
Ha összegyűjtjük, hogy miket csinált már a ''who is msc?'' pólóktól kezdve, a rönós hisztijein, a kémügyben betöltött szerepén át a hungaroringi esetig. Na meg ilyen plusszpénzt fizetek pletykákig, akkor kiderül, hogy tényleg elég ''übergáz'' az ember. És egy ilyen lesz mindjárt 3xos vb.
Ha megnézzük, hogy MSC kissebb stiklijeivel 7ig jutott, akkor Alonso meddig fog? 14-ig?
Szerencsétlen Kimi meg nem rúg labdába emelett, mert nem ilyen gyökér? Mondjuk, ha van egy kis esze akkor marad a McLarenben, és akkor idén megnyerhette volna! -
prmcsk
addikt
válasz
#70869248 #1842 üzenetére
Megint az alapoknál tartunk....
Már megint, mindig és csakis alfonztól várja el mindenki, hogy tökéletes, hibátlan,
udvarias, a pályán mindent elviselő ''puhapöcs'' legyen...Hogy más milyen vagy,
milyen volt az nem gond, de alfinak annak igenis mindennek és mindenkinek meg
kéne felelnie ? Kevés VBajnok létezett, aki ilyen ''húgymeleg'' felfogással az tudott
lenni.
A legtöbbjük iszonyúan akart és sokszor, a bunkó módig temperamentumos volt...
És ha már itt tartunk...Szerettem volna sumit egyszer is ilyen helyzetben a pályán
látni, amikor már 2x-es VB. volt és mondjuk egy újonc csapattársat kellett volna
a pontokért üldöznie. Hogy viselte volna és mit lépkedett volna ellene a csapatnál
és a pályán ?
Nehogy azt mondd, hogy szó és tett nélkül viselte volna, mert azt fogom mondani,
hogy elfogult és komolytalan vagy. -
Chili7
őstag
válasz
#70869248 #1613 üzenetére
Lehet, hogy kamuzik, de nekem meg az nem világos, hogy miért nem marad csöndben és marad meg ''unszunpatikus csapatvezetőnek''?
Megtehetné, h nem fellebeznek, beül a kis székébe, behúzza fülét-farkát, levezényli ezt a 4 versenyt, aztán jövőre ''tiszta lappal'', részint a dolgok feledésbe merülése mellett csinálhatná a dolgát.
Ehelyett meg az ügyet tovább feszegetve (egyesek szemében magát nevetségessé téve) harcol az igazáért, a becsületéért.
Korábban, más ügyekben (főleg az autó teljesítményével kapcsolatos igérgetésekben) sem nagyon hittem már neki, de most ....., ki tudja?
Egy biztos, ha bukik, innen mégnagyobbat bukik. -
hunnylander
őstag
válasz
#70869248 #1613 üzenetére
Ez számomra is nyilvánvaló, hogy inkább csak profin viselkedik. De nekem akkor is rosszul esik ha sértegetik. Senki sem tökéletes, mindenkinek maga felé, illetve a csapata felé hajlik a keze és még sorolhatnám a közhelyeket, de ti is így éreznétek pl. Jean Todt iránt, hogyha valami kalamajkából próbálna kievickélni. A kedvenceit nem szokta az ember megtagadni, inkább próbál velük együtt érezni, akár még együtt égni is.
De ez olyan nagy bűne, hogy menteni akarta/akarja a csapatát, sőt még azokat is akik, eléggé ellenszenvesek vele szemben. Alonso-val, de la Rosa-val szemben kifejezetten gentleman-ként viselkedik, pedig ugyanez a két spanyolról már nehezebben mondható el.
Nekem szimpatikus a viselkedése, mert meg tudom érteni a helyzetét és mert én egyszerűen erről az oldalról nézem a dolgokat, te meg egy másik szemszögből.
A Ferrari adatokat de la Rosa akarta tesztelni, de nem került rá sor, de lényegtelen, mert nem fogjuk ugyanúgy értékelni RD korábbi vagy jelenlegi szavait sem. Már csak azért sem mert nekem most is tetszik az ezüst-piros design és nagy tisztelője vagyok a német autómárkáknak, és az angol F1 istállóknak. Nekem még Norbert Haug is szimpatikus.
Szóval abban legalább egyet érthetünk hogy RD profi. -
hunnylander
őstag
válasz
#70869248 #1407 üzenetére
Meglehetősen.
Már átnyálaztam az eredeti teljes dokumentumot. ( [link] )
OK, Coughlan már vezekelt és lejáratta magát, már jóideje ég, nem is ok nélkül, node amit de la Rosa meg Alonso művelt és művelni akart az már borzasztóan kínos rájuk nézve is. Még egy már kirúgott mérnök technikai kíványcsiságát és egyértelmű kémkedéseit már meg tudom érteni, de a pilótákat, főleg, hogy még semmi szégyenkezés vagy sajnálkozás a részükről hivatalosan nem érkezett, ez így nagyon visszatetsző.
Ez így érdekes megvilágításba helyezi Alonso beállítás féltését, bár a napvilágott látott bizonyítékok és indoklás nem tárja fel, mi és mennyi valódi haszna származott Alonso-nak a de la Rosa által rátukmált adatokból. Mint ahogy az eredeti WMSC indoklásban is szerepel pl. a súlyeloszlással kapcsolatos füleseket nem lehetett technikailag értelmezni a két autó konstrukciójának eltérése miatt.
A dokumentum minden szavát elfogadom, nem vitatom a McLaren bűnösségét. Egyetértek, hogy ezért ki is zárhatták volna őket. De azért örülök, hogy ez nem történt meg.Sőt az érintett pilóták is repülhettek volna, az a szerencséjük hogy Max Mosley kitalálta számukra ezt az egérutat.
-
Pompi
nagyúr
válasz
#70869248 #1407 üzenetére
Gyakorlatilag ezt hajtogattam egész nap, de most itt van a WMSC-től prmcsk kedvvéért:
''Ugyancsak elutasították a McLaren azon védekezését, hogy nincsen kézzelfogható bizonyíték az adatok felhasználására, így az istálló nem büntethető. A WMSC szerint ez nem szükséges, mert az információk puszta birtoklása elegendő a bűnösség megállapításához, különösen az e-mailek fényében, amelyek bizonyítják az adatok felhasználásának szándékát. '' -
JJános
addikt
válasz
#70869248 #952 üzenetére
Így van. És a körülmények. Lehet, hogy ha egy go-kart pálya mellett születtem volna tehetős szülők gyermekeként, autóversenyző lehettem volna. Ehelyett bányász családban, szerény körülmények közé sikerült a világra jönnöm. Most miért szidnák valakit, aki jobb körülmények közé születik?
A mi időnkben jó bizonyítványért kismalacot kaptunk, amit aztán a család némi hizlalás után elfogyasztott. -
-
Motion_Blur
félisten
válasz
#70869248 #736 üzenetére
Ferrari's and McLaren's changes to their cars for Monza
Ferrari
1 The middle section of the front wing has a much less profound shape and doesn't go down as much as usual.
2 The part of the frontwing towards the endplates is straight, not curved.
3 The third element is a lot smaller than normal, especially in the middle.
4 The winglets comprise of just one element instead of the usual two.
5 The midwig on top of the airbox has been removed.
6 The vertical fin on top of the rearcrash structure has been removed.
7 The rearwing endplates are smaller and the three slits in them have been removed.
8 The rearwing still comprises of two elements but compared to the usual wing, everything is 'simply reduced'.
McLaren
A The middle section of the front wing is less square which makes the form a bit rounder.
B The part of the frontwing towards the endplates is straight, not curved.
C The wingendplates remain curved as they are but the gurney flap has been removed.
D The 'bridgewing' has been removed.
E Aerodinamic devices, much like those on the F2007, have been introduced instead of the little fins that used to stick out, which were placed lower on the side of the nosecone as well.
F One sharkgill has been introduced on the sidepods to enhance cooling.
G The little wing between the chimney and winglet has been removed, a tiny vertical fin has come to replace it.
H The rearwing comprises of only one element with the rearwingendplates having a reduced surface.
remélem ez még nem volt. -
PazsitZ
addikt
válasz
#70869248 #722 üzenetére
Ezt bóknak veszem
Csak asszem akkor is volt erről szó, hogy mi halandók is sejtünk dolgokat. Ők meg ott papolnak egyik nap, hogy a biztonság az első, aztán másnapra valahogy ezt elfelejtik és hülye szabályokat hoznak.
Szóval érted, a következetesség, amit hiányolna az ember.
Néha úgy tünik csak próbálgatják a dolgokat, hátha majd bejön, ahelyett, hogy kicsit megerőltetnék az agyukat..., de én ezt nem érthetem
[Szerkesztve] -
PazsitZ
addikt
válasz
#70869248 #716 üzenetére
''Azt hogy még veszélyes is, azt csak később tudtuk meg''
Nincs kedvem keresgélni és egyeztetni, de szerintem itt a fórumon egyesek már a bevezetéskor megemlítették, hogy ez veszélyes is lehet. (úgy rémlik köztük voltam én is)
(#717) soulcube: Ralf menjen nyugdíjba lenne bőven ember a helyére.
[Szerkesztve] -
Peat;)
veterán
válasz
#70869248 #710 üzenetére
''A logika sem mond mást, Ferrari 2005.ben azért volt gyenge mert hátrányosan érintette a bevezetett gumiszabályok (amihez szorosan hozzátartozik, hogy Michelin javaslatot valósítottak meg).''
Szerintem ennek kb így, hacsak nem te vagy a ferrari főtervezője :
A ferrari 2005ben azért is volt gyenge mert a bevezetett gumiszabályokra nem tudott felkészülni a bridgestone és a ferrari mivel nem volt elegendő tesztkilóméter a gumigyár számára, mivel nagyrészt a ferrari poltikájának köszönhetően rájuk specializálódott a gumigyár és nem volt elég csapat a tapasztalatok megszerzéséhez. A michelin ezt meg okosan kisakkozta...A 2006-os év eleje azt engedte sugallni hogy nemcsak a gumikkal voltak problémák. Erre később a ferraritól is megérkeztek az utalások. Mivel a guminak köszönhették a legfőbb bajt így arra kenték az egészet év közben. -
Peat;)
veterán
válasz
#70869248 #450 üzenetére
Rendben, számomra akkor sincs köszönőviszonban sem, személyt érintő vonatkozásában a két nyilatkozat. Próbáltam kiemelni hogy miért érzem a különbséget. Mind1 írtam hogy úgyis másképpen látjuk. Én a ferdítést tőled láttam hogy egyenlővé tetted a kettőt, csak nem akartam írni nehogy támadásnak vedd.
Ez az egyenlően bánik a versenyzőivel amúgy meg mindig változik, pl. 2003-ban Kimi volt az elsőszámú az évad végefelé. (Davidnek pl Japánban meg is köszönte asszem Kimi hogy nem előzte őt meg) Illetve Montoya mellett is(baleset miatt jól jött ki a csapatnak). Nem tudhatom mit gondolhatott Alonso, lehet azt hitte lesz pontelőnye és mellé áll a csapat. Egyébként valóban tudhatta és sokáig bírta a dolgot önmagához képest, de az adatmegosztás szerintem nem elsőszámúság kérdése, én még mindig frappáns reakciónak gondolom az eredeti témánkhoz visszakanyarodva. Jó8. -
Peat;)
veterán
válasz
#70869248 #446 üzenetére
Én jelentős különbséget érzékelek a 2 nyilatkozat között, Hamilton Alonso állítását hülyeségnek gondolja(alaptalan bocs), egy konkrét személyt kritizált(kicsit odaszólt hogy nagy az arcod spanyolka kb) úgy hogy közben a csapatot dicséri(kicsit kiközösítés hangulat, ügyes). Alonso a csapatnak szólt be nem Hamiltonról mondta el a véleményét. Szerintem van különbség de ilyenekbe ne menjünk bele lehet mindenki máshogy érzi, mi ketten pl mindig máshogy látjuk az adott mondat tartalmát.
''itt tudtommal közösen dolgoznak egy célért..csapatként'' a csapat igen, de mint pilóta szerintem senki sem gondolja így az f1ben és bármi más sportágban, a versenyző magáért és nem a társáért dolgozik, ők ketten nem csapat, még Msch és Barichello sem volt az szerintem soha. Mindenestül persze hogy csapat, tesztelnek fejlesztenek. Aztán jön a verseny péntektől és mindenki magára koncentrál gondolom én
Azt meg nem lehet tudni milyen jogokat akar, csak valószínűsíthető hogy azt amit írtál. Én nem is azt hoztam fel. Mind2 pilótára rá lehet akasztani könnyedén negatív kritikát a 2 nyilatkozat után. Hagyjuk az emberi tulajdonságait Haminak, lehet élőben semmi bajom nem lenne vele,de így médián át nem szimpi nekem, ennyi. A beállítások nem megosztásának gondolata szerintem meg egy jó reagálás volt a spanyol részéről.
Alonso kritikát ha már felhoztad igazad van, de pl egy beállítások nem megosztása nem előjog és lehet hogy erre utalt már akkor is. Hagyják a kis sarokban duzzogni és csinálhassa amire képes a közösen fejlesztett autóval önmaga egyedül a saját beállításaival, amihez ragaszkodik. Lehet koppana ki tudja. -
Peat;)
veterán
válasz
#70869248 #442 üzenetére
Én azt honnan tudnám én csak azt tapasztaltam hogy az év elején szerény, tanuló, családcentrikus, visszafogott képet alakított ki magáról. Most támadóbb lett a stílusa, ellent mondott a csapatnak, megszegte a playstation partnerével kötött egyezséget..szerintem megváltozott(csak a média felé, önmaga szerintem nem nagyon) és így kicsit hiteltelen a média felé mutatott személyisége számomra, de tökmind1 én h gondolom, te attól még ugyanúgy kedveled szerintem, én meg ellenszenvesnek találom, mind2 szabad talán.
Sosem mondtam/írtam hogy béna versenyző.
Alonsoval milyen párhuzamra gondolsz egyébként? Melyik mondatom volt az amivel utaltam vmi ilyesmire? Nem esik le hülyeséget meg nem akarok írni, mert arra hosszú válaszokat szoktam kapni tőled
[Szerkesztve] -
-Mike-
addikt
válasz
#70869248 #340 üzenetére
The current MotoGP speed record of 347.4 km/h (215.864 mph) was set by Loris Capirossi on a Ducati Desmosedici GP4 at IRTA Tests in Catalunya in 2004 with a 990 cc bike, while the speed record for a 800 cc bike is held by Casey Stoner on a Ducati Desmosedici GP7 at Grand Prix of China warm-up with top speed of 337.2 km/h (209.6 mph)
-
venember83
nagyúr
válasz
#70869248 #283 üzenetére
Miert 1 rasszista nem irhat helyesen?
Bocs -Mike-
Arrol meg almodok 1 ideje (s meg is emlitettem parszor), h Alonso a Toyotahoz megy, tuti o lenne a nagygore, meg is fizetnek s van ideje, h felhozzon 1 csapatot. Trulli szerzodese meg nem problem, szepen kifizetik a buntetest s kesz, (szinte) mindenki happy.
[Szerkesztve] -
-
manutdzoli
senior tag
válasz
#70869248 #252 üzenetére
Biztos veszélyes pálya a spa-i,de melyik pálya nem veszélyes?Mindegyiken lehet nagyokat bukni.Mondjuk spa-t tartom az egyik legveszélyesebbnek.
Annyira nem ragaszokodnak hozzá mint Monacohoz,monaco már kihagyhatatlan az f1 számára.
Egy baleset az Eau Rouge-ban,és tényleg elgondolkodnak rajta a nagyok,hogy kell ez nekünk. -
manutdzoli
senior tag
válasz
#70869248 #232 üzenetére
Pedig idén mennek az F1-esek spában,sőt,jövőre is.
Hogy biztonságos-e?Én azt mondom hogy igen.Mondjuk arra én is rossz szemmel nézek,hogy ha véletlen valaki a pálya második részében balesetezik,mire kiérnek a mentők stb.az több idő mint egy átlagos pályán(4-5km nálam az átlagos). -
snecy
senior tag
válasz
#70869248 #119 üzenetére
Erről van szó, pont ez a lényeg hogy a technika és az ember között megkéne találni ezt az egyensúlyt, mert kezd eltolódni az egész egy irányba, és lassan ez a technikai arzenál teszi Anti-F1-gyé az F1-gyet. A kipörgésgátló kivétele és a Slick talán az első lépés lesz a változások felé, majd kiderül. A következő a képlet perpillanat:
Fussunk le egy versenyt úgy, hogy lehetőleg ne kelljen senkivel megmérkőzni, az atomfizikus team memberek pedig a szuperszámítógép algoritmusa segítségével kalkulálják ki, hogy is lehet a legoptimálisabb körülmények között célbaérni, különösebb kockázatvállalások nélkül.
Egyszerűen ritkák a nem várt események, ez max. egy elszúrt rajt lehet, egy defekt, vagy egy elrontott kerékcsere, ezzel majdnem el is mondtam mindent.
Még véletlenül se úgy, hogy az bárkinek is izgalmas legyen..
Viszont hogy a Nascarra is kitérjek, nagyon más a szellemisége az F1-hez képest. Náluk elsősorban családias hangulatú a dolog, és ami még fontosabb, nézőcentrikus.
Nem a minden a pénz és a technika, mégis nagyrész működik a dolog. Nincsenek évközi fejlesztések, adott egy kasztni meg egy motor, és itt jön képbe a jobb versenyző, mert én még olyan versenyt nem láttam amelyiken a technikai fölény miatt nyert valaki, ha pár tized előnnyel történő befutókról beszélünk akkor ugye eleve kizárható a dolog.
Ezzel persze nem azt mondom hogy a szabványosítás működne az F1-ben, mert teljesen másról szól az egész, pont a lényegét veszítené el a sport, de már-már kínosan sikerült átbillenni a ló túlsó oldalára.
[Szerkesztve]
Aktív témák
Hirdetés
- Új kétfiókos NAS-sal gyarapodott a Synology palettája
- BestBuy topik
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Sorozatok
- Feljutott a G96 a Moto széria csúcsára
- Milyen légkondit a lakásba?
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- Okos Otthon / Smart Home
- Kerékpárosok, bringások ide!
- EAFC 25
- További aktív témák...
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad T15 G1 - i5-10GEN I 16GB I 256GB SSD I 15,6" FHD Touch I Cam I W11 I Gari!
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy A70/Samsung Galaxy A71/Samsung Galaxy A72
- Telefon felváráslás!! iPhone 15/iPhone 15 Plus/iPhone 15 Pro/iPhone 15 Pro Max
- Huawei P20 Lite 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Lenovo LEGION Pro 5 / Pro 7, Lenovo Yoga Pro gépek (RTX 4060 / 4070 / 4080 / 4090)
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest