Csökkenti amerikai tevékenységeit a HMD. A Nokia márkanév licencének tulajdonosa a Wired újságírójának kérdésére erősítette meg, hogy visszafogták az USA piacán végzett tevékenységeiket. A kivonulás szót a nyilatkozat nem használja, de az amerikai sajtó szerint erről van szó, ugyanis leállították a HMD és a Nokia készülékek értékesítését is saját boltjukon keresztül az Egyesült Államokban.
![]()
A HMD közleménye (forrás: Threads) [+]
A HMD közleményében az embert próbáló geopolitikai és gazdasági helyzetre hivatkozik a visszalépés mögötti indokként. Hozzáteszik, a már piacra került készülékek garanciális hátterét biztosítják, ugyanígy a szoftveres támogatást is a nemzetközi fejlesztőcsapatok munkáját felhasználva. Az amerikai alkalmazottak kapcsán azt írják, segítik őket a változás során, az kérdéses, hogy ez elbocsátást vagy más országokban dolgozó csapatokhoz történő átszervezést jelent-e. A HMD hozzáteszi közleménye végén, hogy továbbra is a hosszú távú növekedésre fókuszálnak majd. Az USA-ban a HMD összesen négy telefonnal volt jelen, köztük a Skyline-nal és a Barbie telefonnal.
