Új hozzászólás Aktív témák
-
Hood
kezdő
-
adalbert1
veterán
Az a problémám, hogy 100k-s határig nagyon nem találtam alternatívát az S7-nek, a media marktban átnézegetve a telefonokat talán még az A8 volt a legjobb (illetve a Nokia 6.1 is tetszett, de az még kevesebbet tud, illetve ott a legtöbb tesztben kiemelik, hogy gyenge a kamera) - esetleg még egy S8 érdekes lenne, ha azt is kivezetik egyszer, de azt minél többet próbálgatom, annál kevésbé tetszik, ott a nyújtott forma mellett már túlságossan le vannak kerekítve a kijelző élei (igaz, az A8 is hasonló formavilág, de nekem jobban tetszik).
Alszom a kérdésre még egyet szerintem, most úgy néz ki, ha mégis vennék A8-at, akkor az asszony kapná az S7-et, miután visszakapom a szervizből, és mivel a gyerekkel amúgy is ő tölt több időt, így ő többet is fotózza (igazából az egész kamera kérdés azóta lett érdekes, mióta van gyerekünk, előtte nem igazán fotóztam kb. semmit).7up: köszi, ez nem is tűnik rossznak.
-
kelly416
veterán
Mármint a J3-at? Mert 2 év a kifutási vagy milyen ideje, és addig nem adnak másikat. Mondtam, hogy akkor csak natúr vissza adom, de ez a cég nem ilyen. Annak nálam kell lennie, mert ők biztosítottak nekem egy ilyent, és kész. Hát akkor nálam porosodik ahelyett, hogy valakinek oda tudnák adni, aki használná is.
Áh, vasút. Azt mondják, a vasutasnak még a hatodik szomszédja is hülye, hát van benne valami. Sokszor falnak megyek a "logikájuktól", úgyhogy én mást már nem csinálok, mint amit le is írtam, nem vitatkozom, megy a szekrénybe és kész. Annak idején volt páromnak próbáltam arcképest csináltatni, amihez házasság vagy 5 év élettársi kapcsolat kell, de az közjegyzőnél igazolva. Na most közjegyző csak azonos neműeknél csinál ilyent, nálunk meg nem ez a helyzet állt fent. Csináltattam ügyvédnél egy élettársit, elvittem a közjegyzőhöz, csinált róla egy hiteles fénymásolatot, és azt elfogadták, az eredeti ügyvédit meg nem.
Mondjak még valamit ezek után?
szerk.:
GEPESZ66
Hajó? Milyen hajó? Ja? Jó.Ezt a csomagot én is várom már 9hó18 óta. Van most rajta egy itthonról, HA-ról rendelt, de nem akarom rontani az illető üzletét, úgyhogy nem részletezném jobban, de amint az ali-s megérkezik, ez egyből megy nyugdíjba, az kétségtelen.
-
punky10
addikt
Ezt pont az elmúlt 2 hétben teszteltem.Xiaoma MiBand2 volt az állandó,ezt teszteltem az épp aktuálisan nálam lévő telefonnal.Samu S8,két napig volt nálam,problémantes volt.Samu j3,vagy működött ,vagy nem,felejtős.Xiaomi Redmi 3S,és Xiaomi Redmi Note4,problémamentes.Huawei P Smart néha kimaradt egy-egy értesítés,elvesztette a BT kapcsolatot.Huawei P20,eddig 1x-szer lekapcsolódott,visszakapcsolás óta nincs probléma.
Nekem eddig legstabilabban a Xiaomi-Xiaomi párosítás működött... -
belan
addikt
Persze ezt nem is vitatom amit írtál , nalam peldaul nem a samsung a csúcsok csúcsa ,hanem a iphone, 3gs volt első iphone-om ès azota összes iphone meg volt nekem szoftveresen külsöre hardveresen iphone a csúcs , ja ès árát is iphone tartja a legjobban nem hiaba emlèkszem volt idő amikor a samsung majmolta a applet èvekig ,ebbe kár bele menni mindenki majmolja egymást csak telefon manias vagyok ès ezert probalok ki android telefonokat is , tudom samsung csinalt procit is meg kijelzőt a iphoneba, de nekem ios mindig is a szoftver ! De tèmat zarjuk le mert nem ide tartozik nem erre van ez topic ezert elnèzèst kèrek !
-
Pano
addikt
Fogtam a kezemben, de sajnos nekem már nagyok. Pedig hosszú ujjaim vannak, de így is kényelmetlen.
Ha A8-nak nem lettek volna olyan tulajdonságai a méret ellenére, amilyenek, akkor biztos nem vettem volna meg.
Majd ha ezt is le kell váltani és nem lesz 6" alatti telefon, inkább kiadom érte a több pénzt és veszek iPhone-t. Már ha annál lesz még, lehet ott seJa és ha a pletykák bejönnek és lesz végre dual sim.
-
Pano
addikt
Nálam pont az ellenkezője szokott lenni. Időszakos frissítések nem szoktak problémát okozni, de ha jön egy komolyabb főverzió frissítés, akkor előfordul, hogy vagy valami nekiáll bugzani, vagy lassabb lesz a teló/jobban merül az akksi.
Csináltam hard resetet, aztán biztonsági mentés visszaállítást. Jobb lett, de valami megint nem stimmelt. Csináltam egy ismételt hard resetet, kihagytam a biztonsági mentés visszaállítást, újként állítottam be és azóta minden flottul megy. Azt pl mai napig nem értem, hogy a biztonsági mentésnek ehhez mi köze volt, mert oda pl konkrét appokat nem mentek fel, hogy esetleg valami elavult apk kerülhetett volna be.
Pedig nem használok semmi extra appot, sőt, sok appot se.
Ez nem kimondottan gyártói probléma, hanem mai napig előforduló Android betegség, sajnos (vagy android+ főverzióra nem megfelelően optimizált appok egyvelege okozza a problémát.) -
GEPESZ66
veterán
Igaz az Xperia XZ2 5,7", viszont 198 gr-os.
Rendelek hozzá az Ebay-ről egy Nillkin 0,6mm átlátszó szilikon tokot.
Illetve a mostani telefonomat még beleraktam szilikon tokostól egy vékony belebújtatós bőr tokba, amikor a zsebemben volt, s így nem karcolódott az előlap sem.
Természetesen az irodában, vagy otthon, kivettem a bőr tokból. -
kenwood
veterán
Mar pont akartam mondani,h legalabb a jomunkasemberek ne trollkodjanak,de akkor megse irom
Lehet,hogy csak a kepek rosszak,de ez a design gyalazat,mintha meg zogoralakk is lenne rajta,rengeteg kinai dzsunka telefon hasonlo kinezetu.
a 172 gramm pedig a nagyobb kijelzos s8nal kozel 20%-al tobb.
Ez majdnem olyan ronda,mint egy S8+, pedig az nagy kihivas.
(a sima s8 kimondottan szep darab) -
Géjza
őstag
S6 és S8/S9 között is nagy különbség van. S6 több, mint éves teló. Ha A8 a közelébe érne, akkor már nekem megfelelne. Gsamarena-n nézegettem képeket (A8 vs S6 vs S8), S8 magasan veri mindkettőt,.A8 és S6 között nem láttam eget rengető különbséget.
Szóval ha valaki S6-ról váltott A8-ra, az légyszi írja le, hogy S6 után mennyire elégedett az A8 képeivel.
-
gyuri2008
veterán
A nova appot használom abban benne van a dupla koppos képernyő zár.
Amúgy van azen a készüléken dupla koppos lezárás?
Hogy ne a bekapcsoló gombbal keljen lezárni?Most csináltam egy full resetet a novát nem raktam fel így működik az ujjlenyomat feloldás.
De én szeretném használni a nova-t ezek szerint nem lehet? -
Csatsa
tag
Szintén A8, volt korábban Huawei-em, jó volt, gyors volt stb, de a kijelző az ég és föld! A 18:9-es képarány miatt nem túl széles a samu, nekem simán egykezes. 1 napot simán bír, én általában minden korábbi telefonomat naponta töltöttem, már csak azért is hogy ne érjen meglepi napközben.
Fényképező téma meg olyan hogy ha tényleg fényképezni akarok komolyabban akkor viszek fényképezőgépet, amúgy meg bőven elég az A8 kamerája is.
2 évet kihúzol vele tuti, nyáron jön az oreo szoftver és meg az utáni is szerintem mivel csak pár hónapos készülékről beszélünk. -
Drughi
addikt
nem ugrott, 0-ás, minden más official.
Ezért sem értem.
szerk: Úgy csináltam, ahogy a sammobile oldalán le van írva, letöltöttem a hivatalos XEH firmware-t, betallóztam a PDA fájlt és hajrá.
Viszont régebben emlékeim szerint mind a 4 fájlt betallóztam odinba és úgy frissítettem.
Lehet ez a gond?!
-
Pano
addikt
Köszi a tippet.
Igen, az is fenn van. De lekopogom, utóbbi napokban eddig minden rendben. De meg nem tudom mondani, hogy mi használt, mert: letiltottam és újra engedélyeztem gmailen belül az IMAP-ot, lecseréltem a google böngészőmben található értesítési kiegészítőt (hátha valami markot csinál az e-mailre és azért nem csekkolja más kliens, mert úgy látja emiatt, hogy olvasott, vagy valami. Bár ez nem valószínű, mert akkor is fenn állt a probléma, ha a gép nem ment). -
TrishtanAG
senior tag
Fő út mellett lakom, ami miatt mérhetetlen por jön be a lakásba, az tény. Ellenben az elmúlt 8 év során soha egy telefonomom egy hajszálkarc nem jelent meg, pedig mind flip tokos volt. Nincs valami újtípusú gorilla glass, ami mondjuk jobban karcolódik a portól mint ami egy Galaxy S4-esen, vagy egy Zenfone 2-n volt?
-
KengelRoland
aktív tag
Akkor az ACR is fizet büntetést? Mert én magyarországon rögzítek felvételt. Méghozzá automatikusan minden bejövő hívást. Már csak azért is, mert minden szolgáltató rögzít.
Egyébként nagyon sokszor jól jött. Péládul mikor valaki be akart csapni, vagy mikor nem emlékeztem milyen időpontot beszéltem valakivel. -
Multi13
tag
Köszi a választ. Nyilván fontos a gari, ezért is vettem picit drágábban a készüléket inkább az edigiben, mert náluk XEH, ellentétben egy gsm boltostól.
Csak elméleti kérdés: (nyilván nem fogok próbálkozni ilyennel sem...!?!?)
Ha INNEN letöltök egy olyan régiós gyári fw-t, ahol nincs tiltva a hívásrögzítés és felteszem Odin-al, akkor a Knox számláló békén maradna? -
KengelRoland
aktív tag
De miért nem tett a Samsung is indítás előtt egy elfogadó nyilatkozatot, hogy "Kijelentem, hogy a hangrögzítés engedélyezett az országomban". És kész. Ha valaki bevállalja, akkor hadd használja. Az ACR is így működik.
Egyébként ha más régiót állít be a telefonjában, akkor se működne?
-
KengelRoland
aktív tag
Rizsa. Lényegtelen a számla. A számla akkor kell, ha a 3 napos cseregaranciában ki akarod cseréltetni. Vagy akkor kell a számla, ha nincs meg a garanciajegy. A lényeg az, hogy amennyiben vásároltál, akkor már jár a garancia. Neked csak azt kell bizonyítanod, hogy vásároltál és hogy hol, mikor. Hogy milyen formában teszed ezt, az mindegy.
-
cserhatisand
tag
Teljesen egyet értek veled. Ez a telefon egy rettenetesen eltalált kis kütyü, akár csak az elődei és abszolút vállalhatók a fotói is. Per pillanat nem volt jobb vétel ebben a kategóriában. Nem is okozott csalódást, akárcsak az elődei sem. Nekem nagyon bejön ez az A széria. Aki gondolkodik még rajta, annak azt üzenem, hogy ne gondolkodjon sokáig, mert sok öröme lesz benne.
-
batai15
félisten
Ahogy nézegettem a kolléga s8-át nem biztos hogy feltétlen szükségem van nekem az edge panelra.
Jobbára a naptár, meg lámpa ami fontosabb lenne , meg max az előre beállított dual window appok.
Viszont ugye az a8 akkuba jobb, minden mást tud, kivéve a qi töltést, amit ismét nem tudok milyen sokat használnék.Viszont ha 100-110 körülre beesik az ára normális boltba, akkor ismét csak szemben fog állni a zug gsm(s8) -al ami egy ilyen kaliberű telefon esetén szerintem fontos lehet, hogy ne szivassák az embert meg le koccoltassák ilyen olyan hülye dumával.
Mivel silvert akarok, használt se nagyon van az aprón , szóval sanszos hogy a8 lesz 1-2 hónap múlva . -
-
DrKapocs
őstag
Hallod-e, Te aztán istenkirálycsászár vagy, a laposföldkerekségen nincs hozzád hasonló tapasztalt ember. Meg is hajolnék, csak fáj kicsit a derekam, ezért nem teszem. Nem, dehogy ismerem egyik említett telefont sem, kizárólag egy darabot gyártottak ezekből, az pedig ugye Nálad volt... Köszönöm, hogy megmondtad a tutit, máris fény gyúlt sötét és tudatlan fejemben. Ha azt mondta zsenialitásod, hogy megéri az A8, hát megéri. Hát már, hogy a viharba ne érne 90 ezret, jah, bocs, 160 ezret ez a készülék. Mert hát ugye, mint tudjuk, bixby, AOD, vízálló, "kávamentes", muhahaha...
És ugye véleményed szent és sérthetetlen, 160, megéri, punktum. Ó, hogy lehetek ennyire balga, hát megmondtad. Apró kérdés, ki a t'köm mondta, hogy a Redmi Note prémium?! Soha nem is volt az... a Redmi széria világ életében alatta volt az Mi szériának. Vajon a Samsung középszinten lévő készülékei tudják a Redmi Note közép szintjét? Én annyit mondtam, hogy fém házért, 4/64-ért, 4000-es akkuért, 10+ órás SOT-ért, stb. nem kell messzire menni, ezt 55-ből megkapod. Ebből is simán látszik, hogy megéri ez a 90-et, francba, már megint, akarom mondani 160-at, lehet többet is. Egyébként érdekes kísérlet lehetne, ha nem tudnád, hogy a Note mennyibe kerül, akkor is ezt mondanád rá? Vagy kapna egy 120 ezres árcímkét? Vagy a Samu egy 95-ös címkét? Netán egy Samsung márkajelzést a Note? De nincs ezzel gond, ha Neked megéri, megéri. Ettől szép ez a világ. Csak szerintem ne gondold a véleményed mindenek felett állónak, mert ingatag lábakon áll...
Egyéb vélemények: Jöttök itt olyan b@romságokkal, hogy a "Samsung" márka prémium. Hagyjuk már a butaságot, gyárt annyi műanyag telefonnak csúfolt ipari hulladékot, hogy az már fáj. Hogy az A3 2300-as akkuja tovább bírja, mint a 4000-es Note akkuja, SD625 mellett? Ezt az sem hiszi, aki leírta! Tudom, ezeket nem Te írtad.
Tegyük hozzá, kivétel nélkül az összes telefon gyenge képeket készít, márkától függetlenül. Bármelyik "valódi" fényképező bármelyiket veri. Az igaz, hogy az egyébként rossz minőségű telefonos képek közül, a Samsung jót készít. De ettől még gagyi telefonos kép marad...
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Samsung Galaxy S22 Ultra 512GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Apple iPhone 15 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Honor 200 Pro 512GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Apple iPhone 14 PRO - 128GB - Deep Purple - 85% akkumulátor
- Samsung Galaxy S22 Ultra 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone i7 14700KF 32/64GB RAM RTX 5090 32GB GAMER PC termékbeszámítással
- Csere-Beszámítás! Xbox One X 1TB Játékkonzol Olvass! Model 1787
- Bomba ár! Lenovo IdeaPad 330S-15IKB - i5-8G I 8GB I 256SSD I 15,6" FHD I HDMI I Cam I W11 I Gari!
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone i5 14600KF 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone Ryzen 5 9600X 32/64GB RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: PC Trade Systems Kft.
Város: Szeged