- One mobilszolgáltatások
- Samsung Galaxy Watch7 - kötelező kör
- Samsung Galaxy A56 - megbízható középszerűség
- Mobil flották
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Ideiglenesen leállította az Xperia 1 VII értékesítését Japánban a Sony
- Bemutatkozott a Poco X7 és X7 Pro
- Milyen okostelefont vegyek?
- Hat év támogatást csomagolt fém házba a OnePlus Nord 4
- Apple Watch
Aktív témák
-
#70869248
törölt tag
válasz
Motion_Blur #29525 üzenetére
Az idei versenyzők legalább tudatosan a VB címért versenyeznek, Kimi-nek ez leesett tavaly.
Kimi-t nem nyomta semmilyen teher tavaly a vége előtt két futammal, mivel nem rajta múlik hogy világbajnok lesz vagy sem....erőből nem tudott volna az lenni, még így is kellett hogy a kiállásoknál Massa elé tegyék.
Szal ebből a szempontból mindenképpen megérdemeltebb akár Massa akár Hamilton nyer, ők úgy harcolnak érte hogy rajtuk van a nyomás.
Azért ez másabb mint amikor leesik a VB cím az utolsó futamon, vagy már augusztusban bajnok vagyok.
Ebben az évben igen kemény futamok voltak, két megelehetősen kiegyenlített csapat között.
...bár még az is m eglehet hogy a harmadik csapat versneyzője nyer.A büntetések meg...ilyenekért régebben nem adtak büntetést, akár az előny visszaadására gondolunk, akár erre az esetre.
Arról nem beszélve hogy idén jellemzően több az előzés, ebből adódóan a vitás helyzet is. -
Ijk
nagyúr
válasz
Motion_Blur #29525 üzenetére
Kimi az egyik legsportszerúbb versenyző az f1-ben. Tavalyi vb címe értékesebb számomra, mint pl Sumi utolsó 2 vb-je, egy kiélezett helyzetben nagy hátrányból, hidegvérrel ki tudta használni Hami balszerencséjét/forrófejűségét. Na ez a mostani riválisokból totálisan hiányzik, a vége felé futamról-futamra bebizonyítják (persze mindkettejük nagyon tehetséges)
Mióta Kimi eljött a Mclarentől azóta mintha nem tljesen ugyan az a versenyző lenne, bár a balszerencse stabilan mellészegődik. -
venember83
nagyúr
válasz
Motion_Blur #29482 üzenetére
A büntetéseket az FIA (Ferrari Instigated Agency) osztja ki, így ezen ne csodálkozz. Elnyomják szegény McLaren pilótát.
Ez a Bourdais büntetés viszont vicc. Nem tudta megelőzni, megpörgött Felipe. Hiába volt előrébb a Ferrari, ott max akkor tud elfordulni, ha Bourdais satuzik, aki viszont ezt nem tette.
-
Peat;)
veterán
válasz
Motion_Blur #29508 üzenetére
Kár hogy semmit sem láttunk az esetből.
A rajtot is mindig ugyanabból a szemszögből mutatták lassításban. 2008, forma1=kevesebb kamera mint egy magyar focimeccsen?! Na meg a zöld csíkos gumi, egy este kifényszórózott futam után...
idén tényleg cirkusz ez az egész, jövőre kicsit komolyodhatnának.
-
soulcube
aktív tag
válasz
Motion_Blur #29508 üzenetére
Jogos bünti ?
-
#70869248
törölt tag
válasz
Motion_Blur #29506 üzenetére
Nem hinném, max nem vagyunk egy nézőponton....elmondom mi a gubancom, az obijetívitásomtól függetlenül:"Nem volt előzési pozícióban, és ezt egyszerűen nem volt képes elviselni. inkább satu"
Egyértelműen előzési pozícióban volt,...előzött is csak rosszul. Kimi sem fékezett korábban, csak stabilabb volt az autója, mivel nem volt irányváltás...de mindegy, nem ez a lényeg, hanem az előzési pozíció volt....az összes kifékezés így indul, ott vagy közvetlenül mögötte, van helyed és megpróbálsz rövidebbet fékezni.
"kirakta Raikkonent, akit még a biztonság kedvéért Kova is megrakott... fair play rulz mi?"
Az eset után visszaengedte maga elé Kovalainen-t is és Kimi-t is....utólag nézve jobban járt volna ha nem teszi, Massa sem lett volna abban a helyzetben hogy kilökje, és a büntetést így is úgy is behúzza.
Wéber Gabi-t mint 'két kommentátort' húztad le:
"Mindkét kommentárorról lerí, hogy mennyire elfogultak."Mivel tudom hogy (legalábbis két éve) Wéber Gabi Kimi drukker...igy leírtam amit ezzel kapcsolatban gondolok.
...de valszeg az obijektívitásommal lehet a gond -
Dalai Láma
őstag
válasz
Motion_Blur #29508 üzenetére
Akkor 5 pont a különbség, ha jól számolom. Raikkönennek nagy szerepe lesz, ha Massáék komolyan gondolják.
-
#70869248
törölt tag
válasz
Motion_Blur #29502 üzenetére
valóban Alonso tessékelte ki Hamilton Spa-ban....Kimi úgy került a bukótérbe, hogy valki elfékezte magát a rajt után, belecsúszott Trulli-ba, éls Trulli autóját kerülte ki Raikkonen.
...hmmm büntetés nem volt.A két kommentátorhoz: Wéber Gabi több futamon indult mind valóságban, mind szimulátorokon mint te, összehasonlíthatatlanul eredményesebb is mindkettőben, rovata van FP-vel és ...Kimi drukker.
A kedves nézők azt teszik amit akarnak, igen sokan meglepődtek a büntetésen, nem csak Wéber Gabi meg Gyula (Czollner is versenyez, bár Gabi-val nem kell összehasonlítani, viszont Czollner-t nem tudom kinek drukkol...sztem Alonso-nak egyébként, de lehet csak képzelem).szerk: az pedig előzési pozíció ha az előtted haladó se'ggében vagy..annak szokták hívni.
-
bajuszati
tag
válasz
Motion_Blur #29499 üzenetére
Hát igen Gyula leggyakrabban használt kifejezése:
"Én ezt nemértem őőő hogy is van ez akkor?" -
#70869248
törölt tag
válasz
Motion_Blur #29492 üzenetére
Miért is csodálkozol?...Kovalainen-n Lewis felíratú szponzor sapka volt
, lehet csak nekem tünt fel.
Teljesértékű 2. versenyző Kova' lehet ezen futtatni egy hozszólást, de nem hiszem hogy valaki is csodálkozik ezen ebben a helyzetben és Kova' idényén. -
7Heads Drago
veterán
válasz
Motion_Blur #29482 üzenetére
Megelőztek..........
Válaszolt, Kimi vesztére. -
bajuszati
tag
válasz
Motion_Blur #29482 üzenetére
''Hamilton a pályán akar válaszolni.''
-----A válasz------
-
quby
őstag
válasz
Motion_Blur #29353 üzenetére
hááát ez vicces!
-
Miv
tag
válasz
Motion_Blur #29323 üzenetére
Jó reggelt, Urak!
Hajjajjj, a VB címünk most sétált el a rajtrácson, fekete pulcsiban... -
Balinov
titán
válasz
Motion_Blur #29267 üzenetére
koszonom fiuk!
-
hunnylander
őstag
válasz
Motion_Blur #29284 üzenetére
Fogalmam sincs, csak sejtem. Az Lewis sikerenek metaforaja is volt egyebkent.
A FOM-nak komoly operator stabja van, es emiatt lathatunk egy csomo olyan bennfentes felvetelt a videokban, ami nem volt a kozvetitesben. Ebbol keszulnek a Season Review DVD-k is minden szezon vegeztevel. A video keszitoi erdekesnek talaltak a kamera pezsgofurdojet zarokepnek. Ennyi. Ha Massa nyer es az o pezsgosuvegevel csinalnak ilyet, az lesz a zarokep.
Velemenyem szerint, ha valaki utal latni valakit, attol hamar besokall es tul is reagalja az illeto keprekeruleset. En valahogy empatikusabban reagalom le az ilyeneket. At tudom erezni meg Massa vagy Kimi tragediait is vagy az o szeretteik oromet. Semmi nem kell hozza, egy pillanat alatt atfut az agyamon masok szituacioi es erzesei, valahogy ez nalam osztonosen jon. Ezert nem is tudok oromtancot lejteni masok szerencsetlensegen vagy kinjain.
Pl. jo lenne, ha Kimit is elhagyna mar a balszerencse es a hatralevo futamokon megmutatna, hogy mit is tud. Velemenyem szerint jobban birja Fujit, mint Massa. Mint ha ugy is tunne, hogy szeretne is maganak kaparni a gesztenyet.
Ertheto is, hiszen van meg matematikai eselye.
-
AMD Power
titán
válasz
Motion_Blur #29273 üzenetére
Na na..!
Szerintem meg nem lesz baj a rajtnál. Nem így fog eldőlni a VB szerintem. Ennél több eszük van szerintem.
-
AMD Power
titán
válasz
Motion_Blur #29265 üzenetére
Szerintem nagyon fognak vigyázzni egymásra a rajtnál.
-
hunnylander
őstag
válasz
Motion_Blur #29220 üzenetére
Nem ertem miert szokas ezt a palyat leszolni? Van ennek feelingje rendesen, es ennel festoibb hatterrel keves palya buszkelkedhet.
Jo lesz ez Szuzukaval rotacioban. Olyan Spa2.
-
littlelion21
addikt
válasz
Motion_Blur #29220 üzenetére
A francba...már reménykedtem hogy megint Salma-s képek...
-
#70869248
törölt tag
válasz
Motion_Blur #29221 üzenetére
persze, sirály is volt...nekem is tetszett, igazi ereszd el a hajam volt. Nincs ezzel baj.
Na de akkor hol van itt a sportszerűség mutassunk már rá egyszerre, mert sehol nincs az ziher.
Massa lepüfölte Kubica-t, Kubica meg a végén kiszorította Massa-t, m indezt a 6. helyért... Ezzel nincs baj, én se hujjogtam a futam után...na de nem kell összehúzni a szemöldököt, ha valki hasonlót müvel egy kiélezett helyzetben. -
AMD Power
titán
válasz
Motion_Blur #29173 üzenetére
Szerintem is nagyon vicces.
-
soulcube
aktív tag
válasz
Motion_Blur #29176 üzenetére
-
soulcube
aktív tag
válasz
Motion_Blur #29176 üzenetére
De a jelenlegi meg nem igazságos, mert kifogyhat a benzin a kocsikból.
[ Módosította: didyman ]
-
soulcube
aktív tag
válasz
Motion_Blur #29173 üzenetére
Ez a szabály se valami könnyen értelmezhető, de a jelenlegitől szvsz jobb.
-
hunnylander
őstag
válasz
Motion_Blur #29173 üzenetére
Igy is annyi kutyu van a kormanyon. Mar elore latom, lesz itt drive-through jovore is boven.
-
hunnylander
őstag
válasz
Motion_Blur #29163 üzenetére
Pont azert, mert nekik ugyis mindegy. Ha bevalik nyernek vele nehany tizedmasodpercet (kell a Force ellen
), ha elviszik a kigyot, akkor is maradnak ott, ahol eddig voltak. Csalafinta ez a Brawn.
-
AMD Power
titán
válasz
Motion_Blur #29129 üzenetére
Ez így most reggel kicsit sokk volt.
Mosley szerint hamarosan becsődölhet az F-1
Ez a Mosley beteg??
-
Incubus
tag
válasz
Motion_Blur #29129 üzenetére
ajjaj a mellbimbója már félig kint van....hogy lehet ennyire push up-olni???
RG
-
Integra
titán
válasz
Motion_Blur #29129 üzenetére
ahogy idősödik, úgy lesz egyre gyönyörűbb ez a nő...
-
Rick4
félisten
válasz
Motion_Blur #29126 üzenetére
Lehet, ezért nem volt eddig túl sok eredménye a pályán?
-
AMD Power
titán
válasz
Motion_Blur #29118 üzenetére
Salma nem tüdő beteg egy kicsit?
-
Oliverda
titán
válasz
Motion_Blur #29118 üzenetére
Én szívesen keresztbe raknám a Salma szálakat... pontosabban inkább szét.
-
hunnylander
őstag
válasz
Motion_Blur #29112 üzenetére
Kiegyenlitett kuzdelem varhato, bar nem tudom, hogy a Ferrari utolso javitocsomagja mekkora fejlodes lehet, vagy di Resta mit lendit az auton a tesztekkel. Lewis is leginkabb szaraz versenyt akar, az eso es foleg a valtozo aszfalt csak bekavarhat. Monzaban is tonkretette a versenytaktikat, hiaba volt az esomenes.
-
hunnylander
őstag
válasz
Motion_Blur #29081 üzenetére
Kiegyenlítik a motorok teljesítményét
Egyenkasztni nem kene?
Brios talan ezt is szepen ki tudna sirni maganak. Konnyebb mint fejleszteni. A Renault motor a befagyasztas elott is gyengebb volt mint a Ferrari/Mercedes.
Latod, mondtam en, hogy jovore fordulhat a kocka. Csunya Ferrari, csunya McLaren, nem szabad kemenyen sok penzert fejleszteni mert akkor jobbak lesztek mint a tobbiek, es akkor buhuhu, megmondalak az FIA bacsinak. Vicc az egesz, amit Mosleyek muvelnek az autosportok kiralykategoriajaval.
Egyszeruen uj specifikaciokat kellett volna kiirni es arra mindenki fejlesztett volna egy uj motort.
-
Integra
titán
válasz
Motion_Blur #29081 üzenetére
mondjuk ez várható volt, mert az egyenesen nonsense volt, hogy először befagyasztják a motorokat, majd utána kihirdetik a mercedes ecu-t, hogy az lesz mindenkinek és nem fordítva... ez vicc...
nem hogy figyelem emberek, mercedes ecu lesz, tessék tanulmányozni és ennek megfelelően alakítani a motorokat befagyasztás előtt..
teljesen érthető hogy ez lett a vége, hogy a csapatok inkább így döntöttek, minthogy a végén a vén törpe azt mondja, hogy ok, akkor ugyanaz az egyenmotor minden csapat minden autójába... -
Oliverda
titán
válasz
Motion_Blur #29073 üzenetére
Na azért szerintem annyira nem kár.
-
!Overdose!
őstag
válasz
Motion_Blur #29071 üzenetére
Imola, A1 Ring, Silverstone, Hockenheim-Nurburgring rotáció, Suzuka: mind hiányoznak!
-
#70869248
törölt tag
válasz
Motion_Blur #29048 üzenetére
?
Nekem kapásból a Michelin javasolta teljes versenyes gumik ugranak be, ...amik keményen megfektették a Ferrari-t.
Az sem véletlen, hogy a Renault mint Michelin gumikon futó viszont profitált a dologból...nem feltétlen a Francia-Francia tengelyre gondolok, hanem hogy mindkettő tesztpályája azonos.Én nem gondolom azt hogy Alonso jól döntött, az viszont biztos hogy a Renault igen.
,,,,van bennük potencia az tény, mivel a szakembergárda jó, Briattore és Alonso jó, vannak spanyol óriásszponzorok...és ugye 2 világbajnoki cím.
Talán dobogóra is van sansz,....de Alonso van annyira jó versenyző, hogy neki a Bmw-hez kellett volna mennie....a Bmw akarja a VB-t...a márkaarculatba bőven belefér, és kell nekik az F1-s siker. Abból is látszik hogy milyen nyugodtan haladnak...semmi kapkodás, beáldozni bármit is a pillanatnyi jó eredményért, ők fejlődnek és tudják hogy ahoz hogy McLaren-i és Ferrari magasságokba érjenek mit kell tenniük.
Én mindenképpen bízom a Honda-ban is, és a Toyota-ban. A Renault-nál taktikázni kell a sportpénzekkel. -
wildrain
addikt
válasz
Motion_Blur #29048 üzenetére
Elég nagyot ugrott 2005-re a Renault is, és 2004-hez képest nagyot javult a McLaren is. Meg azért 91-ről 92-re a Williams is nagyot javult az aktív felfüggesztésével (ez tipikusan jó példa a "belenyúlnak valamibe" kifejezésre, ahogy a McLaren 98-as autója is). Szóval azért nem annyira nagyon kicsi az esély arra, hogy nem ugyanazok lesznek az élen, akik az utóbbi néhány évben, de egyébként szerintem is ők maradnak.
-
proof88
addikt
válasz
Motion_Blur #29052 üzenetére
Aki még nem látta volna ...
És milyen büszkén mondja! -
DigitXT
félisten
válasz
Motion_Blur #28985 üzenetére
Hát ez se ma volt...
(Senna örök kedvenc.) -
-Mike-
addikt
válasz
Motion_Blur #28985 üzenetére
Az első szárny még ennél is kicsit szélesebb lesz , de legalább eltűnik minden kis szárny az oldaldobozról ami szerintem kicsit elcsúfította az egész gépjárműt.
-
hunnylander
őstag
válasz
Motion_Blur #28983 üzenetére
egy 2006-os specifikációjú autónak körönként legalább két másodperccel kell gyorsabbnak lennie az előtte haladónál, hogy esélye legyen az előzésre a barcelonai pálya egyes kanyarjában ... egy 2009-es specifikációjú autó esetében ez a különbség körönként egy másodpercre csökken
Biztato info, erdekes lesz a tesztszezon, ki mennyire lesz gyors es szep.
A Williams tervezte Formula 2-es auto.
-
venember83
nagyúr
válasz
Motion_Blur #28980 üzenetére
Valószínűségszámítás, nem jóslás.
-
hunnylander
őstag
válasz
Motion_Blur #28980 üzenetére
A masik, hogy szerintem a Fuji Speedwaynek is lehet/van mikroklimaja, amihez az elorejelzesek nem eleg pontosak. Ugyanis a palya a Fuji labain(al) van, ami ugye egy szep nagy hegy, marpedig az egy befolyasolo tenyezo lehet meg az esovel kapcsolatban is. Vagyis mondhatnak szaraz idot Oyamara (e varoshoz tartozik a versenypalya), de a Fuji hegy generalhat egy kis esot kifejezetten a sajat mikroklimajaban a palyara.
-
válasz
Motion_Blur #28975 üzenetére
Egy versenyt hozol fel idén, nem kevés ez egy kicsit a regnáló világbajnoktól?
A szar az tényleg kissé erős...
"Az, hogy leszarozol valakit, az meg téged minősít "
...az pedig, hogy egy talán kissé elhamarkodott jelző miatt -ami persze tényleg dúrva- minősítesz az pedig téged...... -
hunnylander
őstag
válasz
Motion_Blur #28972 üzenetére
30 poziciot feljonni. Ma mar lehetetlenseg.
A csapatok, autok szama egyre csak fogy, elozni meg szenvedes a jelenlegi technikai strukturaban (high aero efficiency, low mechanical grip).
Amit Franz Tost (a Toro csapatfonoke) vetett fel, azt kellene megvalositani, vagyis minden nagy/konstruktor csapat ellatna kasztnival egy fiokcsapatot, igy azok kis koltsegvetessel is jol ellennenek es nem csak sereghajto cuccuk lenne. Egy McLarennek, Ferrarinak, BMW-nek nem nagy szam legyartani nehany plusz kasztnit, foleg, hogy a fiokcsapat fizet is erte. De gondoljunk bele, hogy hova jut az F1 a mai gazdasagi valsagokban, ha csak konstruktorok lehetnek. A mezony tovabb fogy, lesz nehany elcsapat, a tobbi meg a jol lemaradt 'futottak meg' kategoria. Ugyan milyen autot tudna csinalni a jelenlegi Toro nullarol indulva, amikor se tervezoi-, se gyartoreszleguk sincs meg jelenleg. Berger csabitgatna egy automarkat, de annak is a nullarol kellene indulni. Kezdene enni a Toyota kenyeret.
Tost elkepzelese szerint siman meglenne egy 30 autos mezony. Es lenne ugye ket McLaren2 meg ket Ferrari2 auto, vagyis versenykepes autok, nem csak Force Indiak.
-
Oliverda
titán
válasz
Motion_Blur #28905 üzenetére
Én örülnék ha visszajönne kicsit csetleni-botlani.
Legalább beigazolódna az is hogy jó szakemberek nélkül ő sem tud csodát tenni.
-
Oliverda
titán
válasz
Motion_Blur #28899 üzenetére
Úgy látom hogy Peti barátunkból kitörtek az érzelmek a Ferrari jelenlegi balf@szkodásának láttán.
Ilyen értelemben akkor nyugodtan nevezhetjük Alonso-t jelenlegi etalonnak mert 2006ban bizony legyőzte MS-t. Kevesebbet hibázott és legalább olyan gyors volt mint MS. Az más kérdés hogy Peti ha a bitófán lógna ezt akkor sem írná le vagy ismerné el.
A5 Szubjektív - muhaha
-
bdav
őstag
válasz
Motion_Blur #28888 üzenetére
mert arrafele jobb söröket csinálnak
-
Oliverda
titán
válasz
Motion_Blur #28888 üzenetére
El akartok ázni?
-
Oliverda
titán
válasz
Motion_Blur #28886 üzenetére
Remélem rosszul tudod. Én nem látok túl nagy logikát ebben, sőt.
Tavaly (vagy azelőtt) még Monza volt a célpont.
-
Viktor77
titán
válasz
Motion_Blur #28883 üzenetére
A pilóta kapja nem a csapat.
Nyerjen csak valami nagymenő 10-szer egy évben ilyet, az mindjárt 10 milka, ami nekik sem kis összeg.
-
janeko
őstag
válasz
Motion_Blur #28225 üzenetére
te nem magyaron szoktad nézni?
mennyi most az idő a helyszínen?
-
AMD Power
titán
válasz
Motion_Blur #28167 üzenetére
Én ettől pont nem félek. Mármint a Kova nagy nyomásától...
-
venember83
nagyúr
válasz
Motion_Blur #28158 üzenetére
Szörnyű, hogy ugyanúgy vélekedünk....
-
hunnylander
őstag
válasz
Motion_Blur #28152 üzenetére
Ket finnt akarok a dobogon latni, egyet jobbrol, egyet balrol, kozepen meg Lajost!
Massanak nem kivanok rosszat, de a holnapi verseny mindenkinek hatalmas kihivas lesz. Ez a palya az extrem koncentracio es kitartas palyaja.
Egy masik tipp; sok lesz a kieses.
-
hunnylander
őstag
válasz
Motion_Blur #28139 üzenetére
Mire mennel az en sacc/kb mertekegysegben megadott adataimmal?
Csak nehany tizedrol lehet szo. Ha Massa tud hozni egy konstans eros versenytempot es jelentosen nem konnyebb Lewisnal ove a futamgyozelem szarazon, es mi csak az esoben bizhatunk.
Ami bizakodasra adhat okot, az az, hogy Lewis repulokore meglehetosen gyengecske volt (o sem qualimeno Kimihez hasonloan), de a szabadedzesek alapjan konstansan tudja roni a koroket.
-
Oliverda
titán
válasz
Motion_Blur #28139 üzenetére
Tizedesítem én. 8 tized.
-
Oliverda
titán
válasz
Motion_Blur #28128 üzenetére
Idő. Meg plusz üzemanyag.
Most pedig te mesélj Kimi-ről.
-
hunnylander
őstag
válasz
Motion_Blur #28128 üzenetére
Egy kimis hogy mer ilyet kerdezni?
(8 tized)
Inkabb oruljetek a technikai folenyeteknek, mert van egy keves.
LH: "Nem kell, hogy aggódjak. Azt gondolom, hogy az én gyorsköröm nagyon messze volt a tökéletestől"
"Arról viszont elképzelésünk sincs, hogy milyen stratégiával mennek, de azt gondolom, hogy jó pozícióban vagyunk a holnapi versenyre. Örülök annak, ahol jelenleg állok. Kemény verseny lesz, de jó pozícióban vagyunk."
-
7Heads Drago
veterán
válasz
Motion_Blur #27965 üzenetére
Nekem itt megy: [link]
Ezen a pályán is rendesen van palánk. -
proof88
addikt
válasz
Motion_Blur #27965 üzenetére
nem indul a közvetítés
-
soulcube
aktív tag
válasz
Motion_Blur #27954 üzenetére
Remélem a beígért eső elmarad ma is.
-
venember83
nagyúr
válasz
Motion_Blur #27940 üzenetére
Pedro de la Rosa - megszépült rendesen, szó se róla.
Bernie-t is megszépítette a zsáknyi dollár.
mod: Nagyon tetszenek így a kocsik, gyönyörű a festésük a többezer luxban.
-
kavicssli
addikt
válasz
Motion_Blur #27940 üzenetére
Nagyon szépen köszönöm!
-
Oczu
senior tag
válasz
Motion_Blur #27924 üzenetére
Kimi: ismét szégyen amit művel, ebből nem lesz idén talpra állás..
sztem csak kicsit megtankolták, Az első edzéshez képest 0,7-et lassult...szoktak ilyet csinálni, hogy a2. edzést megtankolva nyomják
-
Peat;)
veterán
válasz
Motion_Blur #27927 üzenetére
Rossz irányba mentek el, az első edzéshez egyébként Hami és Massa is belassult, bár ők minimálisan.
-
AMD Power
titán
válasz
Motion_Blur #27857 üzenetére
Az mekkora buli lehetett mi?
-
AMD Power
titán
válasz
Motion_Blur #27840 üzenetére
Ennek akkor lesz értelme mikor komolyan is fogják ezeket gondolni és úgy is fognak tenni.
-
venember83
nagyúr
válasz
Motion_Blur #27840 üzenetére
nV-szimpatizáns.
Különben gondolom gyenge futam lesz a vasárnapi, egyetlen érdekességet az éjszakai verseny szolgáltathat, bár ennyi reflektorral minden lesz, csak nem éjszaka.
-
bdav
őstag
válasz
Motion_Blur #27793 üzenetére
de vicces lesz amikor a fényvisszaverő csík elvakítja a másik pilótát
-
Pá
addikt
válasz
Motion_Blur #27677 üzenetére
Én mondjuk még a vonalvezetést sem láttam, de nekem sem szimpi a helyszín.
Valencia is gyenge volt. -
#70869248
törölt tag
válasz
Motion_Blur #27650 üzenetére
Azért itt elég korrekten nyilatkozik.
Alonso nehéz helyzetben van, mivel csapatot akar váltani, de a jövő évi KERS miatt nehéz meghatározni a következő évi várható erőviszonyokat.
Sztem ő nagyon is számított a Ferrari-ra, a McLaren is elkezdte tesztelni, a többiek viszont sötét foltok....lehet a Bmw élcsapat, de lehet az a Honda is,..a Toyota is nehezen behatárolható...egyedül a Renault dolgaiba láthat bele valóban. -
venember83
nagyúr
válasz
Motion_Blur #27622 üzenetére
Én az idei formájában nem nagyon kívánom már látni, akkor már inkább a spanyol vagy a Vettel gyerek.
-
venember83
nagyúr
válasz
Motion_Blur #27619 üzenetére
Meg is lett az eredménye idén, 4. hely a világbajnoki pontállásban, s ami rosszabb, hogy 21 pont a lemaradása.
-
soulcube
aktív tag
válasz
Motion_Blur #27602 üzenetére
Csak Massa húzza megint elő a monacoi képességét és akkor nem lesz baj. Nem, a silverstonei produkció nem kell.
-
venember83
nagyúr
válasz
Motion_Blur #27602 üzenetére
Esős meg fagyos volt az egész év, ez ilyen, miért változna most a végén? Szerencsére elmúlik.
-
hunnylander
őstag
válasz
Motion_Blur #27602 üzenetére
Szingapurban inkabb elszort zivatarokra lehet szamitani. Szoval van esely arra, hogy kikeruli a futamot.
Fuji es Sanghaj viszont monszun-os lehet, akarcsak tavaly. A Ferrari tegnapi fioranoi shakedown-jarol ezt talaltam: "In which the track was made artificially wet. The cars Massa shook down had the anvil wing and the hole in the nose. The best time recorded was a 1:02.210"
Massa keszitette elo a szingapuri autokat mestersegesen vizes aszfalton. Uszony es lyukasorr megjelenese varhato Szingapurban. Badoer is nyilatkozott (szamotokra pozitivat): ''Rain doesn't help, it's a problem related to grip in certain circumstances. We've got data and we already have some solutions too. And not only for the upcoming GP, we hope for all the remaining ones on the calender. To make comparisons we have to rely on data from previous years but what counts now is to deeper go into finding the solution of getting the tyres up to temperature at the right times. And we can say that the work has started off well.''
Ugy tunik talaltak megoldasokat a gumifelmelegitesi problemakra.
-
borsi
tag
válasz
Motion_Blur #27558 üzenetére
Le vagyok maradva, vannak ilyen tervek? 2012 után?
-
philoxenia
MODERÁTOR
válasz
Motion_Blur #27522 üzenetére
Olyan szamurájpáncél jellegű lett kicsit...Mondjuk az is tartalmaz "szárny" részt...
-
laci666
senior tag
válasz
Motion_Blur #27480 üzenetére
Ez egyszerűen gyönyörű ,régi szép idők
Bár Kimi allat is így muzsikálna a gépezet.Remélem a 2009-es Ferrarit már Kimire hangolják,azaz remélem jobban fog feküdni neki. -
7Heads Drago
veterán
válasz
Motion_Blur #27480 üzenetére
Remélem jövőre is hasonló lesz a helyzet.
-
#70869248
törölt tag
válasz
Motion_Blur #27449 üzenetére
Sztem a nem biztosnál sokkal jobb a biztos
Hamilton azt mondta nem volt sportszerű hogy Kimi nem hagyott helyet neki...sztem semmi köze a sportszerűséghez, az aki megtámad egy pozíciót az ne számítson arra hogy feltartott kézzel átadják..ez vonatkozik a Hamilton vs. Kimi-re és a Glock vs. Hamilton-ra is.
Ahogy sérelmezte Hamilton úgy sérelmezte Glock is.
Sztem mindkettő túl van reagálva. ...és akkor még nem beszéltem arról, hogy elvileg...elvileg vannak bizonyos kilengések,..nem olyan szinten mint pl. a boxolóknál, hogy az aktuális bajnokot meggyőzően kell elvernie a kihívónak. De ne is számítson senki könnyű kűzdelemre a világbajnokkal összecsapva,....ahogy Glock (vagy éppen Webber) se számítson könnyű pozíciófeladásra ha a végsú címre esélyes versenyzővel akar összecsapni.
Ez szigorúan magánvélemény. -
wildrain
addikt
válasz
Motion_Blur #27423 üzenetére
Chuck Norris nem előzött volna, egyszerűen teret görbít, és begurul a célba.
-
#70869248
törölt tag
válasz
Motion_Blur #27423 üzenetére
én ennek a változatnak örülnék jobban, mert akkor a csapat hagyja versenyezni.
noszogatni nem kell az látszik. -
dokar
addikt
válasz
Motion_Blur #27397 üzenetére
utcsó körben 4 helyet hozni nem semmi, mentettem el kedvencbe
-
7Heads Drago
veterán
válasz
Motion_Blur #27402 üzenetére
Bocs nem neked akartam.
2-szer egymás után.
b-type: [link] -
7Heads Drago
veterán
válasz
Motion_Blur #27402 üzenetére
Szórakozik a netem. Bocsi
-
enzodasilva
csendes tag
válasz
Motion_Blur #27395 üzenetére
Kár, hogy Webber nem törte agyon a felfüggesztését, amikor kakaskodtak.
-
7Heads Drago
veterán
válasz
Motion_Blur #27397 üzenetére
Szép kör volt. Az utolsó kanyarban kettőt is előzőtt hirtelen.
Kova azt mit csinált ott? Csak nem tán ibolyát szedett? -
soulcube
aktív tag
válasz
Motion_Blur #27264 üzenetére
Történelmi pillanat. Remélem nyer majd Vettel egyre többször.
-
Peat;)
veterán
válasz
Motion_Blur #27281 üzenetére
Kiminek közben lett kettő. Egyébként őt is csak egyszer hívták volna ki.
Palik nem is értette mivan, hogy csak rövid ideig tankoltak. Hét ez volt, előre látták Ferrarinál mi a helyzet.
27287: oké, én többet nem védem. Csak számomra érdekes a dolog hogy így elhagyják a drukkerei.
-
Peat;)
veterán
válasz
Motion_Blur #27264 üzenetére
Alonsonak is nagy grat, ahogy elmondta, ez az a pálya ahol mindenben gyenge az autó, erre meg egy 4. helyet csak összehozott, igaz ő jókor volt "férfi" lol Palik
Hunny: én azért elvártam volna hogy a fő riválisát megelőzze, valami nem volt oké Hamiltonnal az utolsó etapban, hátsó szárny miatt gondolom túl gyorsan megette a gumikat az autó. Glock is egyébként nagyon jól ment erre a végén ugyancsak visszaesett, Trulli is. Ők hárman talán hasonló taktikával mentek.
-
soulcube
aktív tag
válasz
Motion_Blur #27247 üzenetére
De ugye mostmár Massa az 1. számú pilóta a Ferrarinál ?
-
Atlantis
veterán
válasz
Motion_Blur #27223 üzenetére
Mit néztek a Ferrarinál? Jó előre lehetett tudni, hogy esni fog...
Kovalainen-t tekintve egyetértek, a tegnapi teljesítménye után reméltem, hogy simán letolja Vettelt.
Mondjuk azt sem értem, miért nem lehetett hagyni, hogy sima rajt legyen.
-
AMD Power
titán
válasz
Motion_Blur #27223 üzenetére
Kovának 10 pontot kellet volna ma hoznia.
-
Skipp
senior tag
válasz
Motion_Blur #27215 üzenetére
"Szerencsére" megint aggathatja a sajtó az "Új Schumacher" jelzőt. És kiderülne, hogy tényleg az.
-
AMD Power
titán
válasz
Motion_Blur #26957 üzenetére
Milyen gumikkal fognak leindulni szerinted?
Aktív témák
Hirdetés
- Ingatlanos topic!
- OLED monitor topik
- Milyen légkondit a lakásba?
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- AI-séf főz a dubaji étteremben
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- ricshard444: Fényképező ? Telefon helyett
- Óvodások homokozója
- Disney+
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- További aktív témák...
- LG 27GP95RP - 27" Nano IPS - UHD 4K - 160Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium PRO - HDR 600
- Samsung S23 Ultra 256GB Állapot: 10/10 6 Hónap Jótállás!
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad T15 G1 - i5-10GEN I 16GB I 256GB SSD I 15,6" FHD Touch I Cam I W11 I Gari!
- Huawei P20 Lite 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Telefon felvásárlás!! iPhone 11/iPhone 11 Pro/iPhone 11 Pro Max
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest