Aktív témák
-
puttputt
őstag
Az lenne az év csalódása, autósport terén... Bár, Vettelnek, Webbernek (kicsit kevesebb) még van bőven lehetősége/ideje nyerni, ezért már Barichellonak örülnék kicsit jobban (év elején még nem...). Van is realitása, de kérdés, hogy ki tud-e tartani a végéig, bírja-e majd a nyomást.
vwpolopg: Köszi a linket, már nem is akad! -
Nowhereman
őstag
Nos szerintem nem Barika reakciója a nevetséges - az inkább érthető, hanem a szerencséje! Főleg ha összeveted Gomboséval, mert míg Gombosnak gyakorlatilag roppant kellemes idénye van - úgymond észrevehetetlenül zsákolja a sikereket, addig neki szinte minden hétvégére kijut valami extraszívás.
-
remington2
senior tag
Nekem ilyenkor az jár az eszemben, hogy anno azon a bizonyos imolai futamon 2 ember halt meg, egy harmadik pedig kis híján, mire valaki ráeszmélt, hogy talán esetleg valamit tenni kellene. Szóval lehet szidni Webbert is, mert lobbizik, hogy ne versenyezzenek pl. extrém esős helyzetben, de minden mögött ott a veszély, hogy emberek halhatnak meg. Nekem sem szimpatikus pl. Webber a fenti akciója miatt, de ha imolára és az ott történtekre gondolok, valahogy megértem.
szerk: ha valaki megnézi (megint) azt a bizonyos videót, a távolban, nem is annyira messze láthatja Rubens kocsiját. Annyira azért nem nagy távolság az, és az egész pillanatok alatt játszódik le (a komplett egyenesen, a becsapódással és gumifallal együtt 15 sec), nem értem, miért olyan elképzelhetetlen, hogy pont arról a kocsiról essen le. Éppen lőtávolban volt. Vagy nem ismernék valamilyen körülményt?
szerk 2:
(#47643) JJánosHehe, az ilyen "De sok értelmes ember van itt" --- "Ennyi hülyeséget nem olvastam még" stb. hozzászólókat én is bírom. De nem ír ő sem semmit, pedig néha félek, hogy megvakulok itt a monitor előtt, amikor majd valamelyik hozzászólásban szembe jön az EGYETEMES NAGY IGAZSÁG.
-
proof88
addikt
Nem csak ő gondolja ezt így. Sokszor nem egyedül jön a baj, Senna sem egyedüliként halt meg azon a hétvégén, két egymástól független esetről volt szó.
madstunt: foglaljuk össze akkor: Barri kocsijából kipotyogott néhány alkatrész, ezek egyik találta el (pontosabban Massa találta el az egyiket) Massa-t, aki ekkor koponya sérülést szenvedett és el is vesztette az eszméletét egy pillanatra, majd belevágódott a gumifalba. Kiszedték őt onnan, magához tért (vagy fordítva, mindegy), bevitték a pálya kórházba, majd onnan helikopterrel a Honvéd Kórházba, ahol megműtötték és pozitívak az eddigi jelek, mindenki szurkol, hogy ne történjen további baj és sikerüljön felépülnie.
Azon felesleges filózni, hogy mi és hogy került oda és akkor, amikor, a lényeg, hogy TÖBB alkatrészt is elvesztett a Brawn GP autója, Rubens elmondása szerint a 3. kanyarban úgy érezte, mintha elvesztette volna az autója hátulját, onnantól kezdve az autó hátulja súrolta a talajt. Lehet, hogy nagy sebességgel pattant ki a rugó onnan, vagy nem, a lényeg, hogy Massa utolért egy ilyen alkatrészt, ami sajnos pont fejbe csapta. -
feka007
veterán
Hát igen, elég fárasztó már ez a pesszimizmus, vmi történik arról csakis az ország tehet...
Legtöbb fikázónak egyébként fogalma sincs arról, hogy más országokban milyen állapotok vannak, tudatlan bunkók.. Pl szeretem mikor fikázzák a magyar utakat, közbe pl. Szlovákiában a főút szarabb, mint nálunk a legtöbb kisutca, meg van ott asszem egy kemény autópálya, nálunk meg 1100 km. Azt szeretem leginkább, mikor ilyeneket mondanak, hogy már Románia is lehagyott, attól kiakadok..
-
Sanya595
senior tag
-
Sanya595
senior tag
Dehogy nem jött le!Iritál,hogy neki csak minden második futamon halt meg a kocsija..
Erre irtam,hogy nézd meg azt a 2 évett mikkor harcban volt a vb-ért.Utána mond meg,hogy kinek hányszor halt meg a kocsija.Ez vonatkozik a vb évére is,mert szerintem akkor sem volt nagyon több olyan pilota akinek töbször állt volna meg az autoja. -
Sanya595
senior tag
Nézd már meg azt az évett mikkor Alo-val volt harcban a vb-ért!Alo hányszor esett ki motorhiba vagy egyébb miatt és Kimi hányszor?Ennek ellenére csak pár pont volt a küllönbség.Amikkor a Mesterrel volt harcban a vb-ért,úgyszintén ez volt.Van jobb töle és lesz is,de amitt itt néhányan irtok róla az már nagyon gáz.Pl mindig Alo igy segit meg úgy segit a mérnököknek.Honnan vagy abban biztos,hogy Ö nem segit?Mert más ezt mondta?Akkor Én azt mondom,hogy segit és elhiszed?Csapatnak soha nem szurkoltam,de nagyon jó volt látni Öt a mekiben is.Viszont azt Te is belláthatod,hogy amig ott volt,addig piszkos gyors volt a meki,csak nagyon megbizhatatlan és ha akkor ilyen motort csináltak volna,mint most,akkor Kimi már 3-os vb lenne.Aki itt van az f1-ben az mind tehetséges valamilyen szintenLáttos pl Webber,7 év alatt 1 futam gyözelem vagy Trulli.Irhatnánk még sokkáig a nevekett,hogy ki mikkor és mennyitt,de sokkan vannak akik enyi idö alatt még futamot sem nyernek és mégsem szólják le anyira,mint itt sokkan Kimit.
-
#70869248
törölt tag
rossz a megközelítés
Arról kell/lehet vitázni hogy ki a jobb...nem elfelejtve a másik versenyző erősségeit.Én pl Kimi erősségének tartom hogy a szükséges körökben képes ritmust váltani, és kiautózni a szükségest. Míg szvsz Massa ebben elmarad Kimi mellett.
De egyébként én inkább Massa-t igazolnám le a nemlétező csapatomba (ha kettejük közül kellene választani...mert ha nem akkor nem hinném hogy képbe kerülnének nálam).A versenytaktikákra meg nálam MS az igen jó példa, hogy bármelyiket előnyére tudta fordítani...ha könnyű autóval rajtolt, akkor el tudott szakadni, amikor nehéz autóval ment akkor pedig tudott tapadni annyira hogy mig a másik a tankolt, addig ő olyan köröket ment amivel az ő tankolásánál már pozíciót szerezve tért vissza.
Vele szemben ezt igen ritkán lehetett megcsinálni. Szal ő ki tudta hozni mindkét helyzetből a nyerő megoldást, nem fordult be hgoy ennek a versenynek már oda a bundája mert 4kg üzanyaggal többel rajtolok...vagy éppen mert a másik fogtudni kintmaradni a könnyű autóval míg én tankolok. -
#70869248
törölt tag
A Renault uazzal kúzd jelenleg amiből a Ferrari és a McLaren is most kezd kimászni...azaz a KERS.
nézd meg az elsők autóit jelenleg, és a Ferka/McLaren akik már tudják jól használni, még őket is befolyásolja hogy ezzel tervezték az autót.
Alonso-nál már kevés lap van mivel nem tesztelhet, szvsz ezért nem uaz ez az év mint a tavalyi (és az előtti) vagy a jövő év lesz. -
#70869248
törölt tag
Alonso nagyon kemény, és talán már most jó csapattársak lennének Hamilton-nal.
Ez akkoriban nem müködött, alonso egyértelmű pozíciót akart (sztem a McLaren is), de elkövetett néhány hibát...és Hamilton pedig pont stabil volt. Átvette a pontversenyben a vezetést és Alonso már csak egy alkalommal vette vissza.
A McLaren-nek egyébként teljesen Alonso mellé kellett volna állnia, még akkor is ha Hamilton ennyire erősnek tünt....de aztán teljesen kiment a lábuk alol a talaj a kémüggyel, és még az ezzel összefüggő dolgokkal amit én csak úgy gondolok.A lényeg, hogy Alonso most már tudna csapattársa is lenni Hamilton-nak, ezt teljesen így gondolom....neki csak abban az évben volt sértő hogy nem kapta meg az előnyeit, jelen helyzetben már egy Világbajnokkal kell csapaton belül versenyeznie, és ez egy más harc.
de nem valószinű hogy ez a McLaren-nél bekövetkezne...sztem Alonso csak végső esetben megy vissza oda,..vagy talán még akkor sem.Szal az hogy akkor Hamilton meg tudta verni Alonso-t, az nem akkora gáz...bolond egy év volt.
...és Alonso nagyon veszélyes, gyors, és nagyon magabiztos lett...sztem kifejezetten veszélyes bárkinek a mezőnyben csapattársként (sőt mezőnyön kivül is)
-
D@ni88
addikt
jah, és akkor milyen motivált lett volna, ha a csapat nem rontja el megint a 2. kiállást, és bejön Barichello elé.
Akkor sztem máshogy beszélnének. Pedig hát ha tökéletes a dolog, akkor megelőzi, és motiváltabbAmúgy te motivált lennél a munkahelyen, hogy ha nem kapnál fizetést?
Mert kimi hiába nyomja, vagy technika, vagy a boxkiállás elintézi. Így amiért dolgozik (az nem a pénz, hanem a minél előkelőbb helyezés) azt mindig elpancserkodják. -
bdav
őstag
"az eredményét nem nagyon látom"
hát a pontjaiban nem is mert elég ratyi a rönó. egyszerűen mostanában nekem úgy tűnik hogy jobban küzd a pályán mint régen (bár régen is szokott volt néha - MS feltartása tizeniksz körön át). természetesen ez totál szubjektív
"Sztem Alonso-t azért utálhatták sokan mert elverte MS-t"
én ennek spec nagyon örültem. annak hogy 2005ben megverte Raikkonnent már kevésbé
-
#70869248
törölt tag
Sztem Alonso-t azért utálhatták sokan mert elverte MS-t..sztem nem teljesen egyenlő feltételek között az első alkalommal, és után abban a polóban feszített a csapat a VB cím megnyerésekor..
a pályán nincs vele gond, és nem is volt...bár azt a Heidfeld-s előzését nehezen nyeltem le a Franciáknál anno.
De a pályán Alonso szinte mindig maximális, Kimi-nél meg én ezt már ritkán érzem.
Már azt sem vágtam mikor arról beszélt hogy ő el fog menni az F1-ből,...akkoriban is nem érthettem, mert sztem sok kiskölök álmainak netovábbja a prototipus királykategória, azért dolgoznak és kűzdenek a gokartoktól kezdve,...és ezt nem lehet akárhogy otthagyni.
-
bdav
őstag
sztem egyszerűen Kimi a McLarenes éveiben ment látványosan és agresszíven, most látványosan nem agresszív (többnyire), Alonso pedig pont ellenkezőleg, a vb címeit úgy húzta be, hogy kispórolta a 2. helyeket 2005-ben és várta h. a McLaren bedögöljön elöl; most meg (többnyire) azt látni rajta hogy küzd és tolja neki ami kifér a csövön.
-
aesir
veterán
" Megverte most is Massát az időmérőn, persze van ez fordítva is."
Khm, sokkal többször volt eddig fordítva, idén pedig eddig egál."Azt nem értem, hogy vesztette el a vb-t tavaly Massának"
Azt írtam, hogy a Ferrari vesztette el Massanak. Hogy ebből te hogy hozod ki Raikkonen becsmérlését..., nem tudom. -
#70869248
törölt tag
Ez így elég húzos
Amennyiben lényeges szélárnyékról beszélünk ahol ez valóban előfordulhat az vagy egy bazi egyenes, vagy egy oval. Mivel ott valóban müködik az hogy az első jobban fogyaszt a hátsótól.....mivel lényegesen gyorsabbak együtt, ezért müködőképes a 'vonatozás' oválon.
De itt már sok minden játszik, az első töri a levegőt alapvetően, a hátsó bomlasztja az első mögött keletkező légörvényt..ezáltal gyorsabb az első, viszont a hátsó hűtése romlik ezért ki kell bújnia. Azaz annál eredményesebb a vonat minnél hosszabb.
Ez egy különleges dolog, road pályán nem igen megvalósítható.
Az ovál egyik varázsa a vonat, pláne amikor kettő megy egymás mellett (ritkán három), amikor valaki kiáll a vonatból és csak sokára tud visszaállni az mindig a hűtés miatt van. -
Szerintem nem így volt. Néztem élőben a verseny utáni Ross Brawn interjút, gyakorlatilag ott az jött le, hogy most kivételesen nem 100%-ig örül Button győzelmének. Egyébként annyit mondott, hogy 'Barrichellonál nem működött második csere szett lágy gumi és ezen ment el a taktika. Buttonnál pedig nem akartak átmenetileg sem beragadni Rosberg mögé ezért váltottak kétkiállásra. Jelenleg még nincs csapatsorrend, egyetlen szabályuk van, hogy a pilótáik ne lökjék ki egymást.'
-
ronaldo
őstag
Szerintem kár volt itt a helyre menni. Úgy látszik, a RBR még jobb, mint a Brawn, tőlük nem lett volna szégyen kikapni. Inkább meg kellett volna nézni élesben, mit tud az autó. Mert pl. ma versenyen nem sok adatuk lehet a kemény keverékes futásról, tekintve hogy az utolsó etapot kézifékkel kellett végigcsinálnia...
-
-=Sziszi=-
aktív tag
Maradjunk a klasszikusnál. Boxban lesz valami bibi.
Tudom szemétség, de amit a ferka művel az még rosszabb.
Meg is értem Kimit, ha elment a kedve az egésztől, bár szerintem mindig nyomja ahogy tudja, csak egy kicsit az előzéseknél kéne vérszomjasabb legyen. Remélem holnap legalább pár szép előzést láthatunk tőle. -
[CS]Blade2
addikt
-
Qru
MODERÁTOR
Dehidratált volt szegényem, azért nem kalimpált most biztos.
-
stvnppp
senior tag
"Igazából még nem volt lehetősége villantani"
Ezt azért Ti sem gondoljátok komolyan... Hány éve van már egy csapatban mondjuk Barrichelloval, és nem volt ideje villantani? Azért a Hondánál sem volt olyan kiemelkedő teljesítménye, hogy azt mondjuk, hogy 'ejha', miközben mondjuk egy Alonso, Hamilton, Rosberg,Vettel akármilyen autóban volt, mutatta, hogy tud valamit. De akkor legyen igazatok, és jól titkolja, vagy csak átaludta ezt a pár évet... Ha a köridejeiket megnézitek, nem sok különbség van közöttük, viszont Button sokkal egyenletesebben hozza a szintet, de erre írtam előbb, hogy stabilabb...(#40558) !Overdose! : Nem nagyon adott okot, hogy máshogy gondolják, persze lehet felhozni 2004-et, ugyanaz lett volna, mint most, csak akkor bejött még egy Ferrari meg Sato
Tényleg érdekes lenne megnézni, mit csinálna egy olyan pilóta Brawnnál, aki bizonyított...
Szerk:
#40565) !Overdose!:
Akkor Barrichello hogy került az f1-be, ha nincs tehetsége? Aki idáig eljutott az már ált. letett vmit az aszfaltraElismerem, Button tényleg jó pilóta, csak eddig nagyon elvolt a süllyesztőbe, ez jó, hogy most ő is lehetőséget kapott, csak így furcsa, ha Barrichelloval hasonlítjuk csak össze, nem pedig az egész mezőnnyel, csak ez nehéz.
Aktív témák
Hirdetés
- Bontatlan Apple 96W USB C hálózati adapter (töltő) eladó
- 16GB RAM 1TB Háttér 10,1" NoName
- Chuwi HiPad Pro 8GB/128GB 10.8" 2K 8mag 2SIM Alu ház 7,5mm 450g
- BONTATLAN STEELSERIES TERMÉKEK BOMBA ÁRON! ÚJ, AZONNAL ÁTVEHETŐ!
- ASUS ROG Strix Scsr 16 G634JZR i9-14900HX, 32GB DDR5, RTX 4080 (2027.08-ig garis)
- VÉGKIÁRUSÍTÁS - REFURBISHED - Lenovo ThinkPad 40AC Thunderbolt 3 docking station
- Csere-Beszámítás! Playstation 5 Slim Digital edition! OLVASS!
- Apple iPhone SE 2020 64GB, Yettel függő, 1 Év Garanciával
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 4500 16/32/64GB RAM RX 6600 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- Csere-Beszámítás! Akciós Gamer PC! R5 5500 / GTX 1070Ti Rog Strix / 32GB D4 / 500GB SSD
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest