A hosszú hónapok óta tartó pletykák után tegnap végül fotókon is felbukkant a Nokia PureView 808 igazi utódja, mely természetesen Symbian helyett Windows Phone 8 alapokon nyugszik. A számos fotón látott fekete modell mellett több színárnyalat érkezésére is számítani lehet, hiszen a sárga hátlap után nemrég egy vörös változatot is lencsevégre kaptak. Az „EOS” belső néven fejlesztett készülék kamerájának felbontása egyelőre nem ismert, de valószínűleg a PureView 808 1/1,2 hüvelykes, 41 megapixeles moduljának utódját kapta, mely immáron sokkal karcsúbb házba is belepréselhető lett. Fontos újdonság azonban az automatikusan nyitó lencsevédő jelenléte, mely a portól és sérülésektől is védi a precíziós Carl Zeiss lencsét. Az optikai képstabilizátor jelenléte egyelőre nem nyert megerősítést, de annyi kiderült, hogy a legtöbb paraméterében a Lumia 928-al közel azonos lesz.
Lumia EOS – vörösben is
Azóta történt
-
Lumia „EOS” – mechanikus zárszerkezettel
Működés közben is látható a Nokia fotózásra kihegyezett csúcsmodelljének kamerája.
-
Nokia: Zoom – újragondolva
A finn gyártó várhatóan július 11-én mutatja be a Lumia sorozatának „EOS” belső néven fejlesztett tagját.
-
Kompakt lesz a Lumia „EOS”
A Lumia 920 társaságában pózolt a Nokia fotózásra kiélezett csúcsmobilja.
-
Lumia 1020 néven debütál az „EOS”
A PureView 808 negyvenegy megapixeles kamerával szerelt utódja a Lumia sorozat legmagasabb sorszámú és ezzel együtt legdrágább ajánlata lesz.
Előzmények
-
Kamerák előtt a Nokia EOS
Minden szögből megmutatta magát a PureView 808 Windows Phone 8 alapokon nyugvó utódja.
-
Lumia „EOS” – újabb részletek
Július elején kerülhet leleplezésre a PureView 808-nál jóval karcsúbb, fotózásra kiélezett Lumia csúcsmodell.
-
Lumia 928 az iPhone 5 és a Galaxy S III ellen
A Nokia kedvcsináló videója a leleplezés előtt álló Lumia modell kiemelkedő éjszakai Full HD videofelvételi képességét veti össze a konkurenciával.
-
Lumia 925 néven debütál a „Catwalk”
Fémből készült taggal bővülhet rövidesen a Nokia Windows Phone 8 termékpalettája.