A Huawei Ascend P6-ban található processzor nem gyenge darab, éppen ezért a kínai vállalat egy igazán impozáns teszttel szerette volna erejét szemléltetni. A 6,18 milliméteres méretével a világ legvékonyabb okostelefonja címet elnyerő készülékben egy K3V2 chipset dolgozik, amiben négy darab, maximum 1,5 GHz-re skálázott maggal rendelkező processzor is helyet kapott. A feladat nem volt egyszerű, ráadásul nekünk magyaroknak örömteli is, hiszen egy Rubik-kockát kellett helyesen kiraknia a telefonnak. David Gilday, a Rubik kockát egyik leggyorsabban megoldó híresség elmagyarázta, hogy miként működik a folyamat. A telefon kamerája több képet is készít, mellyel az oldalakat veszi számba a masina, így indítva el a belső algoritmus lefuttatását is. Gilday szerint a négymagos processzor és a 2 GB RAM elég a végrehajtáshoz, a beépített Bluetooth chip segítségével pedig a LEGO építménybe ágyazott CPU-val tud ezzel egy időben kommunikálni a telefon. A feladatot egyébként 49 lépésben oldotta meg a P6, amit természetesen videóra is felvettek.
A Rubik-kocka és a Huawei Ascend P6
Azóta történt
-
Ascend P6S - fürgébb processzorral
Négymagos K3V2+ processzorral szerelt Huawei mobil bukkant fel az AnTuTu katalógusában.
-
Ascend P6S – négymagos processzorral
Az ARM bemutatója leplezte le az Ascend P6 utódjának frissített HiSilicon Kirin910 processzorát.
Előzmények
-
Huawei Ascend Y210 - túlzott kompromisszum
A Huawei újabb babérokra tör az alsó kategóriában, ám az Y210 túl sok kompromisszumra kényszeríti a vásárlót a barátságos árcéduláért cserébe.
-
Huawei Ascend Y300 - az utód léte nem kérdéses
A kínai gyártó a nagy sikereket elért Y200 utódáról rántotta le a leplet, kellemes formavilág, átdolgozott felület, korrekt hardver és kiváló ár jellemzi.
-
Huawei Ascend G510 - árapály
A kínai gyátó újdonságát most mutatták be itthon, nagy IPS kijelző, átszabott, izgalmas kezelőfelület, de kicsit lassú sebesség jellemzi, ám sikere az árazásától függ igazán.
-
Huawei Ascend P1 – komolyan kell venni
A Huawei P1-es készüléke vékony, elegáns, színes, korszerű, s bebizonyítja, hogy van helye a középkategória felső szegmensében.

- Kettő együtt: Radeon RX 9070 és 9070 XT tesztje
- Trollok komolyan
- LordAthis: AI Kérdés érkezett - 3600 soros Spagetti kód refaktorálása és budget
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- Milyen autót vegyek?
- Bittorrent topik
- Windows 11
- Motoros topic
- PROHARDVER! feedback: bugok, problémák, ötletek
- Nők, nőügyek (18+)
- További aktív témák...