Az elmúlt hónap során @evleaks jóvoltából gyakorlatilag minden fontosabb készülék sajtóképe bőven a bejelentés előtt napvilágra került, mely alól természetesen a mindössze 6,2 milliméter vékony Ascend P6 sem kivétel. A Huawei kecses készüléke persze már korábban is megmutatta magát minden oldaláról, de ebből az újabb szögből tökéletesen látszik a fémburkolat ívbe hajló végződése. A prémium anyaghasználat mellett a műszaki paraméterek is várhatóan igen erősek lesznek, hiszen 1,5 GHz-es négymagos processzorra, 8 GB belső memóriára és előre telepített Android 4.2 Jelly Bean operációs rendszerre lehet számítani. A Huawei korábban már megerősítette, hogy a készülék hivatalos leleplezésének időpontja június 18-a lesz.
Újabb fotón az Ascend P6
Azóta történt
-
Holnap debütál az Ascend P6
Újabb részletet mutatott meg a kecses csúcsmodelljének szálcsiszolt fémes hátlapjáról a Huawei.
-
Hivatalosan is bemutatkozott a Huawei Ascend P6
Magyar idő szerint délután háromkor, Londonban rántották le a leplet a világ legvékonyabb okostelefonjáról.
-
Ascend P6 reklámfilmek érkeztek
Az első reklámfilmek mellett egy rövidfilmen a pengevékony készülék megalkotásának részleteibe is betekintést enged a Huawei.
-
Előrendelhető az Ascend P6
Az Egyesült Királyságban és Finnországban júliusi kiszállítással rendelhető a Huawei rendkívül karcsú fémes mobilja.
Előzmények
-
Nem lesz olcsó a Huawei P6
Az előzetes információkkal ellentétben egyáltalán nem az olcsó modellek között kíván hódítani a Huawei kecses okostelefonja.
-
Umeox X5 – Android 5,6 milliméterben
A papírvékony okostelefonok garmadája rövidesen egy minden korábbinál karcsúbb taggal bővülhet.
-
Fotón a kecses Ascend P6
Június közepén egy mindössze 6,2 milliméter vékony fémes mobil leleplezésére készül a Huawei.
Hirdetés

Gyorsabb, biztonságosabb és olcsóbb vállalati hálózat SD-WAN-nal
PR Hogyan biztosíthatunk stabil, biztonságos és könnyen menedzselhető hálózati hátteret, amely illeszkedik a modern üzleti igényekhez?

- A Chrome egyeduralmára tör a ChatGPT böngészője
- Linux kezdőknek
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- Androidos tablet topic
- Sony MILC fényképezőgépcsalád
- EAFC 26
- NVIDIA GeForce RTX 5070 / 5070 Ti (GB205 / 203)
- Energiaital topic
- 175 fotó, amit a Vivo X300 és X300 Pro kameráival készítettem
- További aktív témák...