Újabb hét, újabb Samsung készülék. Akár ez is lehetne a távközlési szektor mottója, hiszen az elmúlt évek során a dél-koreai óriás szinte minden hétre tartogat legalább egy újdonságot, mely olykor csak kisebb modellfrissítést jelent. Most szintén ez utóbbiról szellőztetett meg egy képet @evleaks, mely nem más, mint a Galaxy S4 por- és vízálló kiadása. Az amerikai AT&T Wireless kínálatában Galaxy S4 Active néven debütáló készülék technikai fronton szinte mindenben megegyezik az eredeti változattal, hiszen ugyanúgy 5 hüvelykes Full HD kijelzővel és 1,9 GHz-es négymagos processzorral a fedélzetén érkezik. Egyelőre nem tudni, hogy a vízhatlan verzió Európában is kiadásra kerül-e, de könnyen elképzelhető, hogy exkluzív szolgáltatói készülék lesz.
Sajtóképen a Galaxy S4 Active
Azóta történt
-
Bemutatkozott a Galaxy S4 Active
Alacsonyabb felbontású kamerával és folyadékkristályos kijelzővel érkezik a Galaxy S4 vízálló köntösbe burkolt kiadása.
Előzmények
-
Galaxy S4 – túl a tízmillión
A Samsung idei S-szériás csúcsmodelljének már egy hónap sem kellett a jelentős mérföldkő átlépéséhez.
-
Készül a Galaxy S4 Active
Rövidesen újabb változatban is elérhető lesz a Samsung Galaxy S termékvonalának idei csúcsmodellje.
-
Galaxy blog: A Galaxy S4 formatervéről
Hivatalos videó érkezett a Galaxy S4 formatervéről és a felhasználói élményről.
-
Mobilarena TV: az S4 illetékes válaszol
Vendégünk lesz a mai adásban, a Samsungtól érkezik a szakember, hogy a Galaxy S4-gyel kapcsolatos kérdésekre élőben próbáljon meg válaszolni. Emiatt fél 7-kor kezdünk.