- Samsung Galaxy Watch7 - kötelező kör
- Google Pixel 8 Pro - mestersége(s) az intelligencia
- iPhone topik
- Motorola Edge 50 Neo - az egyensúly gyengesége
- Apple iPhone 16 Pro - rutinvizsga
- Ideiglenesen leállította az Xperia 1 VII értékesítését Japánban a Sony
- Kiszivárgott a Pixel 10 Pro
- Motorola Edge 40 - jó bőr
- Bővebb Google-támogatást kap sok Garmin óra
- Okosóra és okoskiegészítő topik
Új hozzászólás Aktív témák
-
pr05p3c
tag
Igazából nem (csak) azért volt annyi bénázás, mert esetleg sok ember itt próbálhatott meg először végigmenni ezen a pályán, ez látszik az első helyezett idején, ami kb. 2-2,5 másodperccel így is lassabb a jónak mondhatónál, Vida Jani bénázásán, pedig róla tudhatjuk, hogy ment már "1-2" kört ezen a pályán, na meg a saját tapasztalatomból is.
Sorbanállás közben láttam pár embert menni, kb. mindenki a füvet nyírta a pálya mellett, lassan ment, bénázott, szóval gondoltam, hogy az itthon elért 49.185-ös időmmel nem lesz probléma, aztán beültem és az első kanyarban leestem a pályáról...
Nekem a legnagyobb probléma az üléspozíció volt, főleg a pedálok miatt, mert olyan közel voltak, hogy alig tudtam a gázról a fékre tenni a lábamat, azért is szálltam el az elején, mert amikor fékezni akartam, beleakadt a lábam a pedál oldalába...Második legzavaróbb dolog nekem a FFB volt, amin alig lehetett érezni valamit, olyan gyengére volt állítva valamiért. Ezeken kívül még a hang hiánya sem volt előnyös, na meg nyilván mindenkinek szokatlan lehetett az egész az otthoni setupjához képest, még ha esetleg ugyanilyen kormánya is van, szóval meg is lepődtem volna ha valakinek összejön egy jónak mondható 50 alatti idő.
Az autó beállításait nem láttam, gondolom, hogy default volt, de az ABS, TC, auto/manual váltó szabadon választható volt (mondjuk én azt hittem, hogy fix lesz, de nem).
Egyébként második próbálkozásra sikerült összeóvatoskodni egy olyan időt amivel bekerültem az első 50-be, még mielőtt valaki azt hinné, hogy panaszkodásból írtam ezt az egészet -
Mosqu!to
addikt
Nekem is volt jobb dolgom hétvégén. Elnézést ha valakit ezzel megbántok, de nekem nagyon proli az AMTS, pedig szeretem a jó autókat, de ez a csöccsel kocsimosás, meg homasita calibra-golf stb népek, hangnyomás verseny... Ezeket annyira nem tudom értékelni, és sajnos a környezetemet sem, így egyedül mentem volna.
Így a 4 ropi gyakorlatilag erre a nevezésre ment volna, amiért ráadásul ebben a gyönyörű időben még egy csomót sorban is állhattam volna. Úgyhogy végül lebeszéltem magam -
neilszab
őstag
Én sem látom a párhuzamot, egy pályára kihegyezett versenygéppel ilyet nem csinál az ember, ott nem lehet szükség ilyen mértékű korrekcióra a kormányon.
Normál autóval a hóba csapatva, vagy direkt a drift-re rájátszva persze más a helyzet, de az nem az a kategória, amiről most beszélünk. Illetve csak halkan jegyzem meg, hogy a fenti videóban is túlkorrigálta a csóka a gépet... persze ettől függetlenül ügyesen csinálta és nem állítom, hogy én jobban megoldottam volna.
-
neilszab
őstag
Én ki szoktam kapcsolni mindent, semmi szükségem rájuk futam közben... egyedül a fordulatszámmérő és a fokozatkijelző ami kint szokott lenni... de mondjuk amúgy is tudom hányasban vagyok és általában hang alapján váltok, ha már ismerem az autót, szóval az se létszükséglet.
A korábbiakat meg csak ízért írtam, hogy egy szem FHD monitorral is gyere bátran futamra (következő megmérettetés), a felkészült versenyzőkkel vívott komoly verseny élménye kárpótol a Rift elhagyásáért.
Amúgy Rfit-tel egyhuzamban te mennyit bírsz menni? Utána van hogy érzed, hogy sok volt, vagy hogy elfáradt valamid?
-
neilszab
őstag
1%-ra volt állítva a sérülés, kifejezetten csak a Nord miatt erre az eseményre.
A vágás ellenőrzés viszont be volt kapcsolva, ez pálya és kanyar függő, hogy mennyire szigorú, de elvi szinten jól működik, ha a pálya is jól meg van csinálva.
Az Oculis Rift "támogatás" valóban gyerekcipőben jár, de én versenyeztem már Rift-tel, 3 monitorral, 34-es 21:9-es kijelzővel és 55-ös 4K TV-vel is... és őszintén megmondom, szerintem mindez "csak" az élményhez tesz hozzá és az immerziót segíti/fokozza, de egy sima mezei FHD monitoron is ugyan olyan hatékonysággal lehet versenyezni és semmi hasznos információ nem veszik el. Ha vki fél autóval mellettem van, azt úgyse fogom látni egyik megoldással sem, ezt érezni kell.
Az App-ok között ott van a Helicorsa, de szerintem az egy agy és készség butító eszköz, semmi szükség nincsen rá, engem a kis piros nyilak is zavarnak...
-
MPowerPH
félisten
Nem, az 1s az minusz volt az elozo koromhoz kepest, az elso 8 kanyarban szedtem ossze kb. Poenbol vegigmentem azert... Szeron 8:40 korul mentem ha jol emlekszem, igaz ez volt az egyetlen ertekelheto korom, ami persze invalid, mivel fuvet csiptem Tobbi mind 42, es folotte. Nem mentem sokat, es messze nem volt egyik sem tokeletes, aztan meg nem is eroltettem, mivel ugy volt, hogy nem leszek itthon a futamra... Akkor meg hotlapson is csak 32-es idoket tudtam menni, szoval ahhoz kepest gyorsultam 8-9s-et, elotte kolcsonzott setuppal mentem, meg soft gumival.
Hogy allitom be hotlapson, hogy az aszfalt tapadasa hany szazalekos legyen? Most raprobalnek ugyis egyet. -
subaruwrc
félisten
-
KaraDani
addikt
Abszolút jogos amit írsz, már rFactor1-ben is megoldható volt ez H váltó upgrade opcióval az autóra amit ligában lehetett monitorozni, hogy csak jogosultan lehessen használni, upgrade nélkül fix váltási időt szimulált ami lassabb volt, mint ahogy H-val lehet váltani. iRacingben az autoclutch lassú, clutch nélkül váltani meg instabilabb, így ott maximum az van előnyben aki scripteli a clutchot, de aki már ennyire elvetemült az nyerjen vele 2-3 tizedet leszarom
-
MPowerPH
félisten
Nordon? Siman. Sajnos a soft is igy van megirva. Hiaba kuplungozok veszettul, az egy kattintas gyorsabb. De fektavon buksz a legtobbet. Pluszban a motor is megsinyli a valtoval egyutt, ahogy nezem. Foleg ha sietos.
En sem dobom a valtot, mert igy az elvezet.
Csak nem a legjobb vele pillangos mezonyben menni. Es minel erosebb az auto, annal jobban hatrany.
Pedalokat kidobom, veszek egy clubsportot, mert jobb a loadcell.
-
#70869248
törölt tag
Nem tervezem így használni, mivel külön eszközként használom a pedált, így a kormány pedálbementre fogom csatlakoztatni a kéziféket, azaz az egyik pedál potiját fogom használni (ha végre megtalálom a nyüves pedáljaimat
), jelenleg azon röhögök, hogy pedál a lábam alatt, kormány a kezemben és egy komplett motorkormány felfogatva az cockpit-re kéziféknek...jól néz ki.
De tojok rá működik, csak nagyokat vigyorgok.
..egyébként pont nem rég emlegettem a Next Car Game-t, asszem fél évig nem tudtam használni, mert nem kezelte le a külön vezérlőként használt pedálomat -
#70869248
törölt tag
nálam megvételtől ezen a rendszeren megy:
Amd Athlon X2 255 3.4-n ketyeg. Mellé 4 giga DDR2 800-s, betámasztva egy GTX680-s 2 gigás VGA-val (alapon). (Mivel nekem mindent kellene cserélni, így a VGA-val kitoltam kicsit)
a motion blur kivételével minden fel van nyomva maxra, az nulla.
így 90-100.
Van ahol leesik 87-re (Imola, szűk sikán előtti kisegyenes)persze ahogy változott a progi, jelenleg 8 AI-t bírok el maximum, és le kellett húzni a füst/por részletességét, és a tükröződését közepesre.
..sé most már valóban nagyon ideje DDR3-s rendszerre váltani egy i5 köré épült géppel....és ez valóban ing és gatya kategória.
pláne hogy ez igazából csak az AC miatt, mivel a többi játék amivel töltöm az időmet ez pl. HoMM2 90-s évek vége...meg más ezer éves cuccok. -
#70869248
törölt tag
az iR külön pénzügyi kategória, a hugim eladta, így már senkim sincs akinek megvan. munkatársam 200ezer körül szállt ki, hugi asszem 50ezret-t pakolt bele míg kiszált. ami a huginál még elnézhető, de a munkatársamnak ott állt egy 205-s GTI a kertben, ...aztán úgy hozta az élet hogy mégsem tudta abba fektetni a pénzét mert elválltak. mindegy.
-
neilszab
őstag
-
H.Ezredes
őstag
De már leírtam neki amúgy....
[link]
Irreálisan dobálja a seggét és szűnik meg a tapadás.... A legjobb optimális tapadás és semi slick-en megyek. Életben meg pályán 235/45 R18 van rajta Dunlop Sp Sport Maxx.... És nyomva van neki nem kell félni.... Casco is van de tényleg nem ez a lényeg,hogy én hitegessem,hogy megyünk vele vagy épp,hogy nem. Én ezt éreztem és leírtam
-
kovi166
tag
Nem akarok veled vitatkozni mert látom komoly tapasztalatokkal rendelkezel mint szim mint valóság terén.
Én leírtam mit gondolok.
Nem csak motorral voltam a ringen.
Nem azért voltak ilyen autóim mert botlábú vagyok! :-)
És továbbra is azt vallom nem írta le milyen kormány milyen beállítások mellet viselkedik igy a verda neki.
De igazából nem érdekel én jól szórakozom. :-) -
#70869248
törölt tag
Csak a szimben lennél gyorsabb, a valóságban nem váltják el feltétlen azért a két tizedért.
pl.:
Van egy mezőny a valóságban, és mondjuk, a 80% nem váltja el azért két tizedért, a maradék elváltja minden körben, két dolog történhet, vagy megforognak mert elcseszik az egyik körben, vagy esik a teljesítmény mert már nem tart a kuplung. Mondod hogy legyél jobb képességű versenyző, és vegyél erősebb kuplungot...igaz ez már egy másik mezőnyt jelent, mert kupás autóban nem variálhatsz.
Egy másik mezőnyben egy másik, de hasonló problémával fogod magad szembetalálni, mert erősebb hajtáslánchoz erősebb motort használhatsz, és ott megint meg fogod erőszakolni a technikát
sosem lesz vége, illetve egy vége lesz amíg van szponzorod aki fizeti a kopást, addig versenyzel, de olyan arc leszel aki kívülről nézve peches, mert mindig történik vele valami pedig tök gyors. Mások meg versenyeket-bajnokságokat nyernek.
Ezért vezet egy hotlapos szimes valószerűtlenül, mindig kihegyezve a pálya minden pontján, és ha károsodik a technika, mert megpróbálja a játék ezt a részét is bemutatni, ...akkor lejjebb kell venni, vagy ki kell kapcsolni...
..hasonló az AC büntetésrendszerével szembeni ellenkezéssel, aki normálisan vezet az általában csak hibázáskor találkozik ezzel a büntetéssel gyári pályán, ha viszont úgy akarsz menni hogy a leggyorsabb légy de még nem büntessen a program pályaelhagyásért...akkor gyakran fog idegesíteni. ...és persze ki kell kapcsolni, mert úgy is 'felesleges'. -
#70869248
törölt tag
A pedálom load cell-s.
Átgurulni egy kanyaron meg nem választás kérdése, amúgy sem minden esetben engedhető meg hogy megszakítsd a hajtásláncot, mert rögtön tapadásvesztés lesz a vége, ott egyenletes motorfék többet ér mint hogy kigyorsra már ideális fokozatban legyen az autó. általában kanyaríven mélyen fékezés, kifelé dőlő kanyar necces.
A valóságban nem rizikózol be egy rossz váltást, mert nagy rá a sansz hogy megforgat, vagy leesel az ívről, vagy ledadog a motor..stb.
a szimes minden kanyart élen próbál teljesíteni, ezért lehet néha olyan visszaváltásokat hallani amit kár megcsinálni nyersz vele 2 tizedet, de az meg azért suta.
De ez már messze vezet, nem ez a lényeg, a lényeg hogy kuplungos autót kuplunggal váltsunk, és ezzel a technikával gyorsuljunk...szenzációs lenne egy ilyen mezőny. -
neko18
senior tag
Számomra is azt jelenti. De itt alapvető gond volt az hogy egy Gr H motor nem úgy emeli a fordulatot mint egy 2 ütemű 601-es
Tehát nem is olyan jelenség volt, hogy az alsóbb fordulat tartományban gyenge volt és 5-6 ezernél pedig elkezdett húzni, hanem szimplán lassan pörgött fel (ha üresben ha 1-esben)
Én már párszor láttam élőbe belülről is és kívülről is ilyen jószágot és az nem így viselkedik motorkarakterisztikában. -
szacsee
nagyúr
Köszi!
Ez volt a bibi nálam is, csak nem pihentettem. DIView-el rálestem és a kuplungot alapon kicsit benyomottnak érzékelte. Állítottam rajt és most semmi gond. Lehet egy poti tisztítás ráférne és pár határoló és csukló csere.Más: Felnéztem a MASZIM-es szeróra, igaz semmi gyakorlás nem volt és a cuccokat is előtte kalibráltam, gyári szettel mentem, lehetne rajta finomítani, de nem rossz. Azt látni, hogy sokan nem szimeztek még. Első verseny rajtját bealudtam és pitből indultam, a másodikon az első kanyarban szokásos csetepaté elöl-hátul.
Sikerült is féktávon belém durrantani hátulról, de nem adtam fel, mert ha ebben a kanyarban hibáznak, akkor a többiben sem fognak úgy menni, mint Piquet abban a bizonyosban.
További jó játékot..... -
Nunder
őstag
Az a furcsa, hogy kuplung nélkül megyek, és csak az meg a gázfröccs rásegítés van bekapcsolva, és ennek ellenére kell gázt adni féktávon
Kipróbálom, meglátom mennyit javul a dolog.
Amúgy meg nyilván én vagyok a balfék/tapasztalatlan, de nem szoktam hozzá, hogy féktávon kitör az autó fara ilyen mértékben.
-
Nunder
őstag
Tény, hogy 2-3 kör után valamelyest javul a helyzet, de nem szignifikánsan. A GT-Masters-es setup is semi-slickeket használ talán, úgyhogy nem tudom mit lehetne még módosítani. De hogy ennyire szitál az autó féktávon és hogy ennyire instabil, azt nem tudom feldolgozni
barcalaci84: folyamatos fékezés mellett gázfröccsök, vagy fék, leváltás + gáz és így tovább?
-
IntelKiller7
veterán
Én 2010 nyarán vettem zsír újan az überkonzoltól kemény 20.000Ft-ért
És 2010-ben jött ki az GT5 és felment 30-ra. A legjobbkor vettem ,sajnáltam, hogy nem vettem többet, csomót lehetett volna nyerni rajtaszerintem 30 felett nem éri már meg annyira. Akkor inkább egy G25 használtan, vagy 70ért egy zsír új G27
-
Azért jó az, amikor az ember első helyen látja a nevét, főleg ha többszáz másikat nyomott le. Nem kell ez a magyar mentalitás, hogy "de akkor is van nálad jobb", inkább gratulálj neki!
Nekem is igenis jó érzés, hogy van amiben elöl vagyok, bár sajnos az nem ekkora mezőny. 3 autóval vezetem a Nordschleife-t, P4/5, Evora GTC és GX, de itt kevesen vannak. De annak is tudok örülni, hogy ugyanitt 5-6. helyen vagyok a BMW GT-kkel és a Mekivel egy körből is top tízes időt autóztam.
Mondjuk nem dőlnék kardomba, ha nem működne az app, ez tény.
-
zeee
senior tag
Köszönöm hogy megnézted. Nem agyalok rajta tovább, ezt ilyen és kész, így kell megszokni.
Ha a valóságban is ilyen és ilyen területen dolgoznék, tuti törném az agyam hogy az adott autónál minden sebességfokozatban hogyan lehetne a pedál útját elektronikusan szabályozni, hogy a teljes pedál útjából minél több legyen a pilótának szabályozni a gázt kanyarban, nem csak fent az a kicsi.
-
akela91
addikt
Hamarabb felváltást talán egyedül a T125 S1-ben alkalmazom, mert 2-esben felső tartományban iszonyatos erőt ad le a gép, padlózva kb egyenesbe is kitör. Na itt szoktam hamarabb 3-asba váltani, és talán ebben a helyzetben nem is jelent lassulást, legalább a kerék nem pörög ki. (persze kanyarokban)
-
zeee
senior tag
Ez az utolsó becsszó. Célegyenesben 5-ben ezt hozza kb 1/3-ig lenyomott/tartva pedállal. Amit említettél, hogy a gyorsítást szabályozom, szerintem, de ez csak szubjektív vélemény, de ez van túlságosan a pedálút elejére helyezve, pedig a valóságban is lehet hogy így van, és nekem nehéz nem elszállni kanyarban, mert azt a kis pedálutat nehéz eltalálni fent
Jó, sok gyakorlással biztos meg fogom szokni
-
jozsi252
veterán
Neked mennyire van állítva a játékban? Ha 540-re lenne állítva a játékban a szög, akkor csak annyiba változna, hogy úgy érzékeli a játék mintha a kormány is annyi tudna? Csúszás általában akkor van mikor kezdem forgatni a kormányt, tehát nem már kanyarodás közben jön elő. Rámegyek a kanyar helyes ívére - lassítok - kormányt forgatnám, és akkor.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- CURVE - "All your cards in one." Minden bankkártyád egyben.
- Háztartási gépek
- Gumi és felni topik
- Tőzsde és gazdaság
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Samsung Galaxy Watch7 - kötelező kör
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Nagyrobogósok baráti topikja
- Kerékpárosok, bringások ide!
- További aktív témák...
- Apple 20W adapter gyári!!!! Bontatlan!
- Lenovo Thinkpad x13 i7-10610U 32GB RAM 512SSD Érintőkijelző
- Garancia! GAMER PC! Ryzen 5600X / RTX 3070 / B550 / 32GB 3200MHz /1Tb + 512Gb NVMe / 600w!
- iPhone SE2 64GB fekete, gyönyörű újszerű állapotban, 3db van, 85% 92% és 100% akkuval
- iPhone SE2 64GB 82% piros, saját dobozzal
- DOKKOLÓ BAZÁR! Lenovo, HP, DELL és egyéb más dokkolók (TELJES SZETTEK)
- LG 40WP95XP-W - 40" NANO IPS - 5120x2160 5K - 72Hz 5ms - TB 4.0 - HDR - AMD FreeSync
- Jogtiszta Microsoft Windows / Office / Stb.
- HP 200W (19.5V 10.3A) kis kék, kerek, 4.5x3.0mm töltők + tápkábel, 928429-002
- Beszámítás! Sony PlayStation 5 825GB SSD lemezeskonzol extra játékokkal garanciával hibátlan működés
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest