- Feljutott a G96 a Moto széria csúcsára
- Samsung Galaxy Watch (Tizen és Wear OS) ingyenes számlapok, kupon kódok
- Megjelent a Poco F7, eurós ára is van már
- Vékonyabb lett, jobb kamerát kapott, de az akku maradt a régi: itt a Fold7
- Augusztusban jön a Honor Magic V Flip 2
- Xiaomi 15 - kicsi telefon nagy energiával
- Android szakmai topik
- Honor Magic V3 - mágikus realizmus
- Bemutatkozott a Poco X7 és X7 Pro
- Teljes külső kijelzővel hódítana a Flip7, ami kapott egy kistestvért is
Új hozzászólás Aktív témák
-
moonman
titán
ez a hír három-négy évvel ezelőttről szól, MS nem akarta bezáratni, hanem a ROM-okat szedették le az xda-ról, mert sértik a licencszerződést. ebben mondjuk teljesen igazuk volt.
a ROM-okat ezután szétdobálták mindenféle fájlmegosztóra meg saját honlapra, így végülis semmi nem változott, mégis eleget tettek MS kérésének, így a vita lezárult.
az viszont elég arrogáns feltételezés, hogy az xda nélkül a Windows Mobile sehol nem lenne, oké, hogy nem a világ legnagyobb felhasználóbázisa, de még ahhoz a 6-12-akárhány %-hoz képest is (attól függ, hogy számolunk) eltörpül az a közösség, aki az xda-ra jár vagy onnan töltöget le cuccokat és buherálja a gépét. ez kb. akkora marhaság, mint az, hogy a Windows a wareznek köszönheti az elterjedtségét.
-
Ulkesh
őstag
"Én pontosan tudom. Ettől fügétlenül nem igaz. hogy az Apple, vagy akár itunes miatt nem használ már a világ CD-t."
A világ azért szokik le a CD használatról, mert legtöbben digitális formában (mp3) vásárolnak már zenét és így is akarják használni. Valami véletlen folytán meg a világ legnagyobb internetes zenei áruháza az iTunes, szóval, ha nem látsz párhuzamot, az a te problémád.
"Te komolyan azt hiszed, hogy azért épült le a floppy piac mert az iMac-b már nem tettek floppy meghajtót?"
Vagy nagyon fiatal vagy, vagy nagyon szemellenzős. De én még emlékszem, hogy az iMac megjelenése után a fél IT ipar azt kezdte másolni, közte azt is, hogy nincs floppy. Az USB is ezután kezdett robbanásszerűen elterjedni és szinte minden USB-s kütyü áttetsző iMac-es designt kapott. Persze, szerinted ez is véletlen és nem igaz
"Da akármit is írtál volna oda, az kapásból nem lett volna igaz."
Látod, ezért nem érdemes veled vitázni.
A partner vagy hülye, vagy hazudik, de igazad csak neked lehet"Ki is voltál már ban-ólva pont emiatt."
Nem egyedül, ott azért moonman is kavargatta a sarat elég rendesen
"Sőt az mondja talán rólad a legtöbbet, hogy képes voltál azért egy második accountott is csinálni, hogy magadat meg támogasd a vitákba, de szerencsére lebuktál és ki tiltottak a másikat. Ez aztán a beteges!"
Az a beteges, hogy hülyeségeket beszélsz minimális ismeretekkel.
Igen, valóban volt egy másodnickem, amit kizárólag hirdetésre használtam, a gond ott volt, hogy nem léptem ki és úgy válaszoltam egy kérdésre, de a válaszból is egyértelmű volt, hogy én írtam és ezt soha nem is tagadtam (főleg, hogy ha jól emlékszem a szakmai oldalra írtam be vele.)"Annyira mániád ez, hogy még priviben is neki által zaklatni (ezért kellet, hogy letiltsalak). "
Azt normális ember nem venné zaklatásnak, hogy topicon kívül megpróbálok szót érteni veled, de végül is nem lepődtem meg a reakciódon. Hülyeségeket írtál itt is és ahhoz ragaszkodsz a végsőkig, hibás adatokra hivatkozol és mindenki hülye aki mást mer írni. No ez jellemző rád.
"De lám, már megint bele estem a csapdádba, pedig jó párszor megfogadtam, hogy nem álok veled szóba."
Én megkérnélek, hogy legközelebb csak akkor tegyed, ha emberként tudsz válaszolni és értelmes érveid is vannak. Személyeskedésre, sárdobálásra nem kíváncsi szerintem senki sem.
Véleményt ettől még fogok nyilvánítani, akár a te hozzászólásoddal kapcsolatban is, de nem kötelező rá válaszolnod... -
Ulkesh
őstag
" Konkrétan a CD említette és nem is véletlenül, hanem egyszerűn hülyeséget beszélt."
Azért nem akkor hülyeség az, sőt, ha nem érted mit akar mondani, akkor ez inkább téged minősít.
Talán nézzél utána, hogy hány zenei albumot értékesít évente az Apple az iStore-ból és ehhez képest mennyi zenét vásárolnak CD-n.
Ma már a CD mint adathordozó elavult technológia, az, hogy a zenei kiadók még mindig erőltetik, az az Ő szegénységi bizonyítványuk. A vásárlók zöme még ha meg is veszi CD-n rögtön legrabbeli a tartalmát, mert a számítógépén kívül nincs már más audio eszköze amibe be tudná rakni."És igen floppy-t nem használnak már sokan, de annak sem sok köze van a Applehez."
Nem bizony, végül is nem ők voltak az elsők akik ezt az adathordozót végleg száműzték a gépeikből
Ezt nem azért írtam, hogy vitát indítsak, mert veled azt nem lehet és teljesen felesleges is, mert képtelen vagy legtöbbször értelmezni a másik fél írásait és személyeskedésen kívül másra nem vagy képes.
Mindenesetre használj egészséggel sok floppyt és CD-t
(De ha gondolod ások neked elő a pincéből egy szalagos egységet, ha gondolod, vagy küldök néhány lyukkártyát)
-
bmwk1200s
őstag
Sok dolgot írhatnék, de nem süllyedek a te szintedre.
Megint csak azt a szegénységi bizonyítványt tudtad magadról kiállítani, hogy semmi értelmeset sem tudsz, csak megállás nélkül személyeskedni. Állandóan sértegeted a másikat, ahelyett hogy kulturáltan tájékoztatnál valakit a tényekről. Vitatkozhatnék veled, de tudom semmi értelme nem lenne. Hidd el, én inkább tévedek és kérek elnézést, mintsem olyan tapló ember legyek, mint te vagy.
Azt, hogy nekem adsz tanácsot, mi után kellene jobban utánanéznem, hát öreg....szerintem tanulj meg írni és olvasni is (természetesen értelmezve) először.
Több energiám rád nem fordítom, 70 alatti IQ-val rendelkező emberhez minek szóljak egyáltalán?Tudod, én mindenkit tisztelek itt a lapcsaládnál, még olyat is, akivel már párszor jobban élcelődtünk a másikon, de téged csak sajnálni tudlak.
-
bmwk1200s
őstag
A könyv ami az életéről szól, most készül, legalább is az, amit végre vele készítenek. Szerintem ez lesz eddig a leghitelesebb, de majd meglássuk. Én úgy tudom, ha tévedek elnézést, hogy már jó ideje teljes értékű tagja a családnak a lánya....mondom, ha tévedek elnézést.
Az aláírásod jellemzésével is kicsit vitába szállok, mert szerintem itt a CD-nél a DVD-re gondol, mármint hogy a DVD javára ejtsék a CD-ket. Őszintén, ki használ még floppy-t? Én már BIOS-t is xp alól frissítettem....
Azt, hogy ezeket az "ejtéseket" valóban ők csinálták e, azt nem tudom, de tény, hogy sok új technikát ők építettek be elsőként a gépeikbe.A flash megint nehéz kérdés. Azt tudjuk, hogy macen szar. Nem rég volt egy video, nem is emlékszem hol láttam, ahol az egyik adobe-os emberke lényegében elismerte, hogy macre nem valami fényes a rendszerük, sőt.....de bizakodik a jövőben.
Az, hogy Steve bácsit ez nem hatja meg, és elkötelezte magát a html 5 mellett, így talán érthető.És tudod, olyat állítani, hogy elment a józan esze....hát...hogy pont neki ment el??? (itt most direkt nem szólok be, csak annyit javasolnék, hogy ne égesd magad ezzel az aláírással....)
Az tény, hogy nem komplett az ürge, de hidd el, pontosan tudja mit csinál!!!És ha a siránkozásnál tartunk, szerintem arra neked lenne okod Steve Ballmert ismerve!
Ő tényleg egy állat! (bár bírom a fejét!)
-
erdoke
titán
Én csak annyit tudok, amit az egyik riportban kikotyogott egy microsoftos emberke. Majdnem pontosan így fogalmazott, hogy a felületnek passzolnia kell az új UI-hoz (+ a stabilitási feltételeknek kell megfelelnie), és akkor mehet a régi progi. Az egyik demózásnál pedig leírta az újságíró, hogy az aktuális WinMo-s TomTom szépen futott a prototípuson.
-
#16820480
törölt tag
-
#16820480
törölt tag
nem, igazából szerintem nem értettem félre, csak kicsit továbbfűztem a gondolatot.
meg tudták volna oldani szerintem a kompatibilitást, mint ahogy meg fogják oldani a Meizu OS-nél is a wm6.x kompatibilitást, pedig az is egy teljesen más, újabb CE kernelre épülő rendszer. csak valószínűleg itt az volt a cél, hogy lerázzák a régi rendszer betegségeit, még ha ez egy kis áldozatba is kerül.
egyébként nem vitatkozni akarok veled, mielőtt kitörne a háború -
#16820480
törölt tag
nem is feltétlen azért kellett a kompatibilitást kigyilkolni, mert hogy átlag Joe nem tudta rendesen összevadászni a programjait. szerintem inkább mélyebben keresendő a válasz. valahol egy blogban írta egy wimo fejlesztő, hoyg azért váltott többek közt androidra, mert elege lett belőle, hogy "a wimo-ra" megírt programjait szinte minden egyes telefonon külön kellett debuggolni, és lényegesen nehezebb volt rá ezért (is) fejleszteni. a szabályzott környezet egyik előnye, hogy egységesebb a platform, könnyebb rá fejleszteni, és jobban/hatékonyabban működnek majd az alkalmazások. szerintem ezt már ideje volt meglépni, mert a modern rendszerek versenyfutásában ez igen erős elvárás.
-
Ulkesh
őstag
"Míg ezer éve már volt i-mate em (még álom sem volt az iphone) a világ nagy része nem ismerte. Azt sem tudták, hogy létezik érintős kijelző. Sokan a mai napig azt hiszik, hogy az valami apple találmány."
Ha nem is voltak elsők a kapcitív felület bevezetésével, de annak elterjedését, és az un. ujjbarát vezérlést nekik köszönhetjük. Az iPhone nélkül még mindig cerkás készülékek lennének zömében, vagy kizárólag. Ez kinek jó, kinek rossz, de ezt valóban ők érték el.
"De a legnagyobb talány a számomra mégis a BB. Míg a világ egyik felén piacvezető (USA), addig máshol meg az utolsók közt van. Nokiára ugyan ez az igaz. Képtelen az USA piacára normálisan betörni, felénk meg mindenkinek az van."
Mindkettő a hazai piac előnyeit élvezi, nem kell túlmisztifikálni.
"Egyáltalán nem az határozza meg, hogy melyik a legjobb, hogy mit vesznek az emberek, mert akkor mindenhol, ugyan az lenne a vezető. Sőt nincs is olyan, hogy legjobb."
Ezzel teljesen egyetértek, kis vitáink is ezt bizonyítják
"Nyomni kell a reklámot ezerrel és jó sok ember kezébe kell oda tenni (akár repi példányt). hiphop piac vezető lesz, bármilyen rendszer is van rajta (BB, iphone, Android, Symbian, W7, W6, Maemo)."
Azért ez önmagában nem elég, lásd Nexus One. Kell valami új, valami egyedi és lehetőleg minél kevesebb hibával, minél több ember szokásait figyelem bevéve. A reklám önmagában nem ad el egy terméket, mert az első pár ezer ember megveszi, aztán az elégedetlenkedő kritikák miatt a többi már nem.
-
Ulkesh
őstag
"a a kérdés környezettet is megnézed, akkor azt is látod, hogy nem egy kíváncsi kérdés, hanem kifogás ként hozta fel."
Ha a kérdés környezetét megnézed, esetleg elolvastad volna a válaszom, akkor rájöttél volna, hogy nem az alkalmazásokat hiányolom, hanem a felületet, ahol az alkalmazások elérhetőek.
Az egy hasábban végtelen hosszan scrollozható felsorolást nem igen hinném, hogy a MS komolyan gondolja."hidd el, nem nekem kéne szégyellnem magam, hanem neked."
Hát persze, hisz ha nem értesz valamivel egyet, akkor személyeskedni és beszólogatni kell és persze, hogy ezért nem szégyelled magad. Meg is lepődtem volna ha igen.
"valószeg azért javasolták moonman-t mert hosszú múltja van ulkesh-el. "
Itt is kiderült, hogy nem egészen érted, amit leírnak, csak csípőböl tüzelsz.
Éppen az volt a kérdés, hogy moonman-ra miért is lenne erős a troll kifejezés, mert nem ritkán igencsak ő viszi a prímet. -
Ulkesh
őstag
"Megint nem állítasz igazat, hogy ez neked milyen nehezedre esik. "
Valóban?
[link]"A folytatás ott kezdődött, hogy bele kötöttél abba a mondatomba, hogy a HTC nek nagyobb (az ősz mobile piaci részesedése) mint az Aplle-nek."
Mivel nincs olyan, hogy összes mobil piaci részesedés, negyedéves, vagy éves eredményeket néznek, senkit nem érdekel egy cég 5-6 évvel ezelőtti eredménye.
Főleg, hogy az adott linken szereplő adatok hibásak, mert nem az összes iPhone-t veszi alapul csak egyet, szemben a HTC 30 valahány modelljével.
"Most mit csináljak veled, ha folyamatosan kevered?"
Feladom...
-
Ulkesh
őstag
"Ezért próbálod ide oda ferdíteni, ahogyan kedved látja.."
Nem, ez nagyjából annyit jelent, hogy az igazságnak három oldala van, a tied, az enyém és a valóság és ha sokat firtatod garantáltan megvágod magad
"A vita ott indult, hogy szokás szerűen kihúztál a segédből egy adatott:"
Amit el is ismertem, hogy tévedés volt.
A folytatás viszont a te negyedéves adataidon alapult.
"1. Mobile piac kontra Smart phone piac
2. negyed éves/éve eladás kontra ősz piaci részesedés"Nem, én belinkeltem egy oldalt, ahol a globális mobilpiac és a globális smartphone piac adatai szerepeltek (Q1), a kettőből ki lehet számolni a valós negyedéves adatokat, én erre utaltam, nem a Noé idejétől számított legyártott készülékek számával példálóztam, mint te.
-
Ulkesh
őstag
Még most sem értem, hogy mi jelentősége van annak, hogy a HTC 2002 óta mennyi készüléket gyártott? Nem véletlenül nem veszik sehol figyelembe ezt (a HTC részvényeseit sem vigasztalta 2009-ben az, hogy 2002-ben mennyit gyártottak
)
De ha sportszerű akarsz lenni és ragaszkodnál a saját álláspontodhoz, akkor nézd meg, hogy 2007 óta mennyit gyártott, tudod azóta, mióta Apple mobil létezik. Ja, hogy úgy már nem lenne igazad?
(Azt csak halkan jegyzem meg, hogy az általad linkelt oldal csak az iPhone 3G-t veszi figyelembe, az első generációs készüléket és a 3GS-t nem [link] így még érdekesebb, hogy ezzel érvelsz.)
-
bmwk1200s
őstag
"Hol személyeskedtem veled?"
Mint olvashatod nem velem személyeskedtél, de mást nem tudsz, szinte! csak azt!És mivel untam már, hogy nem tudsz normálisan érvelni, csak sértegetni, ezért figyelmeztettelek. De csak sajnáltasd magad, hogy kikkel vagy körülvéve, mert te ugye tökéletes vagy!
"Nehogy megköszönd, hogy részletesen megválaszoltam a kérdéseidet."
Miért kellene valami olyat megköszönnöm, amivel te találtál meg? Ezek szerint nem érezted a szarkazmust a mondatban...."Nem! Köszönöm, hogy az összes többi infó figyelmen kívül hagyod (te kezdtél sarkítani "csak"). Keresed, hogy mibe tudsz még bele kötni te is. Most a legújabb, hogy rakjam off-ba a kedvedért? Nem tűnt fel, hogy ezt szinte kizárólag ulkeshel (+majom) teszem? Dehogynem, csak akkor nem tudtál volna belekötni ha ezt is figyelembe veszed"
Te nem hülye, te egy kr..én vagy!
Mert én nem bízom rád, hogy mit tegyél a pontozott helyre...És látod, más is tud személyeskedni, de őszintén azt hiszed, hogy ennek van, lesz értelme
-
joey04
titán
no közben sikerült megnézni, hát megint ott a túlzás AS részéről.
te pedig ezek szerint nem értetted meg: amit felsoroltam azok közül mindet el akarom érni egyetlen kattintással. ezt nagyon nem bizonyítja a video...
ettől még lehet, hogy át lehet alakítani teljesen a kezdőképernyőt, és így lehetséges lesz, de a mostani videók alapján nem.
tehát továbbra sem lehet eldönteni. majd ha lesz normális teszt róla. -
joey04
titán
pont azt írtam, hogy nem akarok újításokat! maximum ami jó lenne:
- a mostani jb telókon alap sbsettings átvétele
- legyen hivatalos lehetőség progikat jelszóval védeni
- legyen a beviteli mezőknél helyesírás ellenőrzés.Ez most mind megoldható de csak törés után.
A másik nekem címzett válaszra: otthon megnézem a videót, az jó ha valóban lehet mindent egy kattintásra elérni, de még csak AS írta, ő meg sokszor ír érdekes dolgokat, lásd Bada topik, és gyorsaság vagy amikor egy videóra azt mondja napsütésben készült közben köze nincs közvetlen napfényhez...
de azt nem olvastam örömmel, hogy szerinted azért kérdeztem mert nem megoldható... ahogy írtam is: azért kérdeztem mert nem ismerem annyira a rendszert és gondoltam itt van olyan aki jobban ismeri. ezek szerint ez enm igaz, mert nem jött ki addig több infó.
remélem így már te is megérted. -
Ulkesh
őstag
"Megint mondom, biztos mindenki más a hülye ott is, csak ők nem."
Hát igen, aki meg piaci részesedés címén belinkel egy olyan felmérést ami az adott gyártó összes legyártott termékét veszi alapul visszamenőleg 5-6 évre és ezzel erősködve próbálja megvédeni az igazát, az vajon mi?
No mindegy.De csak hogy bosszantsalak
: [link]
A hű de menő kedvenc HTC-d mint olyan csak 3x kevesebb készüléket adott el 2009-ben, mint az Apple, de persze ettől még ők a nagyobbak ugyebár, mert te azt mondtad
-
Integra
titán
azt azért nem hiszem. de kétségtelen, lesznek durva presztízs modellek, beépített szopóautomatával.
végülis a demo telefon 1ghz-es snapdragonnal fut, nagyon szépen, szóval addigra ez a cpu már középmezőny lesz gyaníthatólag és az már egész sok mindent fog tudni 120ezer környékén remélhetőleg, de inkább 100ezer felé. -
Ulkesh
őstag
"Sosem fogd megérteni, ha még mindig nem érted, úgy hogy kérj meg valaki mást. "
Ja kérem, ha értelmes választ nem tudsz adni, akkor sorry…
De ettől még nem fogom megérteni azt, hogy a kevesebb miként lesz több
A HTC WinMo és Android készülékeket gyárt csak, az összes gyártó összes WinMo és Android készüléke a smartphone piac 11,8%-át jelenti (ennek csak egy szelete a HTC termelése), az Apple által eladott készülékek meg ugyanennek a piacnak a 13,7%-át.
A százalékos értékek az eladott készülékek száma alapján jön ki. Nos akkor elmondhatnád, hogy ez alapján végül is milyen úton következtethetnék más eredményre?
(Tekintsünk el attól, hogy ez 2009 második negyedévi adat és mindegyik cégnek változtak év végéig felfele az eredményei.) -
-
Ulkesh
őstag
"Te nagyon okos. Az megint smart phone amit link-keltél."
Worldwide Mobile Phone Sales
Talán mindkét táblázatot meg kéne nézned
De hogy segítsek:
Ha a Sony Ericcson 14,470.3 ezer készülékkel (nem csak smart, hanem összes) 5.4%-át birtokolja a tortának, akkor az Apple 3,938.8 ezerrel mennyit is?
Ne zavarjon meg, hogy az Apple csak a smartphone kategóriában van, hisz bármily fura, ők csak azt gyártanak"Elképesztő, hogy milyen hülye vagy"
Szerintem, ha hallgattál volna, akkor ez nem szállna most vissza a te fejedre
"Amire utána választódtam (másodszor és nem is neked) az meg már a Mobile Phone volt Világszerte ősz eladót darab az össze többi gyártóhoz képest."
Valahogy még mindig nem érted, hogy azt linkeltem be
"Amit most te linkeltél azon megint a smartphone van rajta."
Szerintem fuss neki még egyszer.
"Nemzetközi piaci részesedés gyártónként a teljes mobil piacon:"
Ez ellentmondás.
A HTC és az Apple is csak smartphone-t gyárt.
A HTC csak WinMo és Android készülékeket gyárt.
A smartphone részesedések alapján meg sem közelíti az Apple-t, akkor mégis hogy jön ki ez az adat? -
Ulkesh
őstag
"Na ja, biztos arra gondolt."
Nem, nem arra gondolt, másra gondolt és mást írt le
Reggel olvastam a mobil internet smartphone rendszerenkénti eloszlását és az az adat maradt meg, szóval, igen hülyeséget írtam."Ha az egész mobil piacot vesszük egybe, világszinten akkor ott még 0.2% sincs az Applenek (egészen pontosan 0.12%) 2010-ben. Attól még a HTC-nek egyedül is több van."
De azért te sem mész a szomszédba, ha rosszul kell számolni
Ha már belinkelted a pontos adatokat, akkor legalább meg is nézhetted volna.
Windows Mobile: 9%
Android: 2,8%
iPhone: 13,7%Szóval iPhone-ból egymagában többet adtak el, mint az összes WinMo és Android mobilból együttvéve, aminek csak egy kis részét gyártja csak a HTC.
Egyébként 1,47% körül van a mobiltelefon piacon az Apple, a HTC meg 0,72% körül, csak a pontosítás miatt
[link]
-
joey04
titán
Nem hiszem, hogy az Android idén hasonlóan nagy újításokat hozna be.
iPhone esetében már korábban is voltak pletykák, hogy meg fog újulni a kezelőfelület, aminek őszintén szólva nem nagyon örülök... Most is elérhetőek olyan témák amik segítségével SPB, meg TAT (azért írom ezeket, mert ezekről jött ma/mostanában videó) szerű menü lesz, ami látványos, csak nekem nem megfelelő.No mindegy, nem kellene mindenre ilyen hosszan válaszolnod () mert elfilozofálgatsz a miértekről, én meg elgondolkodok és válaszolok is. pedig csak annyit kérdeztem, hogy lehet-e bizonyos dolgokat. Mint kiderült, ezt még senki sem tudja.
FB/twitter: én is használom őket, tetszik, de nem akarom, hogy ennyire beépüljön a rendszerbe, mint pl a HTC Heroban, twiterre is 1 nap 1-2 alkalommal felnézek, elolvasom a dolgokat, havonta 2-3 alkalommal én is beböfögök valamit és ennyi.
-
joey04
titán
én is kérdésként tettem fel, hogy lehet-e ilyet.
tehát a válasz: még nem tudni, majd kiderül.a többi az jelenleg nem érdekel, pl az sem, hogy Ne ez a cél ha újat/jobbat akarunk., mert nekem ez a felfogás nem tetszik, pl HTC Heroban van ilyesmi kezdeményezés a Sense felületen belül, ahol egy kontaktnál megjelennek a facebook képek, vagy tán a twitter üzenetei is, stb.. Amit itt látok az is erre emlékeztet. persze tudom van más is, csak ezek jutottak eszembe, mert főleg ezekről ment a vita.
nekem ilyesmi rendszer kell, mert itt van az az összes valaha volt mobilkészülékeim közül elsőként, hogy azokat a dolgokat amiket a leggyakrabban csinálok, azt azonnal, kényelmes, könnyen kezelhető, szép felületen elérem.
minden mezei WM képes rá
erre már válaszoltam, nekem az előző WM nem kell, köszönöm. -
bmwk1200s
őstag
Bár már megelőztek, de én is leírom, hogy nekem is JB van. Tehát ezt felfoghatjuk egy fajta felületkezelőnek és lám, nekem is a telefonon megjelenik a mail, sms, nem sorolom, de mindent látok a locksreenen és még el is tudom olvasni, anélkül hogy fel kellene oldanom a zárat. Szóval max 2 érintés és mindent meg tudok oldani az alapvető feladatok közül.
A PS-edre válaszolva ebben biztos igazad van, de jó pár olyan alkalmazásom van, amiből elérek egy másikat. -
joey04
titán
iPhoneon is ki lehet tenni egy weboldalt ikonnak, és akkor az is 1 érintés.
meg lehetne mail érkezést lock screenre kitenni jb után, meg is tettem, de engem mondjuk zavart
Arra lennék kíváncsi, hogy azt meg lehet-e oldani ezen az új felületen, hogy feloldás után 1 érintés legyen az alábbi funkciók elérése (tehát, hogy az összes alul felsorolt programot/funkciót egy érintéssel elérjem a feloldás után) :-Üzenetek
-Óra (tehát ébresztés beállítása, világóra, stopper stb egy helyen)
-naptár
-számológép
-kamera
-Képek
-Youtube
-Időjárás
-GPS (igo vagy Gmaps vagy akármi)
-Voice Memos
-Notes
-Shazam (vagy bármilyen zenefelismerő)
-Twitter
-Beállítások
-Phone (ezen belül contacts és dialer is)
-Profilváltó
-Zene
-Internet
-Mail
-Szótár(tudom, hogy most még nem lehet minden programnak W7 megfelelőt találni, de a kérdés kedvéért, tegyük fel, hogy van)
A videókat ugyan megnéztem, de jobban nem merültem bele az infókba, szóval ez nem vitaindító, hanem tényleges érdeklődés.
És mondjuk feloldás után 2 érintéssel ki/be kapcsolni (tehát a feloldás utáni 2. érintéssel már történjen is meg a ki/be kapcsolás) ezeket:
-3G
-Airplane mode
-Wifi
- és elérni a fényerő beállítását.Azért érdekel, mert én most így használom a telefonom, és eddig az android rendszer volt a legközelebb ahhoz, hogy ezeket teljesítse, de az sem volt 100%. Az új rendszerek közül a Bada nem képes ezekre együttesen, így a w7 maradt, aminek van elvi esélye.
-
Ulkesh
őstag
"Az veri ki mindenkinél a biztosítékot, hogy míg egyik helyen olyan mondatokat ecsetelnek, hogy "a tények makacs dolgok", addig a másik helyen meg olyan érveket próbáltak felhozni a véleményük támogatására, amik nem fedték a valóságok."
Érdekes, hogy te olyan dolgokat veszel készpénznek ami spekuláció és a szemmel látható elemeket, amiket kritikával illetek azokat meg nem fogadod el.
""mert kötelezően néznem kell a FB meg a tweeters": nem igaz mivel személyre lehet szabni, azt, hogy mi jelenik meg."
Linkeld be, hogy hol lehet személyreszabni a névjegyzéket, eseményeket, képeket stb. ahol kihangsúlyozottan ott vannak ezek social networking elmek.
Az, hogy a kezdőképernyő testreszabható, az nem érdekes, eddig is megoldható volt eztán is az lesz.""mert ha kikapcsolom, akkor gyakorlatilag egy üres képernyőt fogok bámulni""
Ezt nem én írtam, de mivel az előbb felsorolt funkcióknál hangsúlyos szerepe van, ha nem töltöd ki pl. a névjegyzékben az adott partnerhez tartozó adatokat, akkor bizony nagy valószínűséggel lesz néhány üres oszlopod.
"mert nincsenek apps-ok"
Ezt sem írtam.
Azt írtam, hogy nincs helye a külsős alkalmazásoknak, a moonman által belinkelt egy hasábos görgetős lista nem éppen használható megoldás erre.
(Ez nem azt jelenti, hogy valóban nincs, csak azt, hogy nem mutattak erre használható megoldást.)
De nyugodtan linkelhetsz képet, ahol látszik egy olyan UI terület, ahonnan tudsz installált alkalmazásokat indítani."mert csak 8 app hoz lehet shortcut-ot adni"
Ezt sem én írtam, nem is igazán értem mit akart valaki ezzel mondani.
"mert 5-6 érintés kell a műveletek végre hajtásához, míg az iphonal csak 2"
Ezt sem én írtam.
Szóval örülök, hogy rengeteg dolgot nekem tudsz be, de egy részét nem is tudom ki írta, a másik részénél meg egyszerűen fel sem fogtad mit akartam írni
-
bmwk1200s
őstag
"Ha te igen akkor kérlek, hogy jelezd egy konkrét műveleti példával és én bebizonyítom neked, hogy nincs igazad, azzal, hogy levezetem neked mind két készüléken ugyan annak a műveletnek a végrehajtását. Ennél korrektebb ajánlatot keresve sem találsz."
Én nem állítottam az ellenkezőjét, innentől fogva nem is értem a felszólításod...
Tudom, hogy nekem a képernyőzár feloldásától 2 érintés, hogy felhívjam a legfontosabb személyeket, 3 ha valaki mást akarok. Fogalmam sincs,hogy ez winmo-n hogy megy, de nem is érdekel, elvégre én nem állítottam, hogy több lépés lenne.
Nem kerestem ajánlatot, de köszi, hogy írtál nekem...U.I.: Eszembe jutott a net, amit írtál is. Nekem, megint csak a képernyőzár feloldásától, 2 érintés, hogy megnézzem a kedvenceket és nyilván sokkal több, ha akkor kell bepötyögnöm a web címet.
A kép nézegetés 2 érintés, konkrét kép 3 érintést igényel.
Szóval ha már engem találtál meg ezzel, akkor kérlek írd le nekem hogy megy ez winmo-n, mert tényleg nem tudom. -
Ulkesh
őstag
"Semmi nem igaz abból amit írtál."
Puffogtass a levegőbe, jól néz ki, csak felesleges, mert nem mondasz vele semmi konkrétumot
"Egyrészt olvasd el amit kumite írt neked. Nem a FB köré épül."
Olvastam és csak azért nem reagáltam, mert már unalmas.
Nem, valóban nem a facebook köré épül, hanem a social networking köré aminek az fb csak egy eleme. De tiltsál le mindent, azt megnézzük mennyire marad használható.
Kumite is igazából nekem adott igazat, mert tételesen felsorolta, hogy pl. iPhone-nál letiltod az alap funkciókat, akkor eléggé nehéz lenne használni, nos ha itt letiltod a hasonló alap funkciókat, akkor ugyan boldog lehetsz, hogy sikerült, csak éppen a használati értéke fog erősen csökkenni."Ez nem feltételezés, ezt mondták és mutatták is a Videón."
Ja, kis kockákat átrendezték, ha ennyiben ki is merül a testreszabhatóság, akkor egészségedre, légy vele boldog
"Hányszor kell még leírni, hogy felfogd. Személyre szabható a start lap."
Ki a túrót érdekel a startlap-ja? A névjegyzék, naptár, különböző események információs oldala, xBox Live stb. no azok mennyire alakíthatóak? Erről nincs információ.
-
Ulkesh
őstag
"nem látja be, hogy téved, mert még mindig ugyan azt a dudát fújja, hogy olyan is van benne amit Ö nem használ és ezért szar a rendszer (pedig már 100x le lett neki írva, hogy kikapcsolható/helyettesíthető)."
Már ne haragudj, de egyrészt ezt én belátom, csak, ha kikapcsolod, akkor az új rendszer lényegét heréled ki, amire a legtöbb most bevezett új funkciója épül, akkor meg minek váltani?
Másrészt az, hogy itt páran feltételeztek valami (konkrétan, hogy ezek a funkciók kikapcsolhatók), az nem jelenti azt, hogy igaz is. Semmit nem tudunk a beállításokról, testreszabhatósági lehetőségekről, mert erről semmit nem mutattak.
Innentől meg mindkettőnknek igaza lehet és ennyi erővel én is írhatom, hogy Te nem látod be, hogy nekem van igazam
Majd decemberben, mikor kézbe tudjuk venni, akkor lehet konkrétan véleményt ütköztetni, addig csak feltételezések vannak mindkét oldalról.
(Egyébként, ha visszaolvasol, akkor már az első hozzászólásomban is írtam, hogy maga az alapkoncepció, ahogy az új UI-t elképzelik nekem is tetszik, ami ellen kifogásom van, az a jelenlegi megvalósítás, amiről én is tudom, hogy még nincs kőbe vésve és sokat fog év végéig változni.)"de most jön a következő nagy ötletével. "ha kikapcsolom, akkor üres a képernyő"
Olvass vissza, ilyet én nem írtam.
"Egyszerűen elébe lehet menni dolognak egy kérdéssel: "Ha nem lenne benne FB meg hasonlóak gyárilag akkor tetszene?""
Tekintve, hogy az egész új rendszer alapjaitól a közösségi szolgáltatások köré épül, így elég buta kérdés, hogy nélküle mi lenne, hisz akkor semmi nem lenne, mert az egyéb dolgokból nem sokat mutattak, így nem is tudunk.
-
moonman
titán
"Vannak akik még most is Universalt használnak "
barátosném épp.Live/MSN: közösségi szolgáltatások, Messenger, Mail, Calendar, Spaces, SkyDrive, stb.
Cloud: ?
Sharepoint: Office kollaborációs kiszolgáló.
Groove: workspace egymástól fizikailag távollévő, de közös munkát végző embereknek.
Mesh: Live része, adatszinkronizáció platformokon keresztül, PC-Mac-Windows Mobile
Exchange: ősidők óta van, főként levelezés, naptár, voicemail, meeting-ek szervezése.
MS My phone: backup megoldás Windows Mobile-okra.tény, hogy itt-ott kicsit átfedik egymást, de szerintem elég jól megkülönböztethető szolgáltatásokról van szó.
-
moonman
titán
Andy Lees senior vp. mondott érdekeseket, beletekertem, pár dolog, amire figyelmes lettem:
4 pontos multitouch kell, új sdk és fejlesztőeszközök lesznek (bővebben MIX10), drivereket MS saját maga fogja legyártani, ehhez jól jön, hogy előre tudják, milyen vasra kerül majd, a testreszabhatóság a következőkben kimerül: telepíthető alkalmazások, bővíthető live tiles. Qualcomm-os dumára én is emlékszem, de az istennek sem találom.
valamint... az ott egy HD2
-
erdoke
titán
-
majom2
senior tag
nyílván 1-1 az unlock (feltételezve h a wm7nél sem lesz túl bonyolult). erre írtam h innetől kezdve míg az ihone-on egyszerre hozzáférsz 20 különálló funcióhoz, itt ahogy nézem max 8-hoz. a többihez scrollozol, meg bemész különböző "almenükbe" pl a progikhoz, stb...
sztem ez a demo alapján nehézkes. -
erdoke
titán
Az Opera nem fog belassulni, és Flash támogatást hoz a WM6.x rendszerre (mellesleg a 10 beta3 nekem már egyértelműen jobb, mint a 9.7).
(#63) moonman
Szerintem jobb, ha ignorálod őket, mert úgy magyaráznak, hogy fel se fogták, miről van szó. A legvégétől eltekintve végignéztem a bemutatót, és bár nem az én elvárásaimnak megfelelően alakultak a dolgok (viszont még nincs kizárva, hogy nem láttunk mindent, lásd "Series"), azt hiszem, azt jól felfogtam, hogy mit csináltak, és merre fogják még csiszolgatni. Úgy tűnik, a legelején elmondottakat mindenki elfelejtette a végére. -
majom2
senior tag
Jó sok iphone--os fog váltani WM7 re, mivel azt a jelenlegi formájában veri és az új UI-al/rendszerrel pont azt vette célba az MS.
erre azért ne vegyél mérget. vicces ez az ui, de a használhatósága nem túl meggyőző eddig.
#40: az hülye ha drága okostelefont vesz.
#41: ja, dinamikus meg csiri-csáré, de egyszerre 8-10 funkció a maximum amit elérsz. Iphone-on, slide és 20 funkció elérhető. még egy slide újabb 16, stb... szépnek szép de praktikumban messze alulmarad eddig, akármilyen oldschool is a sok ikon. a szépséget meg megunod gyorsan, és már csak zavarni fog.
-
Ulkesh
őstag
"Te szoktál gondolkodni mielőtt kérdezel?"
És te mielőtt válaszolsz?
"Az összes platformra van valamilyen FB (stb) megoldás (a kedvencedre is), aki nem használja az nem ("you can customize manually" elhangzot és be is mutatták)."
No igen, csak a "kedvencemen" nem az egész rendszer e-köré épül, ha nem akarom fel sem telepítem.
"Iphone első bemutatóján milyen alkalmazások voltak?"
Nem értetted a kérdést. Nem láttam felületet, ahol a külsős alkalmazások elérhetőek lennének a későbbiekben.
moonman linkelt egy shoot-ot de az nem hinném, hogy az lenne, elég viccesen festene 50-60 telepített alkalmazás esetén az egy hasábos ikonsort végigtekergetni -
-
moonman
titán
én sem fogok ám rögtön rohanni és lecserélni a HD2-met, és ennek több oka is van: egyrészt még nem vagyok biztos benne, hogy tetszik-e ez a dolog, még ízlelgetem kicsit, nagyon sok kérdésre nem kaptunk választ - igazából egyre sem, ami érdekelt volna. a másik pedig, hogy 2010 holiday még messze van.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- BESZÁMÍTÁS! 2TB Kingston KC3000 NVMe SSD meghajtó garanciával hibátlan működéssel
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 14600KF 32/64GB DDR5 RAM RTX 5070Ti 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Epson Workforce DS-530II Dokumentum szkenner
- iKing.Hu - Xiaomi 14 Ultra - Ultra White - Használt, karcmentes
- Telefon szerviz helyben - Gyors javítás, akár 30 perc alatt!
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest