Aktív témák
-
imibogyo
veterán
válasz
bajnokpityu #1579 üzenetére
Nem tudom, hogy szettben mennyi..
De az biztos, hogy pédául a crystal 20-asból 40 ezer, a 30-asból 50 ezer, a 40-esből meg 71 ezer Ft egy pár, szóval azért nem mindegy (persze csak az ilyen csóróknak mint én)
van szerencsére pár olyan bolt,ahol el tudod vinni haza a saját erősitődre kötheted,pár napra kipróbálhatod őket,ide oda helyegtetheted,és dönthetsz
Mondhatnál pár ilyen boltot !! Kiváncsi lennék rá..
-
imibogyo
veterán
válasz
bajnokpityu #1577 üzenetére
Értem, így gondoltam én is, csak szarul fogalmaztam meg. A "teres"-t én úgy értettem (tuom hogy szarul
), hogy nem olyan telt a hangja, a "térben" nem olyan a hangzása, mint egy nagyobb légterű doboznak.
Szóval szted, például egy kis (12 m2) szobába, a polchangszóró jó választás lenne (csak először sztereónak, utána ugyanilyennekkel 5.0, majd még egy Wharfi S15 sub). Tudom, hogy a Crystal elég jól szól (azóta már hallottam a 30-asat, sajnos a 20-asat még nem), de azért jóval drágább a 40-es mint, a 30-as, és nem tudom (főleg amiket írtál a 2,5-es elosztásról), hogy megérne-e annyi plusz pénzt. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nekem mindenképpen 5.1, vagy 7.1 lesz a vége a sok játék miatt, szóval az nem zavar annyira, ha a sztereó rendszer nem a legprofibb, remélhetőleg nem kell sokáig árválkodniuk.
Nagyon kiváncsi lennék, a 20-as és a 30-as közti különbségre, főleg, hogy ugyanazokból a hangszórókból építkeznek. A leírás szerint 10 Hz-el lejjebb megy az álló, arra is kiváncsi vagyok, hogy ez a valóságban mennyire jön elő. Mert ha nem számottevő, akkor inkább egy kis helyiségbe inkább a 20-ast venném.
Nagy a bizonytalanságom, de ha unod nyugodtan küldj el a picsába...
-
-conrad-
addikt
válasz
bajnokpityu #1557 üzenetére
Na akkor megpróbálom mégegyszer:
a dvd-t a következőképpen kötöttem be : hang - coaxial out dvd-ből bele a coaxial in-be az erősítőn. Leírás szerint ez az ajánlott bekötés, az "alternatív"pedig az rca kábel, de a dvd-nek csak 5.1es rca kimenete van, így az kilőve. Emellett egy video kábelen megy a kép.
Míg a zenecd-k szépen szólnak - ugyanakkora hangerőn, mint a rádió - addig a dvd filmeket a következőképpen tudom leírni: a rádión beállítok egy normál hangerőt, ahol élvezető a zene stb. átkapcsolok a dvd-re, és nem értem a szöveget.. szóval elég nagy a különbség, nem csak az ami a film miatt kellene, hogy legyen. A filmeket cseréltem, nem is csak az a film halk. Az erősitő alapbeállításokon van, 2ch stereo-ra állítottam csak.Arra gondoltam először, hogy valami miatt a dvd-vel van a gond, ezért átdugtam a digitv-s szatelitvevőre. Ott 2 rca-n jött a hang, +1 a video jel. Ott még halkabb volt, pedig a tv adások nem 5.1-ben jönnek.
A 0 decibellel kb. tisztában vagyok (tanultam anno
) azért írtam be, mert a hangerő -60-tól kb. +20 dB-ig szabályozható, és mivel írtam a típust, gondoltam akinek van ilyen az tudja miről beszélek.
Még megpróbálom a hangot scart-on kihozni a DVD-ből és úgy megnézni mit csinál, de lehet, hogy az erősítőnél nincs valami beálítva...
ui.: a rendszer csak 2.0 jelenleg és minden (mind a kettő
) hangfal be van kapcsolva.
-
Dassler
őstag
válasz
bajnokpityu #1538 üzenetére
Én meg az egész életemet
-
quby
őstag
válasz
bajnokpityu #1538 üzenetére
én is igy fogofm!!
De a mai pénztárcám max LEGO házat enged
-
Geeco
csendes tag
válasz
bajnokpityu #1534 üzenetére
Szia!
Ami engem megfogott a denonban, az a kellemes, lágy hangja. Nincsenek se polcot rengető basszusok, se a zenéből zavatóan kicincogó magasak, csak a kellemes, túlzásoktól mentes hang.
Persze ez nem minden zenei stílusnak áll jól. Előző hozzászólásaimban írtam, h nekem nagyon vegyes a zenei izlésem, a house-tól kezdve az operettig bezárólag sokmindent meghallgatok. Houson tényleg kell neki segíteni a basszus föltekerésével, akkor lesz is neki, de arra a H/K jobb. Viszont h az ember olyan zenét hallgat vele, ami fekszik neki, pl az én személyes kedvenceimet, Enyát, Erát, Gregorian-t stb, szal az ilyen úgymond elvontabb zenéket, akkor (légyszives javíts majd ki ha tévedek, nem akarok valótlant írni) lesz egy lágy atnoszférája, ami nekem személy szerint bejön.
Házimozin viszont tényleg steril a hangja, ez tény viszont ha az ember nem egy H/K után hallgatja közvetlenül, és elfogadja azt hogy a denonnak elsősorban a zene (és ott is inkább a vokális) a fő profilja, akkor szerintem együtt lehet élni vele. -
Geeco
csendes tag
válasz
bajnokpityu #1529 üzenetére
Ez így igaz, de szerintem ez nekünk (fogyasztóknak) csak jót jelent...
De ez szerintem mással is így van, elég megnézni, h pl 5 éve milyen mobilt kaptál X Ft-ért, illetve ma ugyanannyi pénzért milyet kapsz.
Viszont pl egy NAD-ért azért manapság is eléggé zsebbe kell nyúlni...
Egyébként most, pár nap használat után sem változott a véleményem, engem megfogott a denon hangja, csak azt sajnálom, h ehhez a típushoz még nem jár bemérő mikrofon, így nekem kell szöszmötölnöm a beállításokkal..
Már lassan ott tartok, h hogyan rendezzem át a szobát h olyan hangzást kapjak, amit szeretnék. -
nyunyu
félisten
válasz
bajnokpityu #1513 üzenetére
Elotte honapokig hasztaltam az E630-at itt, tarsashazban, szomszedok miatt felig sem volt feltekerve a hangero.
Igy boven volt idom megszokni a hangfal hangjat.Aztan lekoltoztem anyamhoz, nala, ures csaladihazban lett megdongetve a "mar reg bejaratott" rendszer.
Azota alacsony hangeronel is tisztan hallani a melyeket, amiben elotte nem remekelt a hangfal.
Ezt te mivel magyarazod?
-
dabadab
titán
válasz
bajnokpityu #1513 üzenetére
"valamint szted 1 óra alatt bejáratódott?"
Ebbe szerintem itt ne menjunk bele, WN31RD linkelt itt egy cikket, ahol hangfalgyartokat kerdeztek korbe a temarol, es ott kb mindent mondtak, kezdve onnan, hogy abszolut semmi szukseg nincs azon at, hogy mar ok bejaratjak, odaig, hogy jol be kell jaratni.
-
nyunyu
félisten
válasz
bajnokpityu #1508 üzenetére
zepelin, purple fénykorában meg még nem voltak igazán jó minőségű felvételi eljárások.rock zenében is vannak igényesebb hangminőségű felvételek, ezek hatalmas élmény tudnak adni hangzásban is ( pl dream theater,apocaliptica is nagyon jó felvételekkel rendelkezik.) de az átlag rock zenei albumok nem a hifistáknak készültek.
Ehhez kepest eleg nepszeru hangrendszer tesztelesre az 1973-as Pink Floyd album (Dark Side Of The Moon)
Vagy az nem szamit rock klasszikusnak? (Nem, az legenda)
(Mondjuk en jobban kedvelem toluk a 71-es Meddle-t.)Emlekszem, mekkora katarzis volt vegighallgatni az Echoes-t, amikor hatra szamuztem a Jamo Cornet 145-os hangfalakat, es beizzitottam elore az E630-asokat.
Elojottek a nuansznyi arnyalatok, amit a nagyonpici hangszoro nem tudott kello reszletesseggel megjeleniteni.Aztan a kovetkezo pofaraeses akkor jott, amikor teljes hangeron vegigdongettem a The Wall-t, es bejaratodott az E630-as 6.5"-os "melynyomoja", meg tobb teret adva az Echoes hangzasvilagahoz.
-
canniball
nagyúr
válasz
bajnokpityu #1508 üzenetére
Az teljesen egyértelmű, hogy egy Bolt Thrower albumhoz nem szükséges olyan "cucc", mint pl. egy szimfónikus zenekar CD-jéhez.
Ugyanakkor a szavaidból nagyon úgy tűnt, hogy szerinted vannak egyrészt a "minőségi zenék", másrészt a "rock,metál,tüctüc" igénytelen zenék. Az igazságtalan általánosítás pedig azon ritka dolgok egyike, amitől másodpercek töredéke alatt felmegy bennem a pumpa."és az átlag emberek sem éppen hifisták.mint pl Te sem,és ezen ne sértődj meg,kérlek."
Nincs miért megsértődnöm, ez így van. De én egyrészt örülök is ennek: így nem kell félmillákat költenem arra, hogy élvezhessem a zenét. -
canniball
nagyúr
válasz
bajnokpityu #1452 üzenetére
"HK zenére,minőségi zenére szerintem abszolut alkalmatlan.rock,metál,tüctücre fajin...
Szóval szerinted ezekben a műfajokban nem lehet minőségi zenét alkotni. Akkor a Queen, Led Zeppelin, Deep Purple, Metallica stb. zenekarok csak azért tudtak ennyi rajongót szerezni maguknak, mert több millió igénytelen zenehallgató él e Földön, akiknek tetszenek ezek a zenék (is)... -
quby
őstag
válasz
bajnokpityu #1452 üzenetére
Az én zenei izlésem csakis klasszikus, és az eddig hallotak alapján nem vagyok elégedetlen a H/K AVR 132-esel. Természetesen hallottam jobbat is de nem ebben az árkategoriában, nem ilyen kategoriáju hangfalakkal. Zenére az igazán jo egy sztereo szett lenne de azon nincs mozi.
sztem ebben az árkategoriában nincs komromisszum nélküli megoldás!
-
#54715584
törölt tag
válasz
bajnokpityu #1441 üzenetére
nem ertek egyet
nekem jamo hangfalakkal szol az 1306 es full hangeron is kristalytisztan szol, abszolute nem torzit...se a klassszikus, se a pop, se a filmek
nagyon szep hangja van
sot, 5 channel stereo modban is ugyanaz a minoseg, mintha sztereoban hallgatnam a zeneket -
bajnokpityu
félisten
válasz
bajnokpityu #1440 üzenetére
miheztartás végett, a 1306/7es számomra fülre olyan 40-45W körül lehetett,szemben a papiron szereplő hihetetlen 100Woktól,s csak csendben szólt jól,ami meg 10Wos limit
-
válasz
bajnokpityu #1438 üzenetére
Én csupán arra utaltam, hogy a 2x80W azért elég átlagos teljesítmény egy ilyen szintű AV erősítőtől.
Szigorúan szvsz, de pont az elég speciális eset, amit te csinálsz. Pláne többsávos zenei DVD-k esetén nem értem, hiszen oké, a két frontra kinyomod sztereo erősítőben, de a többi hangfalon meg csinálja az AV erősítő a hangot - ám akkor minek, hiszen a centeren, a surround és esetleg a back surround hangfalakon marad a gyengébb zene... :S
De persze ez csak a személyes meglátásom.
-
válasz
bajnokpityu #1424 üzenetére
Az van az én Onkyo-mra írva is, hogy 7x130W ill. 7x140W. Az van a Denon 1306-ra írva, hogy 5x110W. Ez így erősen megtévesztő, gyakorlatilag egy nevetséges wattszám verseny, mikor lesz például a centeren 110W-ra szükséged? Ja, de tudja, elvileg...
A H/K legalább ebben igyekszik következetes lenni.Ami az előerősített kimenetett illeti, ez szvsz elég speciális igény. Ha már úgy hozná a helyzet, hogy komoly sztereo rendszert akarok a házimozi mellé, akkor én biztos hogy két külön rendszert építenék.
A 2106-os Denon (újkori) árkategóriájában szvsz a 2x80W azért szerintem elég átlagos teljesítmény, de ez persze nem von le semmit a Denon qualitásából.
-
imibogyo
veterán
válasz
bajnokpityu #1387 üzenetére
Köszönöm, ez nagyon kimerítő leírás volt
Továbbra is a Wharfi felé hajlok, bár ha azt nézzük, hogy na ez csak 10-ezerrel drágább na ez csak 50-ezerrel drágább és mennyivel jobban szól, akkor vehetnék 10 milláért is rendszert, de nem ez a cél. Csak az hogy a mostani Roadstar 5.1-es "hangrendszer" után valami minőségi (és ha lehet ütős, bár ez nem szempont annyira a régi cuccom után (50 W-os mély) bármi ütős lesz) hang cuccom legyen.
Épp ezért gondoltam elsőre a 4-5000-es családra (bár nagyon szimpatikus 9.X-es sorozat is), az említett Crystal is nagyon bejön (kösz az ötletet, ezt még nem is néztem).
Bár nem tudom, hogy mekkora hangzásbeli különbség lehet egy álló (30-as) és egy polc (20-as) között, hiszen ugyanakkora a hangszóró és az árból is csak a plusz faanyagra lehet következtetni, semmi nagy elektronikai újításra vagy ilyesmi.....Igazából itt is a 40-es jön be legjobban....
Ja és az erősítő is csak ötlet (pénz) gyanánt merült fel bennem, igazából én is valami komolyabbat akarok.
Üdv. -
wmarci
senior tag
válasz
bajnokpityu #1392 üzenetére
Mennyi..nem drága (annyira)
900-1000dolcsi..[link]
de van szaküzletben is..angol vagy német -
WN31RD
addikt
válasz
bajnokpityu #1368 üzenetére
Sajnos hivatalos magyarországi disztribútor pont nincs, nem tudom, árulja-e valaki ott. Itt próbálhatsz valami számodra viszonylag könnyen megközelíthető helyet találni.
-
wmarci
senior tag
válasz
bajnokpityu #1366 üzenetére
-
wmarci
senior tag
válasz
bajnokpityu #1348 üzenetére
Milyen 120 ezer..ki mondta neked hogy ennyibe kerül, mert én nem ...a pioneer-nek tetszik a dizájnja és minőségben is jó, ezért gondoltam rá...engem mosta az érdekel hogy fognak-e menni az azonos márkán belül( itt az s-f80-ra gondolok) ,de különböző családból való hangfalakkal. a többi az ex-es sorozat..
-
válasz
bajnokpityu #1327 üzenetére
Azért egy picurit álljon meg a ló, mert az alsó kategóriás erősítők többsége azért nem 180-250, hanem 350-500W-os táppal rendelkezik, az én egyik Onkyo-m 465, a másik 485 wattossal. Az még rendben van, hogy 7x130W-ot nem fog tudni leadni, hiába van ez ráírva, de ha 70%-al számolok, akkor az 325,5 illetve 339.5 watt leadott teljesítmény...
-
dabadab
titán
válasz
bajnokpityu #1338 üzenetére
Veszel egy WAV-ot (lehetoleg jo nagyot (konkretan "A gadarai megszallott" volt a tesztanyag, de pl az Amarok is remek), egy SPDIF kimenetes gepet meg egy masik gepet, amin van SPDIF bemenet. Lejatszod, felveszed. Osszehasonlitod. Ennyi.
-
dabadab
titán
válasz
bajnokpityu #1333 üzenetére
"a digi szabványt tökéletesen tudnia kell a karesznek,ráadásul tökéletesen át kell mennie a jelnek"
A szabvany ismeretevel nincs problema, a hiba meg inkabb a kabel minosegetol fugg, de a gyakorlatban par meterig a legotvarabb tescogazdasagos coax is megteszi, azon se lesz hiba (tudom, kimertem
).
-
WN31RD
addikt
válasz
bajnokpityu #1333 üzenetére
Az S/PDIF esetében semmiféle hibajavítás nincs.
Aktív témák
Hirdetés
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Automata kávégépek
- Gitáros topic
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Háztartási gépek
- Futás, futópályák
- Google Pixel topik
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Milyen Android TV boxot vegyek?
- További aktív témák...
- SAMSUNG (QE65QN90DAT) 165CM NEO Q-LED 4K SMART PRÉMIUM ..AKCIÓ!
- SAMSUNG QE65QN95A NEO Q-LED SMART CSÚCSKATEGÓRIA TV ! AKCIÓ!
- SAMSUNG (QE65LS03TAUXXC) 165CM 4K SMART Q-LED FRAME PRÉMIUM ! AKCIÓ!
- SAMSUNG (QE75QN800B) 190CM 8K NEO Q-LED PRÉMIUM ! AKCIÓ!
- SAMSUNG (QE85QN85B) 215CM NEO-QLED SMART PRÉMIUM ! AKCIÓ!
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone Ryzen 7 9700X 32/64GB RAM RX 9070 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone i5 10600KF 16/32/64GB RAM RX 7600 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- AKCIÓ! Gigabyte H610M i5 12400F 32GB DDR4 512GB SSD Intel ARC A770 16GB Rampage SHIVA 650W
- Honor Magic5 Lite 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Intel X540-T2 dual-port 10GbE RJ45 hálózati vezérlő (10Gbit, 2 port, áfás számla, garancia)
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest