-
Mobilarena
Megkésve bár, de törve nem végre bemutatkozott az LG várva várt zászlós hajója, az LG Optimus 4X HD.
Mint azt sokan tudjuk ebben az évben kicsit döcögősen indult el az LG hadjárata, kivételesen a HTC One X került először a piacra, ezután az Samsung csatahajója a Galaxy S3, majd ezt követően az LG 4X HD. Bár a bejelentés már ez év februárjában megtörtént, ami beszámolt a készülék specifikációiról is, és elhintett 1-2 fotót is, a megjelenésre ezúttal még sokat kellett várni.
De megtörtént, bár nem úgy ahogyan azt a Samsung tette a Galaxy S3-al, aminek persze visszhangja is volt, de lényeg hogy itt van, megvoltak az első tesztek, és már kis hazánkban is kapható.
Új hozzászólás Aktív témák
-
dodicsaba
aktív tag
Rád hallgattam vásárlás ügyben.Köszi a segítséged!!! Ma a B-teltől rendeltem egy eust és meg is kaptam ahogy igérték. A teló Német - papirjai is. Teljesen korektek voltak ,kaptam ajándékba egy foliát is rá. Előttem bontották ki. Az ázsiait beszámitották igy azt otthagytam. Ajánlom őket mindenkinek.
-
tothl
addikt
Egyébként az első és a harmadik kép adja vissza jól. Ha függőlegesen tartod a telót, akkor vízszintes csíkok láthatók de csak kevert színeknél. Szerintem ilyen a kijelző. És ha nem foglalkozol vele, már nem is fogod látni.
Elég jól körbejártam a témát, egy csomó nagyított képet néztem a neten, a Samsung és a HTC hasonló felbontású kijelzői sem jobbak sőt a Samué szarabb.... -
Badboys
őstag
Ebben igazad van, de a Bladet az ára miatt vették? Volt nekem is mind kettő ZTE.Ez előtt volt SGS 2, volt 2 Alca 995 az SGS jó volt az Alca egy hulladék. Ezt meg meglátjuk szeptember eleje óta használom azért megvalva vannak anomáliák működés közben,de lehet csak az android hibái. Nem csesztetem mert nem akarok mostanában másikat venni,de idegesítő. Szerintem meg korrekt készülék kár, hogy hamar letudják.
Loituma:
Én nem használom mariskát,de egy újra inditást meg próbálhatsz. Mariskához root kell vagy a playból megvenni,de nincs bank kártyám rootolni meg nem akarok. -
ferrari1
őstag
-
ferrari1
őstag
Ezt a hibajelenséget tapasztaltam és írtam én is régebben. Nem a kódolással van a baj, mert audio cd-ről kódoltam magamnak több programmal és több bitrátával. Teljesen mindegy volt neki mivel etetem. Az is mindegy volt, hogy milyen zenelejátszót használtam ( vagy 5 félét ), mindegyiknél megvolt a hiba. Szervíz sem tudott vele mit kezdeni sajnos.
-
-
-
-
-
DJ. Ru$y
nagyúr
Láttam nyáron mikor Pécsen pakoltak egy Ducatot egy nevesebb szállítási cégnél... ott csak az számított, hogy hova megy, kicsi nagy egymásra. Borul? Kit érdekel... ami törékeny plecsnit kap az ugye majdnem 3x szállítási árral megy, azt figyelik és általában az utastérbe kerül ha befér.
-
tybsen
addikt
A telefon alapvetoen teljesen jol mukodott, nagyon gyors volt, de galaxy nexus 4.1 utan visszalepesnek ereztem a 4.0-t, nem volt annyira smooth, mint a nexus. Raadasul kerdeses a frissites is ugye - nem szeretem ezt a varakozast, folyton elojott a lassu USB tolteses dolog, az USB bemenetnel nagyon nehezen ment be a tolto, mindig be kellett igazgatni es a krom kereten minimalis kompas nyomainak kezdetet lattam (masfel hetes telefonrol beszelunk ugye). Meg eleve nem ereztem annyira ergonomikusnak, mint a nexust, nem allt kezre. Illetve hozzaszoktam az amoled-hez, nekem azok a tulszaturalt szinek jobban tetszenek.
Szoval aprosagok miatt ment el a telefon, bar nekem ezek fontosak voltak. Ettol fuggetlenul jo keszulek, foleg az ebreszto hangja nagyon tetszett
-
JulesC
tag
4 USB kábellel, régi GT540-em aljzatával és a húgom Alcatel töltőjével is ugyanaz, 2 házban is.. ez bizony csatlakozási hiba.. nem továbbit elég feszültséget a csatlakozó(telefon). Nem vaktában írtam az LG supportnak. Csak van még a telón kb. 15 órányi megnézendő cuccom.. majd ha azokkal végeztem, akkor viszem be.
-
JulesC
tag
Volt előtte másik LG Optimus 4X-em, az feltöltötte a telót filmnézés közben és játék közben is. Általában egy 2 órás film felénél már kiírta, hogy szedjem le a töltőről de ennél nem. Ez lazán lemerül youtube mellett is ha töltőre van dugva.. Vmi széria hiba lehet. De ha kell, kiveszem a régi Optimus 4X-et a dobozból lemerítem 5%-ra és elkezdek vele filmet nézni miközben töltőre van dugva ...
-
Loituma69
őstag
DEU
v10f gyári rommal 2 nap 6 órát ment a kicsike! kis net kis játék kis telefonálás kis video stb.. kb Xperia Arc is ennyit bírt lassabb procival kissebb kijelzővel! Úgy hogy gratula a gyártónak igen remek készülék született!lkasza
B-Tel Mobiltelefon webshop : magyar az egész, wifi frissítés telefonról működik, 2 év garancia magyar garancia és korrekt ár 102.000ft. 5 napja vettem. Jha és fehér -
tzsolesz
nagyúr
Igen, ez lehet kifogás. de ha azt nézzük, nem hinném, hogy egy felületet olyan nehéz lenne portolni ICS-re, vagy JB-re. A Play-ről letölthető Launcherek is ugyan így működnek. Ott miért nincs habozás? Pedig nekik is kompatilissé kell varázsolniuk majd minden telóra. vagy rosszul tudom?
-
tybsen
addikt
Galaxy Nexus-on erzekelheto volt a kulonbseg, en anno Galaxy Note 4.0.x-rol valtottam a Nexusra, pont akkor jott ra a 4.1. Sokkal simabban es gyorsabban ment, mint a Note valaha is. Az ertesitesi rendszer meg ugy az egesz jobban egyben van, mint a 4.0 eseten. Persze csak finomitas az egesz, de szerintem nagyon pozitiv a valtozas a felhasznaloi elmenyben.
Nekem az LG hozzaallasa illetve kommunikacioja nem tetszik, eleve mi ez, hogy csak Koreara vonatkozoan adnak informaciokat es ezzel beparaztatjak azokat, akik most adtak ki egy csomo penzt az aktualis modellre, amirol nincs informacio, hogy frissul-e. Viszont ha Koreaban tenyleg nincs LG4x, akkor meg ertheto, hogy nyilvan nem is frissulhet. En az egeszet egy elb*szott kommunikacios lepesnek tartom es remelem, hogy napokon belul jon a nemzetkozi frissitesi utemterv is, amiben mar szerepel a 4x is. Nem tehetik meg, hogy ne frissitsek az aktualis csucsmodellt, ez azert eleg dobbenetes lenne. Twitteren meg facebookon pedig szinten sz*rnak kommunikalni, ez is peldatlan.
-
biztos nem, mert mint mondtam az optimus lte vel is tudtam allitani. azhiszem a megjelnitesnel volt egy olyan lehtoseg hogy az allapotsavval is lehessen allitani a fenyerot.. szerintem ez a nexuson is rajta kellet hogy legyen.
probalgatom a kamerat, de meg a tabletemnel is roszabb a minosege... igaz csak lampa vilagit de szegyen a fenykepminoseg
ennel azert jobbra szamitottam, pedig en boven nemvagyok kamera guru
-
ßrainiac
addikt
Koszonom a biztato sorokat
Meglatjuk mit muvel 1-2 napig.
A kirohanasom utan pont tokveletlenul ott volt elottem a mammutos tmobil es benne kiallitva a hox, megnyomkodtam megint es hat nagyon kenyelmes fogasu minosegi telefon, de vhogy nem az igazi, es miutan kimentem es ujra kezbevettem a sajatomat, vhogy jobb volt. Nem tudom miert mert tenyleg jo az a telo es nem ilyen baromi szogletes batar cucc.
Tudom en h a szifon nem tokeletes ;P
jooker82: Irtam mar fentebb meg az elso kerdesedre hogy navigationt hasznaltam (google gyari szoftveret hivjak igy, mindig csakis ezt hasznalom minden telefonon)
Ja igen, samsungos standnal megnyomkodtam az s3-at is ahaha
Hat az a telo vhogy nem az igazi. Ugyanazt erzem lassan a samsunggal kapcsolatban mint az apple-lel...
okay, sok mindent tud meg ilyesmi, jobb picit harverileg, es jobb kepet csinal, de nem fog meg egyaltalan az sem, foleg az az ar amivel inditottak es borzaszto amoled + touchwiz kombo ami egyutt erosen latvanyrombolo
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Clair Obscur: Expedition 33 teszt
- EA Sports WRC '23
- Milyen TV-t vegyek?
- Home server / házi szerver építése
- Újabb európai vasúttársaság vált műholdas internetre
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Nyaralás topik
- Eldurvul a Nova Lake-kel az Intel-féle hibrid dizájn
- Átlépi végre az iPhone az 5000 mAh-t?
- További aktív témák...
- Samsung Galaxy s23 256GB !!! (Snapdragon Gen 2-es SOC) Cream színű gyári gari + carbon szálas tok.
- ! 1 ÉV GARANCIA ! Független Samsung Galaxy S20 FE 256GB Cloud Mint. WWW.TRUSTPHONE.HU - FLP387
- Huawei P30 Liter 128GB Kártyafüggetlen 1Év Garanciával
- Honor 400 Lite+ Honor Choice Earbuds fülhallgató, fekete, bontatlan, eladó
- Apple iPhone 8 64GB Kártyafüggetlen 1Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest