Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • F-ECT$
    titán

    Csak tipp, de Andalúzia nem jön szóba? Pl. Cádiz egy nagyon szép város, augusztusban az óceán is elég meleg lesz, és onnét kirándulni is lehet Sevilla, Ronda, Tarifa, Gibraltár, stb. irányába

    Bármi szóba jöhet még, majdnem 1 év van addig, most kezdtem a tervezést. Én már voltam Spanyolországban és Egyiptomban is, de a gyerekek még nem, szóval nekik mindkettő újdonság lenne. Észak-Afrikában meg még egyikünk sem volt.

  • Valty
    aktív tag

    Nem kell egymásnak esni, pont a különböző vélemények miatt éri meg fórumozni.

    Ár: a római repülőjegy 250k volt 4 főre oda-vissza. Ehhez képest tűnik soknak a 6-800k ár Spanyolországba. De ha ennyi, akkor ennyi, csak gondoltam ez még változhat ahogy közeledik az időpont.

    Antinal: 20-25 éve megelőzésére is szedte mindenki. Nem kellett volna? Lehet. Akkor így csinálta a többség, de ahogy írtam is, nekem ok ha már nem szükséges.

    Európa vagy Afrika: utóbbi egyes részei már tök kultúráltak, egyes részeire meg egyedül se mennék nem hogy gyerekkel. Európa azért ebből a szempontból általában kevésbé rizikós családdal.

    Napfogyatkozás: 1 hétre mennénk, ez lenne a fő program, lenne 1-2 nap városnézés is, de mellette főleg fürdés és pihenés.

    Még nyitott vagyok minden szóba jöhető országra, árban jó lenne 1.5M környékén maradni, valamennyire rugalmas.

    Csak tipp, de Andalúzia nem jön szóba? Pl. Cádiz egy nagyon szép város, augusztusban az óceán is elég meleg lesz, és onnét kirándulni is lehet Sevilla, Ronda, Tarifa, Gibraltár, stb. irányába

  • Madrid+bérautó? Bár valszleg a szállás se lesz olcsó. Én továbbra is a vörös parti resortokban nézelődnék Egyiptomban, azért akad olyan, ahol a kiccalád is jól érezheti magát :R. Szívfájdalmam, hogy Seychelles már nem esik bele, oda szívesen visszamennék.

    "Madrid+bérautó?"

    En ezt evekem at csinaltam, 5-6 ora vezetes max, de egyedul voltam es szeretek vezetni. Ma mar repulnek madridbol tovabb, nem autoztatnek ket kisgyereket orakon at. Hadd ugraljanak inkabb 3 orat es 1 ora repules, aztan csa.

  • Xarina
    aktív tag

    Nem kell egymásnak esni, pont a különböző vélemények miatt éri meg fórumozni.

    Ár: a római repülőjegy 250k volt 4 főre oda-vissza. Ehhez képest tűnik soknak a 6-800k ár Spanyolországba. De ha ennyi, akkor ennyi, csak gondoltam ez még változhat ahogy közeledik az időpont.

    Antinal: 20-25 éve megelőzésére is szedte mindenki. Nem kellett volna? Lehet. Akkor így csinálta a többség, de ahogy írtam is, nekem ok ha már nem szükséges.

    Európa vagy Afrika: utóbbi egyes részei már tök kultúráltak, egyes részeire meg egyedül se mennék nem hogy gyerekkel. Európa azért ebből a szempontból általában kevésbé rizikós családdal.

    Napfogyatkozás: 1 hétre mennénk, ez lenne a fő program, lenne 1-2 nap városnézés is, de mellette főleg fürdés és pihenés.

    Még nyitott vagyok minden szóba jöhető országra, árban jó lenne 1.5M környékén maradni, valamennyire rugalmas.

    Sajnos most is szedik megelőzésre az Antinalt, mert ezt terjesztik tévesen a neten. Múltkor a reptéren hallottam, hogy szervezett úton lévők beszélgettek, hogy napi 3x is szedték, meg hozott haza is, ha mégis később kijönne rajta a fáraó átka. Azt is el tudom képzelni, hogy sokan szándékosan terjesztik a téves információt, mert azt mondták, hogy a luxusszálló gyógyszertárjában vették 5 dollárért az amúgy 80-100 ft-ba kerülő gyógyszert. Nyilván sokan megszedik magukat rajta.
    De egy 80 ezeres magyar youtuber is azt mondta a videójában pár hónapja, hogy ők is szedték megelőzésre.
    Amúgy meg kétségkívül hatásos, ha gond van.

  • t72killer
    legenda

    Nem kell egymásnak esni, pont a különböző vélemények miatt éri meg fórumozni.

    Ár: a római repülőjegy 250k volt 4 főre oda-vissza. Ehhez képest tűnik soknak a 6-800k ár Spanyolországba. De ha ennyi, akkor ennyi, csak gondoltam ez még változhat ahogy közeledik az időpont.

    Antinal: 20-25 éve megelőzésére is szedte mindenki. Nem kellett volna? Lehet. Akkor így csinálta a többség, de ahogy írtam is, nekem ok ha már nem szükséges.

    Európa vagy Afrika: utóbbi egyes részei már tök kultúráltak, egyes részeire meg egyedül se mennék nem hogy gyerekkel. Európa azért ebből a szempontból általában kevésbé rizikós családdal.

    Napfogyatkozás: 1 hétre mennénk, ez lenne a fő program, lenne 1-2 nap városnézés is, de mellette főleg fürdés és pihenés.

    Még nyitott vagyok minden szóba jöhető országra, árban jó lenne 1.5M környékén maradni, valamennyire rugalmas.

    Madrid+bérautó? Bár valszleg a szállás se lesz olcsó. Én továbbra is a vörös parti resortokban nézelődnék Egyiptomban, azért akad olyan, ahol a kiccalád is jól érezheti magát :R. Szívfájdalmam, hogy Seychelles már nem esik bele, oda szívesen visszamennék.

  • F-ECT$
    titán

    Nem kell egymásnak esni, pont a különböző vélemények miatt éri meg fórumozni.

    Ár: a római repülőjegy 250k volt 4 főre oda-vissza. Ehhez képest tűnik soknak a 6-800k ár Spanyolországba. De ha ennyi, akkor ennyi, csak gondoltam ez még változhat ahogy közeledik az időpont.

    Antinal: 20-25 éve megelőzésére is szedte mindenki. Nem kellett volna? Lehet. Akkor így csinálta a többség, de ahogy írtam is, nekem ok ha már nem szükséges.

    Európa vagy Afrika: utóbbi egyes részei már tök kultúráltak, egyes részeire meg egyedül se mennék nem hogy gyerekkel. Európa azért ebből a szempontból általában kevésbé rizikós családdal.

    Napfogyatkozás: 1 hétre mennénk, ez lenne a fő program, lenne 1-2 nap városnézés is, de mellette főleg fürdés és pihenés.

    Még nyitott vagyok minden szóba jöhető országra, árban jó lenne 1.5M környékén maradni, valamennyire rugalmas.

  • Xarina
    aktív tag

    Pontosan egy thaiföldi, kajával kapcsolatos gyomorproblémával kezdődött az a sztori, amikor is egy ügyfelünk (egyben közvetett munkatársam) utasbiztosítási kontójára a biztosító összesen 80 M Ft-nak (igen, jól olvassátok) megfelelő összeget fizetett ki egy ottani kórháznak, 2 hónapos ellátásért, mert a gyermek a halálközeli állapotában nem volt szállítható.

    Szóval óvatosan a könnyelmű kijelentésekkel, mert szó szerint életek múlhatnak rajta.

    Látom át jött mindenkinek a lényeg. Ki lehet ragadni egyes mondatokat a szövegkörnyezetből és abba beleállni. Nem állítottam olyat, hogy senki ne menjen orvoshoz ha beteg. Az adott hozzászólás egy válasz volt egy felnőtt embernek, aki egyedül indulna Thaiföldre és a hasmenés megelőzésére extra erős gyomorfertőtlenítőt ajánlgattak neki megelőzésre, ami igaz, hogy kinyírja a baktériumokat a szervezetből, de a jó baktériumakat is elpusztítja már egy tabletta. Megelőzésre nem jó semennyire, viszont komoly antibiotikumrezisztenciát okoz. Erre írtam, hogy kérjen a patikában helyi szert, ott tudni fogják, mi az ami kell az adott problémára. A szigeteken meg jóval gyorsabb találni egy patikát (nem a seven eleven kínálatát), amiből sok van, mint egy orvost. Ha olyanok a tünetek, úgy is hívnak/továbbirányítanak egy orvoshoz.

  • TCr
    veterán

    Előtte Thaiföldről meg gyomorproblémákról volt szó, arra írtam. Hol kapsz te ott halálos vírust ételtől? Értelemszerűen nem perforált vakbélre meg gyereknek 40 fokos lázra értettem.

    Pontosan egy thaiföldi, kajával kapcsolatos gyomorproblémával kezdődött az a sztori, amikor is egy ügyfelünk (egyben közvetett munkatársam) utasbiztosítási kontójára a biztosító összesen 80 M Ft-nak (igen, jól olvassátok) megfelelő összeget fizetett ki egy ottani kórháznak, 2 hónapos ellátásért, mert a gyermek a halálközeli állapotában nem volt szállítható.

    Szóval óvatosan a könnyelmű kijelentésekkel, mert szó szerint életek múlhatnak rajta.

  • AMD Power
    titán

    Egyiptomba mennyire éri meg utazási irodával menni? Ugye ott nem annyira egyszerű a hotelig se eljutni, meg a látnivalókat se biztos, hogy egyedül közelítenéd meg. Persze ha van 10-20% felára az utazási irodás árnak, akkor meggondolja az ember.

    Tök random most rákerestem egy 5* szállodára, ez így elsőre szimpatikusnak tűnik, és az ára se annyira vészes. (Sőt olcsóbbanak tűnik mintha a hotel oldalán foglalnám a szobát.) Persze sosem hallottam még erről az utazási irodáról. (Tripadvisor oldala.)

    Sógornőm 3 havonta mennek ki búvárkodni. Most már lassan 10 éve. Ő amiket mond az alapján megéri. Nagyon olcsón járnak ki.

    Tegnap mentek ki megint , ha jól tudom 2 hétre.

  • Xarina
    aktív tag

    ha arról van szó, akár itt a 1st world jukéjben is kaphatok halálos patogént kajától, az országban évente 180 ember dobja fel a bakancsot/kerül zsákba/úszik át a másvilágra ételmérgezéstől. szóval ja, ha rotton vagyok, akkor nem hiszem, hogy 10-20 dodónyi összegen fogok vacillálni, nem lettem skót :DDD

    Nyilván thaioknál is halnak meg ételmérgezésben, de azért a 30 millió turistából elég kicsi az esély erre, nem kellene ezzel riogatni valakit, aki oda készül.

  • t72killer
    legenda

    Előtte Thaiföldről meg gyomorproblémákról volt szó, arra írtam. Hol kapsz te ott halálos vírust ételtől? Értelemszerűen nem perforált vakbélre meg gyereknek 40 fokos lázra értettem.

    ha arról van szó, akár itt a 1st world jukéjben is kaphatok halálos patogént kajától, az országban évente 180 ember dobja fel a bakancsot/kerül zsákba/úszik át a másvilágra ételmérgezéstől. szóval ja, ha rotton vagyok, akkor nem hiszem, hogy 10-20 dodónyi összegen fogok vacillálni, nem lettem skót :DDD

  • Xarina
    aktív tag

    Az eredeti kerdezo pedig ket kisgyerekkel akart napfogyatkozast nezni, gondoltam megprobalom visszaterelni a temat, mert mar neki is felmerult gyakorlatilag minden, hogy tobbe-kevesbe elmaradott orszagokban hogyan vergodjon arkon-bokron keresztul valahova, ahol latszik amit keres, ami valoszinuleg valid opcio kalandvagyo felnotteknek, de nem opcio kisgyerekeseknek.

    Szerinted mi a különbség ha Európában bérelsz kocsit, ülsz buszra/vonatra vagy Marokkóban, ahol ugyanúgy normális menetrend van? Mitől lenne nehezebb 2 gyerekkel? Pont a napfogyatkozás miatt lett neki ajánlva, mert ott 4x annyi ideig tart. Másrészről meg spanyolt drágának találta, ez meg kevés pénzből is kivitelezhető.

  • Előtte Thaiföldről meg gyomorproblémákról volt szó, arra írtam. Hol kapsz te ott halálos vírust ételtől? Értelemszerűen nem perforált vakbélre meg gyereknek 40 fokos lázra értettem.

    Az eredeti kerdezo pedig ket kisgyerekkel akart napfogyatkozast nezni, gondoltam megprobalom visszaterelni a temat, mert mar neki is felmerult gyakorlatilag minden, hogy tobbe-kevesbe elmaradott orszagokban hogyan vergodjon arkon-bokron keresztul valahova, ahol latszik amit keres, ami valoszinuleg valid opcio kalandvagyo felnotteknek, de nem opcio kisgyerekeseknek.

  • Xarina
    aktív tag

    "Ha nem halálos bajod van, teljesen felesleges az orvos."

    Na de azt, hogy halalos-e vagy sem epp az orvos mondja meg, nem? Legalabbis amikor par eve a masfel evesemmel egyszerre beszivtunk valami virust es a karibi szigetvilag kozepen ott doglottunk 40 fokos lazzal, akkor azert jol esett, hogy UK koronagyarmat volt a sziget, rendes korhazzal, europai sztenderdekkel (takaritasra es felszereltsegre) es az orvos meg tudott vizsgalni. Magam miatt nem is olyan erdekes, bar en is eleg cefetul voltam, de a masfel evest 40 fokos lazzal ket nap utan azert ne mar gyogyszertarba kelljen vinni, na. Igen csak jol jott, hogy nulla koltsegre megvizsgaltak, mintakat vettek, laboroztak es par oran belul kiderult, hogy nem hal meg senki.

    Tekintettel arra, hogy 40 fokos lazbol nalunk volt mar 'kialudta magabol es kesz' esettol a gyerekintenzivig minden, szerintem ne te dontsd el, hogy mi halalos es mi nem.

    Előtte Thaiföldről meg gyomorproblémákról volt szó, arra írtam. Hol kapsz te ott halálos vírust ételtől? Értelemszerűen nem perforált vakbélre meg gyereknek 40 fokos lázra értettem.

  • Ha nem halálos bajod van, teljesen felesleges az orvos. A patikusok is eléggé képben vannak, az orvos csak levesz 10-20 dollárral. Patika meg olyan, mint nálunk. Szinte minden sarkon van 1 (vagy több).

    "Ha nem halálos bajod van, teljesen felesleges az orvos."

    Na de azt, hogy halalos-e vagy sem epp az orvos mondja meg, nem? Legalabbis amikor par eve a masfel evesemmel egyszerre beszivtunk valami virust es a karibi szigetvilag kozepen ott doglottunk 40 fokos lazzal, akkor azert jol esett, hogy UK koronagyarmat volt a sziget, rendes korhazzal, europai sztenderdekkel (takaritasra es felszereltsegre) es az orvos meg tudott vizsgalni. Magam miatt nem is olyan erdekes, bar en is eleg cefetul voltam, de a masfel evest 40 fokos lazzal ket nap utan azert ne mar gyogyszertarba kelljen vinni, na. Igen csak jol jott, hogy nulla koltsegre megvizsgaltak, mintakat vettek, laboroztak es par oran belul kiderult, hogy nem hal meg senki.

    Tekintettel arra, hogy 40 fokos lazbol nalunk volt mar 'kialudta magabol es kesz' esettol a gyerekintenzivig minden, szerintem ne te dontsd el, hogy mi halalos es mi nem.

  • Néztem a napfogyatkozás körül repjegyet 4 főre Spanyolországba (2027.08.02 körül) és 600-800e Ft-os ajánlatokat kaptam. Annak fényében, hogy Rómába 250e Ft-ért mentünk oda-vissza 4-en, ez egy kicsit soknak tűnik. Lesz ez olcsóbb, vagy ez ilyen drágább utazás lesz?

    A napfogyatkozás máshonnan is látható lesz (Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia, Egyiptom), de a kisebb gyerek 4 éves, ezért gondoltam jobb lenne Európán belül maradni.

    "napfogyatkozás körül repjegyet 4 főre Spanyolországba [...] egy kicsit soknak tűnik"

    Ahhoz kepest, hogy odautazol megnezni valamit, aminek eppen az a lenyege, hogy ne nezd meg (ne nezz bele), valoban soknak tunik.

    Lehet, hogy valami afrikai faluban ket perccel tovabb tart, de szerintem en is megmaradnek Spanyolorszagban. Mar megneztem egyszer de nem emlekszem, de Malagatol delre kb barmi jatszik. En lehet megneznem Gibraltaron mi latszik es szerintem azt valasztanam: letaboroznek valahol hasonlo kornyeken, elveznem a nyaralast es csinalnek egy day tripet GIbraltarba - most mar ugy sincs hatar, siman at lehet kolbaszolni utlevel nelkul is. Ennek az elonye, hogy viszonylag sok lehetoseget rejt magaban az utazas: lehet repulni Malagaba, Gibraltarra, de akar Jerez is opcio lehet. Lehetne persze Tangier is, de nem kotelezo afrikat labbal erinteni.

    Normal esetben ereznem a kihivast egy ilyen ut megszervezeseben es mi is elgondolkodtunk a par hettel ez elotti reszleges napfogyatkozasnal amit a jatszoterrol neztunk, de:

    - augusztus, spanyolorszag -> kosz, de kosz nem, nekunk ez inkabb teli, vagy tavaszi-oszi uticel, nyaron mashol is jo ido van
    - tenylegesen azert odamenni, hogy lassunk valamit aminek a lenyege, hogy ne nezz oda, nem poen
    - tuti sokan lesznek, spanyolorszag teljesen elerheto a kontinensen barhonnan, egeszen biztosan mindenki odamegy ezt megnezni
    - nalunk a nagyobbik negy, nemsokara ot, kulonosebben nem mozgatta meg a dolog, sokkal jobban elvezte, hogy a jatszoteren jatszott, mint a napfogyatkozas, a kisebbiket (ketto) megannyira sem, szoval miattuk mi nem mennenk, mi meg lattunk mar teljes napfogyatkozast

    A tomeggel nem elsosorban az a bajom, hogy tomegben kene napfogyatkozast nezni, mert kb oda mesz ahova akarsz, a puszta kozepen egyedul is nezheted. Hanem az, hogy az infrastrukturat terhelik le: nem marad normalis auto a berlocegeknel, sem szallas, az ettermek is megtelnek, nagyobb forgalom -> dugo, peldaul a repterre menet, vagy onnan jovet ahol koncentralodik a sok napfogyatkozast nezo turista. Kisgyerekkel szerintem ezek szamitanak, mert a komfortfokozatot csokkentik.

  • Xarina
    aktív tag

    Egyiptomba mennyire éri meg utazási irodával menni? Ugye ott nem annyira egyszerű a hotelig se eljutni, meg a látnivalókat se biztos, hogy egyedül közelítenéd meg. Persze ha van 10-20% felára az utazási irodás árnak, akkor meggondolja az ember.

    Tök random most rákerestem egy 5* szállodára, ez így elsőre szimpatikusnak tűnik, és az ára se annyira vészes. (Sőt olcsóbbanak tűnik mintha a hotel oldalán foglalnám a szobát.) Persze sosem hallottam még erről az utazási irodáról. (Tripadvisor oldala.)

    Miért lenne nehéz bárhová eljutni Egyiptomban? A kis mikróbuszos iránytaxikkal 5-10 fontért (ami most 30-60 ft) a reptérről be lehet jutni a belvárosba. A tengerpart nagy részén mindenhol végigmennek, így ki is tudnak rakni a szállás mellett. Egyedül Cairo Sphinx-ről macerásabb, mert 60 km-re van kint a sivatagban és a kisbuszok arra már tele vannak jobbára a város irányába. De a reptérre menet csak be kell szállni egy buszba Sadat City felé és szólni, hogy rakjanak ki a reptér mellett. De az uber ott is elvisz kb. 2000 ft-ért a belvárosi szállodáig (piramisokig jóval olcsóbb).
    Látnivaló sincs olyan, ahol nem járnak. Sok helyeken meg ott a helyi buszhálózat is meg a tuk-tuk vagy a taxi és az uber is. Városok között meg a rengeteg busztársaság, tele van már 24 személyes luxusbuszokkal mindegyik. Egy Cairo- Sharm vagy Cairo Hurghada 250 font-tól volt májusban 600-700 km-re. Egyedul Assuanba drágább eljutni, ami 300 km-re 500 fontnál kezdődik, mert ki van adva a buszosoknak, hogy ne vigyenek turistát, hogy rákényszerítsék őket a méregdrága vonatra.
    Repjegyek wizznél gyakran vannak 16ezertől irányonként. Szállás meg van dögivel mindenféle árkategóriában és ott is terjednek a magánszállások nagy mértékben.

  • F-ECT$
    titán

    Egyiptomba mennyire éri meg utazási irodával menni? Ugye ott nem annyira egyszerű a hotelig se eljutni, meg a látnivalókat se biztos, hogy egyedül közelítenéd meg. Persze ha van 10-20% felára az utazási irodás árnak, akkor meggondolja az ember.

    Tök random most rákerestem egy 5* szállodára, ez így elsőre szimpatikusnak tűnik, és az ára se annyira vészes. (Sőt olcsóbbanak tűnik mintha a hotel oldalán foglalnám a szobát.) Persze sosem hallottam még erről az utazási irodáról. (Tripadvisor oldala.)

  • Xarina
    aktív tag

    :R. Meglássuk Kood-on hol van nyitva patika, de orvos valóban van a szigeten.

    Ha nem halálos bajod van, teljesen felesleges az orvos. A patikusok is eléggé képben vannak, az orvos csak levesz 10-20 dollárral. Patika meg olyan, mint nálunk. Szinte minden sarkon van 1 (vagy több).

  • Xarina
    aktív tag

    Ez a 2000-es évek eleje. Mentünk többször is csoporttal, az emberek 80%-a általában szedte. Nem teljes adagot szedtünk hanem csak 1 szemet. Lehet hogy placebo vagy szerencse volt de a gyógyszeresek közül senki se fosott, aki meg nem szedte ott azért akadt 1-1 eset. Ma már lehet nem kell, nem tudom.

    Én is 26 éve járok rendszeresen Egyiptomba. Már akkor is ajánlották az antinalt (vagy más idióta a házipálinkára esküdött). Az fel sem merült senkiben, hogy az nélkül sem lett volna bajuk. Pont a sokcsillagos helyeken lehet elkapni a hasmenést, ahol 50-60 kajából összezabálnak mindent az emberek. Meg eleve a nagy melegben is gyorsan romlik a kaja és azért jócskán újra vannak hasznosítva az ilyen helyeken.
    Egy helyi étteremben vagy utcai árusnál nagyon kicsi az esély arra, hgy elkapj valamit.
    Én vagy akik velem jöttek már még soha nem kaptak el semmit, pedig jópár ember megfordult már velem Egyiptomban, pedig mi soha nem szedtünk semmit, igaz kerüljük jó messzire a resortokat.
    Az antinal tényleg hatásos, de csak akkor szabad szedni, ha már gond van. Megelőzésre nemhogy felesleges, de teljesen tönkreteszi a bélflórát.

  • t72killer
    legenda

    Antinal az Egyiptomban van. Thaiföldre aztán meg végképp nem kell semmi. De ha valami bajod van, akkor is inkább menj be egy helyi patikába, majd ott adnak valamit.

    :R. Meglássuk Kood-on hol van nyitva patika, de orvos valóban van a szigeten.

  • Xarina
    aktív tag

    Semmit nem befolyásol. Már a migránsválság előtt is ugyanilyen volt a statisztika (a legmagasabb lakosságarányú stat idén). Azt meg nyilván nem engedik a média szintjén, cenzúrázzák, hogy milyen elkövető volt. Ugyanez megy máshol is.

    2022 óta a bűnözői statisztikák ott a legmagasabbak.. sőt talán még előtte is. Családomat, gyerekeket oldalbordát biztos nem vinnék oda, még ha én be is vállalnám egymagam.

    Statisztikák soha nem a valóságot tükrözik. Biztos vannak zsebtolvajok (de még statisztikailag is biztos hogy kevesebb, mint pl Barcelonában a Ramblán) még más dolgok, de a turisták és helyi lakosok elleni erőszakos cselekmények nagyon ritkák.
    Azért ne terjesszünk már rémhíreket, hogy Ceuta veszélyes lenne. Gondolom nem voltál még, ha ilyen hülyeségeket írsz. Én már voltam többször családdal együtt is, legutóbb tavaly májusban. És mi nem a közvetlen busszal megyünk, ami átmegy rögtön a várfalon belülre, hanem csak a határig és úgy sétálunk át. Semmiféle migránhordák nincsenek, nem hogy még veszélyesek is lennének.

  • Soulfly842
    addikt

    A migránsválságot a marrokói kormány szervezte figyelemfelhívásnak, miután a spanyol kormány katonai eggyüttműködésbe akar kezdeni Algériával. Szervezetten lerohanták Ceutát, majd pár óra alatt vissza is tértek Marokkóba.
    Sem előtte, sem azóta nem veszélyes Ceuta, ahogy akkor sem volt az. Nyilván a migránsok megkeserítik az ott élők életét valamennyire, de ezért nem olyan vészes ott sem a helyzet. Turisták elleni rablásról vagy más bűncselekmények meg semennyire nem jellemzők nem csak ott, de a környéken sem.

    Semmit nem befolyásol. Már a migránsválság előtt is ugyanilyen volt a statisztika (a legmagasabb lakosságarányú stat idén). Azt meg nyilván nem engedik a média szintjén, cenzúrázzák, hogy milyen elkövető volt. Ugyanez megy máshol is.

    2022 óta a bűnözői statisztikák ott a legmagasabbak.. sőt talán még előtte is. Családomat, gyerekeket oldalbordát biztos nem vinnék oda, még ha én be is vállalnám egymagam.

  • F-ECT$
    titán

    Az antinal gyomorfertőtlenítő, de azt csak akkor szabad szedni, ha már bekaptál valami virust. Teljesen tönkreteszi a bélrendszert, ha naponta szeded.
    Amúgy meg szerintem a 4-5 csillagos szállodákban jobban össze lehet szedni valamit, mint az utcai kajásoknál vagy ott, ahol a helyiek esznek.

    Ez a 2000-es évek eleje. Mentünk többször is csoporttal, az emberek 80%-a általában szedte. Nem teljes adagot szedtünk hanem csak 1 szemet. Lehet hogy placebo vagy szerencse volt de a gyógyszeresek közül senki se fosott, aki meg nem szedte ott azért akadt 1-1 eset. Ma már lehet nem kell, nem tudom.

  • Xarina
    aktív tag

    Ezeknek kicsit utánanézek azért a Thaiföld-hátsó túra előtt, bár ott sem terveztem nyers patkányhúst enni...

    Antinal az Egyiptomban van. Thaiföldre aztán meg végképp nem kell semmi. De ha valami bajod van, akkor is inkább menj be egy helyi patikába, majd ott adnak valamit.

  • Xarina
    aktív tag

    Ceutai migránsválság után én nem vinnék el két gyereket oda most is a teljes lakossághoz viszonyítva, kb tizede annyian maradtak ott még... egy-egy intenzívebb hullám éppen elég, hogy tönkre menjen ott minden.

    Persze, ez csak az én szubjektív véleményem.

    Elítéltek és bűncselekmények aránya (lakosságarányosan) Ceutában és Melilla -ban a legmagasabb Spanyolország egészét nézve.

    A migránsválságot a marrokói kormány szervezte figyelemfelhívásnak, miután a spanyol kormány katonai eggyüttműködésbe akar kezdeni Algériával. Szervezetten lerohanták Ceutát, majd pár óra alatt vissza is tértek Marokkóba.
    Sem előtte, sem azóta nem veszélyes Ceuta, ahogy akkor sem volt az. Nyilván a migránsok megkeserítik az ott élők életét valamennyire, de ezért nem olyan vészes ott sem a helyzet. Turisták elleni rablásról vagy más bűncselekmények meg semennyire nem jellemzők nem csak ott, de a környéken sem.

  • t72killer
    legenda

    Az antinal gyomorfertőtlenítő, de azt csak akkor szabad szedni, ha már bekaptál valami virust. Teljesen tönkreteszi a bélrendszert, ha naponta szeded.
    Amúgy meg szerintem a 4-5 csillagos szállodákban jobban össze lehet szedni valamit, mint az utcai kajásoknál vagy ott, ahol a helyiek esznek.

    Ezeknek kicsit utánanézek azért a Thaiföld-hátsó túra előtt, bár ott sem terveztem nyers patkányhúst enni...

  • Xarina
    aktív tag

    Antinal volt a neve, napi 1 tabletta volt az adag asszem.

    Még az is lehet hogy nézek valami 4-5*-os szállodát valamelyik afrikai országban és elengedem Spanyolországot.

    Az antinal gyomorfertőtlenítő, de azt csak akkor szabad szedni, ha már bekaptál valami virust. Teljesen tönkreteszi a bélrendszert, ha naponta szeded.
    Amúgy meg szerintem a 4-5 csillagos szállodákban jobban össze lehet szedni valamit, mint az utcai kajásoknál vagy ott, ahol a helyiek esznek.

  • F-ECT$
    titán

    Nem tudom mit szedtél, én abszolút semmit és a táborlakóknál sem figyeltem meg, hogy bárki tablettázgatott volna/bármire panaszkodott volna. 2012-15 között jártam ott, eléggé vidéki rész azért, Marsa Alamtól kellett még kocsival vagy másfél órát menni déli irányba.
    Mondjuk az is igaz, hogy Marsába nem feltétlen lesz egyszerű repjegyet találni.

    Antinal volt a neve, napi 1 tabletta volt az adag asszem.

    Még az is lehet hogy nézek valami 4-5*-os szállodát valamelyik afrikai országban és elengedem Spanyolországot.

  • t72killer
    legenda

    Ceutai migránsválság után én nem vinnék el két gyereket oda most is a teljes lakossághoz viszonyítva, kb tizede annyian maradtak ott még... egy-egy intenzívebb hullám éppen elég, hogy tönkre menjen ott minden.

    Persze, ez csak az én szubjektív véleményem.

    Elítéltek és bűncselekmények aránya (lakosságarányosan) Ceutában és Melilla -ban a legmagasabb Spanyolország egészét nézve.

    Sztem a szomszédos Marokkóban egy rendben tartott resortban jobb dolgod van, mint az "európai" Ceutában... Ha épp beüt egy migránsbuli mint idén, akkor pont a határ környéke a legneccesebb.

  • t72killer
    legenda

    Neeem, ez már 4 főre értendő. Persze Róma közelebb van, így érthető, hogy olcsóbb. Olyan 3-400e körüli összeggel (/4 fő) ki lennék békülve, de majd még nézegetem.

    Ez a gyógyszer téma nem tudom, hogy mennyire aktulis még, én anno mindig szedtem, amikor Egyiptomban voltam.

    Nem tudom mit szedtél, én abszolút semmit és a táborlakóknál sem figyeltem meg, hogy bárki tablettázgatott volna/bármire panaszkodott volna. 2012-15 között jártam ott, eléggé vidéki rész azért, Marsa Alamtól kellett még kocsival vagy másfél órát menni déli irányba.
    Mondjuk az is igaz, hogy Marsába nem feltétlen lesz egyszerű repjegyet találni.

  • Soulfly842
    addikt

    Köszi a részletes ajánlást, pár megjegyzés, plusz infó:

    Luxor 6 perc 22 másodperc teljesség, de augusztusban nem biztos, hogy ott akarok lenni :)

    Ceuta jó középútnak tűnik, valami közeli reptérre kellene eljutni és onnan már olcsón és viszonlag gyorsan át lehet érni.

    Nálunk 2 gyerekkel azért erősen előtérbe került a kényelem. Ez a napokig utazzunk álljunk meg itt-ott egy totál ismeretlen helyen nagyon nem a mi stílusunk. (Amíg egyedül voltam, meg amíg ketten voltunk csak az asszonnyal, addig simán bevállaltunk ilyeneket, most pár évig nem fogunk. Majd ha nagyobbak lesznek a lányok.)

    Nézelődök még, figyelem az árakat.

    Ceutai migránsválság után én nem vinnék el két gyereket oda most is a teljes lakossághoz viszonyítva, kb tizede annyian maradtak ott még... egy-egy intenzívebb hullám éppen elég, hogy tönkre menjen ott minden.

    Persze, ez csak az én szubjektív véleményem.

    Elítéltek és bűncselekmények aránya (lakosságarányosan) Ceutában és Melilla -ban a legmagasabb Spanyolország egészét nézve.

  • Xarina
    aktív tag

    Köszi a részletes ajánlást, pár megjegyzés, plusz infó:

    Luxor 6 perc 22 másodperc teljesség, de augusztusban nem biztos, hogy ott akarok lenni :)

    Ceuta jó középútnak tűnik, valami közeli reptérre kellene eljutni és onnan már olcsón és viszonlag gyorsan át lehet érni.

    Nálunk 2 gyerekkel azért erősen előtérbe került a kényelem. Ez a napokig utazzunk álljunk meg itt-ott egy totál ismeretlen helyen nagyon nem a mi stílusunk. (Amíg egyedül voltam, meg amíg ketten voltunk csak az asszonnyal, addig simán bevállaltunk ilyeneket, most pár évig nem fogunk. Majd ha nagyobbak lesznek a lányok.)

    Nézelődök még, figyelem az árakat.

    Közeli reptér csak átszállással lesz. Spanyolból megy komp is, de oda sem lehet közvetlen eljutni. Illetve nem is éri meg Ceutába kompozni, sokkal jobb és több a lehetőség Tanger Med-be, az már elég közel is van Ceutához.

  • F-ECT$
    titán

    De mi a fenéért kéne egyben lenyomni? Mondjuk az óceánparton kissé kerülő, de rengeteg érdekes helyen meg lehet állni (ez igaz bármely más irányban is). Amellett van vonat Marakeshből Tangerbe, ami viszonylag hosszú út, de azt sem kell egyben megtenni. Van éjszakai járat is, este indul, reggelre ott van. Pár éve megszüntették a hálókocsis részt, de van 4 személyes fülke, kibérelheted a családnak az egészet.
    De ha jó átszállással menni, akkor repülhetsz egyből Tangerbe. Olasz, Francia, Spanyol helyekről az is nagyon olcsó általában még nyáron is. Tangerből meg bármikor át lehet menni Tetouanba (ott nem tudok olyan szállást, amit ajánlanék kisgyerekkel, amúgy jó hely az is), onnan meg megy közvetlen busz óránként Ceutába. Filléres tétel az egész.
    Viszont az is biztos, hogy nem most fogod megkapni a legolcsóbb jegyetet, hanem pár hónappal utazás előtt.
    Ha én a napfogyatkozást szeretném látni, nem is gondolkodnék máson csak Észak-Afrikán. A spanyol partvonalról alig másfél percig lesz látható, Ibizáról már több, mint 2 percig, ezzel szemben Ceutából meg több, mint 4 percig. De Egyiptom még jobb ebből a szempontból, Luxorból több, mint 6 percig tart, de oda jóval drágább lesz a repjegy és vízum is kell.

    Köszi a részletes ajánlást, pár megjegyzés, plusz infó:

    Luxor 6 perc 22 másodperc teljesség, de augusztusban nem biztos, hogy ott akarok lenni :)

    Ceuta jó középútnak tűnik, valami közeli reptérre kellene eljutni és onnan már olcsón és viszonlag gyorsan át lehet érni.

    Nálunk 2 gyerekkel azért erősen előtérbe került a kényelem. Ez a napokig utazzunk álljunk meg itt-ott egy totál ismeretlen helyen nagyon nem a mi stílusunk. (Amíg egyedül voltam, meg amíg ketten voltunk csak az asszonnyal, addig simán bevállaltunk ilyeneket, most pár évig nem fogunk. Majd ha nagyobbak lesznek a lányok.)

    Nézelődök még, figyelem az árakat.

  • Xarina
    aktív tag

    Marrákes-t megnézem, köszi. Viszont a 7.5 órás autókázás Ceutába azért kicsit el is tántorít ettől az ötlettől. Pár órát elvan a gyerek, de ez azért egy felnőttnek is sok már.

    De mi a fenéért kéne egyben lenyomni? Mondjuk az óceánparton kissé kerülő, de rengeteg érdekes helyen meg lehet állni (ez igaz bármely más irányban is). Amellett van vonat Marakeshből Tangerbe, ami viszonylag hosszú út, de azt sem kell egyben megtenni. Van éjszakai járat is, este indul, reggelre ott van. Pár éve megszüntették a hálókocsis részt, de van 4 személyes fülke, kibérelheted a családnak az egészet.
    De ha jó átszállással menni, akkor repülhetsz egyből Tangerbe. Olasz, Francia, Spanyol helyekről az is nagyon olcsó általában még nyáron is. Tangerből meg bármikor át lehet menni Tetouanba (ott nem tudok olyan szállást, amit ajánlanék kisgyerekkel, amúgy jó hely az is), onnan meg megy közvetlen busz óránként Ceutába. Filléres tétel az egész.
    Viszont az is biztos, hogy nem most fogod megkapni a legolcsóbb jegyetet, hanem pár hónappal utazás előtt.
    Ha én a napfogyatkozást szeretném látni, nem is gondolkodnék máson csak Észak-Afrikán. A spanyol partvonalról alig másfél percig lesz látható, Ibizáról már több, mint 2 percig, ezzel szemben Ceutából meg több, mint 4 percig. De Egyiptom még jobb ebből a szempontból, Luxorból több, mint 6 percig tart, de oda jóval drágább lesz a repjegy és vízum is kell.

  • F-ECT$
    titán

    A napfogyatkozás legjobban Ceutából lesz látható, ami ugyan Európa, de Afrikában van. Idén egész nyáron 7ezer ft-ért is rengeteg jegy volt Marrakeshbe irányonként, onnan meg aprópénzért el tudsz jutni oda. Szállás is nagyon olcsó a környéken.

    Marrákes-t megnézem, köszi. Viszont a 7.5 órás autókázás Ceutába azért kicsit el is tántorít ettől az ötlettől. Pár órát elvan a gyerek, de ez azért egy felnőttnek is sok már.

  • F-ECT$
    titán

    A vörös parti resortokban egészen biztos nem kell alaphangon gyógyszert szedni. Tudom anektotikus példa, nekem semmi bajom nem volt a kajával - csak annyi, hogy a 2. kéthetes látogatásom idején baromi unalmas volt mindig csirkés dolgokat enni.

    Ekkora összeggel (ez per fő :Y?!) már tolnám a naptárat és a következő, Ausztrál fogyatkozás helyszínét nézegetném, ha szeretnétek ilyet látni.

    Neeem, ez már 4 főre értendő. Persze Róma közelebb van, így érthető, hogy olcsóbb. Olyan 3-400e körüli összeggel (/4 fő) ki lennék békülve, de majd még nézegetem.

    Ez a gyógyszer téma nem tudom, hogy mennyire aktulis még, én anno mindig szedtem, amikor Egyiptomban voltam.

  • t72killer
    legenda

    Csak én vagyok búvár, szóval ez a szempont eléggé háttérbe szorult mostanában :( . A 4 évessel nem mennék egyelőre olyan helyre, ahol gyógyszert kell szedni és akkor talán nem szedsz össze fosós-hányós vírust.

    A vörös parti resortokban egészen biztos nem kell alaphangon gyógyszert szedni. Tudom anektotikus példa, nekem semmi bajom nem volt a kajával - csak annyi, hogy a 2. kéthetes látogatásom idején baromi unalmas volt mindig csirkés dolgokat enni.

    Ekkora összeggel (ez per fő :Y?!) már tolnám a naptárat és a következő, Ausztrál fogyatkozás helyszínét nézegetném, ha szeretnétek ilyet látni.

  • Xarina
    aktív tag

    Néztem a napfogyatkozás körül repjegyet 4 főre Spanyolországba (2027.08.02 körül) és 600-800e Ft-os ajánlatokat kaptam. Annak fényében, hogy Rómába 250e Ft-ért mentünk oda-vissza 4-en, ez egy kicsit soknak tűnik. Lesz ez olcsóbb, vagy ez ilyen drágább utazás lesz?

    A napfogyatkozás máshonnan is látható lesz (Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia, Egyiptom), de a kisebb gyerek 4 éves, ezért gondoltam jobb lenne Európán belül maradni.

    A napfogyatkozás legjobban Ceutából lesz látható, ami ugyan Európa, de Afrikában van. Idén egész nyáron 7ezer ft-ért is rengeteg jegy volt Marrakeshbe irányonként, onnan meg aprópénzért el tudsz jutni oda. Szállás is nagyon olcsó a környéken.

  • F-ECT$
    titán

    Megint kaszálnak akkor, én Spanyolországot a zsebeshordák miatt leírtam - főleg napfogyatkozás-ügyben, amikor ugye definíció szerint ott lapul a 3-4e EUR-s amatőrcsillagász-fotóscucc a kocsi csomagtartójában - alkalmi strandoláskor cseppet macerás lenne magamra kötni a komplett távcsövet állványostul...

    Egyiptom esetleg játszhat, az idei magyar hőhullámoknál a Vörös tenger partvidéke se igazán melegebb. Jól rémlik, hogy ti búvárkodtok? A Wadi Lahami bázis pont a totalitás sávjában van és frankó merülőhelyeik vannak. Persze jogos, ki kell találni, hogy a 4éves kis családtag mit csinál :)). Amikor legutoljára ott merültem (10+éve :( :() voltak gyerekes családok.

    Csak én vagyok búvár, szóval ez a szempont eléggé háttérbe szorult mostanában :( . A 4 évessel nem mennék egyelőre olyan helyre, ahol gyógyszert kell szedni és akkor talán nem szedsz össze fosós-hányós vírust.

  • t72killer
    legenda

    Néztem a napfogyatkozás körül repjegyet 4 főre Spanyolországba (2027.08.02 körül) és 600-800e Ft-os ajánlatokat kaptam. Annak fényében, hogy Rómába 250e Ft-ért mentünk oda-vissza 4-en, ez egy kicsit soknak tűnik. Lesz ez olcsóbb, vagy ez ilyen drágább utazás lesz?

    A napfogyatkozás máshonnan is látható lesz (Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia, Egyiptom), de a kisebb gyerek 4 éves, ezért gondoltam jobb lenne Európán belül maradni.

    Megint kaszálnak akkor, én Spanyolországot a zsebeshordák miatt leírtam - főleg napfogyatkozás-ügyben, amikor ugye definíció szerint ott lapul a 3-4e EUR-s amatőrcsillagász-fotóscucc a kocsi csomagtartójában - alkalmi strandoláskor cseppet macerás lenne magamra kötni a komplett távcsövet állványostul...

    Egyiptom esetleg játszhat, az idei magyar hőhullámoknál a Vörös tenger partvidéke se igazán melegebb. Jól rémlik, hogy ti búvárkodtok? A Wadi Lahami bázis pont a totalitás sávjában van és frankó merülőhelyeik vannak. Persze jogos, ki kell találni, hogy a 4éves kis családtag mit csinál :)). Amikor legutoljára ott merültem (10+éve :( :() voltak gyerekes családok.

  • F-ECT$
    titán

    Néztem a napfogyatkozás körül repjegyet 4 főre Spanyolországba (2027.08.02 körül) és 600-800e Ft-os ajánlatokat kaptam. Annak fényében, hogy Rómába 250e Ft-ért mentünk oda-vissza 4-en, ez egy kicsit soknak tűnik. Lesz ez olcsóbb, vagy ez ilyen drágább utazás lesz?

    A napfogyatkozás máshonnan is látható lesz (Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia, Egyiptom), de a kisebb gyerek 4 éves, ezért gondoltam jobb lenne Európán belül maradni.

  • t72killer
    legenda

    Ha van kis idő átszálláskor, akkor a Klook.com-on tudsz elég olcsón 7 vagy 10 napos turista SIM-kártyát rendelni:
    [link]
    [link]
    BKK-n a kioszkban a fiúk/lányok be is szerelik, csak meg kell nekik mutatni a bookingot, talán ez a legegyszerűbb opció, ha rövidebb ideig maradsz

    Ha valamelyik 7-Eleven-ben szeretnél venni, akkor ott már azért drágább lesz, bár attól is függ hol kérdezed, néhány 7-Eleven-ben találni még olcsóbb local SIM-et is.
    Ais/Dtac szolgáltatóknál szintén, ha pl. Bangkok közepén kérdezed, akkor közlik, hogy turista vagy, és csak a drágább turista SIM kapható, de kevésbé népszerűbb helyeken, azért tudsz egyezni helyi SIM-et is

    :R, BKK a terv, ha időben sikerül kivergődni a KLM gépről és nincs nagy sor az AIS-es kioszkoknál. Ha nem nyert, akkor 7/11 Koh Chang-on.

  • Valty
    aktív tag

    Trat-ig megvan a repjegy (ha nem késem le a csatlakozást, elméletben 2 és 3/4ed órám van "kicsekkolni" és a helyi járatra "becsekkolni"...), drága de nem akartam ilyen kevés napból is időt veszíteni. Ezzel elvileg megvan a komp.

    Kood a legszimpatikusabb, szívem szerint minden percet ott töltenék, de a logika azt diktálja, hogy Chang-on álljak meg pár napra szükséges civilizációs javakat (pl vmi helyi kotyvasztású szúnyogriasztó, ha a reptéren nem fért bele az időbe, SIM kártya) beszerezni. +Chang-ra fél hétkor indul az utsó komp (Kood: du 4), jobb esélyem van az országba érkezés napján rendes szállásra eljutni.

    Ha van kis idő átszálláskor, akkor a Klook.com-on tudsz elég olcsón 7 vagy 10 napos turista SIM-kártyát rendelni:
    [link]
    [link]
    BKK-n a kioszkban a fiúk/lányok be is szerelik, csak meg kell nekik mutatni a bookingot, talán ez a legegyszerűbb opció, ha rövidebb ideig maradsz

    Ha valamelyik 7-Eleven-ben szeretnél venni, akkor ott már azért drágább lesz, bár attól is függ hol kérdezed, néhány 7-Eleven-ben találni még olcsóbb local SIM-et is.
    Ais/Dtac szolgáltatóknál szintén, ha pl. Bangkok közepén kérdezed, akkor közlik, hogy turista vagy, és csak a drágább turista SIM kapható, de kevésbé népszerűbb helyeken, azért tudsz egyezni helyi SIM-et is

  • Soulfly842
    addikt

    Oh, így már érthető. Mi 2 kisgyerekkel mentünk, azért velük se lehetett napi 10-20 km-eket gyalogolni. Már csak az a kérdés, hogy a látnivalók közelébe el tudsz-e jutni kocsival, és tudsz-e majd ott parkolni vele.

    Jelentősen egyszerűbb lett a történet :)

    Wizz air foglalás után, az csak egy dolog, hogy sokkal olcsóbb a foglalás, de a 217K-s repjegyek kifizetés után (priorityvel mindenkinek) láss csodát elég sok autókölcsönzőnek máris jó a normál bankkártya, ha a WIzz-en keresztül fizetsz... és még egy extra... Locato 4 Ft kaukciót kér csak a kocsira extra biztosítás nélkül is :D Tehát nézzétek olaszországban Wizz-vel érkezve a locato ajánlatokat (egyébként nagyon magasan is értékelt a locato 8,9-es osztályzata van.)

    Trustpiloton 4,5/5 körül áll közel 8 800 értékelés
    DiscoverCarsnál a Fiumicino Locauto 8/10,

    Ehhez képest a legolcsóbbnak tűnő, aki kért volna vagy 600K előleget Trustpiloton jelenleg csak 2,2/5 17 ezer+

    Volkswagen Taigo lett így 13300/nap

  • t72killer
    legenda

    Görög+Ciprus pont két olyan ország ahová soha többet nem mennék hisz még a wc-papírt sem lehet bedobni a budiba vicc az egész :)
    Jól elcseszték, nem is tudom van-e még ilyen a világom, már ahol legalább vízöblítéses wc van. :)

    a hátsó-kongói/Kiskunhátsóborzasztói pottyantósba legalább beledobhatod a papírt és nem kell külön zacskóban gyűjtögetni a lakásban :DDD . Kanárin is előfordul, sőt, életemben ott találkoztam először ezzel a büdi szokással, La Palmán. De ott aztán az egész sziget ilyen volt akkoriban, még a Santa Cruz-i nyilvánosokban is zacskóba került a termés fele (broáh...).
    Amúgy egy vízvezetékszerelő mondta nekem, hogy normál mennyiségű normál WC-papírt használva egy ordas nagy kamu az egész, csak sz.rakodnak a turistákkal - egy tábla fekete csoki után keményebbet sz.rsz, mint amennyi problémát egy KISEBB adag papír okoz. Egyszerűen a tömegturizmussal nyakonöntött helyeken smucigoskodnak a szenyvíztisztító kapacitásokkal, papíros szenyvíz megtisztításához több anyag kell. Az eurócsilliárdok, amivel brüsszel kitömi őket, meg nyilván nem ilyen infastruktúrákba mennek...

    Nem a szívem csücske a szokás, de szükséges rosszként elviselem, ismét HA vmi komolyat kapok cserébe. Kíváncsi leszek a Thai-oknál milyenek a budiológiai szokások.

  • Đusty
    addikt

    :R :R, így érthető, mi nem voltunk ennyire szerencsések Tenerifén. A régi telóm és a bérautó kulcsa ugrott. Azóta elhatároztuk, hogy nem nyaralunk többet a román zsebeshordák fennhatósági területén (kb Spanyol+Olaszo területének 90%a. A görögök, ciprusiak állítólag sokkal jobban rendet tartanak, legfőbb ideje oda áttennünk a családi nyaralgatást+távol-kelet) - én lazítani megyek, nem minden másodpercben résen lenni... Ha minden másodpercben, minden mozdulattal bűnözőkre kell számítani, akkor inkább megnézen Brazíliát vagy Kolumbiát, a sokkal érdekesebb uticél...

    Görög+Ciprus pont két olyan ország ahová soha többet nem mennék hisz még a wc-papírt sem lehet bedobni a budiba vicc az egész :)
    Jól elcseszték, nem is tudom van-e még ilyen a világom, már ahol legalább vízöblítéses wc van. :)

  • Soulfly842
    addikt

    Oh, így már érthető. Mi 2 kisgyerekkel mentünk, azért velük se lehetett napi 10-20 km-eket gyalogolni. Már csak az a kérdés, hogy a látnivalók közelébe el tudsz-e jutni kocsival, és tudsz-e majd ott parkolni vele.

    Tavaly körbejártuk a feleségemmel egész észak-olaszországot, minden éjszaka más szállás, rengeteg város. Mindenhol könnyen megoldottam a parkolást :) Sőt, pl. Catania-ban sem volt gond, pedig ott más kódnyelven működik minden a közlekedésben :D

  • F-ECT$
    titán

    Én más szempontból közelítem meg. Rómában csak az oda-vissza út 4 főnek a gyorsvonattal 30-40K, a szállás ~60-80K-val több, ha róma belvárosában szállunk meg és, ami kocsi nélkül evidens, majd ott vagyunk, hogy szeretnénk elmenni több környező városba, tömegközelkedéssel ez sem egyszerű (Tivoli, Viterbo (mondjuk kicsit messzebb van~100km, de lehet helyette pl. castel Gandolofo,+Nemi egy napban, vagy Bracciano+Anguillara), Calcata pl. egy nap a parton Ostia pl.) és Róma sem kicsi. Amikor a feleségemmel ketten voltunk csak az élményeket gyűjtöttük, az egyik csodától a másikig sétáltunk... 4 nap 70km gyalog (Róma szerintem egy csoda).

    Na már most anyóssal, apóssal megyünk. elsősorban miattuk megyünk el ismét Rómába, mivel ők külföldre nem nagyon utaztak, egyedül nem indulnak el. Após lába makacs, Anyós se tud már ilyen távokat futni. Akkor ismét jön a végeláthatatlan tömegközeledés.

    És máris ott tartunk, hogy kocsi nélkül a 7 nap megfelel nettó 3 napnak kb. Sokkal több élmény juthat nekik is kocsival, sokkal több mindent láthatnak és nagyobb lesz az élmény is.

    Ha más alternatíva nem lesz, akkor anyósék Hitelkártya, engem adnak meg sofőrnek (én már azért jópárezer km-t levezettem olaszorszában) és kész. Én emiatt nem fogok hitelkártyát csinálni az tuti. :)

    Oh, így már érthető. Mi 2 kisgyerekkel mentünk, azért velük se lehetett napi 10-20 km-eket gyalogolni. Már csak az a kérdés, hogy a látnivalók közelébe el tudsz-e jutni kocsival, és tudsz-e majd ott parkolni vele.

  • t72killer
    legenda

    "Koh Chang és Kood lesz most, még a dolgok felét nem foglaltam le, jó bonyi odajutni."

    Csak tipp, de egy busz/minivan + ferry kombóval azért elég egyszerű. Khao Sanon (vagy talán valamelyik reptérnél) felszálltok egy buszra/kisbuszra, elvisznek a tradi kikötőig, átszálltok egy katamaránra, ami leszállít Koh Koodra. A hátulütője, hogy az út lesz egy fél nap :)

    Trat-ig megvan a repjegy (ha nem késem le a csatlakozást, elméletben 2 és 3/4ed órám van "kicsekkolni" és a helyi járatra "becsekkolni"...), drága de nem akartam ilyen kevés napból is időt veszíteni. Ezzel elvileg megvan a komp.

    Kood a legszimpatikusabb, szívem szerint minden percet ott töltenék, de a logika azt diktálja, hogy Chang-on álljak meg pár napra szükséges civilizációs javakat (pl vmi helyi kotyvasztású szúnyogriasztó, ha a reptéren nem fért bele az időbe, SIM kártya) beszerezni. +Chang-ra fél hétkor indul az utsó komp (Kood: du 4), jobb esélyem van az országba érkezés napján rendes szállásra eljutni.

  • Soulfly842
    addikt

    Biztos, hogy autót szeretnétek bérelni? Vagy nem jöhet szóba a tömegközlekedés?

    Egyébként egy hitelkártya hosszú távon jó is tud lenni, csak minden hónap elején fizetni kell. Az enyémnek pl 0 Ft költsége van (már évek óta), cserébe havi 1-2 ezer forint jön visszatérítésekből, ami meg elég az egyéb banki költségek ellensúlyozására.
    Könnyedén fizetek is vele "mindenhol", hiszen nincs rajta nagy összeg, nem félek, hogy mi lesz ha ellopják az adatokat. No meg ott van a chargeback is.

    Én más szempontból közelítem meg. Rómában csak az oda-vissza út 4 főnek a gyorsvonattal 30-40K, a szállás ~60-80K-val több, ha róma belvárosában szállunk meg és, ami kocsi nélkül evidens, majd ott vagyunk, hogy szeretnénk elmenni több környező városba, tömegközelkedéssel ez sem egyszerű (Tivoli, Viterbo (mondjuk kicsit messzebb van~100km, de lehet helyette pl. castel Gandolofo,+Nemi egy napban, vagy Bracciano+Anguillara), Calcata pl. egy nap a parton Ostia pl.) és Róma sem kicsi. Amikor a feleségemmel ketten voltunk csak az élményeket gyűjtöttük, az egyik csodától a másikig sétáltunk... 4 nap 70km gyalog (Róma szerintem egy csoda).

    Na már most anyóssal, apóssal megyünk. elsősorban miattuk megyünk el ismét Rómába, mivel ők külföldre nem nagyon utaztak, egyedül nem indulnak el. Após lába makacs, Anyós se tud már ilyen távokat futni. Akkor ismét jön a végeláthatatlan tömegközeledés.

    És máris ott tartunk, hogy kocsi nélkül a 7 nap megfelel nettó 3 napnak kb. Sokkal több élmény juthat nekik is kocsival, sokkal több mindent láthatnak és nagyobb lesz az élmény is.

    Ha más alternatíva nem lesz, akkor anyósék Hitelkártya, engem adnak meg sofőrnek (én már azért jópárezer km-t levezettem olaszorszában) és kész. Én emiatt nem fogok hitelkártyát csinálni az tuti. :)

  • Valty
    aktív tag

    8+14, saját lábon járnak már :DDD.
    Koh Chang és Kood lesz most, még a dolgok felét nem foglaltam le, jó bonyi odajutni. Voltam olyan hülye, hogy a fő göpzitől külön foglaltam a helyi járatot, mert eredetileg nem repülővel terveztem a tartományba eljutni - de legalább ezt is megtanultam, családdal kicsit jobban összeszedem a tervezést és egy foglalási számmal, transzferfolyosón megyünk majd/most meg sprintelek egyet BKK-n.

    "Koh Chang és Kood lesz most, még a dolgok felét nem foglaltam le, jó bonyi odajutni."

    Csak tipp, de egy busz/minivan + ferry kombóval azért elég egyszerű. Khao Sanon (vagy talán valamelyik reptérnél) felszálltok egy buszra/kisbuszra, elvisznek a tradi kikötőig, átszálltok egy katamaránra, ami leszállít Koh Koodra. A hátulütője, hogy az út lesz egy fél nap :)

  • F-ECT$
    titán

    Más, Október 3-10 között úgy néz ki Róma környékén leszünk. Autóbérlés tekintetében mit ajánlanátok? látom, hogy van rengeteg olcsó helyi kölcsönző is, de Sziciliában már megtanultam, hogy nem olyan egyszerű az... (ami normálisabb volt, csak hitelkártyát fogadtak el és bankkártyát nem...)

    de ahogy sebtében ránéztem Rómára, ott is hasonló a helyzet több cégnél? mit javasoltok?

    Nem akarunk csak ezért hitelkártyát csinálni.

    Biztos, hogy autót szeretnétek bérelni? Vagy nem jöhet szóba a tömegközlekedés?

    Egyébként egy hitelkártya hosszú távon jó is tud lenni, csak minden hónap elején fizetni kell. Az enyémnek pl 0 Ft költsége van (már évek óta), cserébe havi 1-2 ezer forint jön visszatérítésekből, ami meg elég az egyéb banki költségek ellensúlyozására.
    Könnyedén fizetek is vele "mindenhol", hiszen nincs rajta nagy összeg, nem félek, hogy mi lesz ha ellopják az adatokat. No meg ott van a chargeback is.

  • t72killer
    legenda

    Sokan említik így Thaiföldet férfiak, akik egyedül mennek, hogy csak felderítő útra mentem :DDD ;]

    (Bocsi :DDD )

    :DDD . Nem Pattaya lesz az úticél.

    Florest nézegettem nagyon, de ott már kezdődik az esős évszak, nekünk olyan kell, ami december és március között napsütéses. Ezt kb hozta Kanári, de 1.még a "vidéki" szigetek is nagyon turistásak lettek már ennek minden hozadékával, 2. 10+év után azért uncsi.

  • Soulfly842
    addikt

    Más, Október 3-10 között úgy néz ki Róma környékén leszünk. Autóbérlés tekintetében mit ajánlanátok? látom, hogy van rengeteg olcsó helyi kölcsönző is, de Sziciliában már megtanultam, hogy nem olyan egyszerű az... (ami normálisabb volt, csak hitelkártyát fogadtak el és bankkártyát nem...)

    de ahogy sebtében ránéztem Rómára, ott is hasonló a helyzet több cégnél? mit javasoltok?

    Nem akarunk csak ezért hitelkártyát csinálni.

  • Soulfly842
    addikt

    Sokan említik így Thaiföldet férfiak, akik egyedül mennek, hogy csak felderítő útra mentem :DDD ;]

    (Bocsi :DDD )

  • t72killer
    legenda

    Decemberben Thaiföldre megyek, egyelőre egyedül egy rövidke felderítőútra, aztán ha okés, viszem a famíliát is.
    No erre kíváncsi leszek, majd jöhet a beszámoló. Hány éves gyerekeket vinnél majd?

    8+14, saját lábon járnak már :DDD.
    Koh Chang és Kood lesz most, még a dolgok felét nem foglaltam le, jó bonyi odajutni. Voltam olyan hülye, hogy a fő göpzitől külön foglaltam a helyi járatot, mert eredetileg nem repülővel terveztem a tartományba eljutni - de legalább ezt is megtanultam, családdal kicsit jobban összeszedem a tervezést és egy foglalási számmal, transzferfolyosón megyünk majd/most meg sprintelek egyet BKK-n.

  • F-ECT$
    titán

    Ezer (najó, többtucat) legalább olyan szép, érdekes ország van. 13éven át jártunk különböző kanári szigetekre, legfőbb ideje már váltani. Decemberben Thaiföldre megyek, egyelőre egyedül egy rövidke felderítőútra, aztán ha okés, viszem a famíliát is. A lopáskárt beleszámolva a legutóbbi kanári kaland került annyiba, mintha pl Phuketre mentünk volna... (tudom, biztosító meg minden f.sz, a biztosítást komolyan feladtam amikor az 5. kitöltendő oldalon is végigkérdezték az öreganyám cipőméretét is - sóher újbrit társaság amúgy se fizettek volna ilyesmire).
    Ha arról szól a nyaralás, hogy sólyomként figyeljek minden sz.rra, akkor azért sokkal több helyre el lehet menni, mint tajrópa - el is megyek.

    Nekem az elmúlt másfél évtizedben arról szólt a nyaralás, hogy GONDTALANUL, KIKAPCSOLVA lazítok. Ezért is preferáltuk az állítólag civilizált-biztonságos európai országokat. Ha ezt nem tudják, ráadásul már nem is olcsók (egy penészes tenerifei lyuk árából Thaiföldön medencés villát bérelsz reggelivel), akkor megyünk tovább, sokkal érdekesebb helyekre.

    Decemberben Thaiföldre megyek, egyelőre egyedül egy rövidke felderítőútra, aztán ha okés, viszem a famíliát is.
    No erre kíváncsi leszek, majd jöhet a beszámoló. Hány éves gyerekeket vinnél majd?

  • Nem írnám le azért emiatt a spanyolokat, gyönyörű ország, nagyon sok helyre szeretnénk még menni, és akár vissza Valenciába is, mert életünk nyaralása volt. (páromnak Kuba volt ezelőtt a top, nekem meg Montenegro).

    Egyébként ha már biztonság, 5x voltam a balkánon, 4x motorral, 1x autóval, mindig csak kettesben az akkori párommal. Aludtunk Boszniában lepukkant, romos panelekkel teli lakótelepen, letámasztottuk a motorokat a ház elé, gps rajta, táskák rajta, bukósisak rajta, és ugyanúgy ott volt reggel, ahogy este letettük. (most ebbe ne menjünk bele hogy miért, olyan fáradtak voltunk, hogy ájultan estünk be az ágyba kb, azért nem szívesen ismételném meg a mutatványt)
    Montenegróban is mindenhol otthagytunk mindent, motoron a ruhákat, sisakokat (átbeszélővel együtt), strandon bármit bárhol letettünk, a kutya nem nyúlt hozzá soha semmihez, ha órákra otthagytuk, mert épp ettünk, vagy pancsoltunk, akkor se számított.
    Albánia szintén. Épp ezért szomorít el annyira, hogy egy alapvetően sokkal kulturáltabbnak tartott spanyol-olasz régióban meg ha úgy van még alólad is kilopják a motort :( (barátok elmentek Nápolyba pizzázni 2 ducatival, 40 perc alatt megkajáltak, a motornak meg hűlt helye volt a parkolóban)
    Vagy épp a szálláson a takarítók a pénzed / pénztárcád (kolléganőm élménye a spanyolokkal).

    "Épp ezért szomorít el annyira, hogy egy alapvetően sokkal kulturáltabbnak tartott spanyol-olasz régióban meg ha úgy van még alólad is kilopják a motort"

    Gondolom a vilagban meg mindig az a trend, hogy aki bunozni akar az oda megy ahol a penz van. Tehat a szegenyebb orszagbol elmegy a gazdagabb orszagba es ott probal meg kizsebelni akit csak tud. Ergo hiaba megy egy gazdagabb turista a szegenyebb orszagba, ott mar nem maradt (annyi) zsebes, mert mind odament, ahol nagyobb szamban van celpont, nem? Engem is Romaban zsebeltek ki mikozben felszalltam a metrora, nem pedig Kubaban, ahol a parton hagytam a cuccaimat amig a tengerben voltam.

  • t72killer
    legenda

    Nem írnám le azért emiatt a spanyolokat, gyönyörű ország, nagyon sok helyre szeretnénk még menni, és akár vissza Valenciába is, mert életünk nyaralása volt. (páromnak Kuba volt ezelőtt a top, nekem meg Montenegro).

    Egyébként ha már biztonság, 5x voltam a balkánon, 4x motorral, 1x autóval, mindig csak kettesben az akkori párommal. Aludtunk Boszniában lepukkant, romos panelekkel teli lakótelepen, letámasztottuk a motorokat a ház elé, gps rajta, táskák rajta, bukósisak rajta, és ugyanúgy ott volt reggel, ahogy este letettük. (most ebbe ne menjünk bele hogy miért, olyan fáradtak voltunk, hogy ájultan estünk be az ágyba kb, azért nem szívesen ismételném meg a mutatványt)
    Montenegróban is mindenhol otthagytunk mindent, motoron a ruhákat, sisakokat (átbeszélővel együtt), strandon bármit bárhol letettünk, a kutya nem nyúlt hozzá soha semmihez, ha órákra otthagytuk, mert épp ettünk, vagy pancsoltunk, akkor se számított.
    Albánia szintén. Épp ezért szomorít el annyira, hogy egy alapvetően sokkal kulturáltabbnak tartott spanyol-olasz régióban meg ha úgy van még alólad is kilopják a motort :( (barátok elmentek Nápolyba pizzázni 2 ducatival, 40 perc alatt megkajáltak, a motornak meg hűlt helye volt a parkolóban)
    Vagy épp a szálláson a takarítók a pénzed / pénztárcád (kolléganőm élménye a spanyolokkal).

    kimaradt a szerkesztésből: Olasz+Spanyolo-ban a szállástakarítók jelentős része román. Milyen érdekes egybeesés...
    Ez pont tegnap jött szembe, a kommentekben tucatjával hozzák a saját sztorijaikat az emberek, "érdekes", mielőtt mi mentünk 2024ben, senki se óbégatott a neten, hogy vigyázat...:

    Annakidején Seychelles-re ELŐRE MONDTÁK, hogy az értékeket a széfben tartani (VOLT széf a szobában, bár ez azért kérdőjeles, mert a staffnak van mesterkulcsa...) + figyeljen az ember. Okés, nekem ez belefér, HA valami világklasszis pluszt ad a hely - természetesen adott. Egy random EU helytől én már nem esek hasra/tényleg csak leereszteni megyek/menNÉK...

  • t72killer
    legenda

    Nem írnám le azért emiatt a spanyolokat, gyönyörű ország, nagyon sok helyre szeretnénk még menni, és akár vissza Valenciába is, mert életünk nyaralása volt. (páromnak Kuba volt ezelőtt a top, nekem meg Montenegro).

    Egyébként ha már biztonság, 5x voltam a balkánon, 4x motorral, 1x autóval, mindig csak kettesben az akkori párommal. Aludtunk Boszniában lepukkant, romos panelekkel teli lakótelepen, letámasztottuk a motorokat a ház elé, gps rajta, táskák rajta, bukósisak rajta, és ugyanúgy ott volt reggel, ahogy este letettük. (most ebbe ne menjünk bele hogy miért, olyan fáradtak voltunk, hogy ájultan estünk be az ágyba kb, azért nem szívesen ismételném meg a mutatványt)
    Montenegróban is mindenhol otthagytunk mindent, motoron a ruhákat, sisakokat (átbeszélővel együtt), strandon bármit bárhol letettünk, a kutya nem nyúlt hozzá soha semmihez, ha órákra otthagytuk, mert épp ettünk, vagy pancsoltunk, akkor se számított.
    Albánia szintén. Épp ezért szomorít el annyira, hogy egy alapvetően sokkal kulturáltabbnak tartott spanyol-olasz régióban meg ha úgy van még alólad is kilopják a motort :( (barátok elmentek Nápolyba pizzázni 2 ducatival, 40 perc alatt megkajáltak, a motornak meg hűlt helye volt a parkolóban)
    Vagy épp a szálláson a takarítók a pénzed / pénztárcád (kolléganőm élménye a spanyolokkal).

    Ezer (najó, többtucat) legalább olyan szép, érdekes ország van. 13éven át jártunk különböző kanári szigetekre, legfőbb ideje már váltani. Decemberben Thaiföldre megyek, egyelőre egyedül egy rövidke felderítőútra, aztán ha okés, viszem a famíliát is. A lopáskárt beleszámolva a legutóbbi kanári kaland került annyiba, mintha pl Phuketre mentünk volna... (tudom, biztosító meg minden f.sz, a biztosítást komolyan feladtam amikor az 5. kitöltendő oldalon is végigkérdezték az öreganyám cipőméretét is - sóher újbrit társaság amúgy se fizettek volna ilyesmire).
    Ha arról szól a nyaralás, hogy sólyomként figyeljek minden sz.rra, akkor azért sokkal több helyre el lehet menni, mint tajrópa - el is megyek.

    Nekem az elmúlt másfél évtizedben arról szólt a nyaralás, hogy GONDTALANUL, KIKAPCSOLVA lazítok. Ezért is preferáltuk az állítólag civilizált-biztonságos európai országokat. Ha ezt nem tudják, ráadásul már nem is olcsók (egy penészes tenerifei lyuk árából Thaiföldön medencés villát bérelsz reggelivel), akkor megyünk tovább, sokkal érdekesebb helyekre.

  • Timyyy
    őstag

    :R :R, így érthető, mi nem voltunk ennyire szerencsések Tenerifén. A régi telóm és a bérautó kulcsa ugrott. Azóta elhatároztuk, hogy nem nyaralunk többet a román zsebeshordák fennhatósági területén (kb Spanyol+Olaszo területének 90%a. A görögök, ciprusiak állítólag sokkal jobban rendet tartanak, legfőbb ideje oda áttennünk a családi nyaralgatást+távol-kelet) - én lazítani megyek, nem minden másodpercben résen lenni... Ha minden másodpercben, minden mozdulattal bűnözőkre kell számítani, akkor inkább megnézen Brazíliát vagy Kolumbiát, a sokkal érdekesebb uticél...

    Nem írnám le azért emiatt a spanyolokat, gyönyörű ország, nagyon sok helyre szeretnénk még menni, és akár vissza Valenciába is, mert életünk nyaralása volt. (páromnak Kuba volt ezelőtt a top, nekem meg Montenegro).

    Egyébként ha már biztonság, 5x voltam a balkánon, 4x motorral, 1x autóval, mindig csak kettesben az akkori párommal. Aludtunk Boszniában lepukkant, romos panelekkel teli lakótelepen, letámasztottuk a motorokat a ház elé, gps rajta, táskák rajta, bukósisak rajta, és ugyanúgy ott volt reggel, ahogy este letettük. (most ebbe ne menjünk bele hogy miért, olyan fáradtak voltunk, hogy ájultan estünk be az ágyba kb, azért nem szívesen ismételném meg a mutatványt)
    Montenegróban is mindenhol otthagytunk mindent, motoron a ruhákat, sisakokat (átbeszélővel együtt), strandon bármit bárhol letettünk, a kutya nem nyúlt hozzá soha semmihez, ha órákra otthagytuk, mert épp ettünk, vagy pancsoltunk, akkor se számított.
    Albánia szintén. Épp ezért szomorít el annyira, hogy egy alapvetően sokkal kulturáltabbnak tartott spanyol-olasz régióban meg ha úgy van még alólad is kilopják a motort :( (barátok elmentek Nápolyba pizzázni 2 ducatival, 40 perc alatt megkajáltak, a motornak meg hűlt helye volt a parkolóban)
    Vagy épp a szálláson a takarítók a pénzed / pénztárcád (kolléganőm élménye a spanyolokkal).

  • Timyyy
    őstag

    Köszi, ezek mind hasznosak!
    Vásárcsarnok, kaják kóstolása a lista elején van :)
    Melyik évszakban/hónapban voltatok ott?

    A strandi lopás pedig :Y Örülök hogy meglett és végül minden oké, bár az fél napa alatt biztos jobb időtöltést is találtatok volna.
    A nehézség számomra az lesz, hogy a párom az egyik oldalról a közös pancsolást is szeretné majd, a másik oldalról meg nem akarná hogy utánafussak a fickónak lerángatni a táskát, hátha előveszi az ember a bökőt, vagy ilyesmi. Ha esetleg van pár ojróért igénybe vehető értékmegőrző a strandon, akkor az lesz. Ha nincs, akkor marad a külön pancsolás.

    #10543 blt-blog: na arra még edzenem kell :)

    Szeptember közepén voltunk kint, épp 1 éve.

    Utólag visszagondolva persze már nekünk is eszünkbe jutott egy csomó, ennél sokkal rosszabb forgatókönyv is, meg ugye feltűnt a helyieknek, amikor a vízparttól 100 méterre rohangáltam bikiniben, riadt őzike arckifejezéssel, telefonnal a kezemben (amin a lokátort néztem épp), hogy valami nincs rendben. Mikor már lezajlott minden, egy papika leszólított, hogy mi a helyzet, tud-e segíteni. Elhadartam a sztorit neki, és az első reakciója az volt, hogy óvatosan az ilyen akciókkal, mert bökő szokott náluk lenni. Na az adrenalin rush alatt ez nem fog eszedbe jutni :DDD

    A strand nevét nem tudom megmondani, de a mázli az egészben az volt - és így meg is találhatod térképen - hogy a buszforduló melletti részen telepedtünk le. Van a 2x2 sávos út a parton, a végén a buszvégállomás, aztán kb 30 méter széles homokos partszakasz, és a víz. Az út túloldalán pedig a rendőrörs.
    Na ezt a részt nem ajánlom :)) volt kb 20 db napágy a parton, jobbra balra 200 méter üres pusztaság, szóval egy tényleg mini strand. Kb 8-10 fő volt ott összesen, meg mi. Járőröztem a rendőrök quadokkal a parton, de pont szart se ér, ha óránként jönnek, a lopás meg 1 percig tart.
    Arra akartam csak kilyukadni ezzel, hogy se értékmegőrző, se semmi nincs ott. Talán érdemes lenne ez alapján strandot keresni, legközelebb mi is így tennénk.

  • attiati
    veterán

    booking.com-on van valami hátulütője a partnerajánlatos foglalásoknak? Azon kívül, hogy vissza nem térítendő.

  • t72killer
    legenda

    Párom utánafutott a srácnak és lerángatta róla a táskám. Az továbbfutott, mi meg battyogtunk be a rendőrségre, akik 2 óra elteltével el is kapták a környező utcákban.

    Szerk.: összecsaptam a sztorit, amúgy nem volt ennyire egyszerű, de nem ez a topik lényege. :) Happy end lett, és ha vissza is megyünk a spanyolokhoz, le kell mondani a közös pancsolásról (csak ketten utazunk), ennyi a tanulság.

    :R :R, így érthető, mi nem voltunk ennyire szerencsések Tenerifén. A régi telóm és a bérautó kulcsa ugrott. Azóta elhatároztuk, hogy nem nyaralunk többet a román zsebeshordák fennhatósági területén (kb Spanyol+Olaszo területének 90%a. A görögök, ciprusiak állítólag sokkal jobban rendet tartanak, legfőbb ideje oda áttennünk a családi nyaralgatást+távol-kelet) - én lazítani megyek, nem minden másodpercben résen lenni... Ha minden másodpercben, minden mozdulattal bűnözőkre kell számítani, akkor inkább megnézen Brazíliát vagy Kolumbiát, a sokkal érdekesebb uticél...

  • j.bravo
    addikt

    Amik nekünk nagyon bejöttek: a fehér épületek - kombijeggyel mentünk, megnéztünk egy mozifilmet a kupolás teremben, a múzeumban épp DaVinci és NASA kiállítás volt, imádtuk, az óceános rész gyönyörű, volt delfinshow is, a növényzet meg valami egészen elképesztő volt, ezeket tuti nem hagynám ki. Ahogy a Biopark-ot sem, mi amúgy is imádjuk az állatokat, szuper élmény volt, nem az a klasszik állatkert, hanem valahogy sokkal természetközelibb, és mesébeillő volt az egész, az utak - parkok kialakítása, ketrecet, rácsokat nemsokat látni. - Ezekre a programokra legalább 2, de inkább 3 napot kell szánni, rengeteg lesz benne a gyaloglás, ha nem csak rohanni akartok, akkor kell az idő. :)
    A Selyembörze sem volt rossz, bár nekünk nem adott olyan sokat, érdekes az épület, szép a belső tér, de mivel csak 2€ a belépő, és épp arra sétáltunk amúgy is, elment egynek.
    A L'Umbracle egy parkoló tetejére épült pálmafás, trópusi növényes "kert" a fehér boltívek alatt, ezt is imádtuk, egy része ingyenes, de este az egyik fele fizetős, és szabadtéri buli van ott bárpulttal, DJ-vel, oda nem mentünk be, csak kintről láttuk, de nagyon hosszú is volt a sor a belépéshez. Igazából itt a modern részen biztosan nem tudsz mellé lőni.

    Sokat sétáltunk a központban, megnéztük a régi híres épületeiket, de nem mentünk be egyikbe sem. Ami viszont toplistás volt, a vásárcsarnokban lévő piac! Azt mindenképp ajánlom, és kóstoljatok amit csak lehet :)
    Csalódás úgy egyébként minket nem ért.

    Volt egy kis incidensünk a tengerparton, ami részben a mi hibánk is - másfél percre otthagytuk a csomagjainkat, és 10 méterre tőle besétáltunk a vízbe - ez elég is volt ahhoz, hogy kiraboljanak, és fél napot elcsesszünk a rendőrségen (meg persze közben tiszta idegben voltunk, telefon pénztárca stb. volt a táskában...). Mindegy, végül meglett a cuccunk, de emiatt volt egy kis rossz szájízünk, és nem is volt kedvünk visszamenni a partra ezután.

    Köszi, ezek mind hasznosak!
    Vásárcsarnok, kaják kóstolása a lista elején van :)
    Melyik évszakban/hónapban voltatok ott?

    A strandi lopás pedig :Y Örülök hogy meglett és végül minden oké, bár az fél napa alatt biztos jobb időtöltést is találtatok volna.
    A nehézség számomra az lesz, hogy a párom az egyik oldalról a közös pancsolást is szeretné majd, a másik oldalról meg nem akarná hogy utánafussak a fickónak lerángatni a táskát, hátha előveszi az ember a bökőt, vagy ilyesmi. Ha esetleg van pár ojróért igénybe vehető értékmegőrző a strandon, akkor az lesz. Ha nincs, akkor marad a külön pancsolás.

    #10543 blt-blog: na arra még edzenem kell :)

  • Köszönöm :R a megbízhatatlan pittyentéstől eltekintve remekül hangzik!
    Épp 3 + 2x bő fél nap, meglátjuk h a maradék időben kártya/teló vagy egy 25/48 órás ilyen.

    Van olyan, elvileg ismert/hypeolt látványosság ami nektek inkább csalódás volt, vagy éppen fordítva?

    "Van olyan, elvileg ismert/hypeolt látványosság ami nektek inkább csalódás volt, vagy éppen fordítva?"

    En futottam egy felmaratont ott, jo verseny volt.

  • Timyyy
    őstag

    " végül meglett a cuccunk" - wow, ez igencsak érdekes kimenete egy zsebelős történetnek. Telefon, pénz is?

    Párom utánafutott a srácnak és lerángatta róla a táskám. Az továbbfutott, mi meg battyogtunk be a rendőrségre, akik 2 óra elteltével el is kapták a környező utcákban.

    Szerk.: összecsaptam a sztorit, amúgy nem volt ennyire egyszerű, de nem ez a topik lényege. :) Happy end lett, és ha vissza is megyünk a spanyolokhoz, le kell mondani a közös pancsolásról (csak ketten utazunk), ennyi a tanulság.

  • t72killer
    legenda

    Amik nekünk nagyon bejöttek: a fehér épületek - kombijeggyel mentünk, megnéztünk egy mozifilmet a kupolás teremben, a múzeumban épp DaVinci és NASA kiállítás volt, imádtuk, az óceános rész gyönyörű, volt delfinshow is, a növényzet meg valami egészen elképesztő volt, ezeket tuti nem hagynám ki. Ahogy a Biopark-ot sem, mi amúgy is imádjuk az állatokat, szuper élmény volt, nem az a klasszik állatkert, hanem valahogy sokkal természetközelibb, és mesébeillő volt az egész, az utak - parkok kialakítása, ketrecet, rácsokat nemsokat látni. - Ezekre a programokra legalább 2, de inkább 3 napot kell szánni, rengeteg lesz benne a gyaloglás, ha nem csak rohanni akartok, akkor kell az idő. :)
    A Selyembörze sem volt rossz, bár nekünk nem adott olyan sokat, érdekes az épület, szép a belső tér, de mivel csak 2€ a belépő, és épp arra sétáltunk amúgy is, elment egynek.
    A L'Umbracle egy parkoló tetejére épült pálmafás, trópusi növényes "kert" a fehér boltívek alatt, ezt is imádtuk, egy része ingyenes, de este az egyik fele fizetős, és szabadtéri buli van ott bárpulttal, DJ-vel, oda nem mentünk be, csak kintről láttuk, de nagyon hosszú is volt a sor a belépéshez. Igazából itt a modern részen biztosan nem tudsz mellé lőni.

    Sokat sétáltunk a központban, megnéztük a régi híres épületeiket, de nem mentünk be egyikbe sem. Ami viszont toplistás volt, a vásárcsarnokban lévő piac! Azt mindenképp ajánlom, és kóstoljatok amit csak lehet :)
    Csalódás úgy egyébként minket nem ért.

    Volt egy kis incidensünk a tengerparton, ami részben a mi hibánk is - másfél percre otthagytuk a csomagjainkat, és 10 méterre tőle besétáltunk a vízbe - ez elég is volt ahhoz, hogy kiraboljanak, és fél napot elcsesszünk a rendőrségen (meg persze közben tiszta idegben voltunk, telefon pénztárca stb. volt a táskában...). Mindegy, végül meglett a cuccunk, de emiatt volt egy kis rossz szájízünk, és nem is volt kedvünk visszamenni a partra ezután.

    " végül meglett a cuccunk" - wow, ez igencsak érdekes kimenete egy zsebelős történetnek. Telefon, pénz is?

  • Timyyy
    őstag

    Köszönöm :R a megbízhatatlan pittyentéstől eltekintve remekül hangzik!

    Tavaly ott voltunk 1 hetet, csak busszal közlekedtünk (+ a reptérre metróval).
    Érdemes venni Valencia Tourist Card-ot - 72 órás a leghosszabb, de utána max veszel még ha kell. Viszont ezt mindig pittyenteni kell, hiába korlátlan! Ha elfelejted, és jön az ellenőr, kiolvassa, és hiába tudja ő is, te is, hogy ez korlátlan, akkor is meg fog büntetni ha nem húztad le. Egyébként ez szívás, mert nekünk kb 20 alkalomból 10-12 volt hibamentes max, egyébként meg csak rángattuk a kártyát a terminál előtt de nem reagált rá. :N
    Ezen kívül van sima bankkártyával fizetős téma is ha nem mászkáltok annyit, odatartod a kártyát / telefont / bármi nfc-s dolgot a terminálhoz és kész.
    A buszos közlekedés amúgy kiváló, folyamatosan mennek a körökön, nem kell többet várni mint mondjuk pesten egy helyi járatra - mondom ezt úgy hogy oda is csak turistaként megyek :D és minden megállóban kint van a teljes kör térképe is, nagyon logikus és könnyen értelmezhető.

    Szerk.: ja, és a google maps kiválóan boldogul és informál a járatokról, ahogy itthon is.

    Üdv a topik közönségének! Van jelen Valencia - expert?
    Elkerülnénk az autóbérlést és a parkolással, egyebekkel járó szívást; két éve Malagában remekül eljutottunk mindenhova közösségi közlekedéssel, hasonló ill. kissé nagyobb méretű város lévén bízunk benne hogy itt is fog).

    Mit kell tudni, milyen bérlet(ek)et vagy csomagokat érdemes venni, van-e valami trükk/buktató amire számítani kell?
    A Google Maps mellett/helyett van-e helyi app, mint mondjuk Bp-en a BudapestGO ?

    Konkrét jó tapasztalat is érdekel konkrét vendéglátóipari egységről, strandról, bármiről :R

  • dellfanboy
    őstag

    Hagaban eddig ketszer voltam, egyszer negy napot egyszer harmat. Amsterdamban, nem is tudom, talan kevesebb, mint 10 alkalommal, a legrovidebb ket nap volt, a leghosszabb egy het. Rotterdamban sosem voltam de hirtelen nem is tudnek semmit mondani, ami miatt menni akarnek.

    Rdam-ba sztem a hajós múzeum elég frankó, azok a kocka házak is megérnek egy megnézést, markthal, ,kikötő,kilátó ,gyereknek a miniworld+ a fejenord stadium

  • minimum hány napot szánnátok Amsterdam, Hága, Rotterdam hármasra és milyen bontásban? (2.5, fél, fél reálisabb?)
    Ha nem, akkor valamit kihagyok.

    Hagaban eddig ketszer voltam, egyszer negy napot egyszer harmat. Amsterdamban, nem is tudom, talan kevesebb, mint 10 alkalommal, a legrovidebb ket nap volt, a leghosszabb egy het. Rotterdamban sosem voltam de hirtelen nem is tudnek semmit mondani, ami miatt menni akarnek.

  • Creative997
    addikt

    Túlszámláznak az éttermek, boltok, mindenféle shady arc van az utcán akik kizsebelnek, "drogot" árulnak, láttam vannak ilyen kamu rendőrök akik átkutatnak az utcán és utána kevesebbet dolog van a táskádban, kínálnak mindenféle "free sample" dolgokat, aztán kiütnek a benne lévő anyagok és kirabolnak. Elég meredek storykat láttam youtuberektől. Persze az is durva ha valaki bedől ilyesmiknek, de simán egy szuvenír boltban is 30-40 eurokat ütnek be "véletlen" egy mágensre. Bringáról lerántják a táskád, ilyesmik. Taxisok természetesen szintén túlszámláznak.

    Ez kb a Balkán leírása :D

    Azért ezekkel a sztorikkal szerintem érdemes óvatosan bánni. Amszterdamban rengeteg turista van, nyilván akadnak lehuzasok, zsebtolvajok és turistakra specializálódott arcok mint gyakorlatilag bármelyik europai nagy turistavárosban.
    De az hogy ebből valaki azt szűri le hogy random kamu rendőrök kutatnak át, kiutnek free sample-el és mindenhol atvernek, ez egy erős jutyub sztori kategória.

    Én rengetegszer voltam már Amszterdamban, napközben, este, éjjel, és sok ismerősöm él ott, de ezeknek a történeteknek a többségével még csak hasonlót sem tapasztaltam vagy hallottam. A tipik turistás részeken nem árt észnél lenni, nem fogadunk el random arcoktol semmit, nem hagyjuk őrizetlenül a cuccainkat, taxinál meg érdemes hivatalos szolgáltatót használni. Ennyi.

    A szuvenirboltos „véletlenül 40 eurót ütnek be egy mágnesre” meg simán lehet egyedi eset vagy lehúzós uzlet de ebből azért nem következik hogy Amszterdamban általános gyakorlat lenne.

    Szóval vannak turistacsapdák és vannak shady emberek, persze. De a felsoroltak így egyben nekem inkább a „10 dolog, amitől rettegni fogsz Amszterdamban” youtub video vibe mint a város hétköznapi valósága.

  • dellfanboy
    őstag

    Szia!
    Mi is pont Hollandiába készülünk, de picit más irányba. Eindhovenbe érkezünk, onnan másnap elmegyünk Eftelingbe (nagyon király vidámpark, a "holland disneyland"), majd Utrechtben leszünk 2 napot. Ott vonatmúzeum, University museum (UMU), csónakázás, 12-én pont ilyen Utrecht's annual Heritage Day lesz, sok minden ingyenes pld a DOM is, de sok extra programmal is készülnek (koncertek stb). Van egy tök jó malom is a város szélén :) Egy tök király kastély is. Én örülök ha ezeket lehozzuk
    Én pld Amsterdamról csak rosszat hallottam hogy minden scam szinte.

    efteling valóban disneyland, de én nem nevezném vidámparknak. ha vidámpark akkor walibi. az tényleg baró és tényleg vidámpark

  • F-ECT$
    titán

    Este, fáradtan az ember azért bele tud csúszni 1-2 -be. Pld én is megnézem itthon mennyi van kartyaolvaso kijelzöjén, de este kimerülten kevésbé, vagy 3-4 sör utan végképp nem

    Én most raktam össze a 4 napos Róma mérlegét (4 fő). Kb 600k lett vége, ebből olyan 50k volt a nem optimális költés. Nem scam-ek voltak ezek, inkább csak az elkerülhető túlárazások, de ennyi benne van.
    Figyelni kell sajnos, pláne egy kis sör / fű / fáradtság esetén is, és néha még így se tudsz mindent kivédeni.

  • arcsin
    senior tag

    Érdemes az ilyen helyi trükkökre felkészülni, no meg az általános scameket se szabad elfelejteni, mert sok bosszúságtól óvja meg az embert. Szerencsére ma már pillanatok alatt össze lehet szedni azt az 5-10 dolgot, amire figyelni kell az adott országban.

    Este, fáradtan az ember azért bele tud csúszni 1-2 -be. Pld én is megnézem itthon mennyi van kartyaolvaso kijelzöjén, de este kimerülten kevésbé, vagy 3-4 sör utan végképp nem

  • F-ECT$
    titán

    Túlszámláznak az éttermek, boltok, mindenféle shady arc van az utcán akik kizsebelnek, "drogot" árulnak, láttam vannak ilyen kamu rendőrök akik átkutatnak az utcán és utána kevesebbet dolog van a táskádban, kínálnak mindenféle "free sample" dolgokat, aztán kiütnek a benne lévő anyagok és kirabolnak. Elég meredek storykat láttam youtuberektől. Persze az is durva ha valaki bedől ilyesmiknek, de simán egy szuvenír boltban is 30-40 eurokat ütnek be "véletlen" egy mágensre. Bringáról lerántják a táskád, ilyesmik. Taxisok természetesen szintén túlszámláznak.

    Érdemes az ilyen helyi trükkökre felkészülni, no meg az általános scameket se szabad elfelejteni, mert sok bosszúságtól óvja meg az embert. Szerencsére ma már pillanatok alatt össze lehet szedni azt az 5-10 dolgot, amire figyelni kell az adott országban.

  • arcsin
    senior tag

    Túlszámláznak az éttermek, boltok, mindenféle shady arc van az utcán akik kizsebelnek, "drogot" árulnak, láttam vannak ilyen kamu rendőrök akik átkutatnak az utcán és utána kevesebbet dolog van a táskádban, kínálnak mindenféle "free sample" dolgokat, aztán kiütnek a benne lévő anyagok és kirabolnak. Elég meredek storykat láttam youtuberektől. Persze az is durva ha valaki bedől ilyesmiknek, de simán egy szuvenír boltban is 30-40 eurokat ütnek be "véletlen" egy mágensre. Bringáról lerántják a táskád, ilyesmik. Taxisok természetesen szintén túlszámláznak.

  • Creative997
    addikt

    Szia!
    Mi is pont Hollandiába készülünk, de picit más irányba. Eindhovenbe érkezünk, onnan másnap elmegyünk Eftelingbe (nagyon király vidámpark, a "holland disneyland"), majd Utrechtben leszünk 2 napot. Ott vonatmúzeum, University museum (UMU), csónakázás, 12-én pont ilyen Utrecht's annual Heritage Day lesz, sok minden ingyenes pld a DOM is, de sok extra programmal is készülnek (koncertek stb). Van egy tök jó malom is a város szélén :) Egy tök király kastély is. Én örülök ha ezeket lehozzuk
    Én pld Amsterdamról csak rosszat hallottam hogy minden scam szinte.

    Pl mi scam?

  • arcsin
    senior tag

    minimum hány napot szánnátok Amsterdam, Hága, Rotterdam hármasra és milyen bontásban? (2.5, fél, fél reálisabb?)

    Ez attól függ mit szeretnél látni. Csak Amsterdam és környéke lehet akár egy-két hét is.

    Szerintem Rotterdamba tök felesleges elmenni. Kinderdijk viszont ajánlott.

  • attiati
    veterán

    "a hazarepülős napra reális egy Ams - Hága - Rotterdam - Eindhoven út? "

    nem

    "Kötelezőnek írják, de valahogy nem mozgat meg"

    Erdekes elgondolas valamit megnezni, amit nem erdekel, de mindenki mas szerint erdekelnie kellene teged. Miert nem olyan dolgokat keresel ami inkabb megmozgat?

    minimum hány napot szánnátok Amsterdam, Hága, Rotterdam hármasra és milyen bontásban? (2.5, fél, fél reálisabb?)
    Ha nem, akkor valamit kihagyok.

  • sherlock82
    senior tag

    Azért nem mindegy, hogy tudsz hajnali fél 4-ig aludni egy hotelben, vagy indulhatsz hajnali 1-kor otthonról. Persze ha drága a hotel, akkor az fájdalmas, de ha az első nap kuka a nyaraláson, mert végig tök fáradt vagy, akkor az se túl jó.

    Épp néztem 60,000 ft 2 fő a hotel, ezt inkább elköltöm Skóciában. :D
    Időben lefekszünk itthon éjfélkor ébresztő, onnan kocsival Vecsés, transzferrel ki a reptérre.
    Aztán Skóciáig csak tudok valamennyit pihenni a repülőn ha nem is aludni, ismerősöket meg éjjel nincs kedvem abajgatni hogy ott aludjak náluk, meg eleve nem vagyok jó alvó ha nem a saját ágyamban alszok.

  • Kérnék még Amsterdam / Hollandia tippeket (ez a rész egyedül járós lesz)

    2 vagy 3 teljes nap.
    Ezután a hazarepülős napra reális egy Ams - Hága - Rotterdam - Eindhoven út? (hajnali indulás vonattal - 17 órai repcsire)

    Haza lehet jönni úgy, hogy betennék bármit is a Rijskmúzeum / Van Gogh / Anne Frank hármasból? Kötelezőnek írják, de valahogy nem mozgat meg.

    "a hazarepülős napra reális egy Ams - Hága - Rotterdam - Eindhoven út? "

    nem

    "Kötelezőnek írják, de valahogy nem mozgat meg"

    Erdekes elgondolas valamit megnezni, amit nem erdekel, de mindenki mas szerint erdekelnie kellene teged. Miert nem olyan dolgokat keresel ami inkabb megmozgat?

  • Xarina
    aktív tag

    Kérnék még Amsterdam / Hollandia tippeket (ez a rész egyedül járós lesz)

    2 vagy 3 teljes nap.
    Ezután a hazarepülős napra reális egy Ams - Hága - Rotterdam - Eindhoven út? (hajnali indulás vonattal - 17 órai repcsire)

    Haza lehet jönni úgy, hogy betennék bármit is a Rijskmúzeum / Van Gogh / Anne Frank hármasból? Kötelezőnek írják, de valahogy nem mozgat meg.

    Ne viccelj már. Hága - Rotterdam - Eindhoven nem fér bele egy napba (nemhogy kevesebbe), kivéve ha csak végig akarsz rajtuk rohanni, hogy elmondhasd voltál, de nem láttál semmit.
    Nekem a Rijskmúzeum az egyik kedvenc múzeumom, én fél napot simán el tudok ott lenni, pedig nem is túl nagy. De nem vagyunk egyformák, nem lehet tudni előre, hogy mennyire fog tetszeni valakinek. Van Goghtól nem voltam elájulja én sem, Anna Frank meg minket sem érdekelt, így oda soha nem mentünk be.

  • attiati
    veterán

    Ha Belgium, nekem Bruge es Liege tetszett, Brusszel nem. De ez nylivan szubjektiv. NL-bol Amsterdamban sokat voltam, nyilvan elso alkalommal a lampas negyedek, a bulis negyedek erdekesek, kesobb a fokusz inkabb a setalason, a kanalisokon, a kompozason volt es a hard core AMS elmenyen kivul is sokat lehet ott nezelodni. Es volt Haga is, ott is tobbszor voltam, oda is visszamennek barmikor, sokkal inkabb, mint Brusszelbe.

    Az utiterveddel nekem az a problemam, hogy ilyen keves napra az utazas / ott toltott ido arany nekem nem lenne optimalis. Magyarul tul sok utazassal jar viszonylag keves elmeny.

    Kérnék még Amsterdam / Hollandia tippeket (ez a rész egyedül járós lesz)

    2 vagy 3 teljes nap.
    Ezután a hazarepülős napra reális egy Ams - Hága - Rotterdam - Eindhoven út? (hajnali indulás vonattal - 17 órai repcsire)

    Haza lehet jönni úgy, hogy betennék bármit is a Rijskmúzeum / Van Gogh / Anne Frank hármasból? Kötelezőnek írják, de valahogy nem mozgat meg.

  • t72killer
    legenda

    Bangkok Air-rel repült már valaki Thaiföldön belül? Mennyire megbízható, jó társaság ?

  • celafat
    aktív tag

    Valami olcsó AirBnB pl. Kőbányán (self check in/check out-al)? Én anno így csináltam.

    Éjfélre tudnánk a reptérre vagy Kőbányára érni. Ha a szállás közvetlen a Köki mellett lenne, akkor is 4 körül már fel kellene kelni hogy kiérjünk a reggeli indulásra vagy mehetnénk taxival, ami további extra költség. Nyilván túl sóher vagyok, de pár óra alvásért nem fizetnék ki egy teljes éjszakát, főleg hogy Görögországban jóval olcsóbb a szállás is. Így ha nem sikerül aludni az éjszaka, akkor majd pihenőt tartunk az első napon.

  • Hasonló a problémánk nekünk is, kettő hét múlva indul a repülőgépünk reggel 6.10 kor és 200 km re lakunk a reptérről, és van egy 10 kg os feladós csomagunk is és ez miatt jó lenne időben eleve kiérni. Gondoltunk mi is arra hogy a reptéren lévő szállodában alszunk, de akkor is felkell kelni hajnalok hajnalán, szóval nem tudom mi lenne a jó megoldás?!

    BUD-on nincs twilight checkin?

    A repteri hotel szerintem teljesen vallalhato, mi erkezeskor valasztottuk mar tobbszor, amikor ejfel - reggel 1 korul szallt le a gep es nem akartuk mar a gyerekeket abajgatni. Csomagot felvettuk, atsetaltunk a szallodaba es mehettek is az agyba. Nem latom a forditottja miert ne lenne jo megoldas.

  • Alg
    veterán

    Igen, sajnos elég sok a hajléktalan. Sokan nem is néznek ki annak, freeshoppos táskákkal jönnek, de foglalják a szabad helyeket és éjfél után már sokszor leülni sem lehet. A covid idejében jócskán kiszórták őket, de az utóbbi pár évben megint sokan lettek.
    Nem az átvilágítás zajos, hanem az átvilágítás előtti rész. Pont azért mennénk be, mert oda már csak jeggyel lehet bemenni. (másrészt meg van elég szék, pad, amik jóval kényelmesebbek, mint kint.)
    Azt meg, hogy a földi oldalnak mi köze a terminálhoz azt meg szerintem te sem gondolod komolyan.

    Valami olcsó AirBnB pl. Kőbányán (self check in/check out-al)? Én anno így csináltam.

  • F-ECT$
    titán

    Hasonló a problémánk nekünk is, kettő hét múlva indul a repülőgépünk reggel 6.10 kor és 200 km re lakunk a reptérről, és van egy 10 kg os feladós csomagunk is és ez miatt jó lenne időben eleve kiérni. Gondoltunk mi is arra hogy a reptéren lévő szállodában alszunk, de akkor is felkell kelni hajnalok hajnalán, szóval nem tudom mi lenne a jó megoldás?!

    Azért nem mindegy, hogy tudsz hajnali fél 4-ig aludni egy hotelben, vagy indulhatsz hajnali 1-kor otthonról. Persze ha drága a hotel, akkor az fájdalmas, de ha az első nap kuka a nyaraláson, mert végig tök fáradt vagy, akkor az se túl jó.

  • sherlock82
    senior tag

    Sziasztok! A bp-i reptéren bent lehet éjszakázni a check-in utáni területen vagy csak az előtt? Feladandó csomag nincs csak a kézipoggyász. Mennyi idővel lehet bemenni indulás előtt? Reggel 6-kor indulna a gépünk, azt tudom, hogy az átvilágítás reggel 4 után indul meg, de be lehet menni előző éjszaka?

    Hasonló a problémánk nekünk is, kettő hét múlva indul a repülőgépünk reggel 6.10 kor és 200 km re lakunk a reptérről, és van egy 10 kg os feladós csomagunk is és ez miatt jó lenne időben eleve kiérni. Gondoltunk mi is arra hogy a reptéren lévő szállodában alszunk, de akkor is felkell kelni hajnalok hajnalán, szóval nem tudom mi lenne a jó megoldás?!

  • TCr
    veterán

    Igen, sajnos elég sok a hajléktalan. Sokan nem is néznek ki annak, freeshoppos táskákkal jönnek, de foglalják a szabad helyeket és éjfél után már sokszor leülni sem lehet. A covid idejében jócskán kiszórták őket, de az utóbbi pár évben megint sokan lettek.
    Nem az átvilágítás zajos, hanem az átvilágítás előtti rész. Pont azért mennénk be, mert oda már csak jeggyel lehet bemenni. (másrészt meg van elég szék, pad, amik jóval kényelmesebbek, mint kint.)
    Azt meg, hogy a földi oldalnak mi köze a terminálhoz azt meg szerintem te sem gondolod komolyan.

    Azt meg, hogy a földi oldalnak mi köze a terminálhoz azt meg szerintem te sem gondolod komolyan.

    Szerintem félreértettél, ahogy én is téged, úgyhogy tárgytalan.

    Felhívtad már őket?

  • celafat
    aktív tag

    Bocsánat, de BUD, meg hajléktalanok?
    Meg zajos átvilágítás? Annak mi köze a terminálhoz?

    A kérdésedre a pontos választ szerintem is telefonon fogod megkapni.

    Igen, sajnos elég sok a hajléktalan. Sokan nem is néznek ki annak, freeshoppos táskákkal jönnek, de foglalják a szabad helyeket és éjfél után már sokszor leülni sem lehet. A covid idejében jócskán kiszórták őket, de az utóbbi pár évben megint sokan lettek.
    Nem az átvilágítás zajos, hanem az átvilágítás előtti rész. Pont azért mennénk be, mert oda már csak jeggyel lehet bemenni. (másrészt meg van elég szék, pad, amik jóval kényelmesebbek, mint kint.)
    Azt meg, hogy a földi oldalnak mi köze a terminálhoz azt meg szerintem te sem gondolod komolyan.

  • TCr
    veterán

    Én sem tartom poénnak, de 200 km-ről nem tudnánk máshogy megoldani a reggel 6-os indulást. A túl kicsi reptereket kivéve mindenhol bent lehet aludni, mert az átszálló utasokat nem zavarják ki. A kérdés az lenne, hogy még éjfél előtt be lehet e menni a belső részre, mert ott normálisan lehetne aludni, nem úgy, mint az átvilágítás előtt, ami egyrészt jó zajos, másrészt tele van hajléktalanokkal.

    Bocsánat, de BUD, meg hajléktalanok?
    Meg zajos átvilágítás? Annak mi köze a terminálhoz?

    A kérdésedre a pontos választ szerintem is telefonon fogod megkapni.

  • dellfanboy
    őstag

    Sziasztok! A bp-i reptéren bent lehet éjszakázni a check-in utáni területen vagy csak az előtt? Feladandó csomag nincs csak a kézipoggyász. Mennyi idővel lehet bemenni indulás előtt? Reggel 6-kor indulna a gépünk, azt tudom, hogy az átvilágítás reggel 4 után indul meg, de be lehet menni előző éjszaka?

    covid után nekem nem nagyon sikerült (európában) repteren aludni, kb mindenhonnan kiszórták az embereket éjfélkörül.
    check-in en meg csak azokat engedi át akinek aznapra szól a jegye...

  • celafat
    aktív tag

    Regen sokat aludtam reptereken, foleg madridban, bremaban. BUDon nem aludtam sosem es kb 20 eve nem is tartom mar poennak a repteren alvast ugy altalaban. De vannak leirasok, hogy mennyire aktualisak, azt nem tudom.

    [1] [2]

    Én sem tartom poénnak, de 200 km-ről nem tudnánk máshogy megoldani a reggel 6-os indulást. A túl kicsi reptereket kivéve mindenhol bent lehet aludni, mert az átszálló utasokat nem zavarják ki. A kérdés az lenne, hogy még éjfél előtt be lehet e menni a belső részre, mert ott normálisan lehetne aludni, nem úgy, mint az átvilágítás előtt, ami egyrészt jó zajos, másrészt tele van hajléktalanokkal.

  • Sziasztok! A bp-i reptéren bent lehet éjszakázni a check-in utáni területen vagy csak az előtt? Feladandó csomag nincs csak a kézipoggyász. Mennyi idővel lehet bemenni indulás előtt? Reggel 6-kor indulna a gépünk, azt tudom, hogy az átvilágítás reggel 4 után indul meg, de be lehet menni előző éjszaka?

    Regen sokat aludtam reptereken, foleg madridban, bremaban. BUDon nem aludtam sosem es kb 20 eve nem is tartom mar poennak a repteren alvast ugy altalaban. De vannak leirasok, hogy mennyire aktualisak, azt nem tudom.

    [1] [2]

  • celafat
    aktív tag

    A belső részre a beszállókártya lehúzásával lehet menni, nem tudom, hogy hány órával korábban engednek be vele. Szerintem egy telefont megér a dolog, nehogy meglepi legyen belőle.

    Mert milyen meglepi lenne belőle? Max. nem engednek be előző este és alszunk kint, ahogy eddig is.

  • F-ECT$
    titán

    Nem is akarok semmit sem csinálni, aludni szeretnénk valamennyit. Kinnt már sokszor éjszakáztunk, de egyre több a hajléktalan és sokszor már szék sincs, amire le lehetne ülni. Pont azért kérdeztem, hogy az átvilágításon át lehet e menni még előző este és bent maradni a belső részen. Szállodát meg végképp nem szeretnék fizetni azért, hogy hajnali 3 után otthagyjuk, de mivel 200 km-re lakunk, ezért kénytelenek vagyunk előző este felmenni, mert éjszaka már nem lenne mivel.
    Ha a belső részre be lehet mennni, ott azért nyugodtan lehetne aludni. A közepesnél nagyobb reptereken általában bent lehet maradni éjszakára.

    A belső részre a beszállókártya lehúzásával lehet menni, nem tudom, hogy hány órával korábban engednek be vele. Szerintem egy telefont megér a dolog, nehogy meglepi legyen belőle.

  • celafat
    aktív tag

    Hát a reptéren sok mindent nem lehet csinálni, aludni meg főleg nem. Mi mikor a 6 órás géppel mentünk, akkor 3-kor keltünk, 4-re kinn voltunk, fél 5-re végeztünk mindennel (ez ugye lehetett volna 5 is, nehéz pontosan megbecsülni), negyed 6-kor lehetett sorba állni a géphez, háromnegyedkor már fenn volt mindenki és 6 előtt sikerült is elindulni.

    Nem is akarok semmit sem csinálni, aludni szeretnénk valamennyit. Kinnt már sokszor éjszakáztunk, de egyre több a hajléktalan és sokszor már szék sincs, amire le lehetne ülni. Pont azért kérdeztem, hogy az átvilágításon át lehet e menni még előző este és bent maradni a belső részen. Szállodát meg végképp nem szeretnék fizetni azért, hogy hajnali 3 után otthagyjuk, de mivel 200 km-re lakunk, ezért kénytelenek vagyunk előző este felmenni, mert éjszaka már nem lenne mivel.
    Ha a belső részre be lehet mennni, ott azért nyugodtan lehetne aludni. A közepesnél nagyobb reptereken általában bent lehet maradni éjszakára.

  • F-ECT$
    titán

    Sziasztok! A bp-i reptéren bent lehet éjszakázni a check-in utáni területen vagy csak az előtt? Feladandó csomag nincs csak a kézipoggyász. Mennyi idővel lehet bemenni indulás előtt? Reggel 6-kor indulna a gépünk, azt tudom, hogy az átvilágítás reggel 4 után indul meg, de be lehet menni előző éjszaka?

    Hát a reptéren sok mindent nem lehet csinálni, aludni meg főleg nem. Mi mikor a 6 órás géppel mentünk, akkor 3-kor keltünk, 4-re kinn voltunk, fél 5-re végeztünk mindennel (ez ugye lehetett volna 5 is, nehéz pontosan megbecsülni), negyed 6-kor lehetett sorba állni a géphez, háromnegyedkor már fenn volt mindenki és 6 előtt sikerült is elindulni.

  • celafat
    aktív tag

    Sziasztok! A bp-i reptéren bent lehet éjszakázni a check-in utáni területen vagy csak az előtt? Feladandó csomag nincs csak a kézipoggyász. Mennyi idővel lehet bemenni indulás előtt? Reggel 6-kor indulna a gépünk, azt tudom, hogy az átvilágítás reggel 4 után indul meg, de be lehet menni előző éjszaka?

  • Protonmail
    csendes tag

    Dél-Amerikából hazaérkezve szívesen átadjuk megmaradt argentin és chilei pénzünket olyannak, akik ezután terveznek utazni. Átvétel Budapesten lehetséges.

  • AMD Power
    titán

    Fázni nem fogtok :) Én is legutóbb kb szeptember 4 magasságától voltam a feleségemmel, rohadt jó idő volt :)

    Mi 15-20 km-ket sétáltunk csak rómában /nap. Minden sarkon van egy csoda, nem lehet igazán betelni vele.

    A legnagyobb nyomot egyébként ez a hely hagyta:
    Santa Maria della Concezione templom
    (még a csillárok, lámpák is csontokból voltak kirakva, több helyen szűkebb átkelési helyekkel azért hátborzongató)

    (Persze a Colosseum, a Forum Romanum, a Pantheon, Trevi kút, spanyol lépcső, a vatikán és sok más is megvolt mellette - az biztos, hogy egy hatalmas, de szép impulzus úgy Róma egészében) bár lehet, hogy ti tovább utaztok a tengerpart és Ostia környékére (az is szép, de az éttermekkel körültekintőnek kell lenni, vannak lehúzó helyek is, Rómában valahogy könnyebb volt megtalálni az autentikus helyit)

    Én nagyon erősen bírom az ilyen dolgokat, helyszíneket, de az igazat megvallva ez még nekem is maradandó volt :)

    Van egy kiváló, lépcsőn ülős étkezde (hosszú lépcső oldalában, viszont ált. sokan ülnek ott jóízűen falatozva ki a lépcsőn, s ki az egyedileg- a lépcsőkhöz kialakított székeken), rendkívül olcsó, de annál kiválóbb - ajánlom, ki ne hagyjátok! :) Szerintem isteni volt a fílingje.

    Áhh, meg is van. Erősen ajánlott! :) Inkább street food, mint étterem, de kiváló! :)

    Grano la cucina di Traiano

    Még egy dolog, ha sokat talpaltok, akkor nem kell 26 liter vizet cipelni, minden sarkon van egy kút kiváló minőségű hideg forrásvízzel. (ja, és papagályok is :D .. na jó, az azért nem mindenhol! )

    Én imádtam Romát. Még legalább egyszer vissza kell mennem legalább még 4-5 napra.

  • Soulfly842
    addikt

    Megjöttünk, végül Priority-vel mentünk (mert így 2 csomagot lehetett felvinni, és nem kellett semmit feladni), tényleg nem mértek semmit sehol.