-
Mobilarena
Huawei Mate 10 Pro - mestersége az intelligencia
Új hozzászólás Aktív témák
-
gusthy
veterán
Akkor most én kérdeznék.
"Be- és kikapcsolható a kétkártyás 4G, tehát vagy mind a két SIM párhuzamosan 4G hálózaton lóg, vagy csak az egyik, a másik 3G/2G hálózaton."
Ugye ez nem azt jelenti, hogy egyszerre mindkettőn adat is megy? Azt nem igazán tudom elképzelni, akkor két IP címe lenne a telefonnak. És akkor valóban apponként kéne megmondani, hogy melyik melyiket használja, de ilyenről még nem hallottam (és nem is ettem).
-
M_Toni
csendes tag
Én azt a másságot tudom elképzelni a régi és az újabb telenoros Mate 10 pro telefonok között, hogy kissé vissza lettek butítva, hogy minden hállozati elemük úgy tudjon működni ,mint ahogyan a huawei régebben kiadott más készüléktípusai is kifogástalanul tudnak működni a telenor hállózaton.
-
golyós
addikt
Persze a garit nem buknám, csak próbálkozok, mert azt nem tudom beadni a Vodának, hogy az alig 4 napos kártyában van a hiba.
Valahogy rá kéne jönni a "titokra" mert ez így nem az igazi."sokan használják probléma nélkül az új firmware verzióval a kétkártyás telefont, köztük én is."
Igen de igaz az ellentétje is, többen írták már, hogy gond van és mindig ugyan az a hiba, ez sem lehet véletlen, ezért kell minden lehetséges hibát kipróbálni.Ha Bp-i vagy kipróbálhatjuk a te két kártyáddal, lévén te is a Voda-Telekom párost használod.
Mi az az FF?
-
defloektor88
csendes tag
-
zoleeno1
veterán
Erdekes, direkt kiprobaltam elotte, nem kerdezett ra nalam a gyári app a kep csatolasakor, hogy milyen meretben tegye...
nylacika: tobbszor is felvetodott a kerdes, engem is zavart, de mar megszoktam... Sot, nevjegyeket mar onnan keresek, ami nincs kint gyorshivon, az a legjobb sztem
-
lge73x
tag
Ok, akkor ha ket kartyas 4g ki van kapcsolva, Sim2 csak 2/3G n van, onnantol kezdve technikailag azonos pld az S8 mukodesevel, tehat sim1ugy garazdalkodhat az antennakkal-frekvenciakkal ahogy akar, nem? Tehat magyarul ha 2kartyaval hasznalod, elegedj meg sima 4g vel, hiaba tud majd a rendszer 3-400Mb
-
spanyoll
addikt
És ha valamit ígérnek akkor utána esetleg kikérni a hangfelvételt. Engem már vágott át a T szerződésmódosításnál személyesen (szerződés nem került aláírásra, csak szóbeli beleegyezés alapján történt a váltás, de mivel élőben intéztem semmi nyoma).
Azóta mindent csak telefonon, plusz ha szerződésmódosítás, ilyesmi, akkor bekérem a hangfelvételt. Mx 3-4 hét és küldik CD-n. Ingyen van, de nem árt ha megvan. Szerintem.Más: asszem kérdeztelek már pont téged erről, de most nem találom. Én nem látom a +-t a 4g mellett soha. Attól még van +-om, nem?
(t-nél, ha ez számít)
-
-
lge73x
tag
kali, alkalom adtán, ha van időd, kedved stb, kipróbalod a következőket kérlek, Telekom és Vodaval is úgy, hogy csak egyik kártya van benne SIM1ben, speedtest, utána Sim2 be ismételten speedtest SIM1-en. Nekem a gyakorlatban az a tapasztalatom, hogy sokkal rosszabb az eredmény, ha benne van mindkét kártya (tudod ilyenkor nincs + jelzés). Azért kérdezem, mert szerintem biztos van jelentősége a + jel jelenlétének két kártya használata esetén (múlt heti roamingos tapasztalatom szerint, amikor 4g+ jel volt, ugyanaz volt a sebesség pld SIM1en egy vagy két kártya használata esetén). köszi
-
Vodafonenál a 4g+ max amit mértem 107 mb/s volt átlagban 60-70-80mb/s a 4g+ is 7.kerület belvárosban.Kőbányán ami még csak nem is a város legszéle már 20-25 mega/seceket produkál a sima 4G.Most a 13.kerületben vagyok annak is a jászaihoz közeli részén tehát abszolúte belváros és:
Szerintem a vodának nincs jó 4g hálózata mert a 20-25 mega/sec kevés városban -
NASATech
csendes tag
Hát, első körben nem volt biztos, hogy, hogy nem oldja meg a lap csere.
Szerviz döntött így, így rájuk bíztam. :-)A SIM kártyákat leteszteltem egy a szerviztől kapott P8 vagy P9 dualsimes telefonon. Ott tökéletesen tették a dolgukat oda-vissza.
A Mate10-et tegnap este teszteltem, ma reggel meg kicseszett velem.Esti teszt:
1. Voda (magán) kártya betesz SIM2-be, Telekom (flotta) kártya betesz SIM1-be. [Ezt eddig is tudtuk, hogy nem megy, de azért tettem most is még egy próbát.] Visszafele szintén nem jó.
2. Voda kártya kivesz, SIM1-be bemegy egy másik Telekom (magán) kártya, SIM2-be a flottás. Nem jó. Felcserélve sem jó.
3.
a. Voda kártya SIM1-ben, SIM2 üresen -> megy a net.
b. Telekom magán SIM-1ben, SIM2 üresen -> megy a net.
c. Telekom flottás kártya SIM1-ben, SIM2 üresen -> megy a net.
4. Alapállapot visszaállítása: Voda be SIM1-be, Telekom flottás SIM2-be.Itt valami történt és megjavult. Ha átváltottam az alapértelmezett adatkártyát SIM1 vagy SIM2-re szépen váltott és volt net.
Beállítottam a SIM1-et és éjszakára így maradt.Ma reggel telefon hívás indítása után leraktam a telefont és a SIM1-ről eltűnt, de nem csak az adatkapcsolat hanem már a mobil kapcsolat is... Totál leszakadt a teljes hálózatról. Ki-be kapcsoltam a SIM1 és SIM2 slotot és vissza tudott kapcsolódni a Voda, de net ismét nem volt rajta, bekapcsoltam a dualsim4g-t és így már lett kapcsolatom, de csak a Telekomos kártyán..
Tovább már nem mentem bele, mert le*xartam és inkább hallgattam a zenét..
Még annyi, hogy ez a két sim kártya már megjárt egy Samsung J3 (2016) és Microsoft Lumia 950-et is együttesen. Ezekben is jól működtek.
-
nylacika
aktív tag
az a bajom, hogy szeretném használni az ujjlenyomat olvasót, de a kocsiban a buetooth-ra csatlakozva nem lenne rá szükség. Régebben volt olyan, hogy biztonságos eszközként hozzá lett adva, akkor engedte emlékeim szerint oldani ujjnyomat nélkül is. De ez most hiányzik belőle.
-
NASATech
csendes tag
Kérdéseidre a válasz:
Másik SIM kártyával nem próbáltad, csak adott kettőt felcserélve?
V: Csak az adott kettőt felcserélve, holnap tudom tesztelni másik T-s kártyával.
A Voda kártya lett már cserélve ami kb 1 hétre, a következő restartig oldotta meg csak a problémám. Utána újból ugyan az a hiba fogadott. Tehát elvben nem a sim kártya volt a ludas.Valamelyik SIM flottás?
V: Igen, a T-s. Lehet, hogy a kártya is régi már.Az értesítési sávon egyszerre csak egy adatkapcsolatot jelez ki - ott az alapértelmezett csak akkor változhat, ha manuálisan változtatva van -, de itt mit ír, amikor problémát látsz:
Beállítások -> Rendszer -> A telefon névjegye -> Állapot -> Hálózat -> 1. SIM és 2. SIM résznél, ott kijelzi, hogy kapcsolódott a 4G vagy más hálózatra?
V: Igen, kapcsolódott. Voda WCDMA Telekom pedig UMTS-en. Itt az a baj, hogy ha az 1-es SIM-en elszáll az adatkapcsolat, akkor ugyebár nem jelzi ki a kapcsolat típusát a térerő ikon felett, ekkor a 2-es SIM-en sem jelzi és ezáltal nincs egyáltalán mobilnet. Ha viszont a DualSim4g be van kapcsolva, akkor ugyan ez a felállás, annyi különbséggel, hogy a 2-es SIM-ről megy az adat, de a kapcsolat sebessége oda sem íródik ki, úgy ahogy az előző opcióban sem. Ha viszont, a SIM2 a default akkor kiírja, az adatkapcsolat típusát a térerő fölé. Ezért volt fájóan meglepő, hogy míg hó végén a voda 0kb-ot vitt addig a Tkom meg 1-1,5gb-ot.A hozzáférési pontokat bepöttyözted manuálisan, vagy úgy vannak, ahogy a SIM kártya alapján a rendszer betöltötte?
V: Default minden. A vodafone beállításokat ellenőriztettem, és azok jók voltak. Bár már hoztam létre újat kézzel, ugyan azokkal a beállításokkal, de semmi változás.
A T beállításaival nem foglalkoztam még lévén, hogy az mindig is működött.Az LTE nagy sebességű mód be-, vagy kikapcsolt állapotban van?
V: Mindegy, hogy be vagy ki van e kapcsolva, a hibán nem változtatott. Huawei ÜF azt mondta kapcsoljam ki de nem történt javulás.
Ma mentem vissza a szervizbe. Hátlap és alaplap csere volt. Még ott a helyszínen leteszteltem és nem változott semmi. Mutattam az ügyintézőnek is és végül abban maradtunk, hogy elhozom és írok a Mo-i Huaweinek. -
NASATech
csendes tag
Szia,
Én is pont ebben a kombinációban használom. Voda + Telekom. Mindkét kártya HU.
A "C" jelölést pedig onnan kapta szerintem, hogy BLA-L29 8.0.0.129(C432)-es update van rajta.Ha beírom a SIM1 pint akkor felcsatlakozik hálózatra és van adatkapcsolat. Ha utána beírom a SIM2 pin-t akkor levágja az 1-es SIM kártya adatkapcsolatát és onnantól kezdve nem hajlandó működni. Csak akkor működik, ha a dual sim 4g be van kapcsolva, de ebben az esetben is csak a 2-es simet hajlandó használni adatra.
-
OldSonyES
tag
Sajnos az sem segített...
DE
Mivel 10 kontaktról van szó, ezért gondoltam egyet, kivettem mindegyiket a kedvencből és elkezdtem abba a sorrendbe rakni a kedvenceimet, ami a saját sorrendem. Így múkod!
SŐT
most már enged módosítani is.
ÉS MÉG NINCS VÉGE
a kontakt profilképe, akkor lesz nagyméretű hívásnál, ha a telefon galériájából mented a képet a kontakthoz. Akkor kicsi, kerek kör, ha a google-ból van kép hozzá.
-
OldSonyES
tag
Ma PC mögül, beléptem a gmail címtárba, megnéztem,hogy a kedvenceim ki vannak-e csillagozva, ez rendben. Ugyanezek a kedvencek jelennek meg a telefonomban is, sőt a Mate 9-ben is ezek voltak a kedvenceim, csak éppen a kedvenceim sorrendje változott meg. Nem alfabetikus sorrendbe, hanem egy teljesen logikátlan sorrend lett. Felhívtam a Huawei ügyfélszolgálatot, tisztáztam velük, hogy a kérdésem nem a 4G vs. Telenor irányú. Elmondtam a gondom, felkapott az ember egy M10P-t, elmondta, amit tudok, meg, ami többeteknek működik, csináltam utána, de semmi, visszaugrik mindig. Mondta az ember, hogy az alkalmazásokban a gyorsítótárat ürítsem, ki-, bekapcsolás és utána hátha. Kérdeztem tőle, ha mégsem, akkor javasolt egy gyári beállítások vissza... Mondtam neki, hogy azt biztosan nem... Sajnos az újraindítás után sincs változás...
Nem nagy dolog, de mióta vannak kedvencek a telefonban, azóta van egy prioritásom és ebbe a M10P beleszart...
Sőt!!! Most nézem, a gmail címtárban az a sorrend, amit én állítottam össze!!!
-
M_Toni
csendes tag
Nem hinném, hogy a vastagságbeli külőmbsék bárminek is a problémája lenne. Hogy beírhassam a P9 függetlenítő kódját, amit a telenortol kaptam (5munkanap alatt), vettem egy vodás tuti kártyát a tescoban. Ebből mindhárom méret kiszedhető volt. Nem tünt fel, hogy vastagságban lettek volna lépcsők a méretek között. A telenoros kártyák normál és mikro méretben szedhetőek ki. az enyém ilyen volt. 2016 karácsonyára fiam kapott tőlem egy my chat kártyát. neki nano kellett, így kértük. Ebből csak nanot lehetett kivenni.
-
gusthy
veterán
-
Értem.Köszi.Nekem is korlátlan mobilnetem van de mindig kikapcsolom a mobilnetet ha otthon vagyok mert a wifi sokkal gyorsabb.500-as wifi van és a mobilnet maximum 100 mb/s körűl szokott lenni(wifi 360-380 mb/s speedtest szerint).Nyílván érdemesebb ilyenkor wifin netezni mert gyorsabb nem?Bár az intelligens npu-nak ezt érzékelnie kéne és váltania a gyorsabb,jobb hálózatra automatice de nem képes még erre sem a szuperintelligenciájával
Be van állítva nálam a wifi+ de sosem kapcsolja be magáól ha haza érek mindig én váltok mobilnetről wifire.... -
Neked mindig be van kapcsolva a mobilnet?A wifi is?Ha elérhető wifi hálózaton vagy akkor automatikusan átkapcsol arra mobilnetről vagy mindkettő megy egyszerre,esetleg amelyik gyorsabb arra kapcsol automatice?Vagy hogy működik ez?Csak az aksi kímélés miatt érdekelne mert nem célszerű ha wifi és mobilnet is megy egyszerre elméletben sokkal jobban merül az aksi.
-
rhonin
senior tag
Impresszív teljesítmény.
Nekem sajnos wifin éjszaka még mindig 5% körül eszik. Mondjuk nem rakom energiatakarékosba se repülő üzemmódba.
Írod, hogy folyamatos szinkronizálás? Mit takar ez? Milyen levelezőt/böngészőt használsz?
Én most áttértem a samsung browserre és az aquamailre (ikonszámláló).
Minden értesítésről e-mailről kapsz azonnal értesítést vagy hogy állítod be, hogy ilyen jó üzemidőt kapsz?
Nekem pl. most úgy néz ki, hogy két teljes nap alatt van fog kb. 4 óra SOT összejönni.
Időjárás alkalmazásból gyárit használod? Szinkronizálás milyen sűrűre van állítva ha igen? ( nálam 1 óra )Nem értem, hogy hogy lehet az ,hogy a telefonod éjszaka is szinkronizál és még sem jelzi az akksinál, hogy ébren lenne éjszaka a telefon?
-
OldSonyES
tag
Nem vitatom, hogy műszakilag elvárható a sim csere, csak annyi hideget kapott már a Telenor, többek között tőlem is, hogy gondoltam megosztom, hogy ebben a kérdésben nekem pozitív volt a tapasztalatom...
A mate 9-ből más sorrendben kerültek át a kedvenceim, mint ahogyan ott sorba raktam és ugyanúgy próbálom rendezni, mint korábban a Mate 9-ben, de nem megy...
-
zoleeno1
veterán
+, ha ne adj Isten rosszul vagjak ki, a sim tűket is tonkre teheti a foglalatban, ami nem vicces... Nem is ertem, hogy egy szolgaltato hogyan vaghat, amikor egy filleres eszkoz cserejerol beszelunk.
Kedvencek szerkesztese tema: Nem lehet, hogy kulonbozo firmware van nalatok? Szoval akinek mukodik lehet mar a 129-el javitottak. En azt sem tudom hogyan lehet mozgatni oket, nem sikerult :D
-
Szia
Persze , nem volt bonyolult . Bár a gyári naptár appon nem hajlandó mutatni semmit , de egy külsős app már megoldotta a gondot . Bár a legjobb ez az app lenne , ha lenne androidra , ios-on ezt használtam és nagyon bejött , fizetős de megérte az árát nagyon.
Most keresgetek hátha találok valami hasonlót -
-
-
Szia(sztok)
Pár szó a tesztekről , amik a neten fellelhetőek . Akkor most konkrétan Android vs IOS , illetve a Mate Pro vs IPhone 8+.
A tesztelők nagyrészt két hétig kapnak promo telefont , ami nem elég sok mindenre . Személy szerint én is megnézem ezeket a teszteket , mert kíváncsi vagyok , a készülékek tudására , de azért nem hiszek el sok dolgot , bár szerintem Ti sem .
Akkor ahogyan én látom a dolgokat
nagyon friss Mate tulajként . Az iphonomat most adtam el , és előtte jó pár évig azt a rendszert használtam . Próbálok nem elfogult lenni ennek ellenére .Kijelző : Huawei sokkal szebb
Ujjlenyomat : Huawei sokkal gyorsabb
Töltésől ne is beszéljünk : Huawei fényévekkel elhúz az apple mellett
Akkumulátor : Na itt ezzel vitáznék , nem mondanám hogy frankó , bírja zabálni az akksit rendesen , itt az iphone a nyerő. (egyenlőre , de idő kell mire beáll az akksi)
Gyorsaság : Egy nagyon kicsit mintha a huawei gyorsabb lenne , nem mindenben , ma pl meg is akasztottam , és szépen lefagyott , ios-nál ilyen soha nem volt .
Kamera : Nekem a Huawei a nyerő , portré módban is !
Anyaghasználat/összeszerelés minősége : Szerintem mindkettő egyformán összevan rakva ahogy kell , nem találtam a huaweiben semmi hibát . (pedig kerestem)Szoftver : Nekem az IOS-al az volt a bajom , hogy kegyetlen zárt a rendszer , ez volt az oka hogy váltottam .
Az androidban sokkal több a lehetőség , nincs az ember bekorlátozva , és nincs rákényszerítve arra hogy egy bizonyos "utat" kövessen .Az Apple fossa folyamatosan az IOS frissítéseket , amik egyre rosszabbak , hibásak , nem kidolgozottak , és még ugye akkor ismétlem magam , korlátozott rendszerhasználat , nagyon de nagyon korlátozott .
Nagyobb a sebezhetősége az androidnak , az ios-al szemben , ezen szerintem kár is vitatkozni .
Hirtelen ennyi ami eszembe jutott , de ha lesz valami le fogom írni ígérem
Amúgy bocs a rengeteg kérdésért az ezt megelőző posztokban , de vissza kell szokni az android rendszerre , mert nagyon régen használtam , és akkor még gyerek cipőben járt a mostanihoz képest .
Ha esetleg valaki tuna erre a gondomra megoldást azt nagyon megköszönném
-
-
-
OldSonyES
tag
A tegnapi írásos panaszra, meglepően gyorsan, az alábbi SEMMI válasz érkezett a Telenortól:
Tisztelt !
Műszaki csoportunkkal egyeztetve tájékoztatjuk, hogy a Huawei Mate 10 pro készülékek esetén olyan hibát tapasztaltunk, amely miatt nem tudjuk a megfelelő minőségű szolgáltatást nyújtani. Miután ügyfeleink elégedettsége fontos számunkra, annak érdekében, hogy ügyfeleinket ne érje semmilyen kellemetlenség, a hiba elhárításáig a készüléket 01.30-tól levettük árlistáinkról. A gyártóval együttműködve jelenleg is azon dolgozunk, hogy a készülék mielőbb elérhető legyen.
Amennyiben fentiekkel kapcsolatban kivizsgálást szeretne kérni az érintett készülékre, úgy a normál szerviz folyamatok szerint természetesen lehetősége van erre, élve garanciális jogaival. A készüléket jótállási jeggyel tudja leadni bármely képviseletünkön, vagy központi szervizen keresztül (szervizigeny@telenor.hu), kiszállítással.
Szíves türelmét köszönjük.
Szép napot kívánunk.
Üdvözlettel:
Fekete Judit
Telenor Üzleti Ügyfélszolgálat
-
OldSonyES
tag
Köszönjük, ha elkészíted, reméljük sokan aláírják és még inkább remélem, sőt hiszem, hogy hozama is lesz.
Nem akarok moralizálni, de Magyarországon sokszor tapasztalom azt, hogy a szolgáltatók kihasználják, hogy az ügyfelek/vevők torkán könnyedén lehet dolgokat lenyomni, úgy vannak vele, hogy a nagy számok törvénye alapján, ha van valami ismert sz@r, akkor 100-ból csak 8-10 ember hőbörög, a nagyobbik rész, lehajtott fejjel elkullog, azt a pár hőbörgőt pedig valamilyen formában kárpótolják. Ha nem "kiabálsz" ilyen helyzetben, akkor megszívtad, ha szót emelsz, akkor van esélyed, hogy egyenrangú félként kezeljenek. Annyiszor mondtam már el ilyen szituban, hogy bocsika, de én volnék a vevő. Ha én nem leszek és velem együtt még sok-sok ember, akkor nem lesz profitod...
Szóval emeljünk hangot. Nem csak arról van szó, hogy nem működik hibátlanul a kedvenc játékunk, hanem arról, hogy vettünk valamit egy zsák pénzért és nem azt kaptuk, amiért fizettünk és ezt megtették több ezer ügyfelükkel, nem beszélve azokról, akik nem a Telenortól vették a készüléket. Most én is csak azért vettem ott, mert volt még 40 ezer Ft készülékvásárlási kedvezményem, amit el kellett égetni...
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Új Poco F7 Ultra 512/16GB Black 3év garancia!
- iPhone 11 - 64 GB - független
- iPhone 11 Product RED Független 64GB
- ! 1 ÉV GARANCIA ! Független Samsung Galaxy Z Fold 3 256GB Phantom Silver. WWW.TRUSTPHONE.HU - FLP398
- ! 1 ÉV GARANCIA ! Független Samsung Galaxy S21 FE 128GB Graphite. WWW.TRUSTPHONE.HU - FLP397
- Lenovo ThinkPad dokkolók: USB-C 40A9/ 40AY/ 40AS/ Thunderbolt 3 40AC/ Hybrid USB-C DisplayLink 40AF
- Samsung Galaxy A12 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- KAMATMENTES Részletfizetés Alienware DELL monitor
- Apple iPhone SE 16GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 9800X3D 64GB RAM RTX 5080 16GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest