Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Viszlát
addikt
Nyilván kérdés, mennyire vesszük tágan a vallás fogalmát. Számomra bármilyen érzékfokozó szer által nyújtott élmény nincs egy lapon a ''vallásban'' tapasztaltakkal. Anno kipróbáltam több ilyen szert is, így bizton állíthatom, hogy közük sincs egymáshoz (szubjektív analízis alapján természetesen).

-
tildy
nagyúr
A cikk egyébként nagyon is kapcsolódik a vallás témaköréhez, bár a te vallásodéhoz talán nem, ez igaz.
Lao ce: majd mesélek, msot nagyon sietek, de többek közt van köze a gombához, és más dolgokhoz, hogy én pl a keleti filozófiákban láttam meg azt, ami számomra ideális.
És itt, hogy sh4d0w-nak is válasz legyen, már igencsak megjelenik a vallásosság .
Nem tagadom, van köze bizonyos dolgoknak ahhoz, hogy én afelé fordultam, ami felé (köztudomású , hogy a buddhizmussal szimpatizálok.. Nem mondanám magam követőnek, ahhoz én még ''kicsi'' vagyok.). Ezt lehet tagadni, és lehet elfogadni is. Nagyon sok dolgot megmutatott egy két dolog, olyan dolgokat, amelyekről előtte mégcsak soha el sem gondolkodtam, olyan dolgokat, amelyeket nem is gondoltam, hogy léteznek... És aztán szétnéztem, hogy át lehet e ezt élni midnenféle pótszerek nélkül... Úgy miket élnek át egy két vallás papjai, követői satöbbi. Miylen gondolatok vannak az adott vallásban. ÉS azt láttam, hogy igen ez létezik anélkül is, sőt, az élmények és átélt ''magasabb szintű szellem'' is elérhető gyakorlással, és olyan dolgokra képes az emberi agy és elme, amelyeket mások esetleg csodának neveznek.
Nekem csak irányt mutattak ezek a dolgok, mi az ami a ''bensőmből fakad'' , az utat már nekem kell(értsd lehet ) bejárnom. -
faster
nagyúr
-
faster
nagyúr
Bocsesz, de én előbb olvastam a cikket, minthogy tildy linkelte volna...
Tudhattam volna...de én még előtted olvastam, mielőtt te olvastad volna, így én nyertem. De egyébként akkor meg, ha elolvastad, és nagyjából felfogtad a mondatok értelmét, nem értem, miért vádoltad meg Tildyt, hogy kábítószert reklámoz.
De ha minden ilyen cikk, hír blabla be lenne ide linkelve, amiben csak előfordul az a szó, hogy ''Isten'', akkor mindenről szólna a topic, csak vallásokról nem...
Még szerencse, hogy nem te szabod meg, mi kerüljön ide. Esetleg fordulj az inkvizícióhoz, hátha van a közelben irodájuk.
[Szerkesztve] -
sh4d0w
félisten
Bocsesz, de én előbb olvastam a cikket, minthogy tildy linkelte volna... és nem találtam benne semmit, ami kapcsolódna a vallás témaköréhez, hacsak az nem, hogy megemlítik benne Istent. De ha minden ilyen cikk, hír blabla be lenne ide linkelve, amiben csak előfordul az a szó, hogy ''Isten'', akkor mindenről szólna a topic, csak vallásokról nem...
-
sh4d0w
félisten
Pontosan úgy van, ahogyan Viszlát mondta. Nem a teljes igazam biztos tudatában mondtam, hogy felesleges vitázni, hanem a hitem miatt. Én nem tudom őt meggyőzni arról, hogy vannak csodák, de nem is akarom, mert nem dolgom meggyőzni. Ő nem tud engem meggyőzni arról, hogy nincsenek csodák, mert amit megtapasztal az ember, azzal nehéz vitázni...
-
kymco
veterán
Hallottál már a mesterséges aromákról? Mikor is az eper ízét fakéregből, a barackét gombából stb (ha keverem a dolgot, akkor bocsi, a lényegen nem változtat) állítják elő. Eszed a fagyit, és azt hiszed, hogy eper..... de nem az. EZ PÓTSZER. Van aki megelégszik ennyivel, elég neki a mesterséges íz, mesterséges szín.
De az igazi mégis a valóság. 16 éve ettem egyszer egy valóságos eperfagylaltot. A színe halványrózsaszín volt, elbújhatot volna a mai harsogó fagylaltszínek mögött. De az ízét 16 éve nem tudta egy pótszer sem felülmúlni
.
Az Isten-élményben sem elégszem meg a pótszerekkel. Egyébként az Isten pótszereket hívja a Biblia bálványoknak.... (ma sincs új a nap alatt). -
tildy
nagyúr
Nemcsak gombát...
Egyébként meg biztosan, megvan a maga rituáléja. Bár többnyire csak a sámánok ''kiváltsága'' normál, hétköznapi esetben. De ez már mmás tészta. Tudnék mesélni neked az ayahuasca nevű italról, a psylocybe cubensis, és mexiana gombáról, vagy a légyölő galóca hatásairól, és ezek népcsooportokhoz való kötődéseiről,... Pl. a sámánokról , sámándobokról, transzról stb.De neked minek.....
-----------------------------------------------------------------------
Én meg azt mondom, ugyanazt az állapotot el lehet érni többféleképpen, lehet tapasztalni szerek nélkül is magasabb szellemi szintet, pl. meditációval, és az olyan is marad, az az ember egész életét megváltoztatja. Más meg csak kicsint egy ajtót, amin benézhetsz, láthatod mi van ott, de nem tudsz benne maradni. Na ez a kettő közt a különbség, és nem az, hogy melyik az igazibb....
A kettő viszont nagyon nem egyenlő, meditációval pl. nehezebb eljutni a kapuig, de bejutni már sokkal könnyebb rajta...
[Szerkesztve] -
FehérHolló
veterán
Az, hogy többen vagyunk itt keresztények, nem azt jelenti, hogy uraljuk a topicot, vagy nekünk lehet csak igazunk. Mindenki azt hiszi, hogy neki van igaza. Ez a topic amúgy sem azért van (szerintem), hogy most összevesszünk azon, hogy mi az igaz és mi nem, hanem azért, hogy elmondjuk egymásnak, hogy mi mit hiszünk bizonyos dolgokról.
Istenélményes fonalhoz annyit fűznék hozzá, hogy a valóban mélyen keresztény emberek mindennapjai tele vannak ''istenélményekkel''. Ezt az érzést, vagy inkább tudatállapotot azonban leírni úgy, hogy olyanok is megértsék, akik még nem élték át, nagyon nehéz. Viszont egyáltalán nem arról van szó hogy az ember egy gombával tök kiüti magát és ''repül''. Sőt, az igazi istenélmények szerintem teljesen tiszta tudatállapotban éri az embert. Hallottam múltkor az istentiszteleten egy jó igét a Bibliából ezzel kapcsolatban, ha eszembe jut, még leírom. Valahogy most nehezen fog az anyam, 17 óra meló után 5 órát aludtam, és már megint itt vagyok, és dolgozok.
#1379: Hát én meg úgy vagyok vele, hogy az elkövetkező 10 napban 120 órányi éjszakai műszakot kell ledolgoznom... Ha még túlórázni is kell, mint kellett tegnap/ma is, akkor persze több. -
faster
nagyúr
válasz
Viszlát
#1379
üzenetére
Csodák meg igenis vannak, csak vagy nem fogadod el, hogy xy történet - ami Veled történt - csoda, vagy fel sem tűnik, hogy csodaszámba is mehet.
+
Pihenj le ha elfáradtál
Igen, bizonyára arra gondolt, de az is lehet, hogy egész másra. De ezt te bizonyára sokkal jobban tudod, hiszen te pihentebb vagy nálam. -
faster
nagyúr
Kár vitatkozni a csodákon, mert én hiszem, hogy vannak...
Kár vitatkozni a gombák nyújtotta istenközeli élményen, mert én hiszem, hogy az pontosan az. Így könnyű vitatkozni. Én hiszek benne, tehát az így is van.
Kicsit fárasztó ez a keresztény uralom ebben a topikban.
[Szerkesztve] -
sh4d0w
félisten
Kár vitatkozni a csodákon, mert én hiszem, hogy vannak, mi több, mindennaposak, csak éppen nem vesszük észre őket, Te meg nem hiszed. Mi több, olyan csoda is van, amire már van magyarázat, mégsem fogadjuk el a létezését, mint csodát. A maják, meg a szibériai eszkimók is biztosan gombát esznek a hitük megteremtéséhez, nem pedig szimplán hisznek, igaz?
-
tildy
nagyúr
Isten-hithez csak úgy lehet jutni, ha hiszel, nem pedig gombák által
Én ezt így kategórikusan nem jelenteném ki. A maják hite is egyféle istenhit, meg a szibériai eszkimóké is. Ja hogy nem abban az IStenben hisznek amiben te? JA, bocsánat... Ettől függetlenül hisznek valamely istenben...
Csodák pedig nincsenek, csak oylan dolgok, amire még nem találtunk magyarázatot.... -
faster
nagyúr
Nektek volt már Isten-élményetek? Ha volt akkor 100%-osan le tudjátok írni, el tudjátok mondani milyen az?
Csak azt nem értem ebben, hogy a tudós uraknak volt-e már ún. Isten-élményük?
Ehh, kíváncsi vagyok, a vallásos uraknak volt-e gombaélményük, vagy csak zsigerből köpnek.
Olvasd el a cikket, le van írva, hogyan végezte a kísérleteket. Ha te nem gombáztál, nem tudhatod milyen.
[Szerkesztve] -
Én szeretnék ilyen gombát. Még soha semmilyen kábszert nem fogyasztottam, alkoholt is csak nagyon keveset, szilveszterkor egy pohár pezsgő, aztán semmi egész évben, és mivel más módon isten-hithez nem lehet jutni, kérek gombapaprikást.

Vagy leülök egy fa alá viharban és malmozok, hát ha jön a felvilágosodás egy villámcsapás vagy egy enyhébb agyvérzés formájában.
Csodák márpedig nincsenek, akármit is ír egy x száz éves könyv. Az még nem bizonyosság.
Inkább elfogadhatónak tartom, hogy az ember találta ki istent, mint mindannak az összegzését, amit nem képes felfogni és amin nincs hatalma.
Nem fogok egy kitalált valamihez fohászkodni, csak azért, hogy eme lelki placebóval elviselhetőbbé tegyem az értelmetlen életet.
Az emberek megszületnek és meghalnak isten nélkül is. Odaát meg nincs. -
Borosz
őstag
A Johns Hopkins Egyetem kutatói szerint a pszilocibingombák hatása megegyezik azzal a spontán vallásos élménnyel, amelyről a hívők évszázadok óta beszámolnak. A kettő ''leírhatóan azonos'', állítja az tanszék hivatalos sajtóközleménye.
Csak azt nem értem ebben, hogy a tudós uraknak volt-e már ún. Isten-élményük? Mindenféle kábítószer hatása nélkül természetesen... Más dolog beszámolókra hivatkozni és más átélni valamit (tudom lerágott csont ebben a topikban ez a téma). Lehet, hogy ha én pl. beszednék valami ilyen gombafélét próbaképp talán össze tudnám hasonlítani azzal a biz. Isten-élménnyel.
Nektek volt már Isten-élményetek? Ha volt akkor 100%-osan le tudjátok írni, el tudjátok mondani milyen az?
Nekem az ittt megvitatott Isten élmény annyit jelent, hogy a hívőt betölti Isten Szent Szelleme és ennek hatására pl. valaki a ''fellegekben'' érzi magát. -
Palkó
tag
Arra azért befizetnék, hogy egy tányér gombapaprikás hatására térnék meg.....
Bár ki tudja, kinek mi hozza el a megvilágosodást ?! -
kymco
veterán
Lehet, hogy gomba volt, de sajna nem volt varázsgomba
, ugyanis Mózesen kívül keveseknek volt intenzív Isten élménye a vándorlás során, márpedig ezt mindenki ette. Mózesen keresztűl kommunikált az ÚR, bár egy-két csoda a nép számára is becsusszant. Pld vízfakasztás, víz ihatóvá tétele, fürj husi stb... ezek pedig nem kifejezett kábítószeres istenpótlék élmények....
Kár eröltetni a párhuzamot. -
kymco
veterán
Arra kiváncsi lennék, hogy mit ért életre szóló élményen a cikk. Meghaltak az élmény után a páciensek?
Mert hát az életreszóló élmény bizonyossága hosszú évek tapasztalata...
Nekem pld. életre szóló élmény a korfui aquapark.... 6 év távlatából.
De komolyra fordítva a szót, az emberek mindig is igyekeztek az Isten-hiányt valahogy pótolni az életükben. Ez is egy ilyen pótszer, nem kevés mellékhatással. Istent csak Istennel lehet pótolni
[Szerkesztve] -
tildy
nagyúr
KEdves Shadow: úgy gondolom, hogy egy mindenki számára hozzáférhető, mitöbb az index főoldalán fellelhető cikk linkelése nem számít kábítószer reklámozásnak. Mi több senkit sem buzdítottam ilyesmi fogyasztására, sőt magát a szert sem reklámozom ... Csak egy vallással, és a varázsgomba kapcsolatával foglalkozó tudományos cikket linkeltem.
A vallásos jelleg pedig mit takar? Olyan egységet, oylan dolgokat tapasztalsz meg, amit más vallásoknál kb jelenésnek , vagy csodának modnanak. Ennyi. -
tildy
nagyúr
Tényleg, szerintetek mi lehtett a manna? Miylen étel?
Az előbbi cikk után olvasva az alábbiakat, elgondolkodik kicsit az ember..:
''Isten népének tagjai az Egyiptomból való kivonulástól kezdődően sokat elmélkedtek a manna titkáról. Már a manna név is felkelti a figyelmet. ''Man hu'' (mi ez)? - kérdezi a nép, és Mózes ezt a magyarázatot adja: ''Ez az a kenyér, amelyet az Úr eledelül adott nektek'' (Kiv 16,15). A nép a manna-csodában tapasztalta meg Jahve hatalmat sugárzó jelenlétét (Kiv 16,12). Ezzel az eledellel Isten egyben Izrael hívő engedelmességét is próbára akarta tenni (Kiv 16,4.28). Egyesek számára e táplálék íztelen, mások számára ízletes volt (Szám 11,4-9). A mennyei kenyérnek e jelét olyan ékesszóló ajándéknak tekintették, hogy egy darabját a szövetség ládájában is őrizték a törvény tábláival együtt (Kiv 16,32-34; Zsid 9,4). Bízva abban, hogy Isten a jövőben is gondoskodni fog népéről, ebből a kenyérből mindenkor csak egy napra való adagot lehetett összegyűjteni (Kiv 16,19). Ily módon ez valóban ''mindennapi kenyér'' volt (vö. Mt 6,11).''
A nép elszéledt, és úgy szedegette. Kézimalmon megőrölték, vagy mozsárban megtörték, azután fazékban megfőzték, és lepényt készítettek belőle. Olyan íze volt, mint az olajos süteménynek. 9 Amikor a harmat leszállt éjjel a táborra, akkor szállt le a manna is.
Főleg a harmatos rész volt, ami igencsak valami gombafélére utal, legalábbis az én szememben...ú, mit fogok msot ezért itt kapni. -
tildy
nagyúr
Úgy gondolom nagy vitát fog kiváltani itt ez a cikk:
[link] -
lao ce
aktív tag
igen, ahogy irtad is mar nem ugyanarrol beszelunk jo szokasunk szerint

ezt irtad: ''...és az a tényközlés...'' (es aztan tenyeket kozolsz)
en meg elotte egy hozzaszolassal ezt: ''...allaspontot...hangoztatod... velemenyed .''
amugy tetszik a meghatarozas amit irtal a teritesre. te az esetleges vegeredmeny es a szandek szempontjabol irtad, en inkabb a kivitelezes egy lepeserol irtam mikor szoba kerult, de kb ugyanazt jelenti.
''akkor nem felreertest tisztazol allaspontom szerint, ha az aktualis hivatalos allaspontot hangoztatod ''
ez az amit en irtam, es azt hiszem itt csusztunk el, mert rosszul fogalmaztam.
ez azt akarta, jelenteni hogy ''egy felreertes tisztazasa nem egyenlo azzal, ha aktualis...''
elnezest a felreertesert, remelem tisztaztuk
[Szerkesztve] -
kymco
veterán
Igazából itt is kezd fellépni a desszertestál színdróma, de azt azért tudni érdemes, hogy a térítés az ember úticéljának megváltoztatását jelenti szellemi értelemben, és az a tényközlés, hogy a keresztények nem isznak vért, hanem bort az úrvacsorához; az, hogy nem szoktuk rendszeresen verni a gyereket, bár a testi fenyítést nem vetjük el; az, hogy nem utáljuk a tudósokat és a tudományt sem tartjuk ördöginek, sőt nagyon sok keresztény tudós él a gyülekezetienkben..... stb inkább hitvédelem, apológia görögül, mintsem térítés....
-
lao ce
aktív tag
''Ezt nem értem''
oszinten, nincs is mit erteni rajta nagyon. ez csak egy helyzet ami ellen ha akarsz tudsz ellenkezni, ervelhetsz hogy veled ezt a fogalmat mar atertelmeztettek (vagy epp hogy a nem kereszteny emberek ertelmeztek at inkabb), de ettol nem fog atvaltozni.
lehet hogy igazad van, es a nem kereteny emberek igazsagtalanul hivjak teritesnek azt amit teritesnek hivnak. es akkor mi van? semmi. nem az a lenyeg hogy ki minek mit nevez, hanem az hogy hogy van hasznalva, milyen kovetkezmenyei vannak, mennyire tartjak etikusmal stb. ennek az egesznek nem lehet elejet venni mar ott hogy azon vitazunk hogy ez nem is az a szo, mi nem ugy hivjuk, nalunk mas a definicioja. -
kymco
veterán
Ha egy fogalomnak kifejezetten keresztényi jelentéséről írok, akkor azt egyértelműbbé teszem később.
akkor nem felreertest tisztazol allaspontom szerint, ha az aktualis hivatalos allaspontot hangoztatod meg akkor is ha az amugy a te velemenyed is de ezt nem jelzed (+) es ezt kijelento modba teszed. szerinted ez nem igy van?
Ezt nem értem. A félreértés tisztázása bármilyen hivatalos álláspont is, félreértés tisztázása. A térítés pedig annak megmutatása, hogy Jézusnál van a megoldás a hallgató gondjaira, gondjainkra. Erre általában nem az a jó jelző, hogy hivatalos, hanem, hogy személyes.
Elhiszem, hogy nem vagy rosszindulatú, és ha így is lehetne később értelmezni a hozzászólásod, semmiképpen nem fogom..... -
kymco
veterán
válasz
FehérHolló
#1344
üzenetére
Én is dolgoztam korábban VISZ anyagokból

Nagyon jól fogalmaztál.... Időnként ebben az elméleti vitában elveszítem minden gyakorlati érzékem
...... Egyetértek veled! Köszi a kiegészítést! -
válasz
FehérHolló
#1345
üzenetére
naná h tudok evangélikus pl a kelenföldi
anyám ott énekel....
-egyébként matematikus
-
FehérHolló
veterán
Majdnem elfelejtettem, amiért alapban visszatérem ebbe a topicba.

Valaki tudna esetleg mondani Pesten egy barátságos és ''élő'' evangélikus vagy methodista gyülekezetet? -
FehérHolló
veterán
''ez nem ertelmezheto csak a keresztenyek szamara. mivel ez a szo atkerult a hetkoznapokba, ezert hetkoznapi ertelemben hasznaltam mint gondolom a nagy tobbseg is teszi. a kovetkeztetesem arra vonatkozott.
ehhez hasonloan amit az egyhazak szerepevel kapcsolatban amit irtal szinten ertelmezhetetlen, viszont hetkoznapi ertelemben meg kb ugy van ahogy irtam.''
Mindenek előtt bocsánat, hogy beleszólok a beszélgetésetekbe!
Megpróbálom a Jézusra mutatást kicsit érthetőbbé tenni számodra, hátha esetleg ebből jobban megérted (bár kymco jól fogalmazott).
Szolgálok a VISZ-nél, gyerekeket próbálunk ''megtéríteni''. Történeteket mondunk nekik a Bibliából, kiemeljük nekik belőlük az Istenre és Jézusra vonatkozó részeket. Mesélünk nekik igazi szereteről, és megpróbáljuk átadni nekik is valamilyen szinten azt az érzést, amit mi érzünk Isten iránt.
Néha, amikor nem-keresztény barátaimmal társalgunk, szóba kerül az egyház, szóba kerül hogy én ez-meg-az vagyok. Általában az ilyen beszélgetésből oda lyukadunk ki, hogy elmondom nekik, hogy Jézus mit tett értem, és hogy mennyi csodát éltem át azóta, mióta Vele járok (értsd: keresztény lettem). Képzeld, egyre jobban kezdik megérteni és megérezni azt a szeretetet, amivel csak Isten tud szeretni. Látható következmény, hogy a kezdeti csúfolódásból először egy elfogadásba, utána pedig érdeklődésbe ment át a dolog. Pedig csak Jézusról és Istenről beszéltem nekik. kymco szavaival élve: Jézusra mutattam. Tehát térítésnek nevezhetjük szerintem azt, amikor valakinek beszélünk Jézusról (Jézusra mutatunk), az pedig először megérti, majd elkezd esetleg érdeklődni az Isten szeretete iránt (elkezd Jézus felé fordulni kymco szavaival). Ezek után már csak azon múlik, hogy Isten az adott ember szívében hogy munkálkodik és hogy van terve vele. Előfordulhat, hogy ő is át fogja érezni Isten szeretetét és ráébred, hogy szüksége van Jézusra (kymco szavaival: meghallhatja Őt magát).
ui.: a ''mesélés'' kifejezés nem a legpontosabb, de sajnos nem jutott eszembe most kora reggel jobb.
kymco: Bocsánat, ha esetleg a szavaidat félremagyaráztam, de keresztény szemmel én így értelmeztem, és remélem te is így érted. Másrészt kicsit leegyszerűsítve fogalmaztam, hogy megértse. -
huhh milyen regények......
mindenkinek hinnie kell valamiben
----->azt hiszem iszok még 1et


-
lao ce
aktív tag
ez aztan a hozzaszolas amit irtal! most megcsinalom a kavet es belevetem magam...
''Sajnos hosszú évszázadokig a politika lehetoséget látott a kereszténységben, és kihasználta saját céljai érdekében. Ez vezetett többek között ahhoz, hogy a keresztény szóról ma is az inkvizíció, a tudomány ellenesség és a keresztesháború szavak ugranak be eloször... mondanom sem kell, hogy ezek egyike sem szerepel a Bibliában..... ''
igen, ez mas vallasokban is megvan sajnos. nem kell sokaig gondolkodni ahhoz hogy eszrevegye az ember hogy ma is alattomos celok miatt felreertelmeznek szent iratokat politikusok, bunozok es csalok egyarant. persze masok is, csak az nem annyira szamit azoknak az eleteben akik e miatt szenvednek.
bar politikat vegkepp nem akarok belevinni de azert egy mondat: azon kivul amire mindenki egybol gondol hozzafuzom, hogy dablju is kijelentette hogy az igaz isten mellette all es az o oldalan mennek a haboruba, es ez nem egy szerencsetlen mondat volt, e mogott sajnos mindennapi tartalom van, egy hullam.
''Tehát vannak szavak, amiknek más az értelmük a keresztényeknél, és elnézésedet kérem, hogy ezzel az értelemmel használom oket. De ha nem így tenném, akkor a bibliai idézeteimet is félre lehetne érteni, mert az igék is ilyenformán definiálják a fogalmakat.''
a szavak keresztenyi jelentesenek pontos magyarazatat orommel olvasom barmikor, amikor csak elootlik, pont ugy ahogy irtad a 'bun' szo jelenteset korabban. en is probalom a szavak taoista jelenteset leirni ha kulonbozik a konyhanyelvitol.
szerintem meg kell kulonboztetni valahogy, mind a ket felnek mikor melyik jelentesrol van szo. nagyszeruen bevalna ha hasznalnal egy kitetelt ('isteni jo', 'eredendo bun', 'bibliai ertelemben tokeletes', stb). senki sem mindig vallasi szempontbol hasznalja a kifejezeseket. en ha nem konyhanyelvi ertelemben hasznalok valamit, akkor probalom jelezni a tao/taoista szoval. igy, ha a altalanossagban peldaul egy jo vagy hibas elmeletrol beszelunk akkor egybol kiderulne... persze ez csak egy javaslat. mikor irtam peldaul hogy 'befogadova kellene valnod', ott taoista szempontbol irtam, de nem jeleztem, es ezert lett a felreertes.
egy kulonbseget eszrevettem a keresztenyi es a taoista szoertelmezesek kozott: a keresztenyi mas ertelmet ad a fogalomnak, a taoista kiboviti azt es ezaltal valik a jelentes melyebbe.
''én is értettem félre már Istent számtalanszor''
az eredeti allitasom az volt, hogy: felmerheto, kiszamithato, korlatos. ezekkel a fogalmakkal kapcsolatban meg sokminden van a tarsolyomban, mert ezekrol a dolgokrol sokmindent el lehetne mondani. viszont ha minderrol egyszerre kezdenenk beszelni... de meg egyikrol sem sikerult, mert:
nem tudom pontosan a felmerhetobol hogy lett felreertheto, de nem akarok atsiklani felette. a felreerthetoseg mellett vagy ellene azert nehezkes ervelni, mert hiaba hogy valaki nem erti felre az istent ha masok felreertik. en is erzem az igazsagot abban, hogy az isteni uzenetek felreerthetoek, hiszen neha meg a hasznalati utasitas is az egy muzlisdobozon. de alapjaiban talan nem: a muzlit nem hangszigetelesre kellene hasznaljuk, az istent nem haboruzasra. ha megis arra hasznalja valaki, az direkt erti felre: kihasznalja azt, mint ahogy te is irtad.
''Ha valamit félreértek, akkor másképp mondja el... ennek megértése hosszabb idot igényel, mert én egy ''csekélyértelmu medvebocs'' vagyok''
bar nem szeretek ilyesmirol irni, de elmondom hogy ez hasonloan van mint az en ugyeim a taoval. probalom a tanok szerint jarni az utam. mikor van egy egeto problemam es segitseget keresek, neha teljesen az ellenkezo valasz jon mint amit varok, vagy amit akarok igazabol. ilyenkor egy ideig csak rohogok magamon (az egomon), mert vicces, hogy ennyire tokeletlen benazo alak vagyok.
meg kicsit probalok ellenkezni magamban, mert lehetetlennek hangzik teljesiteni, vagy hulyesegnek, szoval nem tetszik. aztan egy ideig el vagyok foglalva azzal, hogy megprobaljam megerteni a miertet. mikor megertem hogy miert, akkor mindig magaval ragad valami... talan a varazsa az egesznek.
''A hasonlat kiragadva, más környezetbe helyezve mást fog jelenteni... ''
reszemrol eltemettem a desszertes talat hat meter melyre. mar lassan fizikai fajdalmat okoz irni rola
''Amit te térítésnek neveztél a korábbi hozzászólásodban, azt a hétköznapi ember sem nevezné térítésnek, max egy félreértés tisztázásának... Ezzel az erovel most én is térítelek téged, pedig csak a félreértéseid tisztázom, nomeg a sjátjaim rakom tisztába, amíg lehet.''
akkor nem felreertest tisztazol allaspontom szerint, ha az aktualis hivatalos allaspontot hangoztatod meg akkor is ha az amugy a te velemenyed is de ezt nem jelzed (+) es ezt kijelento modba teszed. szerinted ez nem igy van?
nehez ugy fogalmazni hogy ne lehessen bantoan erteni. sajnalom ha felhuztalak valamivel, meg a moge a hazugsag moge sem akarok bujni, hogy nem akarattal szurkaltam neha oda, lehet hogy tulzasba vittem mert felbosszantani sosem akartalak vele, inkabb csak kibillenteni a 'rendes semadbol' ha erted mire gondolok. reszemrol minden rendben, es ahogy olvastam a szavaidat reszedrol is. tudom magamrol hogy nem vagyok kedves, de azt is hogy rosszindulatu sem.
[Szerkesztve] -
kymco
veterán
Nagyon sajnálom, hogy személyes bántásnak vetted azt, ami nem az. Én nem akarlak minősíteni téged. Kezdetben volt bennem egy olyan érzés, hogy kiforgatod a szavaim, hogy a mondataim olyan részére figyelsz csak, ami nem következetes a számodra, amibe bele lehet kötni.... De rájöttem, hogy félreértettelek és csupán csak félreértetted, amit írtam. Ez az elképzlés erősödött is bennem a mostani hozzászólásodat olvasva is. Én most igyekeztem konkrét dolgokkal alátámasztani, hogy hol értelmeztél rosszul engem, és bátorkodtam leírni az eltéréseket. Időnként a feszültségoldás végett, a te korábbi minsősítéseidből válogattam (pld befogadóvá válás ajánlása). Azt hittem érteni, és értékelni fogod a korábbi feszült hangnem után. Azért szántam rá viszonylag sok időt és billentyűleütést minderre, mert olyan mértékben értelmezel félre engem, hogy nem akartam, hogy olyan személlyel kelljen vitatkoznod, amit a saját elméd épített fel csupán, és meglehetősen kényelmetlen dolog volt olvasni olyan válaszokat tőled a nem gondolt gondolataimra, amire nem igazán tudok megfelelően reagálni.... Spongyát rá. Mégegyszer leírom, hogy nem volt szándékom a te alkalmatlanságod bizonyítani, konkrét tévedéseidet viszont nem lett volna célszerű nem megemlíteni. De ha tudsz ennél jobb, ennél kíméletesebb megoldást a félreértések tisztázására, nyitott vagyok rá... Képes vagyok befogadni az új és jó dolgokat (ez is egy poén akart lenni, remélem nem bántó).
azzal egyetertek hogyha atdefinialod a szavak ertelmet akkor nehez kommunikalni. te mast ertesz a jo, bun, hiba, hiany, egyhaz, terites, stb szavak alatt mint a haromnegyede az emberisegnek... tenyleg nehez a kommunikacio.
Vannak szavak, melynek speciális tartalmat kapnak a Biblia alapján. Az tény, hogy az emberek háromnegyede nem ismeri a Bibliát (itt most nem csupán egy-egy történet ismeretére gondolok). Így a bűn szónak más a jelentése a Bibliában és más a köznapi nyelvben. Erről korábban elésg sokat írtam én is, és más keresztény testvérem is, és hidd el, nem beszéltünk össze, hogy következetesnek tünjék a másképp értelmezés... Ugyanez érvényes az egyházra is. Bár itt konkrétan nem definiáltam máslépp, inkább az egyház feladatáról beszéltem, de ezket is félreértelmezi az emberek 3/4-e. A Biblia eléggé egyértelmű ezekben, már Izraelnél is láthatjuk, hogy az egyház szerepe az Istenre mutatás, de nem állok ezt most részletezni... Sajnos hosszú évszázadokig a politika lehetőséget látott a kereszténységben, és kihasználta saját céljai érdekében. Ez vezetett többek között ahhoz, hogy a keresztény szóról ma is az inkvizíció, a tudomány ellenesség és a keresztesháború szavak ugranak be először... mondanom sem kell, hogy ezek egyike sem szerepel a Bibliában.....
Tehát vannak szavak, amiknek más az értelmük a keresztényeknél, és elnézésedet kérem, hogy ezzel az értelemmel használom őket. De ha nem így tenném, akkor a bibliai idézeteimet is félre lehetne érteni, mert az igék is ilyenformán definiálják a fogalmakat. Remélem nem bántó számodra ez a fajta következetesség. Elhiszem, hogy egy kicsit kényelmetlen megtanulni a szavak, fogalmak más jelentését, de akár hasznos is lehet, mert nem érted félre a keresztényeket.
A hasonlat kiragadva, más környezetbe helyezve mást fog jelenteni... ''
egyetertek, es megertem hogy elkepzelhetetlen volt szamodra amit felvetettem, sot, talan riaszto vagy felelmetes is, ezert inkabb valasz helyett inkabb a stilusomra tamadtal.
Szeretném tisztázni, mielőtt belelovalnád magad abba, hogy nekem félelmet okozol, mebántasz a szvaiddal, vagy esetleg riogatsz a hasonlataim új tartalommal való megtöltése kapcsán, hogy ezek nem igazak. Bocsánatot kérek, ha támadtalak volna bármiért is. Remélem ennyi elég lesz, és nem fogunk tovább írkálni a korábbi személyeskedő hangnememről.. sajnálom, félreértettelek. Azt hittem, hogy tudatosan forgatod ki a szavaim, de már korábbain is írtam, rosszul vélelmeztem a tudatosságod.... Mégegyszer: Elnézést kérek! Ha ezek után még érdekel a hasonlatodra adott válaszom, megteszem később, de félek, hogy sikerült olyan zavart támasztanom benned a korábbi indulataimmal, hogy elfogadom tőled, ha ezt le akarod zárni.
Örülök, hogy megértetted ezt. Igen Isten félreérthető''
isten szerinted felreertheto, de nem azert mert te felreerted allandoan, hanem mert ezt olvastad a bibliaban. ezt erthettem meg, mivel ez derult ki abbol amit irtal.
Érzem a finom iróniát a szavaidban... én is értettem félre már Istent számtalanszor. Mint ahogy már értettem félre a feleségemet is, a főnökömet is, a barátaimat is. De amint azek a személyek tudomására jut, hogy félreértem őket, korrigálnak engem, megmagyarázzák másként stb... Ez így van Istennél is. Ha valamit félreértek, akkor másképp mondja el, másképp mutatja meg. Azt is bevallom, hogy időnként ennek megértése hosszabb időt igényel, mert én egy ''csekélyértelmű medvebocs'' vagyok. De szerintem ott, ahol kommunikáció van, ott létezik annak félreértése is. És ezért tarom mérnökemberként is jónak a visszacsatolást. Lehet, hogy esetenként bántónak tűnhet, de hasznos a félreértések ellen.
Azért hoztam bibliai példákat, mert azok objektívabbak, jobban ellenőrizhetőek, mint az életem történései. Elnézést, ha ez így félreérthető volt.
''A térítés az, mikor Krisztusra mutatok, és aki Jézus felé fordul, az meghallhatja őt magát''
ez nem ertelmezheto csak a keresztenyek szamara. mivel ez a szo atkerult a hetkoznapokba, ezert hetkoznapi ertelemben hasznaltam mint gondolom a nagy tobbseg is teszi. a kovetkeztetesem arra vonatkozott.
Amit te térítésnek neveztél a korábbi hozzászólásodban, azt a hétköznapi ember sem nevezné térítésnek, max egy félreértés tisztázásának... Ezzel az erővel most én is térítelek téged, pedig csak a félreértéseid tisztázom, nomeg a sjátjaim rakom tisztába, amíg lehet.
ehhez hasonloan amit az egyhazak szerepevel kapcsolatban amit irtal szinten ertelmezhetetlen, viszont hetkoznapi ertelemben meg kb ugy van ahogy irtam.
Az egyházról kialakult sztereotip kép szerint tényleg az egyház (meg)vezeti a híveket. Ez igaz volt a középkori katolikus egyházra, de ezt kár lenne azonosítani az egyházzal. Csak műveletlen emberek tesznek a kettő közé egyenlőségjelet... Ma az egyháznak nincs meg még az elvi lehetősége sem a hívek (meg)vezetésére.... és ez így jó is így.... mert nem ez a szerepe... De a Biblia ebben is tisztázni tudja az egyház fogalmát és szerepét... Kár, hogy a középkorban nem forgatták olyan sokan.... -
lao ce
aktív tag
válasz
boszizsu
#1329
üzenetére
biztos vagyok benne hogy a sokfele filozofia es vallas amikbe betekintest nyertel ertekeket adott neked. gondolom eppen ezert erzed ugy, hogy eltero am hasonloan celravezeto utakat jarhatnak a kulonbozo hitu emberek az eletuk folyaman. orulok hogy megtalaltad a szamodra legjobbnak tuno utat.
''Dehát Krisztus óta minden csak magyarázat emberi értelmezésen keresztül, ez pedig sokszor téves''
nem biztos hogy tevedes volt egy valasz a maga idejeben. az evszazadokon valo ativeles miatt muszaj hogy alakuljon az ertelmezes a korok mentalitasahoz, igy megadhatja az aktualis valaszokat az alapkoncepcio megtartasaval. a merevseg es rugalmassag egyutt jar. ez a fajta alakulas a taoizmusban is megvan, sot, talan meg hangsulyosabban a jellegenel es a koranal fogva. -
lao ce
aktív tag
''A tökéletlenség vajon része-e a tökéletességnek?''
egyetertek, a kerdes irrelevans onmagaban.
ha megkerdezel rola mert erdekel teged, akkor megprobalom beallitani a helyere, abba a kornyezetbe ahova a taoizmus szeirnt valo. de arra keptelen vagyok hogy elvezessem a gondolatsort a tokeletesseg elemzesetol a 'gyakorlati tanacsok kezdo kismamaknak' gondolatig. ebbol kovetkezoen akarmennyit is irnok rola attol meg maradhat 'tanulság nélküli elmélkedés', hiszen nem altalanos valasz minden kerdesre.
egy ilyen pindurka lepest igen nehez revelansnak latni hiszen peldaul a 7x6 eredmenye sem az. de van egy kornyezete amiben logikailag kikovetkeztetheto es neha alkalmazhato bizonyos helyzetekre. itt a lenyeg szerintem: az elmelethez a gyakorlat adja a tanulsagot.
ha a gyakorlatban valo mukodesre kivancsi az ember, akkor most elsonek a muveszetek jutnak az eszembe: miert szeretik millioan tony bennettet ha egyszer hamisan intonal? miert gyonyoru a miloi venusz? ki gondolja hogy a tornyot pizzaban ki fogjak teljesen egyenesiteni valaha is? esetleg kijavitjak degas festmenyen a lovak labat? (lasd: false start) -
lao ce
aktív tag
hat nem mondom, jo hosszan foglalkoztal azzal hogy elmondjad en mennyire alkalmatlan vagyok arra hogy teged megertselek, elitelendoen kiragadok felmondatokat az irasodbol es rossz szovegkornyezetbe rakom a gondolataidat, felreertelmezlek, tele vagyok eros sztereotipiakkal, es nem vagyok eleg befogado.
koszonom az elemzesedet szemelyemrol. szorol-szora igazad van, ezek a hibak mind bennem vannak. igyekszek valtozni az emlitett dolgokban, hogy tokeletesebbe valhassak.
(tildynek, szeretettel)
azzal egyetertek hogyha atdefinialod a szavak ertelmet akkor nehez kommunikalni. te mast ertesz a jo, bun, hiba, hiany, egyhaz, terites, stb szavak alatt mint a haromnegyede az emberisegnek... tenyleg nehez a kommunikacio.
megprobalom kimazsolazni amire lehet valaszolni erdemben mert nem szemelyes:
''Én a teljesség részének nem tekintem a teljesség hiányát. A tökéletesség részének nem tekintem a tökéletlenséget....''
kisegitesz hogy ez melyik hozzaszolasomra a reakcio? mert az 1326-ban nem irtam a fogalmak kozotti relaciokrol, hanem az 1310-ben. szivesen valaszolnek, de nem tudom pontosan hogy mire.
ha azt a kulon jelzett taoista mondatot vetted celba az 1310-ben, akkor az a valaszom hogy rendben van, nem is varom el senkitol hogy a taoista gondolatokkal egyetertsen (vagy ertse) -sot, vedd ugy kerlek hogy nem is neked szolt. minden mas amit irtam konyhanyelv es hetkoznapi ertelmezes volt - bar tudom, te azt sem ertheted mar meg.
''A hasonlat kiragadva, más környezetbe helyezve mást fog jelenteni... ''
egyetertek, es megertem hogy elkepzelhetetlen volt szamodra amit felvetettem, sot, talan riaszto vagy felelmetes is, ezert inkabb valasz helyett inkabb a stilusomra tamadtal. mivel ez mar nem eloszor tortenik beszelgetesunkben, ezert nem fogok tobbet reagalni a hasonlataidra hogy ne kelljen szembesulnod ilyesmivel.
''Örülök, hogy megértetted ezt. Igen Isten félreérthető''
isten szerinted felreertheto, de nem azert mert te felreerted allandoan, hanem mert ezt olvastad a bibliaban. ezt erthettem meg, mivel ez derult ki abbol amit irtal.
''A térítés az, mikor Krisztusra mutatok, és aki Jézus felé fordul, az meghallhatja őt magát''
ez nem ertelmezheto csak a keresztenyek szamara. mivel ez a szo atkerult a hetkoznapokba, ezert hetkoznapi ertelemben hasznaltam mint gondolom a nagy tobbseg is teszi. a kovetkeztetesem arra vonatkozott.
ehhez hasonloan amit az egyhazak szerepevel kapcsolatban amit irtal szinten ertelmezhetetlen, viszont hetkoznapi ertelemben meg kb ugy van ahogy irtam. -
WN31RD
addikt
A tökéletlenség vajon része-e a tökéletességnek?
(Bármiféle ironikus él nélkül írom:)
Szerintem a fenti kérdés teljesen értelmetlen, és az, hogy milyen választ adunk rá, a legkevésbé sem számít.
Véleményem szerint ez rosszabb esetben csak tartalom nélküli játék a szavakkal, jobb esetben pedig megismerhetetlen, felfoghatatlan, számunka éppen ezért irreleváns dolgokról való tanulság nélküli elmélkedés. -
Viszlát
addikt
válasz
Steelheart
#1332
üzenetére
Éppenhogy beszél a Biblia a földönkívüliekről és ezt az egészet körülvevő jelenségekről. Az ''utolsó idők'' jeleként titulálja, mégpedig úgy mint a sátán eszközét, aki hamis jeleket támaszt, hogy még jobban becsapja az embereket. Úgyhogy én mint keresztény, erről nagyjából ennyit is gondolok

-
boszizsu
tag
válasz
Viszlát
#1330
üzenetére
Feladtad a leckét! Igen, ez mind így van. Most nincs lehetőségem, hogy utána nézzek, hogy Pál hol mondta, hogy a nők között nincs igaz ember (illetve valami olyasmit mondhatott, hogy a nőtől ered az összes kísértés?), de tudom, hogy valahol elmondta. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy a Prédikátor könyvében elhangzik ez a mondat. Ettől még a Prédikátor az egyik kedvencem.
[Szerkesztve] -
Steelheart
senior tag
Tényleg, szöget ütött a fejemben - ha volt már erről szó, bocsi, de sokezer hsz-t nem olvastam el, asszem, ez érthető...

Szal a keresztényeknek mi a véleményük a földönkívüliekről? Nyilván a Bibliába nehezen férne be a dolog, de mint embereknek, mi a véleményük úgy általában? -
kymco
veterán
csak azt erthetem meg amit leirsz, nem azt amit gondolsz kozben.
Ez a sorozatos félreértés és a hozzásszólásaimból való félmondatok kiragadása nem fogja megkönnyíteni azt, hogy megértsed, amit leírtam, és ez alapján világossá váljon, hogy mire gondoltam.. Talán jobban kellene törekedni az egész megértésére, mintsem a részek értelmének kiemelésére.. A cserépdarab önmagában kevés információt hordoz az edény egészéről....
tokeletessegben nincsenek benne.
ezek szerint a teljesseg nem a neve annak ami mindent tartalmaz, de akkor annak vajon mi a neve... vajon van-e ra szavunk? legyen a neve... valami rovid es vicces hangzasu
Visszatérsz egy olyan témához, amiben azért nincs előrelépés, mert mást értünk fogalmak alatt.. Én a teljesség részének nem tekintem a teljesség hiányát. A tökéletesség részének nem tekintem a tökéletlenséget....Te ezt másképpen látod, és bár még írhatsz erről akár 10 hozzászólást is, nem gondolom, hogy a két fogalom eggyé válna....Ezért fárast ez a vita, mert számomra, és remélem számodra isegyértelmű, hogy mást értünk a szavak alatt. Ha még nem érted, akkor ennél többet nem tehetek, max ismétlem magam. A sokszor ismételt dolgok, pedig unalmassá válnak, az unalmas dolog pedig fáraszt.....
'De ezt ne emberi mértékben értékeljük.''
nem tagadom, en csak emberi mertekkel tudok ertekelni, (szerencsere) az isteni ertekeleshez hozzaszolni nem tudok. azt rahagyom az istenekre.
Sajnálom, hogy itt is félreértettél. Az nem könnyíti meg a rövid félmondat értelmezését, hogy kiemelted a szövegkörnyezetből, de hibáztam, mikor nem részleteztem neked, hogy pontosan mit értek alatta. Az emberi mérték alatt azt értettem, hogy az ember, amikor azt mondja egy vasárnapi ebédre, hogy tökéletes, vagy hogy valamivel teljesen elégedett vagyok, akkor bár komolyan gondolja, de ezzel nem utal kizárólagosságra. A tökéletes ebéd lehet tökéletesebb a hétköznapi szóhasználatban, és a teljes elégedettség is fokozható..... mert senki sem gondolkodik ilyenkor abszolútumokban, hanem relativizál, bár abszolút fogalmakat használ.... Remélem ezzel a bővítéssel már minden érthető, egyértelmű, és talán kezded érezni azt is, amit gondolok....
''Istenről beszéltem, aki abszolút jó, és így teljes és tökéletes. És a jó fogalmát próbáltam képivé tenni...''
igen, ertettem. erre valaszoltam. attettem a kamerat egy tagabb latoszogbe es megkertelek hogy nezz ra ujra arra amit mondtal. mindossze ennyit tettem, de ez meg egy hasonlat szintjen is meghaladja a lehetosegeinket.
A hasonlat kiragadva, más környezetbe helyezve mást fog jelenteni... Én azért választottam a példát, hogy érthetőbb legyek. Amit te hozzástettél sajátodként kezelve a hasonlatot, már a tied lett, nincs köze az én példámhoz.
A hasonlat hasonlít
egy díszlethez, ami csak bizonyos kameraállásban emlékeztet a valósághoz. Azért élnek vele a rendezők, mert ezekben a beállításokban a környezet segítségével érthetőbbé válik a történet. De ha tágabb látószöget alkalmazunk, vagy más kamerabeállítást, akkor a díszlet visszaváltozik díszletté, előtűnik a faváz, a pozdorja, a kábelek rengetege.... a díszlet elveszti az értelmezést alátámasztó szerepét. Más beállításhoz illik más díszletet készíteni.....szvsz.
felfoghato ez mint egy fajta igazolasa az istenhitek szuksegessegenek. az emberek nagyobb resze tenyleg nem lenne kepes egy ilyen faklya nelkul elni, elveszetten bolyongana. ki vallalna fel a vezetgetesuk faradtsagos feladatat ha nem az egyhazak? en halas vagyok nekik.
Bár erről még nem beszéltünk, de azt is félreérted, hogy mi az egyházak szerepe.. Az egyháznak nem feladata a hívek vezetése. Persze az egyházi vezetőknek erre nagy a kísértés, de ez más történet. Az egyház feladata Jézus Krisztura mutatás. Jézus magáról mondja, hogy ő a világ világossága, lehet fáklyának is nevezni, magát mondja útnak, igazságnak és életnek. Ha az egyház ezt át akarja vanni Jézustól, akkor rossz úton jár...
Ne az egyháznak légy hálás, hanem Jézusnak.....
vitaval es vitakulturaval kapcsolatban:
''Ennél többet ér számomra, ha leírja pld valaki, hogy hülyék a keresztények, mert abban hisznek, hogy a Föld lapos, és én válaszolok neki, hogy én nem hiszem ezt... ''
elhiszem hogy szamodra ez tobbet er. a peldad celja cafolni valamit hitismereted alapjan, hogy a beszelgetotars maskent gondoljon a keresztenysegre. ezt mi, a maradet resze a vilagnak teritesnek hivjuk.
Sajnálom, hogy ezt is félreértelmezted... Tényleg nem tudod, hogy mit gondolok. Én egy olyan szélsőséges vitahelyzetet emeltem ki, amivel már vagy egy tucatszor találkoztam a fórumon...lehet unni, lehet megbotránkozni, lehet belefásulni.... de még ennek is több értelmét látom, mint önmagában a vita kedvéért vitatkozni. És nem azért, mert valamit cáfolni tudok az ismeretem alapján, hanem azért, mert ennek legalább van köze a hétköznapi élethez, és nem elméleti magasságokban leledzik.
És a térítés fogalmával sem vagy teljesen tisztában. Elképzelem, amint leírom, hogy a Földet a keresztények isgeoidnak képzelik, és a fórumtársak tömött sorokban ostromolni kezdik a keresztény templomokat. Ha valaki téves ismerettal rendelkezik a kereszténységről, a keresztényekről, és én tájékoztatom, az nem térítés, hanem informálás.... A térítés az, mikor Krisztusra mutatok, és aki Jézus felé fordul, az meghallhatja őt magát.
ertem az ervelesedet: ha egy csomoan felreertettek istent a bibliaban, akkor allaspontod szerint isten felreertheto.
Örülök, hogy megértetted ezt. Igen Isten félreérthető. Ezért is van annyi vallás. Azért is van, hogy az emberek időnként neheztelnek Istenre pld az élethelyzetük miatt stb...
És ezért küldte Isten Jézus Krisztust és a Szentlelkét többek között, hogy ne értsük félre többet...
egyebkent az utobbi harom hozzaszolasodbol tobbet tudtam meg rolad mint elotte evek alatt, es ezt szeretnem neked megkoszonni.
Ha a gondolataimat nem érted, amint azt írtad is, ha félreértesz folyamatosan, amint azt én írom, akkor elég kevés dolgot tudsz rólam, és amit tudni vélsz, az sem biztos, hogy helyes ismeret.
en azert beszelgetek hogy megismerhessem a beszelgetopartnerem gondolatait.
Örülök a benned lévő szándéknak. Azon vagyok, hogy a gondolataim érthetőek legyenek a szavaimon keresztül. Remélem sikerült egyértelműbbé válnom számodra is....
Elég sok mindent értettél félre, ami vagy azt jelenti, hogy nem tudom jól megfogalmazni a gondolataimat, vagy a fórum textes kommunikációs felülete mutatkozik kevésnek, de lehet, hogy az a gond, hogy túlságosan erős sztereotipiákban gondolkodsz pld a kereszténységről, talán nem vagy eléggé befogadó.
[Szerkesztve] -
Viszlát
addikt
válasz
boszizsu
#1329
üzenetére
5,25 Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, 5,26 hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje,
5,27 így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen.
5,28 Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti.
5,29 Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat,
5,30 minthogy tagjai vagyunk testének.
5,31 ''A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.''
Valamit Te nagyon félreértettél. Vagy az szúrja a szemed, hogy ''Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak; mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is.'' ? Ha ezt így kiragadod, nem csodálom, hogy férfisovinisztának találod Pált. De amit fentebb idéztem, azt forgasd meg magadban egy kicsit, talán rájössz a komplexitásában rejlő igazságra... -
boszizsu
tag
Én keresztény vagyok ugyan, de mire elértem idáig, nagyon sok dologgal találkoztam, olvastam és érdekelt: úgymint ezoterika, krisna hit, taoizmus, ezer dolgot olvastam a különböző guruktól és szellemi mesterektől. Ezek közül néhányat kinőttem (pl: Müller Péter), másokat megtartok még egy darabig (Popper)
Nekem a kereszténységgel nincs bajom, bár én azt a saját gyülekezetem, lelkészem, barátam előtt is felvállalom, hogy nem tudom azt mondani, hogy másnak nem lehet más útja az üdvösséghez. (Ami mint tudjuk kegyelemből van) Én is sok dolgon kellett, hogy átmenjek, mire elértem idáig. Az is igaz, hogy Krisztus mondja: Én vagyok az út, az igazság és az élet, és senki nem mehet az atyához csakis énáltalam. Éppen ezért Krisztus az alapom. Csakhogy például már a levelezésekben nem értek mindennel egyet. Legfőként Pálnak az érezhető férfisovinizmusával nem. Dehát Krisztus óta minden csak magyarázat emberi értelmezésen keresztül, ez pedig sokszor téves. Az enyém is. És a végére még egy bibliai idézet: Mostan tükör által homályosan látunk -
lao ce
aktív tag
''emlékeim szerint buddhizmusban is megvannak ezek a gondolatok''
buddhizmus, konficionizmus, taoizmus mind egy torol fakadnak (kicsit utanaolvastam ennek mikor Sir Pocok emitette). ezek nelkul ugyanugy elkepzelhetetlen az elet sokmillio ember szamara mint ahogy a szomszed faluban elkepzelhetetlen a templom nelkul.
de, mindez eleg messze tortenik ahhoz hogy nehanyan (mar elnezest a megjegyzesert de) a legszemtelenebb modon meg azt is hangoztassak hogy szerintuk ezek nem is vallasok. erre mar mondani se lehet mit... sure, whatever.
-
lao ce
aktív tag
tenyleg maro vagyok? pedig nagyon komolyan probalok szemelyeskedes nelkul, nagyon finoman regalni, aprokat lepni, egyszeru mondatokkal... gondolkoztam rajta es ugy dontottem hogy hamarosan abbhagyom az itteni tevekenysegemet, nincs ertelme hogy rossz erzest keltsen az emberekben amit mondok.
''csak nem tudom mire vélni ezt a tudatos félreértem, ha beledöglesz is hozzáállást''
csak azt erthetem meg amit leirsz, nem azt amit gondolsz kozben.
''A teljességbe nem fér bele a rossz, a hibás, a hiányos.....''
isten teljes es tokeletes, de bizonyos dolgok mint a 'hiba', a teljessegben es tokeletessegben nincsenek benne.
ezek szerint a teljesseg nem a neve annak ami mindent tartalmaz, de akkor annak vajon mi a neve... vajon van-e ra szavunk? legyen a neve... valami rovid es vicces hangzasu.
''De ezt ne emberi mértékben értékeljük.''
nem tagadom, en csak emberi mertekkel tudok ertekelni, (szerencsere) az isteni ertekeleshez hozzaszolni nem tudok. azt rahagyom az istenekre.
arrol a koszos, repedezett, torott es osszeragasztott, kiallitast megjart talrol szolva:
''Én nem beszéltem a Menyországról, a jó halmazáról....''
nem is. errol en beszeltem, felteteles modban.
''Istenről beszéltem, aki abszolút jó, és így teljes és tökéletes. És a jó fogalmát próbáltam képivé tenni...''
igen, ertettem. erre valaszoltam. attettem a kamerat egy tagabb latoszogbe es megkertelek hogy nezz ra ujra arra amit mondtal. mindossze ennyit tettem, de ez meg egy hasonlat szintjen is meghaladja a lehetosegeinket.
felfoghato ez mint egy fajta igazolasa az istenhitek szuksegessegenek. az emberek nagyobb resze tenyleg nem lenne kepes egy ilyen faklya nelkul elni, elveszetten bolyongana. ki vallalna fel a vezetgetesuk faradtsagos feladatat ha nem az egyhazak? en halas vagyok nekik.
''Említhetnék még példákat, ahol az ember szépen mellétrafált az Istennel kapcsolatban''
nem akarom szo nelkul hagyni, mert ertekelem a listat amit osszeallitottal ehhez a ponthoz, koszonom. ertem az ervelesedet: ha egy csomoan felreertettek istent a bibliaban, akkor allaspontod szerint isten felreertheto.
vitaval es vitakulturaval kapcsolatban:
''Ennél többet ér számomra, ha leírja pld valaki, hogy hülyék a keresztények, mert abban hisznek, hogy a Föld lapos, és én válaszolok neki, hogy én nem hiszem ezt... ''
elhiszem hogy szamodra ez tobbet er. a peldad celja cafolni valamit hitismereted alapjan, hogy a beszelgetotars maskent gondoljon a keresztenysegre. ezt mi, a maradet resze a vilagnak teritesnek hivjuk.
sokan nem szeretik az ilyesmit, mert tulharsogjak a forum eredeti szerepet amit talan a szabad gondolatok cserejekent lehet definialni, peldaul arrol hogy 'mi a jo es a rossz ertelmezese a kulonbozo vilagnezetekben'. de teged ez faraszt ahogy irod.
''De annak nem látom értelmét, hogy te valahogy értelmezed a jót és rosszat és vitázol az én ''jó és rossz'' fogalom értelmezésemmel. ''
en azert beszelgetek hogy megismerhessem a beszelgetopartnerem gondolatait.
csak mersekelten erdekelnek a teritesek, es bar megertessel fogadom mert tudom hogy ez resze a feladatoknak amit a kereszteny isten ker a kovetoitol, am megis inkabb a szemelyes velemenyek erdekelnek kulonbozo temakban.
egyebkent az utobbi harom hozzaszolasodbol tobbet tudtam meg rolad mint elotte evek alatt, es ezt szeretnem neked megkoszonni.
''Nem szeretnék olyan emberrel együttélni, aki tökéletesnek hiszi magát''
ahhoz befogadova kellene valnod. -
-
tildy
nagyúr
Akkor a példával vana gond

Azt, hogy világos van, csak akkor tudod megítélni, ha ismered a sötétet is, és viszont. Mert viszonyítasz valamihez. Az étkészlet meg lehet nem is teljes, mert lehet , hogy vannak még meg nem vásárolt hozzátartozó darabok is![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Nincs rossz nélkül jó, és viszont, és minden jó tartalmaz valami rosszat, és minden rossz valami jót is. -
delta9
senior tag
idézem magam ''...alkotást _szeretnék csinálni_, akkor lehet, hogy nekem pont a törött darabokra van szükségem...'' nincs műalkotásom, csak egy gondolatom, amihez törött cserepekre van szükségem, és ezért nekem pont nem megfelelő az, amit te teljesnek hívsz. összetörve is lehet teljes és nem csak akkor, ha nem hiányzik belőle egy darab sem. legfeljebb étkezésre nem tudod használni. de az csak az egyik módja a használatának (mondjuk a rendeltetésszerű), de miért kellene nekem csak egy módon használnom? és továbbra is ugyanarról az étkészletről beszélünk.
[Szerkesztve] -
kymco
veterán
válasz
boszizsu
#1316
üzenetére
A Jób története nem pont erről szól, de nagyon tanulságos mű, a bibliai bölcsességirodalom része.... Van egy keret történet, ami közrezár egy meglehetősen hosszú, 6 szereplős vitát a szenvedés okairól....
Tudni kell, hogy a zsidó ember ''Isten modellje'' szerint minden szenvedő ember megérdemli, amit kap, mert Isten ezzel bünteti a bűneiért, esetleg az apja bűneiért. Mind ez a mű, mind maga Jézus ezzel a közgondolkozással vitatkozik....
Röviden ennyit tudok írni, így munka közben, Bibliám nélkül.... Ha ez kevés, és van még kérdésed, akkor utánanézek... -
boszizsu
tag
A teljességbe minden belefér. Csak mi nem tudjuk emberi értelemmel, hogy mi micsoda, mi miért történik. Az emberi és az isteni logika messze nem ugyanaz. Az istent megérteni az emberi tökéletlen normákon keresztül lehetetlen.
kymco: hogy nincs Benne rossz? Amikor elolvastam Jób könyvét, nem egészen ezt gondoltam. Pedig Jób istenfélő, tisztes, rendes ember volt. Az pedig, hogy az Úr átengedi a Sátán játékszerének, az emberi fogalmak szerint nem egy korrekt dolog. Más kérdés, hogy milyen következményei lettek, és végül Jób jött ki jól a szituból, de puszta ''mókából'' elvenni valakitől mindenét, egzisztenciát, családot, egészséget, az szerintem rossz. -
csibor
addikt
Vallásügyileg ajálom figyelmetekbe Chritopher Moore: Biff evangéliuma (aki Jézus gyerekori haverja volt)Minden amit nem tudtál idáig róla
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
[Szerkesztve] -
delta9
senior tag
''...Akkor teljes az étkészlet, ha nincs repedt, törött darab közte...'' - ha enni akarsz belőle, akkor igaz. viszont ha - teszem azt - kortárs művészeti underground alkotást szeretnék csinálni, akkor lehet, hogy nekem pont a törött darabokra van szükségem, hogy azokat másképp illesszem össze, mint ahogyan voltak. így csak a cél határozza meg azt, hogy az étkészlet egyben vagy törötten megfelelő. nézőpont kérdése ez is.
-
tildy
nagyúr
ezen felul, egy mondatot talan megerdemel az is, hogy a taoizmus szerint nemcsak hogy abszolutban gondolkodni ertelmetlen es nincs ellentet nelkuliseg, de meg a legtokeletesebb josagban is van gonoszsag, es a legtokeletesebb gonoszsagban is van josag, a legnagyobb teljessegben hiany es a vegtelen semmiben is ott csirazik a mindenseg magja.
Hm... ISmerős szavak, emlékeim szerint buddhizmusban is megvannak ezek a gondolatok ... (Nameg bennem is).
Nem véletlen a jin-jang ''gömb'' felépítése sem. A feketében ott a kis fehér, és a fehérben is ott a kis fekete, és csak együtt alkotnak egészet.
kymco: a teljességbe ne férne bele?
Ehh. A teljességben minden benne van. Minden ami csak létezik. Így a rossz is.
Bár iigazadlehet :mást értünk teljességen
[Szerkesztve] -
kymco
veterán
Maró vagy, mint a sav...

A bűn is hiány, az Istennel való közösség megromlásával jelenik meg. A teljességbe nem fér bele a rossz, a hibás, a hiányos..... De ezt ne emberi mértékben értékeljük. Nem szeretnék olyan emberrel együttélni, aki tökéletesnek hiszi magát... aki tökéletesen jónak képzeli magát stb.... Te másképpen látod, és én ezt elfogadom, lehet hogy a fogalmak alatt is mást értünk... sajnálom, hogy a ''desszertes tál'' hasonlatot még mindig nem érted. Feladom a további magyarázkodást, mert láthatóan meghaladja a feladat a képességeimet.
Én nem beszéltem a Menyországról, a jó halmazáról.... Istenről beszéltem, aki abszolút jó, és így teljes és tökéletes. És a jó fogalmát próbáltam képivé tenni, hogy ebben a rossz hiánya nem jelent kevesebbet, hanem a maximumot.....
Engem nem bántottál meg, csak nem tudom mire vélni ezt a tudatos félreértem, ha beledöglesz is hozzáállást. Mégegyszer leírom vsz nem vagyok elég értelmes ahhoz, hogy világosabban kifejezzem magam....
Én nem akarok bizonyítani semmit... ezért nem tudok mit kezdeni azzal, hogy ez, meg ez kevés számodra bizonyító érvnek. No, ezt meg én sajnálom, nem is annak szántam.
Említhetnék még példákat, ahol az ember szépen mellétrafált az Istennel kapcsolatban...
Jerikói vár lerombolása nem szokványos, Gedeon seregének 90%-át el kellett bocsátania, hogy megküzdjön a hatalmas túlerővel, de győzőtt... Jézus nem a királyi udvarban született, pompában, hanem hajléktalanként mocsokban..... Jézus, a szabadító nem lett politikai messiás, Jézus magához engedte a tisztátalanokat (parázna), a zsidó nép nyomorgatóit (vámszedők), nem okos és képzett tanítványokat választott, hanem képzetlen egyszerű halász embereket... stb.....
Az ember elképzel valamit Istenről, és Isten mást tesz, mert nem emberek szerint gondolkozik, nem kötik aze ember korlátai.... Következetes, de a következetességét az ember következetlenségnek élheti meg, mert a következetessége csak az Isten felöl tűnik minden esetben annak, Felőlünk, emberek felől egyáltalán nem biztos.
Amikor kicsi voltam, nem értettem, hogy anyámnak miért jó, hogy engem elcipel a fogászatra... a legnagyobb kitolásnak tartottam. Idő kellett, hogy megértsem, a gondoskodó szeretete vitt engem oda....az anya felől következetes dolog a gyereknek sokszor nem tűnik annak.... Kiváncsian várom, hogy ebben mi kiforgatni valót találsz... megjegyzem ez is hasonlat... és nem kell pld a fogászatot beazonoítani semmivel, mert én sem teszem...
Az elméleti vitával kapcsolatban azt látom (lehet, hogy rosszul), hogy az nem vezet semmire, ha a vita önmagáért a vitáért van. Ennél többet ér számomra, ha leírja pld valaki, hogy hülyék a keresztények, mert abban hisznek, hogy a Föld lapos, és én válaszolok neki, hogy én nem hiszem ezt... Ennek van értelme, mégha nem is tűnik magas retorikájunak a dolog, mert olyat tudok mondani neki, amit rosszul tudott rólunk eddig. De annak nem látom értelmét, hogy te valahogy értelmezed a jót és rosszat és vitázol az én ''jó és rossz'' fogalom értelmezésemmel. Lehet, hogy ez neked izgalmas, engem fáraszt... nem vagyunk egyformák. -
lao ce
aktív tag
tudom hogy nem istent hasonlitottad a desszertestalhoz es en sem tettem. a szennyes edenyhez plane nem mint ahogy irtad. lehetne a desszertestal a mennyorszag? lehetne. lehetne a 'jo' halmaza? lehetne. de nem akarod igy erteni, mert akkor nem tudnal kiforgatassal vadolni -erezteted hogy megbantottalak valamivel, a csetressel szinezed mint ronaldo a muesest a tizenhatoson belul, de fel nem foghatom miert teszed, itt nincs tizenegyes, csak dumalunk es kesz.

''A rossz valaminek, a teljességnek a hiánya szvsz, nem lehet teljes és tökéletes az, ami hiányos''
talan nem sertelek meg ha elmondom amit mar varsz is: az en szememben a teljesseg ellentete a hianyossag, a tokeletessege a tokeletlenseg es a joe a rossz, es a tokeletlenseg vagy a hianyossag nem valtoztatja rosszra a jot (sem jora a rosszat). ugy erzem tobben igy vannak ezzel es nem kutyuljak ossze ezeket hogy igazolast nyerjenek valamire.
ezen felul, egy mondatot talan megerdemel az is, hogy a taoizmus szerint nemcsak hogy abszolutban gondolkodni ertelmetlen es nincs ellentet nelkuliseg, de meg a legtokeletesebb josagban is van gonoszsag, es a legtokeletesebb gonoszsagban is van josag, a legnagyobb teljessegben hiany es a vegtelen semmiben is ott csirazik a mindenseg magja. ezen kivul vannak meg tudnivalok ezen a teren, de tul messzire vezetnenek.
''A zsidók pld azt hitték...meg is szívták''
sajnalom ha a zsidok felreertettek istent es megszivtak a ladajukkal, de ezt bizonyito ervkent elfogadni isten kiszamithatatlansagara szerintem nem valami eros. isten tettei kovetkezetesek azt irod, az elotte valo hozzaszolasban meg azt, hogy kiszamithatatlan. hogy jon ez ossze? ezen el kellene gondolkoznom egy darabig hogy el tudjam kepzelni.
''De ez a vita túl elméleti lett... bezárom részemről.....''
tul elmeleti? lehet. nemsokara valaki felhozza hogy milyen volt a davinci kod meg hogy milyen fabol volt noe barkaja, mert 1/16-os modellt epit. no, az aztan a gyakorlat
-
kymco
veterán
az etkeszlet tokeletes is lehet akar, de en az asztalrol beszelek a vacsora koordinacios rendszereben. te a desszertestalban hiszel ami klassz dolog elismerem, am en vacsorazni szeretnek
Kár, hogy egy jó poén kedvéért kifordítod a hasonlatot.... Én nem az Istent hasonlítottam a csetreszekhez, hanem a jóság teljességégt szerettem volna más oldalról megközelíteni.
A rossz valaminek, a teljességnek a hiánya szvsz, nem lehet teljes és tökéletes az, ami hiányos.... de várom, ennek is a kiforgatását...
Isten azért nem tervezhető, mert önálló, szuverén lény. A zsidók pld azt hitték, ha a frigyládával vonulnak harcba, akkor minden rendben van... meg is szívták. Még a láda is elveszett.... IStenre kellett volna figyelni, nem a ládára.
Másrészt Isten következetes is. Ha mond valamit, azt komolyan lehet venni.... de nincs korlátok közé beszorítva....
De ez a vita túl elméleti lett... bezárom részemről..... -
lao ce
aktív tag
en a 'jo' szorol irtam hogy csupan a dolgok egyik fele, am ha isten teljes is a joban akkor is lekorlatozott tevekenysege es a hatalma a josag keretei koze. vannak akik akarjak es kepesek a teljes kepet es mukodest latni es elfogadni. ok nem elegednek meg az isteni lenyek torteneteinek tanulmanyozasaval. ezeknek a kutato elmeknek megadhatja a valaszt a tao, vagy egy hasonloan atfogo vallas.
''Isten nem felmérhető, kiszámítható esetleg tervezhető''
nem allithatod hogy az altalad ismert isten ossze-vissza vagdalkozva hadonaszik, csinal valamit aztan visszaveszi, mond valamit aztan visszavonja meg hasonlok, mert ez nem igaz.
kesobb logikarol es megertesrol irsz es nem a kiszamithatosagrol ami egy kisse mas konverzacio lenne es egyet is ertek az alapkoncepcioval hogy logikatlansagok vannak sok helyen a istennel/istenekkel kapcsolatos dolgokban am szerintem ez nem az isteni tetteket, legfeljebb a vallas emberi korlatait jellemzi. viszont ez semmikeppen nem azt jelenti hogy ettol isten kiszamithatatlan, tervezthetetlen vagy akar korlatlan lenne.
a vegkovetkezteteseddel azonban teljesen egyetertek: vannak isteni rejtelyek.
az etkeszlet tokeletes is lehet akar, de en az asztalrol beszelek a vacsora koordinacios rendszereben. te a desszertestalban hiszel ami klassz dolog elismerem, am en vacsorazni szeretnek
-
kymco
veterán
Az abszolút jó fogalma az ember számára felfoghatatlan dolog, mint ahogy Isten lénye is.... ezért ahhoz, hogy megértse és felfogja antropomorfizmushoz kell fordulni. De ez nem jelenti azt, hogy Isten maga emberi szintre süllyedne le...
Az abszolút jó Istennél nem a dolgok felét, hanem teljességét jelenti. Akkor teljes az étkészlet, ha nincs repedt, törött darab közte. Nem attól válik teljessé, hogy összetörjük a desszertestálat
.
Isten nem felmérhető, kiszámítható esetleg tervezhető.... erre a Biblia számos példát hoz.. pld nem logikus, nem érthető Jézus személye, tette, Isten-ember volta, nem logikus a az Atya, Jézus és a Szentlélek hármassága. Az isteni törvényi elvárás emberileg teljesíthetetlen, a zsidó nép kiválasztása logikátlan, értelmetlen stb....
Tehát vannak még isteni rejtélyek
-
lao ce
aktív tag
a taoizmus szerint abszolutban nincs ertelme gondolkodni, de most errol csak diohejban: a 'jo' akkor keletkezett amikor a formatlan, 'egyetemes massza' -ami a kaosz helyet foglalta el korabban- szetvalt konnyure es nehezre, mennyre es foldre. ezzel tehat resze lett valaminek, amely az ot kiegeszito resz nelkul ertelmetlen, azzal egyutt viszont semleges toltesu. tehat globalisan tekintve jo es rossz nincs is, a merleg nyelve kozepen all.
mar maga a kifejezes 'jo' limitet jelent. az egesznek, a mindennek legfeljebb a felet. a kereszteny es muzulman isten koncepcioja jol kiporciozhato, eleg reszletesen meg van hatarozva mit csinal, mit var el es ezert mit kepes adni cserebe - igy ez szepen felmerheto, kiszamithato, azaz korlatos. hozzateve, hogy a kereszteny es muzulman isten mukodesi terulete a foldre es az itt senyvedo lenyekre van korlatozva, ami eleg kis allatkert egy mindenhatonak.
lehet hogy a kulonfele istenek josaga (vagy egyeseknek talan a gonoszsaga) hatartalan, sot, lehet hogy a hatalmuk is felmerhetetlen emberi leptekkel, am ez nem jelenti azt hogy maguk az istenek hatartalanok, szerepuk meg van hatarozva sajat bevallasuk szerint is, es eppen e miatt a logika miatt torteneteik a mindent befogado tao reszei.
[Szerkesztve] -
lao ce
aktív tag
''Van önmagában abszolút jó: Isten, nincs semmi rossz benne.''
sokan mondjak hogy a tao csak egy masik neve istennek.
sot, magam is ugy gondolkodok neha, mert 'egyszerubb', de mar mikor beszelek rola nem ugy hasznalom (nem keverem) szinte soha.
amikor olvasok olyasmit mint a fenti idezet mindig tudatosul bennem a kulonbseg, a tao felmerhetetlensegevel szemben all a limitalt istenkep. ilyenkor istent a tao reszekent latom es azt hiszem igy is van jol.
[Szerkesztve] -
delta9
senior tag
értem, hogy példaként említetted, de mikor a világ és a kétely kapcsolatára gondoltam, akkor nem az 'én' világom, a 'saját dolgaim'-ra gondoltam, hanem a világra, ami körülvesz. arra a működő világra, melynek egy jó részét le tudunk írni a matematika, a fizika, stb. nyelvén, de amelynek egy részéről csak elméleteink vannak. amelyek közül mind lehet logikus, de ugyanakkor cáfolható is.
-
kymco
veterán
Abból a szempontból tényleg nem jó a hasonlat, hogy az ember nem tökéletes. Ezért még ha személyes példával isélek számolni kell az ''ember'' faktorral. Érzelmi alapon, az ésszerűséget megcáfoló, váratlan, kiszámíthatatlan dolgot tesz..... De azért nagy általánosságban nem kételkedünk édesanyánk szeretetében, és abban, hogy nem akar rosszat nakünk (persze erre is található ellenpélda, de hát mi a bűn által megorntott emberek márcsak ilyenek vagyunk.... minden egész eltörött ebben a világban). Van olyan terület, az Istenben való hit, ahol a kétely hiánya nem őrültség... pont azért, mert Isten a körülöttünk lévő világgal ellentétben tökéletes.... Tökéletes minden gondolata, tette, tökéletes a szeretete, tökéletes az igazságossága, és néha azt is látom, hogy tökéletes a humora is....

-
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Philips Shaver Series 7000 (elektromos 3 fejű borotva)
- MacBook Pro 15 A1707 (2017) asztroszürke és Apple Magic Mouse A1296 Olvasd el figyelmesen kérlek
- Lenovo Tab M10 HD (TB-X306F)
- Samsung Galaxy Tab S6 Lite LTE (2020) Oxford Grey 64GB
- 15.gen! Intel Core ULTRA 9 285K (24mag!) +16-32GB DDR5 RAM +hűtött VRM-es Z890 lap! GAR/SZÁMLA!
- iPhone 17 Pro Max Kozmosznarancs - Bontatlan !! www.stylebolt.hu - Apple eszközök és tartozékok !!
- Xiaomi Mi 11i 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Phanteks Enthoo Pro
- HP EliteBook 830 G5 13,3" i7 8650u, 16GB RAM, SSD, jó akku, számla, 6 hó gar
- MICROSOFT Surface Book 2,13.5", i5-7200U,8GB RAM,256GB SSD,WIN11
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)




Ehh. A teljességben minden benne van. Minden ami csak létezik. Így a rossz is.
