Hirdetés

Hirdetés

MWC 2017 összefoglaló

Rengeteg új okostelefon, egy régi buta és számos kütyü jellemezte az idei MWC-t, ami mindenképpen jobb volt, mint a korábbi években, de igazán forradalmi dolgokat most sem láttunk.

Az MWC

Barcelona a mobilvilág fővárosa. Nem csak azért, mert évente egyszer egy szűk hétre ellepik a várost a mobilkommunikáció iránt érdeklődő szakemberek, elemzők, újságírók és kiállítók, hanem egyébként is rengeteg olyan fejlesztést itt próbálnak ki élesben, amit aztán a világ több pontján is átvesznek. A február végére tett MWC pedig mind a helyszín, mind az időpont kapcsán ideális, elindul az év, a CES-re még nincs mindenki kész az újdonságával (és sokszor az európai piacra szánt kütyüket ki sem viszik oda), de az MWC-re igyekszik minden gyártó valami nagyot durrantani. Ráadásul itt már ilyenkor masszívan dübörög a tavasz.

Az elmúlt években az MWC nem volt mindig izgalmas. Kevés volt az újdonság, de tavaly érezni lehetett már, hogy valami változik, mert irgalmatlanul sokan voltak még az utolsó napon is. Idén hasonlóan markáns tömeg volt, noha a szervező GSMA mindent megtett azért, hogy ne tudjon boldog-boldogtalan bejutni, limitálták az egy médiumtól érkező stábtagok számát, kicsukták a bloggereket és a vloggereket és sok kiállítótól is visszahallottuk, hogy igen szűkmarkúan bántak az ingyenes belépőjegyekkel, noha itt olyan költség még egy kis stand bérlése is, amit kevesen engedhetnek meg maguknak.

A sor a Nokia esemény előtt
A sor a Nokia esemény előtt. Nagyot durrant a 3310 [+]

Sajtós szempontból is akadt változás, eddig csak vasárnap volt rohangálás egyik helyszínről a másikra, idén már szombatra is esett rendezvény. Mi pont ezért megyünk teljes stábbal, egy, kettő, de még három ember is bőven kevés lenne ahhoz, hogy az összes meghívásnak eleget tudjon tenni és minden fontos bejelentést a helyszínen tekintsen meg. De még így is fejenállás, mert az egy dolog, hogy a 2-kor kezdődő Huawei rendezvényről (ahol már 1-kor be kellett állni a sorba, hogy bejussunk) át kell rohanni a fél 5-kor startoló Nokia eseményre (ahol már fél 4-kor be kellett állni egy másik sorba), de közben ott lóg az ember feje felett az is, hogy rendben, hogy ideérek, de mikor fogom vajon megírni a cikket az előző bejelentésről és mikor fogom hozzá megvágni a videót, hol tudom feltölteni? Na, ezért jöttünk ki hatan.

Nagy durranások

Nagy durranások nem voltak. De picit átrendeződhetnek a bejelentések alapján az erőviszonyok, leginkább azért, mert a Samsung nem merte még bemutatni az S8-at. Tutira kell menniük, ha még egy olyan pofonba beleszaladnak, mint a Note7 kapcsán, akkor onnan már tényleg nem lehet felállni. Úgyhogy átengedték a terepet (de azért egy Tab S3 és egy Galaxy Book csak összejött), amire rá is ugrott a Nokia, a Huawei, az LG és a Sony.


Csúcsmobil nem volt, de azért a Samsung is hozott érdekességet [+]

A Huawei rendezvénye ugyanott volt, mint tavaly, csak éppen ránézésre kétszer annyi újságíró (vagy magát újságírónak kiadó trükkjóska) akart bejutni. Nem is jött össze mindenkinek, ránézésre úgy 200 ember kint rekedt. A P10 sokak szerint nem egy nagy durranás, újabb chipset, több RAM és optikai képstabilizátor a kamerához, ezzel le is lehet írni a lényeges változásokat. Persze van egy csomó apróság, a látószöget változtató előlapi kamera, a portré mód fotózásnál, a kicsit nagyobb akkumulátor és a kompaktabb formaterv azonban nem rengetik meg sem a világot, sem pedig a P9-et használókat annyira, hogy váltsanak. A P10 Plusba viszont beleraktak egy csomó extrát és az 5,5 hüvelykes kijelző sem péklapát méretű (főleg a vékony kávák miatt), itt infraport, vízlepergető bukorlat, négy antenna, fejlesztett hátlapi kamera, QHD kijelző és még több RAM csábítja a vásárlókat. Ez a modell tehát jól sikerült, de szerintünk az órával megint mellélőttek egy kicsit, a Watch 2 ugyanis nem a korábbi Watch elegáns, letisztult formavilágát viszi tovább, hanem áttértek a sportos vonalra, ahol a fitnesz funkciók kerülnek előtérbe az elegancia rovására. Állítólag kikutatták, hogy ez kell a népnek.


[+]

A Huawei-nek jól megy a szekér, a P9 és a Mate 9 beváltotta a reményeket, az LG-nek viszont nagyon meg kellett ráznia magát, mert a G5 akkora arconcsúszás volt, hogy rögtön negatívba is vitte az LG mobil üzletágának tavalyi eredményét. Úgyhogy dobátk a modularitást és inkább csináltak valamit, ami sokkal kevésbé formabontó, de mégis ütős. A G6 pedig első blikkre jól sikerült, a 2:1-es képarány szokatlan, de meglepően hasznosnak tűnik (és mi már pár napja nyúzunk is egy előszériás példányt nagy megelégedéssel), látszik, hogy most sokkal hamarabb piacra akarnak vele jönni, mint a G5-tel, ami nagyon megcsúszott. A nagy látószögű másodlagos lencse továbbra is igen hasznos, a hatalmas kijelző ellenére kompakt a ház és amiről a bemutatón nem sok szó esett, de az üzemidő is meglepően jól alakul.

A Sony is nagyot álmodott, de az volt a benyomásunk, hogy túl nagyot. Rögtön azzal, hogy 4K kijelzőt tettek az XZ Premiumba már megalapozták maguknak, hogy bika hardverre lesz szükség, úgyhogy a még meg sem jelent Snapdragon 835-öt álmodták bele a csúcsmodellbe. Ez már tényleg elég erős ahhoz is, hogy a 960 fps-sel rögzíteni képes új, Motion Eye nevet viselő kameraszenzort kezelje, csak van vele egy kis bibi: még nem lehet piacra dobni. Leginkább azért, mert a Qualcomm lapkája a Samsung támogatásával készül, és amíg a Galaxy S8 nincs piacon, addig senki más sem jöhet ugyanilyen modullal felszerelt géppel elő. Mondjuk az is lehet, hogy ez pont kapóra jön a Sony-nak, mert az új XZ-t kábé megérinteni sem lehetett, nem hogy kipróbálni. Az XZs, az XA1 és az XA1 Ultra viszont addig is hozhatja az eladásokat, ha az árukat sikerül normális szinten tartani.

Az XZ Premium volt az esemény középpontjában
Az XZ Premium volt az esemény középpontjában, de csak egy sample videó ment, a végleges termék még valószínűleg nincs kész [+]

A kiállítás poénfaktorát a Nokia nyerte az új 3310-zel, amin lehet fanyalogni, hogy már nem ugyanaz, meg hogy bóvlin néz ki, de egyetlen kiállított csúcsmodell előtt sem volt akkora sor, mint amit ez az apróság magáénak tudhatott. Az egész Nokia rendezvény maga volt a szirupos nosztalgia, de valahogy mégis emberközelinek és inkább cukinak tűnt, mint erőltetettnek. Van tippje a kedves olvasónak arra, hogy a sajtóbemutatón mi volt a WiFi-hálózat jelszava? Eláruljuk: welcomehome. Persze kijött a Nokia 3, az 5 és a 6, belépő és középkategóriás eszközök ezek, de gyári Androiddal, a mindig friss OS ígéretével, jó anyaghasználattal és egységes formatervvel, az árazás majd eldönti, hogy mennyire lesznek sikeresek. Ha nem, akkor majd a 3310-ből eladnak egy raklapnyit, annak a bekerülési költsége ránézésre 10 dollár, ehhez képest kérnek érte 50-et.

A Lenovo néhány tablet mellett telefonos frontos a Moto G5-öt és nagyobb testvérét hozta el. Ezek a mi régiónkért felelős menedzser szerint áprilistól kaphatóak is lesznek Magyarországon, ráadásul előzetesen úgy néz ki, hogy az árazás is rendben lesz, a középkategóriában mindkét készüléknek lesz keresnivalója.

Második hullám

Az Alcatelnél is igyekeztek újat hozni (hoztak is egy nagy csokornyi telefont), az A5 LED villogó hátlapja viszont megosztotta a szerkesztőséget, van, aki szerint ez semmire nem jó, mások azt mondják, hogy egy olcsó, de látványos újítás. Jópofának tűnt az órájuk is, szokás szerint van egy csomó olcsó árfekvésű készülék, plusz tegyük a történet mellé, hogy KEYone néven alapvetően ők hozták az BlackBerry eszközt is, ami annyiból mindenképpen unikum, hogy van rajta egy teljes billentyűzet. Hardveresen az sem egy erőgép, de talán az árazást is sikerül ehhez mérten belőni.

A HTC nem rázta nagyon meg magát, a korábban bejelentett U Ultra és U Play képviselte az okostelefonos vonalat, úgy tudni, hogy ezek megint nem lesznek a megfizethető árkategória győztesei, ráadásul a cég egyik embere kameránknak azt mondta, hogy elsősorban a formaterv miatt választják a vásárlók a HTC modelleket. Nekünk az nem tűnt annyira ütősnek, szép, de más is tud hasonlót. A Vive továbbra is sláger, pont a kiállítás alatt derült ki, hogy megkezdődik a hazai forgalmazás is, de ez még mindig egy rétegtermék (noha továbbra is úgy néz ki, hogy még mindig a legjobb VR-élményt nyújtó eszköz, amit meg is lehet venni), nem valószínű, hogy ez rántja ki a gödörből a tajvani céget.

Két érdekes színvariáicó: mélykék és pink Két érdekes színvariáicó: mélykék és pink
Két érdekes U Ultra színvariáció: mélykék és pink [+]

A ZTE nem lett kész az új Nubia csúcsmodellel, így viszont legalább megtudtuk, hogy a Blade V8 Mini és V8 Lite jön majd Magyarországra is. Jártunk egy csomó kínai márka standján, a Doogee kapcsán inkább azt kérdeztük, hogy mi újság a magyar piaccal, aztán addig beszélgettünk a régiónkért felelős vezetővel (akinek a neve See), hogy végül kiderült, hogy jön Budapestre a Veletech kiállításra április 8-án. És nyilván a Doogee is, mint kiállító.

Különböző színekben a Doogee Y6... egész pontosan annak készülékháza
Különböző színekben a Doogee Y6... egész pontosan annak készülékháza [+]

A Vernee sem nagy márka, de itthon a Thor miatt van némi ismertsége, náluk konkrétan a cég tulajdonosával lehetett interjút csinálni. És egy sereg új telefont hoztak, új Marsot, új Thort, új Apollót. Az Allview is mutatott két újdonságot (mindkettő a Gionee-től származik), a Meizunál viszont csak egy spéci töltési technológiát demóztak. Nem úgy az Oppónál, ahol ötszörös optikai zoomra alkalmas lencserendszert fejlesztettek és tettek be egy új okostelefonba, kár, hogy az Oppo nemigen van jelen a mi régiónkban.

Nem csak telefonok

A hordható kütyük és a VR-megoldások száma nem nőtt (bár nem is csökkent), idén a hálózati technológiák az eddiginél nagyobb szerepet kaptak. Persze mindenki az 5G-ről beszél mindenhol, ami azért vicces, mert még nincs is végleges szabvány és egy kicsit mindenki mást ért 5G alatt. Az Oracle-től Chris King kicsit helyrerakta a dolgokat konyhanyelven, de a Magyar Telekom hálózatos és üzletfejlesztési vezetőivel is érdemes volt beszélgetni.

Az 5G nem úgy lesz, mint a korábbi generációk. Egyrészt azért nincs szabvány, mert az 5G egy nagyon flexibilis és sokféleképpen, sok feladatra használható technológia, de ezeket nem kell mind bevezetni ahhoz, hogy beszélhessünk 5G-ről. Két példán szépen meg lehet ezt mutatni, az egyik a beam, amikor a hálózat (illetve a bázisállomások) a sok adatforgalmat igénylő eszközöket kvázi követik. Így akármerre is mozog vele a felhasználó, a hálózat mindig arrafelé irányít annyi szabad kapacitást, hogy a használt szolgáltatás ne akadozzon. A másik viszont pont ennek az ellenkezője, az 5G nagyon alacsony válaszidővel dolgozik, de egy csomó IoT megoldásnak nem kell nagy sávszélesség, mert csak időnként küldenek el némi adatot valahová. Ilyenek mondjuk a meteorológiai szenzorok, naponta kétszer jelentik a páratartalmat, ennyi a dolguk, ehhez pedig a Narrowband-IoT technológiát fogják használni, amit a Telekom Európában elkezdett kiépíteni. Ennek pont ez a lényege, nem kell állandóan kapcsolatban lenni a szenzorral, elég csak akkor, amikor épp adatot óhajt küldeni, így sok energiát lehet megtakarítani és egy elemmel akár évekig elketyegnek ezek a berendezések. Ez is az 5G egyik része, de — mint a példa mutatja — simán implementálható a jelenlegi, 4G-s környezetbe is.

Az autóipar sem maradt el a kiállításról, mi speciel a Seat standján jártunk, ahol a cég vezetői elmondták, hogy a Volkswagen-csoporton belül ők lehetnek az a márka, ahol az infotainment megoldások és az okostelefonos kommunikáció kapcsán először jelennek meg az újdonságok. Jelenleg egyébként az új autót vásárlók között még alig-alig van befolyása a döntésükre az, hogy az autó miképpen tud kommunikálni a telefonnal, de ez egy folyamatosan egyre nagyobb szerepet kapó szempont, ezért minden gyártó igyekszik elébe menni az igényeknek. Az autós vonalon mozog a RoadEyes fedélzeti kamerás megoldása is, ahol a mobilunkkal tudjuk kezelni a berendezéseket, így azokra nem kell kijelző, ami spórolást jelenthet.

Recone
RoadEyes Recone [+]

És biztos kimaradt egy csomó olyan érdekesség, amiről bőven beszámolhattunk volna, tényleg több ezer kiállító volt jelen, képtelenség volt az egészet bejárni. Pedig megpróbáltuk, Legendd például váltig állította, hogy speciel az egész 6-os hallt átnézte, mégsem szaladt bele sem a Noa, sem az Archos, sem pedig a Fluo standjába, az olyan kisebb cégekről nem is beszélve, mint a holland standon levő Travis. Ha az ember tényleg tudni akar mindent, akkor le kell állni 20-30 percet diskurálni a cégek képviselőivel, 2000 kiállító mellett erre 660 óra lenne elég, ami 27 nap, ha alvás nélkül csináljuk. Nyilván lehetetlen, éppen ezért egy csomó meghívót küldenek a cégek a potenciálisan szóba jöhető újságíróknak, ezeket mind-mind, egyenként átnyálazzuk utazás előtt és próbálunk időpontokat keresni arra, amikor össze tudunk futni. Így találkozunk a Bragi képviselőjével, a OnePlus embereivel, az Archos értékesítési vezetőjével és a Vernee tulajdonosával is.

AliceWake fotója az átszellemült szurkolókról
AliceWake fotója az átszellemült FC Barcelona szurkolókról [+]

Majdnem 100 anyagot raktunk ki egy szűk hét alatt, ennél nem tudunk többet írni, ha néha aludni és táplálkozni is óhajtunk. 23 videót csináltunk, próbáltunk írni a blogba, eljutottunk egy FC Barcelona meccsre, számos alkalommal eleget tettünk különböző vacsorameghívásoknak (nem mintha nem esett volna jól), körül tudtunk nézni a városban és a környéken, de a végére azért a teljes csapat eléggé kimerült. De nincs pihenés, az MWC-nek már vége, előttünk a Veletech és addig is rengeteg tesztkészülék vár ránk, hiszen elkezdenek érkezni a Barcelonában bejelentett eszközök is a piacra. Jövőre megint jövünk, reméljük, hogy 2018-ban az ideinél is jobb kiállításon vehetünk majd részt.

Bog

A 2016-os MWC-re kijutásunkat támogattákEuStock.euTelekom

Azóta történt

  • Noa H10 - hátizé... ennyiért?

    A horvát gyártó első készülékéhez volt szerencsénk, ami mutatós, gyors és erős, de ezen felül nem sok mindennel támasztja alá az árcímkén szereplő összeget.

  • Ezüst színben látható az Oppo R11

    Már nem kell sokat várni a dupla hátlapi kamerás, ötszörös optikai zoomra képes telefonjára, és a fehér variáns is reálisnak látszik.

Hirdetés