MWC 2017: Megint egy új márka, a Fluo hazánkba is eljuthat

Hirdetés

A Fluo egy görög gyártó. A standon egy roppant kedves görög ember elmondta, hogy a cégnek nem ez a fő profilja, viszont úgy gondolták, hogy érdemes belevágni az okostelefonos bizniszbe. Mivel ez a piac egyre zsúfoltabb, a Fluo két dologgal igyekszik kitűnni a mezőnyből, egyrészt állításuk szerint nagyon fontos nekik a minőségi anyaghasználat (amit az általam látott Fluo f5505 egyébként igazolt), másrészt pedig saját embereik vannak a kínai gyártósor mellett, akik végigkísérik a komplett folyamatot minőségbiztosítási szempontokat szem előtt tartva.


[+]

A Fluo saját országában, illetve Törökországban már elért bizonyos sikereket, most új partnereket keresnek. Amikor a standjukon jártam, akkor a cég képviselője örömmel újságolta, hogy két magyar viszonteladó is megkereste az elmúlt két napban, nem volt nehéz kitalálni, hogy melyik kettőről van szó. A Fluo tehát meggyőző tud lenni, az f5505 formatervben erősen emlékeztet a Huawei P9-re, MediaTek 6573-as chipset, 3 GB RAM, 16 megapixeles hátlapi kamera, ujjlenyomat-olvasó, 5 inches, Full HD kijelző és valóban korrekt összeszerelés jellemzi.


[+]

Az olcsóbb kategóriákban is lesznek ajánlataik, gyártanak 5-6 féle táblagépet is, mert úgy gondolják, hogy a nagyon olcsó és nagy drága kategóriák között szűk a kínálat, illetve foglalkoznak kiegészítőkkel is. Itt hangfalak, külső akkumulátorok és fülhallgatók alkotják a kínálatot.

A 2016-os MWC-re kijutásunkat támogattákEuStock.euTelekom

Hirdetés