Viszonylag érdekesen kezdődött az interjúnk az Oracle-lel, akikkel még sosem találkoztunk itt a Mobile World Congressen, pedig viszonylag fontos szereplői a telekommunikációs iparágnak. Idén viszont külön írtak, hogy látogassuk meg őket, mi pedig éltünk is a lehetőséggel, de első körben olyan mély információkat kaptunk az 5G-ről, amiket nem tudtunk és nem is feltétlenül akartunk volna átadni a tisztelt olvasóknak. Épp ezért Chris Kingtől inkább alapvető dolgokat kérdezgettünk, aki szerencsére közérthető módon válaszolt. Aki tehát nem tudja, hogy mi az az 5G, hogy meddig lesznek még 2G-s hálózatok, illetve mi fán terem az IoT, mindenképp nézze meg az alábbi videót.
Hirdetés
Előzmények
-
MWC 2017: Így kell kiejteni a Doogee márkanevet
A kínai cég képviselőjétől megtudtuk, hogy számítanak a magyar piacra, igyekeznek minden releváns mobiljukat eljuttatni a mi régiónkba is. Nem mellesleg kipróbáltuk a 3D-kijelzős phabletet.
Hír 29
-
MWC 2017: A Magyar Telekom az IoT kapcsán fejleszt
Dobó Mátyással, a Magyar Telekom új üzletekért felelős vezetőjével arról beszélgettünk, hogy milyen új lehetőségek nyílnak meg az NB-IoT hálózatoknak köszönhetően.
Hír 3
-
MWC 2017: Ujjlenyomat-olvasót kapott a Nubia N1 lite
A ZTE fennhatósága alá tartozó Nubia a pletykákkal ellentétben csak egy készülékkel rukkolt elő, ami belépőszintű specifikációkkal próbálkozik.
Hír 10
-
MWC 2017: Kedvező áron jön a Moto G5 és G5 Plus
A barcelonai tengerpart mellett, a W Hotelben került megrendezésre a Lenovo idei MWC-s sajtótájékoztatója. Moduláris rendszer? Nincs! Kedvező ár? Van!
Hír 222
Percről percre
ph Kipróbáltuk a 24 hüvelykes, hatalmas képfrissítésű panellel ellátott kijelzőt.
ph Komponensek és perifériák!
it A Microsoft elnöke szerint a következő 12 hónapban biztosan nem készül el, de valószínűleg a következő évtizedekben sem.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Érdekes módon kap sugárkövetést a Call of Duty: Modern Warfare 3
ph Az NVIDIA bejelentése szerint az eljárás játék előtti lobbiban lesz látható.
Astro szériás Logitech gaming headset jön a felsőházba
ph A feketében és fehérben egyaránt készülő, dokkolóval árusított modell eszményi többplatformos használattal kecsegteti leendő gazdáit.
Avatar: Frontiers of Pandora - Befutottak az első tesztek
gp Kicsit Far Cry, kicsit The Division, de összességében annyira nem lett rossz a játék a beszámolók szerint.
Hamarosan kezdődik az AMD új AI gyorsítóit bemutató előadása
ph Várhatóan az Instinct MI300 sorozatú fejlesztések kapnak majd főszerepet.
Konzolokra is elérhető lett a Laika: Aged Through Blood
gp A Nintendo Switch kiadás sajnos késik, ennek premierje csak januárban várható.
Path of Exile 2 - Középpontban a Mercenary karakterosztály
gp A készítők egy több mint tíz perces gameplay videóval jelentkeztek, érdemes lehet megnézni a videót.
Rengeteg újítást hozott a friss AMD Software
ph A 23.12.1-es, WHQL aláírással rendelkező szoftvercsomagból új Vulkan implementációt használ.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Személyre szabható védelem az Autoblokkolóval
- BestBuy topik
- OFF TOPIC 44 - Te mondd, hogy offtopic, a te hangod mélyebb!
- Kormányok / Autós szimulátorok topic-ja
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Vicces képek
- Megérkezett a Google Pixel 7 és 7 Pro
- További aktív témák...