Hirdetés
-
Mobilarena
HTC ONE
Új hozzászólás Aktív témák
-
ffodi
veterán
Sziasztok!
A következőkben olvashatjátok az én ONE sztorimat röviden:
Történt, hogy lejárt a hűségem, és hirtelen felindulásból vettem egy ONE-t tegnap a T-nél. Mikor kézhez vettem az üzletben a telefont, nem akart bekapcsolni, az eladó megpróbálta tölteni, de nem lehetett. Azt javasolta vigyem haza, aztán majd otthon töltöm és jó lesz. Mondom a-a úgy nem megyek haza (főleg mert zárás előtt ~ 30 perccel értem oda), hogy nem látom, hogy működik (mindezt kiegészítettem egy kis akkumulátor alapismerettel
) Adott egy másikat, az jónak tűnt, hazahoztam.Itthon áttanulmányoztam, és találtam két "nagy" pixelhibát a kijelző közepén. Ma visszavittem, és a szervizes kolléga nagyon készséges és korrekt volt, amin először meg is lepődtem. Azt mondta, ez tényleg nagy gond egy ilyen készüléknél, és természetesen cseréli azonnal, ha van raktáron. Szerencsére volt, ki is hozta. Mondtam, hogy kipróbálnám, mielőtt elviszem. Marketre fel, pixel teszt letölt, illetve közben közelségérzékelő letesztel. Elindult a program, és bizony volt egy pixelhiba, a kijelző alsó harmadában, illetve a SIM "tálcánál" kicsit karcos volt a burkolat. Mondtam neki, hogy ez sem felel meg. Azt mondta semmi gond, van még, hoz másikat. Hozott egy másikat, azt is leteszteltem és hibátlannak tűnt. Hazahoztam, egyelőre tesztelem, és minden rendben. Konklúzió: 3 telefon közül egy volt jó, ami azért elég rossz arány.
Mindenesetre ez most jónak tűnik, remélem kiszolgál jó ideig. A T szervíznek pedig egy nagy pirospont a korrekt hozzáállásért!Mindhárom FA35DW volt egyébként - Black.

Új hozzászólás Aktív témák
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Apple MacBook
- sziku69: Szólánc.
- Genius SW 5.1 Home Theater
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Realme GT 2 Pro - papírforma
- Apple Watch Sport - ez is csak egy okosóra
- Xiaomi 15T Pro - a téma nincs lezárva
- Elektromos autók - motorok
- Formula-1
- További aktív témák...
- Xiaomi Redmi Note 12s 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- iPhone 16 Pro max 256GB gyári független 2028.02.17. Apple jótállás
- Samsung Galax S23 Ultra 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Xiaomi 15 / 12/256GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- Xiaomi 14T /12/256GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- BESZÁMÍTÁS! Gigabyte H610M i3 12100F 16GB DDR4 512GB SSD RTX 2060 6GB Zalman S2 TG Chieftec 600W
- TP-Link Archer C1200 Wireless Dual Band Gigabit Router v2.0
- Acer Nitro 5 - AN515 - 15.6"FHD IPS 144Hz - i5-10300H - 8GB - 512GB - Win11 - GTX 1650 - MAGYAR
- PlayStation 5 SLIM DIGITAL 1 TB + kontroller 2026.12.09-ig garanciális, számlával!
- Samsung Galaxy S23 Ultra Green 120 Hz Dynamic AMOLED 2X, 200 MP kamera, beépített S Pen - 512GB
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: ATW Internet Kft.
Város: Budapest
) Adott egy másikat, az jónak tűnt, hazahoztam.Itthon áttanulmányoztam, és találtam két "nagy" pixelhibát a kijelző közepén. Ma visszavittem, és a szervizes kolléga nagyon készséges és korrekt volt, amin először meg is lepődtem. Azt mondta, ez tényleg nagy gond egy ilyen készüléknél, és természetesen cseréli azonnal, ha van raktáron. Szerencsére volt, ki is hozta. Mondtam, hogy kipróbálnám, mielőtt elviszem. Marketre fel, pixel teszt letölt, illetve közben közelségérzékelő letesztel. Elindult a program, és bizony volt egy pixelhiba, a kijelző alsó harmadában, illetve a SIM "tálcánál" kicsit karcos volt a burkolat. Mondtam neki, hogy ez sem felel meg. Azt mondta semmi gond, van még, hoz másikat. Hozott egy másikat, azt is leteszteltem és hibátlannak tűnt. Hazahoztam, egyelőre tesztelem, és minden rendben. Konklúzió: 3 telefon közül egy volt jó, ami azért elég rossz arány.
Mindenesetre ez most jónak tűnik, remélem kiszolgál jó ideig. A T szervíznek pedig egy nagy pirospont a korrekt hozzáállásért!


