Új hozzászólás Aktív témák
-
Tim82
félisten
de azóta még nem sikerült nekik a törlésről szóló papírt küldeni.
Rajtad kívül még pár tízezer (ha nem százezer) embernek sem sikerült még kiállítaniuk, többek között azért, mert milyen meglepő, de épp azzal foglalkoznak, hogy egyszerre oldják meg ezt és az esedékes csoportos létszámleépítést*. Úgyhogy türelem, meg fogod kapni, gondolom, valamikor most január folyamán.
* köszönet érte kormányunk bankbarát politikájának.
-
3.Aragorn
addikt
Vegyi úton oldják ki belőle. Savak, oldatok, ésatöbbi.
Csak egy példa, álá wikipédia:
"A királyvíz 65 m/m%-os salétromsav és tömény (37 m/m%-os) sósav 1:3 térfogatarányú elegye. A salétromsav, vagy hétköznapi nevén választóvíz a nemesfémek közül képes feloldani az ezüstöt, de az aranyat és a platinát már nem. Így alkalmas ez utóbbi két értékes fém többi fémtől való hatékony elválasztására. " -
kételkedem
addikt
Baromi messze van. Az apartheid rendszer bukása óta egyre több fehér szegényedik el. Gyakran a feketék a korábbi sérelmek megtorlásaként üldözik a fehéreket. A testőröket ott nem dísznek tartják, kicsit több veszélyes szitu adódik, mint itthon Schmitt Pál őrzése közben. Komoly felkészültséggel, több éves katonai vagy rendőri múlttal egy intenzív kiképzést követően jó eséllyel túl lehet élni egy ilyen munkát, de a folyamatos stressz akkor is eléggé megvisel. Ennek megfelelő a fizetés is.
-
tildy
nagyúr
Emlekeim szerint- de utana kell neznem meg- 2009 kornyeken hoztak egy olyan hatarozatot, hogy mindenkeppen be kell jelentened a kulfoldon torteno biztositasi jogviszonyt, korabban ezt valoszinuleg kellett. Megkeresem ezt az irast neked, remelem megtalalom, mert ez talan egy lehetseges megoldas , hogy a kulfoldi idoszakra ne kelljen fizetned.
Egyelore ezt talaltam:
17. Külföldön dolgozom, külföldön fizetek járulékot. Erről kell-e bejelentést tennem az egészségbiztosítási szerv felé?
Amennyiben a külföldön végzett kereső tevékenység EGT tagállamban történik, vagy olyan államban fennálló munkavégzésről van szó, amellyel a Magyar Köztársaság a kérdést rendező nemzetközi egyezményt kötött, a TAJ számmal rendelkező magyar állampolgár köteles a külföldön létrejött biztosítás kezdetét és megszűnését 15 napon belül a lakóhely szerint illetékes egészségbiztosítási szakigazgatási szervnek bejelenteni (1997. LXXXIII. törvény 80. § (5) bekezdés).
A bejelentési kötelezettséget azoknak is teljesíteni kell, akiknek a külföldi biztosítása 2009. január 01. napját megelőzően jött létre.
A bejelentést az OEP által rendszeresített bejelentő lapon kell teljesíteni, amely megtalálható és letölthető a www.oep.hu honlapról.
Az említett honlapon részletes tájékoztató található arról, hogy mely államok tartoznak az Európai Gazdasági Térséghez (EGT), illetve mely országokkal kötött nemzetközi egyezményt a Magyar Köztársaság.
Ez a bejelentés ügyfélkapun keresztül elektronikusan is teljesíthető.Erdemes ezt elolvasni : [link]
Itt is azt irja, 2009 januar 1 elott ilyen bejelentesi kotelezettseg NEM VOLT, nekem ez alapjan ugy tunik, nem kovetelhetik rajtad 2007ig visszamenoleg. Valoszinuleg a kinti papirok bemutatasa eleg kene hogy legyen, de ami odahaza megy, el tudom kepzelni, hogy nem fogsz tudni jol kijonni belole. Mindenesetre a fenti dolog ismerete talan adhat felmentest a 2007-2009 kozotti kulfoldi munkaviszony utan torteno magyarorszagi jarulekfizetes alol.
-
degu
senior tag
Orulj neki,hogy meg nem szavazta meg a *szavazogep* azt a torvenyt,hogy aki meghal,es nincsenek hozzatartozoi,akkor kiassak,es behajtjak a TB-jarulekot,az ebadot,a gyorshajtast,a be nem csatolt biztonsagi ovet,es egyeb nyomorgyarto,alcazott rablasokat!
A nyuggereket meg hagyd tengodni,mert a Te penzed nem azokhoz a nyomorultakhoz fog kerulni,hanem a kepviselo elvtarsak fizeteset fogjak emelni belole 1 millarol...2 millara!
/Es nem bantani akarlak,de miert akarsz visszajonni?
Eltevedtel?Vagy uldoz a maffia?...ezek meg kevesbe rosszak.../
-
kételkedem
addikt
Megkárosítottak? Igen!
Pénzbe kerül a bejelentés? Nem!
Írd meg az eladónak, hogy a negatív értékelés mellett a gumistól kapott szakvéleménnyel a rendőrségre is elsétálsz, amennyiben nem utalja vissza a vételárat! Nehogy már a veszélyes hulladékért még fizess is!BS nagyon fontos a nyitottság, a széleskörű világlátás! Fontos lenne minden fiatalnak (de akár idősebbnek is), hogy lássa azt, hogy nem csak olyan élet létezik, ami őt a mindennapokban körülveszi! Én mindenhova elrángattam a gyerekeimet. Sajnos anyagiak miatt a töredékét utaztam annak, mint amit szeretnék, de országon belül és Európában is láttunk érdekes dolgokat. Láttuk, hogy van aki jobban él tőlünk, de vannak akik sokkal rosszabbul! Lehetnék örök elégedetlen, mert sok mindenem nincs, ami esetleg másnak van. Ehelyett én is és a gyerekeim is nagyjából reálisan el tudjuk magunkat helyezni a világban.
Száz szónak is egy a vége: tanulni, utazni, tapasztalni!
-
Dylen
senior tag
Én még csak kezdő vagyok, de ha valami nem olyan, mint amit írtak róla, akkor elvileg nem vagy köteles megvenni. Adsz egy semleges értékelést és senki nem jár rosszul.
Ha már nálad van a cucc és ki is fizetted, akkor nemtudom. Szerintem közöld az eladóval, hogy oldjátok meg okosba, különben adsz neki egy negatív értékelés, amiben lehúzod, és azzal nem jár jól. -
BlacKSouL
addikt
az a hibám, hogy szeretek enni, élvezem az ízeket, szeretek annyit enni amennyi jólesik.
ugyanakkor lusta vagyok.
ebből adódik, hogy a méretemhez képest 67-68 kiló helyett általában 82 és 95 között vagyok. 10 deka kenyértől tudok hízni 1 kilót. ha 5 hónap alatt lenyomom magam 80-ra, akkor nyáron megunom a mindennapi edzést, elhanyagolom, enni meg jólesik, úgyhogy 22-es csapdája. tavaly október 18-tól március 12-ig lementem 97-ről 82-re. akkor lett egy vesegörcsöm(vesekővel), meg egy arcüreggyulladásom, emiatt kihagytam 3 hét edzést, és utána már nem esett jól újra elkezdeni. nyár elején 86 voltam, nyár végén 92. múlt héten 94. innen indultam megint.
ha 78 lehetnék már örvendeznék. 87-ig nincs gond, onnantól milligrammonként megy csak. -
tildy
nagyúr
Nem. Azt akarom mondani, hogy nem egy emberen múlik . És az az orvos is sáros, aki jogosulatlanul írja fel ilyeneknek.
Aztán meg édesapám, aki jogosult rá, és most meg még jobban az lesz, jó ha kap emiatt vagy 60 ezer forintot. Aztán ebből élj meg , nesze.
Mert bizony ez sem mindegy ám, mikor rokkantosítják, ha épp hatalmas, pl dupla ugrás van minbérben és bérekben is (1998-2000), aki hamarabb lett rokkant, az így járt. -
BlacKSouL
addikt
-
FehérHolló
veterán
Fenének pazarolni a golyót, ha úgysem tudnak úszni. Bár túl gonosz vagyok, van szám szerint 3 cigány/roma barátom és 2 baráti család, akik eléggé eltérő módon viselkednek az átlagtól, őket és a hasonlókat meg kéne hagyni.
Inkább úgy fogalmazok, hogy szerintem mindenkit bele kellene lökni/lőni a Dunába/Tiszába/Marosba/whatever, aki mások vérét szívja. Fehérekből is akad ilyen elégséges számmal. -
Sok törvény totália átírása, segélyek felszámolása, rendőröknek jog az intézkedéshez, minden kocsiról nyilvántartás, és ez alapján a drága kocsik gazdáinak felkutatása és megkérdezése miből van, ha nem tudja igazolni, teljes vagyonkobzás, és börtön ...
Magyar Főnix Mozgalom (ismerem az elnökét
)
-
fokukac
nagyúr
Nagyon komoly srác vagy. Belöksz egy okosságot, anélkül, hogy tudnád miről van szó (ti. hogy egy szemllencse-csere is befigyel), majd összehasonlítod valamivel, amivel abszolút nem egy kategória, és még te sértődsz meg, ha lehülyéznek. Valóban nem tudtam róla semmit, mielőtt meg nem gugliztam, de úgh vélem, ez teljesen irreleváns, lévén, hogy nem én linkeltem hülyeséget.
Ui. Fiú lett, vagy lány?
-
kételkedem
addikt
1; igen, összetart
2; értetlen vagy
3; lassan mindenki érti mi a különbség, de te csak csűröd és csavarod, hátha igazat adunk neked
4; ha nagyon durván leegyszerűsítem a kérdést akkor nem mindegy, hogy Clinnel megtakarítom az ablakot, vagy kicserélem újra az üveget, hogy jobban kilássak a szobámból! -
tbs
addikt
"... De ne a lézeres szemműtétet válaszd, mert az a tapasztalat, hogy visszaromlik. Van egy új ultrahangos műtét aminél ez a veszély nem áll fent..."
Valóban. Azt állítottad, hogy jobb. De a valóság az, hogy nem összevethető a kettő. Ugyanis tök másra való.
"Na mindegy,
Kiléptem a thread-ből,
Elszoktam már ettől.
Jön a dolog szemből,
Félre kéne állni..." -
kételkedem
addikt
Ha szigorú akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy nem létezik ultrahangos látásjavítás!
A sebészeti és a lézeres kezelésnél nem ültetnek a szembe semmit. A szaruhártya vastagságának a módosítása eredményezi a látásjavulást. Tehát lézeres látásjavítás létezik. Ultrahangos kezelésnél ultrahang segítségével ejtik a bemetszést, kicserélik a szemlencsét, az új beültetett lencse javítja a látást.
De nem vagyok szigorú!
-
tildy
nagyúr
Ne legy mar ertetlen .
Letezik ultrahangos szurkehalyogkezeles, ami utan javul a latas igen. De ez a kezeles nem lett volna jo pl. az en szememre, mert nem ez valo ra. Es nem ezt nevezik lezeres latasjavitasnak.Nem minden szemmutet olyan szemmutet ami latasjavito , latasjavitot a dioptria csokkentesre szoktak mondani. Anyunak is volt lezeres retinakezeles, az is szemmutet, megis tok mas mint az enyem.
Es jol irja ketelkedem: itt konkretan szemlencset cserelnek. Ergo az ultrahanggal nem javitanak, az ultrahanggal csak vagnak, javitania lencsevel javitanak .
Ne haragudj, de koszonom, ha megoldhato a szemem enelkul, akkor en inkabb nem csereltetnek lencset.
En is tudok adatokat hozni, legalabb 6-8 ismerosnek mutottek, senkinek nem romlott vissza, nekem is mutve van, nekem faradtsagtol fuggoen hol van rajta - fel cilinder a -8bol, hol nincs.
-
kételkedem
addikt
Továbbra is egy speciális esetben alkalmazható műtétről beszélsz, ahol a szemlencsét egy műanyag lencsére cserélik. Azoknál lehet megoldás, akiknek szürke hályoguk van, vagy 10-12 dioptriánál nagyobb látásromlása. Jó példa erre a szomszédod, akinek vélhetőleg a -19-es szemét lézerrel el sem vállalták volna. Úgy állítottad be, mintha a lézer rossz lenne, bezzeg az új ultrahang az a jó! Ezzel szemben ahol lézerrel már nem lehet javulást elérni, ott a lencse beültetés még segíthet. Történetesen ezt a beültetést végzik ultrahang használatával.
-
tbs
addikt
Nos, egy ÚJ szemlencse beültetést kérlek ne vess össze a "kapott" lencse javításával.
Ha ilyenen gondolkozol, akkor öcsémtől ezeket hallom: "nem a támogatott lencsét kellett volna kérnem", "közelre nem tudok fókuszálni" (ezt sejtette, mert merevebb, mint a szemlencse), "maradtam volna a szemüvegnél" is elhangzott már.
(Utóbbi persze nem volt opció, mert hályog miatt kapott új szemlencséket.)
Szerintem ha nem hályogos a szemed, akkor ne gondolkodj ezen fajta megoldáson. (De mindenki a maga szerencséjének a kovácsa.)
-
kételkedem
addikt
Az általad linkelt cikk ~4 éves és a szürke hályog speciális, műanyag lencsés gyógyításáról szól. A különböző sebészeti (szike, lézer) módokon egy nagyon vékony réteget eltávolítanak a szaruhártyából, így változik annak optikai jellemzője. Minden beavatkozásnál esély van arra, hogy vissza romlik a látás. Hálapénzt pedig felesleges adni a dokinak. Bemész egy magán szemklinikára, kifizeted a számlát és kész!
-
-
Huh, inkább nem mondok semmi. Azért ahhoz is pofa kell hogy 4k-t kérjen négy csavar ki- és becsavarásáért és egy DVD író beszereléséért. Én az öcsém egyik barátjának a gépét csináltam, ingyen leszivacsoztam, újraraktam és beállítottam a ventiket Speedfannal mert porszívó hangja volt. Most örül és használja, ő mondta hogy egy PC boltban mindezért minimum 7k körüli összeget kértek volna, én meg ingyen csináltam, sőt semmit sem fogadtam volna el tőle.
-
Én eleve azzal kezdem, hogy pár hónap múlva ne jöjjön reklamálni, 1-2 hétig vállalok érte garanciát (ingyen kimegyek, megcsinálom ha baja van, és érdekes módon sokan fizettek ilyenkor is, pedig mondtam nem kérek érte, de lehet meggyőzöm a hozzáállásommal, és ad akkor is), de utána nem, mert ez szoftver, ezt el lehet rontani.
-
Mawyx
őstag
Én se kérek, de tőlem meg már kértek és nekik a jobb, mert ugyanúgy beletartoznak a mondjuk baráti körbe, elvétve szó esik így erről és nekik van több lóvéjuk ez által, nem utáljuk őket stb stb. Én meg mégse vagyok képes kérni, inkább amit nem használok pl nem eladom, hanem ilyenkor megkapja más, pedig jótékonyságból nem lehet megélni, így felkopik az állam.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
● Tilos a politizálás!
- Bittorrent topik
- AliExpress tapasztalatok
- laskr99: Újrakezdem a processzor és videókártya szilícium magok fotózását
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Motorola Moto G56 - bátyja árnyékában
- Nyaralás topik
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Anime filmek és sorozatok
- Gaming notebook topik
- További aktív témák...
- LG OLED55G42LW LG Gyári garancia 3 év
- HP EliteBook 840G6 ! AKCIÓ!!! a készlet erejéig!
- Kobo Aura Edition 2 (N236) 6" háttérvilágításos kijelzővel, 4 GB-os tárhellyel - jó állapotban
- HP ProBook 430 G8, 13,3" FHD IPS, I5-1135GU CPU, 16GB DDR4, 256GB SSD, WIN 11, 27% áfás számla, 1 év
- Playstation Portal - 3 hónap Bolti Garanciával
- Apple iPhone 15 Pro Max - Natural Titanium - Újszerű karcmentes állapotban! 100% akku! Gyári garis!
- Xiaomi Redmi Note 14 Pro 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Bomba ár! Dell Latitude 5480 - i5-6GEN I 8GB I 500GB I 14" HD I Cam I W10 I Garancia!
- Eladó megkímélt állapotban levő Apple iPhone 13 Pro Max 128GB / AKKU 84% / 12 hónap jótállás
- Windows, Office licencek kedvező áron, egyenesen a Microsoft-tól - Automata kézbesítés utalással is!
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest