Új hozzászólás Aktív témák
-
ΞΔGLΞ
nagyúr
Azért bármennyire is király volt hosszú ideig, a technika fejlődik. Már az S8 is simán pariban volt vele tavaly, de az S9 már el is hagyta. A mate 10 pro meg még az s9-nek is fricskát mutat. Ezek a telefonok ráadásul simán tudják a 60fps 4K és a lassított felvételeket is (960-ban is), amit pl a 950 rég elavult hardvere nem tud biztosítani. Ha valóban frankó telefont akarsz, ami sokáig is bírja és szinte olyan nem is létezik, hogy bug, akkor mate 10 pro. Én ritkán mondok ilyet, de az a készülék elképesztő, na...
Az oled kijelző meg talán a világon az egyik legszebb ebben a készülékben. Szóval van benne egy mesterséges intelligencia, ami több mindent tud és azt ráadásul nagyon jól "megtanulja". Megjegyezi, mikor használod gyakran, mikor kevésbé, amikor pl alszol, ilyenkor szinte kikapcsol rajta mindent, hogy semmit ne fogyasszon, de felismeri, ha pl, egy kukát, tájat, méhecskét etc...vagy épp egy személyt akarsz fotózni és azonnal úgy állítja be az optikát.
Tehát zsebből előkapva régen ezt kb a 950 tudta, hogy azonnal lehetett jó képet lőni, most ez még gyorsabb és még szebb is lett ezzel a telefonnal. Ismertek, én nagyon háklis vagyok készülékekre, de ez a telefon kilóra megvett. És bár az S9+-ban, ami szintén van a családban (valamivel) erősebb hardver van már, konkrétan a mate 10 pro simán elkalapálja gyorsaságban. Minden azonnal történik, mint a villám. Az s9+ egy hangyafasznyival előbb tölt be nagy méretű játékokat, de én nem játszom. De napi használatban a mate gyorsabb, ez nem is vitás, ráadásul ez a telefon még kimaradt a szenzorsziget féle baromságból, ha ez is számít. Szóval, nagyon tudom ajánlani ezt a készüléket. Bár nem tudom mennyi a keret új telefonra, de ettől alább, főleg ha a fotós képességek számítanak és nem akarsz a falra mászni egy bugos rendszer miatt, akkor ez a telefon simán képbe kerülhet. Itt nincs olyan, hogy valami nem működik...
-
sum-blink
aktív tag
-
Petester
senior tag
Ilyen nekem is volt. Múlt héten kezdte valamikor, még e hét elején talán csinálta, de már elmúlt.
Nekem mondjuk már nagyon érik egy alaphelyzetbe állítás, sok furcsaságot csinál. Mondjuk mióta megvan, csak használom, szóval nem panasz, egy kis törődést megérdemel időnként. Platformtól függetlenül. -
sum-blink
aktív tag
Ha nem tudnék telefonálni én is eladtam volna a múltkor. Az már nem a bug kategória. De nem bántam meg, hogy nem, míg számomra nincs jobb alternatíva. 820 volt az első okostelefonom, egyértelmű volt, hogy windowst veszek.
Telefonálni, sms-ezni, skypeolni, viberezni (nem szoktam) tudok, fotók gyönyörűek, média eszköznek teljesen jó. Az Edge bug netezésnél zavar, de nem kevésbé, mint a jól működő safari. Amúgy a legjobb böngésző. Játékok hiányoznak, de megvagyok nélkülük. Sok jó játék így is van. Diktafon, zseblámpa stb van. Nekem most ennyire kell egy okostelefon. (Shazam is működik egyébként.)
A sokak általi flamelést nem értem. Hibátlan telefon nincs, iphone se és igen, a 950-nek a telefonok közt rengeteg hibája van. De ezt a tényt százszor leírni?
50-ért 5s-et kapsz jó esetben, amiről leírtam miért nem jó, legalábbis nekem. A 6 drága.
-
sum-blink
aktív tag
iPhone-ban? Persze. De hátha másokat is érdekel:
Nagyon címszavakban: az 5s pici női/lány kezekbe való telefon (Neked ez nem lenne gond), a böngészés safarin körülményesebb, de azt persze lehet cserélni, nagyon lassan tölt a telefon, komplikált a kommunikáció pc-vel itunesban (igaz, van rá más progi is, de simán másolni nem lehet, mint pendrive-ra). Az akksi ugye kivehetetlen - ez akkor lehet gond, ha bedöglene, az enyém 80%-os, a gombok másik oldalon vannak, mint az osx-en... így hirtelen ennyi.
Leginkább kényelmetlennek éreztem a 950 után, de lehet egy nagyobb készüléknél ez az érzet nincs. Ja, az autocorrect és a gépelés rosszabb,mint Lumián, ami művészet!!!!
De megjegyzem én is megtartanám második telefonnak, ha tehetném - sok app, jó játékok, szép oprendszer...
-
Sztyepadzso
őstag
Az Edge is olvassa a pdf-er nem?
Egyébként ötlet: 2 különböző(akkor pl Edge+Perfekt egyszerre. Nekem pl zip-bél felajánlja, h mivel akarom megnyitni, lehet, h itt is meg tudod oldani(nincs kettő tömörítőprogramom, csak az epub reader valamiért azt hiszi, hogy ő tud archívot olvasni...) -
#09819904
törölt tag
Ahol dolgozok cég, új projectbe vágott bele, így készülék, illetve operációs rendszer váltás jön.
Magával a készülékkel, illetve a W10M rendszerrel abszolút elégedett vagyok. Nyilván a hibák megvoltak, illetve vannak, de olyan problémát sosem okozott, hogy kitépjem a hajam.
Most kaptam egy jó ajánlatot is, úgyhogy ahogy szokták mondani, minden összejött. -
#09819904
törölt tag
Butaság volt talán azt írni, hogy 100 €-s, márkás kártya! Az ilyen megjegyzéseknek az amcsi filmekben elpuffogtatott 1000 $-os óra meg hasonló eseteknél addig volt értelme, amíg volt minőség! Mára a nagy márkák úgy kurvultak el, mint Kelemen Anna fiatal évei!
Mindezt félretéve. Egy technikai eszköz bármikor meghibásodhat! Az adattárolás során adatvesztés vagy durvább hiba főleg előfordulhat!A tényeken pedig nem változtat semmin amit írtam!
-
Cooley18
aktív tag
A stílustól függetlenül igaza van. Teljesen mindegy, mennyibe kerül valami, épp úgy tönkre mehet, pláne, ha valamilyen elektronikai eszközről van szó. A legjobb, amit tehetsz, amit korábban javasoltak, hogy telóra mentesz, illetve meglesed egy másik eszközön, hogy mi a helyzet a kártyával. Aztán ha bebizonyosodik, hogy az a ludas, akkor vagy gari, vagy sajnos újat kell venni.
-
turbulencia8
őstag
Csak WP8-nak, RT-nek stb. int be, WP10-en csak az sms (Messaging) integralas nem lesz elerheto, ha jol vettem ki a szovegbol, az meg nem is erdekel, sose hasznaltam sms-kezelesre a skype-ot.
Az eddigi beta felirat mindenhol eltunt vegre a skype-bol, es szerencsere nagyon jol mukodik kulfoldi szamok hivasara. -
meszipeti
aktív tag
Én pénteken vettem egy s7 edge-t. Ha valaki, akkor én útáltam a droidot, de 5 év windows után erőt vettem magamon, és kipróbáltam. Most még ismerkedem vele (bár van egy samu tabletem itthon, de az az idegeimre szokott menni, innen a droidok ellenszenvem). Hát a 950-hez képest hasít rajt minden. A 950 is marad, tartaléknak.
-
ΞΔGLΞ
nagyúr
iPhone 5s-t csak azért nem cseréltem le és tartottam meg, mert egyrészt olyan patika állapotban van, mintha most jött volna ki a gyárból, másrészt az egyik legszebb telefon az apple-től, harmadrészt hamarosan odaadom az egyik kislányomnak. De tegnap előkapartam és akármennyire hihetetlen, de ez a telefon még mindig úgy pörög rendszerileg, hogy egyszerűen élvezet használni.
A hifi részét élvezet hallgatni, mondjuk az apple mindig frankó minőségű dac-ot pakolt a készülékeibe, a fényképezőgépe is a kora ellenére alig marad el, pl az s7 edge telefonomtól, de az iphone 7 már ráver.
Ennél jobb csak a 950 (XL) volt, amióta elcseszték azt is US nevű csodával többek között.Pl ez a kép azért még mindig ott van a legjobbak között:
Nekem, mint írtam ebből az egész MS faszságból elegem lett, amit évek óta leműveltek itt velünk felhasználókkal, az már nonszensz kategória. Pedig a legjobbak is lehettek volna...
------------------
(#5914) turbulencia8
Nem tudom mi lesz ebből az egészből, de a sok fikázásom ellenére, én tényleg sajnálom, hogy (tudatosan) kinyírták az egészet!
-
ΞΔGLΞ
nagyúr
Szörnyű ez az egész már...
A helyedben, 1 forintot nem fizetnék már erre az el....ott rendszerre, inkább telefont cserélnék és play-ből a sok "millió" ingyenes és jól működő gps programok közül leszedném a HERE-t, ami talán az egyik legjobb és a végletekig kinyalja a felhasználó hátsóját.
Én a 950-et szervizbe dobtam mindenféle hibával, 1 hét után hívtak, hogy mehetek érte, másnap már vittem is vissza, mert még hazudoznom sem kellett, ugyanaz a bugok, hibák megmaradtak és persze mitől is tűnnének el. szóval eldöntöttem, hogy addig "játszom ezt a játékot", amíg a kezemben nem lesz a telefon 200 ezres ára. Nekem ebből az egészből elég volt, illetve a MS-ból, 2010 óta egy rakás pénzt dobtam az MS asztalára, most szépen köhögjék vissza, legalább ennek a tetves készüléknek a teljes vételárát. -
turbulencia8
őstag
Elobb megneztem, nalam rendben mukodik ekezet nelkul is. Elso korben en azt ellenoriznem, hogy le volt-e toltve MO terkep, ill. a Terkepek helyzetedhez valo hozzafereset engedelyezted-e? A Sygic Europa-csomagja akciosan 6500 Ft volt, a forgalmi adatok egy evre meg kb. 4000 Ft, utobbi inkabb csak autopalyakhoz es Budapesthez hasznos. Amugy a gyari Terkepek sem rossz, de a Sygic adatbazisa profibb, es kevesebb helyet foglal.
-
#09819904
törölt tag
-
#09819904
törölt tag
Nekem tegnap a Kapcsolatok alkalmazással gyűrte le a telefont. Estétől idáig nem ment!
Ami nem lett volna baj, mert kialudtam magam. Csak épp a Recovery Tool mire felismerte, az laza 1 óra baszakodás volt. Úgyhogy tényleg baromi nagy ívben kell tekerni előle, mert elég brutál!Update: Most, ebben a percben (08:06) kezdett visszatekerni! Kíváncsi leszek a végére!
-
ΞΔGLΞ
nagyúr
Persze, hogy halott, már régóta az. Ami jó volt azt is elcseszték és nem javítják, ami számomra fontos, megszűnt, vagy nem is létezett. Kicseszett butatelefon lett ez, arra is alkalmatlan, hogy legalább azt stabilan ellássa, de még butaként is bugos.
Lehetne írni regényeket, mint itt fentebb, hogy droid így meg úgy, meg az ios is dettó. A különbség az, hogy mind a kettőt, kb akkor indítottam utoljára, mikor update jött rá. A 950 ezt hetente 2-3-szor magától megteszi, mert csak.És ha már applikáció, ha az egyik nem oké, van helyette másik frankó 50. Sokáig ne húzd, mert két fillért, annyit nem fog érni a telefon.
Én megtartom, hogy ilyen is volt/van. Bárkivel, bármibe fogadok, jövő ilyenkor ez az egész trágyadomb már csak történelem lesz. Mostani készülékekre értem...
2010 óta a platformon vagyok, tehát az elejétől, sok éven át védtem, teszteltem, hekkeltem, hogy a legjobb legyen...
Elegem lett nekem is a több millió folyamatos lelépővel és átvert felhasználóval együtt. -
#09819904
törölt tag
Amerikában annyira nem halott!
Ugyebár ott a Windows 10 S, amit kiálmodott a Microsoft. Elég érdekes agymenésnek tűnik. Viszont biztos, hogy van igény rá, hiszen anélkül nem áldoztak volna időt rá!Az alkalmazások fejlesztéséről csak annyit, hogy amennyi Windows rendszer van használatban, ahhoz képest igen brutális, hogy ennyire kevés alkalmazás van. Úgyhogy erre az a véleményem, hogy ez inkább a lustaságnak róható fel!
Nem egy alkalmazás van az Áruházban, amin tényleg minimálisan kellene reszelni, mégis a fejlesztő szarik rá!Nem akarom a droidot bántani, de ott hiába van kínálat, ha állandóan irtania kell a Googlenek. Úgyhogy a zártabb rendszer azért biztonsági szempontból jobb. Nyilván más téren pedig nem.
A Windowsos mobiloknak is meglenne amúgy a piaca, ha egy kicsit menne a kampány.
Illetve nem kevés ember látna is!
Jelenleg Samsung, LG, Sony, Huawei, stb. az a paletta amit vesznek igazán. (A teljesség igénye nélkül.)
A felhasználó pedig alapvetően olyan alkalmazásokat használ ami ugyanúgy megvan a Windows platformon is!
Zenehallgatás, böngésző, Facebook, Messenger, Skype, Viber, térkép. Valjuk meg nagyon őszintén, a mellettünk elsuhanó emberek ezeken kívül nagyon nem használnak mást!
Tény, hogy a Windows platformnak is megvannak a hibái! Csupán annyi kellene, hogy ne ragadjanak le az emberek!Ami viszont bosszant, az az, hogy a Windows Mobile le van szólva igen erős kritikával! Ha ugyanez felmerül a droid esetében, akkor ott egy legyintés mellé odavetik, hogy "úgyis frissítik". Aztán, ha mégsem akkor pech van...
-
ZsoltG60
aktív tag
-
#09819904
törölt tag
Nálam ilyen problémák nincsenek!
Amikor átvettem, akkor voltak ilyen gondok. Végül a Recovery Toolal újrapakoltam és áttértem az Insider vonalra. Egyszer volt egy angol lokalizációs build, de arról kiderült, hogy a Microsoft adta ki hibásan. Újra RT, aztán csókolom, volt nincs probléma.Most egyedül a Grooveal van bosszankodásom, mert egy vagon zenét pakoltam fel (~800), és ebből 490-ig olvasta be. Total Commanderből megnéztem, minden zene rendben van. Az Alkalmazások menüben próbáltam (volna...) alaphelyzetet állítani a Groovenak, de nem lehet... Szóval enyhe anyázás megvolt, aztán majd holnap több részletben újra felteszem, hátha akkor jó lesz.
Persze, ha valakinek van valami ötlete azt előre is köszönöm! -
Sztyepadzso
őstag
Letöltöd laptopra, elindítod, felrakja magát kb 2 perc alatt. Utána mondja, hogy csatlakoztasd a teelfont, és ő meg letölti a drivert hozzá. Nekem W7 van. De lehet, hogyha [itt] utánajársz, az eszközkezelőben, akkor kiderült, hogy valami turpisság van(összekötött telóval sárga kérdőjel a listában), akkor törlöd a drivert, majd újra csatlakoztatod. Fertig
Az az itt a ZsoltG60 5569-as válasza lett volna. -
ZsoltG60
aktív tag
Akkor ott nálad lesz a hiba... simán felismeri a win7 nálam. Driver gondod van akkor töltsd le
ezt Windows Device Recovery ToolEz felrak minden hiányzó drivert így már fel kell ismerni a gépnek a telefont .
-
Janó1999
tag
Minden felfoghatatlanul gyorsan és biztosan történik. Nem vett el 1mp-sem az életemből.
Kinőttem már ebből a folyamatos buzizásból. Működnie kell, ennyi a feladata.
Az almást öröm használni.
Pl. az index oldalára kattintva az edge csak töltődik, majd megáll az utolsó 5mm-nél, aztán történik valami. Legtöbbször semmi. Az almásnál gyakorlatilag 0.1mp alatt betölt, de nem tudsz olyan gyorsan oldalt váltani, hogy ne figyeljen ott egy szemvillantás alatt. Messenger, FB, Skype, parkoló, xls, word, onedrive, navi, fényképező, autós kihangosító, jegyzetek, pdf, cad, waze, lehet fórumba íráskor visszalépni, eszem megáll.... felfoghatatlanul gyors és tökéletes. Nem kell guglizni, (időt elb@szni) vagy remegni egy frissítésért. Úgy jó ahogy van. A tökéleteset úgy kell érteni, hogy 5-6 hónap alatt 1db hibát sem tapasztaltam.
Soha nem volt problémám a wp appjainak számával. Nem számolni kell, hanem használni. Ha van.
950 mentését tettem fel a 930-ra. 5-6 appot már nem lehet újra telepíteni. Pedig használtam azokat.A 950 kijelzője 100000+ darabra törött. Van esetleg valamilyen számítógépes program amivel belenézhetnék az agyába? Természetesen a gépen beadott PIN után. (csodálkoznék ha lenne)
-
turbulencia8
őstag
-
#09819904
törölt tag
Nekem pörög a Viber. Nem egy kollégámmal semmi gondunk.
A Skypenál nálam sosem volt ilyen eltűnés dolog.
Egyetlen negatívnak mondható dolog van amit tapasztalok elvétve, az pedig a lassulás. De maximum fél percig tart!
Nem tudom, hogy a hiba melyik builden jelentkezik, de nekem az Insider frissítések sem rontottak semmit.
Az Edge esetében volt annyi, hogy a címsort újra meg kellett nyitni, hogy írni tudjak bele. Ez a mostani build esetében nem jelentkezik már!
Szintén megszűnt az, hogy a billentyűzet eltűnik.
Viszont ilyen hibákat tapasztaltam más platformon is, így igazán nem tudott zavarni.Amikor hozzám került ez a masina, akkor akadtak az alkalmazások, meg volt nyekergés elég durván. Aztán valami sugallat volt, hogy gépen a Recovery Toolal neki kellene esni. Azóta le is kopogom, nem okozott problémát semmi.
A fénykép nálam is dobott ilyeneket, de már leírták a megoldást, így ez a probléma is megszűnt. Illetve talán a mostani frissítés megoldotta!
Nyilván nem egy tökéletes készülék, ahogy a többi sem!
Viszont a saját tapasztalatom az, hogy üzemidőben nagyon jó. Eddig egy vagon készüléket teszteltem, de nem bírta egyik sem azt a terhelést amit a 950-es.Az szintén tény, hogy az Áruház alkalmazásai jóval le vannak maradva a droidoshoz képest.
Viszont aki a Windows platform mellett dönt, annak ugyanúgy adva van a lehetőség, hogy kipróbálja, illetve megnézze videókon, hogy mire is képes!
Persze itt most nem a reklámokra gondolok ami egy szar! Hanem a tesztvideókra!Ugyanezeket a köröket futják le emberek az android vs ios témában. Mindegyik félnek igaza van! Egészen addig el is fogadom a véleményt, amíg nem köpködik a másik rendszereket!
Sorolhatnám programozóként, hogy melyik rendszer miért szar. De nem teszem! Az éppen aktuális munkám, hobbim vagy egyéb dolgomhoz amelyik rendszer megfelel, amellett fogok állni. Elfogadom a hibáit. Ha tudom javítom. Ha nem, akkor még ott van a két alternatíva. Az egyik, hogy használom úgy ahogy van, a másik pedig az, hogy váltok. De az utóbbi esetében sem fogok rossz szájízzel távozni! -
hroberto
veterán
Hasonló problémák miatt adtam el én is a 950-et. A rendszer bugjai, az alkalmazások hibái, hiányosságai... Betelt a pohár, holott szerettem a rendszert, sőt bizonyos dolgok átgondoltabbak, egyszerűbbek mint droidon. De sajnos tesz rá az MS, a fejlesztők szintén, emiatt lassan tényleg közelít a használhatatlanhoz.
-
ΞΔGLΞ
nagyúr
Sajnos, rendesen tönkrebaxták már ezt a rendszert, de ha mégsem ez lenne mérvadó, és ezt már jó párszor leírtam, szóval, ha ez nem direkt van, akkor amiatt, mert másik hardveren tesztelik, hogy minél jobban működjön azon, nos minket ez nem vigasztal. Mert itt meg konkrétan már lassan használhatatlan kategóriába lép.
.-----------------
Viszont felraktam az RP, nem is tudom miért, de egyelőre működik. At utolsó simítások ott is elcseszi a képet, főleg igaz ez a vakuval készítettekre, elfossa sárgába még mindig, ahogy írtad is, ennek a kiváló kamerának a képét, de egyébként stabil és elég jó az akkuidő. Mármint a stabilt arra értem, hogy feltudnak hívni és megkapom az üzeneteimet, mert másra már nem használom. Hogy a market-et meg folyamatosan építik le, illetve szűnnek meg a még megmaradt frankó applikáció, az már egy másik téma. Azt mondom/írom, hogy próbáld ki az RP-t, hátha...
Szerintem itt mindenkinek, illetve főleg, akik még az elején vásárolták egy rakás pénzébe került a telefon, amivel semmi baj nem lenne, mert lehetne ez a legjobb is, sajnos (MEGINT) nem így lett és én már hányadszor szoptam be...omg
-
bnoe
tag
És nem a telefon a hibás, mert az ok lenne, hanem a platform amin működik...vagy inkább nem működik sokszor, egy hónap minden akadás mentesen megy, ép elégedett lennék, és akkor viberen hívom a külföldön élő ismerősöm, újraindul, majd kiírja hibás az sd kártya...gyakorlatilag csupa izgalom az élet vele, sose tudod mikor dobja be a törölközőt vmi app bug miatt....kb egy éve van meg....Eagleal egyetértek, egy idő után elég idegesítő a wp-al az élet. Lehet lehurrognak majd sokan, de én nem venném meg mégegyszer, a kamera miatt sem. Nem tudom a többi rendszer nyavalyáit mert symbianról váltottam azt 5 évet használtam.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Apple iPhone 12 Pro 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Apple iPhone 16 Pro 1TB Fekete Titán Színben Bontatlan 12 Hó Garanciával
- Honor 200 Pro 512GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Samsung Galaxy S22 Ultra 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Apple iPhone 14 128Gb Kártyafüggetlen, 1Év Garanciával
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i7 14700KF 32/64GB RAM RTX 5070Ti 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad T490s - i5-8GEN I 16GB I 512SSD I 14" FHD I Cam I W11 I Gari!
- BESZÁMÍTÁS! ASUS ProArt Z790-CREATOR WIFI alaplap garanciával hibátlan működéssel
- Csere-Beszámítás! AMD Ryzen 9 9900X Processzor!
- LG 55B4 - 55" OLED - 4K 120Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium - HDMI 2.1 - PS5 és Xbox Ready
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: PC Trade Systems Kft.
Város: Szeged