Új hozzászólás Aktív témák

  • Cifu

    félisten

    válasz wwenigma #4632 üzenetére

    Ez egy informatikai fórum, amely nem kis részben a tuningról szól. Az ilyen fórumok immár több, mint két évtizede ilyen információk megosztására vannak. Én például itt és most olvastam róla először. Szóval hasznos volt eleve az egész, még úgy is, hogy nincs Ryzenem (de már több ilyen gépet raktam össze).

    Eddig is kismillió módon nyírhatta ki mindenki a saját gépét, a Delid megvan például? Aki belevágott, és kinyírta a saját eszközét, az az általam eddig látottak szerint maximum azért rakta be a saját esetét, hogy tanuljon belőle a többi topicolvasó. Biztos vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy egy topichozzászólás után elektroműszerészek és hardver-szakértők lettek, és mikor füst formájában szembesülnek a cáfolattal, az információkat megosztó illetőt próbálták a saját hibájukért kárhoztatni, de ismét, ez az ő lelki szegénységüket mutatja csak meg.

    Szerintem a fórum arra van, hogy a tapasztalatokat és a tudást megosszuk egymással, és elég felnőttnek nézzük azokat, akik ide betérnek.

    Szóval ezzel a hisztiddel, amit itt levágsz, teljesen nem értek egyet, pláne, hogy Puma K belinkelte csak a dolgot, Te pedig már ilyen erőltetett félrevezetéseket látsz bele, minthogy idézem "...biztatjatok hogy veszélyes program hasznalatara buzditson es miert kell raadasul rekalmozni...". Szó se volt buzdításról vagy reklámozásról, ez konkrétan hazugság a részedről.

    Tiszta agyrém, amit itt művelsz... :U

    [ Szerkesztve ]

    Légvédelmisek mottója: Lődd le mind! Majd a földön szétválogatjuk.

Új hozzászólás Aktív témák