Hirdetés

Sokkoló drágulások a Telekomnál

Noha a legutóbbi változásnál is szinte kizárólag áremelésekről adhattunk hírt a Telekom részéről, de ezt most sokszorosan sikerült felülmúlnia a szolgáltatónak. Gyakorlatilag a kínálatban lévő összes készülék legalább egy ára módosult és bizony nem épp lefelé. Sőt, adott konstrukciókban az is előfordul, hogy a korábbi ár két- vagy akár háromszorosára(!) is drágult egy-egy telefon vagy épp az eddig 0 forintos ár több tízezresre módosult. Furcsa lépés még, hogy a kártyás árakat hozzáigazították a legolcsóbb előfizetéses konstrukcióhoz, de sokszor már ez önmagában is áremelést hozott magával. Mindezek mellett szinte eltörpül, hogy két újdonság is debütál a kínálatban. A Huawei P9 Lite (2017) kissé kacifántos elnevezése a tavalyi csúcsmodell olcsóbb kivitelének ráncfelvarrott változatát jelöli, míg az LG K4 (2017) személyében egy szintén ráncfelvarrott, belépő telefont kapunk.

Újdonságok:

Huawei P9 Lite (2017)

  • két éves Move XS előfizetéssel 81 360 Ft
  • két éves Move S előfizetéssel 76 560 Ft
  • két éves Move M előfizetéssel 62 160 Ft
  • két éves Next S előfizetéssel 50 160 Ft
  • két éves Next M előfizetéssel 26 160 Ft
  • két éves Next XL előfizetéssel 0 Ft
  • kártyás csomagban 81 360 Ft

LG K4 (2017)

  • két éves Move XS előfizetéssel 35 760 Ft
  • két éves Move S előfizetéssel 30 960 Ft
  • két éves Move M előfizetéssel 16 560 Ft
  • két éves Next S előfizetéssel 0 Ft
  • két éves Next M előfizetéssel 0 Ft
  • két éves Next XL előfizetéssel 0 Ft
  • kártyás csomagban 35 760 Ft

Árváltozások:

Alcatel 2008

  • két éves Move XS előfizetéssel 11 760 Ft (-7 200 Ft)
  • kártyás csomagban 11 760 Ft (-7 230 Ft)

Apple iPhone 6s 32GB

  • két éves Move XS előfizetéssel 215 760 Ft (-2 400 Ft)
  • kártyás csomagban 215 760 Ft (-3 230 Ft)

Apple iPhone 7 32GB

  • két éves Move XS előfizetéssel 254 160 Ft (-2 400 Ft)
  • kártyás csomagban 254 160 Ft (-2 830 Ft)

Apple iPhone 7 32GB + Watch S1 38mm

  • két éves Move XS előfizetéssel 335 760 Ft (-12 000 Ft)
  • kártyás csomagban 335 760 Ft (-12 230 Ft)

Apple iPhone 7 32GB + Watch S1 42mm

  • két éves Move XS előfizetéssel 345 360 Ft (-12 000 Ft)
  • kártyás csomagban 345 360 Ft (-12 630 Ft)

Apple iPhone 7 128GB

  • két éves Move XS előfizetéssel 292 560 Ft (-2 400 Ft)
  • kártyás csomagban 292 560 Ft (-2 430 Ft)

Apple iPhone 7 256GB

  • két éves Move XS előfizetéssel 333 360 Ft (-2 400 Ft)
  • kártyás csomagban 333 360 Ft (-2 630 Ft)

Apple iPhone 7 Plus 32GB

  • két éves Move XS előfizetéssel 297 360 Ft (+2 400 Ft)
  • kártyás csomagban 297 360 Ft (+2 370 Ft)

Apple iPhone 7 Plus 128GB

  • két éves Move XS előfizetéssel 338 160 Ft (+2 400 Ft)
  • kártyás csomagban 338 160 Ft (+2 170 Ft)

Apple iPhone 7 Plus 256GB

  • két éves Move XS előfizetéssel 376 560 Ft (-2 400 Ft)
  • kártyás csomagban 376 560 Ft (-2 430 Ft)

Apple iPhone SE 16GB

  • két éves Move XS előfizetéssel 158 160 Ft (-2 400 Ft)
  • kártyás csomagban 158 160 Ft (-2 830 Ft)

Apple iPhone SE 16GB + Watch S1 38mm

  • két éves Move XS előfizetéssel 239 760 Ft (-9 600 Ft)
  • kártyás csomagban 239 760 Ft (-10 230 Ft)

Apple iPhone SE 16GB + Watch S1 42mm

  • két éves Move XS előfizetéssel 249 360 Ft (-9 600 Ft)
  • kártyás csomagban 249 360 Ft (-9 630 Ft)

Apple iPhone SE 64GB

  • két éves Move XS előfizetéssel 177 360 Ft (-2 400 Ft)
  • kártyás csomagban 177 360 Ft (-2 630 Ft)

Caterpillar B30

  • két éves Move XS előfizetéssel 26 160 Ft (-4 800 Ft)
  • két éves Move S előfizetéssel 21 360 Ft (+11 970 Ft)
  • kártyás csomagban 26 160 Ft (-4 830 Ft)

Honor 7 Lite

  • két éves Move S előfizetéssel 66 960 Ft (+19 200 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 52 560 Ft (+26 400 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 40 560 Ft (+21 600 Ft)
  • két éves Next M előfizetéssel 16 560 Ft (+12 170 Ft)
  • kártyás csomagban 71 760 Ft (-230 Ft)

Honor 8

  • két éves Move XS előfizetéssel 134 160 Ft (-9 600 Ft)
  • két éves Move S előfizetéssel 129 360 Ft (+7 200 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 114 960 Ft (+16 800 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 102 960 Ft (+12 000 Ft)
  • két éves Next M előfizetéssel 78 960 Ft (+2 400 Ft)
  • két éves Next XL előfizetéssel 21 360 Ft (-16 800 Ft)
  • kártyás csomagban 134 160 Ft (-9 830 Ft)

HTC 10

  • két éves Move S előfizetéssel 177 360 Ft (+19 200 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 162 960 Ft (+26 400 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 150 960 Ft (+24 000 Ft)
  • két éves Next M előfizetéssel 126 960 Ft (+14 400 Ft)
  • két éves Next XL előfizetéssel 69 360 Ft (-4 800 Ft)
  • kártyás csomagban 182 160 Ft (-830 Ft)

HTC Desire 650

  • két éves Move S előfizetéssel 54 960 Ft (+16 800 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 40 560 Ft (+28 800 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 28 560 Ft (+20 570 Ft)
  • kártyás csomagban 59 760 Ft (-230 Ft)

Huawei Mate 9

  • két éves Move XS előfizetéssel 201 360 Ft (-9 600 Ft)
  • két éves Move S előfizetéssel 196 560 Ft (+9 600 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 182 160 Ft (+16 800 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 170 160 Ft (+12 000 Ft)
  • két éves Next M előfizetéssel 146 160 Ft (+4 800 Ft)
  • két éves Next XL előfizetéssel 88 560 Ft (-14 400 Ft)
  • kártyás csomagban 201 360 Ft (-9 630 Ft)

Huawei Nova + Bluetooth hangszóró

  • két éves Move XS előfizetéssel 141 360 Ft (+9 600 Ft)
  • két éves Move S előfizetéssel 136 560 Ft (+28 800 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 122 160 Ft (+36 000 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 110 160 Ft (+31 200 Ft)
  • két éves Next M előfizetéssel 86 160 Ft (+24 000 Ft)
  • két éves Next XL előfizetéssel 28 560 Ft (+4 800 Ft)
  • kártyás csomagban 141 360 Ft (+9 370 Ft)

Huawei P8 Lite + okoskarkötő

  • két éves Move XS előfizetéssel 66 960 Ft (-4 800 Ft)
  • két éves Move S előfizetéssel 62 160 Ft (+14 400 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 47 760 Ft (+36 000 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 35 760 Ft (+35 760 Ft)
  • két éves Next M előfizetéssel 11 760 Ft (+11 760 Ft)
  • kártyás csomagban 66 960 Ft (-5 030 Ft)

Huawei P9

  • két éves Move XS előfizetéssel 146 160 Ft (-9 600 Ft)
  • két éves Move S előfizetéssel 141 360 Ft (+9 600 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 126 960 Ft (+19 200 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 114 960 Ft (+12 000 Ft)
  • két éves Next M előfizetéssel 90 960 Ft (+28 800 Ft)
  • két éves Next XL előfizetéssel 33 360 Ft (-4 800 Ft)
  • kártyás csomagban 146 160 Ft (-9 830 Ft)

Huawei P9 Lite + okosóra

  • két éves Move XS előfizetéssel 98 160 Ft (-9 600 Ft)
  • két éves Move S előfizetéssel 93 360 Ft (+9 600 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 78 960 Ft (+19 200 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 66 960 Ft (+19 200 Ft)
  • két éves Next M előfizetéssel 42 960 Ft (+21 600 Ft)
  • kártyás csomagban 98 160 Ft (-9 830 Ft)

Huawei P9 Plus

  • két éves Move XS előfizetéssel 182 160 Ft (+2 400 Ft)
  • két éves Move S előfizetéssel 177 360 Ft (+19 200 Ft)
  • két éves Move M előfizetésel 162 960 Ft (+28 800 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 150 960 Ft (+24 000 Ft)
  • két éves Next M előfizetéssel 126 960 Ft (+14 400 Ft)
  • két éves Next XL előfizetéssel 69 360 Ft (-4 800 Ft)
  • kártyás csomagban 182 160 Ft (+2 170 Ft)

Huawei Y6 II Compact

  • két éves Move XS előfizetéssel 47 760 Ft (-2 400 Ft)
  • két éves Move S előfizetéssel 42 960 Ft (+16 800 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 28 560 Ft (+23 770 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 16 560 Ft (+16 560 Ft)
  • kártyás csomagban 47 760 Ft (-3 230 Ft)

Lenovo K6 + fitneszkarpánt

  • két éves Move S előfizetéssel 59 760 Ft (+19 200 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 45 360 Ft (+26 400 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 33 360 Ft (+21 600 Ft)
  • kártyás csomagban 64 560 Ft (-430 Ft)

Moto Z + JBL modul

  • két éves Move XS előfizetéssel 196 560 Ft (+2 400 Ft)
  • két éves Move S előfizetéssel 191 760 Ft (+19 200 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 177 360 Ft (+28 800 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 165 360 Ft (+24 000 Ft)
  • két éves Next XL előfizetéssel 83 760 Ft (-4 800 Ft)
  • kártyás csomagban 196 560 Ft (+1 570 Ft)

Samsung Galaxy A3 (2016) + Bluetooth hangszóró

  • két éves Move XS előfizetéssel 71 760 Ft (+4 800 Ft)
  • két éves Move S előfizetéssel 66 960 Ft (+31 200 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 52 560 Ft (+28 800 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 40 560 Ft (+28 800 Ft)
  • két éves Next M előfizetéssel 16 560 Ft (+16 560 Ft)
  • kártyás csomagban 71 760 Ft (+4 770 Ft)

Samsung Galaxy A3 (2017)

  • két éves Move XS előfizetéssel 100 560 Ft (+4 800 Ft)
  • két éves Move S előfizetéssel 95 760 Ft (+24 000 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 81 360 Ft (+33 600 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 69 360 Ft (+33 600 Ft)
  • két éves Next M előfizetéssel 45 360 Ft (+33 600 Ft)
  • kártyás csomagban 100 560 Ft (+4 570 Ft)

Samsung Galaxy A5 (2017)

  • két éves Move XS előfizetéssel 122 160 Ft (-9 600 Ft)
  • két éves Move S előfizetéssel 117 360 Ft (+9 600 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 102 960 Ft (+19 200 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 90 960 Ft (+43 200 Ft)
  • két éves Next M előfizetéssel 66 960 Ft (+31 200 Ft)
  • két éves Next XL előfizetéssel 0 Ft (-11 760 Ft)
  • kártyás csomagban 122 160 Ft (-9 830 Ft)

Samsung Galaxy J3 (2016)

  • két éves Move XS előfizetéssel 45 360 Ft (-2 400 Ft)
  • két éves Move S előfizetéssel 40 560 Ft (+14 400 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 26 160 Ft (+17 770 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 14 160 Ft (+14 160 Ft)
  • kártyás csomagban 45 360 Ft (-2 630 Ft)

Samsung Galaxy J5 (2016)

  • két éves Move XS előfizetéssel 54 960 Ft (-4 800 Ft)
  • két éves Move S előfizetéssel 50 160 Ft (+19 200 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 35 760 Ft (+24 000 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 23 760 Ft (+15 170 Ft)
  • kártyás csomagban 54 960 Ft (-5 030 Ft)

Samsung Galaxy S7

  • két éves Move XS előfizetéssel 179 760 Ft (+2 400 Ft)
  • két éves Move S előfizetéssel 174 960 Ft (+19 200 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 160 560 Ft (+28 800 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 148 560 Ft (+24 000 Ft)
  • két éves Next M előfizetéssel 124 560 Ft (+14 400 Ft)
  • két éves Next XL előfizetéssel 66 960 Ft (-4 800 Ft)
  • kártyás csomagban 179 760 Ft (+1 770 Ft)

Samsung Galaxy S7 edge

  • két éves Move XS előfizetéssel 194 160 Ft (+2 400 Ft)
  • két éves Move S előfizetéssel 189 360 Ft (+19 200 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 174 960 Ft (+28 800 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 162 360 Ft (+24 000 Ft)
  • két éves Next M előfizetéssel 138 960 Ft (+16 800 Ft)
  • két éves Next XL előfizetéssel 81 360 Ft (-4 800 Ft)
  • kártyás csomagban 194 160 Ft (+2 170 Ft)

Sony Xperia X

  • két éves Move S előfizetéssel 160 560 Ft (+19 200 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 146 160 Ft (+26 400 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 134 160 Ft (+24 000 Ft)
  • két éves Next M előfizetéssel 110 160 Ft (+14 400 Ft)
  • két éves Next XL előfizetéssel 52 560 Ft (-4 800 Ft)
  • kártyás csomagban 165 360 Ft (-630 Ft)

Sony Xperia XA + fejhallgató

  • két éves Move XS előfizetéssel 83 760 Ft (+4 800 Ft)
  • két éves Move S előfizetéssel 78 960 Ft (+21 600 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 64 560 Ft (+31 200 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 52 560 Ft (+26 400 Ft)
  • két éves Next M előfizetéssel 28 560 Ft (+16 800 Ft)
  • kártyás csomagban 83 760 Ft (+4 770 Ft)

Sony Xperia XZ

  • két éves Move XS előfizetéssel 194 160 Ft (-9 600 Ft)
  • két éves Move S előfizetéssel 189 360 Ft (+9 600 Ft)
  • két éves Move M előfizetéssel 174 960 Ft (+16 800 Ft)
  • két éves Next S előfizetéssel 162 960 Ft (+12 000 Ft)
  • két éves Next M előfizetéssel 138 960 Ft (+4 800 Ft)
  • két éves Next XL előfizetéssel 81 360 Ft (-14 400 Ft)
  • kártyás csomagban 194 160 Ft (-9 830 Ft)

Hirdetés