Hirdetés
Bevezető
A csúcsmodellek bemutatóját mindig nagy csinnadratta és jelentékeny, sokszor felesleges mértékű pénz eltapsikolása jellemzi, a Huawei sem sóherkedik, ha arról van szó, hogy ezresével hívogathatják meg az újságírókat a világ minden tájáról egy maximum 90 perces rendezvény kedvéért. És ezeknek a körülugrált készülékeknek az árnyékban ott vannak a középkategóriás, technológiailag kevésbé izgalmas, tisztességesen összerakott és elérhető árú termékek, amelyek amúgy az értékesítés javát adják. Na, ezeknek nincs sajtóbemutatójuk.
Olyannyira nincs, hogy a Huawei P8 Lite (2017)-ről valami holland webshopon keresztül szerzett tudomást a világnak azon része is amúgy, ahol egyébként az eszköz majd piacra kerül. Mi is ide tartozunk, ráadásul úgy tudjuk, hogy a név sem stimmel, itthon ugyanis P9 Lite (2017)-ként kerül forgalomba a holmi, nem akarom megérteni, hogy minek kell ezzel itt kavarni, totál ostobaság, mintha a Huawei különbözői régióinak vezetői direkt nem kommunikálnának egymással, egyszerűen nem látom más okát annak a balfácánoskodásnak, amit ebben az ügyben előadnak. Sebaj, mi mostantól P9 Lite (2017)-ként tekintünk reá, így fogjuk hívni, ha az itthon március elején piacra kerülő termék mégiscsak más nevet kapna egy furmányos termékstratégiai véletlen következtében, akkor majd átírjuk a cikket.
De persze ettől még a termék lehet frankó, noha kissé nehezen találni neki helyet a jelenlegi palettán. Mert ezzel együtt már három olyan modell van, ami kábé ugyanazt hozza, a P9 Lite (2017) mellett itt van a P9 Lite és a Nova is. Full HD, 5 inch körüli kijelző, 2-3 GB RAM, 12-13 megapixeles kamera és nagyon hasonló chipset, ujjlenyomat-olvasó, még az áruk sem sokban tér el. Illetve de, a P8 Lite (2017)-ért Németországban 250 eurót fizetett Hajni, aki egy olvasónk és rögvest fel is ajánlotta tesztre a motyót, hiszen itthon még a cikk írásakor nem volt kapható. Ha a magyar áfával kalkulálunk, akkor 80-90 ezer forint közé fog esni, na, a Nova pont ennyi, a P9 Lite pedig olcsóbb. És egyébként a P9 Lite-nál azért korszerűbb, ha nincs is sok eltérés, ennyi mondjuk van benne.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!