Bevezető
Az iPhone – sokaknak fogalom, egyeseknek pedig a név egyenlő az okostelefonnal – ők azok a lojális vásárlók, akik évről-évre beszerzik az aktuálisan legújabb modellt, akár napokat sorban állva egy Apple üzlet bejárata előtt. Tény és való, az iPhone az utóbbi években komoly hatást gyakorolt a mobilpiacra, ám a konkurencia ugyanannyira meghatározta az Apple irányvonalát, így két éve az iPhone-ból iPhone-ok lettek, egy „normál méretű”, plusz egy nagy. Idén az apró SE bővítette triumvirátussá a termékvonalat, így aztán, aki előzetes informálódás nélkül fárad be egy boltba, jogosan teheti fel a kérdést: akkor ma melyik Az iPhone, az Apple válasza minden másra a mobilpiacon?
Feketébe öltözött az idei Apple phablet, a 7 Plus [+]
Ez jelenleg az iPhone 7 Plus. A phabletnek a legnagyobb és a legélesebb a kijelzője(5,5 hüvelyk, Full HD), benne lakozik a legtöbb rendszermemória és a legnagyobb akkumulátor (3 gigabájt, 2900 milliamperóra), és a Plus hátulján van nem egy, hanem két kamera, egy nagylátószögű és egy teleobjektíves lencsével. Ha még az olyan híreket is hozzávesszük, hogy a nyitóhétvégén a méretesebb modell fogyott jobban, elérkeztünk oda, hogy hiába az egykori almás filozófia az egykezes használatról, bizony, az Apple is az óriástelefonját küldi harcba a piac legjobbjai ellen, és azok is phabletek (Galaxy S7 edge, Note7, LG V20, Huawei P9 Plus, Xiaomi Mi 5s Plus), így fordult meg a mobilvilág (t)rendje.
A dupla hátlapi kamera az iPhone 7 Plus legfőbb megkülönböztetőjegye [+]
Jelen tesztben (amelyhez a készüléket az XXL GSM biztosította) elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, hogy a minap tesztelt iPhone 7-nél miben tud a nagy testvér többet, nyilván komoly hangsúly fektetve a kameráira. Az egyébként már a telefonhátsót ábrázoló dobozfedelet leemelve kiviláglik, hogy az Apple az óvatos várakozásokra csattanós választ adott a bemutatón: ívesre vett, tradicionális megjelenésével és fekete variánsaival az iPhone 7 Plus egészen gyönyörű, az IEC 60529 szabvány szerint IP67-es besorolású, por- és cseppálló kivitel pedig kellemes újdonság. Ott van aztán a megduplázott tárhely méret, a nagyobb RAM modul, a gyorsabb rendszerchip és a lenyomható kivitelt nyugdíjazó, a taptikus motor közbenjárásával mégis klikkelő érzésű főgomb. Multimédiás fronton az Apple a sztereó hangszórókkal adott, a jack port leradírozásával viszont elvett a lehetőségekből, ezzel kijelölve az utat a nem feltétlenül népszerű jövőnek. Ha ennyi változás jellemzi az iPhone-t a B évben, mi lesz itt jövőre, amikor várhatóan a dizájn is változik?
A doboz fehér maradt, bár a kozmoszfekete 7 Plus fekete csomagolást kapott [+]
A fehér kartonszerkezet szűkösen ad helyet a benne lapuló mobilnak és tartozékainak. A készüléktálca alatt, a tasakból matricák, leírások és a SIM-tű varázsolható elő. Mélyebbre merülve az 1 amperes töltőfej jelentkezik (helló, 2014!), illetve a Lightning adat- és töltőkábel, a Lightning csatlakozású EarPods sztereó headset és az az izé, ami nem aratott osztatlan sikert. Oda ugyanis a 3,5 milliméteres fejhallgató-kimenet, ezért a régi hangleadókat a mellékelt Lighting-jack átalakítóval kell az iPhone-ra dugni, vagy lehet AirPods és más vezetékmentes eszközt vásárolni. Az Apple már csak ilyen, és az egykor népszerűtlen nanoSIM is elterjedt széles körben, úgyhogy ezt is le kell nyelni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!