Hirdetés

Lenovo K6 – félrehord a hatlövetű

Sok minden stimmel a sztereó hangszórós, Full HD-s K6-tal, az árazás viszont nincs összhangban a teljesítménnyel, hiába a fémház és az ujjlenyomat-olvasó.

Hirdetés

Bevezető

Sajátos ívet fut be mostanság a számítógépes piacon legendás, a mobiljai körében továbbra is a hangját kereső Lenovo. A Motorola felvásárlása nem ma történt, az átszervezések azonban még tartanak, és sem a Moto, sem a saját előzményekkel rendelkező Vibe vonal nem szűnt meg a másik javára, ehelyett a brand név került előtérbe a márkanév helyett. Ott van aztán a lényegében önállóan működő Zuk vonal, melynek a készülékei szintúgy felfedezhetők például a Lenovo kínai oldalán, végül pedig egy sor olyan okostelefon, amely se Moto, se Vibe, se Zuk nevet nem tartalmaz a nevében.

A Lenovo K6 széria alapkiadása
A Lenovo K6 széria alapkiadása [+]

Több közülük ősszel árasztotta el a piacot, és a vállaltan az üzemidőre gyúró, már-már mesébe illő kitartással bíró Lenovo P2 megérdemelten jutott el az ajánlott plecsninkig. Ott van aztán a K6, ami nem is egy modell, hanem mindjárt három kiszerelés neve – eme tesztben az utótag nélküli alapváltozatot mutatom be, de beszerezhető az 5 hüvelykes képátlót megtartó, csak méretesebb telepet használó K6 Power, illetve az 5,5 hüvelykes K6 Note, ami egyfajta szegények P2-je. A jövőben egyébként, ha minden igaz, csak Moto előtagú Lenovo telefonok lesznek az egységes termékelnevezés érdekében.

A K6 meglehetősen hasonlít a Redmi 3s-re
A K6 meglehetősen hasonlít a Redmi 3s-re [+]

Közös a K6 trióban a fémházas kivitel, a Full HD felbontás, a nyolcmagos Snapdragon 430 és a lényegében megegyező szoftverfelület. Megtartották az elődmodell sztereó hangszóróját is, akárcsak a fémházat, a hátlap többé viszont már nem pattintható le, így a telep sem cserélhető. A különbségek nyilván méretben és telepben adódnak K6 és K6 között, hiszen van, aki relatíve kompakt mobilra vágyik, van, aki nagyobbra, van pedig, aki lemeríthetetlenre. A trió nekik szól, méghozzá a felső-középkategória ársávjában.

Ebből a dobozból varázsolható elő a Lenovo K6
Ebből a dobozból varázsolható elő a Lenovo K6 [+]

Az alapmodell meglehetősen színes dobozkából csalható elő, egyébként is a kicsomagolással kezdődik minden telefonos ismerkedés. A fedél és a K6 alól némi leírás, egy SIM-tű, egy bontatlan képernyővédő fólia, egy microUSB kábel, egy 2 amperes töltő és egy hagyományos kialakítású mikrofonos füles kandikál ki. Mi a sötétszürke alapmodellt kaptuk tesztre, de van arany és ezüst festésű változat is, egyaránt visszafogottan csillogó kivitellel.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés