BeveZető
Jövőre az összes Lenovo égisze alatt gyártott telefon Moto előtaggal érkezhet, úgyhogy mindent megtettünk annak érdekében, hogy a 2016-os csúcsmodellt még ebben az esztendőben leteszteljük, bár megvásárolni a Moto Z-t csak jövő év elején lehet. Itthon az utóbbi években egyébként is hányattatott sorsa volt az akkor még Motorola Moto X néven futó topszériának. Akadt, amelyikhez egyszerűbb volt hozzájutni, és volt olyan is, amelyik beszerzéséhez sziklákat kellett megmozgatni, és még mindig nem rendezte a Lenovo a mobilos sorait, hogy a sokféle szériából (Moto, Vibe, Zuk, előtag nélküliek) egy letisztázott, könnyen azonosítható termékpaletta legyen.
A Moto Z szemből átlagos méretű, oldalról viszont roppant vékony [+]
Mi sem mutatja ezt jobban, hogy az abszolút csúcskészüléket sem lehet egykönnyen kiválasztani. Esetleg a Lenovóvóal laza kötelékben lévő Zuk Edge volna a 2016-os mestermunka a szélein ívelt kijelzővel? Avagy a Moto Z trió két erősebbik tagja? Ez utóbbi a Moto X örököse összesen három, 5,5 hüvelykes phablet formájában. A Z Play a legszerényebb tudású Full HD megjelenítőjével és takarékos Snapdragon 625-ös SoC-vel, míg a másik kettő nem fogja vissza magát: közös a Snapdragon 820-as SoC és a QHD felbontás. A Z Force ráadásul a roppant ellenálló kijelző védelmet kapott az X Force nyomdokain, a sima Z pedig roppant karcsú kivitelt és döbbenetesen légies paramétereket. Igaz, ennek súlyos ára van: a telep mindössze 2600 milliamperórás, a kameralencse pedig jócskán kiemelkedik.
Felül a határozottan kiemelkedő kamerarendszer, alul a dokkoló hívja fel magára a figyelmet [+]
Mindhárom típusban közös, és máris komolyabb rajongótábort maga köré gyűjtött a moduláris kialakítás, és úgy tűnik, ebben a Lenovo hosszú távra tervez. Ott a JBL SoundBoost Speaker sztereó hangszóró támasztékkal, a Hasselblad True Zoom kameratoldalék Xenon vakuval, az autós dokkoló, többféle akkumulátorkabát, de még projektor is akad Moto Insta-Share néven. A csatlakozás a hátlap felől vezetékmentes, kábelekkel nem kell bajlódni, a toldalékok nem lógnak túl és a töltés egy akkumulátorbankkal azonnal elkezdődik.
Ennyi meló feltenni és levenni egy toldalékot
A legjobb dolog? Az egész a mágnesség elvén működik, a modult csak közel kell rakni és az rácuppan a telefonra, amit toldalékokkal még nem, egy kellemes tapintású, bár roppant csúszós hátlapi védőlemezzel ki is tudtunk próbálni. Az ugyanis a csomagolás része volt egy keskeny, átlátszó oldalkerettel egyetemben, és a védőlap zsebben és táskában sem akart lefigyelni a Moto Z-ről, úgyhogy a kialakítás nem csak egyszerű, hatékony is, és elmondhatatlanul jobb, mint a kikapcsolós-szétszedős LG G5. A koreaiak állítólag már le is tettek a dologról, míg a Moto Mods toldalékok egyre csak jönnek ki, és a toldalékoknak egész, mindenki számára nyitott platformja van.
Ilyen a dobozban mellékelt hátlapi védőlemez mintázata [+]
Eddig minden rendben, ám a fehér dobozban tovább kutatva érkezik az első pofon, majd mindjárt a második. A két védőelem a vízlepergető készülékborítással határozottan jó hír a külső behatások korlátozott védelme szempontjából, a SIM-tű is pofás, a Turbo Charger adapter pedig fürge töltést ígér. Kimaradt viszont a füles, ami 230 ezer forintért nem fog jó pontokat szerezni olvasóinknál, az adapter Type-C végű kábele ráadásul rögzített, magyarán a dobozban nincs egy nyamvadt, hupilila adatkábel sem. Ez három szempontból is problémás. Egy: pofátlan ezen spórolni. Kettő: nem kapható Type-C zsinór minden sarki fűszeresnél. Három: ami kapható, azok minősége is erősen kérdőjeles.
A fehér doboz több érdekességet rejt, viszont az alapkellékekkel spórol [+]
Gondoljunk bele: egy kis településen valaki boldogan hozzájut a Moto Z-hez, és kicsomagoláskor derül ki, hogy nem tud csak úgy adatot átvinni rá a számítógépről, vagy több gigányi családi videót a másik irányba. Nem mindenkinek van a közelében méretes elektronikai üzlet, nem mindenki jártas az online vásárlásban, és még kevesebb használója van az AirDroid-féle (egyébként roppant hasznos) WiFi-alapú fájlátvitelnek. Adatkábel helyett van USB-C - jack átalakító, merthogy a 3,5 milliméteres port a Moto Z-ről is lemaradt – tippünk szerint ez sem indítja meg a vásárlótömegeket a nulladik napon a pénztárak irányába. Innováció, eredeti küllem és komoly kérdőjelek – 2016 egyik utolsó, mégis roppant érdekes tesztje következik.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!