Aktív témák
-
gV
őstag
Kimi Räikkönen: (10) "Ami az autónk teljesítményt illeti, egyértelműen előreléptünk: érezhető, hogy a leszorító erő nagyobb lett, és éppen erre volt szükség. Persze még csak péntek volt, amikor mindig nehéz következtetéseket levonni, de úgy érezzük, közelebb kerültünk az élmezőnyhöz. Ahogy az előző versenyen, a keményebb keverékkel itt is nehéz bánni, a lágyabbikon viszont tűrhetően mentünk. Holnap reggel már az időmérőre fogunk készülni, ma ugyanis a versennyel foglalkoztunk. Összességében elégedett vagyok azzal, ahogy a mai nap alakult."
Felipe Massa: (15) "Az elmúlt hetekben szép munkát végeztünk, az autónk fejlődött is, de természetesen a többiek sem ácsorogtak zsebre dugott kézzel. Ami a holnapot illeti, majd akkor derül ki, hogy sikerült-e feljebb kapaszkodnunk a mezőnyben, a mai sorrendet ugyanis nehéz volt értelmezni, és szerintem nem is tükrözte híven az erőviszonyokat. A vasárnapi versenyre készültünk. Az utolsó mért körömben forgalomba kerültem, amivel vesztettem némi időt, de úgyis csak a holnapi teljesítményünk fog számítani igazán. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy bejussak az időmérő döntőjébe, aztán minél jobb rajtpozíciót harcoljak ki magamnak."
reménykeltő nyilatkzatok
, főleg ha a többiek a Ferrarival ellentétben az időmérőre is készültek
Aktív témák
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Változik a CPU-k csomagolása az EU-ban
- Samsung Galaxy Z Fold6 - ugyanaz, sarkosan fogalmazva
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Samsung Galaxy S25 - végre van kicsi!
- Samsung Galaxy Z Fold5 - toldozás-foldozás
- Veszprém és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Hardcore café
- Macska topik
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest