Hirdetés
A foldable készülékeknek nem csak a képernyője kell, hogy hajlítható legyen, hanem annak külső védőrétege is. A hagyományos, edzett védőüvegek viszont nem tűrik jól a hajlítást, így helyette sok gyártó kevésbé karcálló UTG-t, vagyis ultravékony üveget használ, aminek a szilícium-dioxid az egyik jellemző összetevője. A néhány tucat mikronban mérhető, valóban vékony üveg előállítása nehézkes és költséges, ezért fontos időben lekötni a beszállítókat, illetve részt venni a minőség ellenőrzésében, ami egyébként az Apple specialitása.
Hajlítható iPhone koncepció (forrás: GSM Arena) [+]
Koreai források úgy tudják: az Apple 2026 második felében fogja első foldable készülékeit bevezetni, és a kínai Lens Technology lesz az első számú UTG beszállító, a megrendelések 70%-át teljesítve, míg a Corning fogja ehhez a nyersanyagot biztosítani. A forrás szerint a Lens Technologies sikeresen demonstrálta az Apple-nek a színvonalas minőségű tömeggyártást, és jelentősen bővíteni fogja még ebben az évben gyártósorait, hogy időben, kellő mennyiségű ultravékony üveget tudjon biztosítani. A másodlagos beszállító a dél-koreai Dowoo Insys és az UTI lehet, míg magát a hajlítható képernyőt az Apple szoros partnere, a Samsung szállíthatja. A TrendForce kevésbé optimista, és csak 2027-ben számít hajlítható képernyős Apple termékekre.