Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • KillHates

    félisten

    Az EVO II újfent bizonyította, hogy "bolondbiztos" drón. László Ullmann barátommal és az új AIR 2-esével kimentünk egy picit repkedni egy sokatoknak már ismerős helyre 😉Meg volt Lacinak a szokásos Autel-es bemutató, azaz az automata követés az erdei ösvényen. Már jó az akkuidő végére maradt a távolsági repülés, már induláskor szólt a szoftver, hogy nemsokára lemerül, de még volt benne 10 perc. Mivel oda-vissza 4-5 perces repidővel kalkuláltam nekiindultam. Kb. másfél kilométer (és még 6 perc akkuidőnél) engedtem az erőszaknak és ráhagytam az RTH-t a madárra. El is indult szépen hazafelé, de útközben kitaláltuk, hogy versenyezzünk hazafelé és a "ludicrous" módba kapcsoltam a gépet az irányítást átvéve, majd padlőgáz! Persze így baromi hamar elfogyott a 6 perc akkuidő és kb. még negyed kilométerre tőlem úgy döntött a madár, hogy elveszi tőlem az irányítást átállt RTH-ba, szépen lelassított és elkezdett keresni magának valami fészkelőhelyet. Szerencsémre a mező, parlagon volt hagyva így kb 20-50 centis gaz volt mindenfelé. A drón szépen leereszkedett, majd közölte, hogy nincsen megfelelő hely a leszállásra, felemelkedett 2-3 méterre egy kicsit folytatta az útját hazafelé. Így próbálkozva közelített felém. Kicsit elébe mentem, mert nem szerettem volna ha keres magának egy szép sík felületű pocsolyát és abba beleül. 😀 Amikor érzékelte a gép, hogy megközelítem, akkor befejezte a próbálkozást és szépen megállt olyan másfél méter magasan. Így szépen "le tudtam venni" a láthatatlan polcról, csak a "landing" gombot kellett megnyomnom.Erről láthattok egy rövidke videót. Elnézést a keszekusza kameramozgásért de akkor elég nagy volt az izgalom és mint ahogy ilyenkor szokott lenni ment a bénázás.

    Autel EVO 2 ha az RTH már nem sikerül.

Új hozzászólás Aktív témák