Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • borg25

    senior tag

    LOGOUT blog (1)

    válasz NoZoli #148 üzenetére

    Az elektromos áramot általában országon belül állítják elő, míg a szénhidrogéneket ezer kilométereken keresztül utaztatják. Kis megjegyzés, hogy a környezetbarát napelem mellé gázerőmű kell, ami ugyanúgy a messzi tajgáról kapja a naftát.
    Míg az energia szénhidrogén formájában teszi meg az utat, nem számolják bele az elektromos áram veszteségébe, pedig, akkor szénhidrogén esetén is a Százhalombattától a tankig vezető úttal kellene számolni.

    Igen, az autó is Faraday kalitka ami akkor hat, mikor benne vagy, és nem mellette ebédelsz a távvezeték alatt.
    Nekem úgy rémlik, hogy mozdonyon belül általában mindent fémbe raktak, így az belül is árnyékol, de igen, van ahol nem azt használnak, műanyag, vagy fa.

    De mondok jobbat:
    Nagyon jól el lehet azon vitatkozni, hogy elektromos autó, vagy 20 éves dizel, aminél már nem kell előállítási költséget számolni.
    Kell-e Paks 2 vagy napelemek?
    Míg ezen vitázunk semmi sem oldódik meg.
    Mert a kérdés nem is ez. Lényegesebb, hogy miért használunk több energiát?
    Miért kell a gyereket autóval iskolába vinni? Minket még nem így vittek. Tudod a 74-es Kojakben mondja karácsonykor Kojak, hogy ő még úgy nőt fel ezeken az utcákon, hogy mindenki figyelt a másikra.A zárómondat, hogy emberek szeressétek egymást. 1974-ben!

    Miért kell a világ másik végére menni repülővel nyaralni, mikor a kert végében is fel lehet töltődni?
    A fenntarthatóság érdekében a fogyasztói társadalmat kellene kidobni és nem a 20 éves autót. A sok bizbaszt és társait. Belegondolni, hogy telefon nélkül is éltünk, hogy mikor nem volt streaming és ezernyi műsor, tudtunk beszélgetni és elvoltunk.
    Ehelyett most azon vitatkozunk, hogy melyik fogyasztói magatartás a károsabb. Nagyjából a hogyan nem jó orosz rulettet játszani: 5 vagy 6 golyóval? Sehogy b+, sehogy.

    #136 7Heads Drago
    Paks2: Hát igen, jó kérdés, hogy fel fogják-e tudni építeni az oroszok igen-vagy nem.
    Meg az is kérdés, hogy melyikkel járunk jobban. Ha úgy nézzük elég valószínű, hogy 100 éves távon nekünk meszeltek. Ez esetben meg egy elhagyott radioaktív épület nem a legjobb felkészülés az új őskorra.
    Atomnál sajnos még nem megoldott a hulladék hosszú távú kezelése. Ami hosszabb ideig tart mint egy atomerőmű felépítése, az a elbontása.
    Ezen gondok ellenére mi mégis inkább a világban fellelhető mérnökórát új kütyük fejlesztésére fordítjuk, semmint életbevágó dolgokra. De ezen nincs semmi meglepő, mert viagrára és mellimplantátumok kutatására is többet költünk mint Parkinson korra, vagy Alzheimer korra....

  • Somatom

    addikt

    LOGOUT blog

    válasz borg25 #151 üzenetére

    Maximálisan egyetértek. Dízel/gáz nélkül nincs se napelem, se elektromos autó.

    Samsung Note 9 (8/512) Android 9, Tab S7+ 5G

  • Sza_Sa

    senior tag

    válasz Somatom #152 üzenetére

    Kőolaj nélkül meg műanyagipari termékek, gumi, műtrágya, csupa fontos dolgok. Az anyagok szimbiózisban vannak egymással, mára már nem lehet egyet kivenni a képletből. De az elégetésével elhaszálunk vele nemkevés levegőt (14g 1g benzinhez), amit szabályozottabb körülmények között, nagyobb hatásfokkal tudnánk meglenni. Még maradna másra is, többek között a fent említett dolgokra.

    "Van három rágóm, pont hárman vagyunk. Egy kell holnapra..."

  • Noukoum

    veterán

    válasz Sza_Sa #144 üzenetére

    Ezek nem ellenvélemények, hanem dízeltrollok által írt hozzászólások.

    „Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”

  • Qtya123

    őstag

    válasz borg25 #151 üzenetére

    "Míg ezen vitázunk semmi sem oldódik meg.
    Mert a kérdés nem is ez. Lényegesebb, hogy miért használunk több energiát?
    ....
    A fenntarthatóság érdekében a fogyasztói társadalmat kellene kidobni és nem a 20 éves autót. A sok bizbaszt és társait.
    ....
    Ehelyett most azon vitatkozunk, hogy melyik fogyasztói magatartás a károsabb. Nagyjából a hogyan nem jó orosz rulettet játszani: 5 vagy 6 golyóval? Sehogy b+, sehogy."

    Ennyi!
    Nem vagyok a kényelem ellen, de az azért már a ló túloldala, mikor autót vettem és kb 5 ember a környezetemben boci szemekkel kérdezte, hogy háááátde hogyhogy nem az egyel újabbat vettem, mert hát abban van már androidauto és carplay. Mindezt tényleg olyan végtelenül aggódó tekintettel, mintha nem lehetne ezek nélkül élni és annyira nélkülözhetetlen lenne. Nem vagyok az a típus, hogy nem kell bele klíma, mert régen se vót', de azért ne ez határozzon már meg egy autócserét.
    Az autókat is kezdjük már okostelefon szintjén kezelni, hogy pár évente cseréld le, mert jaj lassú lett és az új tud 5 új szolgáltatást, gyerünk.

    Minden azonnal kell, a világ túloldaláról is és persze rövid idő után megy a háztól, mert kell az újabb. Közben meg röhögünk, hogy na a hülye kínaiaknál már megint mekkora a szmog...
    Lehet a lokális pöfögést csökkenteni az ev-vel, de mellette 10-ből 9 családnál megy az eszetlen fogyasztás (nyilván az adott anyagi kereteken belül, de sokszor azon túl is), irtózatos mennyiségű nyersanyag és energia felhasználásával.
    Ha ezen változtatna az emberiség úgy 50%-a, máris rengeteget tennénk a környezetért. Persze abban a pillanatban megszámlálhatatlan cég menne csődbe, munkahelyek szűnnének meg, részvények értéktelenednének el. Akkor meg az lenne a baj.
    Ez nem fog menni, mert az ember alapvetően nem ilyen. Mindig a pofon igazítja útba. Mindig elmegyünk a falig, minden téren.

    [ Szerkesztve ]

  • axioma

    addikt

    válasz Somatom #152 üzenetére

    Amig nincs alternativ tarolas, csak addig. Marmint amig kereskedelmi forgalomban nincs, mert PoC rendszerek vannak tobb mufajban (nem csak kemiai akku formaban).

  • axioma

    addikt

    válasz borg25 #151 üzenetére

    73-ban szulettem, de nem kivanok visszamenni a gyerekkoromba (es nem a szoci miatt, a technikai fejletlenseg miatt). Informacioaramlas es hatekony kozlekedes hianyaban a kozepszeruseg jol elvan, de se lefele se felfele nem lehet elterni, az a kalo, majdhogynem nem baj ha megdoglik.
    Ha nincs informacio, vagy nem tudod hogy van egyaltalan valami keresendo informacio ami hasznodra lenne, akkor nem hasznalod a tarsadalom altal felhalmozott tudast, ujra indulsz a majdnem nullarol (ill. az igencsak korlatos kozvetlen csaladi/kornyezeti infokbol - anno nekem nem volt nagyon aki 20 evnel frissebb infot tudott volna az egyetemi eletrol...). Ha nem erheto el az informacio akkor annyibol kell gazdalkodni donteshozatalnal, amennyit - erto modon - lexikallis tudaskent felhalmoztal. Szerintem az utobbi evtizedek legnagyobb ere'nye hogy nem erre kell pazarolni a tarsadalom "munkavegzesi" (a tanulas is az!) potencialjat.
    A terbeli mozgas mar csak kicsit ter el ettol. Megjegyzem tobbet voltam gyerekkent (nem gazdag) szuleimmel kulfoldon (persze szoci reszen) erdemi cel nelkul, mint azota (munka, konferencia, rokon; talan 1x 3 nap volt ami nyaralasi celu). De specialisabb munkakorben (ne gondolj nagyra, legyen csak egyetemi oktato) mar nem tudsz barhol lakva dolgozni, iskolat is egyre korlatozottabban hely alapjan valasztasz (kontraszelekcio mukodik). A tarsadalom ebbol az uj, nem terulet alapu szervezodesbol gazdagodik, ellenben ehhez kell a technologia, es igen, kell egy csomo energia. De ezt nem tartom pazarlasnak. (Hany lexikon es egyeb konyv, fenymasolat stb. legyartasa van egyensulyban a napi mobilos keresesekhez szukseges energiaval?)

  • Somatom

    addikt

    LOGOUT blog

    válasz axioma #156 üzenetére

    Majd ha a hajók, kamionok, stb. is mind villannyal mennek. Ezek szállítják az alapanyagokat, alkatrészeket többek között a napelemekhez, villanyautókhoz is. Na, meg persze a Föld másik oldaláról rendelt Aliexpresses, Amazonos cuccokat is. Aztán elmegyünk a villanyautónkkal a bótba, hogy megvegyük a déligyümölcsöt.

    Samsung Note 9 (8/512) Android 9, Tab S7+ 5G

  • NoZoli

    tag

    válasz borg25 #151 üzenetére

    "Az elektromos áramot általában országon belül állítják elő..."
    Azért, eléggé jelentős az áram import-export. Nyilván, nem földközi távlatokban, mint az olajnál.

    "Kis megjegyzés, hogy a környezetbarát napelem mellé gázerőmű kell, ami ugyanúgy a messzi tajgáról kapja a naftát."
    Kell? Miért kell? A zsinóráram miatt? Arra vannak zöldebb megoldások már.

    "Igen, az autó is Faraday kalitka ami akkor hat, mikor benne vagy, és nem mellette ebédelsz a távvezeték alatt."
    De miért is kell a távvezeték alatt ebédelni?

    "Lényegesebb, hogy miért használunk több energiát?"
    Mert komfortosabb lett az életünk?

    "Miért kell a gyereket autóval iskolába vinni?"
    Ez már -érdekes módon- másik elektromos autó tesztnél is felmerült. Gyanítom, azért, mert a gyaloglás távolságban lévő, körzeti suli nem olyan menő, mint a messzebb lévő. Vagy mert eszetlenül parcelláztak az agglóban és a szolgáltatásokat nem bővítették ilyen ütemben. Vagy simán, útba esik a dolgozóba menet. Mindegyik eset, egy külön történet.

    "Tudod a 74-es Kojakben mondja karácsonykor Kojak, hogy ő még úgy nőt fel ezeken az utcákon, hogy mindenki figyelt a másikra.A zárómondat, hogy emberek szeressétek egymást. 1974-ben!"
    Biztos vagyok benne, hogy 15-20 évvel később, a Szomszédokban is elsütöttek hasonlókat. És azóta sem javult a helyzet, sőt!

    "A fenntarthatóság érdekében a fogyasztói társadalmat kellene kidobni és nem a 20 éves autót. A sok bizbaszt és társait..."
    Ki lehet forgatni az egészet, a másik sarkába is és lehet mondani, hogy "akkor, mehetünk vissza a barlangokba, vadászó-gyűjtögető életmódba". De ugye, ahhoz is ma már túl sokan vagyunk.
    Biztos ezen kell vitatkozni? Ez mit oldana meg?

  • NoZoli

    tag

    válasz Qtya123 #155 üzenetére

    "Lehet a lokális pöfögést csökkenteni az ev-vel, de mellette 10-ből 9 családnál megy az eszetlen fogyasztás..."
    Minden gyáró erre rá is tesz egy lapáttal. Granacia idő után, javíthatatlanul vagy új készülék közeli árban javítható és el is romló cuccokkal. Vagy akár, a két nap után, már megzöldülő kenyérrel... így nehéz lejjebb vinni a fogyasztást.

    [ Szerkesztve ]

  • Somatom

    addikt

    LOGOUT blog

    válasz NoZoli #159 üzenetére

    "De ugye, ahhoz is ma már túl sokan vagyunk"

    De, akkor születésszabályozás kéne, nem családtámogatás! Az ellenkezőjét támogatják, mint amit kéne. Ez totál nem ződ.

    [ Szerkesztve ]

    Samsung Note 9 (8/512) Android 9, Tab S7+ 5G

  • borg25

    senior tag

    LOGOUT blog (1)

    válasz axioma #157 üzenetére

    Mi értelme az életnek? Oké költői kérdés, mert nagy téma.
    De tévedésnek tartom azt hinni, hogy tárgyaktól leszünk boldogabbak. Vagy attól,. ha eljutunk a világ másik végére.
    Igen, amit mondasz az igaz. 73 óta, sokat fejlődtünk, sok információra is szert tettünk, orvoslás sok minden változott. De emberileg visszafejlődtünk.
    Miért viszik ma a gyerekeket kocsival? Mert féltik. Miért féltik? Mert nem bíznak azokban akik szembe jönnek az utcán.

    Az 50-es években a vicc szerint azt ígérték, hogy elég lesz heti egy napot dolgozni. A vicc az a kérdés volt, hogy délelőtt vagy délután?
    Nézzük Magyarország egy főre eső GDP-jét 95 és 2020 közt
    Devizaárfolyamon dollárban: 4496->16079
    Vásárlóerőn dollárban: 9170->33452

    Ha megnézed ez alsó hangon is 3x növekedés, csak 95től. Ráérnénk hétfőn és kedd délelőtt dolgozni, hogy hozzuk azt a szintet. Igen, dollár pénzromlása nincs benne. Viszont 95-ben egy fiatalnak volt rá esélye, hogy lesz háza. Lehet, hogy kuriózum volt, hogy vezetékes telefonja legyen, de lehetett lakása. Boldogabb volt. Dolgozunk pluszba szerdától-péntekig, esetleg nyomjuk túlórába, és boldogabbak vagyunk?
    Ha élhetnél úgy, mint 95ben, ugyanazok meglennének: kaja, fedél, mozi, stb ami akkor, csak 3 nappal többet tölthetnéd a családdal, akkor melyiket választanád? A mai 5 napot, hogy legyen az amid most van, vagy azt?

    Feltételezem, hogy szellemi munkát végzel, van róla tanulmány, hogy szellemileg jobban el lehet fáradni, mint a fizikai munkában. Kimerülten mennyire lehet utcán kapcsolatokat ápolni?
    Én úgy látom, hogy többet dolgozunk, többünk van, és mégis a fontos dolgokból (ház) kevesebb, a kapcsolataink minősége romlott.
    A boldogtalan ember jobb fogyasztó, mert reméli, hogy tárgyakban megtalálja a boldogságát.
    Ha nem lenne olyan fontos az a fél-egy óra, akkor sokaknak nem kellene autó. De rohanunk, dugóban idegeskedünk, ahelyett, hogy olvasnánk, vagy néznénk a tájat, esetleg beszélgetnénk.
    Örülök annak, hogy fejlődtünk, hogy van sok mindenünk, de sajnálom, hogy kevesebb boldogság jut.

  • axioma

    addikt

    válasz Somatom #161 üzenetére

    Hat akkor nem az lenne a problemad, hogy milyen kutyut nem tudsz megvenni, hanem hogy nem lenne aki idos korodban szolgaltatast (legyen csak egeszsegugy) nyujtana. Azon kivul hogy bolt se ahol kajat vennel stb.
    A teljes foldi lakossag reg nem Europan mulik, Indiaban ahol a novekedest produkaljak (mert mar 5-8 gyerekbol amire raszoktak jopar generacioval ezelott hogy legyen 1-2 amelyik megeli a felnottkort es tudja a szuloket tamogatni) mar nagyjabol mind tulelt, es ha csak onreprodukalo is az ossz novekedes lenne, ott bizony reklamozzak a minel kevesebb gyereket (inkabb 1 mint 2). Az igy kialakulo dinamikabol extrapolalva mar kikalkulaltak, hogy kb. 11mrd-nal stabilizalodik a lakossag merete, stagnalast okozo uj egyensuly alakul ki.

  • tomcat78

    őstag

    válasz axioma #150 üzenetére

    Hol vitattam én, hogy neked kell e autó????Szerintem valami keversz....
    Amúgy menj föl egy tetőre, nagyon hamar rá fogsz jönni- pont a fizika miatt-, hogy ezzel nagyon mellé lőttél ... A napelemek alatt alig van különbség a cserepek hőmérsékletében, mint mellette.... Ellenben a napelemek még melegebbek. Nagyon kevés olyan tetőn voltam, ahol legalább részben megállja az állításod a helyét.
    De szerintem fejezzük is itt be, pláne mivel úgytűnik, hogy ezzel az autó dologgal valamit nagyon félre értettél. A többiben meg nem hiszem, hogy bármikor igazat tudnék adni, önmagában.

    "Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...

  • axioma

    addikt

    válasz borg25 #163 üzenetére

    Valoban szellemi munkat vegzek, de nem a faradtsag miatt nem az utcan keresem a tarsasagom (szokasos vitank ez anyammal, hogy online szerinte az nem emberi kapcsolat...)
    Hanem azert mert tobb feltoltodest okoz, ha nem Janos bacsi panaszait hallgatom vagy a paradicsom-rekordjat ill. jelenleg az aszalytol kisult kukoricat, hanem veled folytatok eszmecseret az energiagazdalkodasrol...
    Gyerek hasonlo, jelenleg vagy kozelre jar vagy a neki jobb suliba (es nem sznobizmusbol jobb - volt sulivaltasa igy osszehasonlitasi alapja is - hanem mert tobb haszna van a jobb tanarok jobb diakanyag egyikenek lenni). Nem mind1 hogy 1km seta mellekutakon, vagy 15km 10% feletti setaval... Annak oruljunk hogy regen ez nem volt opcio, menjen a korzetibe? Egy csomo embert es igy fejlodesi potencialt elvesztenenk (multban elvesztettunk) azaltal, hogy nem engedtuk oket kimuvelodni (es most csak a teruleti korlatot mondom), sztem win-win hogy most - ha energiafelhasznalas reven is - de ez nem feltetlen tortenik meg.

  • axioma

    addikt

    válasz tomcat78 #165 üzenetére

    52 napelem van a tetonkon, alatta a direkt hagyott legretegben kemenyhatas, huti a napelemet (ez fontos, ezert igy telepitik) es a tetot (ez a mellekhatas). Persze ha jol epitette'k, akkor eleve a cserep alatt is van egy atszelloztetett legres... nekem nincs muszerparkom de kerdezz mar at a napelemes topikba, mintha ott par honapja valaki me'rt volna.
    Autot lehet hogy masik nick irta, akkor elnezest!

  • Somatom

    addikt

    LOGOUT blog

    válasz axioma #164 üzenetére

    Persze, hogy nem lesz, aki ellásson. Ezt kell vállaljuk az emberiség jövőjéért és büntetésként az eddigi pazarló életmódunkért.
    Nem csak az egyedszám számít, hanem az adott egyed öko lábnyoma. Egy európai gyerek öko lábnyoma sokkal nagyobb, mint egy indiaié. Meg kell nézni, hogy hol kicsi egy gyerek öko lábnyoma és azokon a helyeken kell biztosítani a faj fennmaradását. Már ha a ződség a fontos.

    [ Szerkesztve ]

    Samsung Note 9 (8/512) Android 9, Tab S7+ 5G

  • borg25

    senior tag

    LOGOUT blog (1)

    válasz axioma #166 üzenetére

    Mikor a kilencvenes években gimibe jártam, volt olyan osztálytársam, aki 2x38 km-et vonatkozott nap mint nap, plusz a séta az állomásig. Akkor is meg lehetett oldani.
    Örülök neki, hogy a gyerekeid a jobb suliba járnak: Jobb tanár, nagyobb kihívás, értelmesebb osztálytársak. Talán még a sulit is jobban élvezik.

    Igen ez tény, hogy régen, ha értelmes voltál, akkor nem sok emberrel tudtál vidéken beszélni.Ez az internet nagy előnye. De félelmetes azt is látni, hogy az emberek 90%-a a tömegközlekedésen belefeledkezik a telefonjába. Én is sokszor, de ma már igyekszem inkább figyelni. A mobil telefon tökéletes példa a visszafejlődésre. Mert mit lehet vele nyerni? Információt? Időt? 5 perc alatt milyen lényeges dolgot tudsz olvasni? Csakis bulvárt. Követheted? hogy melyik ismerősöddel mi történt, bár a mélyebb dolgokat úgy se tudod meg, nem tudod mi tört össze az álarc alatt ami a nyaraláson készült. Likeok mint jó kábszer megsimogatják a lelked. De legalább telefontól függően sokat kiadhattál érte. 150e/36=4e/hó Szemed tönkreteszed, agyad nem a 24 órás információ begyűjtésre készült, lelked sorvad, a világot elmulasztod. Mit hagytam ki, hogy miért tudunk pénzt kiadni?

  • 7Heads Drago

    veterán

    válasz axioma #150 üzenetére

    Bocsi de nyers leszek: Baromság ezt így nézni
    Az mennyire zöld szerinted hogy most ide írogatunk? És mit számít szerinted a földnek az hogy van kb 1-2 %-nyi ember aki próbálkozik "zölden élni". És mellette legalább 10-szer annyi meg durván túl tolja a CO termelést a felesleges luxussal? És a CO termelés nagyon nagy részét ők tolják be, nem a poór nép. Vagy a gyártókat tényleg ez érdekli akkor miért pár éves ciklussal gyártanak? Ha jól emlékszem Priusod van. De ha nem akkor meg csak általánosan: Annyira zöldre sikerült hogy nem fért bele a normális kárpit az autó belsejébe? Ha valami zöld, akkor ne itt-ott legyen az szerintem. A legnagyobb baj az hogy sokan beveszik maszlagot ezzel a zöld-séggel. Egyik gyártót se érdekli a CO és a föld viszonya. Kizárólag a profit számít, de jó reklámokkal elhiteti veled hogy neki te vagy a fontos meg a környezet.
    Persze az Apple az kivétel mivel kicsi újra feldolgozott dobozban árulják adapter nélkül minden évben szinte ugyanazt egyre többért. :N :W

    Úgy jól laktam, mint a duda, Hála Neked, egek Ura.

  • 7Heads Drago

    veterán

    válasz 7Heads Drago #171 üzenetére

    Bosch mosogatógép reklámban: 80 liter vízet is spórolhatsz minden mosogatásnál:
    [link]
    Ha mosogattál már egyszer is az életben akkor tudod hogy ez egy oltári nagy baromság.
    De ha mindennap hallod és laikus vagy elhiszed és azt hiszed hogy zöldebb lesz a föld ettől. :W :W :W
    Olyan ez a harc a környezetvédők részéről, mint az a spanyol lovag aki a szélmalmokkal harcolt. Érdemi eredményt csak akkor fognak elérni ha malom is akarja. Az USA-ban vicc volt a tankolás ára eddig. Most hogy válságban lopják az üzemanyagot. Szartak bele a környezetvédelembe a nagy "tank" méretű autóikkal. Ha én váltók e-autóra csak azért teszem mert anyagilag megéri. De nem fogok egy futurisztikus kopogós vackot venni. Nekem fontos dolgoknak meg kell lennie az autóban és elfogadható minőségben.
    Nekem a Prius, Leaf, Ampera vonal az nálam nem üti meg a mércét. Jelenleg egy Golf 7-em van. Az e-Golf-nak meg sajnos a hatótávja vicc az áruk mellet.

    [ Szerkesztve ]

    Úgy jól laktam, mint a duda, Hála Neked, egek Ura.

  • tomcat78

    őstag

    válasz axioma #167 üzenetére

    Én egyedül a képmutatást sérelmeztem, társadalmi szinten, hogy az EV jó, de mellette folyik el az energia. Én sem fillérbaszásból kapcsolgatom az elosztót, ha nem használok valamit, elhiheted. A vicces, hogy gyakorlatilag magad is leírod pepitában, amit én... Az autóhoz annyit, hogy én tuti, hogy ilyet nem írtam. Sem neked, sem másnak.
    De kis adalék a napelemes részhez: Nem topikokból tájékozódom az ügyben, hanem tapasztalatból. Köszönöm, de elég pontosan tisztában vagyok vele, hogy milyen egy jól megépített tető szerkezete és rétegrendje. Nem tudom hány tízezer négyzetméter tetőn jártam életemben, és ugye egyre több helyen van napelem is. Az való igaz, hogy a jelenség inkább a mediterrán jellegű tetőknél ennyire drasztikus. Ott is főleg a betoncserepes tetőknél, ami ugye alapvetően hőhídként működik. Nagyobb dőlésszögnél valamivel kevésbé. De ott is átmelegszik a cserép is, akár hiszed, akár nem. Az a hő, ami az emlegetett kéményhatást beindítja, pont ugyanúgy átmelegíti a cserepet is. Írtad, hogy a bolygó nagyon jól elvolt a nap által közölt energiával már előttünk is. Na itt a lényeg.... Csak addig. Kialakult egy kb egyensúlyi állapot. Ami néha, nagyon hosszú ciklusokban váltakozott. Lásd jégkorszakok mondjuk. Na, mi emberek ebbe a kb egyensúlyi állapotba nagyon randán bele rongyoltunk. Te azt mondod, hogy ennek a széndioxid az oka, én meg azt, hogy azt mi magunk állítjuk elő a saját kényelmünkért. De kicsit vissza a napelemhez: Egy erőmű sem működik, nincs károsanyag kibocsájtás ( ez utópia természetesen, de az egyszerűség kedvéért), mindenki napelemről nyeri a megszokott életéhez az energiát. Te ezt ismét a saját oldaladról közelítetted meg, hiszen mondjuk igazad van, és kevésbé melegszik a házad. Vannak fenntartásaim, de Te élsz benne, nem én. Viszont szépen leírod, hogy a keletkezett hő ugyanúgy áramlik vissza a természetbe.... Nocsak... Minél több energia kell, mert "ingyen" van, ez annál hatványozottabb lesz. Nem csak a nap fűti a bolygót, hanem maga a civilizáció. Írtam az aszfaltozott utakat. Autózol, tudod, hogy baromira átmelegszik, mert süti a nap. Normál esetben ennek az energiának jó része elveszne, illetve vissza kerülne a világűrbe, mert sokkal kevésbé hatékonyan nyelné el mondjuk egy füves terület. Vegyük a nap felől érkező energiát állandónak. Magától a bolygó ezt tudta kb kezelni. De így már nem megy. Napelemekkel meg pláne, amik pont arra vannak kitalálva, hogy ezt az energiát itt marasztalják, ahelyett hogy menne vissza a légkörön túlra. Az energiaéhség a baj. És az ezzel összefüggő pazarlás. Szinte mindegy mivel termeled, mert ebbe az egyensúlyba mindenképp bele rondítasz. Nincs olyan, hogy jó megoldás, csak kevésbé szar. Na ez az amit én a magam hülye és minimális kis eszközeivel igyekszem csökkenteni. Nem élek aszkéta életet, és valószínűleg nem hagyok majd kisebb ökolábnyomot, mint mások, mivel nagyteljesítményü gépeket használok pl. De legalább arra próbálok odafigyelni, hogy potyára ne menjen az energia. Ez az eszköz meg mindenkinek ott van a kezébe, és nem a havi pár száz forintról van szó.

    "Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...

  • Noukoum

    veterán

    válasz borg25 #169 üzenetére

    5 perc bőven elég arra hogy megértsd mekkora baromság átváltani az elfogyasztott benzin, gázolaj fűtőértékét villamosenergiává és ezt levetíteni az elektromos autókhoz szükséges áramigényre.

    [ Szerkesztve ]

    „Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”

  • Qtya123

    őstag

    válasz NoZoli #160 üzenetére

    Pontosan! Ezért is gyomorforgatóan képmutatóak. Gazdaságtalanul javítható termékek tömegét gyártják és mellette boci szemekkel hirdetik, hogy törekszünk ám a karbonsemlegességre, stb, stb. Mert most ez a trendi, ha nem ezt plakátolják ki, nem ezt írják óriási betűkkel a weboldalukra, a termékek dobozára, akkor csúnyarosszgonoszok.
    Kiírják, beszélnek róla és ontják továbbra is a javíthatatlan retkeket, mert azért mégis csak a profit az profit, ott a kutyát nem érdekli a ződ.

    borg25: "Dolgozunk pluszba szerdától-péntekig"
    Ez érdekes téma és már nagyon off topik, de számomra érthetetlen módon töménytelen mennyiségű ember nem tud mit kezdeni a szabadidejével.
    Amikor húzza az igát, akkor nyavajog, hogy dolgozni kell, de amikor hirtelen kiesik a mindennapi munka ritmusából (mert mondjuk otthon ül táppénzen, vagy kiadják neki a szabadságát olyan időpontra, amikor nem tervezi, esetleg nyugdíjba ment), akkor meg vergődnek, mint disznó a jégen, hogy jaaaaj unatkozok, nem akarok otthon lenni, mit csináljak magammal.
    Akárhány munkakörben dolgoztam, mindenhol voltak olyan munkatársaim, vezetőim, akiknek a panaszkodását kellett hallgatni, hogy nem tudott otthon magával mit kezdeni. Akiknek kisgyerekek voltak azoknál nem. De a gyerek nélküliek és azok, akiknél már kirepültek, azoknál ment a vergődés, hogy nem tud mit kezdeni magával.

    Én pár napot dolgozom csak egy hónapban. Ahányan már megkérdezték tőlem, hogy de hááát akkor mit csinálsz abban a sok szabadidőben? Hogyhogy nem unatkozol? Elképzelni nem tudják, hogy én miért nem unatkozom. Én meg elképzelni nem tudom, hogy miként lehet unatkozni. Pedig gyerek nincs, a feleségem H-P dolgozik. Mondják, hogy sokan felkötnék magukat.
    Annyi érdekes dolog van a világon, annyi mindent lehet csinálni. Vagy bármiről olvasni, vagy bármit megnézni, vagy csak a gondolataiddal lenni. Ezt ma már nagyon sokan elfelejtették, nem is tudom mi történt velük.

    Számomra ez felfoghatatlan és rémisztő. Mindig, minden percben kell valami. Még csak véletlenül sem akarnak egyedül maradni saját magukkal, a gondolataikkal.
    (a feleségem mondja mindig, hogy nincs veszélyesebb az unatkozó embernél)

    [ Szerkesztve ]

  • axioma

    addikt

    válasz 7Heads Drago #171 üzenetére

    A prius I. a csaladi [=ferjeme] auto volt az Ampera elott, 17 evesen vettuk, A-bol B-be, szerinted mennyire erdekel a karpitja? A mostaniban se erdekel es rohogok a sok fustos-maniakuson hogy szarozzak a Teslat, vegyek ugyanazt 'igazi' autoban 1.5x-esert, legalabb kisebb a konkurencia ;-) [tesla jelenleg bili-kez de vinnem szo nelkul ha hozzamdobnak bar utalatos nagy batar].

  • axioma

    addikt

    válasz 7Heads Drago #172 üzenetére

    Nem hallottal me'g nepnevelesrol? Pl. egybe ontott szelektiv [me'g nem erte meg feldolgozni - a rossz tartalom miatt - de par ev alatt igen]. Az elejen veszteseges, de tarsadalmi szinten megterulo(!) befektetes. A mosogatas kezzel egyebkent inkabb ele'gtelen atlagban [sok maradvany, kezkimelo kell legyen a mosogatoszer, joval alacsonyabb hofok szinten a kez miatt], nalunk emiatt cs.hazba koltozes egyik elso nagygepe lett [huto utan, mert mosogep volt 20+ eves ugralo energomat...].

  • axioma

    addikt

    válasz tomcat78 #173 üzenetére

    Huhh azt az elobbiekben nem mertem kiolvasni, de tenyleg azt mondod h a fu a reten _visszaveri_ mert nem erzed melegnek, az aszfalt meg nem? Deeee... most oszinten, a hoerzet es az energia-megmaradas kozott nem lehetne kulonbseget tenni?
    Csak napelem: nap -> legkor, legyen ez 100% -> napelem _hasznosit(!)_ [nem gyart!] 20%-ot elektromos energiakent, 80% ho -> za'ros idon belul megdolgoztatom az a'ramot, lesz a 20%-bol is nagy kozelitesben ho. Ez fgtl attol, h mennyi az az energiaigeny, mennyibe kerul stb. Miert is melegitene ez a bolygot? Nem tudlak kovetni!

  • 7Heads Drago

    veterán

    válasz axioma #177 üzenetére

    Ha neked a mosogatógép a zöld és fantasztikus, akkor nem firtatom tovább a témát. Nálunk is van, a családban is láttam jó pár márkát. Csak is azért tudtak a lányok rábeszélni, mert időt spórolnak így állítólag. Kár hogy rám még se jut így se több.
    178#:
    Ha ingyen kapsz valamit többet fogsz használni. Erre is vannak kutatások állítólag.
    Mellesleg azzal is melegíted a bolygót ha ide írogatsz. A napelem legyártása-megsemmisítése is CO-t fog termelni. Ha egy marhát etetsz kint az istállóban az is. Vagy ha bármit felhalmozol ami épp nem élet szükséglet.

    [ Szerkesztve ]

    Úgy jól laktam, mint a duda, Hála Neked, egek Ura.

  • axioma

    addikt

    válasz 7Heads Drago #179 üzenetére

    Csak azt mondtam, h 1. jobb mint kezzel 2. a reklam tulzo [bar elobb tippelnek hibas forditasra, pl. hetente, nem mosogatasonkent], de a sporolas igaz es neha jogos a tultolt erofeszites az eredmenyhez [ld. usa filmek kotelezo pozitiv afroamerikai szereplo]. Az ivoviz-pazarlas [wc] iszonyat idegesit igy is evek ota, van hogy szurkevizet vodorbol ontok ra, ezzel se valtom meg most a vilagot de kov. hazban mar nem hagyom lebeszelni magam - akkor 17 eve esovizet akartam a tartalyba, de ugy a'raztak be hogy tuti ne ke'rjem]

  • tomcat78

    őstag

    válasz axioma #178 üzenetére

    Na akkor asszem lassan írom, mert nagyon nem megy át..... Kibaszott mindegy honnan nyered az energiát, ha pazarolsz! Amúgy meg nem, nem lehetne. Az ipari forradalommal ugrászszerűen megnőtt azoknak a felületeknek a mérete, amik elnyelik az energiát, és hő formájában közlik. Az, hogy a napelem ebből elektromossággá alakít valamennyit, még nem jelenti azt, hogy ehhez ne járulna hozzá. Amíg nem volt ennyi kvázi sötét felület (aszfaltozott utak, tetők, stb) addig sokkal kevesebbet tárolt el a kapott energiából a bolygó. Most ezeknek a javarésze kizárólag hő formájában jelenik meg. Itt jön az, amit már írtam, hogy az a rengeteg 10watt, amit feleslegesen elfűtünk, csak rátesz erre egy lapáttal, mert még mindig ott tartunk, hogy a globális felmelegedés a probléma. Azt hiszem ott van a félreértés, hogy szerinted én köpködöm a napelemet. Nem! Még mindig jobb, mint szenet , gázt vagy olajat égetni. De ettől még nem jó lesz, csak kevésbé szar, mert ugyanúgy bele avatkozunk vele a természet egyensúlyába. Nem az energia megtermelésének módja fogja a problémát megoldani önmagában, hanem az energia felhasználás csökkentése. Az összes többi csak rúzs a szaron. A napelem és egyéb források, amik nem fosszilisek, ezen a folyamaton max lassíthatnak, de nem oldják meg.
    Próbálom szemléletesen megfogalmazni: "ingyen" van az áram, mert mindenkinek napeleme van. Hurrááááá..... Basszus, lassan tölt a kocsi. Mit tegyek? Áhhhh, kéne még 3kW a rendszerbe óránkén, telepítek még napelemet. Rohadt meleg van, kéne egy nagyobb klíma, mert ez már nem bírja.... Uhhhh, plusz 2kW.... Telepítek még napelemet. Aztán ez, az, amaz.... Hol lesz a vége? Hová vezet, ha mondjuk mindenki, minden létező és hasznosítható felületet befeketít (napelemmel) mert a több energia még kényelmesebb. Jobb, mint égetni valamit! De nem megoldás. Nem az elektromos autó ellen beszélek, nem a napelem ellen. Sőt, még csak azt sem mondtam, hogy mondjunk le bármiről, klímáról, számítógépről, telefonról, és lehetne sorolni. Akkor én is képmutató lennék! Hisz vannak és használom én is őket, mint bárki más. Én csupán annyit írtam, hogy ha már ezek részei az életünknek, akkor legalább ha nem szükséges, ne pazaroljuk, azt aminek a megtermelésével mindenképp bele avatkozunk a természet rendjébe. Lehet, hogy az tényleg csak 10 watt. Viszont hány háztartás lehet a bolygón? Szerinted le lehetne írni azt a számot, ami óránként a semmire megy el bolygószerte?
    A hő mindenképp melegít, még mi magunk, emberek is. Ha jól emlékszem átlag 80 wattal fűtjük a környezetünket. Ebben nem vagyok biztos, de kiigazítja valaki, ha rosszul emlékszem. De mindenesetre a használt eszközeink mind a környezetünket fűtik, a környezetünk meg kicsit tágabban értelmezve maga a bolygó, amin élünk. Tehát magát a bolygót fűtjük, mindennel. Plusz ugye az életformánkkal még a napnak is segítünk, ugyanezt megtenni.

    "Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...

  • axioma

    addikt

    válasz tomcat78 #181 üzenetére

    Azt nem erted hogy nem pluszban futjuk a bolygot a nem fosszilis eseten [hopp, jut eszembe azert az atommal de...], es a fu se ver tobbet vissza a vilagurig.
    Pazarolni ne pazaroljunk de a keszenlet a rendszeresen hasznalt eszkozoknel nekem nem az, ennyi. Nem erzem hogy igy nem teszek meg annyit ami elvarhato tolem... A szantas-veteshez visszateres nem opcio. [A legjobban az akaszt ki mikor 'kezmuves' barmit kinalnak felarert, hogy 'azzal ember foglalkozott'. Termekre tuti ismeros, de szolgaltatast is akartak ugy 10 eve [bankit] azzal eladni nekem, hogy naluk nem a szemelytelen netbankon kell ugyintezni, hanem elo ugyintezovel. Ossztarsadalmilag jobb ha nem megy ilyenre x ember munkaja - akkor is ha mast de dolgozni fog [pl. mindenki 2-t jobbra lep, a vegen tobb orvos kutatja a gyogyszereket...]

  • tomcat78

    őstag

    válasz axioma #182 üzenetére

    Az ugye megvan, hogy az eltérő színű felületek másként viselkednek? Fény, fotonok, hullámhossz, stb... Na mindegy, asszem te nem érted... Az, hogy neked mi nem pazarlás, attól még az marad. Nem elvárást fogalmaztam meg, hanem tényt közöltem. Amit azóta sem tudtál érdemben cáfolni. Az nem cáfolat, hogy neked az nem pazarlás. Senki nem írt olyat, hogy vissza a kőkorba. A munkát meg meg kell fizetni.... Ha kiakaszt, ha nem. Olcsóbb valamit tömegesen gyártani, mint egyedileg A világ már csak ilyen. Építek pl kandallókat. Nem fogom annyiért megtervezni, megcsinálni, mint amennyiért a tucatot megveszed a megfelelő helyen. Asszony varr, ruhákat pl méretre, logikus, hogy nem annyiért, amennyiért a kínaiban megveszed. Ha ez tetszik, jó, ha nem sem az én bajom. De aszem engedjük el a dolgot, mert kicsit úgy érzem, hogy az egyéni érdekek mellett csak önigazolás puffogtatására futja. Nem személyekre levetítve vázoltam a problémát, hanem globálisan. Magadra vetted, nekem pedig nem tisztem ítélekzni... Maradjunk ennyiben.

    "Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...

  • 7Heads Drago

    veterán

    válasz k-adi #183 üzenetére

    Jah. És ez a reklám fut a kereskedelmi csatornákon is.
    Mi szoktunk disznót vágni mivel falun élünk. Talán ott használunk el egyszerre 80 liter mosogatóvizet. A gép akkor ott ezek szerint nulla vízzel mosná el. Lehet hogy lepárolja a levegőből? :DDD
    És a szomorú az hogy nem is egy háziasszonytól hallottam hogy azért van-kell mosogatógép mert így spórol vizet. :W
    Hozzáteszem hogy ha vannak a háznál disznók akkor a mosogatóvizet beleöntik a moslékba és megeszi a disznó. És még jobban is tetszik neki, mintha nem. Persze ez már kihalló félben van.

    Úgy jól laktam, mint a duda, Hála Neked, egek Ura.

  • axioma

    addikt

    válasz tomcat78 #184 üzenetére

    Hagyjuk, mert ezek szerint mas fizikat tanultunk...
    Termekben a kezi melot akkor fizetem meg, ha van [altalam erezheto es ara'nyos] kulonbseg a sorozatgyartotthoz kepest. Sztem ahol mind a ketto opcio, ott nalam ez 0%-ban tud teljesulni. Nem erdekel hogy gep vagta a csempet egyformara [btw tudja veletlenszerubbre is...] vagy a 'mester' annyira gyakorlott. Hogy gep keveri a kenyertesztat vagy a pe'k faradsagos munkaval. Ha beleferek a konfekcioba, nem kell meretre szabott. Mondjuk nem jarok olyan helyre [sporolok ;-) ] ahol nem jo a hetkoznapi ruhataram.
    Es bar off, pont ez van a sajat munkammal [idommel] is. Inkabb eszmet cserelek a forumban minthogy korbejarjam a lakast kikapcsolgatasokert. Termeszetesen elitelhetsz. A kov hazunkban - ha megerjuk h legyen - komplett okosotthon szcenarioval mar akar azt is lehet majd automatizalni, az elfogadhatobb alternativa nekem.

  • tomcat78

    őstag

    válasz axioma #186 üzenetére

    Egészen biztosan ugyanazt a fizikát tanultuk..... Csak nem marad meg minden az embernek. Alapvető dolgokat kérdőjelezel meg, mert te mégis más fizikát tanultál volna? Hát..... Te dolgod :R

    "Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...

  • 7Heads Drago

    veterán

    válasz axioma #186 üzenetére

    Sztem meg szó sincs róla hogy bárkit is elítélne.
    Én pl szeretem a dolgokat tisztába tenni és a tévhiteket megszüntetni. Aztán mindenkinek szíve joga eldönteni mit csinál utána.
    Az okosotthon is csak egy átverés a sok közül. Ha minden le van automatizálva az lehet épp költséghatékony napi szinten. Viszont olyan szintű elektronika kell hogy az meg megnyomja a költségeket. És még jobban "E" függővé tesz. Pedig már a mostani szint se jó. Sokkal többet kellene kint lenni a környezeteben vagy foglalkozni a családdal. De persze mindent ezért tesszünk, csak mégse ez fog teljesülni. A legtöbbet akkor teszünk a környezetért ha nem veszünk olyan dolgokat amik feleslegesek vagy amúgyis vannak és betöltik a funkciójukat.

    Úgy jól laktam, mint a duda, Hála Neked, egek Ura.

  • borg25

    senior tag

    LOGOUT blog (1)

    válasz Noukoum #174 üzenetére

    Megmondanád miért?
    Mert az én logikám szerint, ha nem x TWh fűtőérték elégetése árán mozdul meg Magyarország autóparkja, akkor ahhoz y TWh elektromos áram kell. Nyilván y nem lehet egyenlő 0-val, és mivel a benzines autók hatásfoka rosszabb, mint az elektromos meghajtásé ezért x>y. Viszont mivel x értéke nagyobb mint Paks termelése azt kellene bizonyítanod, hogy x>>y Ami lássuk be nehéz ügy.
    Lehet olyanokkal trükközni, hogy azt mondod, hogy csak az aksiban tárolt energiát számolod. Így máris nyersz 10%-ot (Töltési veszteség) Eltekintesz attól, hogy lehet, hogy a villanymotor hatásfoka közel 100%, de a turbina ami valamiből előállítja az energiát, annak a hatásfoka messze nem. Lehet trükközni olyannal, hogy azt mondom, hogy télen az autóban a felesleghővel fűtőd a kocsit, elektromosban is van aksihő amivel lehet fűteni, de mond, hogy az erőmű a maradványhőt el tudja adni távfűtésre.
    A gond abban van, hogy az erőművek kis százaléka termel megújuló energiából. Persze mondhatod, hogy azt mind eautók használják fel. Erre max megkérdezem, hogy mi van? Éjszaka töltöd napelemmel? Szóval az e autókhoz valószínűleg gázt fogsz elégetni egy hagyományos erőműben. Úgyhogy vedd figyelembe azt a hatásfokot is.

    Pár idézet:
    A hőerőgépek a tüzelőanyag elégetéséből származó hőenergiának csak egy részét (általában 50%-nál kevesebbet) képes villamos energiává alakítani.
    a kizárólag gőzzel működő erőmű hatásfokát 35-42%-ra korlátozza.
    Nyíregyházi Kombinált Ciklusú Erőmű Hatásfoka 89%

    Néhány évtizeddel ezelőtt a benzinmotorok a legjobb esetben 20-25 százalékos hatásfokkal rendelkeztek, öngyulladós társaik pedig legfeljebb 25-30 százalékos értékekkel büszkélkedhettek. Az azóta eltelt időkben mindkét motortípus hatalmas fejlődésen ment keresztül, így ma már nem ritkák azon erőforrások, melyek termikus hatásfoka eléri a 40-42 százalékot.

    Akkor számoljunk
    E-autót töltesz Nyíregyházán: 0,89*0,9(Töltés)*0.9(E kivétel)=72%
    E-autót töltesz hagyományos erőművel: 0,5*0,9*0.9=40%

    Ezzel szemben van a benzinesek 20-40% körüli hatásfoka attól függően, hogy mennyire régi.
    Legdurvább saccal azt mondod, hogy 72%vs 20% = 3,6x jobb az elektromos.
    x értéke ha jól emlékszem 26TWh volt, Paks éves 16TWh hú legjobb esetben "csak" 1,8 blokk kell fassza. De én inkább a 40% vs 20%-al számolnék tehát 3,25 blokk fincsi.

    Látod az olyanról mint hálózati veszteség le is mondtam, mondván, hogy gázolaj szállításához is kell energia. Pedig a BKV mérte a combinók, trolik visszatáplálásnál jelentkező újrahasznosítási hatásfokát, és 50% alatti értékek jöttek ki.

    Várom a számaidat.

  • axioma

    addikt

    válasz borg25 #189 üzenetére

    Ejszaka az e-auto toltese tuti Paksot hasznal, foleg ha a vezereltek lecsengese utanra idoziti [napelemesben szokott lenni idonkent napi energiamix grafikon, en direkt este bedugom de a konnektor 0:05-re idozitve kezd tolteni].
    Masreszt meg nem jo a szamolasod, mert az eromu me'g ha olajjal is megy, nem a benzin/dizel szintre kell elokeszitve legyen, ott is sok + % elveszik ha a feldolgozasi energiat levonod, es me'g tartalykocsik szallitjak a vegfelhasznalohoz, szoval azt kene nezni hogy ugyanannyi ugyanolyan allapotu olajbol hogy lesz mennyi automozgatas.
    De abban igazad van, hogy a legzoldebb a napelembol autoba lenne. Esetleg meggyozhetned az allamot [es lobbizo aramszolgaltatokat] hogy engedelyezzek a hibrid invertereket, a felhasznalo maga ta'rolja el az energiat, nem a szolgaltato, mert napsutesben munkanapon sajna munkaban vagyok, nem tudom otthon tolteni.

  • Noukoum

    veterán

    válasz borg25 #189 üzenetére

    Leírtad miért, mert nem ugyanolyan a hatásfok.
    Az ami előállítja az áramot szó sem volt hiszen arról sem volt szó mi állítja elő a benzint, gázolajat. Ezt hívják úgy hogy mellébeszéd.

    Kizárólag az autó által készen elfogyasztott energiáról volt szó.

    „Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”

  • borg25

    senior tag

    LOGOUT blog (1)

    válasz Noukoum #191 üzenetére

    Akkor neked csakis azt tudom mondani, hogy a legjobb hatásfokkal a hegyről lefelé guruló Hummer rendelkezik, mert berakod nullába és legurul, olyan apróságról meg feledkezzünk már el, hogy mennyi benzint kellett elpöfékelni, míg a hegyre felért, elvégre itt csak a lefelé vezető útról beszélünk. Szóval a Hummer egy zöld autó.

  • Noukoum

    veterán

    válasz borg25 #192 üzenetére

    Neked meg azt tudod ajánlani hogy ha vizsgálni kezded az erőmű hatékonyságát, akkor vizsgáld az olajfinomítóét is. Ha a teljes folyamat energiaigényére vagy kíváncsi akkor meg vizsgáld azt.

    A példád pedig szörnyű, de ezen meg sem lepődök.

    „Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”

  • tomcat78

    őstag

    válasz Noukoum #193 üzenetére

    Well to wheel 16vs 22 % körül van a hatékonyság jelen pillanatban. Egy- két kiugróan hatékony EV tud 24%-ot. Az emlegetett 40 meg fene tudja hány százalékok köszönő viszonyban sincsenek a valósággal az elektromos mellett. Ettől függetlenül hatékonyabb, de messze nem az emlegetett szinten. Igen, ebbe bele van számolva minden lépés. Az üzemanyag előállítása, tárolása, szállítása, stb. Igen, a napelemek, szélerőművek, minden IS benne van. Ja, igen, ez szigorúan személyautós összevetés, ha emlékeim nem csalnak!

    "Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...

  • borg25

    senior tag

    LOGOUT blog (1)

    válasz Noukoum #193 üzenetére

    Ó, pedig még gondoltam arra is, hogy a belsőégésű motoroknál van egy pillanat, mikor a gőzelegyet begyújtották, de még nem robbant fel, ha ettől a pillanattól kezdjük vizsgálni a hatásfokot addig míg nem kezdjük az üzemanyagot bevinni, megint csak jó hatásfokot kapunk. :)
    Ha azt szeretnéd látni, hogy az elektromos autók hatékonysága 99,9999% a benzineseké meg 1% alatti, akkor írj mesekönyvet.

    Apróság, hogy nem hogy számot nem tudtál leírni, de még olyat se írtál, hogy egy-egy, egyszer, harmadlagos, stb. Bármilyen szó, aminek legalább a szótöredékében szám van.
    Így nem igazán lehet érdemben beszélni. Pedig mondjuk érdekes kérdés lenne, hogy mit gondolsz arról, hogy egy modern belsőégésű motor hatásfoka 40%. Ugyanannyi, mint egy elektromos autóé, amit normál erőműről táplálnak. Tehát hatékonyságban nem jobb.
    Maradnak az olyan kérdések, hogy melyik a jobb, ha a városban pöfékel oda vagy a város szélén nagyba?
    Lehetne csinálni kis autót. Képzeld amivel Széchenyi annak idején versenyzett az 750kg volt, még mielőtt kitalálták volna a szénszálat és társait. De a Polski 126 is 600kg volt.
    Mert azért úgy is lehet számolni a hatásfokot, hogy mennyi energiába kerül az, hogy a 75kg te az 100km út megtételével beérjen a munkahelyére.
    De a csapból nem az folyik, hogy legyünk környezetbarátabbak, hanem legyünk környezetbarátabbak egy új elektromos autó megvásárlásával.
    Mert bizony, ha a belső égésű és elektromos hatásfoka ugyanannyi, az szerintem sok érdekes kérdést vet fel, és közel sem karcoltam az összeset. De vádaskodj csak, nehogy már érdemben kezdjünk a megoldásról beszélni. A benzinesnél kezdjük ott, hogy Ivánnak iskolába kellett járnia, hogy vagyonőr legyen a finomító mellett, az elektromost ezzel szemben meg rögtön teljesen feltöltött aksival gyártották le....

    #190 axioma
    Számolhatnánk úgy is, hogy a gázüzemű autóknak milyen a hatásfoka.
    Messzire menő kérdés, hogy az olajfinomítót, hogy számolod be. Ami bejön kőolaj, abból nem csak benzin lesz. Nem csak arra gondolok, hogy kerozin vagy pakura. Más terméket is előállítanak belőle. Ez tudom, hogy sarkított, de a benzint is tekintheted mellékterméknek, ha bitumen vagy kenőolaj előállítása a célod. Nyilván nem fogod veszélyes hulladékként megsemmisíteni. Vagy mikor elfáklyázázák a gázt az olajfúró tornyon. Igen, ez ugyanolyan mikor azt mondod, hogy a te üzleted a csirkemellhús termelés, és a csirkecomb vagy láb, már annyira nem érdekel téged, és állateledelként értékesíted.
    Egyébként állítólag a IIWW alatt a kaukázusi olaj olyan jó minőségű volt, hogy egyből lehetett tölteni a harckocsikba.

  • Noukoum

    veterán

    válasz borg25 #195 üzenetére

    Nem kértem regényt. Ismerd el hogy tévedtél. És persze soha többet ne írj a témáról, max írd le azt amit a hozzáértők írnak.

    [ Szerkesztve ]

    „Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”

  • borg25

    senior tag

    LOGOUT blog (1)

    válasz Noukoum #196 üzenetére

    Azt se tudod leírni, vagy számokkal alátámasztani, hogy miben tévedtem.

  • Noukoum

    veterán

    válasz borg25 #197 üzenetére

    [link]

    Lehet nem azzal kéne foglalkozni hogy mások az okostelefonokat nyomkodják, mikor te ennyit sem tudsz megérteni.

    A számok meg önmagukban semmit nem érnek, ha nem tudod őket értelmezni.

    „Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”

  • axioma

    addikt

    válasz borg25 #195 üzenetére

    OK, akkor a mellektermek is szamolodjon bele: leparlas utan ertek szerinti felhasznalt termekek aranyaban osszuk le a kitermeles, finomitas energiaszuksegletet [v. olaj-egyenerteket]. Szerintem rosszabb ara'nyt kapunk, de te kerted... A mai motorok meg nem ezt eszik, hanem ebbol (energia)dragan letrehozott specko benzint/dizelt, majdnem lakcimre szallitva. [Meg motorolajat, fektarcsat, stb.]
    Az a'ramban miert 1:1 olaj/gaz aram-eloallitast szamolsz? Azok csak kiegyenlitesre vannak... %-osan kis re'sz. Es nem mind1, hogy felhasznalas utan eromuvi mennyisegben [merethatekonysag] 1x kell artalommentesiteni, a millionyi kocsinal meg csak kompromisszummal lehet.
    Kispolszkim volt [2006-tol talan], azota is vadaszom a 4 m alatti autokat, csak a mostani korulmenyek kozott elvaras h elektromos legyen - ezert van ionom. Sajna 4+ szemelyes alternativa nincs kb., de fustosben se.

  • borg25

    senior tag

    LOGOUT blog (1)

    válasz axioma #199 üzenetére

    Ok, én megcsinálom a számítást a lepárlásra a többi a tiéd. Elvégre te írtad, hogy "... leparlas utan ertek szerinti felhasznalt termekek aranyaban osszuk le..." ez meg nekem T/1 ragozás.

    Szóval:
    Lepárlásnál max 400C-ig kell melegíteni a gázolajat aminek a fajhője 1,7-2,6kJ/kg
    Benzinre találtam párolgáshőt, ami 380-500kJ/kg
    Szóval összesen 400*2,6+500=1540kJ/kg ami a 43MJ/kg fűtőértéknek a 3,5%-a.
    Hogy ne kelljen sokat számolnod, javaslom azt, hogy ugye a benzint elég lett volna 120C-ig melegíteni, az máris harmad energiát jelent. Ráadásul minden mérnök azzal kezdené, hogy megpróbálja hasznosítani a kicsapódó, és lehűlő folyadék energiáját, úgy hogy azzal melegíti a kőolajat. Szóval a párolás energiaigényét messze le lehet nyomni, de inkább mondjuk azt, hogy fedezi a járulékos energiaigényeket, és az oktánszámnövelést. Mindezt arra alapozva, hogy a legnagyobb energiaigénnyel a tárgyak melegítése jár. (Ha a 1,7kJ fajhőt nézzük, azzal ugye 173m magasra lehetne felemelni azt az 1kg olajat, vagy felgyorsítani 200km/órára, szóval nem sok olyan folyamatot ismerek aminek nagyobb az energiaigénye.)

    Ha azt a 3,5%-ot levesszük, akkor is az marad, hogy 96,5%, kedvedért legyen 3x nagyobb az össz energiaigény, akkor is arról beszélünk, hogy a gázolaj előállítás 90% hatékonyságú. De én elvégeztem az én számításom, várom a tied. Te becslésed.

Új hozzászólás Aktív témák