Új hozzászólás Aktív témák

  • válasz Szirty üzenetére #491

    Szia Szirty!

    Köszönöm.

    Ok, én is így gondoltam a HMI vizualizáció működését. Sajnos még mindig nem vett a főnököm PLC-t, inkább elment nyaralni :O
    Na mindegy, a következő igények merültek még fel a még nem is létező PLC-vel szemben:

    - a bemeneti/kimeneti változókon kívül tudok-e olyan változókat létrehozni (és azt HMI-ből állítgatni), ami az értékével egy művelettípust fog leírni... Konkrétan meg lehet e azt csinálni, hogy egy nyomógomb (mint bemenet) egy kimenetet egyszer bekapcsol, egyszer kikapcsol, egyszer inverzbe rak, egyszer pedig a kimenet követi a nyomógomb állapotát, és mindezt attól függően, hogy a művelettípust leíró PLC változómat hogy állítottam be a HMI-ből ? A user-ek azt szeretnék, hogy ezeket ne csak én (mint leendő PLC programozó) tudjam állítani, hanem ők is ? És persze nekem kell majd hozzá a HMI felületet megtervezni

    - tegyük fel, hogy van olyan PLC-m, illetve HMI-m, amiben van RTC. A user azt szeretné, hogy egy "valami" változó reggel 6-ig egy X értéket vegyen fel, 6-12 között egy Y-t, stb. Ehhez milyen HMI "elem" van (van-e ilyen egyáltalán), illetve ilyenkor az RTC értékét a HMI-SW olvassa ki saját magából, és az alapján küldi el a PLC-nek, vagy a PLC olvassa ki a sajátját(ezt a verziót most nem tudom elképzelni, hogy ez hogyan is működhet) ? Én valami táblázatos vagy diagramos megoldást képzelek el, azon/abban beállítom a kívánt értéket, az idő lenne az X tengelyen, aztán a HMI olvassa a saját óráját, és leküldi az aktuális értéket...Ha a HMI meghal, akkor a PLC a legutoljára leküldött értékkel dolgozna, ez így rendben is lenne...

    - tudok-e olyan változókat létrehozni (és ezt HMI-ből állítani), amely azt írja le, hogy az adott műveletet melyik bemenettel és/vagy kimenettel kell végrehajtani ? Az első kérdésemre visszatérve tehát a user azt is szeretné, hogy melyik nyomógomb melyik kimeneten végezze el azt a műveletet...

    Bocs a szájbarágós leírásért, de csak a magam megnyugtatása miatt írom így le, nehogy félreértsük egymást.

    Köszönöm.

    Imi.

  • murena2
    csendes tag

    Ha valakit érdekel van egy eladó S7 300-as CPU (315-2DP)(6ES7 315-2AF03-0AB0) és egy RS485 REPEATER. A cpuhoz van egy 64k-s mem kártya is.A motyó használt kb 2 éves lehet ha szerencséje van akkor még a program is benne van.Ha valakit érdekel írjon privátba.

  • coned
    csendes tag
    válasz coned üzenetére #497

    Azt elfelejtettem hogy sok kiegeszito eszkozom van..homerseklet szabalyozok, homerseklet grafikon irok, munkahengerek(minden meretben), szamlalok stb stb....

    Ha valakit erdekel hivjon(06304994321)!

    Sok jot! Hello! :DD :))

  • coned
    csendes tag
    válasz Szirty üzenetére #496

    Szevasztok!

    Rengeteg PLCm van elado!

    SAMSUNG MOSCON PC3 200V 3PHASE 0.4KW MODEL: CIMR-20P4PC3

    SAMSUNG N-70 ALFA PLC

    SAMSUNG SPC-10 BRAIN

    SAMSUNG PLUS N-700

    egyenkent 20.000 ft!Tokeletes allapotban vannak, tobb darab van beloluk!kepeket tudok kuldeni!
    Elerhetosegem:0630 4994321

    :C Hello!

  • Szirty
    őstag
    válasz murena2 üzenetére #495

    Hali!

    "Érdeklődni szeretnék hogy használtan Siemens 115U hoz alkatrészek kb mennyibe kerülnek?"

    Pl. vatera

  • murena2
    csendes tag

    Szerbusztok
    Érdeklődni szeretnék hogy használtan Siemens 115U hoz alkatrészek kb mennyibe kerülnek?DI/DO/AI/AO kártyák meg CPU.Vagy ha árat nem is tudtok akkor egy link is elég volna ahhol utána tudnék járni.Mert mint magánember érdekelne és amit találtam ott csak cégek érdeklődését fogadják. Köszi

  • Szirty
    őstag
    válasz bs54 üzenetére #493

    Hali bs54!

    "ET200S-hez ha tudtok vmi segtséget adni azt nagyon megköszönném. I/O-k kezeléséről, vagy egyáltalán az egész programozási rendszeréről."

    Konkrétabban?
    Milyen kezelés érdekel? Digital I/O, analóg, soft starter, frekiváltó, vagy micsoda?

    Alapvetően annyi az egész, hogy mindent behánysz a HW configba és az ott szereplő címeken egyszerűen eléred az I/Okat programból.
    Vagy hibakezelés érdekel (pl. ha leszakad a buszról akkor mi legyen) vagy mi?

    [Brochure "SIMATIC ET 200 for Distributed Automation Solutions"
    [PPT tutorial]
    [IM151-1 COMPACT modules]

  • bs54
    csendes tag

    Hi!

    ET200S-hez ha tudtok vmi segtséget adni azt nagyon megköszönném. I/O-k kezeléséről, vagy egyáltalán az egész programozási rendszeréről.
    Köszi Üdv mindenkinek!

  • válasz Bee-Beep üzenetére #489

    Sziasztok!
    A Google segítségével sem találtam tanfolyamot (oktatást), Allen Bradley plc-hez. A cégem fizetné az iskolát, mivel ilyen vezérlésű gépeket használunk.
    Kérlek benneteket segítsetek nekem.
    Előre is köszönöm!

    Attól, hogy paranoiás vagy, még nem biztos, hogy senki nem akar kicsinálni...
  • Szirty
    őstag
    válasz moseras üzenetére #490

    Hali moseras!

    "1. Jól gondolom e a vizualizáció működését ?"

    Igen ez így működhet. Nem vagyok jártas a MODBUS-os megoldásokban, de a vizualizáció alapvetően arra épít, hogy egy HMI (ami adott esetben lehet PC is természetesen, vagy valamilyen cél készülék kijelzővel, gombokkal). A PLC változóit kérdezgeti le (olvassa) és írja is.
    A vizualizáció lényege pedig az, hogy a vezérelt berendezést ismerve a HMI (vizualizációs eszköz) a lekérdezett adatok alapján meg tudja jeleníteni a folyamat állapotát. Továbbá beállításokat is lehetővé tesz. Adatokat ogolhat stb, amit te is szeretnél.

    "2. Milyen "gyári" megoldások vannak erre, egyáltalán van-e PLC független vizualizációs tervező/futtató környezet sok-sok előre rajzolt objektummal, aminek én csak megadom, hogy melyik PLC változó a bemenete vagy kimenete, stb ?"

    Van ilyen igen. A legtöbb PLC gyártó gyárt HMI eszközöket is és ezekhez készít HMI szoftvereket természetesen.
    A HMI-nél egyel "magasabban" álló rendszer a SCADA.
    A SCADA közelebb áll a vállalatirányítási rendszerhez mint a gyártó berendezések vezérléséhez, de a lényeg azonos. Rengeteg HMI szoftver létezik, melyek nagy része gyártó specifikus, de sok gyártó ilyen eszközei más gyártók PLC-ivel is tud kommunikálni.
    Pl. Siemens OP-k vagy az Omron NS terminálok 5-10 fajta más PLC-t is ismernek.
    A SCADA más tészta. Amennyire én látom sokkal több független SCADA fejlesztő van mint HMI fejlesztő. A SCADA sokkal kevésbé gyártóspecifikus, mert általában külön driver modulok végzik az adott PLC-hez való illesztést (nem ritkán OPC alapokon).

    "3. Érdemes e egy ilyen vizualizáló SW fejlesztésébe belefogni ?"

    Véleményem szerint ha csak néhány változó kijelzése a feladat, vagy teljesen az adott feladathoz illesztett cél megjelenítő szoftver megírása a cél, akkor érdemes, de egy teljesen általános, sokmindenre kiterjedő tudással rendelkező rendszer kifejlesztése túl nagy feladat és egy lesz a sok tucatból, mert sok ilyen van...

    "4. Ha naplózni is szeretném a változók alakulását a vizualizáló gépen (SQL alapon, a lekérdező cgi scripteket meg tudjuk írni), akkor erre milyen lehetőségeim vannak ?"

    Egy HMI is tud ilyet, de egy SCADA esetében ez teljesen alap szolgáltatás. Nem probléma.Az hogy mibe tud logolni (SQL) azt meg kell nézni a kiválasztás előtt.

  • válasz Szirty üzenetére #485

    Szia.

    Csak most tudtam vele foglalkozni:
    [link]

    Ok, értem a kimenetek kiképzését, ennek megfelelően alakítottam át. Egy kimenet csak 1 helyről van vezérelve. Az ágak sorrendje itt valóban nem számít. Valószínű először azokon az ágakon megy végig, amelyek egy másik ágba vissza vannak csatolva, aztán a maradékon.

    HMI-vel kapcsolatban kérdeznék most:
    Várhatóan MODBUS TCP alapú PLC-t választunk. Ezt szeretnénk vizualizálni. Tegyük fel, hogy a PLC-ben nincs sem WEB szerver, sem helyi vizualizáció (van ilyen is DVI kimenettel, de ~300k). Szóval lenne egy PanelPC valahol, azon egy windows/linux, és ezen futna a kapcsolattartó program. Ez a SW egy MODBUS TCP driveren keresztül tartaná a kapcsolatot a PLC-vel.

    1. Jól gondolom e a vizualizáció működését ?
    2. Milyen "gyári" megoldások vannak erre, egyáltalán van-e PLC független vizualizációs tervező/futtató környezet sok-sok előre rajzolt objektummal, aminek én csak megadom, hogy melyik PLC változó a bemenete vagy kimenete, stb ?
    3. Érdemes e egy ilyen vizualizáló SW fejlesztésébe belefogni ?
    4. Ha naplózni is szeretném a változók alakulását a vizualizáló gépen (SQL alapon, a lekérdező cgi scripteket meg tudjuk írni), akkor erre milyen lehetőségeim vannak ?

    Köszi.

    Imi.

  • Sziasztok!
    A Google segítségével sem találtam tanfolyamot (oktatást), Allen Bradley plc-hez. A cégem fizetné az iskolát, mivel ilyen vezérlésű gépeket használunk.
    Kérlek benneteket segítsetek nekem.
    Előre is köszönöm!

    Attól, hogy paranoiás vagy, még nem biztos, hogy senki nem akar kicsinálni...
  • Chrys_
    addikt
    válasz Szirty üzenetére #421

    A Siemens bevezetett egy újdonságot:

    HW-konfig nélkül az Ethernet-Schnittstelle 1 perc után nyom egy restart-ot, és MAC-ADR. alapján elérhetővé válik a PN-es CPU. Vagyis a CPU megtalálható az Ethernet Teilnehmer bearbeiten menüpont alatt egy MAC-kereséssel (megkereséssel :D ).
    Ugyanezt a működési módot bevezette az Ethernet-CP-knél is, de talán csak a GX30-tól kezdve (GX21-ben nem vagyok biztos, de lehet, hogy ez is ismeri már).

    Ez azért jó, mert nincs szükség ilyen eszközök esetén MPI v. DP illesztésre a PC-vel, PG-PC-Schnittstelle-nél az Ethernetet kell megadni (ezt Te biztos tudod, csak azoknak írom, akiknek esetleg új a téma).

    MOD: a CPU-knál - nem vagyok 100%-ig biztos benne - talán csak a V2.7-től kezdve működik.

    Üdv:
    Chrys

  • válasz Szirty üzenetére #485

    Szia.

    Köszönöm.

    Talán kedden tudok érdemben továbbjutni, addig is egy kép a WAGO-ról:
    [link]

    A PLC is ugyanígy néz ki, csak más a száma.

    Imi.

  • Szirty
    őstag
    válasz moseras üzenetére #484

    Helló moseras!

    "csak a meglévő coil-al akar párhuzamosan rakni egy másikat, de az elé nem enged befűzni semmit."

    Akkor ez nyilvánvalóan a használt programfejlesztői környezet egyik sajátossága (korlátja).

    "6. "FB"-ben, ahogy a képen is látható nem tudok visszacsatoló vonalat rajzolni egérrel, címkézni kell, ez így nem szép"

    Ez pedig egy másik korlátja lehet.
    Úgy néz ki hogy ez a Wago stuff még nem forrta ki magát eléggé.

    "a Q102 (gázkazán)-t az egyik be a másik pedig kibillenti, pedig működnie kellene. Itt akkor egy sorban egy kimenetre koncentráljak, és ahhoz tegyem oda a bemeneteket, mert akkor azt már más nem bántaná :F"

    Nos alapszabálynak mondható, hogy egy programba nem szabad több közönséges out (coil) utasítást rakni ugyanarr a abitre. Ezért pl. az Omron fordítója szól is.
    Lerakáskor:

    Fordításkor pedig:
    WARNING: Duplicated output - OUT 1.01 at rung 0 (6, 0)
    WARNING: Duplicated output - OUT 1.01 at rung 1 (6, 0)

    Ez a warning kikapcsolható ebben az esetben, mert néha előfordul, hogy szükség van ilyesmire.
    De a te esetedben a kimenet két helyről való "kapcsolása" nem a várt hatást hozza, mert a kimeneti bit állapota az utolsó out utasítás előtti feltétel logika eredményét fogja felvenni.

    "Itt akkor egy sorban egy kimenetre koncentráljak, és ahhoz tegyem oda a bemeneteket, mert akkor azt már más nem bántaná :F"

    Igen!

    "8. Úgy látom, hogy nem mindegy a network-ok sorrendje. Pl. a képen első a garázs, második a lakás. Ha megfordítanám, akkor a lakás elindulhat a garázzsal együtt :F"

    Néha a sorrend tnyleg nem mindegy. De ebben az esetben kizártnak tartom, hogy a felcserélés után máshogy működjön. Vagy valami nagyon elromlott valahol...

    "9. Mi alapján nevezzem el az "M"-eket ? Mitől lesz egy "M" M100.3 vagy M110.4 ? Ezt elég fontosnak gondolom, mert az a jó, ha ránézek, és azonnal tudom (nagyjából), hogy mi is akar az ott lenni..."

    Nos az M-eket úgy kell elképzelni, hogy azok egy jól körülhatárolható memóriaterületen kapnak helyet. Az M-ek száma egyben ennek a területnek a címei is.
    Az M-ek tehát végülis memória címek.
    Minden PLC-ben ezeknek az M-eknek a száma előre rögzített. Ezekkel gazdálkodhatsz.
    Elérhetőek többféle címzésmóddal is, ezekre figyelni kell. Gondolom a wago-nál is így van, de nem ismerem, így nem biztos.
    De leírom, hogy az általam ismert PLC-knél ez hogy van.
    Van egy ún. szimbólum tábla. Ez egy lista, vagy táblázat ha úgy tetszik. Arra való, hogy az említett M-ekhez szimbólum nevet és megjegyzést lehessen hozzárendelni. De nem csak az M-ekhez, hanem a kimenetekhez, bemenetekhez és egyéb memóriaterületek elemeihez is.
    Egy program írása azzal szokott kezdődni, hogy ebbe a szimból táblába beírjuk melyik ki és bemenet milyen funkcióval bír (amit ugye a HW huzalozás határoz meg).
    A program írása közben pedig, amikor szükség van egy belső változóra, akkor a szimbólum táblába felveszünk egy új elemet egy még eddig nem használt belső változóra (ez esetben M-re) és odaírjuk a dumát mire használjuk. Ez egyrészt sokat segít a program átláthatóságának a megtartásában, másrészt könnyű áttekinteni azt is, melyik memóriaterületeket használtuk már fel.
    Gondolom nem kell mondani, hogy egy már felhasznált bit más célra történő újrahasznosítása milyen következményekkel járhat :)

    Bizonyos programfejlesztők megengedik a szimbolikus címzést is. Amikor az "érintkezőhöz" vagy kimenethez nem annak címét kell leírni (Q4.0, M6.5, I1.1 stb) hanem a szimbolikus nevét ("kazan" "keringeteto szivattyu" stb). Ezeket a szimbólum táblában kell megadni.
    Más szóval: Itt nem úgy van mint pl. egy magas szintű nyelvben, hogy deklarálok egy változót, aminek a változódeklarációs részben megadom a nevét és a típusát, aztán a fordító majd azt csinál vele amit akar (avagy helyet foglal neki és majd tudja milyen címen van).
    Itt úgy van, hogy te kinézel magadnak egy memóricímet és egy megjegyzést/nevet fűzöl hozzá, majd használod amire akarod.
    Ha egyszer már felhasználtad máshol, akkor így jártál :)

  • válasz Szirty üzenetére #483

    Szia Szirty

    Köszönöm a gyors válaszokat!

    Ezek alapján el is indultam egy valós példával:
    [link]

    És a hozzátartozó lista:

    VAR
    IN1: BOOL; (*Garázsfeljáró autó/kézi váltókapcsoló*)
    IN2: BOOL; (*Még nem tudom*)
    IN3: BOOL; (*Hóérzékelő*)
    IN4: BOOL; (*Garázsfeljáró fűtés kézi START/STOP nyomógomb*)
    M100: BOOL;
    M101: BOOL;
    R_TRIG_1: R_TRIG;
    SR_1: SR;
    M1: BOOL; (*Garázsfeljáró fűtés feltétel*)

    IN5: BOOL; (*Lakás fűtés igény*)
    M2: BOOL; (*Lakás fűtés feltétel*)

    Q101: BOOL; (*Termofej_1*)
    Q104: BOOL; (*Garázsfeljáró fűtés aktív*)
    T1: TON;
    Q102: BOOL; (*Gázkazán*)
    Q103: BOOL; (*Garázsfeljáró szivattyú*)

    T2: TON;
    LAKAS_KERINGETO_SZIVATTYU: BOOL;
    Q201: BOOL; (*Lakás keringető szivattyú*)
    END_VAR

    Szóval ez egy valós példa szeretne lenni. Házas téma, lakásfűtés + garázsfeljáró fűtés.

    1. A létrában az általad linkelt képen látható megoldást (valahol középen leágazok egy kontakttal, és onnan készítek egy coil-t), ezt nem tudtam megoldani. Mindig csak a meglévő coil-al akar párhuzamosan rakni egy másikat, de az elé nem enged befűzni semmit.

    2. Kimeneti változók visszacsatolása/nyomógomb megoldás rendben, lásd a képet.

    3. Használom az "M"-es változókat is, ez is jó.

    4. "FB"-ben tudok több független kimenetet előállítani egy soron, úgyhogy most ezt használom létra helyett

    5. Analóg-ot értem, de most ebben nem volt rá szükség. Akkor ST-ben megírom a fg.-t, aztán azt beillesztem a létrába vagy FB-be, ez így jól hangzik

    Néhány dolgot nem értek:
    6. "FB"-ben, ahogy a képen is látható nem tudok visszacsatoló vonalat rajzolni egérrel, címkézni kell, ez így nem szép :(

    7. ahogy a képen is látod, azt próbáltam, hogy először megfogom az eseményeket (pl. a garázsfűtés csak külső eseményektől függ, de a házfűtés a garázsfűtéstől is, ahogy a képen látható). Utána ezekhez a már magasabb szintű eseményekhez rendelem az output-okat. Viszont ez nem tűnik jónak, mert pl. a Q102 (gázkazán)-t az egyik be a másik pedig kibillenti, pedig működnie kellene. Itt akkor egy sorban egy kimenetre koncentráljak, és ahhoz tegyem oda a bemeneteket, mert akkor azt már más nem bántaná :F Vagy maradjon így, de akkor még egy külön sorban markerezzek, és ott OR-oljam össze a kazán jeleit ?

    8. Úgy látom, hogy nem mindegy a network-ok sorrendje. Pl. a képen első a garázs, második a lakás. Ha megfordítanám, akkor a lakás elindulhat a garázzsal együtt :F

    9. Mi alapján nevezzem el az "M"-eket ? Mitől lesz egy "M" M100.3 vagy M110.4 ? Ezt elég fontosnak gondolom, mert az a jó, ha ránézek, és azonnal tudom (nagyjából), hogy mi is akar az ott lenni...

    Köszi.

    Imi.

  • Szirty
    őstag
    válasz moseras üzenetére #481

    Szevasz moseras!

    "6. Nyomógomb élkezelést (egy nyomásra a kimenet BE, egy másikra pedig KI) hogy lehet létrában megoldani ?"

    A konkrét megoldás függ az adott PLC-től is. Többféleképpen is megoldható, de az elv kb. az, hogy létre kell hozni a nyomógombra egy le vagy felfutó impulzust. Vagyis olyan belső változó bitet, ami egy PLC ciklus ideig aktív lesz, amikor a gomb 0->1 vagy 1->0 állapot átmenetet produkál. Ezután ezzel a bittel invertálni kell egy másik bitet. Ez utóbbi lesz az, amit a gomb egyszer be, aztán ki kapcsol.

    "7. Melyik nyelv a "jó" megoldás a problémákra az 5 közül ? Gondolom ez feladattól függ, de általánosságban mikor jó a létra, mikor jó az ST ?"

    Persze hogy a feladattól függ, hiszen mindegyiket egy-egy feladatra találták ki.
    Ugyanakkor igen nagy az átfedés is, hiszen az alacsonyabb szintű nyelvekkel megoldható a magasabb szintűben írt feladat. A nagyfokú átfedés miatt benne van a válaszban a melyiket szeretem/ismerem dolog is. :)
    De pl. az olyan folyamatok, amik nagyon jól, egymástól elhatárolható állapotokból (lépésekből) áll, azokra valamelyik szekvenciális nyelv a legjobb. Különösen ha a folyamat bonyolult elágazásokból és ágak egyesülésekből álló lépéshalmaz.
    A létra elég alacsony szintű, de elsősorban a logikai kapcsolatok hálózatára van kihegyezve, ebben hatékony (mint az FBD, de a kettő közötti különbség jóformán csak a megjelenítésben van). Összetettebb számításokhoz a létra vagy FBD már elég körülményes tud lenni. Az ilyen program hamar átláthatatlan lesz. Amit létrában 6-7 oldal kiszámoltatni, utasítás listában pár sorban is elférhet.
    Pl. létrában egy pozícionálással foglalkozó programot írni lehet ugyan, de nem biztos hogy az a legjobb megoldás. Viszont jó megoldás ha a pozícionálás részleteivel foglalkozó program pl utasításlistában van írva, ami egy külön blokk és azt létrából hívjuk. Vagyis a blokknak létrából mondjuk meg mikor mit csináljon, de a végrehajtás részleteit (hogy azt hogyan csinálja amit csinál) a blokkon belül STL-ben írjuk meg.
    Mivel az utasítás lista a legalacsonyabb szintű nyelv, ez áll legközelebb a HW-hez. Éppen ezért ez az a nyelv, ami leginkább eltér az egyes gyártmányoknál.

    "8. C, C++-os múltamnmal nekem egyébként az ST tetszik, de a létrát is meg szeretném érteni jól."

    Ez a múlt mindenképp hasznos lesz!
    De a létra kicsit más gondolkodást igényel.

  • Szirty
    őstag
    válasz moseras üzenetére #481

    Szevasz moseras!

    "1. A létra ágainak(jól fogalmaztam ???) jobb oldalán csak 1 kimenet lehet ? (tehát, ha egy új kimenet kell, ahhoz új network-ot kell készítenem ?)"

    Azt sajna kapásból nem tudom, hogy az IEC erre mit mond, de általában nem. Egy network létra jobb oldalán jóformán bármennyi kimenet (coil) lehet (persze az átláthatóság és ésszerűség határán belül). Pl. így:

    De az IEC eléggé "minimál" követelményeket fogalmaz meg, szerintem minden megvalósítás ami megfelel neki, egyúttal jelentősen túl is szárnyalja.

    "2. Bonyolultabb hálózat esetén úgy érzem, hogy nem akarok az első ágon kimenetet definiálni, csak egy belső változót, és ezzel folytatni egy új network-ben. Ezt hogy tudom megcsinálni ? Erre való a Marker ?"

    Pontosan, bár egyes esetekben nem így hívják. Nevezhetjük "belső változónak" is, ami olyan bit, aminek nincs közvetlen köze sem bemenethez, sem kimenethez, csak egy memóriarekesz. Omronnál pl. ilyen a HR terület (is), illetve az az I/O terület is, emihez nem tartozik fizikai I/O cím. (Ezek tényleges mennyisége ugyanis kiépítéstől függ, de a teljes I/O terület minden bitje megvan akkor is, ha nincs kihasználva).

    "3. A "kontakt-ok" lehetnek output-ok is ? Tehát képes egy kimenetet bemeneti változóként kezelni ?"

    Igen, természetesen ez egy alapvető tulajdonság. ha van egy Out, arra a programban akárhányszor lehet hivatkozni mint "érintkező" attól függetlenül, hogy az belső változó, vagy fizikai kimenet.

    "4. Ha beteszek egy "TOF"-ot mondjuk 3sec-re, akkor addig amíg ez le nem jár, addig a PLC nem kerül be új ciklusba ? (mondjuk ez érdekes lenne)"

    A PLC mindig végrehajtja a teljes user programot minden PLC ciklusban, a timerektől függetlenül. Ez alól csak akkor van kivétel ha vezérlés átadó utasítást használsz (amivel átugorhatsz részeket egyes PLC ciklusokban) és akkor, amikor a program vagy a HW hibás (ilyenkor a PLC STOP állapotba kerülhat, ilyenkor a programvégrehajtás szünetel).
    A Watchdog nem is engedné, hogy a PLC ledekkoljon egy utasításnál, mert ha egy PLC ciklus túl hosszúra nyúlik (általában 100ms, de rendszerint ez az idő állítható) akkor intézkedés történik (egy STOP mode ilyenkor az eredmény).

    "5. Analóg jelet hogy lehet létrával kezelni ? Egy konstanshoz kellene hasonlítanom, és az alapján dönteni..."

    Összehasonlító utasítással :)
    De hát lehet összeadni, kivonni, stb, műveleteket végezni létrában is. Bár nem mindig szerencsés iylenkor a létra, de egy-két műveletnél nem gond.

    A többi pontra a köv. üzenetben válaszolok, (tartok tőle hogy túl nagy lesz)...

  • Sziasztok

    Új vagyok a listán, üdvözlök mindenkit. Eddig PLC-vel nem foglalkoztam, csak 750-307-es CANopen WAGO-val. Ez egy CANopen slave, amit mondok neki egy master-ból, azt csinálja. A master egy linux-os panelPC jelenleg. Azt szeretném, hogy a 750-307-et a későbbiekben lecseréljük 750-837-re. Ez már programozható, PLC-ként is működhet. A programozó SW CodeSys alapú IEC61131-3. Jelenleg a HW még nincs meg, a SW is csak DEMO, de ebben már tudok próbálkozni.

    Először teljesen elvi kérdéseim lennének:
    1. A létra ágainak(jól fogalmaztam ???) jobb oldalán csak 1 kimenet lehet ? (tehát, ha egy új kimenet kell, ahhoz új network-ot kell készítenem ?)
    2. Bonyolultabb hálózat esetén úgy érzem, hogy nem akarok az első ágon kimenetet definiálni, csak egy belső változót, és ezzel folytatni egy új network-ben. Ezt hogy tudom megcsinálni ? Erre való a Marker ?
    3. A "kontakt-ok" lehetnek output-ok is ? Tehát képes egy kimenetet bemeneti változóként kezelni ?
    4. Ha beteszek egy "TOF"-ot mondjuk 3sec-re, akkor addig amíg ez le nem jár, addig a PLC nem kerül be új ciklusba ? (mondjuk ez érdekes lenne)
    5. Analóg jelet hogy lehet létrával kezelni ? Egy konstanshoz kellene hasonlítanom, és az alapján dönteni...
    6. Nyomógomb élkezelést (egy nyomásra a kimenet BE, egy másikra pedig KI) hogy lehet létrában megoldani ? IL-ben találtam Szirty oldalán megoldást (pontosabban a PLC programozás jegyzetből), de létrára nem...
    7. Melyik nyelv a "jó" megoldás a problémákra az 5 közül ? Gondolom ez feladattól függ, de általánosságban mikor jó a létra, mikor jó az ST ?
    8. C, C++-os múltamnmal nekem egyébként az ST tetszik, de a létrát is meg szeretném érteni jól.

    Egyenlőre.

    Köszi.

    Imi.

  • Szirty
    őstag
    válasz arita üzenetére #478

    Hali arita!

    "micsoda is pontosan az a @-os utasítás?"

    Egy utasítás (FUN) alapból minden PLC ciklusban végrehajtásra kerül. vagyis pontosabban mindannyiszor, amikor rá kerül a vezérlés.
    Ha az utasítás neve elé egy kukac (@) karaktert teszel, akkor az utasítás differential up lesz, vagyis nem állapot, hanem élvezérelté válik. (mégpedig felfutó él).
    Azaz nem hajtja végre minden alkalommal, csak egyszer minden olyan esetben, amikor az előtte lévő logikai feltételsor eredménye 0-ról 1 állapotra vált át.
    Erre jó példa az olyan művelet, aminek célja azonos a forrással.
    Pl. egy összeadás, vagy egy érték növelése:

    Az ábra szerint egy utasítás növeli egyel a DM1 egy másik pedig a DM2 tartalmát. Az előttük lévő feltétel az 1.00 bit.
    Amikor az 1.00 logikai 1 lesz, akkor a DM1 nagyon gyorsan elkezd pörögni és túlcsordul, a DM2 azonban csak egyel nő :)

  • arita
    csendes tag

    szia Szirty!
    igen, pontosan ez a hibaüzenet (csak nem tudtam betenni a képet...). persze nem bonyolultabb a DIFU, csak ez egyszerűbb lenne. :) ja még egy kérdés: micsoda is pontosan az a @-os utasítás? mert olvastam valahol csak pontosan nem tudom. köszönöm a segítségedet!

  • Szirty
    őstag
    válasz arita üzenetére #476

    Hali arita!

    "kérdésem az lenne, hogy ha beállítok egy bemeneti feltételt differentiate up-ba, miért veszi hibásnak a fordításnál."

    És mit ír a fordító? Mi a konkrét hibaüzenet? Ez?

    ERROR: Differentiate Up is invalid at rung x ( y, z ).

    Bár nem ismerem az SRM1-et, de nagyon úgy tűnik,hogy az SRM1 nem ismer ilyen differentiated contact-ot...

    Marad a DIFU, vagy a @-os utasítás. Sokkal a DIFU sem bonyolultabb, csak elfoglal egy plusz sort, és egy bit belső változót, amit kénytelen az ember dokumentálni :)
    Cserébe ezt felhasználhatod a program bármely részében :)

  • arita
    csendes tag

    sziasztok!
    omrom srm1 remote i/o vezérlővel készítem(eném) a szakdolgozatomat, cx-programmerrel szeretném programozni. a kérdésem az lenne, hogy ha beállítok egy bemeneti feltételt differentiate up-ba, miért veszi hibásnak a fordításnál. sok példánál láttam, hogy így csináják, de nekem nem engedi. vagy az, ha én a címzésnél a differentiate up-ot bejelölöm, az nem ugyanaz, mint a siemensnél a -(P)-? mert a lényeg az lenne, de DIFU-val kicsit bonyolult...
    kösznöm a segítséget.

  • Razor88
    csendes tag

    Sziasztok! Szeretném megkérdezni tőletek hogy a PLC- programozást hol tudom tanulni és milyen iskola kell ahhoz hogy elinduljak egyáltalán ilyen iskolába. Előre is köszönöm az információkat :R

  • Vószem
    csendes tag
    válasz Szirty üzenetére #473

    Köszönöm!

    Kipróbálom, megcsinálom, leírom, hogy ment.

    Köszi mégegyszer!

  • Szirty
    őstag
    válasz Vószem üzenetére #472

    Helló Vószem!

    "Omron Cpm2a PLC-hez keresek kábelt, PC-vel szeretném összekötni.
    Szirty, néztem az oldalad, a doksikat, de nem tudtam kivadászni, hogy jó e a sima
    soros RC 232 kábel.
    Vagy csak gyári jó, amin van egy kis doboz."

    A CPM2-n van egy közönséges 9 púlusú csatlakozóval ellátott RS232 port is ha jól tudom (nem csak a peripheral port).
    Ehhez nem kell semmilyen kis doboz (gondolom a CIF01, NT-AL001, NT-AL004-re gondoltál)
    Csak egy megfelelően bekötött kábel kell. A közönséges PC-s null modem és RS232 hosszabbító kábel nem az igazi.

    Szerintem egy ilyesmire van szükséegd:

    Az RTS-CTS-t nem kell feltétlen átvezetni, a második rajzon látható módon is kötheted (nekem így működött).

  • Vószem
    csendes tag

    Üdv topik!

    Kábeltéma.
    Omron Cpm2a PLC-hez keresek kábelt, PC-vel szeretném összekötni.
    Szirty, néztem az oldalad, a doksikat, de nem tudtam kivadászni, hogy jó e a sima
    soros RC 232 kábel.
    Vagy csak gyári jó, amin van egy kis doboz.

    Ha valakinek van már tapasztalata, ossza meg legyen szíves.

    Köszönöm.

  • Szirty
    őstag
    válasz ren_hoek üzenetére #469

    Helló ren_hoek!

    "Ugyanis annak a HW configjában csak V1. és V2.-es verziójú szerepel, viszont online üzemmódban ki tudtam olvasni, hogy az enyém V3.00-ás."

    A HW configba rakj product version 2-est.

  • dreistbock
    csendes tag
    válasz ren_hoek üzenetére #469

    kicsit hosszadalmas a regisztraciora valaszolni ...

    angol :
    http://support.automation.siemens.com/WW/llisapi.dll?func=cslib.csinfo&lang=en&objid=753015&caller=view
    némte :
    http://support.automation.siemens.com/WW/llisapi.dll?func=cslib.csinfo&lang=de&objid=753015&caller=view

    Rajmund
  • ren_hoek
    csendes tag

    Üdvözlök Mindenkit!

    Nekem az a problémám, hogy egy 6GK7 342-5DA01-0XE0 PROFIBUS kommunikációs modult szeretnék egy 314-es CPU mellé berakni, viszont erre a CP modulra a Step7 5.4 + SP3-ban sincs megfelelő elem. Ugyanis annak a HW configjában csak V1. és V2.-es verziójú szerepel, viszont online üzemmódban ki tudtam olvasni, hogy az enyém V3.00-ás. Ehhez azonban se frissítést, se GSD fájlt nem találtam, így már a HW konfigurálásnál megbukik a mutatvány. Egyszerűen végigkutattam a netet, de kifogytam az ötletekből. Plz adjatok ötleteket!

    Köszönettel, Gábor

  • Szirty
    őstag
    válasz orosg üzenetére #467

    Hali orosg!

    "Háát igen, igazából ezt egy barátomtól kaptam, és gondoltam ami hiányzik, azt önerőből összerakom. Azt gondoltam, hogy abban a kábeles dobozban nem nagyon van tudomány, és helyetesíthetem egy kábellel."

    Akkor nem volna rá szükség. Van benne elektronika is :)
    Az omron magyarország-nál vehetsz, azt nem tudm mennyibe kerülhet, olyan tizen ezerre saccolom.

    A Keyence KV16A PLC-t nem ismerem. Őszintén szólvan nem is tudtam hogy van ilyen.
    De hát nagy ez a világ...

    "Köszönöm az eddigi segitséget, és a linket is, a fizikai részei érthetőek voltak, de a programozása még egy kicsit magas. Gondolom ha letölteném és elkezdeném "bűvölni", csak eljutnék valahova."

    Az első lépések lehet hogy nem mennének hipp-hopp, de az Omron PLC-ket nem nehéz programozni (én is ilyenen kezdtem, igaz nem CPM1 volt, de az részlet kérdés).

    "Még valamikor Basic-ben egyszerű általános iskolás programkákat irogattam, He-he, ez lenne az alap."

    A PC-s vagy egyéb programozói múlt sokat jelent (még ha BASIC is) de a PLC-k programozásához alapvetően más gondolkodás kell (szerintem).
    Nem feltétlen nehezebb, de más.

    A Hunter öntözésvezérlő vásárlása jó ötlet, ha nem szereted a kihívásokat, de szereted a kulcsra kész megoldásokat :)

  • orosg
    csendes tag

    Háát igen, igazából ezt egy barátomtól kaptam, és gondoltam ami hiányzik, azt önerőből összerakom. Azt gondoltam, hogy abban a kábeles dobozban nem nagyon van tudomány, és helyetesíthetem egy kábellel.Ezek szerint tévedtem.... Ezt a PLC ingyen kaptam. Ha vásárolnom kell hozzá valamit, akkor inkább inkább vennék egy kész Hunter öntözésvezérlőt.... Bár ha valakinek pont ilyen kellene, és el akarná cserélni CPM2-re örülnék. :DD

    Viszont el tudnám cserélni egy Keyence KV16A PLC-re. Ezen már láttam fizikai soros portot, viszont nem találtam hozzá programot.... Ezzel kapcsolatban van valami infód?

    Köszönöm az eddigi segitséget, és a linket is, a fizikai részei érthetőek voltak, de a programozása még egy kicsit magas. Gondolom ha letölteném és elkezdeném "bűvölni", csak eljutnék valahova. Még valamikor Basic-ben egyszerű általános iskolás programkákat irogattam, He-he, ez lenne az alap.

    Köszi

  • Szirty
    őstag
    válasz orosg üzenetére #464

    Hali orosg!

    "Szóval nekem egy 20 tüs csatlakozó van rajta, ebből ki lehet deríteni, hogy van rajta soros csati?"

    A CPM1A-n sajnos nincs hagyományos RS232 soros port, csak egy periféria csatlakozó.
    Ezt csak úgy fogod tudni programozni, ha veszel hozzá egy CIF001 interfészt.
    Amelyiken van soros port (CPM2A) azon egy közönséges 9 tűs DB9-es csatlakozó is van.
    (A CPM2A-ban van valós idejű óra is).

    "Tényleg, és valami külső órával meg lehet hajtani, nem tudom csak találgatok"

    Programból is megoldható az óra, egyszerűen írsz egyet bele :)
    Ezzel egy gond lesz csak, hogy a PLC kikapcsolt (feszültségmentes) állapotában az idő nem fog benne telni.
    Nem tudok arról, hogy kimondottan lenne ennek a típusnak valós idejű óra bővítőmodulja, de órát végülis a közönséges ki/be meneteken keresztül tudsz hozzá illeszteni (vagy akár a soros porton keresztül is). Az már csak rajtad áll hogyan valósítod meg.

    "Tényleg a pontos típusa CPM1A-20CDR-D"

    A típusjelzés "20CDR-D" részéből derül ki hogy hány I/O pontja van és hogy az relés vagy tranzisztoros-e.

    Feltettem ide egy doksit (magyar nyelvű, 310 oldal). Ha nincs meg neked, akkor nagyon haszos lesz:
    http://szirty.uw.hu/Omron/cpm.pdf

  • orosg
    csendes tag

    Köszönöm.

    Szóval nekem egy 20 tüs csatlakozó van rajta, ebből ki lehet deríteni, hogy van rajta soros csati? És van rajta valami kontroll led, comm felirattal, ez talán lehet valami soros ellenörző lámpa.

    Tényleg, és valami külső órával meg lehet hajtani, nem tudom csak találgatok. Mintha valaki mondta volna, hogy ehez létezik valami külső óra, amiből kiolvasható az idő, lehet, hogy rosszul tudom...

    A programot sikerült letöltenem, de sajna hiányzik valami dll, de ezt megoldom.

    Tényleg a pontos típusa CPM1A-20CDR-D.
    Így esetleg többet mond magáról az eszköz?

  • Szirty
    őstag
    válasz orosg üzenetére #462

    Hali orosg!

    "Jah, soha nem programoztam még, elektrónika iseretem van, bekötni biztos tudum. Meg tudom én ezt tanulni, vagy tud valaki segíteni benn?"

    Meg tudod. A PLC programozás alapvető lépése igen egyszerűek.
    A gond inkább az, hogy szerintem a CPM1A annyira minimál készülék, hogy abban nincs valós idejű óra. (CPM2-ben már van).

    "Ja és nincs kábelem se de szerintem meg tudom építeni, ezzel bizto nem lesz probléma csak rajz kell hozzá."

    A CPM-nek több kiépítése is létezik. Van olyan, amelyiken van soros port, van amelyiken csak peripheral port van. Ha a tied az utóbbi változat, akkor nem csak egy kábel fog kelleni, hanem egy CIF001 adapter is.
    A CX programmer kell hozzá valóban, ha jól tudom a trial verzió megvásárlás nélkül alkalmas a CPM programozására (kvázi ingyenes).

  • orosg
    csendes tag

    Sziasztok!

    Segítséget szeretnék kérni. Boldog tulajdonosa lettem egy OMRON CPM1A PLC-nek.
    Igazából azért szereztem be, mert egy locsoló autómatikát szeretnék belőle itthonra. 6db relét kellene meghajtania úgy hogy az első megy 20 percet, aztán 1 perc pihi, aztán a kettes 20 percet, és 1 perc pihi, és így tovább.... Az lenne az igazi ha mondjuk este 10 kor menne egy ilyen ciklus, és mondjuk reggel 4 kor. arra gondoltam még, hogy lehetne egy direkt üzemmódja, amikor mindíg sorba kapcsolgatná a köröket, és mondjuk egy olyan amikor csak egy ciklust le tudok pörgetni vele, mondjuk egy gomb nyomására. Hát így hirtelen ennyi amit ki szeretnék ebből hozni. Megvalósítható?

    Jah, soha nem programoztam még, elektrónika iseretem van, bekötni biztos tudum. Meg tudom én ezt tanulni, vagy tud valaki segíteni benn? Nincs hozzá programozói szoftverem( ha jól olvastam CX-programmer), ez letölthető ingyenesen, vagy valami "alternatív" módon.
    Ja és nincs kábelem se de szerintem meg tudom építeni, ezzel bizto nem lesz probléma csak rajz kell hozzá.

    Köszi előre is a segítséget.

    Abban is ha valaki meg tudná irni, vagy végig tudna vezetgetni, szívesen megtanulnám.

    Orosg

  • Szirty
    őstag
    válasz bekecs üzenetére #459

    Hali bekecs!

    "Milyen tematika szerint lehet eligazodni ilyen doksin?
    Néhány irányelvre lennék kiváncsi."

    Vannak bizonyos szabványok, amik szabályozzák az elektromos kapcsolások megjelenését. Ezek elsősorban a rajzjelekre vonatkoznak, nem árt ezeket ismerni.
    De a rajzjelek tekintetében is sokat rögtönöznek :)

    Ugyanazt sokféleképpen le lehet rajzolni.
    A fő irányelv (számomra) az, hogy a rajz a lehető legjobban tükrözze a berendezés kapcsolását és a lehető legkönnyebben el lehessen igazodni rajta. A német "módszert" szoktam követni.

    A PLC kimeneti modulja azon az oldalon van, amelyik száma azonos a kimenet számával.
    Siemens S7 PLC-ket használunk, a ki és bemenetek byte-okba vannak szervezve.
    Minden oldal 8 függőleges szekcióra van osztva, melyk 0-7 számozást kapnak.
    A bemenetek a 400-as oldaltól kezdődnek (mivel lehetnek azonos címmel kimenetek is meg bemenetek is, viszont ezeket nem lehet ugyanarra az oldalra rajzolni nyilván).
    Minden sorkapocs érzékelő, készülék, végállás, nyomógomb, lámpa stb. száma (tervjele) az oldalszámból és a mező számából adódik.
    Tehát a 1612-es sorkapocs a 161. oldalon van a 2-es mezőben. A B414.7-es érzékelő a 414. oldal 7-es mezőjében van és az I14.7-es bemenetre csatlakozik a 4147-es sorkapcson keresztül. A H23.1-es visszajelző lámpa a 23. oldal 1-es mezőjében van és a Q23.1-es kimenet kapcsolja a sorkapocs száma pedig 231.
    Stb...

    Ha az ember kinyitja a szekrényt és azt akarja tudni, hogy az F141.4-es kismegszakító mit táplál, csak a 141. oldalra kell lapoznia.
    Minden mágneskapcsolót, relét, segédkapcsolót, érintkezővel rendelkező elemet, amelynek más-más oldalon vannak összetartozó elemei, kereszthivatkozással látok el (illetve ezt a program csinálja :)
    Így a rajzon látható, egy relének a tekercse mellett, hogy az érintkezői mely oldalon szerepelnek, az érintekzők mellé pedig oda van írva, hogy a tekercs melyik oldalon van.

    De mint mondtam többféle koncepció is létezik. Továbbá a sorkapocs mező csoportokra van osztva, a csoportok számot kapnak (X1, X2, stb) a terepen lévő dobozok ugyanezt a számot kapják plusz egy pontot, utána egy újabb számot, ami a szekrénytől való "távolságát" jelöli.
    Ennek a csoportnak a számából származik a kábel számozása is egyébként.
    Tehát pl. a szekrényben lévő X7-es sorkapocsból induló X7-es kébel terepen (pl. a gép vázán) egy dobozba fut be, annak a száma X7.1.
    A dobozban és a szekrényben az X7 és X7.1 sorkapocs csoport sorkapocs számozása azonos. Így huzalozáskor egyszerűen csak össze kell kötni az azonos számú csoportok azonos számú kapcsait.

    Más koncepciók máshogy vannak kitalálva, de azt tapasztalom, hogy valamilyen logikára mindig törekszika tervező. Pl. gyakori, hogy a tervjeleknek köze van a rajz oldalszámához és az oldalon belül a mező számához.
    Erre a logikára kell rájönni és akkor gyorsan megy a rajz olvasás (feltéve hogy a tervező jó módszert választott).

  • Szirty
    őstag
    válasz bodnarg üzenetére #458

    Hali bodnarg!

    "A gondom az hogy ha itt megadok egy értéket pl. 540 akkor ez a PLC időtagjában 540 ms-jelent. De nekem 540 s-ra lenne szükségem. Az lenne a kérdésem hogyan lehet megadni az időalapot is? Vagy az OP-n ms-ben kell eleve megadnom az időtag értékét?"

    Így van, az OP-n mindig ms-ben kell megadnod az időértéket.
    Az IO field-nek állítsd be a decimal places-t 3-ra és egyből sec lesz belőle :)
    Vagyis beírod hogy 530 [ENTER] és a tag-be 530 másodperc fog beíródni.
    Az időalapot az OP kiszámolja és kezeli, neked nem kell vele foglalkozni, csak annyit, hogy ugye ha 530 másodpercet adsz meg, akkor tudni kell, hogy az időalap már nem ms (annak ellenére hogy ms-ben adod meg az időt (vagy ezred sec-ben ha úgy tetszik).

    Egyszer valamit hadováltam erről a web lapomon

  • bekecs
    csendes tag
    válasz bodnarg üzenetére #458

    sziasztok
    Az a helyzet, hogy az én végzettségem erősáramú berendezés-szerelő, nem értek sokat az elektronikához. Szóval az van hogy szeretnék egy elektromos karbantartói állást, egy multi cégnél, ahol plc vezérlésű gépek vannak és felvételinél, kapásból egy villamos rajz olvasással kezdenek. Nem vagyok teljesen hülye a villamos rajzokhoz, de láttam már párszor ilyen gépek elektromos rajz dokumentációit, ami kurva sok oldalas, és nem teljesen tudom értelmezni őket. Szóval:
    Milyen tematika szerint lehet eligazodni ilyen doksin?
    Néhány irányelvre lennék kiváncsi.
    Hol találok ilyenfajta rajzot hogy addig is tudjam tanulmányozni? (pl. egy konkrét gép sok oldalas rajz dokumentációja)

  • bodnarg
    csendes tag

    Sziasztok!

    Ismét egy kis segítségre lenne szükségem! A S7 315 PLC belső időtagjának értékét szeretném módosítani MP 370-ről. WinCC -ben létrehoztam egy tag -et (ido) néven, ennek típusa TIMER, a cím amire ez hivatkozik DB120.DBW2 (ez van megadva az időtag TV értékénél). Ezután létrehoztam egy beviteli mezőtt ez "ido" tag-re hivatkozik, típusqa decimális. A gondom az hogy ha itt megadok egy értéket pl. 540 akkor ez a PLC időtagjában 540 ms-jelent. De nekem 540 s-ra lenne szükségem. Az lenne a kérdésem hogyan lehet megadni az időalapot is? Vagy az OP-n ms-ben kell eleve megadnom az időtag értékét?

    Előre is köszönöm a segítséget.

    Üdv.: BG

    BG
  • Szirty
    őstag
    válasz Pato7 üzenetére #456

    Hali Pato7!

    "egy napi meló volt, de sikerült összehozni a kapcsolatot switchen keresztül!"

    A lényeg, hogy sikerült. legközelebb gyorsabban megy majd. :)

    "Nagyon macerás volt megtalálnom az ethernet kártya IP címét"

    Mármint a PC címét? IPCONFIG parancs megmondja (parancssorba, mint a pinget)

    "Adott egy PLC vezérlésű gép, rácsatlakoztatva switchen keresztül egy laptop onlinéban!A laptopon wireless internet kapcsolat!Hogyan tudok ezeken keresztül az internetről hozzáférni a PLC-hez???"

    Ha a laptop a PLC-vel és az internettel is egyidejűleg, külön interfészen keresztül (PLC-vel rézen, internettel wireless) kapcsolódik, akkor a laptopban egyszerűen egy port átirányítás szükséges.
    További feltétel, hogy a laptop internetes IP címét mindig ismerned kell, ami dinamikus IP esetén nem teljesül, de ez ellen jó lehet valamelyik dyndns szolgáltatás.
    Továbbá kérdés, hogy a wireless-t, amin a belső laptop eléri az internetet mi szolgáltatja? Netán egy router? Vagy eleve wireles internet szolgáltatás?

    Ennek a megoldásnak a hátránya, hogy a világon bárki, aki ismeri a laptop IP címét, hozzáférhet a PLC-hez.
    Tehát állandó kapcsolatnak nem megfelelően biztonságos :)
    Ezt VPN (virtuális magánhálózat) megoldja, mert a VPN-es belső IP-k hozzáféréséhez aznosításra van szükség, az adatforgalom pedig titkosítható.

  • Pato7
    csendes tag
    válasz Szirty üzenetére #455

    Szia Szirty!

    Nagyon jól bejött, amit írtál, bár sokat szenvedtem vele!Közel egy napi meló volt, de sikerült összehozni a kapcsolatot switchen keresztül!Nagyon macerás volt megtalálnom az ethernet kártya IP címét, majd a a kapcsolatnak új IP-t kellett adnom, ami egyel kevesebb mint a kártyáé.Majd utána rájöttem hogyan lehet az ethernet kártya Ip-jét módosítani, így hozzá tudtam állítani a legegyszerűbb IP-hez!De maradt még azért gondom!Arra még mindíg nem tudtam rájönni, hogy hogyan tudnék távolról, azaz interneten keresztül a plc-hez férni!
    Adott egy PLC vezérlésű gép, rácsatlakoztatva switchen keresztül egy laptop onlinéban!A laptopon wireless internet kapcsolat!Hogyan tudok ezeken keresztül az internetről hozzáférni a PLC-hez???Természetesen egy másik helyről, egy másik PC -vel!Biztos nem lehet olyan bonyolult, de nem sikerül!

    Köszi az eddigieket, és előre is köszi ha még próbálsz segíteni! :R

  • Szirty
    őstag
    válasz Pato7 üzenetére #454

    Helló Pato7!

    "Igen, TCP/IP a kapcsolat!"

    Akkor kell hogy legyen a PLC-nek IP címe :)
    És ez még nem elég, ismerned is kell ezt a címet. Ezzel az IP címmel egy alhálózatba tartozó másik címet kell adnod a PC-nek.
    Az alhálózatot a netmask határozza meg. Pl. ha a netmask 255.255.255.0 és az IP 192.168.0.* akkor a 192.168.0.0-192.168.0.255 címek tartoznak egy alhálózatba, bármilyen más cím nem.

    Ha van a rendszerben egy DHCP szerver és a PLC is attól kér IP-t, akkor ezzel nem kell foglalkoznod, de valahogy meg kell tudnod, hogy a DHCP milyen címet adott a PLC-nek.
    Ha nincs a hálózatban DHCP, akkor neked kell kézzel beállítani az IP címeket.
    Ha ez megvan, akkor meg kell nézni hogy válaszol-e a PLC a PING-re. Pl. parancssorban beírod hogy ping 192.168.0.1 (ahol a cím a PLC címe kell hogy legyen természetesen)
    Ha válaszol, akkor van kapcsolat a két eszköz között.

  • Szirty
    őstag
    válasz Pato7 üzenetére #452

    Hali Pato7!

    "Mivel úgymond hobby PLC-s vagyok, kicsit érthetőbben le tudnád ezeket írni???"

    Az LG PLC-k lelki világát nem ismerem, így csak általánosságokat tudok írni.
    Tehát a kérdés az volt, hogy a PC-PLC ethernet kommunikáció TCP/IP protocollal van-e megvalósítva.
    Ha nem, akkor eleve fölösleges dolgokat írnék le, mivel azok kizárólag TCP/IP-re vonatkoznak...
    Ha a PLC-nek van IP címe ebben az összeállításban, akkor a válasz nyilvánvalóan "igen"...

  • Pato7
    csendes tag
    válasz Szirty üzenetére #450

    Szia Szirty!

    Mivel úgymond hobby PLC-s vagyok, kicsit érthetőbben le tudnád ezeket írni???

    Köszönöm előre is!

  • Vebber
    tag

    Sziasztok!

    Van egy eladó V120-22-r34 PLC-m (85 EFt).
    22 Digitális bemenet (ebből 3db 10kHz-es gyorsszámláló, 2db analóg bemenetként használható), 12 relés kimenet (3*4-es csoportokba).
    Gyakorlatilag új, Eredeti csomagolásában, prog.kábellel, doksival.
    Ha valakit érdekel kérem keressen.

  • Szirty
    őstag
    válasz Pato7 üzenetére #449

    Hali Pato7!

    "A PC-n jelzi is hogy megvan a kapcsolat, viszont ha a plc kezelő szoftverében rákattizok a csatlakozás gombra, rövid vacillálás után kiírja, hogy nem tud csatlakozni!"

    TCP/IP alapú a kommunikáció?
    Ha igen, akkor alapvető hogy:
    - A PLC IP címe ismert legyen
    - A PC és a PLC egy alhálózatba tartozzon
    - A PING-e a PLC válaszoljon (tűzfal beleszólhat!)

    Ezek megvannak?

  • Pato7
    csendes tag

    Sziasztok!

    LG plc-ben lenne szükségem segítségre!Átolvastam elég sok dokumentációt, mégsem találom a megoldást!Konkrétan azon szenvedek, hogy nem tudok az ethernet modulon keresztül csatlakozni a plc-hez!PC-ből hálókábellal switch-be, majd onnan a plc ethernet moduljába!A PC-n jelzi is hogy megvan a kapcsolat, viszont ha a plc kezelő szoftverében rákattizok a csatlakozás gombra, rövid vacillálás után kiírja, hogy nem tud csatlakozni!Valaki esetleg tud segíteni?

    Előre is nagyon köszi!

    És mégvalami!
    Ha valaki foglalkozik közületek Delta plc-kel, az kérem jelezzen nekem!Köszi ;]

  • Szirty
    őstag
    válasz bizi990 üzenetére #446

    Hali!

    "Nézegettem a ZOC honlapját, ez egy telnet, ssh kliens."

    A ZOC alapvetően egy terminal emulátor.
    természetesen meg lehet adni soros portot, hiszen én is arra használtam amire te akarod.
    Az, hogy SSH, meg ethernetet is tud, csak későbbi fejlesztés eredménye.

  • bizi990
    senior tag
    válasz Szirty üzenetére #445

    Nézegettem a ZOC honlapját, ez egy telnet, ssh kliens. Meg lehet adni COM portot csatlakozáshoz? Majd kipróbálom, csak most linux előtt ülök illetve nincs soros portos eszközöm se :)
    Köszi a segítséget!
    bizi

  • Szirty
    őstag
    válasz bizi990 üzenetére #444

    Hali bizi990!

    "Nem akarom visszafejteni a protokollt, csak a parancsokat szeretném tesztelni."

    Ahh értem. Arra jó lehet a terminál. Bár én a hyperterminált gyűlölöm, ezért a ZOC nevűt használtam, ami szerintem igen jó, de az ügy szempontjából lényegtelen. Én is tesztelésre használtam...


    Teljes kép

    A SCADA fizetős igen. Legalábbis nem tudok ingyenesről, de attól még lehet. Sokfajta van.

    "Az előbbi szoftverekből lehet adatbázisba menteni (pl odbc-n keresztül)?"

    Sajnos az Omron dolgait nem ismerem, már nagyon rég foglalkoztam vele. De az biztos, hogy egy valamire való SCADA tudja ezt, viszont arra a feladatra amire neked kell erős túlzás egy SCADA rendszer.
    Talán az OPC irányában lehet még szétnézni. Kell egy OPC szerver, amihez van Omronra való protocol driver, és akkor neked programban (pl. C) már csak az OPC szervert kell kérdezgetned.

  • bizi990
    senior tag
    válasz Szirty üzenetére #443

    Ha a protkót is te akarod visszafejteni, akkor még tovább fog tartani :>
    Nem akarom visszafejteni a protokollt, csak a parancsokat szeretném tesztelni. Egyrést azért, hogy lássam hogyan megy illetve hogy kizárjam a programom kapcsolatkezelési hibáját.

    Nem egy nagy kaland az egész, 6-8 típusú elemből van összesen 40. HMI-t és SCADA-t sajnos nem ismerem (azt sem tudom fizetős-e) és idő sincs rá, mert már szerződés után szóltak, hogy meg kellene csinálni, de gyorsan.
    Az előbbi szoftverekből lehet adatbázisba menteni (pl odbc-n keresztül)?

  • Szirty
    őstag
    válasz bizi990 üzenetére #442

    Hali!

    "A feladat a vezérlendő elemek állapotának mutatása, illetve ezen elemek vezérlése kézi vezérlése lenne PC-ről (pl.: megadott regiszterbe beírok és plc megcsinálja).
    Sajna tapasztalatom plc-vel, soros porttal 0 és a plc programozójának is."

    Akkor inkább használj valamilyen HMI vagy SCADA szoftvert. Pl. CX-Designer.
    Összedobod a megfelelő ábrát, az objektumoknak megadod a megfelelő tulajdonságot, mit jelezzen, stb. Ezzel a megoldással nem kell programozni a PC-t.

    Ha mindenképp magadnak kell megírni, az sokkal nehezebb lesz, sokkal tovább fog tartani és valószínűleg kevésbé lesz hatékony.
    Ebben az esetben be kell szerezni valamelyik protocoll leírását. A jó öreg Host-Link vagy Fins protokolét.

    "Milyen ingyenes programot javasoltok, amiben kézzel beírhatom a parancsokat és utána mutatja a választ."

    Ha a protkót is te akarod visszafejteni, akkor még tovább fog tartani :>

  • bizi990
    senior tag

    Omron PLC-hez kellene PC-s felületet csinálnom. A feladat a vezérlendő elemek állapotának mutatása, illetve ezen elemek vezérlése kézi vezérlése lenne PC-ről (pl.: megadott regiszterbe beírok és plc megcsinálja).
    Sajna tapasztalatom plc-vel, soros porttal 0 és a plc programozójának is. Mielőtt nekivágnék ki szeretném próbálni, hogy pc-t összedugva plc-vel hogyan tudok olvasni, írni. Milyen ingyenes programot javasoltok, amiben kézzel beírhatom a parancsokat és utána mutatja a választ. Tanulmányaimból rémlik a hiperterminál, jól emlékszem, ez van még xp-hez?
    Sokat segítene, ha segítenétek :R

  • GergoT
    csendes tag

    Hello!
    Valakinek van tapasztalata a Siemens paraM szoftverével kapcsolatban (vicos RTU)?

    (paraméterező eszköz "sima" Siemens PLC -hez, hogy VICOS RTU -s telekontrolt lehessen vele megvalósítani. Elsődlegesen villamos energetikában és zárt pályás közlekedésnél használják. Az alábbi kommunikációs protokolokat tudja prarméterezni:SINAUT 8-FW DPDM,
    SINAUT 8-FW PCM,IEC 870-5-101 , IEC 870-5-104 . Nekem az utolsó kettő lenne érdekes.)

    Esetleg megvan valakinek?

    Köszi!

  • marci72
    csendes tag

    Sziasztok,
    Van itt valaki aki ért a saia plc-khez? Azt írja a doksi, hogy step7-el is lehet programozni. gondolom az s7-es mpi kábel az nem jó hozzá. van ehhez is valami spéci kábel vagy sima rs232-vel el lehet érni a cpu-t?
    Üdvözlet.

  • bodnarg
    csendes tag
    válasz Szirty üzenetére #438

    Hello Szirty!

    Köszönöm a segítséget! Rendkívül hasznos volt!

    Üdv.: BG

    BG
  • Szirty
    őstag
    válasz bodnarg üzenetére #436

    Helló bodnarg!

    "S 7 314-es PLC hez csatlakozó TP 270-es panelen megjelenő technológiai paramétereket szeretném "regisztrálni". Az aktuális értékeke jelenleg is ki vannak jelezve grafikus és numerikus formában is, de nem tudom azt visszamenőleg megnézni. Azt szeretném megtudni hogy megoldható e hogy a praméterek értékét kb. 1 precenként le lehessen menteni az OP CF kártyájára, valami olyan formátumban amit aztán PC-n kezelhető lenne?"

    TP270-nél van erre megoldás.
    De nem ítad, hogy ProTool, vagy WinCC Flexible...

    1. Hozz létre egy data log-ot

    Állítsd be, hogy file-ba mentsen, adj meg egy flash kártyára mutató útvonalat. Adj egy nevet a datalognak.

    2. A menteni (log-olni) kívánt változót keresd meg a TAG listában.

    A "Data log" oszlopban az <undefined> jelzés helyett állítsd be a annak a lognak a nevét, amelyiket az imént létrehoztad. A "Logging cycle"-t állítsd 1 percre.

    Ezzel kész is.
    A log bellításainál meghatározhatod, hogy milyen módon duzassza a file-t (hány bejegyzés legyen benne maximum, ciklikus legyen, szegmentált, a HMI indításakor újrakezdje-e a rögzítést, stb).

    Egy szöveges CVS file-t fog létrehozni, amit egy az egyben be tudsz olvasni pl. táblázatkezelővel.
    Azt nem árt tudni, hogy a flash memória nem írható végtelen sokszor, így a flash-re irányított log tulajdonképpen rongálja a kártyát, hosszú távon pedig tönkreteszi, de ez persze elég hosszú idő alatt következik be remélhetőleg.

    Ha ProTool megoldás kell, arról itt írtam régebben

  • attila_nagy
    csendes tag

    Olyan fiatal (pályakezdő) PLC programozókat (SIEMENS S7-200) keresünk gyakornoki állásra, akik élvezik a programozást, de nem szeretnék, hogy a munkájuk és kreativitásuk a „nagy semmiben” elvesszen. Továbbiakban szakmai tapasztalatot szeretnének szerezni egy olyan összetett projektben, ahol egy fiatal és dinamikus csapatban dolgoznak.
    Ha te is része szeretnél lenni ennek a nemzetközi iparban RENDKÍVÜLIT nyújtó termék fejlesztésében, akkor kérlek jelentkezz az attila.nagy@hacona.com -on.
    Ha érdekel, akkor szívesen adunk bővebb tájékoztatást a projekttel kapcsolatosan!

    Üdv.
    Nagy Attila

  • bodnarg
    csendes tag

    Sziasztok!

    A következő broblémára keresek valami egyszerű megoldást (már amernnyiben létezik).
    S 7 314-es PLC hez csatlakozó TP 270-es panelen megjelenő technológiai paramétereket szeretném "regisztrálni". Az aktuális értékeke jelenleg is ki vannak jelezve grafikus és numerikus formában is, de nem tudom azt visszamenőleg megnézni. Azt szeretném megtudni hogy megoldható e hogy a praméterek értékét kb. 1 precenként le lehessen menteni az OP CF kártyájára, valami olyan formátumban amit aztán PC-n kezelhető lenne?

    BG
  • Szirty
    őstag
    válasz GergoT üzenetére #434

    Hali GergoT!

    "Akkor az ethernetnél a fordított kábel témát csesztem el ,mert a többi úgy csináltam."

    Ezért jó ha TCP/IP-nél az ember először teszteli a kapcsolatot PING-gel, mert ha van ping válasz, akkor a kapcsolat legalábbis valamilyen módon fennál. Ha nincs válasz, akkor gond lehet.
    Persze lehet az ICMP ECHO-val is variálni (szűrők, tűzfal, miegymás) de általában a ping nagy segítség, hiszen pontosan erre találták ki: a kapcsolat tesztelésére...

  • GergoT
    csendes tag
    válasz Szirty üzenetére #433

    Szia!

    Akkor az ethernetnél a fordított kábel témát csesztem el ,mert a többi úgy csináltam. :W
    Az MPI nagyon jól megy, pikk-pakk beállítottam. (valóban pofon egyszerű)
    A többiről ,ment a priv.
    Egyébként köszi és :R !

  • Szirty
    őstag
    válasz GergoT üzenetére #429

    Hali GergoT!

    "Igen én is ezzel próbálkoztam , meg a support- os is megmutatta step by step ,de nem akarta beadni a derekát mindig hiba üzenet és nem ment a letöltés."

    Etherneten keresztül való letöltésnek van pár feltétele. Pl. ha közvetlenül dugod az S7 ethernet portjára a PC-det, akkor fordított kábel kell.
    Ha a PLC-nek fix IP címe van, akkor a gépedet is be kell állítanod egy fix IP-re, ami: Nem lehet 255 végződésű, azonos alhálózatba kell hogy tartozzon a két IP cím, és nem lehet azonos sem természetesen. Tűzfalat (ha van) nem elfelejteni! :)
    Ha ez megvan, akkor a összakapcsolva őket a PLC-nek a ping patrancsra válaszolnia kell.
    Ha ez megvan, az már fél siker (amíg nincs ping válaszod, addig mindenféle kommunikáció gykorlatilag esélytelen).

    Ha eddig ok, akkor a simatic manager options menüjében a Set PG/PC interface-t átállítod arra az ethernet adapterre, amelyikbe bedugtad a PLC-t. Ezt is meg lehet szívni, ha van wireless a gépben, és/vagy bluetooth, akkor egynél több dapter is v an!
    Ha a PLC-n lévő project nincs meg a PC-n, akkor letöltéskor neked kell kézzel megadni a PLC IP címét ahonnan tölteni akarsz!
    Innentől elvileg minden ugyanaz mint MPI-n át...

    "Viszont beszerztünk egy Siemens usb-s mpi/profibus adaptert...Még nem próbáltam."

    Én is ilyet használok most.
    Két dologra kell vigyázni (amivel szívni lehet nem kicsit).
    Az egyik, hogy a legnagyobb sebesség amit tud, 1.5 Mbps. 3 és 12 Mbps profibuszra tehát NEM lehet vele csatlakozni!! Ez akkor gyönyörű, ha olyan PLC-hez akarsz nyúlni, amelyiken nincs MPI, csak profibus. (Vagy olyanhoz, aminek az MPI sebessége fel lett tolva 1.5 Mbps fölé)

    A másik az, hogy az adapter a PLC-ről nyeri a tápfeszültséget és nem a PC USB portjáról!
    Ebből meg akkor lesz hoppá, amikor kialakul az a helyzet, hogy az adaptert nem a CPU-ra akarod rádugni, hanem attól távolabb valamelyik perifériára ami rajta van a buszon. (pl. egy OP, vagy valamilyen profibuszos eszköz). Nem fog tápfeszt kapni.
    Ez a probléma áthidalható egy hálózati adapterrel és egy csináld magad MPI/DP kábeltoldóval amin külön beviszed a tápfeszt...

  • Szirty
    őstag
    válasz #95904256 üzenetére #428

    Hali akosf!

    "Legfeljebb a stílusoddal."

    Pedig nem gúnyból írtam, ez tény. Csak érzékeltetni akartam mire gondolok.
    Tényleg volt már olyan, hogy (tévedésből) 6-os anyát rendeltünk 10 darabot az olaszoktól. Ez jutott eszembe...
    Igaz nem a siemens volt a cég, de az a lényeg szempontjából nem számít szerintem.

    Persze ezen a módon anyát venni (vagy alátlétet) nem gazdaságos... :>

  • GergoT
    csendes tag
    válasz GergoT üzenetére #429

    Kérdés:
    Egy plc-ből letöltött program esetében , hogyan lehet az IEC címet átírni?
    (Utána azzal a beállítéssal töltenám vissza.)

  • GergoT
    csendes tag
    válasz Szirty üzenetére #427

    Igen én is ezzel próbálkoztam , meg a support- os is megmutatta step by step ,de nem akarta beadni a derekát mindig hiba üzenet és nem ment a letöltés.
    Viszont beszerztünk egy Siemens usb-s mpi/profibus adaptert...Még nem próbáltam.
    Egészen emészthető áron mennek (persze Siemens viszonylatban), némi utánajárás és kiderült, hogy a hivatalos Siemens disztributorok (nincs sok) azonos áron mérik. A Siemens Zrt. néhány darabot direktben nem értékesít, de pl. 100 db-nál már szívesen kiszolgálnak.

  • #95904256
    törölt tag
    válasz Szirty üzenetére #426

    "Hol itt a probléma?"

    Párszor végigolvasva rájöttem hogy mindössze egy kicsit másképp értelmeztem az egyik, az árakra vonatkozó mondatod mint ahogy azt szántad. Szóval nincs probléma. :)

    "A Siemens azt ad, amit rendelsz. Ha 1db 6-os alátétet rendelsz azt kapsz."

    Legfeljebb a stílusoddal.

  • Szirty
    őstag
    válasz GergoT üzenetére #425

    Hali GergoT!

    "De ennek ellenére az ilyen módon történő kiolvasással nem jártam sikerrel, ha ennek mikéntjéről lenne valamilyen információ (esetleg link is jó, ahol ezt leírják) , akkor újból nagyon hálás lennék."

    Step7-ben a PG/PC Interface-t Ethernetre állítod. Aztán mehet az upload station to PG menüpont. Kb ennyi...

    MPI jobb megoldás, mert MPI minden S7-300/400-on van (már amíg el nem állítják)...

  • Szirty
    őstag
    válasz #95904256 üzenetére #424

    Hali!

    "A Siemens azért adja 200 egységért az amúgy nagykereskedőknek 120 egységért adott dolgokat hogy a kisebb tételekkel ne őket keressék direktbe. Azt hittem ez egyértelmű..."

    A Siemens azt ad, amit rendelsz. Ha 1db 6-os alátétet rendelsz azt kapsz.
    Másrészről meg mindenki vegy ott a siemens dolgokat ahol olcsóbb. Hol itt a probléma?

  • GergoT
    csendes tag
    válasz Szirty üzenetére #421

    Hello!

    Igen ez a konfiguráció ebben a formában már egy ideje működött valahol, most kisebb módosításokat kell csak rajta végrehajtani, de ehhez le kell töltenem a benne lévő programot, lehetőleg a hardver konfiggal együtt. Tudom az ethernet címét, azt megadták. ( Ezt le is ellenőriztem, böngészőbe beírva a címet kiolvas néhány alap adatot.)
    De ennek ellenére az ilyen módon történő kiolvasással nem jártam sikerrel, ha ennek mikéntjéről lenne valamilyen információ (esetleg link is jó, ahol ezt leírják) , akkor újból nagyon hálás lennék.
    (Bár ennek ellenére hosszútávon én továbbra is a az MPI -s megoldást látom a legpraktikusabbnak, mivel ezzel a munkával szorít az idő ethernet -el kellene megoldani.)

  • #95904256
    törölt tag
    válasz Szirty üzenetére #423

    "Ha a siemens 200 egységért árul valamit, azt más cégek sem fogják 150 egységért adni, mert ezek a cégek egyike sem jótékonysági egylet, hogy bukjon az üzleten."

    A Siemens azért adja 200 egységért az amúgy nagykereskedőknek 120 egységért adott dolgokat hogy a kisebb tételekkel ne őket keressék direktbe. Azt hittem ez egyértelmű...

  • Szirty
    őstag
    válasz #95904256 üzenetére #422

    Hali akosf!

    "Ezt nem egészen értem. Elmagyaráznád?"

    Ha a siemens 200 egységért árul valamit, azt más cégek sem fogják 150 egységért adni, mert ezek a cégek egyike sem jótékonysági egylet, hogy bukjon az üzleten.

    "Nekem a Siemens csak milliós megrendeléseknél ad akkora kedvezményt hogy megérje tőlük rendelnem. Kíváncsi vagyok mit csinálok rosszul..."

    A Siemens-nek csak ilyen megrendelések esetén éri meg kedvezményt adni, gondolom ez egyértelmű.

  • #95904256
    törölt tag
    válasz Szirty üzenetére #418

    "De hiába veszed más cégtől a siemens cuccot, az sem fogja olcsóbban adni mint a siemens (teljesen érthető okokból). Legfeljebb pár százalékkal lehet olcsóbb, ha az illető cégnek van kedvetményes joga a siemensnél, de nyilván ők is haszonra törekszenek..."

    Ezt nem egészen értem. Elmagyaráznád?

    Nekem a Siemens csak milliós megrendeléseknél ad akkora kedvezményt hogy megérje tőlük rendelnem. Kíváncsi vagyok mit csinálok rosszul...

  • Szirty
    őstag
    válasz GergoT üzenetére #420

    Helló GergoT!

    "Igazad van maga a plc alapból nem tud ethernetet, de ehhez van még egy ethernentes bővitő modul is (többek között). Gondolom azon keresztül csak bajosan menne a program letöltés , ha megy egyáltalán?"

    Ha van rajta ethernetes CP, akkor azon keresztül is zavartalanul programozhatod.

    Egy trükk van csak, amíg a HW config nincs feltöltve rá (tehát pl. egy teljesen új PLC esetében) addig a CPU nem tud az ethernetes interfészről és ezért addig nem lehet elérni etherneten keresztül. Ezért a HW config sem tölthető így fel.Erre MPI kell.
    De ha már be van konfigolva, és tudod az IP címét, akkor etherneten keresztül mindent megtehetsz amit MPI-n keresztül is.

  • GergoT
    csendes tag
    válasz Szirty üzenetére #416

    Hello Szirty!

    Igazad van maga a plc alapból nem tud ethernetet, de ehhez van még egy ethernentes bővitő modul is (többek között). Gondolom azon keresztül csak bajosan menne a program letöltés , ha megy egyáltalán? (konkrét típust most nem tudok, ha érdekes lehet , akkor hétfőn reggel megnézem)
    A képeid közüli usb -s eszközt már ismerem és nagyon meg voltam vele elégedve.
    Mivel nem hobbi célra kell, gondolom egy használható eszköz picit drágábban jobb beruházás ,mint egy esetlegessen bizonytalan működésű , amivel csak a szívás van.

    Neked is köszönöm kimerítő válaszod!

  • GergoT
    csendes tag
    válasz #95904256 üzenetére #417

    Köszönöm szépen a hasznos tanácsokat!
    Magyarázatként csak annyit fűznák hozzá, hogy a suliban több plc -t is programoztunk , a Siemensekhez pedig pont a fenti képen is látható usb -s cuccot használtuk. A cég ahol most dolgozom, pedig eddig is ipari alkalmazásokat fejlesztet,de nem kifejezetten PLC -s alapokon, ezért lehet az , hogy az egyik kollégám neve elött Dr. -el az S7-es mellé egy sima RS232 és egy ethernet kábelt adott (mivel én közvetelen diploma elötti kooperaív képzésen vagyok nem nagyon ellenkeztem, kicsit fura volt ,de ha ő mondja...)

  • Szirty
    őstag
    válasz #95904256 üzenetére #417

    Hali!

    "Persze hogy lehet kapni. Bár közvetlenül a Siemens-től nem érdemes beszerezni, mert elég nagy haszonréssel dolgoznak."

    Jah. Drága.
    De hiába veszed más cégtől a siemens cuccot, az sem fogja olcsóbban adni mint a siemens (teljesen érthető okokból). Legfeljebb pár százalékkal lehet olcsóbb, ha az illető cégnek van kedvetményes joga a siemensnél, de nyilván ők is haszonra törekszenek...

    Szerintem használtan kell keríteni ha olcsót akar az ember. Sajnos az viszont nem szokott egyik napról a másikra menni, mert eléggé alkalmi a dolog, de ki lehet fogni (vettem már CP5611-et 20e Ft-ért kéz alól).

    A másik megoldás a 3rdparty stuff beszerzése. Ilyen pl. a Helmholz MPI dolgai.
    Netlink Pro ethernet
    NETLink USB Highspeed USB Gateway
    NETLink Llite, Ethernet Gateway for MPI/PROFIBUS
    SSW7, MPI-Programming Adapter
    SSW7-USB, MPI-Programming Adapter

    Vagy ott az IBH
    IBH Link S7, IBH Link S7++, IBH Link S7 Plus, USB-S7 Adaptor MPI, DP, PPI

  • #95904256
    törölt tag
    válasz GergoT üzenetére #414

    Persze hogy lehet kapni. Bár közvetlenül a Siemens-től nem érdemes beszerezni, mert elég nagy haszonréssel dolgoznak. Olcsóbb egy ipari nagykereskedést felkeresni. Pl.: Mile Kft.. De arra számíts hogy cserébe akár 1-2 hét is lehet mire meghozzák. De ha jól látom innen rendelve 33,55EUR + postaköltség (~5EUR) az MPI kábel (cikkszám:421224).

    Szerk. Ja igen, a Distrelec-esek szinte tuti hogy a polcról veszik le és 1-2 napon belül kopogtat a futár.

  • Szirty
    őstag
    válasz GergoT üzenetére #411

    Hali GergoT!

    "Kérdés a PLC -ben tárolt program kiolvasása sima RS-232 kábellel vagy Ethernet-en keresztül kapcsolódva a PC-hez lehetséges-e? Ha igen sacc/kb. hogyan?"

    Nos közvetlenül se etherneten, (mivel a CPU315-2 DP-n nincs ethernet, a CPU 315-2 PN/DP-n van) se RS232-n nem tudod kiolvasni, mivel RS232 sincs ezen a CPU-n.

    Marad az MPI vagy a profibus DP.
    Ehhez azonban nem elég egy kábel, egy interfész is kell.
    Az RS 232-t messze kerüld el, ha rám hallgatsz, bár egyszeri alkalomra elmegy, de ha rendszeresen akarsz ilyesmit csinálni, akkor felejtős (ethernet, USB, vagy spec kártya kell).

    Itt az RS232 megoldás:

    Vagy PCMCIA CP adapter, ha van pl. olyan notebook ami fogadja:
    anapság már express card járja, abba ez nem jó.

    Esetleg PC adapter USB:

    De vannak más megoldások is, pl. MPI/Ethernet gateway:

    Vagy valamilyen CP (kommunikációs proc kártya) kell a gépbe.
    Netlinket, USB PC adaptert és PCMCIA CP-t, meg PCI MPI CP-t már használtam, azok jók.

    Az áruk 50000-nél kezdődik kb, és 100 fölött ér véget.
    A legolcsóbb az RS232 PC adapter, de azt ajánlom a legkevésbé (szörnyű!).

  • GergoT
    csendes tag
    válasz #95904256 üzenetére #413

    Köszönöm a gyors választ!
    Ezzel a beállítási lehetőséggel probálkoztam, de MPI konveter hiányában ez elég reménytelen ügy volt!
    Köszönöm a verzió számot! Ez gondolom gyári Siemens cucc.
    Nálunk lehet ezt kapni?
    Esetleg használható "utángyártottal" találkozott valaki?
    Privátban is jöhet forgalmazó, esetleg ár!

  • #95904256
    törölt tag
    válasz GergoT üzenetére #411

    A 315-2 DP-ből MPI buszon keresztül tudod kiolvasni a programot. Ehhez kell egy RS232-MPI konverter és egy RS232-es kábel.

    Itt tudod beállítani -> Start / Beállítások / Vezérlőpult / Set PG/PC Interface

    szerk.: MPI konverter cikkszáma: 6ES7 972-0CA21-0XA0

  • GergoT
    csendes tag

    Ez a " [B][/B] " téma elég jól sikerült ! :) Illetve így visszaolvasva a mondandóm eleje se túl egyértelmű, de azért remélem érthető.

  • GergoT
    csendes tag

    Hello!

    Viszonylag új vagyok a fórumon és lenne egy PLC -s problémám.
    Alapvetően nem PLC -vel foglalkozom és tanultam ,nem is olyan régen. De az élet nem mindig egy jól felszerelt labor, így monentán nekem az is gondot jelent, hogy egy S7-300 (CPU315-2 DP) kiolvassam a benn elévő programokat. Simatic Manager -t használok (hardver kulcsos, teljesen tiszta verzió) ,de nincs hozzá gyári kábelem.

    [/B][/B]Kérdés[/B][/B] a PLC -ben tárolt program kiolvasása sima RS-232 kábellel vagy Ethernet-en keresztül kapcsolódva a PC-hez lehetséges-e? Ha igen sacc/kb. hogyan?
    Hol, mit kellene beállítani?

    Az esetleges válaszokat előre köszönöm!

  • Pelmo
    csendes tag
    válasz zoltan_30 üzenetére #409

    Nézd meg a linket amit adtam a hozászolásomban...Tudod Download :) de ez csak demo és 30 napig működik. Amúgy priviben adok egy linket ahol sok okosság van ingyen de ez ütközik az elvekkel ezért csak priviben adom meg!
    Laci

  • zoltan_30
    csendes tag
    válasz Pelmo üzenetére #407

    Honna lehet letolteni az omron omron szoftvert ingyen ??
    Kozben a helyzet modosult mert az egyik kollegam ert a dolgokhoz es ha meg adom neki a folyamat abrat akkor o egy moeler-re ra dolgozza.
    Viszont az omron szoftver erdekel tovabbra is. Valami letoltesi cim jol jonne.

  • #95904256
    törölt tag
    válasz zoltan_30 üzenetére #406

    Ha nem számít hogy pénzbe kerül, akkor a legegyszerűbb ha felhívod a pesti Omron képviseletet. Valószínűleg raktárról adnak kábelt, programot, kézikönyvet ( magyar nyelvűt ), de az is lehet hogy ha beviszed hozzájuk a kütyüt és veszel egy másikat akkor demonstráció gyanánt, ingyen áttöltik bele a programot... :)

  • Pelmo
    csendes tag
    válasz zoltan_30 üzenetére #406

    Így már világos!:)Igen kitudod menteni a programot ha van kábel+pc szoftver. És át tudod másolni a másik készülékre. DE ezeket a programozható reléket a saját gombjaival is át lehet szerkeszteni! Tehát ha veszel egy ugyanilyet akkor fel tudod programozni. Nem egy kényelmes és egyszerű dolog de ez a legolcsóbb megoldás!
    Én csak fejlettebb Omron PLC-kel foglalkozok azokhoz van kábelem és szoftverem ehhez sajna nincs, amúgy segítettem volna neked.:) Most elégé el vagyok havazva ezért nem akarok(tudok) most neked folyamatábráról programot írni...Bocs

  • zoltan_30
    csendes tag
    válasz Pelmo üzenetére #405

    Hello

    Koszi a segitseget.
    Az a helyzet, hogy nem ertek a dolgokhoz.
    Adott egy szodaviz tolto gep amit egy omron vezerel.
    Szeretnek egy hasonlo gepet csinalni es azert szeretnem a meglevobol letolteni a programot.
    Ha jol tudom akor a kimentet programot be tudom tolteni egy masik omron-ba es a rendszernek mukodnei kell.
    A kerdeses meg a letoltes mert nem tudom, hogy nem e van passwordal levedve a program.
    Ha igen akkor szivok egy nagyot.
    Teszem fel a kerdest, ha esetleg megadnam a folyamatabrat akkor megtudna e irni valaki nekem a programot szorakozasbol ?
    Mivel nem ertem a dolgokat ezert ugy kell elmondani nekem mind a gyermeknek.
    PLd. ezt toltsd le innen, vegyel egy ilyen kabelt, azt dugd be az omron-ba es stb.........
    Aki benne van az a felszavakbol is erti , hogy mit is kell csinalni.
    Ez van. Akarok valamit de nem tudom, hogy hol kezdjem el.

  • Pelmo
    csendes tag
    válasz zoltan_30 üzenetére #404

    Szia!
    [link]

    A fenti link megadja a választ. A fenti Program+egy RS-232C kábel, de az valami speckó csatival legyen a végén(gondolom) mert a FAQ a következőeket írja:

    Q3 What cable do I need to connect the ZEN with my personal computer?

    A3 Use the ZEN-CIF01 Computer Connecting Cable. Other commercially available connecting cables cannot be used.

    [link]

    Ennyi! Ja és mindezt Google segítségével...Előbb nézz körül aztán kérdez...:)

  • zoltan_30
    csendes tag

    Adott egy Omrom zen 10c1dr-d-v2 -es plc.
    Mi szukseges ahoz,hogy letoltsem a programjat??

  • boca55
    csendes tag

    Hi! mindenkinek, aki érdekes PLC gyakorló feladatokat akar megoldani, a legjobb gyakorlófelület, a softver letöltése ingyenes! (Berendezések, feladatok emulációja PLC programozók számára)
    http://www.easyveep.com/index.php
    :K

  • crxsky
    csendes tag

    Sziasztok!

    Segítsére lenne szükségem, Siemens S7-400 PLC leírás kellene magyar nyelven. Aki tud ilyet az kérem üzenjen. nagyon fontos lenne.
    Köszi sziasztok

  • crxsky
    csendes tag

    Sziasztok!

    Segítsére lenne szükségem, Siemens S7-400 PLC leírás kellene magyar nyelven. Aki tud ilyet az kérem üzenjen. nagyon fontos lenne.
    Köszi sziasztok

Új hozzászólás Aktív témák

Hirdetés