Új hozzászólás Aktív témák
-
Brianiac
aktív tag
Na ma bementem az iskolába és sikerült beszélnem az igazgatóval, elmondtam neki az egész történetet, végig hallgatott, majd mondta hogy a két másik vizsgázó is tett észrevételt, vagy legalábbis az egyik biztos mert annak láttam is a nyomtatványát. Mondta az igazgatónő hogy én is ezzel a lehetőséggel élhetek amit ő továbbítani fog az érettségi elnöknek és ő fog dönteni az üggyel kapcsolatban. Ezt az észrevételt pedig a holnapi nap folyamán még ki is gondolom és meg is írom néhány sorban, aztán remélem a legjobbakat. Ja és végre a szóbeli érettségi tételeket is megkaptam, már csak ki kell dolgoznom.
Csak a bemenetel elég nehéz feladat volt mivel tegnap volt az év utolsó nagy fősulis bulija ami hát igencsak jól sikerült.
Aztán már eleve a felkeléssel gondok voltak, arra ébredtem fel ahogy szobatársam visszaért koliba olyan fél 1 körül.
Azt sem tudtam hol vagyok, na meg ilyenkor ált. egy mondatot is nehezen tudok összerakni. Aztán végül még én is meglepődtem magamon mert mire odaértem addigra már egész folyékonyan tudtam beszélni, na meg hál isten még egy tiszta pólót is találtam reggel.
-
Jhonny06
veterán
"Jövőre asszem már csak Office 2010-zel lehet vizsgázni"
Ezt kötve hiszem, még a 2007 is alig terjedt el az iskoláknak és a 2003 akkor is megmaradt. Ha lesz is egyáltalán a listába jövőre a 2010-es verzió (ami egyáltalán nem biztos), akkor is meghagyják legalább a 2007-et még egy jó pár évig, de szerintem még a 2003-at is. Hányan tanulnak még most is azon, nem fogják kivonni az egyik pillanatról a másikra, sokan megszívnák és nem csak a diákok, sok helyen nincs pénz az új verziókra.
-
nyunyu
félisten
Melohelyi laptop ujratelepiteskor en is a 2003-at tettem vissza.
Itthon sajnos voltam olyan hulye, hogy masfel eve feltettem az akkor meg beta Office 2010-et, aztan az Outlook 2010 elso inditaskor azzal kezdte, hogy atkonvertalta a 6-7 evnyi levelezesemet tartalmazo outlook.pst-t, 2003-mal mar nem lehet megnyitni, igy azota kenytelen vagyok 2010-zel szivni.
Bar most rebesgettek a cegnel, hogy egysegesitik a dolgozok altal hasznalt szoftvereket, vesznek licenszeket, igy gondolom nemsokara ott is 2010-et kell majd hasznalni.
-
Brianiac
aktív tag
Bár én még 2010-t nem használtam, de a 2007 és 2003 között tényleg piszok nagy a különbség, idő kell még megszokja az ember a 2007-t. Amikor először használtam semmit nem találtam benne szinte, semmi formátum menü meg ilyesmi, hanem csak fülek vannak.
Mondjuk mikor először feltelepítettem akkor kb. olyan 10 percig ha fent volt, utána egyből ment vissza 2003.
-
nyunyu
félisten
Jövőre asszem már csak Office 2010-zel lehet vizsgázni
2010 es a 2007 kozott hasznalatban nincs nagy kulonbseg.
2003 volt az utolso Office, aminek a kezelofelulete gyakorlatilag a 93-as Word 6.0/Excel 5.5-evel egyezett meg, ehhez kepest a Office 2007 ribbonja nagyon radikalis ujitas volt.
Nem mondom, hogy bunrossz a ribbon, csak nem ezt szoktuk meg, aztan persze hogy nem talalunk rajta semmit.
_Allitolag_ konnyebb megtanulni a hasznalatat, jobban kezreall, mint a regi felulet. -
Brianiac
aktív tag
Na, igen, nem ártott volna papírozni, így utólag már én is tudom. De érettségi előtt nem azzal foglalkoztam hogy mi a teendő ha nem mennek rendben a dolgok, hanem azon hogy én tudjam amit kell. Szóval elvileg nem nekem kellene tudni hogy mi ilyenkor a teendő, pl. hogy mindent jegyzőkönyvezni stb. Bármi történik azt nekik kellene egyből papírozni, nem nekem szólni hogy ezt bizony jegyzőkönyvezzék, az persze tény hogy nekem lett volna érdekem.
Na ja, az meg a másik hogy a két szép szememért nem hisznek nekem, viszont azért mindent csak nem tudnak el sumákolni. Pl. a 2007-ben kapásból mások a fájlkiterjesztések, meg gondolom a weblapnál is meglehet állapítani hogy mivel készült, na meg rajtam kívül ott volt még 2 diák, persze lehet őket kevésbé zavarja a dolog, sőt biztos.
Nálad is elég nagy kicseszés volt az outlook is akkor, de legalább sikerült elboldogulnod.
-
ehh...
a sztori csúnya. de papírozni nem ártott volna, mert a két szép szemedre nem fogják elhinni, érvényes bizonyítéknak meg kevés leszel önmagadban, az iskola személyzete meg hülye lenne bármit is maga ellen mondani...az én érettségimen is volt egy kis szoftveres baki, amikor szóbelin kihúztam az e-mailt: mailt kellett küldeni, és leültettek egy Outlook elé, hogy akkor hajrá. Outlookot eddig még csak véletlenül sikerült megnyitni, ezt közöltem is, hogy életemben nem használtam még, Thunderbird user vagyok. mondták, hogy nem baj, azért próbáljam meg. egyedül a rejtett másolatot nem találtam, de elmagyaráztam, hogy TB-ben hol lenne és elfogadták
-
nyunyu
félisten
Ugyan mar, egyetemen szoftver technikak targy webfejlesztes gyakorlatara az volt az 5 perc alatt papiron megirando beugro, hogy irj egy weblapot, ami vastag betuvel kiirja a nevedet.
Kb. ennyi:
<html>
<title>
nyunyu weblapja
</title>
<body>
<strong>
nyunyu
</strong>
</body>
</html> -
tildy
nagyúr
Weblapot szovegszerkesztoben/edit++-ban /eclipseben / irunk, nem frontpageben
de nem erettsegin persze. Ha direkt azert kellett a szoftvereket osszevalogatni, akkor kotelesek lennenek biztositani.
-
nyunyu
félisten
-
Brianiac
aktív tag
Ma felhívtam az OH-t, beszéltem az informatika tantárgyi referensével, elmondtam neki röviden hogy mi történt és hogy elég sok volt a szabálytalanság a vizsga alatt, de ő igazából semmit sem tudott segíteni.
Mivel nem kormányhivatalban hanem a középiskolában jelentkeztem az érettségire, így ők nem tudnak mit csinálni, főleg hogy jegyzőkönyv sem készült. Annyit tudott mondani hogy beszéljek az igazgatóval mivel ez rá tartozik, majd felhívtam az iskolát és intéztem holnapra egy időpontot amikor elvileg tudok beszélni az igazgatóval. Bár nem tudom hogy mire fogok vele jutni, de remélem hogy többre mint ma.
-
Brianiac
aktív tag
Holnap mindenképpen cselekedni fogok, mivel rengeteg múlik ezen, délután még nem voltam benne biztos hogy teszek is valamit, de miután kicsit érdeklődtem, meg biztattak is mindenképp lépek.
Jó neked hogy volt minden, még válogathattál is, rendesen el voltál eresztve.
Mindenhol így kéne, 2 éve amikor érettségiztem otthon minden rendben zajlott úgy ahogy kell pedig az a középsuli se volt hű de nagy hírű, de azért minden rendben ment.
-
Brianiac
aktív tag
válasz
.bableWes #27 üzenetére
Na igen, elég nagy szívás, azért tényleg egész más a 2, és ha nem ismered elég sokáig tart megtalálni a 2007-ben a dolgokat, jó használtam már azt is párszor, de már vagy egy éve komolyabban nem... De legalább a FrontPage fent lett volna, persze akkor is anyáznék...
(#28) darál0w: Jogos, csak akkor épp nem ilyeneken gondolkodtam h "durcizzak".
-
Alexios
veterán
Mindenképp panaszkodj, mert ha emiatt nem vesznek fel akkor nem csak ezt a pénzt, hanem még a felvételi árát is buktad, na meg ugye egy évet.
Amúgy nekem emelt infón tavaly, nem hogy felrakták azt amit kértem, hanem konkrétan mindent ami a listán volt
Volt ott office 2003&2007, dreamweaver, visual studio, meg minden
-
.bableWes
őstag
hasonlo eset tavaly nekem is. 2003as officet jelöltem be, mert itthon azzal dolgozom és tényleg kivülröl vágom, hogy mi hol. tanár mondta h jo, fent lesz. aha nagy fas...t leülök a géphez, nyitom meg és nézem office 2007. szolok a rendszergazdának, hogy nekem nem ez volt a papiron. nézi a papirt mondja, hogy jogos de már nem tehet érettségi elött semmit. mondom neki, hogy akkor "kapják be a faszom" és megcsináltam. na még most se nagyon értek a 2007es officehoz. sikerült összehozni egy 60%
-
Brianiac
aktív tag
Na akkor megpróbálok válaszolgatni.
Egyébként már kezd körvonalazódni hogy mit fogok csinálni, nemrég e-maileztem egy info tanárral és tőle sikerült szereznem két nevet meg egy tel. számot (Oktatási Hivatal), szóval holnap asszem telefonálgatok.(#9) mexicanraven, (#10) veector: Na igen, ezt is be lehet játszani, de ez azért elég necces, mert ha nincsenek benne vagy még ha benne is vannak és aztán valahogy mégis hivatalos útra kerül a dolog akkor az már rám nézve is gond lehet hogy így próbáltam egyezkedni, szóval ettől tartok azért. Nem tudom a többieknek mi a véleménye erről?
(#11) Victoryus: Lehet hogy 100x jobb a Dreamviewer de még életemben nem láttam, magamtól el sem kezdtem benne a weblapot, mert még az Accest csináltam mikor mondta hogy kezdjük el a dreamviewert, utána meg már azt csináltuk amit mondott, csak nem jutottunk vele sokra, bár gondolom magamtól se igen jutottam volna messzebbre.
(#12) feka007: "jó intézmény lehet." Na ja
, de itt fogadtak érettségizni, én meg úgy voltam vele hogy olyanmind1 hogy hol teszem mivel az érettségi egységes. A torrentel csak az lett volna a gond hogy nem volt net, vinni kellett volna mobilnetet, vagy office telepítőt, esetleg laptopot.
(#13) Tybee000: Nem a pénzemet sajnálom igazából, az a legkevesebb, szóval még egyelőre mással próbálkozok, aztán majd látjuk...
(#14) darál0w: Már feljebb is írtam asszem, hogy szóltam a rendszergazdának, aki annyit tudott mondani hogy ez legalább újabb...
(#16) baluka26: Igen, én is erre jutottam, csak valszeg nem az igazgatósághoz megyek.
(#17) adam014: Hát sajnos nem ment Dreamviewer-el, max. ha sok időm lett volna akkor tudtam volna vele összedobni valamit. A html kódot pedig nem nagyon vágom, régebben foglalkoztam vele kicsit, de csak nagyon alap szinten pl. táblázat, szövegformázás, képbeszúrás stb. de már ezekre sem emlékszem teljesen, azért középszinten csak ne html kóddal kelljen weblapot szerkesztenem, vagy ha azzal kellene legalább tudjak róla h felkészüljek.
-
Alexios
veterán
Tavaly megnézhettél volna, pontosan úgy csináltam én is az infó emeltemet, csak én azt jelöltem. Írtam, hogy jelentse, mert ettől szabályellenes, és nem annyira az Office 2007-en akadtam ki, hanem, hogy a HTML szerkesztést nem tudta másban megcsinálni(legalábbis ahogy nekem lejött azzal volt leginkább baja), és én úgy gondolom ha 80% fölött akarta megcsinálni, akkor nem ártana kicsit a programtól független is ismerni a nyelvet.
Tudom, hogy egy középszintű érettségi, és pont ehhez mérten nézd meg mi volt a feladat. Ne mond, hogy dreamweaver-ben nem lehet megtalálni azt, hogy táblázat beszúrása, stb. Értem én, hogy más, tényleg az, de ne akarja már nekem senki se bemagyarázni, hogy nem lehet elolvasni a gombokat, és rákattintani, mert kb. ennyi kell egy középszintű érettségihez.
És mint mondtam, ettől függetlenül a panasza teljesen jogos, nem azt vitattam, sőt valószínűleg jól meg is fogja most sz*pni, mert sokra nem megy azzal, ha ősszel újra érettségizhet akár ingyen, ha most lesz a felvételi, szóval tegyen csak panaszt.
-
Jhonny06
veterán
Nekem is idő volt, amire átszoktam a 2007-re, pedig értek az Office-hoz, ez nem ügyességen múlik, egy csomó dolog máshogy helyezkedik el, teljesen más a kettő. Az egy dolog, hogy megtalálod, csak kérdés, hogy milyen gyorsan. Mert nincs rá sok időd.. főleg ha ezt úgy, hogy még életedben nem láttál 2007-et és hirtelen leültetnek elé, megnézném, hogy Te mit csinálnál. Neten mindenki szájhős, de Te is ledöbbennél. Amúgy nincs mit ezen magyarázni, kért valamit és nem azt kapta, ez szabályellenes.
adam014: Nem HTML-ben kell programozni, hanem az UI-val összedobni a kinézetet, ez egy középszintű érettségi bazz..
Magyarul nem tudta volna megcsinálni jegyzettömbben. A Dreamweaver is teljesen más, mint a Frontpage, vagy a SharePoint, fölösleges ezt taglalni.
-
Alexios
veterán
Hát akkor nekem lehetett valami különleges képességem
De ahogy olvastam neki inkább a weblapszerkesztéssel voltak gondjai, amit ha gonosz vagyok akkor azt mondom jegyzettömben is megcsinálhatott volna, tekintve, hogy csak html van benne, tudtommal(legalábbis tavaly emelten nem volt) CSS, meg semmi más se benne.
-
Alexios
veterán
tudom, hogy ezért a kijelentésemért nem leszek népszerű, de ha ötös vizsgát akarnál csinálni, akkor azért annyira nem kéne kétségbeesni attól, hogy másképp néznek ki a programok, de ez csak az én véleményem.(pl. html szerkesztésnél azért mennie kellett volna dreamweaverrel is).
Ettől függetlenül jelentheted szerintem is az OH-nak, hogy nem az volt amit kértél, mert nyílván azért jelölted be mert azokat akartad használni.
-
baluka26
veterán
Go igazgatóság, és reklamáció.
Ezt nem csinálhatják. -
danih
veterán
kis magyar érettségi.
-
darál0w
Jómunkásember
én azért csak szoltam volna az elején...
mintha jogsit csinálnál autora, de motorra ültetnek...
-
Tybee000
aktív tag
Egy megoldás van, amivel megmentheted a pénzedet. Fel kell lebbezni hivatalos úton. A jelentkezéssel együtt leadtad a szoftver kérelmeidet, amit nem teljesítettek a szervezők. De ha jól tudom a fellebbezési idő lejár, és ha jogos lenne a kérelmed akkor a köv félévben nem kell fizetned ha jól tudom.
-
feka007
veterán
Jövőre asszem már csak Office 2010-zel lehet vizsgázni, de infotanár létére azt se tudja, hogy kell az újabbat elindítani pff, jó intézmény lehet.
És még az ilyen tanárok reklamálnak, hogy a pesti szemétszedők is annyit kapnak már mint ők.. Gyorsan le kellett volna szedni ncore-ról
Én is most csináltam, szerencsére azért az én sulimban nincsenek ilyen noobok. Amúgy nem volt nehéz egész jó lett. Bár a paintet nem tudom minek erőltetik
-
Infótanár nem lehet benn, csak rendszergazda. Egyébként pont azért kell a szoftvereket bejelölgetni, hogy azt kapd meg amit kértél. Óvd meg a vizsgát. Egyébként a Dreamweaver szerintem 100x jobb mint a Frontpage, én örültem volna neki.
-
veector
senior tag
válasz
mexicanraven #9 üzenetére
Szerintem ez még működhet is. X nyugodtan lehet mondjuk 90-95, akkor se vállalnák be a hivatalos ügyet.
-
mexicanraven
senior tag
Elég köcsög dolog.
Mondjuk ahogy fentebb is írták, az igazgató érdeke is, én simán megjátszanám, hogy jól van uram, amennyiben x százalékot nem fog elérni a dolgozatom (persze nem irreálisan sokat), akkor mehet hivatalosan is a dolog... -
Jhonny06
veterán
Az Oktatási Hivatalnak kell írni, esetleg az iskola igazgatójával beszélni, bár vele annyira nem jó ötlet, mivel gondolom neki is az lesz az érdeke, hogy ne tudódjon ki, tehát ezt jobb a sulin kívül intézni. Az OH-n belül viszont nem tudom, hogy kit kéne keresni, nem volt még ilyennel dolgom hála Istennek, de ha felhívod őket, valaki biztos tud segíteni, ez így leírva elég súlyos ügynek néz ki.
-
Brianiac
aktív tag
Az illetések alatt kit értesz, Oktatási Hivatal? Nagyon gondolkodom hogy nem hagyom annyiban, mert a másik két diák biztos hogy annyiban hagyja, a tanárt pedig nem célom kirúgatni, de nem akarom annyiban hagyni, viszont gondolom ő is attól tart/tartott, azért mondta többször is hogy ez ne tudódjon ki...
Csak azt nem tudom hogy megy ez az egész mennyi herce-hurcaval jár meg hogy mik lehetnek a következményei rám nézve
A másik dolog mi van hogy ha ő mást állít? Vajon kinek hisznek, mondjuk a másik két diák is tudja hogy mi volt, csak őket kevésbé érdekli, meg a tanárt is ismerik.
-
maláj
addikt
én már semmin sem csodálkozom
-
Jhonny06
veterán
Ezt a tanárt szerintem úgy rúgnák ki a picsába, ahogy van. Soroljam, hogy hány előírást szegett meg? Én ezt nagyon nem hagynám annyiban..
Brianiac: Teljesen mindegy, a választott szoftvereknek fenn kell lenniük, ezért van az a választólap, nincs olyan, hogy nem tudják feltenni éppen. Írj az illetékeseknek, főleg mert gondolom nem sikerült annyira fényesen. Ennyi szabályszegés után amúgy is nyertes pozícióban vagy.
-
Brianiac
aktív tag
Amint észrevettem jeleztem hogy nem a 2003 van fent hanem a 2007, igazából nem nagyon hatotta meg a rendszergazdát mert semmit nem csinált, persze itt még én se nagyon hepajkodtam, csak jeleztem a dolgot, ön magában a 2007-el nem lett volna akkora a probléma, ha a többi dolog rendben van...
Na igen, ebben igazad van, és tudom hogy az én hibám is, ezek nagyon nem normális körülmények voltak. Tényleg ott kellett volna hagyni főleg mikor kiderült h FrontPage sincs, csak azért akartam annyira megírni mert ezen múlik/múlt a felvételim, az Október már késő...
-
Jhonny06
veterán
"Az első problémával kb. 8 óra előtt 5 perccel találkoztam"
A vizsga előtt legkésőbb fél órával meg kell jelenni, hogy mindent részletesen el tudjanak mondani, átolvasni a szabályzatot, ellenőrizni a szoftvereket.
A vizsga megkezdése előtt MINDEN szoftvert le kell ellenőrizni, hogy rajta van-e a gépen, amiket kértél (azaz bejelöltél), ha nem, azonnal szólni kell. Ezt már az Office eltérő verziójának észrevételekor jelezned kellett volna, világosan le van írva a tájékoztató lapra, de el is kell, hogy mondják ezeket.
Félig-meddig a Te hibád, mondjuk az a rendszergazda, aki azt mondta, hogy használj más szoftvert.. ilyet nem mondhat. Fel kell lennie telepítve, amit kértél. Szerintem kifogtál egy olyan sulit, ahol szarnak mindenre, mert ezeket nagyon szigorúan be kell tartani, ha ezt az Oktatási Hivatalnak leírnád..
Meg ez, hogy segít a felügyelő, vizsga közben szoftvereket telepítget.. ez normális körülmények között nem történhet meg.
-
sz4blya
tag
tipikus magyar eset. szerintem nem kellett volna így nekifognod
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- MSI GP66 Leopard 10UE 15.6" FHD IPS i7-10870H RTX 3060 16GB 512GB NVMe magyar vbill gar
- Új, makulkátlan Samsung Galaxy Tab S9 FE 6GB/128GB Szürke, 2 év garancia
- Komplett PC I7-12700KF RTX 4070 TI SUPER!
- IPhone 16 Plus 128GB One függő 2025.12.17. Apple jótállás
- IPhone 12 64GB gyári független szép új akku!!
- AKCIÓ! HP ZBook Firefly 14 G9 üzleti notebook- i7 1255U 32GB RAM 512GB SSD nVidia T550 4GB Win11
- BESZÁMÍTÁS! Gigabyte B450M R5 5600X 16GB DDR4 512GB SSD RTX 3060 12GB Rampage SHIVA Seasonic 520W
- Telefon felvásárlás!! Xiaomi Redmi Note 12, Xiaomi Redmi Note 12 Pro, Xiaomi Redmi Note 12 Pro+
- Xiaomi Redmi Note 13 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 7800X3D 32/64GB RAM RTX 5070 GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest