Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • #63718632
    törölt tag

    Nincs ilyen a beállításai között, már kerestem. Egyébként a Celluloid az alap lejátszó zenére és filmre is, a Rhythmbox-ot úgy találtam a Start menüben a progik között és gondoltam kipróbálom, de így nem kell.
    Nem tudom mit használjak helyette, eddig Media player classic-kal nyomtam, mert az XP/Win2000 időkből az rögződött be a Winamp mellett. Most viszont nem vagyok ezekhez kötve, az igényeim meg annyira minimalisták, hogy az alapértelmezett progik is teljesen jók. Rhythmboxban is csak ez a kikapcsolhatatlan értesítés zavar. Használhatom a Celluloidot is lényegében.
    Amúgy majd kéne valami olyan fícsör, hogy Loudness vagy Megabass vagy valami, Windows alapból tudja a mélyhang kiemelést, itt ez nincs és hiányzik. De olyan kéne ami globális, nem csak egy programon belüli.

    Az Asztalon az ikonokat elrendeztem, azokat meg is jegyezte, de az újraindítás után névsorrendbe rakta őket megint. Van ilyen opció, hogy Elemek elrendezése, felette az automatikus elrendezés kikapcsolva, de név szerint visszarendezi őket, nincs kikapcsolás vagy egyéni lehetőség, ezek szerint minden alkalommal sorrendbe rakja őket név, típus stb szerint?

    Deadbeef
    [link]

  • ubyegon2
    félisten

    Igen, ez kikapcsolja a jobb felső sarokba beúszó kis ablakot, de lent a tálcán jobb oldalon ugyanúgy kijön a harang egy 1-essel, hogy elindítottam egy zenét és erről ő értesített.
    Mindegy igazából, mert zenét le tud játszani a Celluloid is és az nem csinál ilyet, meg majd keresek valami más zenelejátszót. A Celluloidnak meg az a baja, hogy az albumképek nem kikapcsolhatóak, nekem csak egy pici lejátszó kell ami elvan valahol a sarokban. Úgyhogy mégiscsak keresek valamit helyettük.

  • #89309696
    törölt tag

    Mert egy plugin csinálja :)

    Én is azt nézem, de a Linuxnak vagy a Win7 kell ?
    Esetleg mind2.

    Azt hol lehet beállítani, hogy ne nagy mappák legyenek, hanem a "részletek", mert hiába állítom átt, mindig, minden mappa amit nyitok, újra-újra nagy mappa nézetben van és ezt rühelltem Win7 ben is, csak ott tcmd aztán nem érdekelt.

    Azt hol lehet beállítani, hogy ne nagy mappák legyenek, hanem a "részletek", mert hiába állítom átt, mindig, minden mappa amit nyitok, újra-újra nagy mappa nézetben van

    Próbálok találgatni, mert a Látóasszonyok topikban mindenki aluszik még.....

    Szóval Cinnamon DE-t használsz és a Mint fájlkezelőjében a Nemo-ban nem állítottad még be egyszer sem a Listanézet opciót az Ikonnézet helyett? Erről lenne szó?

    A jobbra fent lévő Eszköztár gombok csak aktuális nézetre vannak, állandó beállításokat a Beállítások menüben eszközölünk! ;)

  • cigam
    titán

    Nincs ilyen a beállításai között, már kerestem. Egyébként a Celluloid az alap lejátszó zenére és filmre is, a Rhythmbox-ot úgy találtam a Start menüben a progik között és gondoltam kipróbálom, de így nem kell.
    Nem tudom mit használjak helyette, eddig Media player classic-kal nyomtam, mert az XP/Win2000 időkből az rögződött be a Winamp mellett. Most viszont nem vagyok ezekhez kötve, az igényeim meg annyira minimalisták, hogy az alapértelmezett progik is teljesen jók. Rhythmboxban is csak ez a kikapcsolhatatlan értesítés zavar. Használhatom a Celluloidot is lényegében.
    Amúgy majd kéne valami olyan fícsör, hogy Loudness vagy Megabass vagy valami, Windows alapból tudja a mélyhang kiemelést, itt ez nincs és hiányzik. De olyan kéne ami globális, nem csak egy programon belüli.

    Az Asztalon az ikonokat elrendeztem, azokat meg is jegyezte, de az újraindítás után névsorrendbe rakta őket megint. Van ilyen opció, hogy Elemek elrendezése, felette az automatikus elrendezés kikapcsolva, de név szerint visszarendezi őket, nincs kikapcsolás vagy egyéni lehetőség, ezek szerint minden alkalommal sorrendbe rakja őket név, típus stb szerint?

    Mert egy plugin csinálja :)

  • Cyrin
    addikt

    van még audacious lejátszó, winamp-ként is tud kinézni...

  • qdak
    addikt

    Már pedig az előzőleg berakott hibaüzenetedben a progi IPv6-tal kapcsolatos hibát jelez.

    Én is azt nézem, de a Linuxnak vagy a Win7 kell ?
    Esetleg mind2.

    Azt hol lehet beállítani, hogy ne nagy mappák legyenek, hanem a "részletek", mert hiába állítom átt, mindig, minden mappa amit nyitok, újra-újra nagy mappa nézetben van és ezt rühelltem Win7 ben is, csak ott tcmd aztán nem érdekelt.

  • gregory91
    senior tag

    A Rhythmbox helyett nézd meg a Clementine-t.
    Vagy a foobar2000 Linuxos megfelelőjét a DeaDBeeF playert.

    Akkor inkább qmmp zenelejátszásra,vlc videólejátszásra.

  • growler
    őstag

    Nincs ilyen a beállításai között, már kerestem. Egyébként a Celluloid az alap lejátszó zenére és filmre is, a Rhythmbox-ot úgy találtam a Start menüben a progik között és gondoltam kipróbálom, de így nem kell.
    Nem tudom mit használjak helyette, eddig Media player classic-kal nyomtam, mert az XP/Win2000 időkből az rögződött be a Winamp mellett. Most viszont nem vagyok ezekhez kötve, az igényeim meg annyira minimalisták, hogy az alapértelmezett progik is teljesen jók. Rhythmboxban is csak ez a kikapcsolhatatlan értesítés zavar. Használhatom a Celluloidot is lényegében.
    Amúgy majd kéne valami olyan fícsör, hogy Loudness vagy Megabass vagy valami, Windows alapból tudja a mélyhang kiemelést, itt ez nincs és hiányzik. De olyan kéne ami globális, nem csak egy programon belüli.

    Az Asztalon az ikonokat elrendeztem, azokat meg is jegyezte, de az újraindítás után névsorrendbe rakta őket megint. Van ilyen opció, hogy Elemek elrendezése, felette az automatikus elrendezés kikapcsolva, de név szerint visszarendezi őket, nincs kikapcsolás vagy egyéni lehetőség, ezek szerint minden alkalommal sorrendbe rakja őket név, típus stb szerint?

    A Rhythmbox helyett nézd meg a Clementine-t.
    Vagy a foobar2000 Linuxos megfelelőjét a DeaDBeeF playert.

  • #89309696
    törölt tag

    Gondolom a Rhythmbox beállításainal ki kell kapcsolni az értesítéseket. Mindkét félét, az asztali és a tálcás-értesítési területes értesítést is. Egyébként mert azt rakták be alapértelmezett lejátszónak, még használni sem kötelező a Rhythmboxot, egy csomó jobb lejátszó van, amit fel tudsz tenni a Szoftverközpontból.

  • Frawly
    veterán

    Elkezdtem magamra igazítani a rendszert, hát. Furcsa, de igazából csak megszokás kérdése.
    Első gondom, Rhythmbox minden következő számnál jobb felülre kidob egy ablakot az éppen játszott számról ezt kellene kikapcsolni, illetve minden alkalommal ugyanezt értesítésként is bejegyzi és a harang jelez a tálcán jobb oldalt, ezeket ki kellene kapcsolni.

  • zoltanz
    nagyúr

    Ott azt írja swapfile, ahogy én is tippeltem. Akkor nem piszkálunk semmit.

    Szokni kell még, hogy ilyen alap dolgokhoz is fejből kell tudni parancsokat. De majd idővel megjegyzem őket. Igaz a Windows is elég ökör helyre rakja a swapfájl beállításait, de valahogy kézenfekvőbb mégis. Szokni kell még, aztán egyre könnyebb lesz.

    Van egy ismerősöm aki egy ezer éves Dell workstation notin netezik W7-tel, elpusztíthatatlan a gép és nem akarja kidobni, csak épp vergődés asszem 1 Giga rammal meg Pentium dual core procival (Core2 harmadolása). Meg egy 5400-as vinyó és percekig kerreg mire feláll az asztal, percekig dolgozik a yt videókon 360-on mire elkezdi lejátszani. Szerintem neki is rakok fel Linuxot, csak még nem tudom melyiket érdemes, neki csak egy böngésző kell, semmi más. Érdemes lenne a Mint-et rápróbálni egy kisebb erőforrás igényű felülettel?

    1 GB Ram ma már max könnyűsúlyú böngészővel elég egy-két megnyitott lappal. Az nem is teljes értékű, valamint aki Chrome/FF -hez szokott nem biztos, hogy megfelel neki. Ezekkel 2 GB, de inkább 3, ez sem sok pénz.
    5400-as vinyó helyett tábla csoki árban találni 7200-ast. Ezzekkel sem biztos, hogy teljesen folyamatos működést kapunk, Linux ide, Linux oda.
    Debian sem nehéz telepíteni, egy kis Mint-es tapasztalat szerzés után. A Mint-es Cinnamon ablakozó csak akkor lehet alternatíva ha van valami rendesebb GPU benne.

  • Frawly
    veterán

    Linux alatt nincs dinamikus swap, csak statikus, fix méretű, akár swapfájl, akár swappartíció.

    Anno, mikor még megvolt bennem az érdeklődés szikrája, elmentegettem Debianos linkeket és találtam ezt:

    # Creating dynamic swap space

    és akkor már legyen itt meg egy hsz-ben ez is:

    # Add a Swap File

    A kolléga meggyőzését feladtam, hogy 8GB fizikai mellé felesleges a rendszer által kreált swap file.on kívül több, azt is hiába írtam le többször, hogy a Mint swap file-t csinál alapból, csak azt olvasom még vagy 5x, hogy nem tudjuk mi van akkor a swap-pal. Egyre gyakrabban az az érzésem, hogy a nagybetűsök galádkodnak és én ide láthatatlan tintával írok. Ki is oldalgok lassan ebből a thread-ből

    Erről nem tudtam, hogy van ez a dinamikus swap lehetőség. De nem értem, hogy ennek mi lenne az előnye. Spórolsz rajta 1-2 gigát tárterületben, de cserébe romlik a swap-elési teljesítmény. A fix méretűnek nincs hátránya, mert nem az egész swapfájlt írja ilyenkor sem, hanem csak egy részét, amit használ is belőle ténylegesen. Mondom, ez a swaphoz meg dinamikus swaphoz ragaszkodás inkább windowsos megszokás, berögződés. Ahogy rendszerpucolókhoz, tűzfalhoz és vírusirtóhoz ragaszkodás is felesleges Linux alatt.

    (#11784) Fehér Farkas: Cinnamont már jó rég nem használtam, de emlékeim szerinte ezeket mind tudja, amit akarsz. Jobb egérgombbal kell a tálcára kattintani, talán az értesítési terület közelében, és ott testre lehet szabni. Itt írják hogyan kell.

  • Frawly
    veterán

    Ott azt írja swapfile, ahogy én is tippeltem. Akkor nem piszkálunk semmit.

    Szokni kell még, hogy ilyen alap dolgokhoz is fejből kell tudni parancsokat. De majd idővel megjegyzem őket. Igaz a Windows is elég ökör helyre rakja a swapfájl beállításait, de valahogy kézenfekvőbb mégis. Szokni kell még, aztán egyre könnyebb lesz.

    Van egy ismerősöm aki egy ezer éves Dell workstation notin netezik W7-tel, elpusztíthatatlan a gép és nem akarja kidobni, csak épp vergődés asszem 1 Giga rammal meg Pentium dual core procival (Core2 harmadolása). Meg egy 5400-as vinyó és percekig kerreg mire feláll az asztal, percekig dolgozik a yt videókon 360-on mire elkezdi lejátszani. Szerintem neki is rakok fel Linuxot, csak még nem tudom melyiket érdemes, neki csak egy böngésző kell, semmi más. Érdemes lenne a Mint-et rápróbálni egy kisebb erőforrás igényű felülettel?

    A Linuxot mindenképp szokni kell, mert más filozófia a Windowshoz képest. Mindent szinte máshogy kell csinálni alatta ahhoz képest, amit Windowson megszokott az ember.

    Az a WS notiban mindenképp be kéne rakni egy C2D procit, meg min. 4 GB RAM-ot, meg egy pendrive árában lévő olcsó 120 gigás SSD-t, és még ez is az abszolút minimumon lesz így 2019-2020-as mércével. 1 gigával a felhasználóbarát Linuxok is nyögvenyelősök lesznek, és ebben a felállásban a kevés memória lesz a szűk keresztmetszet, nem a proci. Bár a Linux mindenképp jobban fog futni, mint a Win7, ez nem kérdés. Viszont arra a gépre semmiképp ne Cinnamont rakjatok, azzal nem lesz villám. Arra vagy AntiX-ot vagy Sparky Linuxot tennék, IceWM felülettel, ha az nem elég felhasználóbarát neki, akkor Mint Xfce, vagy Xubuntu, de ezek is a határon lesznek. Mert hiába is fogyaszt keveset az OS, nem attól függ, hanem a net lett bloat, ahogy megnyit egy modern böngészőt rajta, 1-2 fül, vagy 1 videó, és az egekben lesz a memóriahasználat. 1 GB RAM már 5 éve is hihetetlenül szűkös volt, még XP-n is, nem hogy mai modern full extrás Linuxon, meg Win7-10-en.

    Az, hogy a kérdéses laptopot mivel lehet bővíteni, erősen gépfüggő. Milyen chipset, milyen foglalat, min. T7200-s Core 2 Duo-ra kéne rámenni, de ha találtok olcsón, akkor T7800, T8300, T9400, T9600-akat kéne nézni, a legnagyobbat beletenni, amit a gép támogat. Sokat nem szabad érte adni, max. 4 ezer forint, de azt is csak a T9xxx-es procinál. 2×2 GB DDR2 laptop RAM kb. 3-4k között megy. Olcsó SSD 5-6k. Persze sokat összességében sem szabad rákölteni, mert a C2D platform is elavult, ahogy van, 14k ráköltése helyett 30k környékén már 3. genes Core i Lenovo ThinkPadeket, Dell Latitude-okat, HP Elitebook-okat kapni, 4GB DDR3 RAM-mal, igaz abba még mindig kell SSD, de újabb dimenzióugrás lehet.

  • #89309696
    törölt tag

    Inkább azt mondjátok meg, hogy a tálcán az ikonokat amik épp meg vannak nyitva programok hogyan lehet olyan szélesre csinálni és kiírni a nevüket rá, ahogy az XP, W7 tálcán van. [link]
    Illetve hol lehet kikapcsolni azt, hogy az azonos mappákat egy gombbal jelenítse meg.

  • ubyegon2
    félisten

    Előbb terminálban a mount parancs kiadásával nézd meg, hogy most micsoda a swap. File vagy partíció, és hogy mekkora. Meg használgasd egy ideig a rendszert, nézegesd feladatkezelőben, hogy milyen helyzetekben mennyit foglal le a swapban. Valószínű csak ilyen pár megákat fog, vagy legrosszabb esetben is max. 1 giga és kész, és rájössz, hogy hozzá sem kell nyúlni, jó, ahogy most van. A swap 4 GB vagy annál kevesebb RAM-nál válik fontossá. 8 GB-nál már csak ritkán fog a rendszer hozzányúlni, 12-16 gigától meg már egyáltalán nem kell semmi swap (hacsak nem spéci felhasználásról van szó).

    Linux alatt nincs dinamikus swap, csak statikus, fix méretű, akár swapfájl, akár swappartíció. Ahogy írtam, swapfájlnak a rugalmasság az előnye, a mérete változtatható, a helye más meghajtóra átrakosgatható. A swap partíciónál ez nincs, viszont az meg lassú HDD-ken előnyös, hogy nem töredezik fájlként, meg a tányér külső szélére lehet rakni, ahol gyorsabb, de ez nálad megint nem fontos, mert SSD-d van.

    Linux alatt nincs dinamikus swap, csak statikus, fix méretű, akár swapfájl, akár swappartíció.

    Anno, mikor még megvolt bennem az érdeklődés szikrája, elmentegettem Debianos linkeket és találtam ezt:

    # Creating dynamic swap space

    és akkor már legyen itt meg egy hsz-ben ez is:

    # Add a Swap File

    A kolléga meggyőzését feladtam, hogy 8GB fizikai mellé felesleges a rendszer által kreált swap file.on kívül több, azt is hiába írtam le többször, hogy a Mint swap file-t csinál alapból, csak azt olvasom még vagy 5x, hogy nem tudjuk mi van akkor a swap-pal. Egyre gyakrabban az az érzésem, hogy a nagybetűsök galádkodnak és én ide láthatatlan tintával írok. Ki is oldalgok lassan ebből a thread-ből

  • #89309696
    törölt tag

    Ja, akkor 902 megás swapot csinált, és nem nyúl hozzá, ezt előre mondtam, hogy 8 GB RAM-nál már nem nagyon valószínű, hogy használná, még 7,5-nél sem fogja. Az, hogy a swap partíció vagy fájl, azt a swapon -s paranccsal tudod lekérdezni, szintén terminálban, ugyanott, ahol a free -m parancsot is futtatod.

    Ott azt írja swapfile, ahogy én is tippeltem. Akkor nem piszkálunk semmit.

    Szokni kell még, hogy ilyen alap dolgokhoz is fejből kell tudni parancsokat. De majd idővel megjegyzem őket. Igaz a Windows is elég ökör helyre rakja a swapfájl beállításait, de valahogy kézenfekvőbb mégis. Szokni kell még, aztán egyre könnyebb lesz.

    Van egy ismerősöm aki egy ezer éves Dell workstation notin netezik W7-tel, elpusztíthatatlan a gép és nem akarja kidobni, csak épp vergődés asszem 1 Giga rammal meg Pentium dual core procival (Core2 harmadolása). Meg egy 5400-as vinyó és percekig kerreg mire feláll az asztal, percekig dolgozik a yt videókon 360-on mire elkezdi lejátszani. Szerintem neki is rakok fel Linuxot, csak még nem tudom melyiket érdemes, neki csak egy böngésző kell, semmi más. Érdemes lenne a Mint-et rápróbálni egy kisebb erőforrás igényű felülettel?

  • Frawly
    veterán

    Én nem nyúltam hozzá, nem hoztam létre partíciót sem neki, úgyhogy az van amit a rendszer csinált magának, ami fájl lesz ebből kiindulva. free -m parancsra 902MB-ot ír totalnak és 0 used. Úgyhogy akkor ekkorát csinált magának, nem is nyúlok hozzá. 7.5GB a ram, mivel 512-t adtam az igp-nek.
    A modolt Minecraft végtelen memóriát elhasznál, ezért érdekes a swap fájl mérete, de egyelőre még nem akarok játszani vele, majd ha oda jutok akkor meglátjuk mit szól hozzá.

    Ja, akkor 902 megás swapot csinált, és nem nyúl hozzá, ezt előre mondtam, hogy 8 GB RAM-nál már nem nagyon valószínű, hogy használná, még 7,5-nél sem fogja. Az, hogy a swap partíció vagy fájl, azt a swapon -s paranccsal tudod lekérdezni, szintén terminálban, ugyanott, ahol a free -m parancsot is futtatod.

  • #89309696
    törölt tag

    Előbb terminálban a mount parancs kiadásával nézd meg, hogy most micsoda a swap. File vagy partíció, és hogy mekkora. Meg használgasd egy ideig a rendszert, nézegesd feladatkezelőben, hogy milyen helyzetekben mennyit foglal le a swapban. Valószínű csak ilyen pár megákat fog, vagy legrosszabb esetben is max. 1 giga és kész, és rájössz, hogy hozzá sem kell nyúlni, jó, ahogy most van. A swap 4 GB vagy annál kevesebb RAM-nál válik fontossá. 8 GB-nál már csak ritkán fog a rendszer hozzányúlni, 12-16 gigától meg már egyáltalán nem kell semmi swap (hacsak nem spéci felhasználásról van szó).

    Linux alatt nincs dinamikus swap, csak statikus, fix méretű, akár swapfájl, akár swappartíció. Ahogy írtam, swapfájlnak a rugalmasság az előnye, a mérete változtatható, a helye más meghajtóra átrakosgatható. A swap partíciónál ez nincs, viszont az meg lassú HDD-ken előnyös, hogy nem töredezik fájlként, meg a tányér külső szélére lehet rakni, ahol gyorsabb, de ez nálad megint nem fontos, mert SSD-d van.

    Én nem nyúltam hozzá, nem hoztam létre partíciót sem neki, úgyhogy az van amit a rendszer csinált magának, ami fájl lesz ebből kiindulva. free -m parancsra 902MB-ot ír totalnak és 0 used. Úgyhogy akkor ekkorát csinált magának, nem is nyúlok hozzá. 7.5GB a ram, mivel 512-t adtam az igp-nek.
    A modolt Minecraft végtelen memóriát elhasznál, ezért érdekes a swap fájl mérete, de egyelőre még nem akarok játszani vele, majd ha oda jutok akkor meglátjuk mit szól hozzá.

  • Frawly
    veterán

    Ok, így már megvan.

    Huhh, két percig tartott mire rájöttem, hogy a zenéimet névsor szerinti rendezésből hogyan lehet letöltési sorrendbe tenni. Itt nem az üres helyen jobbklikkel működik. :D
    Tényleg komolyan gondolkozik az NTFS-en, a vinyóról a 15 Megás zenék elindítása után még másodpercekig karikázik.
    Amúgy meg a FF aláhúz egy csomó szót hibásan írtnak, majd ha visszalépek rá és megint el akkor nem húzza alá, pedig ugyanaz a szó.

    Még nem nyúltam a swap fájlhoz, azt se tudom hogyan kell. Az van amit a rendszer magától csinált, ha csinált. Én a /-be akarok egy fix 4 Gigásat.

    Előbb terminálban a mount parancs kiadásával nézd meg, hogy most micsoda a swap. File vagy partíció, és hogy mekkora. Meg használgasd egy ideig a rendszert, nézegesd feladatkezelőben, hogy milyen helyzetekben mennyit foglal le a swapban. Valószínű csak ilyen pár megákat fog, vagy legrosszabb esetben is max. 1 giga és kész, és rájössz, hogy hozzá sem kell nyúlni, jó, ahogy most van. A swap 4 GB vagy annál kevesebb RAM-nál válik fontossá. 8 GB-nál már csak ritkán fog a rendszer hozzányúlni, 12-16 gigától meg már egyáltalán nem kell semmi swap (hacsak nem spéci felhasználásról van szó).

    Linux alatt nincs dinamikus swap, csak statikus, fix méretű, akár swapfájl, akár swappartíció. Ahogy írtam, swapfájlnak a rugalmasság az előnye, a mérete változtatható, a helye más meghajtóra átrakosgatható. A swap partíciónál ez nincs, viszont az meg lassú HDD-ken előnyös, hogy nem töredezik fájlként, meg a tányér külső szélére lehet rakni, ahol gyorsabb, de ez nálad megint nem fontos, mert SSD-d van.

  • fradi81
    veterán

    Ok, így már megvan.

    Huhh, két percig tartott mire rájöttem, hogy a zenéimet névsor szerinti rendezésből hogyan lehet letöltési sorrendbe tenni. Itt nem az üres helyen jobbklikkel működik. :D
    Tényleg komolyan gondolkozik az NTFS-en, a vinyóról a 15 Megás zenék elindítása után még másodpercekig karikázik.
    Amúgy meg a FF aláhúz egy csomó szót hibásan írtnak, majd ha visszalépek rá és megint el akkor nem húzza alá, pedig ugyanaz a szó.

    Még nem nyúltam a swap fájlhoz, azt se tudom hogyan kell. Az van amit a rendszer magától csinált, ha csinált. Én a /-be akarok egy fix 4 Gigásat.

    Valószínűleg soha nem lesz használva a swap. Persze megnyugtatásnak jó.

  • ubyegon2
    félisten

    Ok, így már megvan.

    Huhh, két percig tartott mire rájöttem, hogy a zenéimet névsor szerinti rendezésből hogyan lehet letöltési sorrendbe tenni. Itt nem az üres helyen jobbklikkel működik. :D
    Tényleg komolyan gondolkozik az NTFS-en, a vinyóról a 15 Megás zenék elindítása után még másodpercekig karikázik.
    Amúgy meg a FF aláhúz egy csomó szót hibásan írtnak, majd ha visszalépek rá és megint el akkor nem húzza alá, pedig ugyanaz a szó.

    Még nem nyúltam a swap fájlhoz, azt se tudom hogyan kell. Az van amit a rendszer magától csinált, ha csinált. Én a /-be akarok egy fix 4 Gigásat.

    /-be akarok egy fix 4 Gigásat

    Nem, nem akarsz. A /-t odaadtad a rendszernek, nehogy elkezdj belegaládkodni. Amúgy arra a felhasználásra bőven elég a fizikai memória, de ott van még a rendszer által csinált swap file is.

    Az van amit a rendszer magától csinált, ha csinált.

    Linkeltem neked a monitorozó programokat, miért nem nézed meg? De akár egy free -m parancs is elég ehhez terminalba.

    ubyegon@LM191Cin-8570p:~$ free -m
    total used free shared buff/cache available
    Mem: 11869 1875 7878 273 2114 9411
    Swap: 1425 0 1425

    NTFS meg állandóra nem kérdés, át kell konvertálni, már írtam ezt is. De ha nem különösebben foglalkozol vele, mit válaszolnak, akkor miért kérdezel?

  • #89309696
    törölt tag

    Igen, ezen a linken éred el, így be tudod tenni a Google-t. Tudom, faramuci, ez sajnos a Mint baromsága, hogy valamelyik cég adományozójuk, és annak az oldalát tették meg defaultnak, a Google-t pedig kivették, hogy ne váltsanak vissza a laikusok túl könnyen. De ezen a weboldalon simán visszaválthatod. Ez más disztrón nincs így (azokon ezt jóváteszik azzal, hogy van valami más szopás :DDD ), azokon az alapértelmezett a Google alapból, ahogy Windowson is.

    Swap partíció nem kell, talán defeault már swap fájl készül. Annak az is az előnye, ha nem elég a mérete, akkor lecsatolás után törlöd, majd létrehozol a helyére egy új, nagyobb fájlt, amit mkswap segítségével terminálban megformázol. De az a 4 GB elég, amit létrehoztál, 8 GB RAM mellett ideális, úgyis csak keveset fog belőle a rendszer használni, ha fog egyáltalán. A Linux nem olyan, mint a Windows, hogy állandóan swapolási mániája van, nem tekeri a lemezt feleslegesen, meg takarékosabban bánik az erőforrásokkal is, CPU, memória, stb..

    Ok, így már megvan.

    Huhh, két percig tartott mire rájöttem, hogy a zenéimet névsor szerinti rendezésből hogyan lehet letöltési sorrendbe tenni. Itt nem az üres helyen jobbklikkel működik. :D
    Tényleg komolyan gondolkozik az NTFS-en, a vinyóról a 15 Megás zenék elindítása után még másodpercekig karikázik.
    Amúgy meg a FF aláhúz egy csomó szót hibásan írtnak, majd ha visszalépek rá és megint el akkor nem húzza alá, pedig ugyanaz a szó.

    Még nem nyúltam a swap fájlhoz, azt se tudom hogyan kell. Az van amit a rendszer magától csinált, ha csinált. Én a /-be akarok egy fix 4 Gigásat.

  • Frawly
    veterán

    Nekem a Duckduckgo az alapértelmezett és azon a listán sincs Google. A Startpage van ami Google keresést használ, de... Mit csinálok rosszul?

    Igen, ezen a linken éred el, így be tudod tenni a Google-t. Tudom, faramuci, ez sajnos a Mint baromsága, hogy valamelyik cég adományozójuk, és annak az oldalát tették meg defaultnak, a Google-t pedig kivették, hogy ne váltsanak vissza a laikusok túl könnyen. De ezen a weboldalon simán visszaválthatod. Ez más disztrón nincs így (azokon ezt jóváteszik azzal, hogy van valami más szopás :DDD ), azokon az alapértelmezett a Google alapból, ahogy Windowson is.

    Swap partíció nem kell, talán defeault már swap fájl készül. Annak az is az előnye, ha nem elég a mérete, akkor lecsatolás után törlöd, majd létrehozol a helyére egy új, nagyobb fájlt, amit mkswap segítségével terminálban megformázol. De az a 4 GB elég, amit létrehoztál, 8 GB RAM mellett ideális, úgyis csak keveset fog belőle a rendszer használni, ha fog egyáltalán. A Linux nem olyan, mint a Windows, hogy állandóan swapolási mániája van, nem tekeri a lemezt feleslegesen, meg takarékosabban bánik az erőforrásokkal is, CPU, memória, stb..

  • ubyegon2
    félisten

    Nekem a Duckduckgo az alapértelmezett és azon a listán sincs Google. A Startpage van ami Google keresést használ, de... Mit csinálok rosszul?

    Előzőleg linkelt oldalon görgess le és kattints a google ikonjára!

    Bejön egy oldal, ott még egy kattintás és így már bekerült az FF-be és a szokott módon ki is tudod választani.

  • #89309696
    törölt tag

    Swap file automatikusan készül, esetedben a /home értelmetlen. A rendszer azt is megcsinálja és utána rugalmasan kezeli.

    Furán néz ki a FF olyan minimalista, gondolom ez nem az alap kinézete, hanem valami Mint edition.

    Ez egy feltelepített Firefox, mindenütt ilyen, de gondolom van sync, így nulla különbség lesz kb.

    google default

    Nekem a Duckduckgo az alapértelmezett és azon a listán sincs Google. A Startpage van ami Google keresést használ, de... Mit csinálok rosszul?

  • ubyegon2
    félisten

    Ooooké... Felraktam, 20/40GB lett elosztva a 60-as SSD-n, / és /home. A / az 7GB-ot foglal, meglepően csekély helyen elfér a rendszer. Ide akarom majd rakni a swapot is vagy nem tudom csinál-e magának, 4GB-ra gondoltam. Azt írták már nem kell külön partíció a swapnak.

    A második partíció amit a Win D-nek hívna az nincs a Computer-ben, ez egy kicsit furcsa, hogy az egy külön -Saját mappa- mappa és nem külön partíció.
    Youtube működik 1080p-ben, videók lejátszódnak ami telefonnal lett felvéve, IGP-ről megy jelenleg és nem látok problémát.
    Furán néz ki a FF olyan minimalista, gondolom ez nem az alap kinézete, hanem valami Mint edition. Vagy csak nekem fura 6 év belakás után egy tiszta böngésző.

    Swap file automatikusan készül, esetedben a /home értelmetlen. A rendszer azt is megcsinálja és utána rugalmasan kezeli.

    Furán néz ki a FF olyan minimalista, gondolom ez nem az alap kinézete, hanem valami Mint edition.

    Ez egy feltelepített Firefox, mindenütt ilyen, de gondolom van sync, így nulla különbség lesz kb.

    google default

  • #89309696
    törölt tag

    Linux alatt nincs C: - D: stb. meghajtó. Csak /dev/sda1, /dev/sda2, /dev/sdb1, de még ezeket sem érheted el közvetlenül, mert fizikiai eszközök, hanem az ezeken lévő fájlrendszereket fel kell csatolni egy mappába. Linux alatt mappába csatolunk mindent.

    Megjegyzem ezt a mappába csatolást a Windows is tudja, arra az esetre van beletéve, ha valakinek annyira sok meghajtója lenne, hogy a Z: meghajtó is betelik, akkor is tudjon újat felcsatolni. Annyi, hogy nem ez az alapértelmezett.

    A böngésző lehet csak neked furcsa 6 év belakás után. Nézd meg a belakott rendszeren, hogy milyen témákat, addonokat adtál hozzá Firefoxhoz

    Azért próbáld ki NV kártyával is. Annyit megnéznék IGP-n is, hogy ha játssza épp le az 1080p-s YouTube videót, akkor mennyi a prociterhelés.

    Illetve ahhoz, hogy pl. YouTube-on használja, ahhoz IGP-n kellenei fog a h264fy addon. Ugyanis ahogy néztem, a GT730 még nem tudja a hardveres VP9 dekódolást, amit a YT erőltetne alapból, ez az addon kierőszakolja, hogy alapértelmezésben x264 kódolásban játszódjanak le a videók, és akkor itt jön a képbe a hardveres dekódolás.

    A natív médialejátszón is megnézheted a prociterhelést egy 1080p-s x264 lejátszása közben.

    FF-ban hogyan lehet a Google-t berakni elsődleges keresőnek? Mert a listában nincs a FF-ban és ha a továbbiak felvételére nyomok ott sincs.

  • Frawly
    veterán

    Ooooké... Felraktam, 20/40GB lett elosztva a 60-as SSD-n, / és /home. A / az 7GB-ot foglal, meglepően csekély helyen elfér a rendszer. Ide akarom majd rakni a swapot is vagy nem tudom csinál-e magának, 4GB-ra gondoltam. Azt írták már nem kell külön partíció a swapnak.

    A második partíció amit a Win D-nek hívna az nincs a Computer-ben, ez egy kicsit furcsa, hogy az egy külön -Saját mappa- mappa és nem külön partíció.
    Youtube működik 1080p-ben, videók lejátszódnak ami telefonnal lett felvéve, IGP-ről megy jelenleg és nem látok problémát.
    Furán néz ki a FF olyan minimalista, gondolom ez nem az alap kinézete, hanem valami Mint edition. Vagy csak nekem fura 6 év belakás után egy tiszta böngésző.

    Linux alatt nincs C: - D: stb. meghajtó. Csak /dev/sda1, /dev/sda2, /dev/sdb1, de még ezeket sem érheted el közvetlenül, mert fizikiai eszközök, hanem az ezeken lévő fájlrendszereket fel kell csatolni egy mappába. Linux alatt mappába csatolunk mindent.

    Megjegyzem ezt a mappába csatolást a Windows is tudja, arra az esetre van beletéve, ha valakinek annyira sok meghajtója lenne, hogy a Z: meghajtó is betelik, akkor is tudjon újat felcsatolni. Annyi, hogy nem ez az alapértelmezett.

    A böngésző lehet csak neked furcsa 6 év belakás után. Nézd meg a belakott rendszeren, hogy milyen témákat, addonokat adtál hozzá Firefoxhoz

    Azért próbáld ki NV kártyával is. Annyit megnéznék IGP-n is, hogy ha játssza épp le az 1080p-s YouTube videót, akkor mennyi a prociterhelés.

    Illetve ahhoz, hogy pl. YouTube-on használja, ahhoz IGP-n kellenei fog a h264fy addon. Ugyanis ahogy néztem, a GT730 még nem tudja a hardveres VP9 dekódolást, amit a YT erőltetne alapból, ez az addon kierőszakolja, hogy alapértelmezésben x264 kódolásban játszódjanak le a videók, és akkor itt jön a képbe a hardveres dekódolás.

    A natív médialejátszón is megnézheted a prociterhelést egy 1080p-s x264 lejátszása közben.

  • #89309696
    törölt tag

    Ooooké... Felraktam, 20/40GB lett elosztva a 60-as SSD-n, / és /home. A / az 7GB-ot foglal, meglepően csekély helyen elfér a rendszer. Ide akarom majd rakni a swapot is vagy nem tudom csinál-e magának, 4GB-ra gondoltam. Azt írták már nem kell külön partíció a swapnak.

    A második partíció amit a Win D-nek hívna az nincs a Computer-ben, ez egy kicsit furcsa, hogy az egy külön -Saját mappa- mappa és nem külön partíció.
    Youtube működik 1080p-ben, videók lejátszódnak ami telefonnal lett felvéve, IGP-ről megy jelenleg és nem látok problémát.
    Furán néz ki a FF olyan minimalista, gondolom ez nem az alap kinézete, hanem valami Mint edition. Vagy csak nekem fura 6 év belakás után egy tiszta böngésző.

  • ubyegon2
    félisten

    Ja, ezt nem is tagadta senki, hogy az Intelnek rossz lenne. Viszont ez az Intel Media nem lesz jó a kérdezőnek, mert csak Intel Core i 5. gentől támogatott. Neki meg 3. gen van, ugyanarra a driverre lesz szüksége, amit én is használok 2. genhez.

    A kernel automatice betölti hozzá az i915 kernel modesetting opensource drivert, hacsak nincs nomodeset paraméterrel letiltva. Meg kell a mesa csomag, ami Minten biztosan fent lesz. Sok disztró telepíti hozzá még a xorg-intel drivert, de az nem kell már jó ideje. Egyedül a libva-intel-driver kell, ami azt hiszem hogy függőségnek behúzza a libva-utilst, ezek a hardveres videódekódolásról gondoskodnak. Sanszos, hogy Minten eleve feltelepítetten érkezik, ezt a apt list --installed | grep libva futtatásával lehet ellenőrizni. Ha nem lenne fent, akkor meg az is tuti, hogy az Illesztőprogram-kezelőben fel lehet tenni grafikus felületről.

    De a kollégának mindenképp azt javaslom, hogy első körben hagyja benne azt a GT730-at, az egy újabb, jobb GPU, Vulkan-támogatással, jobb hardveres dekódolóval. Ha az működésre bírható, akkor felesleges lenne integráltat használni.

    Hú ezt az intel-media vagy valami más, ezt anno az Archwiki alapján egész jól kibogarásztam egy valóban nagyarcú akkor Manjaros komának valamelyik topikban, ott sem volt egyszerű. Pont az i915-tel kapcsolatban volt valami gikszer, sajna én elég korlátozottan látok rá ezekre, hiába van Intel a HP-ben. Nem is nagyon foglalkoztam VGA kérdésekkel, lévén nincs egyik gépben sem dVGA.

    De a kollégának mindenképp azt javaslom, hogy első körben hagyja benne azt a GT730-at, az egy újabb, jobb GPU, Vulkan-támogatással, jobb hardveres dekódolóval. Ha az működésre bírható, akkor felesleges lenne integráltat használni.

    Ne szórakozz már Te is ezzel a kártya kiszedéssel, ott a switchero. :D

  • Frawly
    veterán

    Ja, ezt nem is tagadta senki, hogy az Intelnek rossz lenne. Viszont ez az Intel Media nem lesz jó a kérdezőnek, mert csak Intel Core i 5. gentől támogatott. Neki meg 3. gen van, ugyanarra a driverre lesz szüksége, amit én is használok 2. genhez.

    A kernel automatice betölti hozzá az i915 kernel modesetting opensource drivert, hacsak nincs nomodeset paraméterrel letiltva. Meg kell a mesa csomag, ami Minten biztosan fent lesz. Sok disztró telepíti hozzá még a xorg-intel drivert, de az nem kell már jó ideje. Egyedül a libva-intel-driver kell, ami azt hiszem hogy függőségnek behúzza a libva-utilst, ezek a hardveres videódekódolásról gondoskodnak. Sanszos, hogy Minten eleve feltelepítetten érkezik, ezt a apt list --installed | grep libva futtatásával lehet ellenőrizni. Ha nem lenne fent, akkor meg az is tuti, hogy az Illesztőprogram-kezelőben fel lehet tenni grafikus felületről.

    De a kollégának mindenképp azt javaslom, hogy első körben hagyja benne azt a GT730-at, az egy újabb, jobb GPU, Vulkan-támogatással, jobb hardveres dekódolóval. Ha az működésre bírható, akkor felesleges lenne integráltat használni.

  • ubyegon2
    félisten

    Fizikailag kiszeded? Ennyire azért nem ősemberes ez a Linux. Felteheted a switcheroo-control csomagot helyette, benne van a tárolóban is. :D

    (#11759) Frawly

    Szerintem sokkal jobb a helyzet sok téren, de ennyiféle hardvernél lehetetlen ezt naprakészen összegyüjteni. Erről is lehetne egy online szerkeszthető táblázat, ki milyen VGA-val milyen rendszeren, milyen 2D, 3D drivert használ. Új Linuxosok és új hardvert vásárlók tuti értékelnének egy ilyet.

    Intelnek amúgy elég jó a Linuxos támogatása.

  • ubyegon2
    félisten

    HD Graphics 2500 van benne. Ebben csak 6EU aktív a 16 helyett, ami az Ivy plafonja (a HD4000), de driveresen persze ugyanaz.
    Illetve 1150MHz helyett csak 1050MHz a boost clock.
    Akkor kiszedem a VGA kártyát és IGP-ről tolom, ha az Intel jobban támogatott.

    Ez disztrótól függ, szerintem a Mint dönti el, vagy mind telepítve van rajta, hogy használja ezekből azt, ami a hardverhez való. A G2140-ben nem írják pontosan milyen GPU van, de mivel Ivy Bridge, ezért HD4000-nek kéne benne lennie. Ezen táblázat alapján ehhez is az a csomag való, amit én használok: libva-intel-driver. Archon te választasz, mivel a rendszer nem dönt el semmit helyetted, de ott is működött nálam, hogy feltettem mindkét csomagot, nyilván csak az az egy fog működni, ami hozzá való, a másikat elkezdtem kísérletezős alapon leszedni, továbbra is ment, ergó a jó drivert szedtem le. Második telepítésnél már eleve csak a libva-intel-t tettem fel.

    Intel-nél ki választ driver-t? A rendszer vagy kézi? Ezekből gondolom: intel-media-driver vs. libva-intel-driver.

    Itt van róla egy jó összefoglaló. Ez azt írja, hogy a Chrome csak VAAPI-t tud. NV meg ugye VDPAU. Firefox meg nem támogatja egyiket se, ami viszont lehet téves infó, mert nálam simán megy Firefox alatt a VAAPI Intel GPU-val, ezt külön nem ellenőriztem szoftveresen, de ha a CPU terheléseket nézem task manager progikban, akkor az olyan alacsony, alig pár % FullHD-n is, hogy szoftveresen nem dekódolhatja. Semmit nem kellett hozzá állítgatnom, csak feltennem a vonatkozó csomagot, ami az én régi Intel GPU-mhoz libva-intel-driver.

  • Joker88
    őstag

    A G2140-ben is van IGP, van alaplapi kivezetésem is. Ha az Inteles IGP-nek jobb a támogatása akkor felőlem mehet arról is, nem feltétlen kell bent lennie a GT730-nak ha nem is dolgozik, hiába erősebb.

    Én most a Mint-et egy Intel HD4600-al nyomom, tökéletes vele.. Youtube,net.. alap dolgok..
    Intel 4670K cpu-nak a videóvezérlője.. egy örökölt gép.. kiárusítani nem szerettem volna..

  • #89309696
    törölt tag

    Itt van róla egy jó összefoglaló. Ez azt írja, hogy a Chrome csak VAAPI-t tud. NV meg ugye VDPAU. Firefox meg nem támogatja egyiket se, ami viszont lehet téves infó, mert nálam simán megy Firefox alatt a VAAPI Intel GPU-val, ezt külön nem ellenőriztem szoftveresen, de ha a CPU terheléseket nézem task manager progikban, akkor az olyan alacsony, alig pár % FullHD-n is, hogy szoftveresen nem dekódolhatja. Semmit nem kellett hozzá állítgatnom, csak feltennem a vonatkozó csomagot, ami az én régi Intel GPU-mhoz libva-intel-driver.

    A G2140-ben is van IGP, van alaplapi kivezetésem is. Ha az Inteles IGP-nek jobb a támogatása akkor felőlem mehet arról is, nem feltétlen kell bent lennie a GT730-nak ha nem is dolgozik, hiába erősebb.

  • Frawly
    veterán

    Ammán igaz! Ennek oka lehet akár az is, hogy a vaapi az Intel-hez készült, az vdpau az nVidia-hoz való! ;) AMD-hez semmi nem készült, viszont előbbiekkel működik az is.

    Itt van róla egy jó összefoglaló. Ez azt írja, hogy a Chrome csak VAAPI-t tud. NV meg ugye VDPAU. Firefox meg nem támogatja egyiket se, ami viszont lehet téves infó, mert nálam simán megy Firefox alatt a VAAPI Intel GPU-val, ezt külön nem ellenőriztem szoftveresen, de ha a CPU terheléseket nézem task manager progikban, akkor az olyan alacsony, alig pár % FullHD-n is, hogy szoftveresen nem dekódolhatja. Semmit nem kellett hozzá állítgatnom, csak feltennem a vonatkozó csomagot, ami az én régi Intel GPU-mhoz libva-intel-driver.

  • ubyegon2
    félisten

    Ammán igaz! Ennek oka lehet akár az is, hogy a vaapi az Intel-hez készült, az vdpau az nVidia-hoz való! ;) AMD-hez semmi nem készült, viszont előbbiekkel működik az is.

  • Cucuska2
    addikt

    Menni fognak ezek a videók, proci dolgozik csak. Linuxon a Chromium tud vaapi videó gyorsítást. Én az Smplayer-t használom, más kérdés, hogy a nyilt nVidia meghajtóval működik e a vaapi.

    Tudhat. Csomó esetben nem működik.

  • zoltanz
    nagyúr

    Akkor procierőből tolja? Nem tudom pontosan mert régen próbálgattam már a hardveres gyorsítást kikapcsolva, de úgy rémlik mintha elegendő volna. Így viszont nem csoda, ha i7-et akarnak netezésre ajánlani.
    Mondjuk legtöbbször 720p-ben nézem a videókat az is elég, mert nem rakom ki teljes képernyőre.

    Menni fognak ezek a videók, proci dolgozik csak. Linuxon a Chromium tud vaapi videó gyorsítást. Én az Smplayer-t használom, más kérdés, hogy a nyilt nVidia meghajtóval működik e a vaapi.

  • #63718632
    törölt tag

    Annyira nem gyenge csak régi, Ivy bridge Pentium G2140 3.3GHz, 8GB 1600-as DC kit ram, meg egy GT730 1GB GDDR5. És egy 60GB-os MLC OCZ Vertex3 SSD.

    Nem tetszik se a W8 se a W10, W8-ra nem is érdemes áttérni, mert talán 3 éve sincs és kuka az is. Ezért voltam ennyi ideig W7-en, de három hét és lejár a támogatása. Már nem kotlok a gép előtt annyit, bőven kielégíti az elvárásaimat egy Linuxos gép. A programok amiket használok mind futnak, teljesen alap dolgok.

    Érdekesség képp megnézhezed a FerenOS-t is. Ubuntu 18.04 az alapja, KDE-Plasma az asztali környezete. Sok előre konfigolt választahtó kinézet séma van benne. Könnyedén Win7 sémára állíthatod.
    Egy Asus X553S notin futtatom most, Celeron N3050(Braswell) és 4GB memória társaságában. Alapból ugyan majd 1GB ramot fogyaszt, de ennek ellenére nagyon reszponzív a rendszer.
    Persze ettől vannak kevesebb ramot fogyasztó rendszerek is.
    [link]
    A rendszer snap mentes, nincsenek felesleges loop device-ok.

  • fradi81
    veterán

    Akkor procierőből tolja? Nem tudom pontosan mert régen próbálgattam már a hardveres gyorsítást kikapcsolva, de úgy rémlik mintha elegendő volna. Így viszont nem csoda, ha i7-et akarnak netezésre ajánlani.
    Mondjuk legtöbbször 720p-ben nézem a videókat az is elég, mert nem rakom ki teljes képernyőre.

    Nálam xfce van most ssd-n I5 procival, nagyon gyors, én is csak alap dolgokra használom. Nvidia esetén lehet hogy át kell írni "nomodeset"-re ennek a sornak a végét a /etc/default/grub fájlban:
    GRUB_CMDLINE_LINUX_DEFAULT="quiet splash"

  • Frawly
    veterán

    Ez mit jelent pontosan? A fHD24p filmek amik 10 Giga körül vannak menni fognak akadás nélkül? Youtube 1080/60p menni fog akadás nélkül? Ha igen akkor rendben van. Az már nem annyira érdekes, hogy 40% vagy 80% GPU terheléssel oldja meg. Több a villany meg a meleg, de ez a hardver úgy is már a végét járja.

    Akadás nélkül minden fog menni, az a proci akkor is le tudja játszani a FullHD-t, ha szoftveresen fog dekódolni, max. sokkal magasabb lesz a CPU terhelés, meg hangosabb rajta a hűtő, de ez a legrosszabb eset.

    Ha nem jó a driver, lehet képernyőcsíkozás videókon mozgás közben meg fagyások a rendszeren. Illetve, ahogy írják, lehet nem fog menni a hardveres gyorsítás. Ez utóbbit NV kártyán nem ismerem, azt tudom, hogy Intel GPU-n és AMD-n elvileg megy Firefox alatt, Chrome-ból meg van olyan speciális linuxos kiadás, ami tud hardveres gyorsítást lejátszás közben.

    Ezek nem azt jelentik, hogy nálad biztosan nem fog menni, hanem nem tudni, hogy a fentebb írtakból mit tapasztalsz meg, menni fog-e. Csak akkor tudod meg, ha kipróbálod. Arra próbálunk felkészíteni, hogy NV GPU-val semmi nem garantált. De ettől függetlenül szerintem jó esély van rá, mert ahogy nézem az NV oldalán, rosszul emlékeztem, a 710 GT támogatott a legújabb driver által (verzió 440 és verzió 390-es ág), szóval ez nagyban javítja az esélyeket a problémamentes működéshez.

  • lev258
    veterán

    Akkor procierőből tolja? Nem tudom pontosan mert régen próbálgattam már a hardveres gyorsítást kikapcsolva, de úgy rémlik mintha elegendő volna. Így viszont nem csoda, ha i7-et akarnak netezésre ajánlani.
    Mondjuk legtöbbször 720p-ben nézem a videókat az is elég, mert nem rakom ki teljes képernyőre.

    Ha minden igaz, a 390-es legacy driver támogatja. Ettől még nem lesz böngészőben gyorsítás, de minden más príma lesz.
    Majd a többiek elmondják, hogy tudod beszerezni.

  • #89309696
    törölt tag

    Youtube nincsen (illetve van, de vagy működik, vagy nem) GPU támogatással Linux alatt.

    Akkor procierőből tolja? Nem tudom pontosan mert régen próbálgattam már a hardveres gyorsítást kikapcsolva, de úgy rémlik mintha elegendő volna. Így viszont nem csoda, ha i7-et akarnak netezésre ajánlani.
    Mondjuk legtöbbször 720p-ben nézem a videókat az is elég, mert nem rakom ki teljes képernyőre.

  • Cucuska2
    addikt

    Ez mit jelent pontosan? A fHD24p filmek amik 10 Giga körül vannak menni fognak akadás nélkül? Youtube 1080/60p menni fog akadás nélkül? Ha igen akkor rendben van. Az már nem annyira érdekes, hogy 40% vagy 80% GPU terheléssel oldja meg. Több a villany meg a meleg, de ez a hardver úgy is már a végét járja.

    Youtube nincsen (illetve van, de vagy működik, vagy nem) GPU támogatással Linux alatt.

  • #89309696
    törölt tag

    Nálam az egyik gép 3GB Ram-mal megy, így is elég, 6-8 lapnál nincs nyitva több általában.
    A natív nyílt nVidia driver jó, csak úgy fele teljesítménnyel számolj kb Kodi-val, ablakozóval el fog bírni simán.

    Ez mit jelent pontosan? A fHD24p filmek amik 10 Giga körül vannak menni fognak akadás nélkül? Youtube 1080/60p menni fog akadás nélkül? Ha igen akkor rendben van. Az már nem annyira érdekes, hogy 40% vagy 80% GPU terheléssel oldja meg. Több a villany meg a meleg, de ez a hardver úgy is már a végét járja.

  • zoltanz
    nagyúr

    Annyira nem gyenge csak régi, Ivy bridge Pentium G2140 3.3GHz, 8GB 1600-as DC kit ram, meg egy GT730 1GB GDDR5. És egy 60GB-os MLC OCZ Vertex3 SSD.

    Nem tetszik se a W8 se a W10, W8-ra nem is érdemes áttérni, mert talán 3 éve sincs és kuka az is. Ezért voltam ennyi ideig W7-en, de három hét és lejár a támogatása. Már nem kotlok a gép előtt annyit, bőven kielégíti az elvárásaimat egy Linuxos gép. A programok amiket használok mind futnak, teljesen alap dolgok.

    Nálam az egyik gép 3GB Ram-mal megy, így is elég, 6-8 lapnál nincs nyitva több általában.
    A natív nyílt nVidia driver jó, csak úgy fele teljesítménnyel számolj kb Kodi-val, ablakozóval el fog bírni simán.

  • Frawly
    veterán

    Nem bővítem, netezni bőven lehet vele így is. Ezt a toldozgatást eljátszottam a s775 időkben is, semmi értelme csak a pénz megy vele. Majd ha úgy alakul akkor veszek valami fiatalabb konfigot. Lehet egy hónap, lehet egy év múlva, nem tudom.
    Minecraft az egyetlen amivel játszom, de háromnegyed éve azt se indítottam már el úgyhogy az se igazán szempont már.
    Netezés, filmnézés, social tevékenységek, telefon-, fényképezőgép adatmozgatás, ennyi az egész.

    Ezekből pont a netezés-böngészés az, aminek mindig nő az évekkel a hardverigénye, proci és RAM. Meg a felbontás növekedésével és a FullHD, 4K térnyerésével a háttértárak.

    Az igaz, hogy az i7-3770 netezésre overkill még, de most már ~20k környékén megkapni, és ez egyre csak olcsóbb lesz. A +8GB DDR3 7-10k, használtan még olcsóbb. SSD-ből attól függ mekkorát veszel, de azok sem drágák már. Adott esetben egy ilyen bővítés olcsóbb, mint új gépet venni. Utóbbinak akkor van értelme, ha a legújabb AAA-s játékokkal játszol, vagy valami spéci felhasználási igény van, vagy rámész az ultraalacsony fogyasztásra.

  • #89309696
    törölt tag

    Ez a gép teljesen elég a Cinnamon-nak is, minden szempontból. Egyedül a GT730 lehet necces, hogy azt mennyire támogatja az a zárt NV driver, amit Cinnamon-nal a hardverkezelőben fel tudsz tenni, meg talán a 19.3-as verzióban már eleve le van talán töltve, úgy érkezik vele a disztró kulcsrakészen. Elvileg kéne támogassa, ha a megfelelő, régebbi driverágat tölti le hozzá a rendszer, ellenkező esetben lehetnek vele gyengeségek. De ez nem amiatt van, mert annyira gyenge kártya lenne, hogy már használhatatlan lenne, hanem én úgy tudom, hogy az NV megszüntette hozzá a támogatást, mivel már régi.

    De később érdemes lenne szerintem ezt a gépet még bővítened, nem mindjárt nyugdíjazni. Mivel Ivy Bridge, ezért mehet bele egy i7-3770 körüli proci, nem kell K-snak lennie. Meg még 8 GB RAM, és valami kicsit újabb GPU, lehetőleg AMD, annak Linuxon jobb a támogatása, normálisabb opensource driverrel megy. Esetleg egy min. 240 gigás SSD, ha tartalmat is fogyasztasz a gépről, tehát letöltéseket nézel rajta.

    Nem bővítem, netezni bőven lehet vele így is. Ezt a toldozgatást eljátszottam a s775 időkben is, semmi értelme csak a pénz megy vele. Majd ha úgy alakul akkor veszek valami fiatalabb konfigot. Lehet egy hónap, lehet egy év múlva, nem tudom.
    Minecraft az egyetlen amivel játszom, de háromnegyed éve azt se indítottam már el úgyhogy az se igazán szempont már.
    Netezés, filmnézés, social tevékenységek, telefon-, fényképezőgép adatmozgatás, ennyi az egész.

  • Frawly
    veterán

    Annyira nem gyenge csak régi, Ivy bridge Pentium G2140 3.3GHz, 8GB 1600-as DC kit ram, meg egy GT730 1GB GDDR5. És egy 60GB-os MLC OCZ Vertex3 SSD.

    Nem tetszik se a W8 se a W10, W8-ra nem is érdemes áttérni, mert talán 3 éve sincs és kuka az is. Ezért voltam ennyi ideig W7-en, de három hét és lejár a támogatása. Már nem kotlok a gép előtt annyit, bőven kielégíti az elvárásaimat egy Linuxos gép. A programok amiket használok mind futnak, teljesen alap dolgok.

    Ez a gép teljesen elég a Cinnamon-nak is, minden szempontból. Egyedül a GT730 lehet necces, hogy azt mennyire támogatja az a zárt NV driver, amit Cinnamon-nal a hardverkezelőben fel tudsz tenni, meg talán a 19.3-as verzióban már eleve le van talán töltve, úgy érkezik vele a disztró kulcsrakészen. Elvileg kéne támogassa, ha a megfelelő, régebbi driverágat tölti le hozzá a rendszer, ellenkező esetben lehetnek vele gyengeségek. De ez nem amiatt van, mert annyira gyenge kártya lenne, hogy már használhatatlan lenne, hanem én úgy tudom, hogy az NV megszüntette hozzá a támogatást, mivel már régi.

    De később érdemes lenne szerintem ezt a gépet még bővítened, nem mindjárt nyugdíjazni. Mivel Ivy Bridge, ezért mehet bele egy i7-3770 körüli proci, nem kell K-snak lennie. Meg még 8 GB RAM, és valami kicsit újabb GPU, lehetőleg AMD, annak Linuxon jobb a támogatása, normálisabb opensource driverrel megy. Esetleg egy min. 240 gigás SSD, ha tartalmat is fogyasztasz a gépről, tehát letöltéseket nézel rajta.

  • ubyegon2
    félisten

    Nem bánom, mert szeretem a W7-et is, de lejárt az ideje így sajnos le kell cserélni. Ma meg már sokkal egyszerűbbek a PC-s szokásaim, mint 4-6 éve, úgyhogy most sokkal könnyebb és egyszerűbb is rendszert váltani, érdemes volt várni is.
    Liveboot kipróbáltam már, működik minden, lant is felismerte alapból az ezer éves alaplapon (amit a W7 pl. nem).
    Megnéztem a programok nagy részét, letölthetőek natívan mind. Amit nem találok azt majd megkérdezem.

    Hard disk sentinelt és Aida64 sensorpanelt akarom kiváltani valami ingyenes megoldással, ha lehet.
    Illetve amit még kérdezni akarok, hogy a néhány vinyóm ami anno NTFS-re lett formázva azokat érdemes újraformázni Linuxbarátabb megoldással és visszamásolni rá az adatokat vagy teljesen jó ha NTFS marad minden?

    Ma meg már sokkal egyszerűbbek a PC-s szokásaim, mint 4-6 éve, úgyhogy most sokkal könnyebb és egyszerűbb is rendszert váltani, érdemes volt várni is.

    Bíztam benne, hogy erre a kérdésemre majd csak később fogsz válaszolni. ;) Én 6 éve váltottam Win7-ről, talán gyengébb gépem volt, de nekem az, hogy a rendszert agyonnyomó online virusírtót meg tűzfalat elfelejthettem, már az nagy megkönnyebbülés volt, a többi csak hab a tortán, de majd pár hónap múlva meglátod. Ez a mai Linux Mint rengeteget változott a 6 évvel ezelőttihez képest.

    NTFS-t érdemes átformázni, mert a Linux ugyan dolgozik vele, de lassabb és komolyabb processzorterheléssel. Hosszú távon át kell formázni EXT4-re mindenképpen.

    HDS helyett a gsmartcontrolt szoktam használni időnként, AIDA64 helyett viszont rengeteg terminalos monitorozó megoldás van, de kezdetnek az alternativo.net oldalán érdemes Linuxos alternatívákat nézegetni az eddig programjaid helyett.

    Pár monitorozó megoldás itt is van.

  • #89309696
    törölt tag

    Az a gép tökéletes Mint Cinnamonnak. Semmilyen hiányérzeted nem lesz Win után, ha nem játszol, nem futtatsz winonly programot. Amit Frawly szaki említett, nyugodtan felrakhatod.
    Egy dolgot fogsz csak bánni, hogy miért vártál erre ilyen sokáig! :D

    (reklámblokkoló itt is ugyanúgy működik) ;)

    Nem bánom, mert szeretem a W7-et is, de lejárt az ideje így sajnos le kell cserélni. Ma meg már sokkal egyszerűbbek a PC-s szokásaim, mint 4-6 éve, úgyhogy most sokkal könnyebb és egyszerűbb is rendszert váltani, érdemes volt várni is.
    Liveboot kipróbáltam már, működik minden, lant is felismerte alapból az ezer éves alaplapon (amit a W7 pl. nem).
    Megnéztem a programok nagy részét, letölthetőek natívan mind. Amit nem találok azt majd megkérdezem.

    Hard disk sentinelt és Aida64 sensorpanelt akarom kiváltani valami ingyenes megoldással, ha lehet.
    Illetve amit még kérdezni akarok, hogy a néhány vinyóm ami anno NTFS-re lett formázva azokat érdemes újraformázni Linuxbarátabb megoldással és visszamásolni rá az adatokat vagy teljesen jó ha NTFS marad minden?

  • ubyegon2
    félisten

    Annyira nem gyenge csak régi, Ivy bridge Pentium G2140 3.3GHz, 8GB 1600-as DC kit ram, meg egy GT730 1GB GDDR5. És egy 60GB-os MLC OCZ Vertex3 SSD.

    Nem tetszik se a W8 se a W10, W8-ra nem is érdemes áttérni, mert talán 3 éve sincs és kuka az is. Ezért voltam ennyi ideig W7-en, de három hét és lejár a támogatása. Már nem kotlok a gép előtt annyit, bőven kielégíti az elvárásaimat egy Linuxos gép. A programok amiket használok mind futnak, teljesen alap dolgok.

    Az a gép tökéletes Mint Cinnamonnak. Semmilyen hiányérzeted nem lesz Win után, ha nem játszol, nem futtatsz winonly programot. Amit Frawly szaki említett, nyugodtan felrakhatod.
    Egy dolgot fogsz csak bánni, hogy miért vártál erre ilyen sokáig! :D

    (reklámblokkoló itt is ugyanúgy működik) ;)

  • #89309696
    törölt tag

    Szeva!

    A 4 verzió közül melyiket használják a legtöbben?

    Jó kérdés, szerintem a Cinnamont, de ha említed a W7-et, akkor leírhatnád a géped hardvereit, mert attól is függ, melyiket érdemesebb megnézned. Cinnamon a legfullosabb, de értelemszerűen rendszerigénye is a legnagyobb. 4GB-os pendrive-ra simán ráfér a telepítő iso és a 31GB-os partición bőven elfér, nekem átlagos használattal kb 15GB-on terül el.

    Annyira nem gyenge csak régi, Ivy bridge Pentium G2140 3.3GHz, 8GB 1600-as DC kit ram, meg egy GT730 1GB GDDR5. És egy 60GB-os MLC OCZ Vertex3 SSD.

    Nem tetszik se a W8 se a W10, W8-ra nem is érdemes áttérni, mert talán 3 éve sincs és kuka az is. Ezért voltam ennyi ideig W7-en, de három hét és lejár a támogatása. Már nem kotlok a gép előtt annyit, bőven kielégíti az elvárásaimat egy Linuxos gép. A programok amiket használok mind futnak, teljesen alap dolgok.

  • Frawly
    veterán

    Hali.

    A 4 verzió közül melyiket használják a legtöbben?
    W7-es gépet váltana le, ha jól jártam utána jelenleg a Mint a legfelhasználóbarátabb egy puritán Windows-os felhasználónak.

    Ami érdekelne, hogy mennyi helyet foglal a végleges rendszer? A W7 kitakarítva a mai frissítésekkel körülbelül 31GB az alapvető programokkal. Jó lenne ha ennél kevesebbet foglalna. Illetve egy 4GB-os penre kivarázsolható a telepítő?

    A Linux Mint Cinnamon-t használják a legtöbben. De ha nagyon gyenge gép, akkor simábban, pörgősebben futhat rajta a Mate vagy a még kevésbé erőforrásigényes Xfce verzió. A sima, legújabb Mint-et töltsd, ami most 19.3-as, és arra figyelj, hogy ne LMDE-s verzió legyen.

    Az összes verzió telepítője kiírható egy 4 gigás pendrive-ra, és az összesre igaz, hogy telepítés után 10 giga alatt van a méretük.

  • ubyegon2
    félisten

    Hali.

    A 4 verzió közül melyiket használják a legtöbben?
    W7-es gépet váltana le, ha jól jártam utána jelenleg a Mint a legfelhasználóbarátabb egy puritán Windows-os felhasználónak.

    Ami érdekelne, hogy mennyi helyet foglal a végleges rendszer? A W7 kitakarítva a mai frissítésekkel körülbelül 31GB az alapvető programokkal. Jó lenne ha ennél kevesebbet foglalna. Illetve egy 4GB-os penre kivarázsolható a telepítő?

    Szeva!

    A 4 verzió közül melyiket használják a legtöbben?

    Jó kérdés, szerintem a Cinnamont, de ha említed a W7-et, akkor leírhatnád a géped hardvereit, mert attól is függ, melyiket érdemesebb megnézned. Cinnamon a legfullosabb, de értelemszerűen rendszerigénye is a legnagyobb. 4GB-os pendrive-ra simán ráfér a telepítő iso és a 31GB-os partición bőven elfér, nekem átlagos használattal kb 15GB-on terül el.

  • #89309696
    törölt tag

    Hali.

    A 4 verzió közül melyiket használják a legtöbben?
    W7-es gépet váltana le, ha jól jártam utána jelenleg a Mint a legfelhasználóbarátabb egy puritán Windows-os felhasználónak.

    Ami érdekelne, hogy mennyi helyet foglal a végleges rendszer? A W7 kitakarítva a mai frissítésekkel körülbelül 31GB az alapvető programokkal. Jó lenne ha ennél kevesebbet foglalna. Illetve egy 4GB-os penre kivarázsolható a telepítő?

  • Frawly
    veterán

    Persze az fstab-ba benne kell lennie a hdd-nek, onnantól kezdve lesznek alapból elérhetőek ezek a mappák.

    Nem csak fstab-ból lehetséges. A Mint tudja, hogy az udev figyeli, ha lemezt csatlakoztattak, vagy grafikus fájlkezelőben próbáltak felcsatolni egy addig fel nem csatolt meghajtót, akkor fuse vagy gvfs csatolással felcsatolja a rendszer automatikusan, akkor is, ha nem szerepel az fstab-ban.

    Az fstab-ban felcsatolni viszont egyszerűbb, kevesebb erőforrást eszik, nem csak Minten, hanem minden disztrón működik.

  • ubyegon2
    félisten

    Gyakorlatilag egy sor amit be kell írnia, ha a telepítés közben nem lett berakva az fstab-ba:
    UUID=7AF477E3F4779FD5 /media/adatok ntfs defaults 0 0
    Nála csak az uid értéket kell cserélni sajátra, meg az elérési utat tetszőlegesre, ezeket megtalálja a 'lemezek' programban.

    Persze, nem különösebb ördöngösség berakni vagy módosítani egy sort az FSTAB-ban. Régen NTFS meghajtónál még külön csomagokat is fel kellett autocsatoláshoz rakni, ma már ezt sem kell. Szóval kinek melyik fekszik jobban, FSTAB vagy symlink......

    A Lemezek alkalmazás meg valóban jól kezeli a meghajtók beállításait GUI-ból.

  • fradi81
    veterán

    Akkor a kolléga csak nem ússza meg az FSTAB szerkesztését, de nem baj, az imént linkelt kb 50 hsz-ből ki lehet mazsolázni, ezt hogyan kell, feltéve ha nem változott valami az utóbbi egy évben, mert már nem követem ezeket.

    (#11732) Frawly

    Sajna már nem rendelkezem szerintem kompetens tudással még nokedli szinten sem. Mivel minap is kaptam figyelmeztetést nagybetűsöktől, így nem nagyon erőltetem a megjelenést sehol, ha nem érzem fontosnak. Népszerűségem vonzza a fogáskeresést, jelentgetést, de ebből csak az elsőt tudom elfogadni. Sajna nehezen viselem, ha belém kötnek, hiába gyakorlom ezt én is időnként! Nagybetűssel meg már nem vitatkozom, mert sose tudom, mikor játszik robotost és mikor normális párbeszédképes.

    Ja meg amúgy is kész a Winx-es asztalom, tegnap mutattam is az off-ban. :Y

    Kezdőknek azért nem ideális az /etc/fstab-ban matatás, mert ha félreír benne valamit, bootképtelenség is lehet az oka

    Anno totál nokedliként én is rákényszerültem és nem is bánom, mert legalább valamennyire azt a részt átláttam. Ha több meghajtóval operál az ember, nehéz megkerülni az FSTAB-ot vagy csak nem érdemes.

    Gyakorlatilag egy sor amit be kell írnia, ha a telepítés közben nem lett berakva az fstab-ba:
    UUID=7AF477E3F4779FD5 /media/adatok ntfs defaults 0 0
    Nála csak az uid értéket kell cserélni sajátra, meg az elérési utat tetszőlegesre, ezeket megtalálja a 'lemezek' programban.

  • ubyegon2
    félisten

    Persze az fstab-ba benne kell lennie a hdd-nek, onnantól kezdve lesznek alapból elérhetőek ezek a mappák.

    Akkor a kolléga csak nem ússza meg az FSTAB szerkesztését, de nem baj, az imént linkelt kb 50 hsz-ből ki lehet mazsolázni, ezt hogyan kell, feltéve ha nem változott valami az utóbbi egy évben, mert már nem követem ezeket.

    (#11732) Frawly

    Sajna már nem rendelkezem szerintem kompetens tudással még nokedli szinten sem. Mivel minap is kaptam figyelmeztetést nagybetűsöktől, így nem nagyon erőltetem a megjelenést sehol, ha nem érzem fontosnak. Népszerűségem vonzza a fogáskeresést, jelentgetést, de ebből csak az elsőt tudom elfogadni. Sajna nehezen viselem, ha belém kötnek, hiába gyakorlom ezt én is időnként! Nagybetűssel meg már nem vitatkozom, mert sose tudom, mikor játszik robotost és mikor normális párbeszédképes.

    Ja meg amúgy is kész a Winx-es asztalom, tegnap mutattam is az off-ban. :Y

    Kezdőknek azért nem ideális az /etc/fstab-ban matatás, mert ha félreír benne valamit, bootképtelenség is lehet az oka

    Anno totál nokedliként én is rákényszerültem és nem is bánom, mert legalább valamennyire azt a részt átláttam. Ha több meghajtóval operál az ember, nehéz megkerülni az FSTAB-ot vagy csak nem érdemes.

  • fradi81
    veterán

    Én az FSTAB-os megoldást írtam volna régebben, mivel azt használom, de amit konkrétan leírtál, arra csak azt lehetett írni. Más megközelítéseket hanyagolom, mert csak beleköt valaki mindig.

    Az említett XFCE-s megoldás a legegyszerűbb, ha az autocsatolást is megoldja. :) A kép alapján lehet, hogy épp az általam linkelt módszer GUI-s megoldása.

    Persze az fstab-ba benne kell lennie a hdd-nek, onnantól kezdve lesznek alapból elérhetőek ezek a mappák.

  • Frawly
    veterán

    Én az FSTAB-os megoldást írtam volna régebben, mivel azt használom, de amit konkrétan leírtál, arra csak azt lehetett írni. Más megközelítéseket hanyagolom, mert csak beleköt valaki mindig.

    Az említett XFCE-s megoldás a legegyszerűbb, ha az autocsatolást is megoldja. :) A kép alapján lehet, hogy épp az általam linkelt módszer GUI-s megoldása.

    Azzal ne foglalkozz, hogy mibe kötnek bele. A legjobb tudásod szerint válaszolj. Sokféle megoldás van rá, az tény. Kezdőknek azért nem ideális az /etc/fstab-ban matatás, mert ha félreír benne valamit, bootképtelenség is lehet az oka, amit ugyan live rendszer alól könnyű átszerkesztéssel vagy biztonsági másolat visszaállításával helyrehozni, de egy kezdő ilyenkor megijed, és azt hiszi, hogy helyrehozhatatlan.

  • ubyegon2
    félisten

    óhh, kösz.. :D

    / Persze az előző két megoldásnak is örültem , #11728 Frawly és #11727 ubyegon2 :R
    bár ezek a megoldások fejfájós perceket okoztak nekem:D /

    Én az FSTAB-os megoldást írtam volna régebben, mivel azt használom, de amit konkrétan leírtál, arra csak azt lehetett írni. Más megközelítéseket hanyagolom, mert csak beleköt valaki mindig.

    Az említett XFCE-s megoldás a legegyszerűbb, ha az autocsatolást is megoldja. :) A kép alapján lehet, hogy épp az általam linkelt módszer GUI-s megoldása.

  • Joker88
    őstag

    Ha nem akarsz nagyon mélyen belemenni, most xfce-n próbáltam a thunar-ba, kirakod az oldalsávba könyvjelzőként ezeket a mappákat, át is lehet ezeket nevezni, a régieket meg akár törölheted is. [kép]

    óhh, kösz.. :D

    / Persze az előző két megoldásnak is örültem , #11728 Frawly és #11727 ubyegon2 :R
    bár ezek a megoldások fejfájós perceket okoztak nekem:D /

  • fradi81
    veterán

    kezdőként kérdezem..
    van egy SSD-m , ezen van a legújabb Mint.. /240Gb/
    Van egy normál HDD-m,ezen meg vannak a cuccaim (képek,zene,letöltések... ) /500Gb/
    a kérdésem az lenne,hogy hogyan lehetne alapértelmezett mappáknak megadni a nagy HDD-n lévő mappákat.. Pl ha megnyitom a Képek mappát,akkor egyből az adatos nagy HDD-n lévő mappákba ugorjon..

    Ha nem akarsz nagyon mélyen belemenni, most xfce-n próbáltam a thunar-ba, kirakod az oldalsávba könyvjelzőként ezeket a mappákat, át is lehet ezeket nevezni, a régieket meg akár törölheted is. [kép]

  • Frawly
    veterán

    kezdőként kérdezem..
    van egy SSD-m , ezen van a legújabb Mint.. /240Gb/
    Van egy normál HDD-m,ezen meg vannak a cuccaim (képek,zene,letöltések... ) /500Gb/
    a kérdésem az lenne,hogy hogyan lehetne alapértelmezett mappáknak megadni a nagy HDD-n lévő mappákat.. Pl ha megnyitom a Képek mappát,akkor egyből az adatos nagy HDD-n lévő mappákba ugorjon..

    Szerintem meg a HDD-n lévő partíciót csatolt fel a Képek mappába. Minten kéne lennie olyasminek a Rendszerbeállításoknál, hogy csatolások kezelése. Vagy a /etc/fstab fájlba szerkeszted bele (ehhez rendszergazdai jog kell). De az is jó, amit előttem írt a kolléga, hogy fel van csatolva a HDD, ahogy most van, és a csatolási pontjára mutató linket (symlink) hozol létre az ln -s paranccsal terminálból.

  • ubyegon2
    félisten

    kezdőként kérdezem..
    van egy SSD-m , ezen van a legújabb Mint.. /240Gb/
    Van egy normál HDD-m,ezen meg vannak a cuccaim (képek,zene,letöltések... ) /500Gb/
    a kérdésem az lenne,hogy hogyan lehetne alapértelmezett mappáknak megadni a nagy HDD-n lévő mappákat.. Pl ha megnyitom a Képek mappát,akkor egyből az adatos nagy HDD-n lévő mappákba ugorjon..

    Kezdőként válaszolom.....neked a symlink kell, legalábbis amit leírsz, az alapján ezt dobja a gép. ;)

    Írás

    video
    How to create a symbolic link for a folder [Linux Terminal]
    video1
    Hard and Soft Links in Linux

    # symlink
    # symbolic link

  • Joker88
    őstag

    kezdőként kérdezem..
    van egy SSD-m , ezen van a legújabb Mint.. /240Gb/
    Van egy normál HDD-m,ezen meg vannak a cuccaim (képek,zene,letöltések... ) /500Gb/
    a kérdésem az lenne,hogy hogyan lehetne alapértelmezett mappáknak megadni a nagy HDD-n lévő mappákat.. Pl ha megnyitom a Képek mappát,akkor egyből az adatos nagy HDD-n lévő mappákba ugorjon..

  • Frawly
    veterán

    Nem, balos a Mintes gép, jobbos a W7, de már csak kiváncsiságból is érdekel, meg kényelmesebb is, másik monitor csak a helyet foglalja, nekem az OMV-s gép is monitor nélkül volt, beállítottam, aztán mindent elértem ami kell :)

    Nyugi nem örökre, csak van amikor már megy fel a pumpa, olyankor nem érdemes erölteni, majd higgadt fejjel :U (Meg a család kárára azért ne menjen :) )

    Még olvasgattam, nálam a TCP/IPv6 kivan lőve W7 alatt, valaki azt írta az sem nyerő, mert Linux meg igényli ?

    security_layer-t állítsd rdp: sajna nem segített.

    A full jogra szerintem visítani fog: nem, de nem is segített

    levettem a biztonságot is low ra, az sem segített

    Már pedig az előzőleg berakott hibaüzenetedben a progi IPv6-tal kapcsolatos hibát jelez.

  • cigam
    titán

    Nem, balos a Mintes gép, jobbos a W7, de már csak kiváncsiságból is érdekel, meg kényelmesebb is, másik monitor csak a helyet foglalja, nekem az OMV-s gép is monitor nélkül volt, beállítottam, aztán mindent elértem ami kell :)

    Nyugi nem örökre, csak van amikor már megy fel a pumpa, olyankor nem érdemes erölteni, majd higgadt fejjel :U (Meg a család kárára azért ne menjen :) )

    Még olvasgattam, nálam a TCP/IPv6 kivan lőve W7 alatt, valaki azt írta az sem nyerő, mert Linux meg igényli ?

    security_layer-t állítsd rdp: sajna nem segített.

    A full jogra szerintem visítani fog: nem, de nem is segített

    levettem a biztonságot is low ra, az sem segített

    Csak akkor kell ipv6, ha a helyi hálózatodon is azt használsz, különben elég az ipv4 is.

  • qdak
    addikt

    Jó, te tudod. Ez a kép mit akar illusztrálni? A jobb oldali monitoron már távasztal van?

    Egyébként nem a Linuxot akarom védeni, de az RDP egy zárt MS-os protokoll. Megoldott ugyan a támogatása, de adott esetben reszelni kell hozzá, ugyanez igaz a Samba megosztásokra is. Linuxozni főleg akkor érdemes, ha ezek a dolgok, ahogy írod, „ennyire” érdekelnek, mert hajlandó vagy azért keményen megdolgozni, meg sokat tanulni hozzá, hogy ne ragadj be a MS-os ökoszisztémába. Ezt most nem csesztetésből írom, hanem komolyan. Sajnálom, hogy nem jött össze, és hogy feladtad. Itt ez a topik tanulsága is lehetett volna, ha kiderül mi a baj vele, másoknak is hasznos lett volna a jövőben.

    Nem, balos a Mintes gép, jobbos a W7, de már csak kiváncsiságból is érdekel, meg kényelmesebb is, másik monitor csak a helyet foglalja, nekem az OMV-s gép is monitor nélkül volt, beállítottam, aztán mindent elértem ami kell :)

    Nyugi nem örökre, csak van amikor már megy fel a pumpa, olyankor nem érdemes erölteni, majd higgadt fejjel :U (Meg a család kárára azért ne menjen :) )

    Még olvasgattam, nálam a TCP/IPv6 kivan lőve W7 alatt, valaki azt írta az sem nyerő, mert Linux meg igényli ?

    security_layer-t állítsd rdp: sajna nem segített.

    A full jogra szerintem visítani fog: nem, de nem is segített

    levettem a biztonságot is low ra, az sem segített

  • Frawly
    veterán

    Sorry elég volt, megpróbáltam, nem érdekel ennyire, köszönöm a segítségeket, elvagyok xRDP nélkül
    [kép]

    Jó, te tudod. Ez a kép mit akar illusztrálni? A jobb oldali monitoron már távasztal van?

    Egyébként nem a Linuxot akarom védeni, de az RDP egy zárt MS-os protokoll. Megoldott ugyan a támogatása, de adott esetben reszelni kell hozzá, ugyanez igaz a Samba megosztásokra is. Linuxozni főleg akkor érdemes, ha ezek a dolgok, ahogy írod, „ennyire” érdekelnek, mert hajlandó vagy azért keményen megdolgozni, meg sokat tanulni hozzá, hogy ne ragadj be a MS-os ökoszisztémába. Ezt most nem csesztetésből írom, hanem komolyan. Sajnálom, hogy nem jött össze, és hogy feladtad. Itt ez a topik tanulsága is lehetett volna, ha kiderül mi a baj vele, másoknak is hasznos lett volna a jövőben.

  • qdak
    addikt

    Sorry elég volt, megpróbáltam, nem érdekel ennyire, köszönöm a segítségeket, elvagyok xRDP nélkül
    [kép]

  • cigam
    titán

    Köszi,
    Nem értem, miért nem tudja olvasni, de megpróbálhatok teljes jogosultságot adni arra a kettő file-ra.
    Látod ilyent egyik leírásban sem olvastam, és ezeknek a jogaihoz tuti nem is nyúltam.
    (Most meló, de megnézem majd otthon)

    Ne tekerd el a jogot, az XRDP.ini-ben a security_layer-t állítsd rdp-re. Ekkor nem akar tls titkosítást használni, nincs szükség a kulcsfájlokra. Vagy gyárts magadnak saját kulcsot. [link]

  • sonar
    addikt

    Köszi,
    Nem értem, miért nem tudja olvasni, de megpróbálhatok teljes jogosultságot adni arra a kettő file-ra.
    Látod ilyent egyik leírásban sem olvastam, és ezeknek a jogaihoz tuti nem is nyúltam.
    (Most meló, de megnézem majd otthon)

    A full jogra szerintem visítani fog. Nézd meg előbb, hogy nálad mi a helyzet.

  • qdak
    addikt

    Itt az én xrdp.ini-m [link]
    És én Xorg-os session-t használok. Illetve amit még látok, hogy nálad
    [20191221-19:44:01] [ERROR] Cannot read private key file /etc/xrdp/key.pem: Permission denied
    Míg nálam nem problémázik:
    Dec 23 08:12:51 XXXXX xrdp: [20191223-08:12:51] [INFO ] Using default X.509 key file: /etc/xrdp/key.pem

    # ll /etc/xrdp/
    total 288
    -r--------. 1 root root 1082 Dec 20 09:12 cert.pem
    -r--------. 1 root root 1708 Dec 20 09:12 key.pem

    Köszi,
    Nem értem, miért nem tudja olvasni, de megpróbálhatok teljes jogosultságot adni arra a kettő file-ra.
    Látod ilyent egyik leírásban sem olvastam, és ezeknek a jogaihoz tuti nem is nyúltam.
    (Most meló, de megnézem majd otthon)

  • sonar
    addikt

    ide bedobtam

    itt valaki próbált betörni hozzám:
    [20191221-08:42:18] [INFO ] Socket 12: AF_INET6 connection received from ::ffff:193.188.22.232 port 3901
    [20191221-08:42:18] [DEBUG] Closed socket 12 (AF_INET6 ::ffff:192.168.1.9 port 3389)
    [20191221-08:42:18] [DEBUG] Closed socket 11 (AF_INET6 :: port 3389)
    ???
    193.188.22.232 nem az én ipm!

    Closed socket 11-2 ??? :W ez hülyének néz ? még most is nyitva a 3389... érdekes a 9091/tcp is bent a tüzfalba, akár androidról is nézhetem a transm guit.

    Itt az én xrdp.ini-m [link]
    És én Xorg-os session-t használok. Illetve amit még látok, hogy nálad
    [20191221-19:44:01] [ERROR] Cannot read private key file /etc/xrdp/key.pem: Permission denied
    Míg nálam nem problémázik:
    Dec 23 08:12:51 XXXXX xrdp: [20191223-08:12:51] [INFO ] Using default X.509 key file: /etc/xrdp/key.pem

    # ll /etc/xrdp/
    total 288
    -r--------. 1 root root 1082 Dec 20 09:12 cert.pem
    -r--------. 1 root root 1708 Dec 20 09:12 key.pem

  • fecus
    őstag

    Szerintem, az Avidemux megfelel az elvárásoknak. És viszonylag egyszerű.
    Appimage: [link]

    Igen, ez tökéletes. Köszönöm.

  • qdak
    addikt

    Helló,

    A repó dolgoknak utána néztem és elvileg a 19.x -ekben latest xrdp van. Csak a 18.x-ekhez kell az általam említett repó.
    Amit én megnéznék, hogy amikor kapcsolódni próbálsz milyen log bejegyzések keletkeznek.
    /var/log/messages valamint, az adott user home könyvtárában .xsession-errors file
    Hátha segítenek kitalálni, hogy mi a gond.

    ide bedobtam

    itt valaki próbált betörni hozzám:
    [20191221-08:42:18] [INFO ] Socket 12: AF_INET6 connection received from ::ffff:193.188.22.232 port 3901
    [20191221-08:42:18] [DEBUG] Closed socket 12 (AF_INET6 ::ffff:192.168.1.9 port 3389)
    [20191221-08:42:18] [DEBUG] Closed socket 11 (AF_INET6 :: port 3389)
    ???
    193.188.22.232 nem az én ipm!

    Closed socket 11-2 ??? :W ez hülyének néz ? még most is nyitva a 3389... érdekes a 9091/tcp is bent a tüzfalba, akár androidról is nézhetem a transm guit.

  • sonar
    addikt

    Valakinek esetleg ötlete a Win7-->Linux Mint rdp kapcsolatban mit bénázhatok ?
    (pár hszel elöbb írások)

    Érdemes lecserélnem e8400-->e8500 ra? csak transmissont futtat a gép. Vagy annyira kicsi a különbség, hogy értelmetlen nem használja ki.

    Helló,

    A repó dolgoknak utána néztem és elvileg a 19.x -ekben latest xrdp van. Csak a 18.x-ekhez kell az általam említett repó.
    Amit én megnéznék, hogy amikor kapcsolódni próbálsz milyen log bejegyzések keletkeznek.
    /var/log/messages valamint, az adott user home könyvtárában .xsession-errors file
    Hátha segítenek kitalálni, hogy mi a gond.

  • ubyegon2
    félisten

    Na, erre aztán nagy szükség van, hogy 5.0.1, 5.0.2, 5.0.3, ..., 5.0.36, 5.0.37, ... 5.0.93719865 kernel mind bent legyen a tárolóban. Az Oracle-féle 5.0.100-as kernel meg aztán tényleg annyira kell mindenkinek, mint egy falat kenyér, nem is tudom hogy volt el valaki is nélküle, széped tedd is fel.

    Bőven elég lenne az 5.0.legutolsó kernel vagy akár az 5.3.18 sem lenne nagy kockázat. Az 5.4 meredek húzás lenne, mert abban elég sok kritizált dolog van, de az 5.3.x nem túlkapás. Még az utolsó LTS kernelágnak (4.19.x) is több értelme lenne, mint 100 különféle 5.0-snak.

    Nem elfér a tárolóban? Amúgy meg ahogy jönnek frissebbek, nem lenne célszerű kidobni az előzőeket, vannak esetek, mikor valakinek a régebbi volt optimális. Ugye nem azt akarod ezzel mondani, hogy az Arch vagy klónhadseregének tárolóiban nincs benne rengeteg előző kernel? :P

    Itt mindig a hivatalos ág frissül és szerencsére senkit nem zavart még a rengeteg tárolóban maradt előző. Szerintem ez a minimalizmus nálad kicsit kezd kóros méreteket ölteni! :D Tudod, ez a nagyon bloat Linux Mint, nekünk jó így is. Nem forgatjuk a csomagokat hetekig, mint kurva a ridikült. :DDD

    (#11708) tomtyi

    Szerintem ezt a do-release-t a Mint sosem használta, mert vagy kijön az új főverzió és azt újra fel kell rakni, legalábbis régebben nem lehetett főverziókat frissíteni sehogyan sem. Alverzióknál meg nem frissül semmi az alaprendszerből, mint látjuk.

  • #40553216
    törölt tag

    Olyan videó szerkesztőt keresek a Mint-re amivel mp4 előadás videókat vághatok és összefűzhetek.
    Jó lenne, ha nem konvertálná. Felesleges mert mind ugyanabban a felbontásban, bitrátával, stb. készült.

    ffmpeg cut (a második hsz) és merge, a „concat demuxer” rész.

  • growler
    őstag

    Olyan videó szerkesztőt keresek a Mint-re amivel mp4 előadás videókat vághatok és összefűzhetek.
    Jó lenne, ha nem konvertálná. Felesleges mert mind ugyanabban a felbontásban, bitrátával, stb. készült.

    Szerintem, az Avidemux megfelel az elvárásoknak. És viszonylag egyszerű.
    Appimage: [link]

  • fecus
    őstag

    Olyan videó szerkesztőt keresek a Mint-re amivel mp4 előadás videókat vághatok és összefűzhetek.
    Jó lenne, ha nem konvertálná. Felesleges mert mind ugyanabban a felbontásban, bitrátával, stb. készült.

  • Frawly
    veterán

    Host: ubyLMCin192HP Kernel: 5.0.0-37-generic x86_64 bits: 64 compiler: gcc
    v: 7.4.0 Desktop: Cinnamon 4.2.4 wm: muffin 4.2.2 dm: LightDM 1.26.0
    Distro: Linux Mint 19.2 Tina base: Ubuntu 18.04 bionic

    19.2-ben is 37-es végű van. ;] Nincs is tárolóban a 32-es:

    A do-release-upgrade itt nem játszik?

    Ezt még csak Ubuntu-n próbáltam.

    Itt ezt dobja.....

    ubyegon@ubyLMCin192HP:~$ sudo do-release-upgrade
    Új Ubuntu kiadás keresése
    There is no development version of an LTS available.
    To upgrade to the latest non-LTS develoment release
    set Prompt=normal in /etc/update-manager/release-upgrades.

    Na, erre aztán nagy szükség van, hogy 5.0.1, 5.0.2, 5.0.3, ..., 5.0.36, 5.0.37, ... 5.0.93719865 kernel mind bent legyen a tárolóban. Az Oracle-féle 5.0.100-as kernel meg aztán tényleg annyira kell mindenkinek, mint egy falat kenyér, nem is tudom hogy volt el valaki is nélküle, széped tedd is fel.

    Bőven elég lenne az 5.0.legutolsó kernel vagy akár az 5.3.18 sem lenne nagy kockázat. Az 5.4 meredek húzás lenne, mert abban elég sok kritizált dolog van, de az 5.3.x nem túlkapás. Még az utolsó LTS kernelágnak (4.19.x) is több értelme lenne, mint 100 különféle 5.0-snak.

  • #40553216
    törölt tag

    Host: ubyLMCin192HP Kernel: 5.0.0-37-generic x86_64 bits: 64 compiler: gcc
    v: 7.4.0 Desktop: Cinnamon 4.2.4 wm: muffin 4.2.2 dm: LightDM 1.26.0
    Distro: Linux Mint 19.2 Tina base: Ubuntu 18.04 bionic

    19.2-ben is 37-es végű van. ;] Nincs is tárolóban a 32-es:

    A do-release-upgrade itt nem játszik?

    Ezt még csak Ubuntu-n próbáltam.

    Itt ezt dobja.....

    ubyegon@ubyLMCin192HP:~$ sudo do-release-upgrade
    Új Ubuntu kiadás keresése
    There is no development version of an LTS available.
    To upgrade to the latest non-LTS develoment release
    set Prompt=normal in /etc/update-manager/release-upgrades.

    Akkor ez így még viccesebb.
    A do-release-upgrade ezek szerint a 20.04 után lehet érvényes.

  • ubyegon2
    félisten

    Vicces az 5.0.0.32-es kernel, mivel nekem már a 37-es van fent.
    A do-release-upgrade itt nem játszik?

    Host: ubyLMCin192HP Kernel: 5.0.0-37-generic x86_64 bits: 64 compiler: gcc
    v: 7.4.0 Desktop: Cinnamon 4.2.4 wm: muffin 4.2.2 dm: LightDM 1.26.0
    Distro: Linux Mint 19.2 Tina base: Ubuntu 18.04 bionic

    19.2-ben is 37-es végű van. ;] Nincs is tárolóban a 32-es:

    A do-release-upgrade itt nem játszik?

    Ezt még csak Ubuntu-n próbáltam.

    Itt ezt dobja.....

    ubyegon@ubyLMCin192HP:~$ sudo do-release-upgrade
    Új Ubuntu kiadás keresése
    There is no development version of an LTS available.
    To upgrade to the latest non-LTS develoment release
    set Prompt=normal in /etc/update-manager/release-upgrades.

  • #40553216
    törölt tag

    ubyegon@LM191Cin-8570p:~$ sudo apt update && sudo apt upgrade
    ........
    ........

    Frissítés kiszámítása... Kész
    Az alábbi ÚJ csomagok lesznek telepítve:
    linux-headers-5.0.0-32 linux-headers-5.0.0-32-generic
    linux-image-5.0.0-32-generic linux-modules-5.0.0-32-generic
    linux-modules-extra-5.0.0-32-generic
    Az alábbi csomagok frissítve lesznek:
    linux-kernel-generic
    1 frissített, 5 újonnan telepített, 0 eltávolítandó és 0 nem frissített.
    Letöltendő adatmennyiség: 67,3 MB.
    A művelet után 332 MB lemezterület kerül felhasználásra.
    Folytatni akarja? [I/n]

    Első cli-s frissítésre rakná fel az 5.x kernelt, neked nem volt így? Mint Cinnamon 19.1 to 19.3

    Úgy látom első pillantásra, hogy a DE, ablakkezelő és Nemo frissült, xorg, mesa ugyanaz maradt.

    Host: LM191Cin-8570p Kernel: 4.15.0-72-generic x86_64 bits: 64
    compiler: gcc v: 7.4.0 Desktop: Cinnamon 4.0.10 wm: muffin 4.0.7 dm: SDDM
    Distro: Linux Mint 19.1 Tessa base: Ubuntu 18.04 bionic

    compiler: gcc v: 7.4.0 Desktop: Cinnamon 4.4.5 wm: muffin 4.4.1 dm: SDDM
    Distro: Linux Mint 19.3 Tricia base: Ubuntu 18.04 bionic

    Vicces az 5.0.0.32-es kernel, mivel nekem már a 37-es van fent.
    A do-release-upgrade itt nem játszik?

  • ubyegon2
    félisten

    Frissítettem az itthoni 19.2-t 19.3-ra.
    Se 5.0-s kernel. se Gnote, se Celluloid, se Drawing.

    dióhéjban :)

    ubyegon@LM191Cin-8570p:~$ sudo apt update && sudo apt upgrade
    ........
    ........

    Frissítés kiszámítása... Kész
    Az alábbi ÚJ csomagok lesznek telepítve:
    linux-headers-5.0.0-32 linux-headers-5.0.0-32-generic
    linux-image-5.0.0-32-generic linux-modules-5.0.0-32-generic
    linux-modules-extra-5.0.0-32-generic
    Az alábbi csomagok frissítve lesznek:
    linux-kernel-generic
    1 frissített, 5 újonnan telepített, 0 eltávolítandó és 0 nem frissített.
    Letöltendő adatmennyiség: 67,3 MB.
    A művelet után 332 MB lemezterület kerül felhasználásra.
    Folytatni akarja? [I/n]

    Első cli-s frissítésre rakná fel az 5.x kernelt, neked nem volt így? Mint Cinnamon 19.1 to 19.3

    Úgy látom első pillantásra, hogy a DE, ablakkezelő és Nemo frissült, xorg, mesa ugyanaz maradt.

    Host: LM191Cin-8570p Kernel: 4.15.0-72-generic x86_64 bits: 64
    compiler: gcc v: 7.4.0 Desktop: Cinnamon 4.0.10 wm: muffin 4.0.7 dm: SDDM
    Distro: Linux Mint 19.1 Tessa base: Ubuntu 18.04 bionic

    Host: LM191Cin-8570p Kernel: 4.15.0-72-generic x86_64 bits: 64
    compiler: gcc v: 7.4.0 Desktop: Cinnamon 4.4.5 wm: muffin 4.4.1 dm: SDDM
    Distro: Linux Mint 19.3 Tricia base: Ubuntu 18.04 bionic

  • qdak
    addikt

    aztán szépen haza is vágta, az egyik ilyen leírás (se egér, se billentyű ps/2 sem, rakhattam újra :( )

    Azt hiszem ma én is kipróbáltam azt a leírást ;] Kipróbáltam mi olyan bonyolult benne, és engem is elvitt az erdőbe. Ez alapján nem volt elég az xrdp, kellett még a xorgxrdp amit nem volt hajlandó feltenni. Miután feltettem a xorg-video-abi-23-at, már tudtam csatlakozni, de állandóan kérte az admin jelszót. A Linux-on (nagy nehezen) be tudtam lépni, de hamar elvesztettem az egeret, és a billentyűzetre sem reagált. Ennyi elég is volt belőle, nem volt hangulatom tovább nyomozni miért nem megy alapból. Pedig határozottan rémlik, hogy volt idő mikor ez pöc-röf működött.

    Köszönöm a megerősítést :B , te még jobban jártál, nekem örökre elment az összes usb/ps/2, hiába indítgattam újra, dugdoztam átt... bemenet híján reinstall.

    ubyegon2
    ejtsd a projekted azzal a programmal: az lessz :K

  • cigam
    titán

    Bocsi tényleg nem megy, pedig nem szokásom feladni, látod amikor újra raktam, se perc alatt működött, nem tartom magam b.nának, bár a linuxot még tanulgatom.
    e8500 meg itt van az asztalomon, csak azért kérdtem.

    ubyegon2 aztán szépen haza is vágta, az egyik ilyen leírás (se egér, se billentyű ps/2 sem, rakhattam újra :( ) majd kitalálok vmit.

    aztán szépen haza is vágta, az egyik ilyen leírás (se egér, se billentyű ps/2 sem, rakhattam újra :( )

    Azt hiszem ma én is kipróbáltam azt a leírást ;] Kipróbáltam mi olyan bonyolult benne, és engem is elvitt az erdőbe. Ez alapján nem volt elég az xrdp, kellett még a xorgxrdp amit nem volt hajlandó feltenni. Miután feltettem a xorg-video-abi-23-at, már tudtam csatlakozni, de állandóan kérte az admin jelszót. A Linux-on (nagy nehezen) be tudtam lépni, de hamar elvesztettem az egeret, és a billentyűzetre sem reagált. Ennyi elég is volt belőle, nem volt hangulatom tovább nyomozni miért nem megy alapból. Pedig határozottan rémlik, hogy volt idő mikor ez pöc-röf működött.

  • ubyegon2
    félisten

    Nemrég volt egy kis aggodalom a Hibajelentő egyik tájékoztató ablaka miatt, most a magyar változatban ott van alul a gomb(igaz angolul), hogy megértettem és ennyi ez kb.

    Egyébként ez a program főként tájékoztat, nem kell megilletődni amiatt, mert Hibajelentő a neve. :N

    Nem kell meglepődni, amiért a KDE nyelvi csomagot javasolja nekem a Mint 19.3, nem véletlenül tette. Át is jelentkezem a 19.3 KDE felületre megnézni, az hogyan vészelte át a 19.1 - to 19.3-at.

  • ubyegon2
    félisten

    Bocsi tényleg nem megy, pedig nem szokásom feladni, látod amikor újra raktam, se perc alatt működött, nem tartom magam b.nának, bár a linuxot még tanulgatom.
    e8500 meg itt van az asztalomon, csak azért kérdtem.

    ubyegon2 aztán szépen haza is vágta, az egyik ilyen leírás (se egér, se billentyű ps/2 sem, rakhattam újra :( ) majd kitalálok vmit.

    majd kitalálok vmit.

    Azt már nem kell kitalálnod, hogy ha valami az Ubuntu 16.04-hez jó csak, akkor nem fog tökéletes működést biztosítani egy 18.04 alapú rendszeren. ;] Használd mindig az adott verzióhoz való csomagokat, drivereket, ha nincs ilyen, ejtsd a projekted azzal a programmal.

    Ezekkel a leírásokkal úgy kell eljárni, hogy végigolvasod és elemzed, hogy amiket leír, amilyen parancsokat ki kell adnod, harmonizál-e az adott rendszerrel. Disztró, DE, verziók egyezősége....etc. Sokan elkezdik az első bekezdés parancsait alkalmazni és az 5. lépésnél akadnak el. Szerencsére legtöbb esetben csak feleslegesen felrakott csomagok lesznek a gépen, de sokszor komoly galiba is lehet a figyelmetlenségből.

    Alapvető, hogy pontosan ismerd a rendszered főbb alkotóelemeit, nem szégyen naponta hússzor megnézni az inxi -Fxxx kimenetet! Én most is megnéztem, mert a fene emlékszik, mik vannak a 19.1-ben, most azon próbálok egy verziókihagyásos frissítést Frissítéskezelőből végrehajtani.

Új hozzászólás Aktív témák

Hirdetés