Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • vaguny
    tag

    Üdv. Először ez nekem sem tetszett, meglepődtem, kérdezgettem, hogy ez normális-e, de sajnos az a helyzet, hogy ezzel együtt kell élni. Az Air 5 ilyen. Viszont, lassan másfél éve nagy megelégedéssel használom. Egészen addig érdekelt, amíg megvettem, megnéztem, aztán tok került rá, amit csak takarításkor veszek le. És így egyáltalán nem érdekel ez az ügy. Ugyanis nem lassul be, sokáig bírja, mindent meg tudok vele csinálni, gyakorlatilag mintha teljesen új lenne, pedig szinte folyamatosan megy és szinte egy laptop ereje van benne (egy évig sem asztali gépet sem laptopot nem használtam, miután megvettem, csak most sok táblázatot kezelek, amihez kell két nagy kijelző, ezért kellett egy macbook is, de előtte nem hiányzott) Szóval, szerintem is nagyon gáz, hogy ez ilyen minőségű házzal jött ki, de nem igazán jön elő a hétköznapokban. Persze, megértem, ha ennek ellenére vissza küldöd.

    Köszi! :R
    Egyelőre még megvan a cucc. Néhány napja tokban van, azóta annyira valóban nem zavaró a jelenség…bár még így is előidézhető azért. Szóval lehet, hogy együtt lehet ezzel majd élni, mert amúgy többnyire megfelel az igényeimnek az eszköz…

    …de azért még mindig azt kell mondjam, hogy menjenek valahova ezzel a build quality-vel :W

Új hozzászólás Aktív témák